Meglepetés 2. rész

Előzmény: Meglepetés 1. rész

******************************************************************************

Sorina a kabátja zsebébe süllyesztette kezeit és leszegett fejjel sétált végig az utcán az Inferno felé. Nem sietett. Csak poroszkált a járdán, mintha igazán nem is tartana sehova. Tekintete sportcipője orrára szegeződött, de valójában inkább csak érzékelte, nem látta környezetét. Világoskék szemeire mélázó homály borult.

B nagyon furcsán viselkedett mostanában. Bár nem tudta pontosan mire, de mérget mert volna venni rá, hogy valamire készül. Még a telefonban is olyan furcsa volt a hangja. Mintha a szavai mögött ott feszült volna valami, ami már nagyon kikívánkozik, de az istennek sem akarja kimondani. Sorina pedig nem erőltette. Az igazat megvallva, még élvezte is ezt a játékot. Így úgy érezte, ő van B figyelmének középpontjában.

Csak barátok voltak. Bár a csakot erősen idézőjelbe tette, de ezen nem akart túllépni. Sokat jelentett neki B, és tudta, ő is fontos a másik lánynak. Ennyi pedig elég volt. A többit majd az idő megoldja. Vagy nem. Ez már nem rajtuk múlott. B-t mindig is visszafogott, zárkózott személyiségnek tartotta. Persze, el tud ő is lazulni, önfeledten nevetni, élvezni az életet, de még akkor is mintha lenne benne valami feszültség. Mintha egy pajzs, egy páncél rejtőzne a bőre alatt. A felszínen nem látszik semmi, de egy bizonyos mélységen túl soha nem képes beljebb hatolni belé. És erről talán még maga B sem tud.

De Sorinának így is jó volt. Bár nem tudta, elérhet-e valaha is többet, de érezte a páncél alatt barátnője meleg szívét. Tudta, mennyit jelent neki, és ez elég volt. Talán csak egyelőre, de nem akart többen reménykedni. Amikor megismerte, egy rövid ideig talán mindent be akart vetni, hogy elcsábítsa B-t, de most már annak is örült, hogy egy ilyen nagyszerű embert a barátjának tudhat. Az pedig, hogy néha még az ágyába is fogadhatta, maga volt a mennyország.

De tudta, ennyivel meg kell elégednie, mert hiába küzd, azzal nem hozhatja előbbre azt a napot, amikor tovább léphetnek. Ha egyáltalán. Ezért, bár nyitva hagyta a hátsó ajtót, ő is igyekezett másfelé fordulni. Amellett persze, hogy nagyon örült minden egyes alkalomnak, amikor ajkai azt a puha szájat, nyakat, melleket és tüzelő ágyékot érinthették.

Megrázta a fejét. Erre jobb, ha inkább nem is akart gondolni. Nem mintha nem őrült volna neki, ha újból megtörténik, újból és újból, de B a barátja volt. És minden egyes alkalmat, amikor ezeken a határokon túlléptek, váratlan ajándékként akarta megélni.

Az e-fajta önuralomban már alapos gyakorlata volt. Ismét eszébe jutott B különös viselkedése, amikor elkért tőle pár akt fotót. Egyértelműen készül valamire. De eszébe jutottak a szóban forgó képek elkészültének körülményei is. Hihetetlen, milyen forró hangulatot tud teremteni egy aktfotózás, még akkor is, ha a fotós nő, a modell pedig történetesen hetero. Sorinának sokszor nagyon nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne kezdjen ki az előtte pózoló, csábosan rá mosolygó és vele szavak nélkül flörtölő modellekkel. Egy ideig az tartotta vissza, hogy B-hez akart hűséges lenni. De aztán, amikor megbarátkozott a gondolattal, hogy barátként tekintsen a lányra, rájött, nagyon is jó alkalmak az ilyenek a felgyülemlett feszültség levezetésére. Igaz, a flörtölésen túl sose ment. Már nem a hűség tartotta vissza, inkább valamiféle etika. Nem akart az a fajta aktfotós lenni, aki meló után jól megfarkantja a modelleket, és nem csak ennek biológiai képtelenségei miatt, és akihez egy idő után már nem is a fotózás miatt járnak a lányok, ami csak egyfajta előjátékká silányul. Sorina túlságosan is szerette ehhez a munkáját, és túlságosan is tisztelte ahhoz a nőket, hogy így, futószalagon cserélje őket az ágyában, mint az érzelemmentes szexuális segédeszközöket. Akkor már inkább volt egyedül és tartotta vissza a vágyait.

Persze ő is elgyengül néha és reménykedni kezd, hátha összejöhet. De ha valamire jó volt az a kis kaland Picúrral, hát arra, hogy megmutatta, jó úton járt. Nem akarta feladni a csajozást továbbra se, de, biztos volt benne, ez után kétszer olyan óvatos lesz az ilyen helyzetekkel.

Inkább nem is akart gondolni erre. El akarta felejteni azt egészet. Nem utolsó sorban azért is, hogy ez ne mérgezze meg a Picúrral való munkakapcsolatát. És hogy megmaradjon az esély, egyszer... hátha mégis...

Ismét megrázta a fejét. Na tessék! Még csak az hiányzik, hogy az után, hogy a B iránti vágyakozását sikerült valahogy egészséges keretek közé szorítani, egy másik lány után kezdjen kajtatni.

Sóhajtott egy nagyot és inkább megszaporázta kicsit a lépteit, most már céltudatosan igyekezve a lassan esti homályba burkolódzó utcán jelzőfényként világító Inferno bejárata felé.

- Meglepetés! - A több tucatnyi torokból egyszerre feltörő örömittas kiáltás majdhogynem visszalökte a bejárati ajtón át, amin az imént belépett. Mintha csak a tisztára suvickolt padlóba gyökeret eresztett lába tartotta volna vissza.

Beletelt néhány másodpercbe, mire annyira észhez tért, hogy egyáltalán felfogja, mi történik körülötte. Sorban ismerte fel az arcokat. Először a könnyebbeket. A tálcával a kezében szélesen mosolygó Pultoskát, a sörcsapnál álló Hugit, a vendégeket serényen kiszolgáló Gazellát, Hosszúlábat és Rosettát, majd sorban a többieket is, akikről először azt hitte, csak random ide betért emberek, akiket megkértek, működjenek közre a kis tréfában. Sorra villantak be az emlékek a fotózásokról, amiken ezek az arcok mosolyogtak rá a kamera túlfeléről. A munka végeredményei pedig most ott lógtak a falon, ízlésesen elhelyezve. Szóval erre kellettek. Ha ezt tudta volna, ezerszer alaposabban válogatta volna ki a képeket. Most viszont már elpirulni se volt ideje, mert az örömében kurjongató tömeg megragadta, hogy beljebb rángassa a kavalkádba.

Pár percig mintha forgott volna vele a világ, aztán egyszer csak minden kitisztult és megpillantotta a forgatag közepén, kezében sörrel a pult mellett ücsörgő B-t.

- Szóval ez a te műved - lépett oda hozzá, miközben arcára széles mosoly ült ki, és azon sem lepődött volna meg, ha valaki szóvá teszi, milyen szépen csillognak a szemei.

