Heti ajánló - Irány a strand!

Menjünk csajra vadászni!

Ha van R a hónapban

A Léna pillérei

B és Szibéria mélyén természeti és emberi gyöngyszemei

B-vel a föld körül

Megjegyzés: A történet B és Irina eddigi közös történeteinek (Trópusi szilveszter és A szerelem szigete) szerves folytatása. Előzetes elolvasásuk erősen ajánlott, viszont ez a történet nélkülük is lehet érthető és élvezhető. 

****************************************************************************

Gondosan felhúztam kabátom zipzárját és eligazgattam a nyakamnál, ahogy kiléptem a tetőfedélzetre. Bár a fagyos levegő már halálosan megunt és az ágyból minden áron kirúgni kívánt szerető nyirkos érintésével simított végig arcomon, még ezt is milliószor szívesebben vállaltam, mint az odalentről még mindig felszűrődő dübörgést.

Betűrtem a hajamat kabátom gallérja alá, hogy a lehető legkevésbé kaphasson bele a vidéken végig süvöltő szél, majd becsuktam magam mögött az ajtót, igyekezve minél inkább megszabadulni a nyálkás meztelencsigaként a fülem felé kúszó zenétől.

Bár az ég egy adta világon semmi problémám nincs a techno zenével, vagy az ajtó nyílásain még mindig néha átszűrődő diszkószámokkal, de az kétségtelen, hogy messze nem az én világomat képviselik. Ahogy, kezdjük ott, már egyáltalán a hangosan bömböltetett bármilyen zene, amire egy helyre összezsúfolódott embertömeg rázza magát.

Orosz barátaim viszont, úgy tűnt, ebben lelik talán egyik legnagyobb örömüket. Én viszont csak fújtam egyet és elléptem az ajtótól, próbálva minél inkább kizárni a fejemből a lüktető dallamot. Jobban vágytam a csendre és arra a látványra, ami odakint fogadott, ahogy elemeltem a tekintetem a lassan imbolygó fedélzetről.

Szibéria úgy él az emberek képzeletében, mint a végtelen fagymezők és a látóhatárig nyúló fenyőerdők egyhangú rengetege. A vidék, ahol nincs semmi, csak hó és fagy, fenyőfák, na meg medvék és régi szovjet munkatáborok, a közepén átszelve a transzszibériai vasútvonallal. Ezzel szemben a látvány, ami elém tárult, olyannak hatott, mintha csak egy másik világból, a ma már gyakorlatilag nem létező ismert világ határán túlról, a tizenkilencedik századi frontier-vidékről származott volna.

Még valószínűleg Irina és barátai sem sejtették, milyen csodákat tartogat a saját hazájuk. Bár, persze, a világ legnagyobb, tizenhétmillió négyzetkilométeres, kontinensnyi országáról van szó, barátnőm viszont, amikor legutóbb láttam, most is úgy vedelte a vodkát a sötétítőkkel lefüggönyözött hajóbelső bárpultjánál, mintha egy moszkvai, londoni, párizsi, vagy a világ bármely más részén lévő szórakozóhelyen lenne. Távolságok ide vagy oda, valószínűleg fogalmuk sem volt arról, milyen látvány tárulna eléjük, ha csak felmásznának a bulihelyiség egyik végében lévő pár fokos lépcsőn a tetőfedélzetre és engednék, hogy a pár tucat négyzetméteres helyiségen túl kitáruljon előttük a világ.

Gazdag és befolyásos ismerőseim rögtönzött bulihajója lassan siklott tova a végtelen víztömegen, amely mintha egy jégkorszaki körülmények közé teleportált Nílus vagy Amazonas lett volna. Talán az Amerika belsejét feltáró utazók érezhették így magukat, ahogy végigtekintettek a Mississippi felső folyása, vagy az elsőként belé hömpölygő nagyobb mellékfolyók vízén, mint én, az elém táruló Léna víztömegén.

A kelet-szibériai folyóóriás úgy sodorta tova kicsinek nem éppen nevezhető, de a környezetben mégis porszemként eltűnő hajónkat, mintha egyáltalán nem is létezne. Közben pedig úgy bújt meg a nyugati, sőt, a jelek szerint még az orosz felső körök köztudatának határain túl is, mintha egy anakondát rejtenénk el valahogy egy pesti garzonlakásban.

- Vannak még ismeretlen helyek – motyogtam magam elé, ahogy magamba szívtam a látványt. A hatalmas folyamot és az azt körülvevő vidéket. A nagy többség számára tényleg mintha akárcsak egy másik bolygón jártunk volna, a part mentén emelkedő hatalmas sziklafalakkal, a peremükön égbe szökő sziklatornyokkal és a környezetüket benövő erdőkkel. Akárha a Cameron-féle Avatár film bolygójának, a Pandorának a kissé kevésbé extrém, viszont annál hidegebb, de így is legalább annyira látványos unokatestvére terülne el körülöttünk.

- Több is, mint az ember gondolná – szakította félbe hirtelen merengésemet egy hang.

Egy pillanatra megmerevedtem és csak pár szívdobbanásnyi idővel később mozdult a testem, hogy körbe nézzek az eleddig üresnek vélt fedélzeten.

Az odalenn tomboló buliból kiszakadva olyannyira magával ragadott a kitáruló világ és a végtelennek ható üresség, a zabolázatlannak ható vadon látványa, hogy meg is feledkeztem arról, hogy társaságom is lehet. Végül azonban mégis megpillantottam a tőlem alig két lépésnyire, a feljárót rejtő kis emelvény oldalának támaszkodva üldögélő alakot.

Beletelt pár pillanatba, amíg felismertem Irina egyik barátját. A kis St. Bart’s-i szilveszteri kalandunk után, aminek java részét barátnőm ottani családi jachtjának hálófülkéjében töltöttük, töviről-hegyire bemutatta nekem a társaságot, akik közül nem egynek sikerült azóta az éjszakai nyugvóhelyét is közelebbről megismernem. Ez a halvány arc és az azt keretező hullámos vörös hajkorona azonban csak nehezen keveredett a felszínre. Valószínűleg a mosolya miatt, mivel a szürke (vagy inkább vörös?) kisegérnek ható lányt többnyire csak zárkózott tekintettel láttam ácsorogni a társaság szélén. Bár néhány lassan felszínre törő emlék alapján őt se kellett félteni, ha a szórakozásból kellett kivennie a részét, mégse tűnt annyira beleolvadni a gyertyát legalább három végén égető moszkvai elit ifjúság életörömébe.

- Több dolgok vannak földön és égen, kedves Horatio, semmint bölcs elmetek álmodni képes – tette még hozzá.

- Ha a többieket nézzük odalenn, meglehet – nevettem fel egyrészről felszabadultan, másrészről pedig meglepetten, nem számítva arra, hogy a bulizó szupergazdagok közül a szibériai vadonba kiszabadulva ezt a Shakespeare-idézetet fogom hallani. – Azt hittem, csak én vagyok olyan hülye, hogy kijöjjek erre a hidegre.

- A jelek szerint már ketten vagyunk – vont vállat, miközben az ölében pihenő táblára feszített lapra pillantott, húzott pár gyorsnak tűnő, de mégis végtelenül határozott vonalat, majd ismét rám mosolygott. – És téged mi hozott ide, Horatio?

- Szólíts csak nyugodtan B-nek! – viszonoztam mosolyát. – Mindenki így hív.

- Tudom – bólintott. – Irina szeret eldicsekedni a trófeáival… Ne haragudj! – bizonytalanodott el egy pillanatra. – Nem akartalak megbántani ezzel.

