Csajos délután 3. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Csajos délután 1. rész
Közvetlen előzmény: Csajos délután 2. rész

**********************************************************************

Andor dúlt-fúlt. Tehetetlennek érezte magát, pincérsége ideje alatt nem először. Itt ez az öt lány, akik szemmel láthatólag mindenben benne lennének, s ő csak hordja az ételeket és italokat.

Az étteremben majdnem teltházzal köszöntött be a vacsoraidő, így Andornak alig-alig maradt ideje rápillantani a faház mellett nevetgélő, és a házikóban el-eltünedező csajokra. Közben félszemét a pultoslányon legeltette, aki tudomást sem akart venni az éhes tekintetről.

– Csak ne ismerném ennyire a csajokat! – pillantott némán az égre. – Ennek is bizsereg a pinája, odatartaná valakinek, ha nem lenne e pulthoz kötve… – Jólesően idézte fel magában azt a két, sajnos azóta sem ismétlődő alkalmat, amikor éjjel beosont a pultoslányhoz, aki meg sem kérdezte a sötétben, hogy ki az, csak széttette a lábát. – Azóta meg úgy csinál, mintha semmi sem történt volna. De engem nem téveszt meg! – Az étterem ablakán kinézett a faházhoz: – És ti sem tudtok átverni, drágáim! – Sóhajtott egyet. – No, ideje lesz összeszedni az egcájgot, míg össze nem törik! – Pufogva indult az öt lány asztala felé, sehogy sem tudott belenyugodni, hogy képesek voltak délután reggeli ételeket rendelni, és nemcsak ennyi problémája akadt velük.

A 2. házikó ajtaja tárva-nyitva, bentről viháncolás hangja tódult az erdő felé. Andor hiába nyújtogatta a nyakát, nem bírt belesni, és rájött, hogy gurgulázásra és nyerítésre emlékeztető hangok a faház fürdőszobájából hallatszanak. Körbejárta a faasztalt, és összeszedte a különös étkezés maradványait. A padokon hárman ültek, „a szűzike”, a barnahajú szépség – akit a pincér első látásra férfifalónak sorolt be –, és egy ábrándos tekintetű, komoly, afféle szerelmes-típus lány. A pincér megérkezésekor elhallgattak, és néztek maguk elé.

– Fogadni mernék, hogy szexről beszélgettek! – gondolta Andor. – De nem ám sima dugásról, vagy ilyesmiről, hanem elképesztő orgiákról! A hosszúhajú, nimfomán kioktatja a másik kettőt… – Annát nevezte így. – A szűzikét majdcsak beleviszi a jóba, győz a kíváncsiság, de ez a komoly csajszi hűséges fajtának néz ki, esküdni mernék, hogy menyasszony. – Távozóban még tovább füstölgött: – És amaz a kettő mit csinál a fürdőszobában? Feldugják egymásnak a zuhanyrózsát? – Maga sem tudta volna megállapítani, hogy belső morgásában mennyi az irigység, ami a gondtalan fiatalságra irányul, és mennyi amaz az irigység, amivel az ismeretlen pasikra gondol, akik hozzájutnak ezekhez a válogatottan szexis nőkhöz.

Közben a faasztalnál folytatódott a beszélgetés:

– Csak akkor meséld el, ha nem ciki! – tette a kezét Anna a szemben ülő Anikó karjára.

– Barátnők között semmi sem ciki… – jegyzete meg Anasztázia, akinek valóban mindenki tudott az összes kalandjáról minden apró részletet.

Anikó

Szerette, hogy tetszik a fiúknak. A hazakísérgetések korszakát hamar lezárta, s úgy döntött, hogy választ a srácok közül egy hosszabbtávra szólót. Mintha akáclevéllel vagy kiszámolással sorsolná ki, indoklás nélkül esett a választása Bencére, aki már egy ideje kitartóan kerülgette.

– Hátha utána is ilyen kitartó lesz! – reménykedett, és mindkettőjük számára váratlanul, egyik percről a másikra, a városszéli erdőnél kilépett a bugyijából.

– Hűha! – Bence csak ennyit volt képes kinyögni, és a gyér fűbe leereszkedő Anikóra mászott.

Elfeledkezett mindenféle csókolózásról és simogatásról, csak előkapta a falloszát, és gondolkodás nélkül benyomta a lány bejáratán. Nem akart gyakorlatlannak mutatkozni, hiszen nem is volt az: haverjaival rendszeresen járogattak egy 30 év körüli, magányos asszonyhoz, ahol kisebb sorbanállás után tapasztalatokat szerzett.

Fél perc múlva büszkén törölte a farkát a lány pihés dombjába.

– Mensizel? – kérdezte a beavatottak mosolyával.

– Nem… szűz voltam…

– Azannyát!

Ettől kezdve jártak egymással, és Anikó az erdőszélén mindennap engedelmesen beengedte Bence farkát a szájába és a puncijába. Semmi különöset nem érzett, nem is értette, mi ebben az a nagydolog, amiért úgy törik magukat érte az emberek. Egyetlenegyszer érzett valami bizsergésfélét, és ekkor tapasztalta meglepődve, hogy milyen simán becsúszott a fiú pénisze, a kivételesen nem száraz hüvelybe. A változás okozója Bence egy haverja és annak barátnője volt, akik ugyanakkor sétáltak az erdőhöz, és Anikó látta, ahogy – tőlük nem messze – a fák között Bence haverjának feje eltűnik a barátnője szoknyája alatt… Ez volt az egyetlen alkalom, amikor nemcsak kifelé volt nedves a puncija, hanem már befelé is.

Nem beszéltek az esetről – Bencének talán fel sem tűnt az ideiglenes változás –, és egyébként is mind kevesebbet beszélgettek. A fiú naponta kikövetelte magának azt a néhány percet, ám a gyors együttléteken kívül nem is tudtak egymásról.

