Egyetem 2. rész

Megjegyzés: A történet az első részben említettek mellett utalásokat tartalmaz A fotós és a Vizsgadrukk című történeteimre is. Ezek ismerete nélkül a mostani valószínűleg kicsit zavaros, de remélhetőleg úgy is élvezhető.

Előzmény: Egyetem 1. rész

******************************************************************

- Sorina! Te meg hogy kerülsz ide? - nyögtem értetlenül bámulva azokba a csodálatos kék szemekbe, melyek mintha csak saját érzéseimet tükrözték volna vissza.

Egy pillanatig egyikünk sem szólalt meg, csak meredtünk egymásra, mintha mindketten azon lennénk meglepődve, hogy a másikat is itt találjuk. Aztán, hirtelen, mintha csak megéreztem volna, hogy ott kell keresnem a magyarázatot, tekintetem a mellettünk nyújtózó falat borító hirdető táblára siklott, a plakát pedig, közvetlen előttem, akárha egy fáklya lett volna számomra a sötétségben.

Kellemes pasztel színek és halvány rózsaszín vállalkozott a méretes papírdarabon, a háttérben, ízlésen elhelyezve, egy karcsú lány sziluettjével. Mint azokon a buliplakátokon, ahol az ismeretlenségbe burkolódzó lányok önfeledten lejtenek a plakát szemlélője számára nyilvánvalóan érzékelhetetlen zenére. Mintha azt üzenné, akár te is lehetsz az egyikük... már ha ilyen dögös és a karcsú vagy. Ugyanígy állt ott a háttérben ennek a lánynak a sziluettje is, enyhén szétvetett lábakkal, karjait megemelve, látványosan beletúrva hosszú hajába, miközben a mozdulat tökéletes alakját is kiemelte. Az előtérben pedig látszólag véletlenszerűen, valójában azonban jó érzékkel szétszórt képek helyezkedtek el, már sokkal inkább hétköznapi lányokról, akik azonban a sziluetthez hasonlóan megkoreografált pozitúrában, mégis sokkal nagyobb természetességgel, vidáman mosolyogtak bele a kamerába. Bevallom, abszolút nem vagyok otthon a divatszakmában, így nem meglepő, hogy egyikük sem volt ismerős, de így is sütött róluk, hogy a nagy magazinok képeit megszégyenítő alkotások ellenére amatőr modellekről van szó. Ezt támasztotta alá a képek között elhelyezett felirat is Sorina nevével és alatta konkrét üzenettel:

"MODELL KERESTETIK!!!

Kíváncsi vagy milyen egy fotózás?

Kipróbálnád magad egy profi fotózáson?

Akkor itt a lehetőség, hogy egy profi fotóstúdióban, képzett fotográfus kamerája előtt kipróbálhasd magad. A női báj című fotóprojekthez vállalkozó kedvű, attraktív modelleket keresünk." Cím, elérhetőség etc.

Illetve nem is teljesen etc, mivel, mint azonnal feltűnt, a "cím", legalábbis az egyik, valójában az egyetemépület egyik termének a száma volt.

Sorinára néztem, aki, magához térve első döbbenetéből, csak elmosolyodott és megvonta a vállát.

- Terjeszkedek - jelentette ki szimplán.

- Új vadászmezők, friss husival? - mosolyodtam el én is.

- Valahogy úgy - kacagott. - Nem, nem. Ez már egy régóta készülő projektem, csak sosem találtam hozzá megfelelő környezetet, ahol sok a vállalkozó kedvű lány és jól is érzik magukat a sikeres együttműködéshez.

- Mert én nem voltam neked megfelelő? - tettettem sértődöttséget.

- Hát... - terült szét a mosoly az arcán. - Ha vállalod...

- Jó, jó, felejtsd el! - tettem egy lépést hátra és védekezőleg magam elé emeltem a kezeimet. - Én nem állok még egyszer a kamerád elé. Egyszer elég volt, köszönöm... Ó! Nem úgy értettem - szabadkoztam, amikor rádöbbentem, milyen félreérthetően is fogalmaztam, de Sorina csak felnevetett.

- Semmi baj. Pontosan értem, mit akarsz mondani. Bár szívesen venném, ha mégis beadnád a derekad - kacsintott rám.

