Csajos délután 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Csajos délután 1. rész

**********************************************************************

Andor, a pincér összeszedte az evőeszközöket, és bekukkantott a konyhába: haladnak-e a délutáni villásreggeli előkészítő munkálatai.

– Az a hosszúhajó csaj, amelyiknek majdnem seggig ér a barna haja, no, az a legveszettebb – jegyezte meg a pultoslánynak. – Jó szemem van hozzá, ezt teszi a szakmai rutin.

A pultoslány szórakozottan bólintott.

– Az ilyen típusú csajok – folytatta Andor – telhetetlenek, szinte azt mondhatnám, hogy kielégíthetetlenek. Láttam már itt olyat, aki sorba állított egy egész focicsapatnyi srácot, és még azt is mérte, hogy melyik mennyi ideig keféli… Mondom én neked, hogy ránézésre megállapítok ilyeneket. Ha megkérdeznéd a csajtól, igazolhatná, hogy jól látom: 14-15. évesen, de inkább ennél is előbb elveszítette a szüzességét, de azt sem valami egyszerű módon ám! Biztos vagyok benne, hogy legalább két szomszédsrácot igénybe vett hozzá, de még az is lehet, hogy közönséget is szervezett, mert ez a típus szereti a nyilvánosságot, szeret szerepelni. – Morogva vitte ki a panzió előtti egyetlen asztalhoz az evőeszközöket.

Végignézett Annán, aki ezúttal figyelemre se méltatta. Észrevett viszont egy pillantást, egy kíváncsi tekintetet, amely lopva felmérte, tetőtől talpig.

– Nocsak! – somolygott Andor. – A szűzike ébredezik? – Meg volt győződve arról, hogy az öt lány közül a szőke szépség az egyetlen szűz. Nemcsak azért, mert egyedül ő nem villogtatja a combjait, és csak az ő dekoltázsa nem fogadja be köldökig a leselkedő tekintetet, hanem az egész lénye ártatlanságot sugall. Különösen feltűnő a másik négy lány kontrasztja mellett, mintha négy párduckölyök közé bekerülne a ketrecbe egy házi cica. – Nem baj, türelmes tanítóbácsi lennék! – ábrándozott, miközben gondosan elhelyezte az asztalon a kellékeket.

– Viszont a kis szűzikét megtanítgatnám erre-arra! – Ugyanúgy folytatta a pultnál, mintha abba sem hagyta volna az előbb. – Nem győzné kapkodni a kis punciját…

A pultoslány nem reagált, nézett ki az országút felé.

– Róla beszéltem… – vette halkabbra a pincér, mert belépett az ajtón „a szűzike”.

– Azt szeretném kérdezni, hogy átköltözhetünk-e másik asztalhoz? – Látva Andor tanácstalan arckifejezését és bizonytalanul megránduló vállát, hozzátette: – Láttunk a faházak mellett helyes kis asztalokat…

„A szűzike” még be sem fejezhette a mondatot, bejött az egyik barátnője is:

– Megszavaztuk, hogy kiveszünk egy faházat!

Andor az ég felé pillantott, majd fegyelmezett arcvonásokkal válaszolt:

– Rendben van. – Határozott, de csendes léptekkel, ahogy csak pincérek képesek járni, elemelt a recepciós pultról egy kulcsot, és „a szűzike” kezébe nyomta. Olyan rafinált gondossággal tette, hogy a lány – bár mintha parazsat fogna, el akart iszkolni – csak a férfikéz hosszas érintése árán tudta megszerezni.

A pincér fölényben érezve magát, még akkor is a lányok után nézett, amikor azok már rég eltűntek a faházak irányában. Kiszámolta, hogy legalább két forduló, mire kihordja a délutánra rendelt reggeli ételeket, aztán még biztos kitalálnak hozzá teát, kakaót, tejeskávét… és még mindenfélét… A konyhaablakban már szaporodtak is a tányérok.

Az öt lány összekapkodta a bejárat elé kitett asztalról a nemrég odahelyezett terítéket, és mind átvitték a 2. házikó mellé. Kacagásukat visszaverte az erdő, és gondtalanul hömpölygött a kihalt parkolóban.

– Akar valaki szobára jönni? – rikkantott Anasztázia, és megforgatva a kulcsot a zárban, kitárta az ajtót.

– Naná! Mindenki! – lelkesedett Anna.

A többiek sem akartak lemaradni:

– Egyszerre elbírsz velünk, vagy egyenként szeretnéd?

– Melyik leszel? Fiú vagy lány?

– Csak kipróbálom valakivel, ha már kitaláltátok ezt az ökörséget. Kivenni egy faházat?!