- Semmi gond – vontam vállat én is. – Az alapján, amilyen környezettel és emberekkel körülveszi magát, nagyon másra nem számítottam… Emiatt viszont te ne haragudj!

- Szó se róla – válaszolta könnyedén, miközben pár pillanatra ismét a munkája felé fordult. – Hiszen az esetek túlnyomó részében úgyis ez az igazság… Egyébként Yulia vagyok – mosolygott fel rám ismét a jobbját nyújtva.

- Nagyon örülök – szorítottam meg a csípős szibériai időben meglehetősen forrónak ható kezet.

- Szóval, mi járatban itt, ahol a madár se jár? – érdeklődött az orosz vöröske, tovább mozgatva ceruzáját a maga elé kifeszített lapon.

- Úgy látom, hasonló indokok, mint téged – fordítottam kissé oldalt a fejem és hajoltam előre, hogy elpillantsak a válla felett. A felhúzott combjain pihenő táblára feszített lapot már szinte teljesen betöltötte a mellettünk lassan tovahaladó folyópartot szegélyező hatalmas sziklaoszlopok szinte tökéletes mása. – A természet szépségei… Gyönyörű munka.

- Köszönöm – mosolygott rám ismét.

- Szabad? – intettem mellette a tetőfedélzetre, majd miután bólintott, én is letelepedtem, hogy a feljáró falának támasszam a hátam és fél szemmel a készülő rajzot, a másikkal pedig az alapjául szolgáló tájat figyeljem.

- A többieknek szerintem fogalmuk sincs, milyen élményt hagynak ki – jegyeztem meg. – Csak az alapján, amennyit kiélveznek belőle, akár valamelyikük otthoni lakására is mehettek volna.

- Ők már csak ilyenek – jegyezte meg színtelen hangon Yulia, néhány mozdulat közben erősen összepréselve ajkait. – Hozzá tartozik az élményhez, hogy elmondhassák, itt is voltak… Na meg azért mégse ugyanolyan egy moszkvai vagy egy pétervári lakásban bulizni, mint a Karib-tengeren, Cipruson…

- Vagy épp egy hajón a Lénán – fejeztem be helyettem.

- Pontosan – villantotta rám ismét vidám sárgásbarna szemeit. – Én viszont nagyon is örülök neki, hogy ilyen helyeket is bejárunk – fordult vissza a munkája felé. – Amellett, hogy jó a buli, sok minden szépet is láthat az ember.

- Ízlések és pofonok – horkantottam. – De az utóbbiban egyetértünk.

- Az előbbinek is vannak szépségei – válaszolta. – Ha más nem is, jó csajok legalább vannak bőven – vigyorgott rám.

- Hát igen – nevettem fel. – Az kétségtelen.

Lelki szemeim előtt megjelent a kép orosz barátaimnak a ciprusi naplementében végrehajtott féktelen bulijáról. Bár a tömeg és a tolongás nem vonzott, megjegyeztem magamnak, hogy kisebb adagokban érdemes lenne az ott látottakat reprodukálni…

- És mindig van valami újdonság – éreztem meg, ahogy Yulia szabad keze a felé eső combomra siklik. Ismét ráemeltem tekintetem és a vidám csillogás mellett sárga szemeiben most már valami mást is felfedeztem, ahogy csintalanul rám pillantott.

Nem bírtam ki nevetés nélkül, ő azonban nem látszott zokon venni. Inkább csak ismét visszafordult a mellettünk elhaladó tájhoz és újabb vonalakat húzott a rajzára. Keze azonban továbbra is a combomon pihent.

- Én viszont szeretek emellett a tájban is gyönyörködni – jegyezte meg, egyre jobban kidolgozva művét. – Mindig lát valami újat, valami ismeretlent és csodálatosat az ember, ami egyszerűen csak papírra kívánkozik.

- Egyszerűbb lenne csak fényképezőgépet ragadni – válaszoltam enyhe szarkazmussal.

- Az biztos – válaszolta Yulia inkább vidáman. – De az mégse ugyanaz… Csak egy kattintás és kész. Mégy tovább, egy pillanatnál többet nem szentelve az egészre. Így viszont… - hallgatott el egy pillanatra, alaposan megfontolva néhány mozdulatot a rajzlapon – mintha te magad is elmélyednél abban, amit megörökítesz. Kicsit te is a részévé válsz. Mintha… újra alkotnád az egészet. Csak másolod a valóságot, de mégis, mintha elemeiből újra alkotnád a másolatát a lapon és ezzel minden apró részletét megismernéd.

- Szép elképzelés – válaszoltam elismerően, ezúttal kicsit jobban odakoncentrálva a kezei között készülő munkára.

Mindig is nagyra becsültem azokat, akik ilyen csodás munkák megalkotására képesek. Bennem is megvolt az igény, hogy ilyesformán magamévá tegyem… vagy ahogy Yulia mondta, újra alkossam azt, amit a szemem ugyan egy pillanatra be tudott fogadni, de az agyam mégis mintha az erőfeszítés hiábavalóságának tudatában igyekezett volna hosszútávra eltárolni. Azonban van olyan pechem, hogy ha én rajzolóeszközt ragadok, abból pálcikaemberkéknél jelentősen több sosem sül el.

Ez azonban a legkevésbé sem akadályoz meg abban, hogy bármikor csodálattal szemléljem, ahogy valakinek a kezei között egy fehér lapra újabb csoda születik.

- Annyi minden van még, amit nem tudunk – jegyezte meg Yulia. – Amit még nem ismerünk. Például ezek a tornyok… - tekintett fel rajzából a folyóparti tájra. – Láttam már hasonlókat, de csak délen… Dél-Amerikában, Dél-Kínában…

- Mert többnyire csak ott is vannak – erősítettem meg. – Illetve gyakorlatilag csak ott.

Látva értetlenségét, folytattam: - Ez az egész vidék körülöttünk – intettem körbe –, a Prilenszkoje-plató, javarészt mészkőből áll. A mészkő pedig megfelelő körülmények között karsztosodásnak indul. Barlangok keletkeznek benne, különböző járatok, a természetes okokból meglévő repedésekbe beszivárog a víz, kioldja onnan az anyagot és felszabdalja a tájat. Nem ritkán ilyen tornyokat létrehozva – böktem fejemmel a Lénát szegélyező hatalmas, pilléreknek nevezett emelvényekre.

- De az ilyesmi mégis csak meleg területeken megy végbe – válaszolta Yulia.

- Igen, mert a megfelelő körülményeknek része a minél magasabb hőmérséklet és a sok csapadék.

- Amelyek közül ez a vidék egyikben se bővelkedik.

- Ma nem – erősítettem meg. – De pár millió éve errefelé még szavanna volt elég csapadékkal és elég magas hőmérséklettel, hogy az ilyen karsztformák kialakuljanak.

- Az éghajlat viszont utána megváltozott – bólintott Yulia.

- Pontosan. Az idő telt, az éghajlat hűvösebb lett, a pilléreket pedig az évmilliók kőzettörmeléke betemette… Utána pedig megjelent ez a kedves hölgy – intettem végig a körülöttünk hömpölygő Lénán – és belevágódott a kialakult platóba.

És valóban, körülöttünk úgy emelkedett mindkét irányba a táj, mintha csak a Léna vájta volna ki magának azt a mély árkot, melynek fenekén tovazúgott a Jeges-tenger felé. Talán mert éppen így is történt. Az évszázadok alatt elhordta a laza mészkő anyagát, mély medret ásva magának. A réges-régen létrejött és kellőképpen összecementálódott pillérek viszont itt maradtak.