- Hé, hé, hé! Én ártatlan vagyok - emelte fel B megadóan a kezeit. - Az egész Pultoska és Hugi ötlete volt. Hátha kihevered a Picúr okozta csalódást. Hiába mondtam nekik, hogy nem kell téged ennyire félteni.

Sorina érezte, hogy lassan elpirul, ezért inkább kissé elfordult, arcát leomló vörös haja mögé rejtve. Maga se tudta, mennyire van vagy nincs szükség erre, de az biztos, ha legalábbis megsejti előre, sikítva tiltakozott volna mindenfajta ilyen "vigasztalás" ellen. Ahogy azonban a szeme sarkából B-re nézett, látta, hogy szavai ellenére a lánynak sincs semmi kivetni valója az esemény ellen. Sőt, talán még élvezi is. Vagy ez csak az ő pírjának szólt?

- Nos - krákogott, igyekezve normalizálni a hangját -, ha már egyszer megtörtént, és itt vagyunk, miért ne élvezzük?

- Ez a beszéd! - mosolygott B, miközben Sorina helyet foglalt mellette a pultnál.

A következő pillanatban, szinte a semmiből bukkant fel Hugi a széles fa alkalmatosság túloldalán és barátságosan rá mosolygott.

- Hozhatok valamit a díszvendégnek?

- Hát... izé... - Sorina még mindig próbált úrrá lenni zavarán. - Egy Kőbányai jó lesz.

- Azonnal adom - kacsintott a másik, és sebes mozdulattal előhalászta a kért nedűt, hogy gyorsan le is pattintsa a kupakját. - Egészségedre!

- Ezt meg mi lelte? - kérdezte Sorina, miközben figyelte a többi vendéget kiszolgáló Hugit, akinek a tekintete néha még később is felé tévedt.

- Ha nem ismerném jobban, azt mondanám, be akar jutni a bugyidba - kacagott B.

- Mi? Hogy? - Sorina érezte, hogy most már tényleg, menthetetlenül elpirul.

- Nyugi! Csak viccelek - kuncogott B és leöblítette torkát egy kis sörrel. - Valószínűleg csak átragadt rá a buli hangulata. Meg amúgy is tudja, hogy vegyen le egy lányt a lábáról és tegye... khm... törzsvendéggé. Persze nem mintha nem örülne neki, ha odalent nyúlkálhatna - küldött egy jelentőségteljes pillantást Sorina ágyéka felé, majd ismét elnevette magát.

- Hááát - somolygott a másik lány is. - Lehet, nem kell sokat próbálkoznia érte.

- Hé! - tettetett megrökönyödést B. - Máris meguntál? Annyira kiöregedtem, hogy lecserélsz egy fiatalabb változatra?

Sorina valami frappáns visszavágáson gondolkodott, de végül egyikük se bírta ki nevetés nélkül.

- Amúgy, szerintem ők örülnének a legjobban, ha felszednél valakit. Bizonyítsuk be nekik, hogy nem viselt meg Picúr és érezzük jól magunkat!

- BizonyítSUK? ÉrezZÜK? Csak nem azt várod, hogy meghívjalak egy numerára? - kuncogott Sorina.

- Eddig még nem is tudtam, hogy ilyet is lehet nálad. De most, hogy így mondod... - Mindketten elnevették magukat és pár pillanatig csak mosolyogtak egymás mellett, lassan kortyolgatva a sörüket.

- Rosetta nagyon szívesen lenne a búfelejtetőd - szólalt meg ismét B. - De szerintem Gazella és Hosszúláb is ezer örömmel benne lenne egy kis mókában.

- Hú, de népszerű vagyok! - kacagott Sorina, igyekezve elleplezni zavarát.

- De, ha az én véleményemre vagy kíváncsi - fojtotta B -, akkor ő tűnik a legjobb választásnak.

Sorina követte tekintetét az egyik, igencsak kihívóan felöltözött lány felé, aki, amikor észrevette, hogy figyelik, cinkosan rájuk kacsintott.

- Szintia? - kérdezte, miközben felidéződtek emlékezetében azok a képek, ahogy a lány megszabadult ruháitól, mielőtt a kanapéra vetette volna magát Sorina műtermében. - Neki, ha lehet, még hevesebb a vérmérséklete, mint nekem.

- Csak nem tapasztalatból beszélsz?

Sorina legszívesebben rögtön, lángvörös arccal rávágta volna a tiltakozó nemet, de aztán, amint meglátta a huncut mosolyt B arcán, úgy döntött, inkább belemegy a játékba.

- Ha tudni akarod, próbáld ki! - kacsintott, mire B hangosan felnevetett.

- Na és ő? - mutatott egy feltűnően alacsony, de ahhoz mérten igencsak jó alakú fekete hajú lány felé, akinek zöld szemei szinte világítottak nap-égette arca közepén.

- Na vele megnéznélek - kezdett belemelegedni Sorina az incselkedésbe, és már szinte abba sem tudta hagyni a nevetést. - Szerezz neki sámlit is!

A következő percekben, vagy inkább perceknek tűnő órákban, lassan végigvették az összes jelenlévőt. Sorina szinte már el se akarta hinni, mennyire feloldódott. Ha kívülről nézte volna, tényleg csak két felajzott ősbunkónak látta volna magukat, akik a felhozatalt mustrálják. Most azonban B minden rezdüléséből kiérezte a tréfát, annak ellenére is, hogy tudta, nagyon is örülne neki, ha Sorina tényleg elvonulna valakivel. Nem mintha ő nem lett volna szívesen az a valaki, de, Sorina most tökéletesen érezte, B tényleg, teljes mértékig csak (a plafont verő idézőjelekben) testi-lelki jó barátnőként tekint rá, akivel persze szívesen ágyba bújna bármikor, de egy cseppnyi féltékenység se lenne benne, ha ezt mással tenné. És, furcsa mód, ez Sorinát most egyáltalán nem zavarta. Sőt, inkább különös jó érzéssel töltötte el. Élvezte B tásaságát, és azt kívánta, bárcsak ez a barátság örökké tartana.

- Bocsánat a zavarásért! - térítette vissza őket a nevetésből egy kedves hang és egy mosolygós arc, világító kék szemekkel. - De elrabolhatom egy kicsit a buli királynőjét? - mosolygott Sorinára.

- Persze... - gondolkodott el kicsit B. - Zsófi, igaz?

Még váltottak pár barátságos szót, mielőtt a szőke lány még egyszer B-re mosolygott és kézen fogta Sorinát, hogy a helyiség közepére vezesse. A megrökönyödött "ünnepelt" szinte nem is ismert magára, amennyire élvezte, ahogy Zsófival táncolnak a pörgő zenére. Emlékezett, a fotózáson is milyen jó összhang alakult ki közöttük. Szinte érezték egymás minden rezdülését. Ha az a fajta lett volna, aki ilyen listákat készít, Sorina biztos beválogatta volna őt a "megdugnám csajok" top 10-ébe. És, bár mi sem állt tőle távolabb, most mégis érezte, ahogy felpezsdül a vére, miközben Zsófi hozzá dörgölőzött, és már meg se lepődött, amikor arcuk egyre közelebb került egymáshoz, hogy végül ajkaik forró csókban érjenek össze.