– Csajok, ez éppen arra való! – Anasztázia végigheveredett az ágyon. – Befekszik ide a csajszika, és a pasival szétnyaltatja magát…
– Ahogy te elképzeled! Úgy akartad mondani, hogy megszoptattatja magát? – Anikó a lábait felhúzó, hanyattfekvő lány fejéhez térdelt, és ruháját felhúzva, mintha kezével képzeletbeli péniszét igazgatná az engedelmesen megnyíló szájba, szapora lökő mozdulatokat végzett.

– Jó van, jól van! – nevetgélt a takarásban Anasztázia. – Lecummantom a farkad, ha kinő, de te meg nyaljál ki!

– Elhiheted, hogy én is úgy csinálom. Még mit nem?! – Anikó a többiek felé fordult, de az orális szex férfi-szerepének mímelését nem hagyta abba: – Szeretnének egy szopást? Hát itt a punim, lehet nyalni, és aki ügyes, annak viszonzom… rá lehet szoktatni a pasikat!

Anna az ajtó mellett állt, mosolygott, és majdnem kicsúszott a száján egy vallomás: ő bizony tanúsíthatná Anikó szokását, volt szerencséje meglesni a pesti lakásban.

Anikó közben szerepet váltott, és – éppen úgy, ahogy azt leendő lakótársa a katedrálüvegű ajtón át láthatta – átlendítette az egyik lábát a fuldokolva hahotázó Anasztázia feje felett, félrehúzta a bugyiját, és puncijával ráereszkedett az alatta fekvő lány szájára.

Totális hangzavar remegtette meg a sokat megélt házikó falait. Senki sem hallotta – különben sem értették volna meg – Anasztázia punciba visított kérését, ezért jelbeszédhez folyamodott: néhányat dobált a saját testén, lehúzta és félredobta a bugyiját, és két mutatóujjal jelezte, hogy ő is szeretne kapni valamit.

Anna csak nézte meredten a duzzadt ajkakat, és elképzelte, ahogy a pasikon egy ilyen látványtól elhatalmasodik az izgalom. A felrajzolt képet – a sok-sok álló falloszt – érdekesebbnek találta, mint az élő puncit, és csak egy egészen picit irigykedett, amiért az ágyon kitárulkozó női testrészt szebbek találta a sajátjánál. Arányosnak, szimmetrikusnak…
Attól lehet – gondolta –, hogy Anasztázia bejárata naponta többször is használatba kerül, ettől megizmosodik és formálódik, míg az övé olyan, mint egy féloldalas kagyló, amit még senki sem akart kinyitni. Igen, a szőke lány habzsolja az életet, s bár Annának fogalma sem volt arról, hogy a panzió pincére éppen Anasztáziát tartja „a szűzikének”, ez az elnevezés jutna eszébe legutoljára…

Talán csak egy elsuhanó árnyék miatt, de észrevette, hogy a pincér a faház melletti asztalnál rendezkedik, meghozta a megrendelt délutáni reggelit. Hirtelen becsukta az ajtót a férfi orra előtt, mielőtt az – átkerülve a faasztal túloldalára – páholyból szemlélhetné az eseményeket.

– A kis kurva! – morgott magában Annára. – Már rendezi is az orgiát!

Anasztázia

Mintha szekrénybe zárták volna, ráadásul polcos szekrénybe, két deszkalap közé, úgy feszengett a szüzesség bezártságában. Ha valaki kinyitja az ajtót!... Elég sokat kellett rá várnia, de egy tompa, nyári délután kiszabadult a szellem.

Nem most történt már…

Arról álmodozott nagyszülei tágas kertjének utcafronti kerítése mellett, hogy minden járókelő bekukucskál a réseken, és meglátják hosszú, felhúzott combját. Szinte érezte a simogató pillantásokat végigcsúszni a napbarnított bőrön, és a kutakodó tekinteteket a hófehér bugyi két apró dudorán. Szándékosan nem fürdőruhába bújt, amikor – a reggeli rituálé részeként – lábujjhegyen illegve a tükör előtt, válogatott a fehérneműk között, mert meg volt győződve a bugyi vonzerejéről: Hiszen ha csak kikandikál – és miért ne villantana időnként? – a ruhája alól egy pillanatra, a srácok már ennyitől is beindulnak. A bugyi valahogy közelebb áll a meztelenséghez, mint a fürdőruha, és sokkal szexisebb is a fazonja.

Alig várta, hogy nagyszülei délutánra elmenjenek otthonról, és zavartalanul fantáziálgathasson. Ezerszer végigjátszotta már magában, minden mozdulatot ismert elméletben, mégsem akart egyetlen járókelő se bemászni a kerítésen.

Árnyékba húzta a matracot, mert nem akart leégni, és kibújt a halványzöld topból. Megsodorgatta a mellbimbóit, mert szerette, ha meredeznek, és elmerült a gondolataiban.