- A pillérek pedig így felszínre kerültek – fejezte be félig kimondott, félig kimondatlan gondolatmenetemet Yulia – szemmel láthatóan már az utolsó simításokat végezve a rajzán, mintha csak az én szavaim kellettek volna ahhoz, hogy végleg magáévá tegye, végleg újraalkossa a látottakat.

- Pontosan – bólintottam.

Ebben a pillanatban, mintha csak rendezői végszóra tenné, a feljárati ajtó hirtelen kicsapódott. Egy karcsú alak tűnt fel a fedélzeten, hogy a legendás, bár most igazi erejét éppen tartalékoló szibériai hidegtől megborzongva körbe kémleljen, majd szemüvegét felénk fordítva megkönnyebbülten felsóhajtson.

- Á! Szóval itt vagytok – mondta Irina (és feltételezhetően Yulia) egyik barátnője. Halványan fel is derengett a képe még a forró ciprusi estéről, ahogy a kanapén elterpeszkedve élvezi barátnői kényeztetését. – Még a végén lemaradtok a buli javáról.

Úgy mondta, mintha csak ez lenne a világ legfontosabb dolga… Bár talán neki az is volt. Kinek a pap, kinek a papné… Kinek meg a paplan. Bár, miközben az a kép a ciprusi éjszakáról a fenének se akart eltűnni a fejemből, bennem is megmozdított valamit a gondolat, én jól éreztem magam itt is, Yuliával, a Léna pilléreit szemlélve.

Vörös barátnőm viszont barátságosan felmosolygott a másik lányra.

- Egy perc és megyünk.

- Oké – hagyta az annyiban és, talán csak a hideg elől menekülve, visszasietett a lépcsőn. – De siessetek! – mondta még, mielőtt becsukta az ajtót.

- Sietünk bizony – motyogtam magam elé, talán egy kicsit túlságosan is szarkasztikusan. Amikor azonban visszafordultam, Yulia széles mosolyával találtam szemben magam.

Yulia Yaroshenko alias Yulia

- Jó lesz, majd meglátod – szorította meg gyengéden a combomat. – Néha kicsit korlátoltak tudnak lenni – utalt a barátaira – de van, amihez nagyon is értenek – kacsintott rám. Miközben pedig keze elindult felfelé a combomon, körülöttem pár pillanat alatt összeszűkült a világ, a végtelen homályba űzve vissza a Lénát és környékét. Gondolataimat már csak azok a remények járták át, amiket a közelgő éjszaka ígért a számomra… és azok a vörös hullámok szegélyezte arcról rám csillogó huncut sárga szemek.

**************************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik hajókázós kalandot is B-vel itt!

Kohta, a szamuráj I. kötet IV. rész 10. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj IV. rész 9. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 30.

Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet IV. rész 9. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj IV. rész 8. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 28.

Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet IV. rész 8. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj IV. rész 7. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 25.

Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet IV. rész 7. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj IV. rész 6. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 23.

Folytatása következik!

Heti ajánlat - A csábítás művészete

Egy kis nyári vágyfokozó.

Fülledt éjszaka

Gyönyörök szigete XV. rész - Tisztelet 5. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XV. rész 4. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 6.

*********************************************************************

A karjaimba zártam Pamelát és gyengéden magamhoz szorítottam. A magasfokú izgatottság ellenére, amit az iménti tánca kihozott belőlem, kezdtem némiképp magamhoz térni.

Gyengéden simogattam és közben halkan a fülébe suttogtam.

- Nem szeretném, ha táncolnál nekem. Soha többé. – Kissé elhúzódott és a szemembe nézett. – Pamela, nem vagy többi sztriptíztáncos. Addig, amíg ezen a szigeten vagy, semmiképp. Ki foglak segíteni ebből egyszer és mindörökre.

- Hogy érted? – intett zavartan az ágyékom felé. – De hiszen kőkemény lettél. Miért nem akarod, hogy táncoljak neked többet? Nem értem.

- Azért, amit mondtam. Nem vagy többé táncos. Élveztem a műsorodat, igen, de hogy őszinte legyek, egyáltalán nem jó élmény így nézni rád. – Pamela felsóhajtott, miközben folytattam: - Hihetetlenül jó és csodálatos ember vagy. Sokkal jobb vagy ennél. Hányszor kell még ezt elmondanom neked? Az igazság az, hogy engem sokkal jobban érdekel ez a Pamela, mint a sztriptíztáncos.

Fészkelődött egy kicsit az ölemben, majd hátra dőlt.

- Te… te vagy az első srác, aki ezt mondja nekem. – Elmosolyodtam, miközben folytatta: - Te szeretnél kívül-belül megismerni.

- Ez az igazság – bólintottam. – Mondtam is, milyen gyönyörű nő vagy és ez a fő oka annak, hogy kiválasztottalak hetekkel ezelőtt. De nem ez tartotta fenn az érdeklődésemet. Azt a bennső éned tette. Szeretnék többet tudni a bennsődről. Szeretnék mindent megtudni rólad.

Pamela a kezei közé fogta az arcomat és rám mosolygott, miközben enyhén félrebillentette a fejét.

- Én is szeretnék mindent tudni rólad, Jeremy.

Egy pillanattal később érzéki ajkait a számhoz nyomta és gyengéden megcsókolt. Mindeközben a vállam köré fonta a karjait és ő is magához ölelt engem. Percekig csókolóztunk és úgy éreztem, a mennybe emelkedek.

- Mmm! Ez csodás volt – morogtam utána. Ismét Pamela gyönyörű szemeibe néztem, majd felemeltem az egyik kezem, hogy végig simítsak az arcán. Egy könnycsepp formálódott a szemében, majd legördült az arcán. Felsóhajtott és rám mosolygott, miközben én ismét megcsókoltam őt, ezúttal a nyelvemet is áttolva a szájába.

- Miért nem öltözöl fel? – suttogtam, gyengéden orrához dörgölve az enyémet. Egy pillanatig meztelen tagjait csodáltam. Istenem, milyen gyönyörű ez a nő! Egyszerűen csak gyönyörű!

Ismét összeszedtem magam és a szemébe néztem.

- Vegyél fel valamit, aztán még beszélgethetünk. Nem érzem jól magam, ha úgy beszélgetünk, hogy közben meztelen vagy.

- Akkor miért nem vetkőzöl le te? – kuncogott Pamela. – Úgy biztos sokkal kényelmesebb lenne.

Ismét végig mértem őt, majd megint rá mosolyogtam.

- Most csak beszélgeti szeretnék veled. Ennyi az egész. Jobban meg szeretnélek ismerni. Többet tudni rólad és a családodról. Szeretném tudni, milyen volt, amikor felnőttél. Szeretném megimerni az életedet otthon, Marylandben.

Pamela elmosolyodott és a mutatóujja hátával végigsimított az arcomon.

- Elmondok neked mindent, amit csak szeretnél, Jeremy.

Ettől az egyszerű érintéstől ismét borzongás futott végig a testemen. A vonzó szőkeség megcsókolta az arcomat, majd ismét hozzám bújt.

Ismét rá mosolyogtam.

- Van néhány póló, melegítő és mackónadrág a mosdómban. Menj, kapj magadra valamit! Talán pár focimezt is találsz. Mindig is vonzott a focimezes nők látványa.

Pamela ismét megcsókolta az arcomat és kuncogni kezdett, majd ellökte magát tőlem és felállt. A mosdó felé pillantott, majd vissza rám.