Anikó meglepődött, amikor egy délután Bence azzal állt elő, hogy bulizhatnának egyet, mert este nem lesznek otthon a szülei. Titokban abban reménykedett, hogy ágyban azért mégiscsak más lesz, mint a földön, és esetleg a fiúnak eszébe jut – ahogy a haverja tette a másik lánnyal – kényeztetni a punciját. Mert ágyban biztosan más lesz!

Vígan lépkedett a srác oldalán, és elfogódottan lépett be mögötte a házba. Az ajtók nem voltak bezárva, de a szülő már eltávoztak.

– Csak hajnal felé jönnek! – dörzsölte össze Bence a tenyerét. – Iszol valamit?

Vodka volt előkészítve, Anikó kortyolt az üvegből. Jólesően égette a szesz, ahogy haladt lefelé, és úgy érezte, mintha sosem beszélgettek volna még ennyit.

– Vetkőzzünk le! – biztatta a fiú.

Eddig egészen ritkán nyílt alkalmuk meztelenül szexelni, de nem is volt értelme azért az egy-két percért nekivetkőzni az erdőszélen.

Anikón különleges izgalom futott végig, amikor gondosan összehajtogatta a ruháját, és ott álltak egymással szemben, az ágy két oldalánál, meztelenül.

– Feküdj le! – utasította Bence.

Anikó a hátára feküdt, ahogy szokott, és megszelídített macskaként széttárta a lábát. A fiú vastag anyagból sodort kötél-szerűt vett elő – négyet –, és külön-külön rögzítette a lány kezeit és lábait az ágy négy pontjához.

– Ez jól indul… – kezdte Anikó.

Ekkor feltárult egy ajtó, és berontott rajta Bence haverjainak illusztris serege. Úgy tódultak, mint reggeli karámnyitáskor a birkák, egymást taposva-lökdösve. Nyolcan, mind meztelenül.

– Te basztad már eleget! – röhögött egyikük, és Bencét félrelökve betérdelt a lány lába közé.

– És szopattad is már eleget! – dörmögött egy másik, és Anikó arca fölött húzogatta S-alakban görbülő, sötét falloszát.

*

– Lehetett volna ez …akár… jó buli is – jegyezte meg vigasztalón Anasztázia. – Csak az hibádzott, hogy elfelejtették megkérdezni, esetleg akarsz-e egy nagyot élvezni!

– Ennyire mocskos ez a Bence? – kérdezte Anna.

– Mindegyik bevert? – tért vissza a történethez a szőke szépség. – Nem mesélted még végig, addig ne kapkodjuk el a konklúziót! Lehet még akár jó is, ha belejöttél a végére. Mert minden jó, ha a vége is elélvezett.

– Hogy tudsz ebből viccet csinálni? – szörnyülködött a barnahajú.

– Kisfiam… vagy kiscsajszim, mentem én már úgy neki bulinak, igaz ugyan, hogy nem túl gyakran fordult elő, amikor semmi kedvem sem volt az egészhez, de a végére megtetszett. Ne felejtsd el, hogy az már nem lehet rossz, ha valami mozog a punidban! Főleg egy fasz. Mi mindent bedugdosol magadnak addig, mire rájössz, hogy van egy szerv, amit erre a célra fejlesztettek ki evolúcióilag. Abból aztán annyit kaphatsz, amennyit be tudsz nyelni! – Anasztázia tréfásan megfenyegette Annát, majd ismét Anikóhoz fordult: – Szóval bevert mind, aztán hazamentek, mint akik jól végezték dolgukat?

– Olyan gyorsan történt… azt hiszem, mindegyik járt a puncimban, de csak a fűrészelést éreztem, meg fuldokoltam, mert a számba is tömködték a farkukat.

– Ez vele jár… – A szőke lány ujjaival táncolt az asztalon. – Jobban szeretik a pasik a szádba rakni, mint a punidba. Azt hiszem, azért van, mert a szánk kisebb, és nincs kisebbségi komplexusuk az icurka-picurka faszuk miatt.

– Nem tudom elképzelni, hogy lehetett volna ez jó is… – Anna még mindig Anasztázia korábbi megjegyzését ízlelgette.

– Tapasztalatlan suttyók voltak, ez a fő baj – válaszolt a szőkeség. – Gondolj bele, ha ésszel csinálják, ami persze nem jellemző az ilyenekre. A faszuk vezeti őket, gyorsan beverni valahová, oszt kész… Addig még rendben van, hogy Anikót kikötözni, kell a hangulathoz, még csoda, hogy ki tudták találni csekély értelmükkel. De aztán bejöhettek volna a birkák egyenként, táncolni a kikötött lány előtt, vagy közösen táncolni, bohóckodni, oldani a hangulatot és elérni, hogy Ani nevessen, és benne legyen a buliban… Ennyi az egész! Ha nem rontottak volna neki, hanem egy kis műsor, egy kis nyalakodás…

– Az jó… – Az érintett egyetértéssel bólintott.

– Na ugye? – nézett körbe diadalmasan Anasztázia. – Ha valaki kinyalja a pinusodat, csak nem ellenkezel már utána, hadd jöjjenek azok a haverok is!

– Azóta én is rájöttem… – Anikó a poharával játszadozott.

Annának újra beugrott az a kép – az eset óta legalább századszor –, amikor megleste Anikót, amint az egyszerűen ráült egy pasi szájára.

– Mikor történt ez? – kérdezte Anasztázia.

Anna majdnem rávágta: „A múlthéten.” Még idejében kapcsolt, hogy nem az ő gondolatai érdeklik a szőke szépséget.

– Öt éve… kicsit több… – felelt Anikó.

– Hát azóta megjöhetett az eszed.

A pultoslány intett Andornak:

– Kérnek még bundáskenyeret!