A mindkettejük testét megtöltő hevülettől felbuzdulva Zsófi játékosan megmarkolta Sorina övét és huncut mosollyal az arcán lassan az egyik, pont ilyen célra kialakított, diszkrét kis helyiség felé vezette.

Sorina vetett még egy pillantást a szeme sarkából a még mindig a pult mellett üldögélő B-re, aki azonnal viszonozta mosolyát és küldött egy sokat mondó, "Részletes beszámolót kérek majd"-pillantást felé. Sorina magában nevetett és engedte, hogy Zsófi bevezesse a szobába és az ottani asztal mellett elhelyezett, szinte már ágy szélességű kanapéra lökje, mielőtt ismét ráveti magát. Sorina kezei a lány csípőjének a felső alól kilátszó bőrére simította a kezét, miközben mohón falta a szőke lány ajkait. Érezte, hogy ereiben felforr a vér, és, ha volt is benne valami keserűség Picúr miatt, az most tovaszállt. Ha volt is még valami kétsége afelől, hogy ez egy csodás estének sikerült, az most tovaszállt. Élvezte az életet, és remélte, B is ugyanígy érez.

*******************************************************************

Ui.: Ezzel a történettel lezárul a Sorina-sorozat. Na nem mintha elegem lenne a karakterből és meg akarnék tőle szabadulni. Erről szó sincs. Sőt.
Nem megyek bele a részletekbe, de kényelmi okokból kissé átszervezem a történeteim struktúráját, így Sorina külön történeteket kap. Igen, B-történetek mellett ezen túl lesznek Sorina-történetek is. Ezek persze egy igen jelentős részben akár B-történetek is lehetnének (mint ez a mostani is), viszont Sorina szemszögéből írom meg őket (mint ezt is), és előfordul majd olyan is, amiben B fel sem tűnik.
Remélem, azok is tetszeni fognak majd.

Meglepetés 1. rész

Megyjegyzés: Ez  a történet Sorina-sorozatom (Vízválasztó, Sorina, Látogatás az Infernóban, Megnyitó, Egyetem; Látogatás Sorinánál. Félreértés) újabb eleme. a Félreértéshez szorosan kapcsolódik, azonban, remélhetőleg, a többi ismerete nélkül értelmezhető és élvezhető.

***************************************************************************

- Helló, Sorina! - szaladt fülig a szám. Bár a telefonon keresztül úgysem láthatta, de tudtam, érzi, ahogy kiül arcomra a mosoly. Az engem árgus szemekkel figyelő Pultoska és Hugi azonban nagyon is jól látták. Kissé hülyén is éreztem magam, ahogy itt vigyorgok előttük, mint a vadalma és flörtölök telefonon keresztül. De az ő ötletük volt. Nem mintha bántam volna.

- Igen. Minden a lehető legjobb - válaszoltam érdeklődésére. - Tulajdonképpen, arra gondoltam, csatlakozhatnál is hozzám? - Egy pillanatra elhallgattam, amíg, válaszolt. - Legurítanánk pár sört, jót dumálnánk... stírölnénk a csajokat... - Gyöngyöző kacaját és vidám válaszát hallva még szélesebben mosolyogtam. - Rendben. Akkor egy óra múlva várlak az Infernóban... Oké, csáó!

- Na, nem sejt semmit? - szegezte nekem azonnal a kérdést Pultoska, amikor letettem a telefont.

- Abszolúte semmit - vigyorogtam. - Jól meg fog lepődni.

- Azért a csajok stírölése kicsit rizikós volt - húzta el a száját Hugi.

- Most miért? - tártam szét a karjaimat. - Mérget vennék rá, hogy csak poénnak fogta fel. De amúgy is, ha arra lenne kedve, lenne is itt mit nézni - kacsintottam rá.

- Mi az? Csak nem rám gerjedtél, Nővérkém? - somolygott.

- Isten ments! - vágtam mélységesen elborzadó ábrázatot. - Rád? Előbb csábítanék el egy kaktuszt.

Erre mindhárman nevetésben törtünk ki, miközben Hugi és Pultoska fejcsóválva folytatták a készülődést.

- Amúgy van benne valami - szólalt meg Pultoska, amikor már levegőt kapott a nevetés után. - Inkább a te formás hátsóddal szemezzen, minthogy a pofára esése miatt bánkódjon! - ütött gyengéden Hugi fenekére, miközben elhaladt mellette, hogy kivigyen pár friss gyertyát az asztalokhoz a hangulat megteremtésére.

- Hé! - igyekezett az áldozat sértettséget tettetni, de képtelen volt visszatartani a nevetést.

- Egyébként - merengtem el - erősen kétlem, hogy Sorina még mindig amiatt bánkódna, hogy Picúr visszautasította. Nem az a fajta, aki sokáig rágja magát az ilyesmin. Utána jól berúgtunk, elsírta a bánatát a vállamon és le van zárva a dolog.

- A válladon? Vagy inkább a bugyidban? - kacagott Hugi.

- Hé! Csak haverok vagyunk! Jó, néha élvezem a spanyol temperamentum erotikus előnyeit is, de ennyi.

- Igazán? - vágott olyan képet, mint a macska, amelyik épp most nyelte le a kanárit.

- Igen. Úgyhogy, ha arra akarsz kilukadni, nyugodtan felajánlhatod, hogy vigasztalódjon a te bugyidban. Ott úgy is talál elég stírölnivaló formát.

- Szóval mégis stírölnivaló a fenekem? - kacagott.

- Én már nem mondok semmit - emeltem fel megadóan a kezeimet.

- Jól van, elég már! - nevetett Pultoska is. - Így sosem készülünk el. Vagy azt akarjátok, hogy Sorina félkész állapotban találja itt a bulit?

- Én, személy szerint, magának a bulinak az ötletéért se vagyok oda - húztam el a szám.

- De miért? - nézett rám Pultoska.

- Ja - csatlakozott Hugi is. - Hadd szórakozza ki magát a barátnőd! Legalább elfelejtheti Picúrt. Vagy félsz, hogy valaki lecsapja a kezedről?

- Ha valaki alatt magadat érted, csak nyugodtan csapd le, mert nem a barátnőm.

- Lehet, meg is teszem - somolygott.

- Hát tedd!

- Oké.

- Oké.

Hosszan farkasszemet néztünk egymással, míg végül Pultoska már nem tudta visszatartani a nevetést.

- Tényleg olyanok vagytok, mint két rossz gyerek. Le se tagadhatnátok egymást.

- Most miért? - szólaltunk meg és néztünk rá egyszerre, amitől ő csak még jobban nevetett.

- Jól van, tegyetek, ahogy akartok! - horkantottam. - Én feladom.

- Most miért? - tiltakozott Hugi. - Ne csináld már, Brigi! A te segítséged is kell. A te... Sorinád.

Nem tudtam megállni, hogy elmosolyodjak, ahogy próbált kiengesztelni. Reagálni azonban már nem volt időm, mert ekkor egy valódi kis vörös hurrikán robbant be közénk.

- Főnökasszonynak jelentem, az Inferno bulira készen áll - vágta haptákba magát és szalutált széles vigyorral az arcán Rosetta.

- Akkor jó. De nem vagyok főnökasszony - morogtam és szúrós tekintettel néztem rá.