- Nem túl gyakori, hogy valaki azt kérje tőlem, vegyek magamra valamit. Egészen pontosan ez az első eset.

Lassan bólintottam.

- Azt hiszem, nagyon sok dologban én leszek az első, kedvesem.

Pamela csak állt ott egy pillanatig és fontolgatta a szavaimat, majd rám villantott egy újabb mosolyt és a mosdó felé indult.

- Szóval szereted a focimezes nők látványát, mi? Na lássuk, mit találok neked…

- Mit szólsz ehhez? – kérdezte, amikor pár pillanat múlva előtűnt a mosdóból a Cincinnati Bengals, a kedvenc NFL-csapatom, 18-as számú mezében. A fekete anyag tökéletes kontrasztot alkotott Pamela hosszú szőke hajával. Akkora volt az egész mez, hogy lenyúlt egészen a térdéig.

Elmosolyodtam, ahogy Pamela körbe fordult, hogy jobban megnézhessem.

- Kár, hogy nincs Ravens-mezed, de nem panaszkodok. Csak ezt találtam és bár Lakers-ös NBA-mezt. Akármilyen jó játékos is, sose lássanak meg Kobe Bryant mezében, amiatt, ami évekkel ezelőtt történt! – elmosolyodott, majd hozzá tette: - Egyébként is, tarthatnál Ray Lewis-pólót A.J. Greené helyett.

Hirtelen elöntöttek az érzelmek ennek a nőnek a láttán a focimezemben. Előre léptem és magamhoz szorítottam őt, hogy megcsókoljam a homlokát.

- Teljesen megértem a problémádat. Mentségemre legyen szólva, hogy ezt a mezt jóval a botrány előtt vettem.

Pamela hátra lépett, de a kezét továbbra is a derekamon tartotta.

- Vigyél el valahová!

- Hová?

- Akárhová. Valahová ebben a nagy házban. Nem számít hova, csak veled szeretnék lenni. – Félrebillentette a fejét, ahogy a szemembe nézett. – Sose akarok többé távol lenni tőled.

***

Az edzőteremmel szemben volt egy szoba, amit a saját kis házi mozitermemnek rendeztem be bőr fotelekkel, ahol kényelmesen el lehetett helyezkedni filmnézés közben.

- Hölgyem? – nyújtottam át Pamelának egy behűtött pohár cseresznyelevet. Elmosolyodtam, amikor átvette tőlem és leültem a mellette lévő fotelbe. Megfogtam a kezét és gyengéden megcsókoltam.

- Köszönöm – intett fejével az ital felé.

- Nem tesz semmit.

- Nézünk is valamit? – pillantott a kivetítő felé. – Vagy csak ücsörgünk itt és beszélgetünk.

- Kétezer filmem van – vontam vállat. – Ha szeretnéd, csak nevezz meg valamit!

Pamela kényelmesen elhelyezkedett a székében és a vállamra hajtotta a fejét.

- Én szívesebben ülnék csak itt veled és beszélgetnék, Jeremy. Jó lenne csak pihenni… és beszélgetni. Nem aggódni amiatt, hogy lenyűgözd a vendégeket, vagy próbálj kicsikarni belőlük még harmincöt dollárt. Jó lenne csak magamnak lenni és beszélgetni. Az egyetlen ember, aki tényleg figyelt rám, az eddig csak Candice volt.

- A húgod?

- Igen.

- És mi a helyzet a családod többi részével?

- Anyukám ötvenöt, apukám pedig ötvenhét – kezdte. – Volt néhány eléggé meredek hullámvasút a házasságukban, de még mindig együtt vannak. Szerintem már nem is tudnák, mit kezdjenek magukkal, ha szétmennének, ennek ellenére viszont folyton veszekszenek.

- Néhány idős pár ilyen – bólintottam. – A szüleid… Hogy is hívják őket?

- Tom és Carol. Van két testvérem, Paula és Candice. Paula harmincnégy és már van saját családja. Candice huszonhat. Már meséltem neked róla. Együtt élünk a lakásomban, mióta leérettségizett. A nagymamám, Genevieve, a szüleimmel él. Nyolcvanegy éves és még mindig nagyon jól tartja magát. A nagypapám pár éve húnyt el. Ötvenhét évig voltam együtt.

- Ezt sajnálattal hallom, kedvesem.

Pamela megvonta a vállát.

- A szüleim nem szerették volna, hogy a nagyi egyedül maradjon, úgyhogy befogadták. Ha nem így tettek volna, még azt is felajánlottam volna, hogy költözzön be hozzánk. A nagyi… világéletében a nagypapára támaszkodott. Sose dolgozott és nem csinált semmi mást, csak vezette a háztartást és nevelte a gyerekeit, majd az unokáit… minket. Nagyon szerette a nagypapát. Majdnem belehalt, amikor ő elment.

- Elég hirtelen kérdésnek tűnhet, Pamela, de mi a középső neved?

- A középső nevem? Annabeth. Miért?

- Pamela Annabeth – mosolyogtam. – Szép név. Hívhatnálak PAP-nek is röviden.

- PAP?

- A monogramod miatt. P. A. P.

- Ó! – kuncogott. – Miért érdekel a középső nevem?

Gyengéden megcsókoltam a feje búbját.

- Mondtam már. Mindent tudni szeretnék rólad. Tényleg mindent. Milyen voltál, mielőtt sztriptíztáncos lettél? Milyen voltál középiskolában?

Pamela vidáman felnevetett.

- És én mikor tehetek fel kérdéseket?

- Kérdezz, amit csak szeretnél!

- Oké – nézett rám. – Először a te kérdéseid: Hogy milyen voltam, mielőtt sztriptízelni kezdtem? Hiszed vagy sem, a McDonald’s-ban dolgoztam előtte négy évig. – Érdeklődve felvontam a szemöldökömet a szavai hallatán. Könnyedén el tudtam képzelni a tinédzser Pamelát, amint egy gyorsétterem pultjánál dolgozik.

- El tudom képzelni, milyen szívesen jártak a férfiak akkoriban arra… Talán még a nők is.

Pamela felnevetett.

- Kérsz esetleg egy kis sültkrumplit is?

- Nem… de cukrot igen – fészkelődtem, amíg el nem értem ajkaimmal az övéit.

- Mmm! Imádom a cukrot – morogta a számba.

Pamela belemarkolt a mellénk készített popcornba és játékosan hozzám vágta azt, közben harsányan nevetve. Én erre válaszul csak kivettem az üdítőjét a kezéből.

- Hé! Ne merészeld! – vette vissza a poharat. – Az az enyém.

Felvettem egy kukoriadarabot, ami az ölemben landolt és Pamela szájába tettem. Ő pedig vele együtt bekapta az ujjamat is és egy rövid ideig szopogatta.

Amikor ismét egymásra talált a tekintetünk, percekig bámultunk egymás szemébe, majd a szőkeség egy szó nélkül felállt és átült az ölembe. Hátát a mellkasomnak döntötte és hátra hajtotta a fejét a vállamra. Átöleltem őt és gyengéden simogattam a hasát.

- Csókolóztál már bárkivel is egy moziteremben?

- Nem mondhatnám. Te?

Pamela elvigyorodott.

- Egyszer. Tizenhét éves koromban.

Amikor megcsókoltam a nyakát, orromat betöltötte édes illata. Már ez is elég volt, hogy teljesen megőrjítsen. Vagy húsz percig simogattam a bőrét az ajkaimmal. Bár rendkívül élveztem kényeztetni őt, leginkább most az illata foglalt le.