A pincér megdöbbenve látta, hogy a faháztól két lány az étterem felé tart nevetgélve, meg-megállva. A pultra támaszkodott, és fölényes , kioktató stílusban magyarázni kezdett:

– Ezt a kettőt még nem elemeztem ki neked. Mert eddig volt a pasifaló, a szerelmes típus és a szűzike. Milyen jól megmondtam azokról is mindent!… Ezt figyeld meg! Amíg ideérnek, Andor mester a temérdek tapasztalatával elmondja neked mind a két lány legfőbb jellemzőit… Először is: nem bundáskenyeret kérnek, hanem sört fognak rendelni, ez két leszbi csaj. Most élték ki egymást a zuhany alatt, és rádumálták a többieket, hogy maradjanak reggelig… – Andor hadarni kezdett, mert a lányok beléptek az étterem ajtaján. – Biztos kérnek egy pótágyat, és elférnek öten a három ágyon…

A két lány kedvesen mosolygott:

– Szeretnénk egy félédes pezsgőt, és majd egy számlát is, mert hamarosan elmegyünk.

Vége

Csajos délután 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Csajos délután 1. rész

**********************************************************************

Andor, a pincér összeszedte az evőeszközöket, és bekukkantott a konyhába: haladnak-e a délutáni villásreggeli előkészítő munkálatai.

– Az a hosszúhajó csaj, amelyiknek majdnem seggig ér a barna haja, no, az a legveszettebb – jegyezte meg a pultoslánynak. – Jó szemem van hozzá, ezt teszi a szakmai rutin.

A pultoslány szórakozottan bólintott.

– Az ilyen típusú csajok – folytatta Andor – telhetetlenek, szinte azt mondhatnám, hogy kielégíthetetlenek. Láttam már itt olyat, aki sorba állított egy egész focicsapatnyi srácot, és még azt is mérte, hogy melyik mennyi ideig keféli… Mondom én neked, hogy ránézésre megállapítok ilyeneket. Ha megkérdeznéd a csajtól, igazolhatná, hogy jól látom: 14-15. évesen, de inkább ennél is előbb elveszítette a szüzességét, de azt sem valami egyszerű módon ám! Biztos vagyok benne, hogy legalább két szomszédsrácot igénybe vett hozzá, de még az is lehet, hogy közönséget is szervezett, mert ez a típus szereti a nyilvánosságot, szeret szerepelni. – Morogva vitte ki a panzió előtti egyetlen asztalhoz az evőeszközöket.

Végignézett Annán, aki ezúttal figyelemre se méltatta. Észrevett viszont egy pillantást, egy kíváncsi tekintetet, amely lopva felmérte, tetőtől talpig.

– Nocsak! – somolygott Andor. – A szűzike ébredezik? – Meg volt győződve arról, hogy az öt lány közül a szőke szépség az egyetlen szűz. Nemcsak azért, mert egyedül ő nem villogtatja a combjait, és csak az ő dekoltázsa nem fogadja be köldökig a leselkedő tekintetet, hanem az egész lénye ártatlanságot sugall. Különösen feltűnő a másik négy lány kontrasztja mellett, mintha négy párduckölyök közé bekerülne a ketrecbe egy házi cica. – Nem baj, türelmes tanítóbácsi lennék! – ábrándozott, miközben gondosan elhelyezte az asztalon a kellékeket.

– Viszont a kis szűzikét megtanítgatnám erre-arra! – Ugyanúgy folytatta a pultnál, mintha abba sem hagyta volna az előbb. – Nem győzné kapkodni a kis punciját…

A pultoslány nem reagált, nézett ki az országút felé.

– Róla beszéltem… – vette halkabbra a pincér, mert belépett az ajtón „a szűzike”.

– Azt szeretném kérdezni, hogy átköltözhetünk-e másik asztalhoz? – Látva Andor tanácstalan arckifejezését és bizonytalanul megránduló vállát, hozzátette: – Láttunk a faházak mellett helyes kis asztalokat…

„A szűzike” még be sem fejezhette a mondatot, bejött az egyik barátnője is:

– Megszavaztuk, hogy kiveszünk egy faházat!

Andor az ég felé pillantott, majd fegyelmezett arcvonásokkal válaszolt:

– Rendben van. – Határozott, de csendes léptekkel, ahogy csak pincérek képesek járni, elemelt a recepciós pultról egy kulcsot, és „a szűzike” kezébe nyomta. Olyan rafinált gondossággal tette, hogy a lány – bár mintha parazsat fogna, el akart iszkolni – csak a férfikéz hosszas érintése árán tudta megszerezni.

A pincér fölényben érezve magát, még akkor is a lányok után nézett, amikor azok már rég eltűntek a faházak irányában. Kiszámolta, hogy legalább két forduló, mire kihordja a délutánra rendelt reggeli ételeket, aztán még biztos kitalálnak hozzá teát, kakaót, tejeskávét… és még mindenfélét… A konyhaablakban már szaporodtak is a tányérok.

Az öt lány összekapkodta a bejárat elé kitett asztalról a nemrég odahelyezett terítéket, és mind átvitték a 2. házikó mellé. Kacagásukat visszaverte az erdő, és gondtalanul hömpölygött a kihalt parkolóban.

– Akar valaki szobára jönni? – rikkantott Anasztázia, és megforgatva a kulcsot a zárban, kitárta az ajtót.

– Naná! Mindenki! – lelkesedett Anna.

A többiek sem akartak lemaradni:

– Egyszerre elbírsz velünk, vagy egyenként szeretnéd?

– Melyik leszel? Fiú vagy lány?

– Csak kipróbálom valakivel, ha már kitaláltátok ezt az ökörséget. Kivenni egy faházat?!

– Csajok, ez éppen arra való! – Anasztázia végigheveredett az ágyon. – Befekszik ide a csajszika, és a pasival szétnyaltatja magát…
– Ahogy te elképzeled! Úgy akartad mondani, hogy megszoptattatja magát? – Anikó a lábait felhúzó, hanyattfekvő lány fejéhez térdelt, és ruháját felhúzva, mintha kezével képzeletbeli péniszét igazgatná az engedelmesen megnyíló szájba, szapora lökő mozdulatokat végzett.