- Oké, főnökasszony - lett még szélesebb a huncut mosoly az arcán. Szinte már élvezte, hogy cukkolhat, hiszen jól tudta, utálom, ha így szólít. Elvégre, igazából nem voltam a főnöke. - Mikor is jön a barátnőd?

- Egy órán belül. És nem a barátnőm.

- Úgy van. Szóval szabad a pálya - vigyorgott Hugi. - Indul a ki dönti meg előbb Sorinát verseny!

- Király - lelkendezett Rosetta. - Akkor rögtön rávetem magam és kap egy jó kis öltáncot.

- Eszedbe ne jusson! - mordultam rá - Nem bordélyba hívtuk, hanem kikapcsolódni kicsit.

- Hát, pedig a kép nem egészen ezt mutatja - nézett körbe Rosetta.

Az Infernót az elmúlt órákban alaposan kidekoráltuk Sorina válogatott akt fotóival. Nem mondom, alaposan megizzadtam, mire sikerült úgy elkérnem tőle és virágnyelven engedélyt kérnem a kitételükre, hogy konkrétumot nem mondok és ne is fogjon gyanút. Pultoska, Hugi, Rosetta, Hosszúláb és Gazella azonban utána már kiváló érzékkel válogatták ki a legmegfelelőbbeket és aggatták ki a bár legideálisabb pontjaira.

- Már csak a csajok hiányoznak - vigyorgott tovább a kis örökmozgó.

- Ne aggódj! Jönnek ők is - mosolygott Pultoska.

- Tényleg tisztára mintha egy szexpartit szerveznénk Sorinának - csóváltam a fejem.

- Most miért? - nevetett Pultoska. - Csak a modelljeit hívtam meg.

- Így is úgy is kanapén köt ki - kuncogott Rosetta, végigtekintve a számtalan fotón, amin valóban kitüntetett szerepet játszott egy ülőalkalmatosság.

Épp vissza akartam vágni valamivel, amikor nyílt az ajtó, és, emlegetett szamárként belépett egy csinos szőke lány. Igazi modell alkat. Karcsú alak, hosszú, vékony lábak, hátközépig leomló haj, és azok a világító kék szemek...

- Helló! - lépett oda hozzánk bizonytalanul. - Jó helyen járok? Sorina buliját keresem.

- Aha. Itt lesz - mosolyogtam rá barátságosan.

- Nocsak, nocsak! Madam B akcióban! - trillázta Rosetta, kiérdemelve egy szúrós tekintetet.

- Á, szóval te vagy B! - csillant fel a lány szeme, jóindulatúan elengedve a füle mellett a "Madam" előtagot. - Én Zsófi vagyok - nyújtotta kézfogásra apró, törékeny ujjait.

- Örülök én is - szorítottam, talán egy kicsit illetlenül sokáig is.

- A többiek is nem sokára jönnek - tette hozzá Zsófi. - Alig várjuk, hogy meglephessük Sorinát.

- Akkor siessünk! - válaszolta Pultoska. - Van még sok elintézni való. Rosetta! Neked nincs dolgod?

- Megyek is, nagyfőnök - szalutált ismét, huncut mosollyal az arcán, a lány. - Pikk-pakk kész leszünk mindennel, aztán talán még egy kis ízelítőt is adok Sorina öltáncából.

- Megmondtam, hogy nincs öltánc! - szóltam utána, de ő valószínűleg már nem is hallotta, miközben visszasietett Hosszúlábhoz és Gazellához.

Horkantottam egyet és magamban csóváltam a fejem. Ez egy érdekes buli lesz.

Folytatása következik!

Félreértés 2. rész

Előzmény: Félreértés 1. rész

Már rég besötétedett, amikor az Infernóból Sorina lakása felé vettem az irányt. Bár a korai téli estéken nehéz jól belőni a pontos időt, gondoltam, most már azért Picúr is hazafelé tarthat. Már persze ha nem sikerült olyan jól az este, hogy reggelig ott marad Sorinánál.

Egy ideig toporogtam a kis lakás ajtajában. Becsöngetni semmiképp nem akartam. Azzal biztosan megzavarnám őket, ha ott tart még a helyzet. Némán füleltem, hátha meghallom örömteli nyögéseiket, de odabentről nem hallatszott ki semmi.

Végül elszántam magam és beillesztettem a Sorinától kapott kulcsot a zárba és óvatosan benyitottam. Lassan léptem be, hogy még észrevétlenül visszavonulót fújhassak, ha úgy alakul a helyzet, de barátnőmet végül a kanapéján ülve találtam.

- Elment már? - kérdeztem, amikor felfigyelt jelenlétemre.

- Nem volt kinek elmennie - válaszolta színtelen hangon.

- Ezt... nem értem - merevedtem le, mire csak vállat vont. - Kikosarazott?

- Én nem így fogalmaznék - húzta el a száját. - De valahogy úgy, igen.

- Rendben. Egy szót se többet! Kibontunk két sört és szépen mindent elmesélsz.

- De erre semmi szükség, B... - kezdte volna, de én már nyitottam is a hűtőt, hogy előhorgásszak két üveget.

- Ragaszkodom hozzá - huppantam le mellé és a dohányzó asztal széléhez ütöttem gyengéden az üvegek nyakát, hogy lepattintsam a kupakjukat, és az egyiket Sorina kezébe nyomtam. - Egészségedre!

Vonakodva bár, de ő is beleivott, én pedig biztatóan rá mosolyogtam.

- Szóval, mi is történt?

- Semmi - vont vállat. - Csak félreértettem a jeleket. Ennyi a nagy történet.

- Na, várj csak! - tiltakoztam. - Rámozdultál és visszautasított?

- Az, hogy rámozdultam, erős szó, de igen. Valahogy úgy - ivott bele ismét a sörébe, majd rövid szünet után megadta magát és folytatta. - Miután megjött, pakoltunk, közben beszélgettünk. Megfogadtam a tanácsod és igyekeztem minél nyíltabban flörtölni vele.

- És elutasító volt?

- Nem - rázta a fejét. - Ő is belement a játékba. Kezdtem már azt hinni, tényleg lehet valami. Kerestem az érintéseket, a szemkontaktust, de aztán, amikor a megfelelő pillanatban meg akartam csókolni...

- Azt mondta, nem jössz be neki?

- Nem. Vagyis... nem tudom. Igazából nem lökött el magától. Azt mondta, tetszem neki és szeret velem lenni, meg... csak... - halkan felsóhajtott.

- Csak ez neki nem elég. Több vagy neki, mint barát, de neki több kell ahhoz, hogy valakivel le is feküdjön, ugye?

- Nem ezeket a szavakat használta... de igen.

- Nagyon megbántott? - néztem rá együtt érzően.

- Nem - rázta a fejét hevesen. - Igazából... látnod kellett volna azokat a szemeket. Ő kért bocsánatot, nem is egyszer. Mintha nem is én értettem volna félre a jeleket, hanem ő...

- Értem. Ez Picúr.

- Inkább magamra haragszom, amiért ebbe belementem.

- Ugyan már! - öleltem magamhoz. - Semmi baj. Biztos vagyok benne, hogy ő sem haragszik rád. Sőt, most ő is biztos rosszul érzi magát, hogy ennyire félreérthetően viselkedett.

