Az álomlány délelőttje 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Az álomlány délelőttje 1. rész

Reflexszerűen leült a két-két ajtó között lépcsőzetesen sorakozó fiókos és cipős-szekrények egyik elemére, ahová néha a vasalt ruhákat pakolják. Maga elé kapott egy kispárnahuzatot.

– Indulok zuhanyozni… – nyögte, és laza testtartást felvéve mosolygott a lányra.

– Jó ötlet – válaszolt Netti, ahelyett, hogy megkérdezte volna: „Az én szobámból?”

– Mert szép idő van odakint – csevegett Flóri –, a nővérem is napozik. Találkoztatok?

– Lehet, hogy én is kifekszem…

A fiú megnyalta a szája szélét:

– Az jó!

– Rád is rád férne! Nagyon fehér vagy… ott – mutatott Netti a párnahuzat alól kikandikáló falloszra, majd megpördült és nevetve a szobájába távozott.

– Micsoda nő! – bólintott Flóri elismerően, és nézegette az említett testrészét. – Kicsit fehér… kivéve a végét, ami bíborvörös.

Az alacsony szekrénykény ücsörögve próbálta felidézni a lány minden mozdulatát. Úgy összegezte a röpke találkozást, hogy cseppet sem volt kínos – leszámítva az első másodpercet –, és Nettit nem hökkentette meg a meztelenség, sőt mintha tetszett volna neki. A legelső nap, vacsora közben – emlékezett Flóri – tett a lány egy olyan megjegyzést: sajnálja, hogy neki nincs öccse…

– Hát itt vagyok én öcsikének – mosolygott ravaszul a lány ajtajára.

Visszavitte a nővérétől kikölcsönzött telefont, gondosan kitörölte belőle a saját hívását, s közben rutinból elolvasott néhány sms-t. – Mi van?!

A reggel 6.11-kor érkezett üzenetet többször is kibetűzte:

„Megint nélküled ébredtem, állva. Jólesne a kényeztetés.”

– Azt elhiszem! – csóválta a fejét Flóri. – Kézimunkára gondol vagy szopásra?

Mindig tudta, hogy a nővérének vannak különféle kalandjai a fiúkkal – Miért is lenne ez másként egy 18 éves lánynál? – de furcsa volt szembesülni a ténnyel, hogy Antónia esetleg kiveri valamelyik srác falloszát, vagy – megborzongott – leszopja.

Gondolatai, ahogy jöttek, át is reppentek a nővéréről a vendéglányra:

– Netti szűz-e még? Hm… nem hinném. Biztos fogott már egy-két faszt, és járt a szájában is…

Jobbnak látta visszatérni a saját szobájába, mielőtt még valaki előtt lebukik meztelenségével és látványosan árulkodó gondolataival.

Az ablakhoz érve még mindig a hátát süttető Antóniát látta a kert zöldjei között.

– És Netti? – sóhajtott panaszosan, hiszen a lány azt mondta, hogy ő is kimegy napozni.

Nem is látta meg fürdőruhában, s első lépésként megelégedne egy bikinis látvánnyal is. Vagy bugyiban, kikapcsolt melltartóban, ahogy a nővére szokott napozni, mert valami érthetetlen okból a bugyi még akkor is izgalmasabb a bikini alsónál, ha nem is mutat többet.

Nézte a mozdulatlan nővérét – Elaludt? – közben odaképzelte a zöld fűre Nettit. Így némileg könnyebben ment a fantáziálás, mint amikor a szobáikat elválasztó falat bámulja.

Hosszú percekig kínozta magát, nem nyúlt a farkához – ahogy mondani szokta: fejben szexelt –, mert annál fergetegesebb a vége…

Délután egyszerre indultak el, ám a lányok az első saroknál lassítottak – mintha meg akarnák várni, Flóri merre fordul –, majd gyorsan elköszöntek, és összenevetve irányt változtattak. A fiú sértődötten nézett utánuk, de kissé megkönnyebbült, mert felesleges harmadiknak érezte magát az addig megtett rövid távon is.

Nem volt konkrét célja, a haverokkal sem akart találkozni – többségük amúgy is nyaralt valamerre –, csak vitte a lába. Szórakozottan rápillantott néhány kirakatra, de utólag nem tudta volna megmondani, hogy látott-e bennük valamit, vagy csak a saját, lehorgasztott fejű tükörképét.

Másfélórája rótta már az utcákat, amikor betévedt a környék legnagyobb parkjába. Minden kihalt volt, nem úgy, mint iskolaidőben, amikor minden padon ült egy-egy csapat, és a babakocsit toló kismamáknak hosszasan kellett körözniük, mire helyet találtak. A használaton kívüli szökőkút és a bezöldült betontócsa mellett látott egy bácsikát, aki nyakig begombolva húzódott az árnyékba, és valamivel arrébb egy anyuka óvó tekintete figyelte a kavicsokat guggolva piszkáló, tejföl-szőke gyerekét.

