Egyetem 2. rész

Megjegyzés: A történet az első részben említettek mellett utalásokat tartalmaz A fotós és a Vizsgadrukk című történeteimre is. Ezek ismerete nélkül a mostani valószínűleg kicsit zavaros, de remélhetőleg úgy is élvezhető.

Előzmény: Egyetem 1. rész

******************************************************************

- Sorina! Te meg hogy kerülsz ide? - nyögtem értetlenül bámulva azokba a csodálatos kék szemekbe, melyek mintha csak saját érzéseimet tükrözték volna vissza.

Egy pillanatig egyikünk sem szólalt meg, csak meredtünk egymásra, mintha mindketten azon lennénk meglepődve, hogy a másikat is itt találjuk. Aztán, hirtelen, mintha csak megéreztem volna, hogy ott kell keresnem a magyarázatot, tekintetem a mellettünk nyújtózó falat borító hirdető táblára siklott, a plakát pedig, közvetlen előttem, akárha egy fáklya lett volna számomra a sötétségben.

Kellemes pasztel színek és halvány rózsaszín vállalkozott a méretes papírdarabon, a háttérben, ízlésen elhelyezve, egy karcsú lány sziluettjével. Mint azokon a buliplakátokon, ahol az ismeretlenségbe burkolódzó lányok önfeledten lejtenek a plakát szemlélője számára nyilvánvalóan érzékelhetetlen zenére. Mintha azt üzenné, akár te is lehetsz az egyikük... már ha ilyen dögös és a karcsú vagy. Ugyanígy állt ott a háttérben ennek a lánynak a sziluettje is, enyhén szétvetett lábakkal, karjait megemelve, látványosan beletúrva hosszú hajába, miközben a mozdulat tökéletes alakját is kiemelte. Az előtérben pedig látszólag véletlenszerűen, valójában azonban jó érzékkel szétszórt képek helyezkedtek el, már sokkal inkább hétköznapi lányokról, akik azonban a sziluetthez hasonlóan megkoreografált pozitúrában, mégis sokkal nagyobb természetességgel, vidáman mosolyogtak bele a kamerába. Bevallom, abszolút nem vagyok otthon a divatszakmában, így nem meglepő, hogy egyikük sem volt ismerős, de így is sütött róluk, hogy a nagy magazinok képeit megszégyenítő alkotások ellenére amatőr modellekről van szó. Ezt támasztotta alá a képek között elhelyezett felirat is Sorina nevével és alatta konkrét üzenettel:

"MODELL KERESTETIK!!!

Kíváncsi vagy milyen egy fotózás?

Kipróbálnád magad egy profi fotózáson?

Akkor itt a lehetőség, hogy egy profi fotóstúdióban, képzett fotográfus kamerája előtt kipróbálhasd magad. A női báj című fotóprojekthez vállalkozó kedvű, attraktív modelleket keresünk." Cím, elérhetőség etc.

Illetve nem is teljesen etc, mivel, mint azonnal feltűnt, a "cím", legalábbis az egyik, valójában az egyetemépület egyik termének a száma volt.

Sorinára néztem, aki, magához térve első döbbenetéből, csak elmosolyodott és megvonta a vállát.

- Terjeszkedek - jelentette ki szimplán.

- Új vadászmezők, friss husival? - mosolyodtam el én is.

- Valahogy úgy - kacagott. - Nem, nem. Ez már egy régóta készülő projektem, csak sosem találtam hozzá megfelelő környezetet, ahol sok a vállalkozó kedvű lány és jól is érzik magukat a sikeres együttműködéshez.

- Mert én nem voltam neked megfelelő? - tettettem sértődöttséget.

- Hát... - terült szét a mosoly az arcán. - Ha vállalod...

- Jó, jó, felejtsd el! - tettem egy lépést hátra és védekezőleg magam elé emeltem a kezeimet. - Én nem állok még egyszer a kamerád elé. Egyszer elég volt, köszönöm... Ó! Nem úgy értettem - szabadkoztam, amikor rádöbbentem, milyen félreérthetően is fogalmaztam, de Sorina csak felnevetett.