- Tudom... - hajtotta a mellkasomra a fejét. - De akkor is idő kell, hogy feldolgozzam.

- Megértem - simogattam a haját. - Tudod mit? Ne is beszéljünk inkább a csajokról! Igyunk egy jót! Nézzünk valami filmet! Érezzük jól magunkat! Ha gondolod, megtaníthatsz néhány fogást is - intettem fejemmel a, sarokban lógó bokszzsák felé.

- Ne! Semmi szükség rá - húzódott el és rám nézett. - Nem akarom a te estédet is elrontani.

- Ugyan már! Nekem akkor is jó az estém, ha csak szimplán veled lehetek.

- Köszönöm - mosolygott rám.

Egy pillanatig csak viszonoztam a mosolyát, majd a térdemre csaptam.

- Na, akkor egy szót se többet a csajokról! Ez egy jó kis baráti este lesz. Hozhatom a következő sört?

- Naná! - Mosolya kissé erőltetett volt, de látszott, ő is próbálja jól érezni magát. - Én meg addig keresek egy filmet.

- Helyes - álltam fel és a hűtő felé indultam. Tudtam, hogy reggel piszok másnapos leszek, de ha Sorinával együtt szenvedhetem át a holnapi napot és segíthetek neki kiheverni ezt, már megérte.

Félreértés 1. rész

Megyjegyzés: Ez  a Sorina-sorozatom (Vízválasztó, Sorina, Látogatás az Infernóban, Megnyitó, Egyetem; Látogatás Sorinánál) újabb eleme, azonban, remélhetőleg, javarészt ezek ismerete nélkül is értelmezhető és élvezhető.

***************************************************************************

- Te aztán nem aprózod el - fújtam egyet, miután letettem a súlyos kartondobozt az egyik asztalra és kézfejemmel letöröltem némi izzadtságot a homlokomról. - Mi van ebben? A féltégla-gyűjteményed?

Sorina erre csak nevetett, miközben elkezdte kipakolni egy másik méretes tároló alkalmatosság tartalmát.

- Persze. Azt mutogatom a csajoknak - viccelődött. - Másoknak bélyeggyűjteménye van, nekem meg ez.

- Á! Akkor már értem, miért sürgölődnek körülötted annyian - kacagtam fel. - Apropó! A háremed ilyenkor merre van? Most miért nem velük pakoltatsz?

- Kapd be, jó! - nevetett Sorina és az arcomba vágott egy törlőrongyot. - Nem kérhetem meg egy jó barátomat, hogy segítsen áthordani a holmimat?

- Dehogynem - igazítottam meg összeborzolódott hajamat. - Csak az okát nem nagyon értem.

Sorina válasz gyanánt csak megvonta a vállát.

- Te ismered jobban az egyetemi adminisztrációt.

- Oké, oké! Egy szót se többet! - emeltem fel megadóan a kezem, mire egy perc múlva mindketten nevetésben törtünk ki.

- De azért el kell ismerni, hogy nem jártam rosszul. - Követtem tekintetét, ahogy végigmérte a helyiséget, amit az egyetem kiutalt neki fotóstúdiónak. Bár tényleg nem értettem, miért kell már egy félév után átköltöztetni máshova, de azt el kellett ismernem, ez a terem sokkal jobban megfelelt a céljainak. Tökéletes tájolás, aminek köszönhetően a nagy ablakokon mindig elég fény árad be, de sosem süt be közvetlenül a nap, tágas tér, ami azonban mégsem tágas annyira, hogy az már akadályozná a kellemes légkör kialakítását, és az előző teremnél sokkal kevésbé forgalmas, de még így is jól megközelíthető helyen volt. Minden a lehető legjobb. Mindez azonban csak egy, de annál hatalmasabb hátránnyal párosult.

- Azért már megtehették volna azt a szívességet is, hogy átpakolnak neked.

- Inkább fogd be és dolgozz! - kacagott Sorina és oda dobta nekem a papírvágó kést, hogy felbonthassam a féltégla-gyűjteménynek aposztrofált dobozt.

- Nocsak, nocsak! - somolyogtam, amikor megláttam a doboz valódi tartalmát és kiemeltem a gondosan stószba rakott albumok közül a legfölül lévőt. - Valakinek egész jól megy az ipar.

- Te emlegetted a hárememet - lépett oda hozzám kuncogva és kivette a kezemből az albumot, hogy gondosan elhelyezze az egyik polcon.

- Hé, hé, hé! - tiltakoztam. - Mindig csak a munka? Nem is szórakozhatok egy kicsit?

- Így akarod kifejezésre juttatni, hogy csorgatnád kicsit a nyálad a modelljeimre? - lengette meg a levegőben a következő albumot.

- Minek nézel te engem? - fújtam fel hörcsögszerűen az arcom, amivel viszont csak újabb nevetést váltottam ki belőle.

- Jól van, na! Nehogy azt hidd, hogy titkolok előled valamit! - nyitotta ki a kezében tartott kötetet. Én még játszottam pár másodpercig a sértődöttet, de aztán a kíváncsiságom legyőzte az önérzetemet. És nem is bántam meg.

- Ejha - füttyentettem. - Ha a kis udvarhölgyeid legalább fele olyan strapabírók, mint amilyen jól néznek ki, inkább őket kéne hívnod költözködni.

- Te még mindig a pakolás miatt zsörtölődsz? - engedett el egy gyöngyöző kacajt.

- Dehogy. Csak azt akarom elkerülni, hogy megint nyálcsorgatással vádolj. - Erre mindketten csak nevettünk, miközben tovább lapozgattunk a fotók között.

Elismerem, nem is lett volna jogtalan ezzel "vádolnia", hiszen fából kellene hogy legyek, hogy hidegen hagyjanak azok az alkotások. Ez persze legalább fele részben barátnőm tehetségét dicsérte, ha nem még többen. Felismertem ugyanis olyan lányokat is a képeken, akikre nézve a hétköznapokban még akár a szürke kisegér megnevezés is túlzó lehetne.

- Na jó, elő a farbával! Hol rejtegeted a varázspálcád? Vagy csak a photoshop csodáit mutogatod az érdeklődő ügyfeleknek?

- Hé! Ez fájt - bokszolt gyengéden a vállamba. - Annaira azért vagyok én is jó, hogy ilyesmit összehozzak. Csak megfelelő beállítás, megvilágítás, pozíció meg kamera kérdése. És persze be kell lőni a megfelelő szöget.

- Csak - nyomtam meg a szót, mire ismét felkacagott és gyengéden összeborzolta a hajam. - De még így sem értem, hogy tudtál egyeseket rávenni - nézegettem tovább a meglepőbbnél meglepőbb fotóalanyokat. - Még úgy is, hogy biztosíthatod őket, jók lesznek a képek...

- Ez is a szakma része - kacsintott. - Rá is kell tudni beszélni a modelleket. Tudod, a fotózás nem csak abból áll, hogy kézfogás aztán hajrá.

- Ja. Közben azért egytől s mástól meg is kell szabadulniuk - nézegettem tovább a képeket, melyek többségén fehérneműre, vagy néha még annál is kevesebbre vetkőzött lányok pózoltak.

