Életképek tőletek 4.

Ezt nem hiszem el! Már sírok. :'D

Végre kiszabadultam a melóból, huppanás be a kocsiba, padlógáz, head set a fülbe és már dumálok is az egyik barátnőmmel, miközben száguldok hazafelé. Bírom azt a csajt. Egyszerűen nincs olyan pillanat, amikor ne tudna megnevettetni... Na jó, néha. De majdnem mindig sikerül neki legalább egy picike mosolyt csalni az arcomra.

Nem volt ez másképp most se. Már a második útkereszteződéshez érve úgy vigyorogtam, mint a vadalma, bele a vakvilágba. De én se vagyok felelőtlen sofőr, a kereszteződésben szépen megálltam, hogy körbenézzek, tiszta-e a terep, és nem akkor áll be mellém egy srác, egyenesen a "mosolyom útjába"? Csórikám meg, mivel egyedül ültem a kocsiban, mégis mire gondolhatott volna, egyből visszamosolygott rám és elkezdett integetni.

Ilyen a világon nincs. :D

És még ha egy jó srác lett volna... xD

/Bella/

*********************************************************

Ha nektek is kedvetek támadt hasonló élményeiteket megosztani a blog olvasóival, az itt olvasható módon megtehetitek. Minden beszámolót örömmel fogadunk.

Életképek tőletek 3.

Az iskola jó dolog, de nem feltétlenül csak a megszerezhető új ismeretek miatt. Sokkal többet nyomnak abba a bizonyos latba az oda járó cuki csajok.

Nem vagyok épp egy központi figura. Semmilyen értelemben. Ha jó a társaság, egészen fel tudok oldódni, jól érzem magam, de ha nem, akkor legtöbbször nem tudok mit kezdeni magammal, a kialakult helyzettel. Nem zárkózok be, de nem is próbálok „jópofa” lenni. Nos, a csoport, ahova jártam, semmilyen szempontból nem volt jó társaság. Sem jófejségből, sem összetartásból nem jeleskedett. Beszélgetéseink felszínesek voltak, barátságok nemigen alakultak ki, és amúgy meg mindenki elvolt magának, mint a befőtt.

Már csak pár hónap volt hátra az iskolából. Mindenki a padban ült, és vártuk, hogy tanár úr végre elkezdje az órát, aztán mehessen mindenki haza. Ekkor nyílt az ajtó, ám az idős tanár helyett egy csinos lány lépett be a terembe. Felkaptam a fejem és nem tudtam levenni róla a szemem. Nem volt túl különleges a külsőségeket illetően. Csinos, vékonyka, szép arcú lány, de semmi extra. Rövid hajával még talán picit fiúsnak is hatott, de a kisugárzása! Na az nem volt semmi! Ritkán tud valaki így, egy szó nélkül megbabonázni. És hova ült le? Na hova? Hát pontosan elém. Egész órán hevesen vert a szívem, és olyan voltam, mint egy szerelmes kamasz. Nem tudtam nyugton ülni. Ficeregtem, forgolódtam, és folyton őt lestem. A nyakát, az ujjait, a vállát, a kisportolt, izmos hátát. Aztán vége lett az előadásnak. Felálltunk, ő rám villantotta gyönyörű mosolyát és eltűnt a sötét folyosón. Én meg csak álltam ott bambán és vigyorogtam, mint egy jól lakott óvodás.