- Semmi baj. Pontosan értem, mit akarsz mondani. Bár szívesen venném, ha mégis beadnád a derekad - kacsintott rám.

- Talán majd egy másik életben - nevettem kényszeredetten, majd igyekeztem témát váltani. - De hogy... - kezdtem bele eredeti kérdésembe.

- El se hiszed, mennyi csinos, vidám és fotogén lány volt az Inferno megnyitóján - mesélte Sorina. Ott több ide illő képet lőttem el, mint addig összesen. De sajnos a kérdésemre mindenki azt válaszolta, hogy pont rosszkor szólok, mert a kezdődő félév mellett aligha tudnak a város másik felébe fotózásra járni. És akkor jött az ötlet, ha már ők nem tudnak a stúdióhoz jönni, miért ne jöjjön a stúdió hozzájuk? A HÖK pedig készséges volt. Nekik is tetszett az ötlet.

- Értem - fordultam ismét a plakát felé. Kifogytam a szóból. Nem mintha nem tetszett volna a dolog. Sőt. Az egyetem legvonzóbb csajait egy helyre gyűjteni... Ha ez beválik, én egész nap ott fogok lógni.

Mintha olvasott volna a gondolataimban, Sorina elmosolyodott és arcomat fürkészte.

- Nem akarsz esetleg benézni?... Na nem mint modell, még akkor is, ha nagyon örülnék neki, ha meggondolnád magad.

Egy pillanatra elgondolkodtam, majd az én arcomon is mosoly terült szét.

- Végülis miért ne? - láttam a fényt megcsillanni Sorina szemében, de még mielőtt nagyon belelovalta volna magát, látványosan az órámra néztem. - De most még lesz egy gyakorlatom - böktem a lépcső felé. - Muszáj bemennem, mert a tanár kivág, ha akárcsak egyszer is hiányzok alapos indok nélkül. Az én fejemet meg extrán nem bírja.

- Lehet a te csinos fejedet nem bírni? - mosolygott Sorina, majd megelőzve zavaromat, hozzátette: - Persze, menj csak! Majd várlak. Tudod, hol találsz.

Egy meleg mosollyal búcsúztunk egymástól, miközben felsiettem az emeletre, de gondolataim már ekkor is Sorina rögtönzött kis egyetemi stúdiója körül jártak.

Szó mi szó, tökéletes helyet találtak a kis fotóteremnek. Az egyetem egyik legjobb részében, ráadásul olyan fényviszonyok között, ahol napközben gyakorlatilag nincs is szükség világításra, de az ablakon betűző nap így se zavarja a munkát.

Ez és ehhez hasonló gondolatok futottak át a fejemen, ahogy az órám után azonnal a megadott terem felé indultam. Bár igazából nem tudtam, milyen indokkal pofátlankodjak be oda, ha már a modellségtől a hideg is kiráz, azt meg Sorina nem hiszem, hogy megköszönné, ha beállnék fényképezni.

Gondolataim azonban hamar elterelődtek, amikor odaértem a teremhez. Őszintén, arra számítottam, hogy egyedül találom barátnőmet egy olyan terem közepén, amit mintha bombatámadás ért volna, ő pedig első körben befog rendet rakni és elrendezni a műtermet. Ehhez képest mintha egy hangyabolyba csöppentem volna. Méghozzá egy olyan hangyabolyba, amit csupa díjnyertes hangya alkot.

Barátságosan mosolyogtam vissza a fel-feltűnő ismerősökre, aki elsiettek mellettem dobozokkal, virágcserepekkel, vagy más hasonlókkal a kezükben. Néhányukra emlékeztem, hogy ott voltak a megnyitón, másokat, a barátnőiket, nyilván ők hívták. Úgy tűnt, máris megindult a "jócsaj"-mágnes, hiszen ha meg kellett volna neveznem a húsz legjobb csajt az egyetemen, egy olyan lista jött volna ki, amiből tíz, de legalább hét-nyolc fő má jelen is volt. És ha Sorina ilyen szépségeket alkalmaz pakolásra is, mi lesz még itt? Vagy lehet, egy kis testmozgás tanácsos a modellkedés előtt?