– Jó van, jól van! – nevetgélt a takarásban Anasztázia. – Lecummantom a farkad, ha kinő, de te meg nyaljál ki!

– Elhiheted, hogy én is úgy csinálom. Még mit nem?! – Anikó a többiek felé fordult, de az orális szex férfi-szerepének mímelését nem hagyta abba: – Szeretnének egy szopást? Hát itt a punim, lehet nyalni, és aki ügyes, annak viszonzom… rá lehet szoktatni a pasikat!

Anna az ajtó mellett állt, mosolygott, és majdnem kicsúszott a száján egy vallomás: ő bizony tanúsíthatná Anikó szokását, volt szerencséje meglesni a pesti lakásban.

Anikó közben szerepet váltott, és – éppen úgy, ahogy azt leendő lakótársa a katedrálüvegű ajtón át láthatta – átlendítette az egyik lábát a fuldokolva hahotázó Anasztázia feje felett, félrehúzta a bugyiját, és puncijával ráereszkedett az alatta fekvő lány szájára.

Totális hangzavar remegtette meg a sokat megélt házikó falait. Senki sem hallotta – különben sem értették volna meg – Anasztázia punciba visított kérését, ezért jelbeszédhez folyamodott: néhányat dobált a saját testén, lehúzta és félredobta a bugyiját, és két mutatóujjal jelezte, hogy ő is szeretne kapni valamit.

Anna csak nézte meredten a duzzadt ajkakat, és elképzelte, ahogy a pasikon egy ilyen látványtól elhatalmasodik az izgalom. A felrajzolt képet – a sok-sok álló falloszt – érdekesebbnek találta, mint az élő puncit, és csak egy egészen picit irigykedett, amiért az ágyon kitárulkozó női testrészt szebbek találta a sajátjánál. Arányosnak, szimmetrikusnak…
Attól lehet – gondolta –, hogy Anasztázia bejárata naponta többször is használatba kerül, ettől megizmosodik és formálódik, míg az övé olyan, mint egy féloldalas kagyló, amit még senki sem akart kinyitni. Igen, a szőke lány habzsolja az életet, s bár Annának fogalma sem volt arról, hogy a panzió pincére éppen Anasztáziát tartja „a szűzikének”, ez az elnevezés jutna eszébe legutoljára…

Talán csak egy elsuhanó árnyék miatt, de észrevette, hogy a pincér a faház melletti asztalnál rendezkedik, meghozta a megrendelt délutáni reggelit. Hirtelen becsukta az ajtót a férfi orra előtt, mielőtt az – átkerülve a faasztal túloldalára – páholyból szemlélhetné az eseményeket.

– A kis kurva! – morgott magában Annára. – Már rendezi is az orgiát!

Anasztázia

Mintha szekrénybe zárták volna, ráadásul polcos szekrénybe, két deszkalap közé, úgy feszengett a szüzesség bezártságában. Ha valaki kinyitja az ajtót!... Elég sokat kellett rá várnia, de egy tompa, nyári délután kiszabadult a szellem.

Nem most történt már…

Arról álmodozott nagyszülei tágas kertjének utcafronti kerítése mellett, hogy minden járókelő bekukucskál a réseken, és meglátják hosszú, felhúzott combját. Szinte érezte a simogató pillantásokat végigcsúszni a napbarnított bőrön, és a kutakodó tekinteteket a hófehér bugyi két apró dudorán. Szándékosan nem fürdőruhába bújt, amikor – a reggeli rituálé részeként – lábujjhegyen illegve a tükör előtt, válogatott a fehérneműk között, mert meg volt győződve a bugyi vonzerejéről: Hiszen ha csak kikandikál – és miért ne villantana időnként? – a ruhája alól egy pillanatra, a srácok már ennyitől is beindulnak. A bugyi valahogy közelebb áll a meztelenséghez, mint a fürdőruha, és sokkal szexisebb is a fazonja.

Alig várta, hogy nagyszülei délutánra elmenjenek otthonról, és zavartalanul fantáziálgathasson. Ezerszer végigjátszotta már magában, minden mozdulatot ismert elméletben, mégsem akart egyetlen járókelő se bemászni a kerítésen.

Árnyékba húzta a matracot, mert nem akart leégni, és kibújt a halványzöld topból. Megsodorgatta a mellbimbóit, mert szerette, ha meredeznek, és elmerült a gondolataiban.

Osztálytársai közül többen voltak hasonló helyzetben, és az utolsó napon bőszen fogadkoztak egymásnak, hogy nem cipelik tovább a szüzességet, ám Anasztázia bízott benne, hogy mégis ő lesz az első. A haverok közül szóba sem jöhetett senki – azok csak hülyülnek –, és a nagyszülők kertje sem tűnt a lehetőségek tárházának, de tudta, hogy rajta semmi nem fog múlni.

Az utca annyira csendes volt, hogy abból az irányból nem számíthatott semmi jóra, az egyik szomszéd felől viszont zenét hallott.

– Mázlista vagyok! – kiáltott volna legszívesebben. A szomszédban a srác szintén a nyár egy részét szokta itt eltölteni, ismerik is egymást… – Ismerjük egymást! – mosolygott Anasztázia. – Egy kicsit…

Tavaly az alacsony kerítésen átmászott a fiúhoz, és sok cukkolás és nevetgélés után ruhástól beleugrott a medencébe. Úgy képzelte, hogy a srác utána veti magát, és ahogy az a filmekben látható, csókolóznának a vízben, lekerülne a ruha… Kénytelen volt kikapaszkodni, és a pluszbőrként rátapadó, csöpögő ruhában állni s várni: Mi lesz? Ha levetkőzik ruhát szárítgatni, úgy is jó, ha a srác is levetkezők, úgy még jobb! Ehelyett a fiú le nem vette maró tekintetét a hegyes cicikről, és sokáig nem szólalt meg. Anasztázia türelmetlenkedett, és le akarta venni a vizes ruhadarabokat, amikor végre megszólalt a reszelős hang, de nem azt mondta, amit a lány hallani akart:

– Nekem most dolgom van…

A fiú bement az épületbe, Anasztázia pedig ott állt hidegvízzel leforrázva és megszégyenülten az idegen udvaron.