- Milyen voltál a középiskolában? – suttogtam, gyengéden fogaim közé csípve a fülcimpáját. – Le merném fogadni, hogy benne voltál a pomponcsapatban.

- Igen – morogta Pamela, miközben fészkelődött kicsit az ölemben.

- Úgy néz ki, ti mindannyian pomponlányok voltatok a magatok idejében Amy-t és Camille-t leszámítva. Na meg Kristannát. Náluk odahaza nincs ilyesmi. – Egy pillanatra elhallgattam. – Mit csináltál még akkoriban, kedvesem?

- A pomponcsapat kapitánya voltam és dicsérettel érettségiztem. Benne voltam a korcsolyacsapatban és softballoztam is. Benne voltam minden évben az évkönyvszerkesztő csapatban, a dráma klubban és a kórusban is. Nagyjából mindenben egy kicsit. Elég elfoglalt voltam.

Egyértelmű hatást gyakorolt rá, ahogy szopogattam a fülét és közben simogattam. Végül ellökte magát tőlem és a szemembe nézett.

Barna szemei csillogtak a szenvedélytől.

- Egy dolgot viszont még sosem csináltam. Nem szexeltem moziteremben – csúsztatta a kezét ismét hevesen dudorodó sortomra. – Szexelni akarok veled, Jeremy. Most.

Teljesen meglepődött, amikor meg akart csókolni, én viszont nem engedtem.

- Mi a baj?

- Semmi baj – válaszoltam nyugtatólag. – Én nem… nem akarok most szexelni veled, Pamela. – A szemei elkerekedtek a szavaim hallatán. – Csak beszélgetni szeretnék. Ne haragudj, ha túlságosan felizgattalak! Én csak… most csak beszélgetni szeretnék. Olyan jól éreztem magam veled eddig is! – simítottam egyik kezem az arcára. Azt kívánom, bárcsak ez a beszlkgetls sose lrne véget.

Pamela hosszú másodpercekig csak bámult rám értetlenül.

- Senki sem állított le még ezelőtt, Jeremy. Senki.

- Meg tudom érteni, miért…

Pamela nyelt egyet és a szemeit forgatta. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most a rosszallása jele-e. Végül viszont bólintott és békítőleg megcsókolta az arcomat.

- Akkor csak beszélgessünk!

- Nem probléma? – kérdeztem reménykedve.

- Még mindig kívánsz, nemde?

Fenevettem aggodalma hallatán.

- Pamela! Odáig vagyok érted. Tényleg. Teljesen elveszed az eszem. Az arcod, a tested… mindened. Bízz bennem! Ennél jobban nem is kívánhatnálak. Több százszor, több ezerszer szeretnék még szeretkezni veled a következő években.

Felsóhajtottam és megráztam a fejem.

- Csak… csak most szívesebben beszélgetnék. Tudom, őrültségnek hangozhat, de olyan jót beszélgettünk ma reggel! Én… jobban szeretném ezt folytatni.

- Állítottál le már bárki mást is, amikor megpróbáltak elcsábítani? Ha Amy vagy Lindsay lenne most itt, velük már rég szexelnél.

- Valószínűleg igazad van – ismertem be. – De Lindsay és Amy nem izgatnak annyira emberileg, mint te. Senki sem hoz lázba ennyire.

Úgy tűnt, Pamelát nagyon boldoggá teszik ezek a szavak. Szélesen mosolygott és nevetett, mintha csak most jött volna rá valamire.

- Most őrültnek tartasz, mert csak beszélgetni szeretnék veled?

- Nem. Egyáltalán nem vagy őrült – tette a kezét a mellkasomra és pár pillanatig csak élvezte a szívverésemet. – Az a férfi vagy, akit szeretek.

Folytatása következik!

Vége a XV. résznek!

Kohta, a szamuráj I. kötet IV. rész 6. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj IV. rész 5. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 21.

Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet IV. rész 5. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj IV. rész 4. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 18.

Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet IV. rész 4. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj IV. rész 3. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. január 16.

Folytatása következik!

Gyönyörök szigete XV. rész - Tisztelet 4. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XV. rész 3. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 6.

*********************************************************************

Öt perccel később már el is kezdődött a kis szerepjátékunk Pamelával, a sztriptíztáncossal, és Jeremy-vel, a vendéggel. A vonzó szőkeség elszaladt egy pár magassarkú cipőért és csipkés bokapántért a szobájába, majd visszatért hozzám és levetkőzött.

Mostanra már a sebtében előkapott felszereléstől eltekintve teljesen meztelenül állt előttem. Szakképzetten tette közszemlére gyönyörű testét, miközben lágyan ringatta a csípőjét a fejünkben szóló ritmusra. Eközben én eljátszottam az utcáról betévedt vendéget. Csak ültem a sarokszékemben és némán csodáltam őt. Szerettem az ilyen szerepjátékokat.

Pamela méretes keblei enyhén ringatóztak, én pedig elmosolyodtam, amikor ő időről időre a szemembe nézett. Enyhén bólintottam és viszonoztam a pillantását, tudva, hogy ennél gyönyörűbb sztriptíztáncost sehol a világon nem találnék. Talán egyáltalán még ilyen gyönyörű nőt sem…

167 centijével és tökéletes testalkatával lélegzetelállító látvány nyújtott. Azok a kihívó pillantások bármely férfit azonnal kirángattak volna az alsógatyájából, kedves mosolya azonban mindezt az elementáris csáberőt tökéletesen ellensúlyozta. Ilyen adottságokkal párját ritkító előnyökkel indulhatott a felnőttszórakoztatásban.

Nagyon lassan hátat fordított felém, majd mélyen előre hajolt, tökéletes látványt nyújtva formás fenekére. Egy ideig enyhén ringatta hátsóját, majd sarkon fordult és a melleit kezdte markolászni, miközben szemei mereven az arcomra szegeződtek. Töretlenül mosolyogtam, miközben a farkam egyre jobban feszítette a gatyámat.

Csípője tovább ringott, miközben a fejét forgatva bírta hullámzásra hosszú szőke tincseit. Aztán ismét a melleit kezdte gyúrogatni és tovább folytatta táncát, fellépve tömör fa dohányzóasztalomra.

Továbbra is a vendég szerepét játszva lassan felálltam és én is odaléptem az asztalhoz. Miután benyúltam a farzsebembe és előhúztam a tárcámat, Pamela elmosolyodott és úgy kezdte mozgatni csípőjét előre-hátra, mintha épp szexelne valakivel.

Egy darab egydollárost húztam elő, mire Pamela ismét rám mosolygott, széttárta a lábait és elém térdelt. Csillogó puncija pont arcmagasságból tekintett vissza rám. Ekkor jöttem rá, hogy mire szolgál a bokapánt, amikor megfogta az egyik szélét és kihúzta, helyet biztosítva nekem, hogy oda csúsztassam a bankjegyemet.

Alena Shishkova alias Pamela

- Köszönöm, drága – búgta tökéletesen professzionális hangon, rám villantva szikrázó mosolyát.

- Több is van ott, ahonnan ez jött – vigyorogtam én is, elővéve még egy zöldhasút, hogy azonnal az előző mellé csúsztassam.

- Szeretnél leülni kicsit és beszélgetni, miután ez a szám véget ért? – kapcsolt Pamela eggyel magasabb fokozatba. Amikor pedig bólintottam, csettintett egyet a nyelvével és rám kacsintott. – Mindjárt végzek.