- Eddig nem is tűnt fel, hogy ennyire gonosz is tudsz lenni - kacagott, mire csak költöttem rá a nyelvem. - De való igaz. Már ahhoz is meg kell teremteni a megfelelő légkört és bizalmat, hogy a ruhájukat le merjék vetni.

- Értem... - motyogtam, miközben lapoztam egy újabbat, hogy egy olyan képpel találjam szemben magamat, amire tényleg a legkevésbé számítottam.

De nem nagyon volt időm elgondolkodni rajta, mert a következő pillanatban kopogtatást és halk krákogást hallottam magunk mögül. És ahogy megfordultam, mintha csak a képből lépett volna elő, ott állt előttem a modell, teljes életnagyságban. Persze azért sokkal kevésbé kihívó viseletben, már ha az egy szál bugyit a képen viseletnek lehet nevezni. És így a sokkal sem csak egyszerű töltelékszó, tekintve szokásos konzervatív ruháját, közepesen bő farmerét, sportcipőjét és sokat takaró pulóverét, kabátját meg a hűvös időnek megfelelően nyaka köré tekert vastag sálját, ami jól elrejtette magas, karcsú alakját és épp csak felfedte kislányos, visszafogottan mosolygó arcát, szép őzike-szemeit.

- Bocsánat! Ha zavarok, visszajöhetek később - szólalt meg őszintén mentegetőző hangon.

- Nem, nem. Semmi gond - vágta rá Sorina, talán kicsikét túl gyorsan is és sietve becsukta a kezemben az albumot. - Egyáltalán nem zavarsz.

- Akkor jó - mosolygott ismét visszafogottan, majd végül rám nézett. - Helló, B!

- Szia, Picúr! - mosolyogtam én is. - Mi újság?

- Jól vagyok, köszi. Csak... szerettem volna megkérdezni, mikor jöjjek legközelebb - nézett ismét Sorinára.

- Most... nem tudok még biztosat mondani - túrt bele barátnőm hosszú, vörös hajába és körbe nézett a rendetlenségen. - Még pakolunk. Nem tudom meddig tart el.

- Ha gondolod... esetleg... én is besegíthetek - válaszolta Picúr, már-már olyan hangon, mintha ezzel ő kérne szívességet.

- Persze - virult fel Sorina arca. - Nagyon örünék neked.

- Rendben... Most van egy kis elintézni valóm, de pár óra múlva vissza jövök, jó?

- Az tökéletes lesz - ült ki széles mosoly Sorina arcára, hogy aztán sebtében elbúcsúzzunk és Picúr elsiessen mihamarabb elintézni a dolgát.

- Ó! Most már tökéletesen értem - mosolyogtam.

- Mi? Hogy? - kapott észbe Sorina, mintha teljesen el is felejtette volna, hogy én is ott vagyok.

Válaszként csak kinyitottam az albumot, felé mutatva Picúr bugyis képét és elmosolyodtam.

- Sejthettem volna, hogy így sikerült ledumálnod róla a ruháit.

- Nem... Nem értem, miről beszélsz - pirult el Sorina.

- Na pont erről - kacagtam fel.

- Jól van, na! - fordult el, hogy ne lássam zavarát. - Helyes lány meg minden, de...

- Helyes? Ne is tagadd! Fülig belezúgtál.

- Hé! Ne! Ne magyarázd félre! - tiltakozott Sorina.

- Akkor most tetszik vagy nem? Vagy csak megdöntenéd? - Látva, Sorina mennyire kétségbeesetten hápog, ismét felnevettem. - Nyugi! Csak ugratlak.

- Akkor... nem zavar, hogy tetszik? - nézett rám félig meglepett, félig megkönnyebbült, ugyanakkor egyfajta könyörgő tekintettel.

- Persze hogy nem - mosolyogtam rá bátorítóan. - Elvégre barátok vagyunk. Oké, én is szeretem a spanyol vér pezsgését, nem tagadom, de nem miattam nem kell visszafognod magad, ha be akarsz cserkészni valakit.

- De... én nem... - tiltakozott ismét. - Mi...

- Ti mi?

Sorina csak tátogott, majd megadóan sóhajtott és leroskadt egy székre.

- Nincs közöttünk semmi.

- Tényleg? Ezt nem nevezném semminek - mutattam fel ismét a képet, amin Picúr egy szál bugyiban feküdt egy kanapén. Bár a képen a lényegi dolgok megfelelően takarva voltak, a fotózáson bizonyára a lehetetlennel lett volna alulról határos elrejteni mindent a fotós elől. Ezt a lányt pedig nem úgy ismerem, mint aki csak úgy mutogatja a bájait bárkinek.

- Én... én... nem tudom - mondta ki végül Sorina. - Úgy érzem, van valami. A felszín alatt. De...

- Ezt kifejtenéd bővebben? - vontam fel a szemöldököm.

Sorina egy pillanatig habozott, majd megadóan sóhajtott.

- Például amikor az a kép is készült - intett az album felé. - Nem könnyű mindent tökéletesen elrendezni. Pláne egy tapasztalatlan modellel. Ne érts félre, nem panaszkodom! Ennek is megvan a maga szépsége. Csak sok munka meg előkészület. Persze Picúrral ez is élvezet. És... volt például, hogy már amikor ott feküdt a kanapén... meg volt a megfelelő póz meg minden... el kellett simítani egy tincset a homlokából, de nem akartam, hogy tönkretegye a jó pozíciót, úgyhogy én mentem oda...

- Meg nyilván élveztél is hozzá érni - szúrtam közbe, mire ismét elpirult.

- De amikor hozzá értem, éreztem. Megborzongott és... az ő szemében is láttam... - nézett rám nagy szemekkel, szinte könyörögve, hogy értsem meg, amit nem tud megfogalmazni.

- Szóval kölcsönösen flörtöltök egymással munka közben? - mosolyodtam el.

Sorina kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de aztán becsukta és inkább csak bólintott.

- Akkor, gondolom, örülsz, hogy most besegít, nemde? Itt lesztek ti ketten, közel s távol senki - kacsintottam rá.

- Azt akarod mondani, hogy mozduljak rá? - nyelt egyet.

- Nem tudom - csóváltam meg a fejem. - Nem én vagyok a jó ember, akitől e-téren tanácsot kellene kérned. Én tuti nem mernék akkor se tovább lépni, ha egyértelmű a helyzet. Még a világ legvisszafogottabb lánya is előbb mászna rám, mint én rá.

- Értem - mosolyodott el.

- Ezt vegyem úgy, hogy megpróbálod behálózni? - mosolyogtam én is, mire ő ismét enyhén elpirult.

- Egy próbát megér.

- Ez a beszéd! - borzoltam össze gyengéden a haját. - Akkor nem is zavarlak titeket.

- Hé! Hová mégy? - kérdezte, figyelve, ahogy az ajtó felé indulok.

- Jobbak az esélyeid, ha csak kettesben vagytok - kacsintottam rá. - Én addig tiszteletemet teszem az Infernóban. Az új személyzetnek nem árt néha azért a körmére nézni.

- De ezért van ott Pultoska, nem?

- Ja. De én volnék Madam B, nemde?