– Még az kellett volna, hogy a rokonai meg kijöjjenek a házból! – emlékezett bosszúsan, miközben bízott benne, hogy az eltelt egy év alatt sok minden változott.

Lábujjhegyre állva éppen átlátott a kerítés fölött. A srác – Nándi – a teraszon ült, és bámulta az udvar csendjét.

– Hali! – rikkantott át régi ismerősként a lány.

Nándi intett és mosolygott.

– No, ez sem lett nyomulósabb egy év alatt! – gondolta Anasztázia. – Átjössz vagy én menjek?

– Te… – hangzott a bizonytalan válasz.

A lány hamar magára kapta a cici alatt befejeződő felsőjét, meg sem kottyant neki ekkora kerítés, és máris ott szörnyülködött a szomszéd terasz lépcsőjénél:

– Mi történt veled?

Nándi egyik lábát teljes hosszában gipsz borította.

– Kis baleset edzés közben. Még két hétig rajtam lesz a gipsz, aztán elfelejtem. – Látva, hogy a lány befelé tekintget a házba: – Most egyedül vagyok, de nem szorulok ellátásra.

– Elmeséled, hogy történt? – kérdezte Anasztázia szórakozottan, ám kicsit közelebb hajolva nem a kinyújtott láb szürkülő rögzítését fürkészte, hanem azt a pontot, ahol a gipszen felhúzódott a bőszárú rövidnadrág, és comb tövénél néhány szőrszál kunkorodott kihívón. – Leestél valahonnan? – Észrevette, hogy Nándi időközben az ő bugyiját nézi kitartóan. – Szegény! – Egészen közel lépett, és óvatosan megkopogtatta a gipszkötést, majd megsimogatta a fiú vállát. – Máshol is megsérültél?

A srác mosolygott:

– Egy kényes ponton is, de az gyorsan elmúlt…

– Hol?

– Ott – nézett lefelé.

Anasztázia keze ismét simogatásra moccant, de megállt félúton. – Szegény! – Ez volt az a pillanat, amikor bizonyossá vált számára, hogy egészen közelről meg fog ismerkedni a srác kényes pontjával, de nem akarta lerohanni. – Hadd kívánja csak meg ő is! – gondolta. Úgy látta, hogy Nándi tekintete továbbra is a bugyi kidomborodó elejének fogságában tartózkodik. – És jó?... izé… Működik? – aggodalmaskodott, mert nem szerette volna, ha elterelődik a szó az edzés, a baleset, vagy egyéb apró-cseprő témák irányába.

– Hogyhogy működik-e? – A srác szorult helyzetben volt, és mire kimondta a kérdést, zavara csak fokozódott.

– Hát hogy… – hajolt még közelebb a lány, hangjában őszinte érdeklődéssel – …hát hogy működik-e?... Na! Feláll-e? – bökte ki.

– Minden reggel… – A fiúnak tetszett a játék  – Ne aggódj!

– Csak reggel?

– Máskor minek? – kérdezte Nándi, és érezte, hogy a nadrágját fürkésző lányszemek, no meg az ő, hófehér bugyira tévedő tekintete, és a beszélgetés iránya megteszi a hatását, pedig nincs is reggel.

Anasztázia zaklatott gondolatai elveszítették a kontrollt, tétován megérintette a begipszelt lábat, majd nyafogós-könyörgőn megkérdezte:

– Megnézhetem?

Nándi érezte, hogy most nem szabad elrontani, hiszen éppen eléggé sajnálta a tavalyi esetet, amit kudarcnak élt meg: amikor a csuromvizes lány hatásától nem tudott megszólalni, aztán meg összevissza beszélt. Tudta, hogy most nem kérdezheti meg, hogy „mit?” bármennyire szeretné is hallani.

– Én is megnézhetem?

Először a lány kacagott fel, majd együtt nevettek:

– Olyanok vagyunk, mint az ovisok…

– Muti, és én is megmutatom!

– Elég, ha csak a bugyimat mutatom meg?

– Azt már láttam. De add ide!

– Úgy érted, hogy vegyem le? – Anasztázia kétoldalt gépiesen megfogta a hófehér textilt, és megnyalta az ajkát. – Te is… Mozgás! – Tekintete a rövidnadrágra tapadt.

Egymás látványát falva, egyszerre szabadultak meg a rövid és az aprócska ruhadarabtól. Nándi a lány felé nyúlt, és elérte volna a titokzatos testrészt, de az nem várta meg, még közelebb lépett. Ugyanakkor Anasztázia, mint ragadozó a régóta sóvárgott prédára, lecsapott az éktelenül ágaskodó, vékony, arasznyi falloszra, és ujjai bezárultak körülötte. Jólesően érzékelte, hogy a fiú ujjai kutakodva járnak puncija bejárata körül, csúszkálnak a nedvességben. Kisterpeszben állt, majd gondolt egyet, és ballábát feltette a srác gipsze mellé, felsőtestével előredőlt és meghajolt, hogy mindketten zavartalanul felfedezhessék a másikat.

Percek teltek el szótlanul.

– Mit csináljunk? – kérdezte váratlanul a lány, amikor már másodszor árasztotta el a melegség a lábujjától a feje búbjáig. Mint amikor a csiklóját szokta hosszasan izgatni, mégis egészen más érzés.

– Bekapod? – pirult bele a kérdésbe a srác.