Flóri továbbment volna, ha a fiatal nő nem akkor hajol le éppen, s ha ettől a mozdulattól nem válnak láthatóvá a mellei.

– Segíthetek? – lépett oda.

– Kavicsot szedegetni? – mosolygott felfelé a nő. – Köszönöm, de elboldogulok vele.

– Én is szerettem a kavicsokat kissrác koromban… – Szemét nem bírta levenni a szinte szabadon ringó cicikről.

– Nem kissrác, ő egy nagylány – simogatta meg az asszony a gyerek fejét. Maradt előrehajolva, és nem vette észre, hogy ezzel egészen a bugyijáig beengedi a fiú tekintetét.

Flóri keze is megmozdult, de nem a guggoló kislány feje irányába, hanem egész más fognivaló vonzotta. Ugyanolyan természetesnek tűnt, hogy mindjárt megsimogatja a telt melleket, mint ahogy a nő elfelejtette elrejteni őket, s szinte kínálta.

– Nagyon szépek… – csúszott ki a száján, ugyanakkor a keze egy hirtelen irányváltással a padra támaszkodott. Kissé furcsa pózba állt, ráadásként a fallosza is megfeszült.

– Csak egy… – csodálkozott a nő, majd felkacagott: – Te miről is beszélsz? – Lassan felegyenesedett, még egy utolsó búcsúpillantást engedélyezve. – Te ilyen mindenre kapható srác vagy?

Flóri nem találta a helyes választ, ezért ennyit válaszolt:

– Hááát…

– Csíptél már fel fiatal anyukákat?

A fiú felbátorodott, felállt kifacsarodott testtartásából, majd leült a nő mellé:

– Még nem igazán.

Nevetés:

– Igen vagy nem? Olyan válasz nincs, hogy nem igazán. Vagy csak kukucskálni szeretsz?

– Nem tudom, hogy kéne hozzáfogni.

– Akkor nem is próbáltad még, ha jól értelek.

– Csak képzeletben… – Flóri is mosolygott, és úgy beszélgetett a fiatal anyukával, mintha az a nővére lenne.

– Elmeséled?

– Nincs mit.

– Azt, hogy képzeletben meddig jutottál.

– Végig.

– Ez nem egy nagy mese volt. Részletesebben nem megy?

– Hát tudod… volt minden.

– És közben masztiztál?

Flóri kimeresztette a szemét: ilyet a valódi nővére nem biztos, hogy kérdezne.

– Kiverted magadnak? – sürgette a nő, talán azt hitte, hogy nem volt elég világos a kérdés.

A fiú nyelt egy nagyot.

– Ki.

– Mire gondoltál közben? – Látva az értetlen arckifejezést, alternatívákkal segítette a választ: – Hogy itt a padon megdugod, vagy lecummant, vagy felvisz a lakására…

– Nem gondolkoztam a helyszínen, csak a…

– Értelek. Amúgy van barátnőd?

– Vannak.

– Nem osztálytársnőkre vagyok kíváncsi, hanem olyan csajra, akit megdugsz.

– Nem igazán…

A kacagás ráébresztette, hogy megint pontatlanul fogalmazott.

– Szóval nincs. Egyáltalán: volt már csajod? De úgy igazán!

– Még nem – sóhajtott Flóri.

– Csak az első lépés a nehéz ám, aztán belejössz, mint a kiskutya az ugatásba. – Lehajolt a kavicsokhoz, még arra is ügyelt, hogy kicsit a fiú irányába dőljön, ha az nem merne bekukucskálni a ruhájába.

– Megfoghatom?

– Ezt elrontottad… Tanuld meg: érezni kell, hogy megfoghatod-e, nem kérdezni! – A nő hanga szigorúan csengett, de az arca csupa derű. – Gyerünk kisasszony – szólt a kislányához – ideje hazamennünk!

– Elkísérhetlek?

– Nem. Egyébként ezt sem kell kérdezni, csak mész a csajjal, mintha természetes lenne… De velem ne gyere, mert a férjem meglát az ablakból, és kifiléz.

Flóri nem akarta elhinni, hogy ennyi volt az ígéretesnek induló ismerkedés.

– Találkozunk máskor is?

– Lehet… Aranyos kissrác vagy, jó volt veled beszélgetni. További szép délutánt neked! – Felkapta a gyerekét, és ringó csípővel elvonult.

Folytatása következik!