Felállt és tovább riszálta magát az asztalon, majd hirtelen megállt és lepillantott rám.

- Végre vége a számnak – nyújtotta ki a kezét. – Lesegítenél, ha megkérlek? – Kézen fogtam és stabilan tartottam, miközben lelépett az egyik székre, majd a padlóra. – Keressünk valami csendes helyet!

- Jól hangzik – válaszoltam, majd leültünk a számítógépasztalomhoz. Mostanra kaphattam már egy kis ízelítőt a sztriptízbárok légköréből. Mindig is nagyon kíváncsi voltam ezt illetően…

- Nos, üdv! – szólított meg Pamela, valószínűleg a legkedvesebb és csábosabb hangon, amit valaha is egy nőtől hallottam. – Köszönöm a nagylelkű borravalót. Igazán nagyra értékelem.

- Nem tesz semmit – bólintottam.

- Szóval, mi is a neved, drága?

- Jeremy vagyok.

- Én pedig Pamela – válaszolt és megragadta a kezem, hogy barátságosan megrázza. – A legtöbb lány a klubban művésznevet használ, én viszont nem. Pamela az igazi nevem… Az vagyok, aki vagyok. Szóval… voltál már itt korábban is?

- Nem. Még nem. Az igazat megvallva soha életemben nem jártam még ilyen helyen.

- Tényleg? – tettetett meglepetést. – Nem is gondoltam, hogy lettél volna itt már korábban. Felismertelek volna. Régóta dolgozom már itt és kiváló az arcmemóriám – villantotta rám ismét csábos mosolyát. – Hadd mondjam el neked, Jeremy, hogy ez egy rendkívül kellemes és előkelő klub. Jól érzed magad nálunk?

- Nagyon is.

- Na és hol élsz?

Elmosolyodtam, miközben válaszoltam.

- Egy egzotikus, trópusi szigeten a tenger közepén. Gyönyörű hely. Na és te?

- Ó, én Baltimore külvárosában – válaszolta Pamela. Okos, gondoltam magamban. Elég konkrét választ adott, de nem mondta ki a város nevét. Csak annyit, hogy Baltimore mellett, ami elég nagy területet tesz ki.

- Pontosan mennyi ideje is dolgozol itt?

- Tizenegy éve – bólintott. – Nagyon szeretek itt lenni. Segít fizetni az egyetemet és a számlákat. Ennyi idő után, képzelheted, már én vagyok a rangidős a táncosok között. Úgy tekintenek rám mind egyfajta tyúkanyóra – nevetett. Rendkívül barátságos hangnemet ütött meg. Talán már túlságosan is barátságosat. Azon merengtem, hányszor folytathatta már le pontosan ugyanezt a beszélgetést teljesen idegen férfiakkal. – Na és, Jeremy, te mit dolgozol?

- Én nem dolgozok. Hiszed vagy sem, már nyugdíjba vonultam.

- Nyugdíjba? – kerekedtek el a szemei. – Borzasztó fiatalnak tűnsz még ahhoz, hogy nyugdíjba vonulj. Egy perccel sem néznélek többnek harminckilencnél.

- Igen, annyi is vagyok. Én pedig lefogadnám, hogy te épp csak betöltötted a harmincat, kedves.

Pamela elmosolyodott, tovább játszva a szerepét.

- Talált.

Úgy döntöttem, újabb szintre emelem a játékunkat.

- Gondolom, nem ez az egyetlen munkád. Csinálsz még valamit?

- Ez az egyetlen munkám – válaszolta. – Hiszed vagy sem, de gondolkoztam rajta, hogy elvállaljak egy részmunkaidős állást az otthonomtól pár tömbnyire lévő Starbucks kávézóban még évekkel ezelőtt. Majd’ minden nap megfordulok ott már évek óta. De végül elvetettem az ötletet. Nem akartam, hogy minden szabadidőmet elvegye, hogy két helyen dolgozok, mellette pedig még egyetemre is járok. Így is elég elfoglalt és hektikus az életem.

Ez új információ volt nekem. Pamela egyszer fontolgatta, hogy részmunkaidőt vállaljon egy kávézóban? Legalább ez megfelelő lett volna, hogy alibiként szolgáljon a „munkanélküliként” töltött éveire.

- Azt mondtad, te már nyugdíjas vagy – terelte ismét rám a szót, én pedig bólintottam. – Mit dolgoztál előtte?

- Internetes dolgokat – válaszoltam. – Website- és domain-készítés. Szerencsém volt és sok pénzt bezsebelhettem.

Pamela elmosolyodott.

- Én nem értek igazán a számítógépekhez. Őszintén, csak azért tartok egyet egyáltalán, mert van Pittsburgh-ben egy fehérnemű üzlet, a Chelsea’s, és onnan szerzem be a fehérneműimet és szexi kiegészítőimet a munkához. Van webáruházuk és le merném fogadni, hogy én vagyok az elsőszámú vásárlójuk. Már évek óta rendelek tőlük.

- És mit csinálsz a szabadidődben? – érdeklődtem.

- Nos… amikor épp nem dolgozom, vagy az egyetemen vagyok, akkor tanulok. A fennmaradó kevés időben pedig szeretek olvasni. Imádom a könyveket. Legszívesebben sosem tenném le őket. Emellett sokat vagyok a húgommal. Együtt élünk. Candice-nek hívják és ő a legjobb barátom. Elég unalmas életem van, nem igaz?

Rámosolyogtam és a szívem legmélyéből folytattam: - Erősen kétlem, hogy unalmas életed lenne, Pamela.

A fiatal nő viszonozta a mosolyomat és gyorsan témát váltott.

- Hé, tudod mit? Elég nagy balszerencsém volt ma este. Elkaptak a rendőrök, mert kilencvenkettővel mentem a hatvanöt mérföld/órás sebességkorlátozásnál. Elég gáz.

- Kilencvenkettővel? – kerekedtek el a szemeim. – Biztos nagyon siettél.

- Igen, úgy van. Késésben voltam a munkából.

Még szerencse, hogy csak egy bírsággal megúsztad, gondoltam.

- Nagy bajba kerülhetek, ha elkapnak gyorshajtásért. De szerencsére a zsaru rendes volt. Rajtam volt a Dancing Queen Club-os pólóm, ő pedig elmondta, hogy a haverjaival rendszeresen jár ide. Azt mondta, vezessek lassabban és átírta a büntetőcédulát 92-ről 80 mérföld/órára. Így nem kell bíróságra mennem, csak a büntetést kifizetnem – mosolygott tovább. – Azt mondtam neki, ugorjon csak be valamikor és meghálálom neki egy tánccal. – Majd ismét váltott: - És veled mi a helyzet? Szeretnél egy táncot, Jeremy?

- Igen. Nagyon is.

Pamela ismét rám mosolygott és felállt, hogy felém nyújtsa a kezét. Megfogtam és engedtem, hogy a szoba közepére vezessen.

- Mivel most vagy itt először, elmondom az árakat. Egy tánc a kanapén huszonöt dollár. Vagy átmehetünk egy privát szobába. Az a legjobb, de tíz dollár felárral jár. De rúdtáncolhatok is neked húsz dollárért, úgy viszont csak minimális kontaktus megengedett.

- A külön szoba tökéletesnek hangzik – mosolyogtam.

Ahogy Pamela oda vezetett az egyik kanapéhoz, ami a falnál állt, ez jelképezte a külön szobát, előhúztam a tárcámból két húszdollárost. Kinyújtottam felé, de ő megrázta a fejét.

- Nem kell fizetned, amíg a tánc véget nem ért.