Anasztázia leguggolt. – Persze. – Arra gondolt, hogy nem fogja leszopni a fiút, bár az is érdekes, viszont olyan tapasztalata már volt, egyetlenegy, inkább kipróbálná, milyen az, amikor becsúszik a puncijába. – Ennyi, majd máskor folytatjuk… – Látva az értetlen tekintetet, fölényesen hozzátette: – Nyugi, tudok egy jobbat! – Mint egy kótyagos kacsalány, hátat fordított a fiúnak, megmozgatta a fenekét, közben hagyta, hogy amaz kínlódva nyúljon utána, és kétségbeesve próbálja bedugni az ujját, legalább az ujját. Lassan közelített, előrehajolva, lába között figyelve a célt, majd középtájon megfogta a fiú farkát, és a csiklójához nyomkodta.

Nándi felhördült.

A lány – ahogy azt az ujjaival naponta gyakorolja – egy-két centire magába engedte a vékony péniszt, és apró mozdulatokkal lebegett a makkon.

A fiú félrehajtott fejjel igyekezett elkapni a látványt, és falloszát teljes erőből nyomta volna befelé a forrón nedves résbe, melynek környéke kipirult az izgalomtól. Nem bírt megmoccanni, székébe szögezte a begipszelt lába.

Anasztázia újabb néhány centit engedett, előredőlve egyensúlyozott a srác felett. Nézte a farok kinti felét, ahogy nedvei fénylő utakat rajzolnak rajta, s már a zacskót is elárasztja a jólismert illatú folyadék…

Az érzés utánozhatatlan: egy tocsogó punciban újra és újra csak félig elmerülni, mindig csak félig, amikor szinte beszippantaná a farkát. Ugyanarra gondoltak mindketten, ha egyáltalán gondoltak valamire.

A lány elhatározta, hogy – mivel nála van az irányítás – véget vet saját sanyargatásuknak, és határozott mozdulattal tövig ereszti a lángoló péniszt izzó járatába. Kicsit erősebben előrehajolt, miközben kicsúszott a puncijából, és a meggyötört farok sűrű, fehér nedvet lövellt a gipszre.

A következő kéthétben számtalan alkalommal megismételték az akciót, és Anasztázia gondoskodott róla, hogy Nándi után is mindig legyen játszótársa, akár több is, és szeptemberben büszkén állapították meg osztálytársaival a vitathatatlan elsőségét.

Folytatása következik!

Csajos délután 1. rész

Írta: Marokfegyver

Honnan jöttek? Senki sem tudta. Azt pedig talán még ők sem, hogy merre tartanak.

Egy kedd délelőtt gördült be az autó a parkolóba. Az öt lány kiszállt, nyújtózott, majd ketten versenyt- futva, a többiek sétálva-ugrándozva betértek a panzióba. Akár valami falusi talponállóban, a pultnál várták meg az öt kávét, látszott rajtuk, hogy sietős a dolguk.

– Lehet itt reggelizni is? – kérdezte egyikük, aki a többiek csészéje mellől elszedegette a megmaradt kockacukrot, és mind a saját kávájában landolt.

– Kicsit későn van már ahhoz – felelte a pultoslány –, de megkérdezhetem a szakácsot.

– Hagyd csak! És ebédelni? Ahhoz meg korán van?

– Többfélét tudunk adni már ilyenkor is. Mutatok étlapot…

– Nehogy már zabálással töltsük az időt! – szólt közbe, aki közben már kitanulmányozta a választékot a pult sarkában sorakozó étlapokból.

– Vannak szobák is? – kérdezte az éhes. – Végtére is egy panzió…

– Igen, az emeleten kényelmes szobák, az erdőszélen faházak.

Ennyiben maradtak. A lányok fizettek, majd jókedvűen másztak be az autóba, és a város felé kanyarodtak.

– Kik voltak ezek a vadmacsekok? – Andor, a pincér érkezett az oldalsó ajtó felől, és az étterem közepén megtorpanva nézett az autó után.

– Mindegy az neked, elmentek. Huss!

– Nem mondtad, hogy várjanak meg, mert kezdődik a műszakom?

Andor lopva végignézett a pultoslányon, ahogy mindig szokta, amikor megkísérel felfedezni valami féltékenység- vagy irigységfélét a lányon. Most sem talált ilyesmit.

Délután újra befutott az autó. Amikor tett egy kört a parkolóban, és vészfékszerűen megtorpant a bejárati ajtó és a fadézsában terpeszkedő növények között, nehéz lett volna eldönteni, hogy inkább egy rally győztese érkezett – és a többi versenyző még a kanyarban sincs –, vagy mégis a roncs-derbi előző futamának eltévedt, utolsó helyezettje keresi a célszalagot.

– Ha nyitva volna az ajtó, ezek kocsival a pultig jönnének! – morogta a pultoslány.

– Szerintem az ajtó nem számítana! Inkább szükségük van egy kis mozgásra, azé’ álltak meg. – Andor megjegyzését igazolni látszott, hogy a lányok kiszálltak az autóból s az ajtókat nyitva hagyva, versenyt futottak a faházakig és vissza. Az első helyezett önként a motorháztetőre hasalt, és átvette a jutalmát: négy tenyér csattant a fenekén.

Pillanatok alatt játszódott le minden, és mire a pincér visszarendezte szélessé vigyorgó vonásait, a lányok körbevették:

– Lehet itt bundáskenyeret kapni?

– Foglaljanak helyet, hölgyeim, adok egy étlapot…

– Az étlapon van bundáskenyér, láttam!

– Tökéletesen igaza van, kitűnő megfigyelő, azonban az egy reggeli étel, most meg már délután közepén járunk.

– Miért? – szontyolodott el a bundáskenyérre kiéhezett, vékony, magas leányzó. – Kell hozzá kenyér, tojás… Melyik nincs?

Andor megadta magát:

– Megkérdezem a szakácsot, tudunk-e segíteni…

– Gyerekkoromban ettem utoljára – mondta panaszosan a klasszikus, hosszú hajú szépség.

– Az se most volt! – vágta rá a mellette álló.

