Gyönyörök szigete XIV. rész - Vallomás 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIV. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 4.

*********************************************************************

- Tizennyolc évesen költöztem New Jersey-ből Kaliforniába, 1992-ben – kezdtem a történetet. – Az édesapámat oda szólította a munkája. Ez még jóval azelőtt volt, hogy sok pénzhez jutottam volna és olyan gazdaggá váltam, mint most vagyok. A strandon szereztem munkát. Hajókat mostam és políroztam. Szerettem a tengerpartot. Az óceánt. Nem sokkal azután, hogy oda költöztem, találkoztam egy lánnyal. Victoriának hívták. Hiszed vagy sem, a strandon találkoztunk először. Abban a pillanatban beleszerettem.

- Minden egyes együtt töltött nap, minden randi után csak egyre jobban szerettem őt – folytattam. – Ugyanannyi idős volt, mint én. Úgy hittem, minden tökéletes köztünk. Semmi okom nem volt rá, hogy máshogy gondoljam. Hat hónappal az első találkozásunk után megkértem a kezét. Ő igent mondott. Úgy volt, hogy a következő nyáron összeházasodunk és, az álamim szerint, boldogan éljük le együtt a hátralévő életünket. Boldog házasságban, gyerekekkel, együtt megöregedve. Erre vágytam.

- Miért nem ment végül hozzád? – érdeklődött Devon. – Úgy értem, te vagy a legrendesebb és legtörődőbb férfi, akivel valaha találkoztam. Nem értem, hogy engedhetne el bárki is téged…

- Oda is eljutunk – bólintottam. – Úgy volt, hogy 1993 július 9-én tartjuk az esküvőt. Addigra már mindketten betöltöttük a tizenkilencet. Nem volt túl sok pénzünk, de úgy gondoltam, ahhoz elég, hogy kihúzzuk együtt az akkori Kaliforniában. Amíg együtt voltunk, azt hittem, bármit megoldhatunk.

Elhallgattam, majd vettem egy mély levegőt és megráztam a fejem. Éreztem, hogy a könny csípi a szememet. Ez mindig is nagyon érzékeny téma volt számomra.

- Az egész családom ott volt – folytattam. – Mind oda repültek, hogy részt vegyenek a nagy napon. Még az akkor kilencvenöt éves dédnagymamám is odarepült Cincinnatiből.

- Eljött a nap és minden tökéletesnek tűnt. Még most is úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Victoria oda vonult az oltárhoz az apja oldalán. Olyan… sugárzó volt! Olyan hihetetlenül gyönyörű a mennyasszonyi ruhájában! Olyan… tökéletes.

- Ő is szőke volt?

- Igen – vontam össze a szemöldököm. – Miért?

Devon halkan kuncogott és kisöpört egy tincset az arcából.

- Úgy tűnik, vonzódsz a szőke lányokhoz. Hetünkből itt a szigeten négyen szőkék vagyunk… Bocsánat. Kérlek, folytasd!

Megan Williams alias Victoria

- Szótlanul végigmentünk a ceremónia minden lépcsőfokán egészen addig a pontig, amíg a lelkész megkérdezte, hogy elfogadjuk-e egymást férjnek és feleségnek. Én igent mondtam… Én igen. – Halkan szipogtam, mielőtt folytattam volna. – Victoria habozott, majd sírni kezdett. El se tudtam képzelni, mi lehet a baj. Aztán azt mondta, nem jöhet hozzám.

Devon értetlenül nézett rám.

- Miért?

- Mert valaki másba volt szerelmes. – Ekkor már nagyon nehezemre esett uralkodni az érzelmeimen. Könnyedén el tudtam volna sírni magam ott helyben, de erős akartam maradni Devon előtt. – Sosem felejtem el azt a pillanatot. Ott, az egész násznép füle hallatára mondta, hogy valaki mást szeret.

- Kit? – kérdezte Devon. – Kibe volt szerelmes?

Megráztam a fejem és örömtelenül felnevettem.

- A legjobb barátjába. Mindy-be… Egy lányba.

Devon megrökönyödve nézett rám.

- Egy másik lányért hagyott el?

Bólintottam és kifújtam a levegőt.

- Igen. Ezt vágta a fejemhez ott, mindenki előtt, amikor rákérdeztem, majd kiviharzott a templomból Mindy-vel együtt, aki a tanúja lett volna. Együtt tűntek el az éjszakában. – Felsóhajtottam, mielőtt folytattam volna: - Mindenki… minden jelenlévő… engem bámult. Tudták… tudták, hogy a mennyasszonyom faképnél hagyott az oltárnál… egy… egy másik nő miatt. – Devon a csuklómra simította a kezét, miközben tovább hallgatott. – Tudod… tudod te milyen… milyen megalázó volt ez?

Devon szemmel látható megrázottságában úgy tűnt, ő is mindjárt elsírja magát.

- Sajnálom, Jeremy. Én… nem is tudom, mit mondjak. Ez… ez borzalmas. – Megrázta a fejét. – Biztos szörnyű érzés volt.

- A dédnagymamám két héttel később halt meg – folytattam suttogva. – Az utolsó emléke az volt rólam, hogy Victoria faképnél hagy az oltárnál, mert egy másik nőbe szerelmes. Gondolj bele! Ez volt az utolsó emléke rólam. Ez a legszörnyűbb az egészben, nem pusztán az, hogy Victoria jobban szerette Mindy-t, mint engem. Igazság szerint már évek óta szeretők voltak. Nekem… fogalmam sem volt erről. – Ismét sóhajtottam. – Fogalmam sem volt róla.