Osztálytársai közül többen voltak hasonló helyzetben, és az utolsó napon bőszen fogadkoztak egymásnak, hogy nem cipelik tovább a szüzességet, ám Anasztázia bízott benne, hogy mégis ő lesz az első. A haverok közül szóba sem jöhetett senki – azok csak hülyülnek –, és a nagyszülők kertje sem tűnt a lehetőségek tárházának, de tudta, hogy rajta semmi nem fog múlni.

Az utca annyira csendes volt, hogy abból az irányból nem számíthatott semmi jóra, az egyik szomszéd felől viszont zenét hallott.

– Mázlista vagyok! – kiáltott volna legszívesebben. A szomszédban a srác szintén a nyár egy részét szokta itt eltölteni, ismerik is egymást… – Ismerjük egymást! – mosolygott Anasztázia. – Egy kicsit…

Tavaly az alacsony kerítésen átmászott a fiúhoz, és sok cukkolás és nevetgélés után ruhástól beleugrott a medencébe. Úgy képzelte, hogy a srác utána veti magát, és ahogy az a filmekben látható, csókolóznának a vízben, lekerülne a ruha… Kénytelen volt kikapaszkodni, és a pluszbőrként rátapadó, csöpögő ruhában állni s várni: Mi lesz? Ha levetkőzik ruhát szárítgatni, úgy is jó, ha a srác is levetkezők, úgy még jobb! Ehelyett a fiú le nem vette maró tekintetét a hegyes cicikről, és sokáig nem szólalt meg. Anasztázia türelmetlenkedett, és le akarta venni a vizes ruhadarabokat, amikor végre megszólalt a reszelős hang, de nem azt mondta, amit a lány hallani akart:

– Nekem most dolgom van…

A fiú bement az épületbe, Anasztázia pedig ott állt hidegvízzel leforrázva és megszégyenülten az idegen udvaron.

– Még az kellett volna, hogy a rokonai meg kijöjjenek a házból! – emlékezett bosszúsan, miközben bízott benne, hogy az eltelt egy év alatt sok minden változott.

Lábujjhegyre állva éppen átlátott a kerítés fölött. A srác – Nándi – a teraszon ült, és bámulta az udvar csendjét.

– Hali! – rikkantott át régi ismerősként a lány.

Nándi intett és mosolygott.

– No, ez sem lett nyomulósabb egy év alatt! – gondolta Anasztázia. – Átjössz vagy én menjek?

– Te… – hangzott a bizonytalan válasz.

A lány hamar magára kapta a cici alatt befejeződő felsőjét, meg sem kottyant neki ekkora kerítés, és máris ott szörnyülködött a szomszéd terasz lépcsőjénél:

– Mi történt veled?

Nándi egyik lábát teljes hosszában gipsz borította.

– Kis baleset edzés közben. Még két hétig rajtam lesz a gipsz, aztán elfelejtem. – Látva, hogy a lány befelé tekintget a házba: – Most egyedül vagyok, de nem szorulok ellátásra.

– Elmeséled, hogy történt? – kérdezte Anasztázia szórakozottan, ám kicsit közelebb hajolva nem a kinyújtott láb szürkülő rögzítését fürkészte, hanem azt a pontot, ahol a gipszen felhúzódott a bőszárú rövidnadrág, és comb tövénél néhány szőrszál kunkorodott kihívón. – Leestél valahonnan? – Észrevette, hogy Nándi időközben az ő bugyiját nézi kitartóan. – Szegény! – Egészen közel lépett, és óvatosan megkopogtatta a gipszkötést, majd megsimogatta a fiú vállát. – Máshol is megsérültél?

A srác mosolygott:

– Egy kényes ponton is, de az gyorsan elmúlt…

– Hol?

– Ott – nézett lefelé.

Anasztázia keze ismét simogatásra moccant, de megállt félúton. – Szegény! – Ez volt az a pillanat, amikor bizonyossá vált számára, hogy egészen közelről meg fog ismerkedni a srác kényes pontjával, de nem akarta lerohanni. – Hadd kívánja csak meg ő is! – gondolta. Úgy látta, hogy Nándi tekintete továbbra is a bugyi kidomborodó elejének fogságában tartózkodik. – És jó?... izé… Működik? – aggodalmaskodott, mert nem szerette volna, ha elterelődik a szó az edzés, a baleset, vagy egyéb apró-cseprő témák irányába.

– Hogyhogy működik-e? – A srác szorult helyzetben volt, és mire kimondta a kérdést, zavara csak fokozódott.

– Hát hogy… – hajolt még közelebb a lány, hangjában őszinte érdeklődéssel – …hát hogy működik-e?... Na! Feláll-e? – bökte ki.

– Minden reggel… – A fiúnak tetszett a játék  – Ne aggódj!

– Csak reggel?