Abban nem tévedtem, hogy Sorinát a terem közepén ácsorogva találtam, azonban romhalmazzal is felérő dobozhalom helyett serényen munkálkodó lányok vették körül, mindent megtéve, hogy mihamarabb felállítsák a fotóstúdiót.

Finoman megkopogtattam a nyitott ajtót, hogy magamra vonjam barátnőm figyelmét.

- A főnökasszonyt keresem - vigyorogtam rá, mire ő vidáman a nyakamba vetette magát.

- Jajj, te! - bokszolt gyengéden a vállamba.

- Látom, szorgos kis hangyarajt szedtél össze - váltottam inkább témát és fejemmel a lányok felé intettem.

- Á! Ők csak segítenek. Így hamarabb elkezdhetjük majd.

Viszonoztam mosolyát, de még mielőtt bármit is mondhattam volna, az egyik lány megelőzött.

- Sorina! - kezdte bátortalanul. - Nekünk lassan menni kellene. Nem sokára kezdődik az óránk.

- Persze. Semmi gond - mosolygott barátnőm. Én holnap is itt leszek. És már úgyis lassan készen vagyunk.

Miközben folytatták a rövid beszélgetést és búcsúzkodást, figyelmesen végigmértem a kis termet. Valóban kezdte egészen egy fotóstúdió alakját ölteni. Bár itt-ott még rendetlenül hevert néhány doboz tartalma, a lámpaállványok és egyéb felszerelések már munkára készen álltak, a falakon pedig gondosan kiválogatott referenciamunkák lógtak.

- Tetszenek? - rántott vissza merengésemből Sorina hangja.

Meglepetten konstatáltam, hogy a lányok már el is tűntek. Kettesben maradtunk a kis stúdióban, Sorina pedig kézen fogott és vidáman mutogatta végig műveit.

Be kell ismernem, kijutott nekem aznapra a jóból. Először Fanni verbálisan izgat fel, most meg Sorina hozza elő a válogatott, ezúttal vizuális eszközöket a kínzókamrából. Bár pornográf kép egy se lógott a falon, azért valószínűleg ki is penderítették volna innen barátnőmet már az első napon, de ez a pezsgő vérű kis spanyol csoda tökéletesen megtalálta a módját, hogyan hasson az emberek érzékeire, leginkább pedig a lábai közére, úgy, hogy tulajdonképpen semmit nem mutat meg. Sorakoztak ott persze aktok szép számmal, talán enyhe utalásként a vállalkozó szelleműeknek, mit vár tőlük Miss Fotós. Egyes modellek csak egy farmert viseltek és mellkasuk elé tartott kalapjukkal takarták el azt, amit takarni kell, mások nem szégyelltek anyaszült meztelenül pózolva végigfeküdni Sorina kanapéján, esetleg valami szöveten, vagy bundán, szintén elfedve bájaikat. Azonban a művész asszony tökéletesen megragadta azt a lehetőséget, ami az ezzel való izgatásban rejlett. Ugyanis egy jól elkészített ilyen kép sokkal hatásosabb is, mint azok a társai, amik mindent feltárnak. Sorina tehetségéről pedig az én ágyékom is kitörő lelkesedéssel tudna nyilatkozni.

A képek pedig megtették a hatásukat. Éreztem, hogy kezd egyre melegebb lenni a teremben. A tenyerem izzadt és viszketett, más testtájaimmal egyetemben. Tudtam, hogy tanácsosabb lenne elhallgattatnom Sorinát, de egyszerűen képtelen voltam rá. Csak tehetetlenül szemléltem, ahogy sodródok előre a mámorban.

Végül, szerencsémre, egy bátortalan kopogtatás félbeszakította érzéki körutunkat a művésznő munkái között. Szinte egyszerre fordultunk hátra érkező felé.

- Helló - ült ki egy visszafogott mosoly a helyes arcra, miközben a meleg barna szemek minket méregettek. - Láttam a plakátot. Itt lehet... jelentkezni a... fotózásra?