Az álomlány délelőttje 1. rész

Írta: Marokfegyver

Legjobban a hosszú, selymes, szőkésbarna haja tetszett, amelybe a leghalványabb szellő is gyengéden beletúrt, s így ritkán látszott a lány válla alatt gondosan vágott, egyenes vonal. Egy kicsit mindig kócos volt, és néhány hajszál folyton önálló életet élve az arcát simogatta, vagy a feje körül, lágy auraként lebegett.

Persze tetszett más is a lányon, a sötétkék szeme, a finom arcvonásai, a mindig hatalmas klipszeket cipelő füle, és amiket csak sejteni lehetett a ruha takarásában, az mind. A ruhák pedig napról napra kisebb felületet fedtek be, már reggelihez sem öltözött teljes díszbe, és előkerült az utazótáskájából egy fehér rövidnadrág is, bár egyelőre csak mutatóba. Még sok izgalmas ruhadarab sorakozott abban a titokzatos csomagban, és Flóri bízott benne, hogy egyszer majd ezek is sorra kerülnek. Abban nem reménykedett ugyan, hogy látni fogja azt a csupa-csipke valamit, aminek a be- és kikapcsolója valahová a lány lába közé esik majd, ha felveszi, és háta nincs, sőt eleje se nagyon… de jólesett elképzelni benne az álomszerű női testet. Voltaképpen bármiben, akár egy krumpliszsákban is jó volt elképzelni.

Igyekezett a legapróbb részleteket is megfigyelni, és amikor visszafelé pakolt, nemcsak a sorrendet betartani, hanem kínosan ügyelt a bugyik összehajtására is. Ennyiféle bugyit még életében sem látott, pedig 16 év nagy idő, és akinek van legalább egy nővére, az elméletileg találkozhatott már ezen apró, női ruhadarab számtalan változatával.

– Melyik lehet az ehető bugyi? – kérdezte magától a padlón ülve. Biztos volt benne, hogy efféle is előfordul a készletben, mert hallott már róla, hogy a legszebb lányok legizgalmasabb testrészéről a legszerencsésebb fiúknak, desszertként ilyet lehet elfogyasztani.

A gondolattól azonnal erekciója támadt. Sokadszor már, kutakodás közben.

Egy tojásszerű, kívül ezüst, belül bársonnyal bélelt dobozból bizsuk serege borult ki, jutott belőlük a szoba legtávolabbi sarkába is. Egy ugyanilyen ládikó tartalmát Flóri már két napja az asztalon is tüzetesen megvizsgálta, most emerre nem szánt sok időt, csak összekapkodta, s közben meg-megigazgatta automata módjára működő falloszát.

Kintről zajokat hallott, ami kapkodásra késztette, ám fontosabbnak tartotta visszagyűjteni az összes csillogó és színes mütyürt, mint idő előtt elmenekülni a helyszínről. Mire még becsukják a kaput és feljönnek a garázsból, minden a helyére kerül.

A csendes kis utca középtáján, a nagy kerettel körülölelt házba visszatért az élet. Ajtók csapódtak, nevetés hallatszott, és Flóri anyja bedugta a fejét fia szobájába:

– Megérkeztünk!

– Észrevettem.

A fiú a monitor előtt ült, és figyelte, milyen lassan töltődik le a film. Semmiféle jel sem árulkodott arról, hogy akár egy percre is elhagyta volna a kuckóját.

– Mész ma valahova? – kérdezte az anyja.

– Majd később a haverokkal lógunk egyet.

– Helyes! Mozdulj ki egy kicsit, élvezd a szünetet és a nyarat!

Flóri morgott valamit, s amikor egyedül maradt, szórakozottan húzogatta a fiókokat, és unottan kikapcsolta a számítógépet. Látta, hogy a nővére a kert egy távolabbi pontján leterít egy takarót és leheveredik. Ez az egyetlen olyan szigete az udvarnak, ahová nem lehet sem az utcáról, sem a szomszédokból belátni. Csakis Flóri szobájából.

A fiú az ablakpárkányra támaszkodva megvárta, amíg a napozáshoz készülődő nővére, Antónia felgumizza a haját, és hátranyúlva kikapcsolja a melltartóját.

– A cicijei örökre fehérek maradnak – vonta meg a vállát, és otthagyta az ablakot.

Gyorsan vissza is fordult a leshelyre, mert hangokat hallott. Csalódottan jött rá, hogy mégsem a másik lány érkezett meg, hanem valamelyik szomszéd felől szólalt meg a rádió.

A másik lány, Nanett csupán egyetlen hetet tölt náluk, amíg sikerül Pesten albérletet találnia. Aztán megnyugodva hazautazhat, hogy az őszi iskolakezdésig kipihenje magát.