Teltek a hetek és valahogy mindig mellém keveredett. Én pedig minden adandó alkalmat kihasználtam, hogy hozzá szóljak, beszélgetést kezdeményezzek, vagy hogy „véletlenül” hozzáérjek a kézfejéhez, térdéhez. Semmi sem történt köztünk, én mégis imádtam minden együtt töltött pillanatot. Aztán eljött a zárás, bizonyítvány osztás és a bankett ideje. A banketten nem sok időt töltöttünk együtt, mert ő is külön beszélgetett, én is. Persze többször összemosolyogtunk, akár a terem két távoli szegletéből is. Néha mellé settenkedtem, megszorítottam a vállát, rákacsintottam, aztán tovább álltam. Éjféltájban oszlani kezdett a társaság. Eléggé elfáradtam én is, és a buli sem volt az a „Hú,de jó!”. Ezért aztán elköszöntem én is, és a  parkoló felé vettem az irányt. Egyszer csak gyors léptekre lettem figyelmes magam mögött. Mire hátra pillantottam, már majdnem mögém ért Ő. Bevártam és mosolyra húzódott a szám. Együtt sétáltunk a Kocsijainkhoz. Beszélgettünk még kicsit, megígértük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot és nem felejtjük el a másikat. Elköszöntünk, majd egy váratlan pillanatban megölelt. A lenge nyári felsőink alól kilátszó forró, meztelen bőreink egymáshoz simultak, arcom pedig selymes, finom kis nyakához érintettem. Beszívtam illatát, s szinte euforikus állapotba kerültem. Majd elengedett, adott két puszit és a kocsija felé indult. Éreztem, hogy ez az utolsó lehetőségem. Most vagy soha. Remegő kezemmel felé nyúltam, megfogtam kezét, magam felé fordítottam és egy hosszú, gyengéd csókot leheltem puha kis ajkaira. Ő visszacsókolt, rám mosolygott, aztán beszállt a kocsijába és egy újabb bájos mosoly kíséretében elhajtott. Én meg csak álltam ott és még hosszú, hosszú percekig néztem utána, és elégedetten vigyorogtam.

Azt hiszem sok új ismerettel, élménnyel gazdagodtam a nagy iskolában. :)

*********************************************************

Ha nektek is kedvetek támadt hasonló élményeiteket megosztani a blog olvasóival, az itt olvasható módon megtehetitek. Minden beszámolót örömmel fogadunk.

Életképek tőletek 2.

Tudni kell rólam, hogy egy műszaki boltban dolgozom eladóként Pest egy igencsak forgalmas részén, úgyhogy bőven kijut az érdekes esetekből, főleg a forgalmasabb napokon. És most nem csak a perverz pasikra gondolok, akik a nyári forróságban nekivetkőzve végiggusztálnak és nyilván elképzelnek az ágyukba is.

De a minap egy egészen más élményben volt részem, amikor is egy párocska jött be a boltba. A srác különösebben nem érdekelt. Van pasim, köszönöm szépen, és jól megvagyunk. A barátnője viszont annál inkább felkeltette a figyelmemet. Rég láttam már ilyen gyönyörűséget. A húszas évei elején járhatott, vagyis úgy öt évvel lehetett fiatalabb nálam. Magas, sudár termet, hosszú gesztenyebarna haj, csillogó barna szemek, pisze orr és olyan szép arc, hogy csak néztem. És volt is alkalmam nézni, ugyanis a pasija pont neki akart okostelefont venni, szóval tulajdonképpen ő volt a kuncsaft. Na és úgy tűnt, őt sem hagyja hidegen az én látványom. Legalábbis ahogy először tétován, félénken a szemembe nézett, és ahogy kissé megborzongott és szendén rám mosolygott, amikor néha véletlenül hozzá értem, amikor a kezébe adtam egy-egy telefont, az nagyon cuki volt.

A legérdekesebb viszont az volt, amikor a pasija egyszer közel hajolt hozzá, hogy megpuszilja pántos ruhájából kilátszó vállát, ez a gyönyörű azonban elhúzódott tőle, és olyan szende pillantást vetett rám, amit azóta se nagyon tudok hova tenni. Mintha legalábbis nemrég még titkos szeretők lettünk volna, és most attól félne, hogy reagálok erre a meghitt pillanatra.

Aztán végül mégse sikerült megtalálnunk neki a megfelelő telót, de úgy fél óra múlva, valószínűleg miután még pár közeli üzletet végigjártak, visszajöttek még egyszer megnézni az egyiket. Aztán amikor végleg elbúcsúztak, ez a gyönyörű még hátra nézett az ajtóból és tátogott valamit, amit viszont nem értettem. De én nem az a típus vagyok, aki ettől zavarba jön, inkább csak rákacsintottam búcsúzásképp mielőtt eltűnt a szemem elől.