Csak néztük a kedvesen mosolygó, vállig érő fekete hajjal keretezett arcot. Be kell vallanom, ő volt az utolsó, akit ide vártam. Nem mintha nem lett volna oka rá. Bár magas, karcsú alakját kissé bő fiúsan sportos ruha takarta, ami, viselkedésével és egész lényével együtt jelentősen elvett nőiességéből, de talán épp ez volt benne a vonzó. Az a kislányos báj, megfejelve az így is érzéki vonalakkal egyértelműen beemelte őt is abba a bizonyos húszas listába, habár amikor ránézett az ember, hirtelen nem tudta, szeretetteljesen átölelni akarja ezt a kedvesen gyámoltalan lényt, vagy ágyba vinni a vonzó nőt. Ez a fura összhatás ihlette becenevét is.

- Picur? - nyögtem ki kissé hitetlenkedve.

- Helló, B - mosolygott a lány kissé pironkodva. Akárha neki is az a bizonyos vizsgaalkalom jutott volna eszébe alig pár hónappal, de mégis egy örökkévalóságnak tűnő idővel ezelőtt és most amiatt a csók miatt toporogna zavartan.

Sorina azonban látszólag tudomást sem vett erről. Őt sokkal jobban lekötötte látogatónk különleges bája.

- Igen, igen - szakadt ki belőle végül és úgy ugrott oda Picurhoz és tessékelte be gyengéden, mintha attól félne, az meggondolja magát és elszalad.

Most láthattam a mestert munka közben, ahogy csillogó szemekkel mérte végig bátortalan modelljét. Ki tudja, talán Picur pont erre vágyott. Elvégre, a gyámoltalan külső alatt lehet, nagyon is tisztában van testi adottságaival és ezt szeretné megmutatni. Talán nem is olyan sokára majd őt is megcsodálhatjuk a falon lógó aktképek egyikéhez hasonló alkotáson.

Ezt nem kellett volna elképzelnem. A gondolatra szívem ugrott egyet, ágyékom ismét megrándult és éreztem, ahogy pezseg a vérem.

Szabadulnom kellett innen, mielőtt ott, helyben rogyok össze. Legszívesebben berángattam volna Sorinát az egyik mosdóba, hogy ajkai ízével könnyítsek magamon, de ő teljesen belemerült a munkába új modelljével.

- Ha megbocsátotok - nyögtem ki végül -, nekem most... mennem kell.

Már nem hallottam, mit válaszoltak erre, ha válaszoltak egyáltalán valamit, mert azonnal sarkon fordultam és az ajtó felé siettem, majd végig a folyosón. Agyam közben megállíthatatlanul zakatolt a megoldáson. Mégiscsak jobb lett volna Csillát akkor becsalni a wc-be. Úgy most nem lennék ilyen szorongatott helyzetben. De hát, ilyen az élet. Jobb híján most meg kell elégednem a saját jobbommal, hogy segédkezet nyújtson nekem, gondoltam, miközben a wc felé siettem, arcomra pedig mosolyt csaltak gondolatok a sok fotózásról Picurral és az egyetem többi szépségével. Valami megoldást kell majd találnom, hogy kibírjam ezt. De ki akarom bírni. Mert egy ilyen önként kínálkozó lehetőséget nem lehet elszalasztani. Főleg, ha ezeknek a fotózásoknak is olyan lesz a vége, mint a mienknek anno Sorinával. Már el is képzeltem őket ketten Picúrral, egymás karjaiban a műteremben... de ez inkább még a jövő zenéje.


******************************************************************************

Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.

Egyetem 1. rész

Megjegyzés: Jelen esetben igyekeztem egy a többitől független történetet alkotni, azonban az eredmény így is tartalmaz utalásokat a Nyaralás és a Megnyitó című történeteimre, és feltűnnek benne a Gyönyörök az öltözőben, a Találkozás egy olvasóval 1. és a Karácsony című történeteimből ismert szereplők is. Azonban a történet maga előismeretek nélkül is érthető.