- Nem – erősködtem. – Vedd csak el! A többit pedig tartsd meg!

- Köszönöm – válaszolta és habozott egy pillanatig, amíg elvette a pénzt, hogy a másik két bankjeggyel együtt, amit adtam neki, a dohányzóasztalra tegye, majd intett, hogy üljek le a kanapéra. – Tedd szét a lábaidat, kedves! – irányított, én pedig engedelmeskedtem.

Pamela a lábaim közé lépett és finoman a combjaim között növekvő dudorhoz dörgölte térdét és combja tövét. Aztán a vállamra tette a kezét és ringatni kezdte a testét, amitől keblei lágyan hullámoztak az arcom előtt.

Ezután előre hajolt és felső testét a mellkasomhoz és a hasamhoz préselte. Most már mindkét karját a nyakam köré fonta, majd lejjebb csúszott, hogy arcát a mellkasomra hajtsa. Éreztem, ahogy fürtjei enyhén csiklandoznak, miközben ott tartja.

- Mennyibe kerül itt egy kóla?

- Tizennégy dollár – válaszolta, amitől elkerekedtek a szemeim. – Azért kitöltik neked a doboz háromnegyedét. Tudom, tudom… elég magasak az áraink.

- Na és egy narancslé?

Pamela felnevetett.

- Nem hiszem, hogy tartanánk narancslét.

- Na és az ételek jók itt?

- Nem igazán. Hacsak nem akarsz gyomorrontást kapni.

Miközben még mindig széttárva tartottam a lábaimat, Pamela a felső combom köré fonta az övéit és tovább vonaglott rajtam. Angyali arca pár pillanatig az enyém előtt ringott.

- Nem… érhetek hozzád… igaz? – ziháltam, ökölbe szorítva remegő kezeimet.

- Nem. De én hozzád érhetek – magyarázta. – Előírás – nevetett halkan. – Nem szeretném, ha kidobnának innen.

Oldalra fordult és kicsusszant az ölemből, hogy mellém helyezkedjen a kanapén. Az ölembe tette lábait és hagyta, hogy megcsodáljam gyönyörű ágyéka látványát. A szívem kihagyott egy pillanatra, ahogy gyönyörködtem benne.

A következő pillanatban lecsusszant a kanapéról és hátat fordítva nekem négykézlábra állt, hogy magasba emelje a fenekét. Egy ideig így ringatta magát előttem, majd feltérdelt.

Az ágyékomtól kezdve minden tagomhoz odadörgölte magát, fel a hasfalamon és a mellkasomon, míg végül ismét a szemembe nem nézett. A tekintetünk rövid időre egymásba fonódott, majd gyengéden az orromra koppintott.

Ismét lejjebb csúszott és a hasam elé helyezkedett. A szemkontaktust egy pillanatra sem törte meg, miközben masszírozni kezdte a dudort az ágyékomon. Aztán átölelte a testem és ismét felcsúszott, minden porcikámhoz hozzá dörgölve magát.

Amikor ismét szemmagasságba ért, átkarolta a nyakamat és a fülemhez hajolt. Éreztem meleg leheletét a fülcimpámon, amibe minden porcikám beleborzongott. Egy pillanattal később pedig megéreztem nyelve hegyét a fülemen.

- Váó…! – nyögtem fel. – Ez szokványos?

- Igen, az – lépett hátra Pamela. – A madamunk szereti, ha nyalogatjuk vagy finoman harapdáljuk a vendégek fülét egyszer-kétszer tánc közben. – Aztán ismét visszatért a szerepéhez. – Szeretnél még egy táncot? Újabb harmincöt dollárba fog kerülni.

A játék azonban eddigre már véget ért.

Folytatása következik!

Heti ajánlat - Szolgálatára!

Váratlan helyzetek, váratlan örömök.

Kihívás

Gyönyörök szigete XV. rész - Tisztelet 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XV. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 6.

*********************************************************************

- Az interneten keresgéltem, amikor ráakadtam a sztriptízklubod weboldalára – magyaráztam. – Láttam az önéletrajzodat. Azt írtad, hogy imádsz sztriptíztáncos lenni. És említettél valamit a Rossz Kislány Játszóteredről is.

- Ne is foglalkozz azzal a szeméttel! – fintogott Pamela. – Szeretnék elhitetni a vendégekkel, hogy mi írtuk azokat magunkról. Valójában viszont a weblapot működtető srác írja a legtöbbet, ha nem mindet. Ritkán ülök géphez, de láttam már, hogy mit írtak rólam. Először mérges voltam miatta, de aztán elengedtem. Az az életrajz rengeteg pénzt hoz nekem. Akkor meg…

- És mi van azokkal a legénybúcsúkkal és privát műsorokkal? – érdeklődtem. – Úgy tűnik, elég sokat vállalsz be belőlük.

Pamela felsóhajtott és megrázta a fejét.

- Borzalmasak. Te szívesen vetkőznél le egy csomó idegen előtt a saját házukban, majd adnál öltáncot tíz, húsz vagy akár harminc fickónak, akikkel soha nem találkoztál még? Hálát adok a testőreimért. A legtöbb lány csak egyet kap, de nekem kettő van. Ők minden ilyen partira velem jönnek és gondoskodnak róla, hogy biztonságban legyek.

- Shiznittle Bam Snip Snap Snabba – motyogtam, elismételve azt a fordulatot, ami leginkább berágta magát a fejembe a weboldalról.

- Tessék? – vonta fel a szemöldökét Pamela.

- Ó, semmi – nevettem fel. – A testőrök… őket te alkalmazod, vagy a klub?

- A klub. Elég sokat kaszálok az ilyen kiszállásokból, úgyhogy megengedhetek magamnak egy második testőrt is. Nyugodtabbá tesz.

- Mennyit fizet egy ilyen parti?

- Egy táncost négyszáz dollárért lehet bérelni egy órára, vagy kilencszázötvenért háromra. De néhányan jobban szeretnek kettőnket kibérelni egyszerre. Az hétszáz dollár egy órára. Én minden esetben kétszázöt dollárt kapok óránként. Ez huszonöttel kevesebb, mint a többieké, de cserébe van az extra testőröm.

- Mit kérnek a legtöbben?

- Egy órát. Általában pár dollártól százig terjedő borravalóval távozok. Az emberek csak felmennek a weboldalra és kiválasztják, hogy melyik lányt szeretnék, majd megegyeznek a klubbal. Általában én is felhívom őket, hogy mindent tisztázzunk. Máskor csak bejönnek a klubba és elhoznak valakit. Általában egy vagy maximum két legénybúcsút vagy születésnapi partit vállalok havonta. Azt is csak pénteki és szombati éjszakákon. Így távol maradhatok az egyetemista suhancok tombolásától.

- De a privát partikat se szereted, nem igaz?

Összevonta a szemöldökét és megrázta a fejét.

- Egyáltalán nem. Borzalmasak. De… ez a munkám. Vetkőzni kell, ennyi az egész. Ezt csinálom évek óta. Mindig is szerettem volna kiszállni, de a pénz miatt nem tudtam. Addig nem is fogom, amíg nem tudok tanárként elhelyezkedni. Úgy kevesebb lesz a fizetésem, igen, de ez volt mindig is az álmom. Ezért járok az egyetemre.

- Tudja bárki is az egyetemen, hogy miből élsz? Vagy legalábbis gyanítják?