A pincér éppen az ellenkezőjére mert volna megesküdni: Az a gyerekkor még el sem múlt igazán, ott játszott a finom arcvonásokon.

– Ha a szakácsot rá tudom beszélni, hány bundáskenyeret hozhatok a hölgyeknek?

– Beszélje rá, addigra kiszámoljuk!

– Talán, ha közben mégis helyet foglalnának…

A konyha felé lépkedve Andor elhaladt a pult mellett, és a pultoslány ámuló szemére lett figyelmes; mintha most tényleg bejött volna egy autó az ajtón, úgy meredt arrafelé: A lányok az ajtóhoz legközelebbi asztalt választották, s azt közrekapva, kicipelték a panzió elé, a parkolóba. Már jöttek is vissza a székekért. Andor elismerően pittyesztett, a pultoslány duzzogva elfordult.

Természetesen nincs akadálya a bundáskenyér uzsonnának – ezzel a hírrel lépett a pincér az egyetlen kültéri asztalhoz. A barnahajú szépség kezében egy cédula volt, talán eddigre kiszámolták a mennyiséget…

– Akkor kérnénk kettő darab bundáskenyeret… – olvasta a lány, s mire a pincérnek ideje lett volna bármiféle megjegyzést tenni e tetemesnek nem nevezhető mennyiségre, folytatta: – … és kettő szalonnás tojásrántottát, kettő sültszalonnát, kettő főtt kolbászt, eddig mindenből kettőt mondtam, és kérünk még vajat, dzsemet, mézet, szalámit, főtt tojást… és egy kancsó teát… vagy legyen az is kettő!

– Elkérhetem a cédulát? Elfelejtettem jegyzetelni.

– Persze, csak felírom a szüleim telefonszámát, ha halálra zabálnám magam… – nevetett Anna, mire Andor lopva végigmérte, és ezt a kijelentést is erős túlzásnak ítélte.

Anna

Az általánosban „kíngörcsnek”, a középiskolában egyszerűen csak kényesnek tartották. Osztálytársainak közel 4 évre volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjenek: amit látni vélnek és gondolnak, az tévedés. Mert a mindig csendes lány nemhogy kényes lenne, hanem egyenesen kishitű, szerénységgel párosulva.

A tanárok egymásnak adták a kilincset, és szinte minden órán dolgozatírás következett. Anna az összes körülötte ülőnek vázlatot írt és példát oldott, a saját feladatára jutott legkevesebb ideje. A sokadik ilyen dolgozatírás után a fél osztály elkezdett másszemmel nézni a vékony, nyurga lányra.

– Mi ez a személyi kultusz? – gúnyolódtak a többiek, amikor szünetekben Anna köré csoportosult lassacskán mindenki.

Néhány hónap volt hátra az érettségiig. A tét óriási: mindenki egyetemről álmodott. Egyre kevesebb szó esett a fiúkról, csak futtában számoltak be egymásnak a változásokról, vagy rendhagyó kalandokról:

– Petit lepöccintettem. Érdekel valakit? Kicsi, de nagyképű!

– Alig használt használhatatlan…

– Csajok! Tetőn, esőkabátban csinálta már valaki? Tudok tanácsokkal szolgálni!

Egyedül Anna nem tudott mit mesélni, de ez a sűrűsödő napok feltorlódó percei közepette nem tűnt fel senkinek.

Aztán el is múlt minden, s egybefolytak a hetek, csak a vége maradt meg egyetlen pontnak.

A nyár első napjaiban Anna meglátogatta egy ismerősét, Anikót, azt a szomszédlányt, aki már egy évet Pesten és albérletben töltött. Arra gondolt, hogy gazdaságosabb ötödiknek – vagy hatodiknak? – betársulni egy lakásba – ráadásul nem idegenek közé kerülne –, mindenképpen jobb, mintha lejárná azt a 200 címet, amit kinyomtatott a netről.

Csattogós lift, hetedik emelet. A lakásban három hely foglalt, a negyedik szobába keresnek lakótársat. Anikó megmutogatott mindent, közben elsorolta a súrlódásmentes együttélésre kialakított szabályokat, és bemutatta a csajok egyikét, aki a tágas erkélyen napozott a barátjával. A lány hunyorogva nyújtott kezet, miután kivette a barátja nadrágjából:

– Marcsi vagyok…

Anna kikerekedett szemmel nézte a gatyából félig kikandikáló falloszt – amit a gyors bemutatkozás után Marcsi megint megmarkolt –, először látott ilyet közelről, és mégsem monitoron.

– Ez lenne a te birodalmad – folytatta az idegenvezetést Anikó, amikor az erkélyről a másik ajtón át visszamentek a lakásba. Ekkor megszólalt a csengő. – Maradj itt egy kicsit, úgyis a te szobád lesz, szokjad csak a környezetet, van egy kis elintéznivalóm, tíz perc… – hadarta idegesen, és belepillantva a tükörbe, becsukta maga mögött a szobaajtót, és sietett beengedni a jövevényt.

Anna leült a leendő ágyára, a bútorokat és a falakat nézve próbálta elképzelni, milyen érzés lehet mindennap megérkezni ide a suliból. Kopott-szürke falak, erkélyen át betóduló fénynyaláb. Torokszorító magány és végtelen szabadság egyszerre.

Felállt, nem számolgatta a lépteit, mert az valami babona, és ismeretlen következményei lehetnek. A téglatest-alakú helyiség egyik legkisebb oldalát kitevő csupa-üveg falhoz lépett, melynek túloldalán az erkély verőfényben úszott.

Ez az, ami még vár rá, és ismeretlenebb a sulinál, a tantárgyaknál, idegenebb a város forgatagánál. Ez az, amit még csak szavakkal tud leírni, de az érzést nem ismeri… Leendő lakótársa, Marcsi teljesen kibújtatta a srác meredező falloszát, két kézzel húzgálta és gyömöszölte, majd a térdig letolt bokszeralsót rángatta még lentebb, durva mozdulatokkal, mígnem feldobta az erkélykorlátra. Anna csak egy pillantással ellenőrizte, hogy megáll-e a ruhadarab, vagy inkább szédítő repülésbe kezd, tekintetét visszavonzotta az elképesztő méretben díszelgő, kétharmadig bőrrel fedett, ágaskodó testrész.