*********************************************************************

Az élettel teli zsibongás enyhén visszhangzott a hatalmas terem üresen árválkodó, fehérre meszelt falain. A lelátószerű lépcsőkben egymás mellett sorjázó régi, ütött-kopott padok szinte teljesen megteltek vidáman nevetgélő és nyári élményeiket ecsetelő emberekkel. Többek között azért is szeretem Pestet, mert bárhová lép az ember, minden sarkon csinos lányokba és érdekes helyzetekbe botlik. Az egyetemen pedig ez fokozottan igaz, ahol a húsz év körüli csajok népsűrűsége többszöröse az átlagnak, arányuk pedig az összes jelen lévő között még ennél is nagyobb. Én azonban mégis kissé lehangolt voltam. De hát mit várjon az ember lánya a nyári szünet utáni első héten?

Alig pár hete még a türkizkék tengeren hajókáztam és egy csokibarna szépséget öleltem, annak pedig csak alig pár napja, hogy megnyitottuk az Infernót, de mégis, az egész mintha egy másik életben történt volna. Akárha egy másik világ lett volna. Most pedig ismét kezdődnek a dolgos hétköznapok, az előadások, a gyakorlatok, a tanulás, a számonkérések... Már a gondolattól is kiráz a hideg. És jelen helyzetemben egy cseppet sem segített a mellettem vidáman nevetve trécselő Csilla és a többi, párját ritkító szépség az előadóban. Pár sorral lejjebb észrevettem Vivet és Erist, másutt meg más ismerősöket a megnyitó buliból. Az egyetem lánytársadalmának színe virága gyűlt itt össze. Csak azt sajnáltam, hogy képtelen vagyok kiélvezni.

De az egész persze nem volt véletlen. Szeretett egyetemünk "lehetőséget" biztosít arra, hogy szabadon választható kurzus címszó alatt a tantervben nem szereplő kurzusokat is felvegyünk. Persze itt a szabadon választható helyett értelmesebb lenne a kötelezően választható, vagy még inkább a kötelezően választandó megnevezés. Innentől kezdve pedig már elképzelhető, mekkora lelkesedés övezi ezt az intézményt a hallgatóság körében.

Természetesen mindenki igyekszik a lehető legkönnyebb, legkisebb erőfeszítéssel teljesíthető tárgyat megtalálni, úgy, hogy az még ráadásul érdekes is legyen. A végén pedig mindenki, akinek van olyan mázlija, hogy befér, itt lukad ki. De persze ez az, ami nem véletlen. Elvégre kit ne vonzana a Szexuálantropológia című mesés tantárgy, ha már muszáj valamit választani? A viccesebb kedvűek már csak azt "sajnálják", hogy gyakorlat nincs belőle. Igaz, ha ugyanaz a hetvenes, kopaszodó bácsika tartaná, mint az előadást, én még akkor sem venném fel, ha lenne. De ha csak hallgatni kell, a legnagyobb bajunk az lehet, hogy az öreg már a hamut is mamunak mondja. De a téma a lényeg, nemde? Az meg, hogy egy kivénhedt fószer beszél az energiával teli fiataloknak a szexről, senkinek sem tűnt különösebben abszurdnak.

- Ha mond a Fazekas pá jó pozitúrát, majd este kipróbáljuk - viccelődött mellettem Csilla és a tréfáját megtoldotta egy vidám nevetéssel. Normális hangulatomban rákontráztam volna valamivel, csak hogy bekapcsolódjak a beszélgetésbe, de most inkább csak az órámra néztem. Már öt perce el kellett volna kezdődnie.

