Életképek tőletek 1.

Tikkasztó meleg és vizsga. Elég csak ennyit mondanom és szerintem mindenki látja maga előtt a képet, ahogy fekete-fehér elegáns ruciba bújtatott leányzó megkönnyebbülve bukkan fel egy ódon épület falai mögül. Így történt ez velem is. Rosabella Sanchez, 22 éves egyetemista és blogger vagyok. Az utolsó vizsgám jól elhúzódott, bele a forró nyárba. Így hát hatalmas megkönnyebbülés volt, mikor végre sikeresen letudtam.

A vizsgától már csak az elegáns hacukát utáltam jobban. Pláne ebben az iszonyatos hőségben.  A blúz még csak hagyján, de a szoknya! Legszívesebben leszaggattam volna magamról. De bármennyire szerettem volna, még nem szabadulhattam meg tőle, mert meg kellett várnom a barátnőmet, amíg végez a dolgával, hogy aztán egy kávé mellett beszéljük ki a hét eseményeit. Törtem a buksim, ugyan mit kezdjek addig magammal. Habár a bevásárlóközpontokban jó hűvös van, de most semmi kedvem nem volt a kirakatokat bámulni, vagy csak lézengeni a ruhák között.  Némi kusza ötlet után úgy döntöttem beülök a kocsiba. Letekertem az ablakot, bekapcsoltam a klímát és szép lassan élhető légkört sikerült kialakítani. Kigomboltam fehér blúzom felső három gombját, hogy némi levegőhöz juthasson felhevült bőröm, majd felraktam a pilóta napszemüvegem, fészkelődtem kicsit az ülésen, hogy megtaláljam a legkényelmesebb pozitúrát, és már minden a legnagyobb rendben volt. A rádióban épp Joan Jett slágere csendült fel -ami mindig jókedvre derít- így feltekertem a hangerőt, majd kikönyököltem az ablakon és nézelődtem széles vigyorral az arcomon. Kedd délután 3 órakor, rekkenő hőségben nem sok épeszű ember mászkált az utcán. Egy-két nyugdíjas fagyizott az unokákkal, néha felbukkant egy-egy sietős üzletember, vagy bevásárlásból érkező középkorú hölgy. Mit ne mondjak, nem épp izgalmas látványt nyújtott az utca. Semmi extra nem történt és kezdtem elunni magam. Amit talán megérzett az Univerzum, vagy nem is tudom, de ekkor  egy gyönyörű bicajos leányzóra lettem figyelmes. Rögtön fel is kaptam a fejem a látványra, amit ő sem hagyott válasz nélkül. Szerintem egész magas lehetett, ezt sugallták legalábbis a narancssárga sortja alól kilátszó csinos, hosszú combjai. Fehér trikója, és fémesen csillogó napszemüvege nagyszerűen kiemelte bronzbarna bőrét, melyhez fantasztikusan jól állt neki a gesztenyebarna Kleopátra haj. Lélegzetelállító jelenség volt, meg kell hagyni. Nem is bírtam ki, hogy ne csodáljam meg  aprólékosan ezt a szépséget. Nem tudom, hogy ezért, vagy mert esetleg én is felkeltettem a figyelmét,de hozzám hasonlóan ő is szemtelenül végigmért – már ami látszott belőlem a kocsi mögül – és úgy bámult, hogy nem vette észre a közeledő villanyoszlopot. Próbáltam komoly arcot vágni, de azért még így is megbújt egy aprócska mosoly a szám szélén, és halk hangon csak ennyit mondtam neki: „Vigyázz! Oszlop!” Egyem a szívét! Elvörösödött, gyorsan korrigált és villámsebesen elhajtott.  Úgy sajnáltam, hogy tönkretettem ezt a szép pillanatot, de azért nem akartam, hogy összetörje magát. :) 

*********************************************************

Ha nektek is kedvetek támadt hasonló élményeiteket megosztani a blog olvasóival, az itt olvasható módon megtehetitek. Minden beszámolót örömmel fogadunk.