Erre mindketten csak nevettünk, majd ismét biztatóan rá mosolyogtam.

- Te meg csak ügyesen! Este meg majd elmesélsz mindent, ugye?

- Feltétlenül - viszonozta a mosolyt, mielőtt magára hagytam volna, magamban is sok sikert kívánva neki.

Folytatása következik!

Látogatás Sorinánál

Megjegyzés: Ez a történet a Sorina-sorozatom (Vízválasztó, Sorina, Látogatás az Infernóban, Megnyitó, Egyetem) újabb eleme, azonban, remélhetőleg, javarészt ezek ismerete nélkül is értelmezhető és élvezhető.

*********************************************************************

A hangos zihálás betöltötte a helyiséget, miközben mindent elárasztott az izzadtságszag. Nem vagyok egy nagy fetisiszta. Sőt, mi sem áll távolabb tőlem, minthogy a testszag szexuális vonzerejét istenítők táborát erősítsem. Most azonban ez az atmoszféra mégis elindított bennem valamit. Vagy lehet, sokkal inkább a látvány volt az. De persze kit ne hozna izgalomba, ha ilyesmi tárul a szeme elé.

Csak álltam ott, a kis lakás ajtajában, teljesen földbe gyökeredzett lábbal. Még ahhoz is alig volt lélekjelenlétem, hogy az ajtófélfának támaszkodjak. Az se segített túl sokat, hogy a még mindig csak puritán praktikussággal berendezett lakásban semmi nem volt, ami terelte volna a tekintetemet. Így minden figyelem csakis arra a kicsi de hihetetlen erőt sugárzó alakra koncentrálódott, aki a szoba egyik végében, feszülő sortra és sportmelltartóra vetkőzve, hangos nyögések kíséretében csépelte a plafonra fellógatott bokszzsákot.

Volt abban valami légies dinamika, ahogy súlyát egyik lábáról a másikra helyezte és egész teste mozdult minden egyes ütésnél, ugyanakkor az egész testén megfeszülő izmok mégis határtalan erőt sugároztak. Paradoxon, mi? De talán épp ez volt az, ami magával ragadott. A határtalan szépség után persze, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, figyelmem hatalmas részét nem az izzadtságtól csillogó bőr, a kislányosan bájos arc és a minden mozdulatnál meglóduló lófarokba fogott világos vörös haj kötötte le.

És még talán órákon keresztül suhanhattak volna végig a szuperlatívuszok a fejemben, ha egyszer csak nem térít magamhoz egy nevetve csilingelő hang.

- Hé! Most akkor bejössz vagy sem?

Egy sűrű pislogásokkal teli másodpercbe telt, mire rájöttem, a világító kék szemek rám szegeződnek.

Először csak megráztam a fejem, majd elmosolyodtam.

- Még élvezem egy kicsit a látványt.

- Szépen vagyunk - kacagott fel Sorina, miközben a törölközőjéért nyúlt. - Ide jár mozizni a kisasszony? Még a végén megbánom, hogy adtam neked kulcsot a lakásomhoz.

- Ó! Azt majd akkor fogod, ha fizetővendégeket is hozok - somolyogtam.

- Fogd be! - kacagott fel és az arcomba vágta összeizzadt törölközőét. A fent említett fetisisztáknak valószínűleg maga lett volna a mennyország az az... "illat", ami az orromba tolult, nekem viszont az a tudat, hogy ez az ő testéből származik, épp hogy csak elviselhetővé tette.

Sokat gondolkozni ezen viszont nem maradt már időm, mert mire lehámoztam arcomról a törölközőt, már ott is állt előttem, hogy átöleljen és hosszan megpuszilja az arcom üdvözlésként.

- Régen láttalak - mosolygott töretlenül.

- No igen. Elég elfoglalt voltam - húztam a szám. - A vizsgaidőszak már csak ilyen.

- Ó! Értem - suhant át egy másodpercre az aggodalom az arcán, de aztán ismét magára öltötte szokásos mosolyát. - De azért jól sikerültek a vizsgák, ugye?

Nem válaszoltam semmit, csak vállat vontam és viszonoztam mosolyát.

- Mindenesetre kiérdemeltem a kegyet, hogy összeizzadj - viccelődtem, mire ő elkerekedett szemekkel tett egy lépést hátra, hogy végignézzen ruhám elején, ahol a nedvesség szépen kirajzolta teste karcsú körvonalát.

- Jaj! Ne haragudj! Gyorsan lezuhanyzok, aztán mesélhetsz - puszilta meg ismét az arcom és már sietett is be a fürdőszobába.

- És miért aztán? - léptem huncut mosollyal az arcomon a, talán pont hogy szándékosan nyitva hagyott fürdőszobaajtóba. - Elvégre nem a szádat mosod ki, nemde?

- Hé, hé, hé! Csak nem kukkolni akarsz? - szorította melleihez a már levetett sportmelltartót, szemei azonban közben is csintalanul szikráztak, ahogy kivillant fogsora is nevetés közben.

- Ki tudja - vigyorogtam én is, mire ismét felnevetett és most az eddig kebleit takaró ruhadarabot vágta az arcomba.

- Akkor élvezze a műsort, B kisasszony!

Nekem pedig nem is kellett kétszer mondani. Mire megszabadultam az arcomra tapadó, összeizzadt szövetdarabtól, Sorina már teljesen meztelenül lépett be a zuhany alá.

Ha a korábbi látvány magával ragadó volt, ez egyszerűen mesés. Bár, ahogy egyre távolabb kerülök a kamaszkortól, egyre inkább osztom azt a véleményt, hogy az igazán izgató nem a teljes meztelenség, nem a legintimebb testtájak leplezetlen látványa, hanem az olyan pillanatok, amikor tudod, csak hajszálon múlik, hogy láss valamit, de tulajdonképpen nem is látsz semmit. Ezért jobbak a mindent megmutató pornográf képeknél azok az aktok, ahol a modell ugyan anyaszült meztelen, de a szemérmét eltakarja egy comb, a melleit meg egy kar. Így pedig pár négyzetcentiméternyi vállon, oldalon és derékon kívül nem is látunk többet, mintha a delikvens bikiniben lenne, de a különbség... na az igen.

De persze annak kétségtelenül fából van az a bizonyos, létező vagy nem létező, szerve, aki nem élvezi, ha egy gyönyörű lány meztelenül zuhanyzik, épp az orra előtt. Pláne ha az a lány ilyen álomszép. Nem is tudtam levenni a tekintetem a karcsú test feszes izmaira tapadó hófehér bőrről, arról a csodás hátról és a formás fenékről. Gyönyöröm tárgya pedig még élvezte is tekintetem simogatását, sőt, rá is játszott egy kicsit, ahogy ringatta csípőjét.

- Tetszik, amit látsz? - nézett hátra mosolyogva a válla felett. Egy pillanatig nem is tudtam mit reagálni, majd rávillantottam talán a lehető legbárgyúbb mosolyt, ami csak létezik, ismét vidám nevetést csalva elő belőle.

Gyorsan végzett a zuhanyzással és megszárította a haját, hogy aztán, csak egy köntöst magára húzva, ismét hozzám lépjen, megpuszilja az arcom, majd gyengéden összeborzolja a hajam.