/Bella/

*********************************************************

Ha nektek is kedvetek támadt hasonló élményeiteket megosztani a blog olvasóival, az itt olvasható módon megtehetitek. Minden beszámolót örömmel fogadunk.

Életképek tőletek 1.

Tikkasztó meleg és vizsga. Elég csak ennyit mondanom és szerintem mindenki látja maga előtt a képet, ahogy fekete-fehér elegáns ruciba bújtatott leányzó megkönnyebbülve bukkan fel egy ódon épület falai mögül. Így történt ez velem is. Rosabella Sanchez, 22 éves egyetemista és blogger vagyok. Az utolsó vizsgám jól elhúzódott, bele a forró nyárba. Így hát hatalmas megkönnyebbülés volt, mikor végre sikeresen letudtam.

A vizsgától már csak az elegáns hacukát utáltam jobban. Pláne ebben az iszonyatos hőségben.  A blúz még csak hagyján, de a szoknya! Legszívesebben leszaggattam volna magamról. De bármennyire szerettem volna, még nem szabadulhattam meg tőle, mert meg kellett várnom a barátnőmet, amíg végez a dolgával, hogy aztán egy kávé mellett beszéljük ki a hét eseményeit. Törtem a buksim, ugyan mit kezdjek addig magammal. Habár a bevásárlóközpontokban jó hűvös van, de most semmi kedvem nem volt a kirakatokat bámulni, vagy csak lézengeni a ruhák között.  Némi kusza ötlet után úgy döntöttem beülök a kocsiba. Letekertem az ablakot, bekapcsoltam a klímát és szép lassan élhető légkört sikerült kialakítani. Kigomboltam fehér blúzom felső három gombját, hogy némi levegőhöz juthasson felhevült bőröm, majd felraktam a pilóta napszemüvegem, fészkelődtem kicsit az ülésen, hogy megtaláljam a legkényelmesebb pozitúrát, és már minden a legnagyobb rendben volt. A rádióban épp Joan Jett slágere csendült fel -ami mindig jókedvre derít- így feltekertem a hangerőt, majd kikönyököltem az ablakon és nézelődtem széles vigyorral az arcomon. Kedd délután 3 órakor, rekkenő hőségben nem sok épeszű ember mászkált az utcán. Egy-két nyugdíjas fagyizott az unokákkal, néha felbukkant egy-egy sietős üzletember, vagy bevásárlásból érkező középkorú hölgy. Mit ne mondjak, nem épp izgalmas látványt nyújtott az utca. Semmi extra nem történt és kezdtem elunni magam. Amit talán megérzett az Univerzum, vagy nem is tudom, de ekkor  egy gyönyörű bicajos leányzóra lettem figyelmes. Rögtön fel is kaptam a fejem a látványra, amit ő sem hagyott válasz nélkül. Szerintem egész magas lehetett, ezt sugallták legalábbis a narancssárga sortja alól kilátszó csinos, hosszú combjai. Fehér trikója, és fémesen csillogó napszemüvege nagyszerűen kiemelte bronzbarna bőrét, melyhez fantasztikusan jól állt neki a gesztenyebarna Kleopátra haj. Lélegzetelállító jelenség volt, meg kell hagyni. Nem is bírtam ki, hogy ne csodáljam meg  aprólékosan ezt a szépséget. Nem tudom, hogy ezért, vagy mert esetleg én is felkeltettem a figyelmét,de hozzám hasonlóan ő is szemtelenül végigmért – már ami látszott belőlem a kocsi mögül – és úgy bámult, hogy nem vette észre a közeledő villanyoszlopot. Próbáltam komoly arcot vágni, de azért még így is megbújt egy aprócska mosoly a szám szélén, és halk hangon csak ennyit mondtam neki: „Vigyázz! Oszlop!” Egyem a szívét! Elvörösödött, gyorsan korrigált és villámsebesen elhajtott.  Úgy sajnáltam, hogy tönkretettem ezt a szép pillanatot, de azért nem akartam, hogy összetörje magát. :) 

*********************************************************

Ha nektek is kedvetek támadt hasonló élményeiteket megosztani a blog olvasóival, az itt olvasható módon megtehetitek. Minden beszámolót örömmel fogadunk.