Az osztályban egy lány évekkel ezelőtt zavartan megkérdezte tapasztaltabb barátnőit: „Egyáltalán hogy tudnak járni a pasik, amikor áll a micsodájuk?” Az eset elég régen történt, és Anna már csak arra emlékszik, hogy ő is belepirult a gondolatba, és kíváncsian várta a választ, ami végül nem elégítette ki a kíváncsiságát:

– Mondd valamelyiknek, hogy mutassa meg!

– De először állítsd fel neki!…

Napokig ezen röhögött a fél osztály, úgyhogy további kérdések már fel sem merültek.

Évek távlatából is talány, hogy tudnak-e járni – maradjon ez az ő gondjuk –, de miért is akarnának jönni-menni?  Annát sokkal jobban érdekelte, hogy leendő lakótársa mihez kezd a megmarkolt farokkal a város közepén. A szemközti házból legalább 60 ablak kifogástalan kilátást biztosított erre az erkélyre, ennek tudatában a karnyújtásnyira leskelődő is feljogosítottnak érezte magát, hogy egy üvegen és egy leheletnyi függönyön át zavartalanul szemlélje az eseményeket.

A merev pénisz rendíthetetlenül viselte az ütemes rángatást, csak a bőr, és vele együtt a kincses-zacskó mozgott. Ha az üveg nem zárta volna el az útját, Anna megérinthetné…

A lakás belsejéből zaj hallatszott, mintha egy ajtó csukódna. Anna, mintha valamin rajtakapták volna, gyorsan leült az ágy szélére, s még a fejét is elfordította az erkély felől… Semmi. Talán elment a látogató, és mindjárt folytatódik a lakás és a házi szabályok bemutatása… Semmi. Hangtalanul kilépett az áttetsző-üvegű ajtón, és tanácstalanul nézett végig a hasonló, csukott ajtókon: Merre van Anikó?

– Valószínűleg a szobájában – válaszolta meg magának. A katedrálüvegen keresztül mozgást észlelt, és arasznyira megközelítve az ajtót – úgy tervezte, bekopog a lánynak, biztosan öltözködik – két alakot tudott megkülönböztetni. Egy fekvőt és egy másikat, a karcsút, aki térdelőhelyzetből ereszkedett a fekvő feje fölé. – Olyan, mintha… – gondolta, s első pillanatban elszégyellte magát, amiért mindenről „az” jut eszébe, majd ráébredt, hogy nem csak olyan, mintha, hanem éppen az történik, aminek látszik az áttetsző üvegen át: Anikót egy pasi… nyalja. – Vagyis inkább Anikó nyaltatja magát egy pasival. – Tisztán látszott a bólogató fej foltja és a lány vízszintes mozgása, sőt Anna hallani vélte e lefetyelést.

Komikusnak találta a helyzetét: Öten tartózkodnak a hetedikemeleti lakásban, ebből négyen zavartalanul és rutinosan élvezik egymás testét, miközben az ötödik, ő, aki a legzöldfülűbb, mindent láthat. Mégsem ő éli át! Pedig kellene a statisztikához, hiszen a lányok átlagosan 15. évesen veszítik el a szüzességüket, ő pedig itt kukucskál… talpig szűzen.

Kalitkában érezte magát, Anna sosem tapasztalt még ilyet. Ide-oda szaladozott volna Anikó szobájának áttetsző-üvegű ajtaja és az erkélyajtó között, mert mindkét esemény érdekelte egyszerre. Vonzotta a kézzelfogható közelségben történő húzogatás is, ám sehogy sem eresztette a világosan kivehető foltok mozgása… A lány-alak – Anikó – éppen ráborult az alatta fekvő férfialakra, majd együtt fordultak, s ezzel az átgördüléssel még közelebb kerültek az ajtó üvegéhez. Az immár felül lévő férfi két kézzel matatott a lány combjai között, mintha széthúzná a punciját, aztán arcával beletemetkezett. Közben veszedelmes iramban kezdte el mozgatni a csípőjét, és – a kukkoló Anna megrökönyödésére – úgy nyomkodta falloszát Anikó szájába, mintha puncija helyett ott szeretne elélvezni.

Anna lábai nem engedelmeskedtek, egészen addig maradt az ajtó mellett, amíg a túloldalon a mozgás lelassult, majd megszűnt, és a két test valamelyest eltávolodott egymástól, mintha ki-ki a saját művében gyönyörködne. Ekkor sietett vissza saját, leendő szobájába, és homloka koppant az erkély üvegén.

A napsütésben a lány, Marcsi egészen közel hajolva a falloszhoz, várta, hogy a hosszú résen át kiáramoljanak az első cseppek, aztán a többi is, és a gyöngyházfényű nedvesség végigfolyjon az ujjain. Anna vergődött a kalitkában, lábát álló helyzetben keresztbe rakta, mintha sürgősen pisilnie kellene. Sok nedvességet érzett, forrót. Mintha az a fehérkés folyadék őbelőle jönne…

Úgy gondolta, hogy kimaradt egy fázis a leskelődésből, mert talán Marcsi mégsem csak kézzel csinálta végig, bár – Anna az ágyra rogyva öniróniával hozzátette: – őt most akármelyik változat lázba tudná hozni.

Az erkélyen zavartalanul folytatódott a napozás.

Anikó fél percen belül berobogott a szobába, s kipirultan mosolygott a várakozó Annára:

– Remélem, nem tartott sokáig, de a lakás tulajdonosával meg kellett beszélni az elszámolást. Azt mondta, hogy most nincs ideje, de ha idejössz lakni, úgyis fogtok majd találkozni.

Folytatása következik!