Kissé elfintorodtam és a terem elülső részében nyíló ajtó felé néztem, ami persze ugyanúgy egy egyszerű folyosóra nyílik, mint az összes többi, de valami titkos egyezmény alapján mégis mindig arról érkeznek a tanárok. És ekkor, mintha csak az én gondolataimnak engedelmeskedett volna, az ajtó nyílni kezdett. Az eredmény azonban egyáltalán nem a várt lett. Persze, ki tudja, lehet, hogy a vén Fazekas a nyár alatt leadott úgy negyven kilót, felvarratta a ráncait, megnövesztette és befestette a haját és átoperáltatta magát, csak az esélye tendál a nullához. Az ajtón ugyanis egy fiatal, huszonhét-nyolc év körüli lány lépett be, aki, azon kívül, hogy lófarokba fogott sötétbarna haja ugyanolyan színű volt, mint a vén professzoré az ezeréves fényképeken és ő is szemüveget viselt, semmiben nem hasonlított a jó tanár úrra. Könnyed, ruganyos mozdulatokkal lépett be, kissé hátra fordulva, hogy becsukja maga mögött az ajtót és miközben folytatta útját, lófarka enyhén meglendült, mint a nevét adó állaté, amikor a legyeket igyekszik elhajtani.

Nem kellett körbe néznem, hogy én is érezzem, ahogy minden tekintet rá tapad és végigméri feszes farmerbe és rövid ujjú pólóba bújtatott karcsú, sportos alakját és csinos arcát, amin még a szemüveg is jól állt, lévén nem azt a vastag sztk-keretes förmedvényt viselte, mint az öreg tanárok, hanem egy könnyebb, vékonyított lencsés darabot.

Bár, persze, tökéletesen elképzelhető, és talán még logikusabb is lett volna, hogy "csak" egy új hallgató, aki késve érkezett az órára, de valami megfoghatatlan mégis elárulta, egyáltalán nem erről van szó. És ezt mindenki más is érezte a teremben, egyre jobban, ahogy az érkező lány a kisebb asztaltársaság számára akár ebédlőasztalnak is megfelelő méretű tanári asztal mögé sétált és lepakolta a könyveit.

- Üdvözlök mindenkit - szólalt meg lágyan csengő hangon. - Gondolom, nem jelent meglepetést, ha elárulom, én nem Fazekas tanár úr vagyok.

Hangos nevetés tört ki, de egy pillanat múlva már mindenki elcsendesedett, lesve a váratlanul betoppant tüneményt, aki barna szemeinek átható tekintetét végighordozva a hallgatóságon, egy enyhe mosoly kíséretében folytatta: - Bár az egyetem már nem a közoktatás, úgyhogy sosem tudhatja a jámbor oktató, milyen korosztályokból kerülnek ki a hallgatói, de remélem, az esetlegesen jelen lévő nálam idősebbek is megbocsájtják, ha azt mondom, inkább tegeződjünk. Engem pedig szólítsatok nyugodtan Fanninak!

Huncut mosolyt véltem felfedezni néhányak arcán, azonban volt valami ebben a lányban, ami mindenkit megakadályozott abban, hogy benyögjön valamit.

Pillanatok alatt felmérve a helyzetet már kezdett tisztává válni, honnan is fúj a keleti szél. Persze sosem volt egyszerű, ha egy doktorandusz tart egy órát. Lévén alig pár évvel idősebb még a legfiatalabb jelenlévőknél is, mindenki hajlamos közlünk valónak, talán egyenesen havernak, a szemtelenebbje akár még friss husinak is tekinteni. Fanniban viszont volt valami megfoghatatlan, amitől mindenkinek a torkára fagytak az ilyen megjegyzések. Talán az átható tekintete tette, ami így is egy borzasztó szexi lány külsejét kölcsönözte neki, aki viszont képes volt egy puszta pillantással is belefagyasztani azt a bizonyosat is az emberbe.

- Feltételezem, már mindenki rájött, én fogom tartani ebben a félévben az órákat. A tanár úrnak egyéb elfoglaltsága akadt - vette elejét egy újabb kérdéskörnek. - El tudom képzelni, hogy alig vártátok, hogy meghallgathassátok a pajzán történeteit, de, fájdalom, be kell érnetek velem.