- Nem hiszem – válaszolta. – Van a környéken rengeteg sztriptízklub, ahova az iskolatársaim járnak. Az enyém harmincegy mérföldre van a lakásamtól és harminckilencre az egyetemtől. Dolgozhatnék sokkal közelebb is, de akkor nagyobb lenne az esélye, hogy összefutok valakivel, akit ismerek. Úgyhogy inkább választom a nagy távolságot.

Elveszett egy kicsit a gondolataiban, mielőtt folytatta volna: - Az igazat megvallva, nem is nagyon van kapcsolatom senkivel az egyetemen. A kilencven százalékuk tizennyolc és huszonkét év közötti. Én harminc vagyok. Többnyire csak magam vagyok.

- Le merném fogadni, hogy sok srác rád mozdult már…

Pamela megvonta a vállát.

- Azt szoktam mondani, hogy nem érdekelnek. Akad dolgom épp elég egyetemista sráccal péntek és szombat éjszakákon. Esélytelen, hogy eggyel még randizzak is.

Alena Shishkova alias Pamela

Elmosolyodtam.

- Te csak egy átlagos lány vagy egy egyáltalán nem átlagos munkával. Ennek ellenére sokkal többet érdemelnél. Szeretném, ha tudnád, mert én is tudom. Te sokkal jobb vagy ennél.

Vett egy mély levegőt és felsóhajtott.

- Olyan, mintha mindig is ezt csináltam volna. Sok tekintetben mintha teljesen elveszítettem volna a kapcsolatomat a valósággal. Nagyon nehéz megbíznom másokban. Egy ilyen munka mellett…

- Bennem mégis bízol? – mosolyogtam. – Hiszen csak két hete ismerjük egymást. Hogy tudsz bennem mégis bízni?

- Csak megérzés – magyarázta. – És, hiszed vagy sem, de Kristannával is sokat beszélgettem rólad. Ő sokkal jobban ismer téged, mint bárki más, nem igaz? Már négy éve vagytok barátok és ezek után se tudott semmi rosszat mondani rólad.

Felnevettem.

- Én is csak jó dolgokat tudok mondani Kristannáról. Ő egy nagyon különleges és egyedi barát.

Pamela ismét lesütötte a szemét és összepréselte az ajkait. Vett egy mély levegőt és ismét rám nézett.

- Camille már elég hamar felbosszantott.

- Miért? – rökönyödtem meg. – Mi történt?

- Amy elmondta, hogy Camille korábban megjegyezte, egy sztriptízesben sem lehet megbízni, mert mind csak a pénzre hajt. Még azt is mondta, hogy te sem azért érdekelsz, aki vagy, Jeremy, hanem csak amiatt, ami vagy. Egy férfi kétmilliárd dollárral. – Pamela szemei szikrákat vetettek. – Annyira felbosszantott! Semmi joga hozzá, hogy így beszéljen rólam. Különösen a hátam mögött.

Összeráncoltam a szemöldökömet.

- Nem lep meg, hogy Camille ilyeneket mond. Ez csak az én véleményem, de szerintem Camille eléggé szabadszájú. Devonról is elég sok mindent mondott már a többieknek. – Magamhoz öleltem Pamelát és megcsókoltam az orrnyergét. – De ez semmit sem számít, kedvesem. Hadd mondjon, amit csak akar! Semmit sem számít.

- Több pénzt kerestem, mint bármelyik pasim vagy csajom azóta, hogy vetkőzni kezdtem – mondta Pamela. – Nem kétmilliárdot, mint te, de sokkal többet, mint bármelyikük. Tudom, milyen érzés, Jeremy. Amikor neked kell kifizetned a kocsijuk részleteit, neked kell kölcsönadnod pénzt, amit sose kapsz vissza… Ezt mind ismerem.

Felnevettem.

- Veled vetetnek új házat…

- Én vagyok a legkevésbé materialista ember, akivel valaha találkozhattál – jelentette ki. – A kocsimon és a lakásomon kívül alig költök valamire. Mindent félreteszek. Mindig a jövő miatt aggódok. Annyi pénzt akarok megtakarítani, amennyit csak lehet. Még kelleni fog.

- Drágám, előttem nem kell mentegetned magad. Én nem foglak a munkád alapján megítélni.

Pamela felmordult.

- Camille viszont még mindig bosszant. El se hiszem, hogy ilyeneket volt képes mondani rólam a hátam mögött! Én sose mondtam róla semmi rosszat, úgyhogy fogalmam sincs, miért beszél így rólam.

- Camille és a magánvéleménye semmit nem számít – jelentettem ki. – Ne idegeskedj emiatt! Egyre kevésbé kedvelem őt az idő múlásával. Egy percig se aggódj miatta! Egyáltalán nem hiszem, hogy jó ember lenne.

- Próbálom, Jeremy. Próbálom.

Félrebillentettem a fejem és mélyen a szemébe néztem.

- Azt mondtad, a jövő miatt aggódsz. Miért?

- Mert nem vetkőzhetek örökké – vágta rá. – Egyetemre járok és pedagógiát tanulok. De nagyon félek tőle, hogy az a sok idő, amit az egyetemen töltöttem, hiábavaló lesz. Melyik iskola alkalmazna egy tanárt, aki tizenegy évig sztriptíztáncos volt?

- Ne mondd el nekik!

- Ez azért bonyolultabb ennél.

- Miért is? Azt mondtad, független vállalkozó vagy. Nincs hivatalos munkád. Ha utánanéznek, csak ezt találják majd az elmúlt tizenegy évre – megvontam a vállam. – Sose tudják meg, hogy vetkőztél, ha nem mondod el nekik.

- Tartok tőle, hogy utánanéznek majd annak a hosszú szünetnek – motyogta. – Minden iskola kimerítően utána néz a potenciális alkalmazottai múltjának – szegte le a fejét. – Annyira keményen dolgoztam az egyetemen! Remélem, hogy ez az egész okkal volt. De egyre jobban kezdek aggódni emiatt. Szerinted nem fog foglalkoztatni egy iskolát sem, hogy egy tanárjelöltjük miért nem dolgozott semmit tizenkilenc és harmincéves kora között? Vagy harmincegy, amikor megkapom a diplomámat… Jövőre… Már nagyon várom.

Hangosan beszívta a levegőt és lehunyta a szemeit.

- Hé, úgy volt, hogy adok neked egy öltáncot, emlékszel? Azt akartad, hogy úgy kezeljelek, mint egy vendégemet a melóban.

- Nem szeretném már, ha táncolnál nekem.

- Miért? – lepődött meg.

- Mert nem szereted azt csinálni. Te magad mondtad. Nem szeretsz sztriptíztáncos lenni. Nem szeretném, ha olyasmit csinálnál, amit nem szeretsz, csak hogy a kedvemre tegyél. Eddig is sejtettem, hogy nem szeretsz sztriptíztáncos lenni, de most már azt is tudom, miért. Úgyhogy nem szeretném többé, hogy táncolj nekem.

- Nem. Semmi gond, Jeremy – rázta meg a fejét. – Szeretnék neked táncolni. Te nem csak egy részeg vendég vagy. Nem egy idegen, aki csak betévedt. Tudom, hogy élvezted azt az öltáncot, amit múlt héten adtam neked. Szeretném megismételni.

- Biztos vagy benne?

- Tökéletesen – vágta rá. – Hadd táncoljak neked! De inkább odabenn – karolta át magát és megborzongott. – Ez a te szigeted néha elég hűvös tud lenni… különösen amikor feltámad a szél.

- Hát legyen! – bólintottam és kinyújtottam felé a kezem. – Menjünk be! Hozzám.

Folytatása következik!