– Máskor minek? – kérdezte Nándi, és érezte, hogy a nadrágját fürkésző lányszemek, no meg az ő, hófehér bugyira tévedő tekintete, és a beszélgetés iránya megteszi a hatását, pedig nincs is reggel.

Anasztázia zaklatott gondolatai elveszítették a kontrollt, tétován megérintette a begipszelt lábat, majd nyafogós-könyörgőn megkérdezte:

– Megnézhetem?

Nándi érezte, hogy most nem szabad elrontani, hiszen éppen eléggé sajnálta a tavalyi esetet, amit kudarcnak élt meg: amikor a csuromvizes lány hatásától nem tudott megszólalni, aztán meg összevissza beszélt. Tudta, hogy most nem kérdezheti meg, hogy „mit?” bármennyire szeretné is hallani.

– Én is megnézhetem?

Először a lány kacagott fel, majd együtt nevettek:

– Olyanok vagyunk, mint az ovisok…

– Muti, és én is megmutatom!

– Elég, ha csak a bugyimat mutatom meg?

– Azt már láttam. De add ide!

– Úgy érted, hogy vegyem le? – Anasztázia kétoldalt gépiesen megfogta a hófehér textilt, és megnyalta az ajkát. – Te is… Mozgás! – Tekintete a rövidnadrágra tapadt.

Egymás látványát falva, egyszerre szabadultak meg a rövid és az aprócska ruhadarabtól. Nándi a lány felé nyúlt, és elérte volna a titokzatos testrészt, de az nem várta meg, még közelebb lépett. Ugyanakkor Anasztázia, mint ragadozó a régóta sóvárgott prédára, lecsapott az éktelenül ágaskodó, vékony, arasznyi falloszra, és ujjai bezárultak körülötte. Jólesően érzékelte, hogy a fiú ujjai kutakodva járnak puncija bejárata körül, csúszkálnak a nedvességben. Kisterpeszben állt, majd gondolt egyet, és ballábát feltette a srác gipsze mellé, felsőtestével előredőlt és meghajolt, hogy mindketten zavartalanul felfedezhessék a másikat.

Percek teltek el szótlanul.

– Mit csináljunk? – kérdezte váratlanul a lány, amikor már másodszor árasztotta el a melegség a lábujjától a feje búbjáig. Mint amikor a csiklóját szokta hosszasan izgatni, mégis egészen más érzés.

– Bekapod? – pirult bele a kérdésbe a srác.

Anasztázia leguggolt. – Persze. – Arra gondolt, hogy nem fogja leszopni a fiút, bár az is érdekes, viszont olyan tapasztalata már volt, egyetlenegy, inkább kipróbálná, milyen az, amikor becsúszik a puncijába. – Ennyi, majd máskor folytatjuk… – Látva az értetlen tekintetet, fölényesen hozzátette: – Nyugi, tudok egy jobbat! – Mint egy kótyagos kacsalány, hátat fordított a fiúnak, megmozgatta a fenekét, közben hagyta, hogy amaz kínlódva nyúljon utána, és kétségbeesve próbálja bedugni az ujját, legalább az ujját. Lassan közelített, előrehajolva, lába között figyelve a célt, majd középtájon megfogta a fiú farkát, és a csiklójához nyomkodta.

Nándi felhördült.

A lány – ahogy azt az ujjaival naponta gyakorolja – egy-két centire magába engedte a vékony péniszt, és apró mozdulatokkal lebegett a makkon.

A fiú félrehajtott fejjel igyekezett elkapni a látványt, és falloszát teljes erőből nyomta volna befelé a forrón nedves résbe, melynek környéke kipirult az izgalomtól. Nem bírt megmoccanni, székébe szögezte a begipszelt lába.

Anasztázia újabb néhány centit engedett, előredőlve egyensúlyozott a srác felett. Nézte a farok kinti felét, ahogy nedvei fénylő utakat rajzolnak rajta, s már a zacskót is elárasztja a jólismert illatú folyadék…

Az érzés utánozhatatlan: egy tocsogó punciban újra és újra csak félig elmerülni, mindig csak félig, amikor szinte beszippantaná a farkát. Ugyanarra gondoltak mindketten, ha egyáltalán gondoltak valamire.

A lány elhatározta, hogy – mivel nála van az irányítás – véget vet saját sanyargatásuknak, és határozott mozdulattal tövig ereszti a lángoló péniszt izzó járatába. Kicsit erősebben előrehajolt, miközben kicsúszott a puncijából, és a meggyötört farok sűrű, fehér nedvet lövellt a gipszre.

A következő kéthétben számtalan alkalommal megismételték az akciót, és Anasztázia gondoskodott róla, hogy Nándi után is mindig legyen játszótársa, akár több is, és szeptemberben büszkén állapították meg osztálytársaival a vitathatatlan elsőségét.

Folytatása következik!