Ismét kuncogás futott végig a termen, ami már Fanni arcára is visszafogott mosolyt csalt. Persze, mindenki tudta, az lenne a világ nyolcadik csodája, ha a nagy Fazekas professzor pajzán történeteket kezd mesélni, de az eddigi kiállása alapján valahogy Fanniról sem tudtam elképzelni, hogy az órát a hálószobatitkai kiteregetésével akarná eltölteni.

- Tisztában vagyok azzal, hogy a többség csak szórakozni jött ide, valami élvezetesre elcsapni a szabad kreditjeit - váltott könnyedebb hangnemre Fanni, egy visszafogott mosoly kíséretében végighordozva tekintetét a hallgatóságon. - Emiatt én sem akarlak túlhajszolni titeket. Azok számára, akiket bővebben érdekel a téma, van egy száz tételes irodalomjegyzékem... - Tapintható volt a feszültség a teremben. A

Ez az "akit jobban érdekel"-formula a tanároknál nagyjából azt szokta jelenteni, aki át akar menni a vizsgán. Fanni azonban még elég közel volt a mi helyzetünkhöz, hogy ezt tudja, és az arcán is látható volt, csak ingerli a hallgatóságát. - Mindazonáltal, én itt az órán nem egy átfogó képet szeretnék nyújtani. Inkább csak azt, amire ti is vágytok. Vagyis egy kis igényes szórakozást - nyomta meg az "igényes" szót. - Úgyhogy nem lesz szükség papírra meg tollra és a laptopokat is nyugodtan el lehet tenni - mosolygott pár srácra, akik nyilván jegyzetelés címszó alatt nácikat lőttek halomra az órákon, vagy valami hasonlóval foglalatoskodtak. Ők persze azonnal vették a lapot és a többiek kuncogása közepette, szinte már elpirulva tették el a számítógépüket.

- Akkor, tegyünk is egy próbát! - mosolygott Fanni, és miközben félhomályosra gyengítette a világítást a teremben, beállított valamit a tanári asztalon álló számítógépen és rákötött egy pár nagy teljesítményű hangszórót. Feltételezhetően a sajátjait, mivel erősen kétlem, az egyetem pénzéből telne ilyesmire mostanában.

- A szexuálantropológia szó hallatán bizonyára nagyon sok minden felvetődik a fejekben - kezdte. - De ezeket most felejtsétek el! Inkább ürítsétek ki az elméteket, hunyjátok le a szemeteket és ne gondoljatok semmire!

Elhallgatott, nyilvánvalóan kivárva, amíg tényleg eleget teszünk kérésének. Aztán, amikor már mindenki lehajtotta a fejét és behunyta a szemét, ismét megszólalt Fanni búgó hangja: - Sokszínű világban élünk, ahol az emberek is sokfélék. Ezernyi nép, szokás és életmód. Ami az egyik helyen különös, szokatlan és elképzelhetetlen, a másik helyen mindennapos. Már régen is kutatták az erre hivatottak és elég pénzzel rendelkezők az egzotikus tájakat, sokszor mesék és legendák nyomában járva. Képzeljétek el a tizenkilencedik századi felfedezőket, amikor behatoltak az ismeretlen dzsungelek mélyére! Képzeljétek csak oda magatokat! - biztatott  - Egy kis hajóban ülünk, ami lassan szeli az Amazonas vizét. - A termet uraló csendben halk kattanások hangzottak fel, nyilván ahogy Fanni valamit beállít a számítógépen, majd a hangszórókból lágy zúgás hangzott fel. A folyó csobogása, az erdő zizegése a lombok között lengedező szélben, a trópusi állatok hangjai... - Lassan haladunk. Hajónk kerülgeti a vízbe lógó ágakat. Néhol krokodilok és hatalmas kígyók tűnnek el a lomhán áramló vízben.

Szinte láttam magam előtt a tájat. Láttam, ahogy kis csapatunk, Fanni leírásának megfelelően, kiköt a folyó egy nyugodtabb kanyarulatában, majd bozótvágó késekkel törünk magunknak utat.

- Képzeljétek a felfedezők meglepetését, amikor ráakadnak a helyiek a dzsungel mélyén rejtőző falujára! A helyiek barátságosak, érdeklődve gyűlnek kis csapatunk köré, hogy fogadják a számukra különösnek tűnő idegeneket.