– Lakhatna nálunk is… – vetődött fel Flóri szülei részéről –, együtt járhatnátok a suliba – mondták Antóniának. Aztán hamar elvetették az ötletet, és nem beszéltek róla többet, mert ha egy nagyon távoli rokont ideengednének 4 évre, attól nem illene pénz kérni a szállásért, ráadásul illene őt is, mint családtagot etetni-itatni. Erre pedig most éppen nem futná a családi költségvetésből, éppen elég a nagy házat fenntartani.

Így Natti csak egy hétre jött – nem is nagyon pakolt ki a hatalmas utazótáskájából – és szívesen látott, távoli rokonként jól érezte magát. Kigyűjtött egy seregnyi címet, időpontokat egyeztetett, és napközben albérletet keresett az ősszel induló tanulmányai idejére. Nem sietett semmivel, mert már a legelső napon talált több, alkalmasnak tűnő lakást.

A két lány már a legelső nap első perceiben összebarátkozott, s bár még sosem látták eddig egymást, máris úgy sugdolóztak, mintha régóta barátnők lennének. Flóri pedig úgy érezte, mintha mindig egy ilyen lányról álmodozott volna.

A fiú úgy sétálgatott a szobájában, akár egy hímoroszlán a szűk ketrecében. Le-fel rótta a métereket egészen addig, amíg meg nem állította a nagykapu jellegzetes, súlyos puffanása.

– Megérkezett Nanett!

Flóri ledobálta a ruháit, előkapott egy törölközőt, és az ajtóhoz lapulva készen állt arra, hogy éppen akkor lépjen ki a szobájából, amikor a vendéglány odaér. Meg fogja mutatni Nettinek, hogy 2 évvel fiatalabb ugyan nála, de igenis számolni kell vele, mint férfivel.

– Hol van már?

Az ablakhoz ugrott.

– Gondolhattam volna! – meredt kifelé bosszúsan: Nanett első útja nem a házba vezetett, hanem a kertben napozó Antóniához. Leguggolt Flóri nővére mellé, aki oldalra fordult, és együtt nevetgéltek.

– Nem is olyan fehér a cicije! – állapította meg a fiú, és összehúzott szemmel arra gyanakodott, hogy nővére az ő tudtán kívül is szokott napozni. – Miről tudnak ezek állandóan beszélgetni? És vihogni?

Netti felállt, és ruháját igazgatva mutatta a másik lánynak, hogy a ruha alatt ugyanolyan színű a bőre, mint ahol éri a napfény. Ezen ismét jókat kacagtak, és Flóri sajnálta, hogy nem hall egy szót sem, ráadásul Netti neki éppen háttal áll. Jó lett volna hallani, hogyan beszélgetne a csajok egymás között, és látni ugyanazt, amit a nővére alulról lát Nettiből… Az erekcióhoz persze ennyi benyomás is elég volt.

– Most meg a telefonban nézegetnek valamit!

A vendéglány elővette a Flóri által már korábban megcsodált, extra-vékony telefonját, és néhány fotót készített Antóniáról. Olyanokat, amin látszik ugyan, hogy nincs rajta melltartó, ám a cici éppen csak egy picit villan elő.

A fiú úgy érezte, hogy ezt a jelenetet neki is meg kell örökítenie – milyen jó lesz majd nézegetni –, és úgy nyúlt az asztalára, hogy közben a szemét nem vette le a kinti eseményekről…

– Hol a telőm? – tapogatózott.

Nyári égzengésként hasított bele a felismerés: Nanett szobájában felejtette!

– De hol? – Egy pillantás a kertbe, a lányokra. – Nyugi! – intette magát higgadtságra. – Még röhigcsélnek…

Felöltözni nincs idő, felesleges is. Átsietett Nanett szobájába.

Ágy, ágy mellett… a telefon sehol,

– Nyugi! – morogta, de a homlokán és a hátán kerekedő óriási izzadságcseppek nem hallgattak rá.

Rohant Antónia szobájába.

Maga sem tudta, mit keres a nővérénél. Valami ötletet? Segítséget? Kétségbeesetten futtatta körbe a tekintetét… Ez az!

Antónia telefonja az asztalon – szerencsére nincs bekódolva –, ezen megkereste a saját számát, és fülelt… Nem hallatszott a csengetés, csak amikor visszacsörtetett a vendéglány szobájába:

Megtorpant.

Tisztán és közelről hallotta a telefonját, de nagyokat szippantott a levegőből. Ez a fontosabb: Netti illata, ami akkor is ott lebegett halvány-édesen, fahéjas szegfűként a helyiségben, ha a lány éppen a kertben tartózkodott…

De honnan szól a telefon?

A táskából! Nem, a táska alól!

– Megvan!

Meztelenül, ám két telefonnal a kezében, megnyugodva lépett ki az ajtón, és szembetalálta magát a kikerekedett szemű Nettivel.

Folytatása következik!