Devon mindkét karjával átölelt és magához szorított.

- Sajnálom, Jeremy. Egek… el se tudom képzelni, mennyire fájhatott.

- Majdnem tönkrementem benne…

- Hogy mehetett bele ez a lány, hogy hozzád megy egy ilyen titokkal a háta mögött…?

- Erre próbáltam rájönni az elmúlt húsz évben, Devon – sóhajtottam. – Még mindig ezen rágódom. Nem múlt el nap azóta, hogy ne gondoltam volna Victoriára. Én… sosem kaptam választ rá. Másnap elmentem a házukhoz, de az apja elhajtott. Azt mondta, Victoria nem akar többé látni. Azt mondta, menjek és soha többé ne menjek vissza. Erősködtem, hogy látni akarom. Azt hittem, érdemlek valami magyarázatot. De az apja megfenyegetett, hogy rendőrt hív. Hogy feljelent zaklatásért. Én pedig túlságosan féltem attól, hogy bíróság elé kerüljek emiatt.

Devon elhúzódott tőlem és a szemembe nézett.

- És azóta se láttad őt megint?

Megráztam a fejem.

- Nem. Az egész éltem azóta egy lefelé irányuló spirál volt. Olyan megalázó volt az egész! Az egész családom végignézte. A barátaim, a munkatársaim, az iskolatársaim… Mindenre hatással volt. Évekig kísértett. Az egész lényemet megváltoztatta. Onnantól kezdve mindenkitől féltem.

- Féltél?

- Féltem közel kerülni bárkihez is – magyaráztam. – Féltem beleszeretni bárkibe is. Kötődni bárkihez is. Féltem, hogy megint bántanak. Sosem értheted meg, mennyire tönkretett.

Devon lassan megcsóválta a fejét.

- Az, aki végül vissza tudta hozni az önbizalmamat, mindenki más próbálkozásai után, Kristanna volt. Négy éve találkoztunk Peruban, amikor épp ott nyaralt a családjával. – Az elmúlt percek után most először villant mosoly Devon arcán. – Kristanna segített túllépnem ezen az egészen annyi év után. Bár csak egy hétre látogat meg minden hónapban, nagyon sokat segített nekem. Mintha csak az isteni gondviselés küldte volna.

- Apránként segített kihúzni az életem abból a zsákutcából, amibe került. Miután felépítettem és eladtam a cégemet, vettem egy nagy darab földet a semmi közepén, ezen a szigeten, és elbarikádoztam magam itt az emberiség elől. – Egy pillanatra elhallgattam, mielőtt folytattam volna. – Victoria olyan nagy hatással volt rám, hogy rettegtem, hogy bárki is megint megbánt. Inkább egyedül maradtam. Így senki sem bánthatott megint. De a magány… már a magány is kezdett elviselhetetlen lenni.

Devon ismét átölelt és magához szorított. Én is köré fontam a karjaimat. A teste melege mintha erővel töltötte volna fel a tagjaimat. Ismét csak nagy erőfeszítések árán tudtam visszatartani a könnyeimet. Az utolsó dolog amit akartam, az volt, hogy sírásban törjek ki Devon előtt.

- Többé már nem vagy egyedül – simogatta Devon a vállamat. – Ha nekem bármi beleszólásom is lehet, többé már nem. – Kissé elhúzódott és bátorítóan rám mosolygott. – Mióta is élsz ezen a szigeten?

- Tizenhét éve.

- Ezen a szigeten éltél, tökéletes elszigeteltségben, az elmúlt tizenhét évben? Csak Kristanna látogatott meg havonta egyszer? Meg a családod évente egyszer? Ennyi volt a kapcsolatod a civilizációval tizenhét éven át?

- Időről időre elutaztam ide-oda – sóhajtottam. – Eltöltöttem egy kis időt Oregonban is. Megismertem ott egy rendes lányt, de aztán kiderült, csak a pénzem érdekli. Szakítottam vele és egyenesen visszajöttem a szigetre. Az is már évekkel ezelőtt volt.

- Még Kristanna előtt?

- Még Kristanna előtt – bólintottam. – Az az oregoni lány… Tiffany-nak hívták. Ő is bántott. Messze nem annyira, mint Victoria, természetesen, de ő is bántott. Sokkal jobban vágyott a pénzemre, mint rám. Ez is csak egy újabb ok volt, hogy elzárjam itt magamat.

- Sosem fogom megérteni az ilyen embereket – mondta Devon. – Jobban beleszeretni valaki pénzébe, mint az emberbe magába… hozzámenni valakihez vagy elvenni valakit csak a pénzéért… Csak egyszer élünk. Szerintem hülyeség csak a pénze miatt összeházasodni valakivel, ha igazából nem is szereted. Annyira fontos nekik a pénz, hogy feladják érte az esélyt, hogy boldogok lehessenek az életben? Én inkább küzdenék egész életemben az anyagiakkal, de lennék azzal a férfivel, akit őszintén szeretek, minthogy legyen egy rakat pénzem és egy olyan férfi mellett, akit nem szeretek. Az pazarlás lenne.

- Kérhetek egy szívességet, Devon?

- Bármit.

- Elmondtam neked életem egyik legnagyobb titkát. Most már tudod… mennyit jelentett nekem Victoria és hogy miért hiúsult meg az esküvőm. Emlékszem, pár hete mondtad, hogy rengeteg problémád van a szüleiddel. – Devon fészkelődni kezdett a sziklán. – Ha nem bánod az érdeklődésemet… szeretném tudni, mi a gond köztetek. Elmeséled?

Folytatása következik!