- Aztán beesteledik - folytatta valamivel később Fanni. Hangja tisztán érthető volt a hangoknak a termet betöltő kakofóniáján keresztül is. - A bennszülöttek meghívnak minket hatalmas tüzeik mellé. Képzeljétek el, ahogy az indiánok körbetáncolják a tüzet! Izzadt bőrükön megcsillan a tűz fénye, ahogy a fiatal lányok egy szál ágyékkötőben ringatják csípőjüket.

Homályos elmémben testet öltöttek a mosolygó falusiak, ahogy gyakorlatilag meztelenül táncolnak előttünk. A hangszerek zaja visszhangzik az erdőben, ahogy hatalmába kerít minket egy mélyen belülről feltörő érzés. A lányok értünk nyúlnak és felsegítenek. Az ölelések gyengédek, a csókok hevesek és mindent elönt a melegség.

Rossz kedvem tova szállt és szinte már csalódásként ért, amikor a zajok elhallgattak és Fanni közölte, mára ennyi volt. Az idő letelt.

- Mint láthatjátok, a tudomány nem csak száraz tényekből állhat - mosolygott. - Jövő héten folytatjuk.

Azzal megfordult és elkezdett pakolni.

Az emberek csak lassan tértek magukhoz, és amikor tudatosodott bennük az, amivel Fanni lezárta az előadását, csalódottan kezdtek szedelőzködni.

- Ez a csaj aztán tudja, hogy izgasson fel - zsörtölődött Csilla, miközben kiléptünk az előadóból.

- És azzal mi a baj? - mosolyogtam. - Hallgatnád inkább a Sánta adatsorait?

- Az a baja, hogy Fannika utána nem térdelt a combjai közé, hogy kinyalja - kuncogott Marcsi mögöttünk lépkedve, amivel kiérdemelt egy szúrós pillantást Csillától.

- Ha akarod, én besegítek - szaladt ki a torkomon, miközben én is éreztem, hogy megfeszül az ágyékom farmerom rejtekében. Aztán inkább elütöttem a dolog élét: - Bár nem tudom, hány üres fülkét találunk a wc-ben egy ilyen előadás után.

Csilla szeme szikrázott az elképzelésre, de aztán hamar lelohadt izgalma és megrázta a fejét.

- Nem jó. Akkor tuti használhatatlan lennék következő órán - morgott és az órájára nézett. - Már így is késésben vagyok. Rohadt egyetem - harapta el az utolsó mondatot. - Majd találkozunk, B - intett búcsút. - És ha akkor még aktuális lesz az ajánlatod...

- Neked mindig, Csilla - kacsintottam, végre mosolyt csalva az arcára, miközben elbúcsúztunk.

Az ellenkező irányba indultam, mint ők, de sejtettem, gondolataim pontosan ugyanarra haladnak. És még csak nem is a fejemből, hanem valahonnan sokkal lejjebbről kiindulva.

Oda se figyeltem a lépteimre. Tudtam, merre megyek. Bár az órarend új volt, pontosan ismertem azt a term ezt, ahol a következő órámra sor kerül, és azt is, hogy jutok oda. Ezerszer bejártam már, más órákra menet. Egyenesen előre, el a hirdető táblák mellett, aztán fel a lépcsőn, ott az első emeleten balra és...

De nem volt időm befejezni. Tudatlan, periférikus érzékelésem cserben hagyott és éreztem, ahogy egy puha testnek ütközök. Egy pillanatra az egyensúlyomat is elvesztettem és tettem egy fél fordulatot, mielőtt ismét biztosan megálltam a lábamon.

- Bocs, bocs! Az én hibám. Nem figyeltem. Én...

De a szó a torkomon akadt, amikor felemeltem a tekintettem és bele néztem abba a gyönyörű kék szempárba, ami csodálkozva meredt rám a vörös haj keretezte szeplős arc közepéről.

- Sorina - nyögtem. - Te meg hogy kerülsz ide?

Folytatása következik!