- Hé! - nevettem fel, miközben összezilált fürtjeim igazgattam. - Ezt most miért kaptam?

- Mert huncut vagy.

- Ezt nem tagadom - kacagtam vele együtt.

- Na, gyere inkább! - mosolygott rám és megfogta a kezem. - Csinálok egy kis kaját az én okos egyetemistámnak is.

- He? - néztem körbe. - Rejtegetsz itt még valakit?

Erre már nem válaszolt, csak ismét felnevetett, megpuszilta a szám és gyengéden összeborzolta a hajam, mielőtt, kiment volna a kis amerikai konyhába.

Miután láttam edzés és zuhanyzás közben, az, ahogy halkan dudorászva, a derekát riszálva serénykedett a konyhában, már szinte jutalom műsor volt. Akár már általános testhelyzetemnek is nevezhettük volna, ahogy féloldalasan a falnak dőlve figyeltem munkálkodását. Közben kikérdezett a vizsgákról, megállapítottuk, milyen hülye is pár tanár, miközben lassan elkészült az étellel. Ő már aközben tömte a szájába a palacsintákat, miközben az enyémeket kirakta az asztalra.

- Jutalom a jó eredményekért - kacsintott rám, miközben kihúzta nekem a széket.

Mitagadás, tényleg megéheztem már. Egy adag finoman elkészített palacsintát pedig sosem utasítanék vissza, így azonnal leültem, megragadtam az egyik jól megtömött tésztarudat, hogy belemélyesszem a fogaimat. De ekkor ért csak az igazi meglepetés.

A szemeim könnybe lábadtak és szinte azonnal visszaejtettem a tányérba a palacsinta maradékát, miközben hevesen köhögni kezdtem.

- Mi van ebben? - néztem a számat maró étek roncsaira.

Sorina először felvonta a szemöldökét, majd sokat sejtő mosoly ült ki az arcára.

- Paradicsom, sárgarépa és csili. Miért?

- Paradicsomos, sárgarépás, csilis palacsinta? - néztem rá megrökönyödve.

- Igen - kacagott fel. - Eredeti Sorina-féle recept. Talán nem ízlik?

- Hát... A palacsintát szeretem. A paradicsomot és a répát is... De a három valahogy nem illik nekem össze... Plusz a csili... - köhögtem még mindig és mohón nyeldekeltem a pohár vizet, amit töltött nekem.

- Na szépen vagyunk - kacagott. - Először meglesel, ahogy edzek, aztán kukkolsz, miközben zuhanyzok, most meg a főztöm fumigálod? Szépen vagyunk.

- Hé! Tehetek én róla, hogy ilyen finnyás a szervezetem? - kacagtam fel. - Azért meg nem hibáztathatsz, hogy szeretem a szépet - markoltam bele gyengéden a fenekébe.

- Ó! Akkor talán ez jobban ízlene? - nevetett tovább, miközben tenyerébe fogta az arcom és gyengéden megcsókolt.

- Mmm! - nyaltam végig az ajkaimat. - Autentikus spanyol ízek.

- Örülök, hogy tudok olyat is, ami ízlik - kuncogott, miközben megpuszilta a szám.

- Ó! Tudsz te. Nagyon is - markolásztam tovább a fenekét a köntösén keresztül. - És tudsz mást is, amit megkóstolnék, bontottam ki az övét, hogy szétnyissam a ruhadarab szárnyait és combjai közé toljam a kezem, kitapintva kezdődő nedvességét.

- Az ízlene? - kacagott.

- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg - válaszoltam, huncut mosollyal az arcomon, és, ki se várva reakcióját, lábai közé fúrtam az arcom.

A helyiséget ismét nyögések töltötték be, ezúttal azonban már egész más jellegűek, miközben hajamba túrt és előre tolta ágyékát, élvezve, ahogy nyelvemmel szeméremajkait izgatom, majd lassan végignyalok közöttük.

- Mmm! Ez az igazán nekem való étek - nyaltam körbe ajkaimat, letisztogatva rájuk ragadt nedveit, és csillogó szemekkel felmosolyogtam rá.

- Akkor menjünk át a másik "asztalhoz"! Ott könnyebben elfogyaszthatod - válaszolta cinkosan, miközben az arcom simogatta.

Nem kellett megmagyaráznia, azonnal tudtam, hogy érti. Nem is teketóriáztam, gyorsan a karjaimba emeltem és az ágyhoz vittem őt.

A következő perceket arccal a combjai között töltöttem, miközben ő a lepedőt markolva zihált. Aztán, amikor egy hangos sikoly kíséretében arcomba terítette gyönyörének nedveit, megszabadítottam köntösétől és végigcsókoltam puha bőrét, hogy aztán mellé heveredjek és ajkait kényeztessem. Ő azonban nem vesztegette sokáig az időt. Amint egy pillanatnyi lélegzethez jutott, ezúttal ő nyomta arcát lüktető ágyékomhoz.

Az egész lényéből feltörő spanyol temperamentum szinte lángoló tűzként árasztott el, hogy hamarosan az én testem is megfeszüljön a kéjtől.

Még óráknak tűnő percekig hemperegtünk az ágyban. Vagy perceknek tűnő órákig? Ki tudja? Végül viszont teljesen kimerülve terültünk el a lepedőn.

- Üdítő tudni, hogy továbbra sem veszett ki belőled a spanyol vér - viccelődtem, levegő után kapkodva.

- De te sem panaszkodhatsz - simított végig az oldalamon és megpuszilta a vállamat. - Elveszed minden erőmet, pedig a tányérojat is el kellene mosogatni.

- Majd a kis segítőd megcsinálja - öleltem magamhoz. - Biztos örülni fog, ha segíthet.

- Kire gondolsz? - nézett rám komolyan.

- Hát Szonszédlányra. Mégis kire? - vontam össze a szemöldököm értetlenül.

- Ó! Hát nem tudod? - lepődött meg.

- De mit?

- Ő már nincs itt. Pár hete a családja úgy döntött, elköltöznek.

- Elköltöznek? De hova?

Megvonta a vállát.

- Elegük lett a fővárosból. Valahova vidékre. Még az is lehet, hogy külföldre. Nem közölte velem.

- Velem se... - válaszoltam elgondolkodva.

- Lehet, nem akart nagyon búcsúzkodni - mondta színtelen hangon.

- Lehet... - révedtem a semmibe.

- Mindenesetre - folytatta, kicsit vidámabb hangon -, hiába fürödtem le, most annyira tocsogok mindenben, hogy mehetek megint - tápászkodott fel az ágyból. - Meg neked is kellene majd.

- Hé, - tértem magamhoz egy pillanat kihagyással és elmosolyodtam. - Ne pazaroljuk annyira a vizet! Fürödjünk inkább együtt!

Sorina felnevetett és szó nélkül kézen fogott, hogy a fürdőszobába vezessen. A zuhany alatt ismét egymás karjaiba simultunk és ajkaink összefonódtak, miközben élveztük egymás testének melegét.

Gondolataim azonban időről időre visszatértek Szomszédlányhoz. Elment. Tényleg elment. És valószínűleg örökre.

*******************************************************************

A történet folytatása nem sokára olvasható majd Ég veled! címmel.