- Talán majd egy másik életben - nevettem kényszeredetten, majd igyekeztem témát váltani. - De hogy... - kezdtem bele eredeti kérdésembe.

- El se hiszed, mennyi csinos, vidám és fotogén lány volt az Inferno megnyitóján - mesélte Sorina. Ott több ide illő képet lőttem el, mint addig összesen. De sajnos a kérdésemre mindenki azt válaszolta, hogy pont rosszkor szólok, mert a kezdődő félév mellett aligha tudnak a város másik felébe fotózásra járni. És akkor jött az ötlet, ha már ők nem tudnak a stúdióhoz jönni, miért ne jöjjön a stúdió hozzájuk? A HÖK pedig készséges volt. Nekik is tetszett az ötlet.

- Értem - fordultam ismét a plakát felé. Kifogytam a szóból. Nem mintha nem tetszett volna a dolog. Sőt. Az egyetem legvonzóbb csajait egy helyre gyűjteni... Ha ez beválik, én egész nap ott fogok lógni.

Mintha olvasott volna a gondolataimban, Sorina elmosolyodott és arcomat fürkészte.

- Nem akarsz esetleg benézni?... Na nem mint modell, még akkor is, ha nagyon örülnék neki, ha meggondolnád magad.

Egy pillanatra elgondolkodtam, majd az én arcomon is mosoly terült szét.

- Végülis miért ne? - láttam a fényt megcsillanni Sorina szemében, de még mielőtt nagyon belelovalta volna magát, látványosan az órámra néztem. - De most még lesz egy gyakorlatom - böktem a lépcső felé. - Muszáj bemennem, mert a tanár kivág, ha akárcsak egyszer is hiányzok alapos indok nélkül. Az én fejemet meg extrán nem bírja.

- Lehet a te csinos fejedet nem bírni? - mosolygott Sorina, majd megelőzve zavaromat, hozzátette: - Persze, menj csak! Majd várlak. Tudod, hol találsz.

Egy meleg mosollyal búcsúztunk egymástól, miközben felsiettem az emeletre, de gondolataim már ekkor is Sorina rögtönzött kis egyetemi stúdiója körül jártak.

Szó mi szó, tökéletes helyet találtak a kis fotóteremnek. Az egyetem egyik legjobb részében, ráadásul olyan fényviszonyok között, ahol napközben gyakorlatilag nincs is szükség világításra, de az ablakon betűző nap így se zavarja a munkát.

Ez és ehhez hasonló gondolatok futottak át a fejemen, ahogy az órám után azonnal a megadott terem felé indultam. Bár igazából nem tudtam, milyen indokkal pofátlankodjak be oda, ha már a modellségtől a hideg is kiráz, azt meg Sorina nem hiszem, hogy megköszönné, ha beállnék fényképezni.

Gondolataim azonban hamar elterelődtek, amikor odaértem a teremhez. Őszintén, arra számítottam, hogy egyedül találom barátnőmet egy olyan terem közepén, amit mintha bombatámadás ért volna, ő pedig első körben befog rendet rakni és elrendezni a műtermet. Ehhez képest mintha egy hangyabolyba csöppentem volna. Méghozzá egy olyan hangyabolyba, amit csupa díjnyertes hangya alkot.

Barátságosan mosolyogtam vissza a fel-feltűnő ismerősökre, aki elsiettek mellettem dobozokkal, virágcserepekkel, vagy más hasonlókkal a kezükben. Néhányukra emlékeztem, hogy ott voltak a megnyitón, másokat, a barátnőiket, nyilván ők hívták. Úgy tűnt, máris megindult a "jócsaj"-mágnes, hiszen ha meg kellett volna neveznem a húsz legjobb csajt az egyetemen, egy olyan lista jött volna ki, amiből tíz, de legalább hét-nyolc fő má jelen is volt. És ha Sorina ilyen szépségeket alkalmaz pakolásra is, mi lesz még itt? Vagy lehet, egy kis testmozgás tanácsos a modellkedés előtt?

Abban nem tévedtem, hogy Sorinát a terem közepén ácsorogva találtam, azonban romhalmazzal is felérő dobozhalom helyett serényen munkálkodó lányok vették körül, mindent megtéve, hogy mihamarabb felállítsák a fotóstúdiót.

Finoman megkopogtattam a nyitott ajtót, hogy magamra vonjam barátnőm figyelmét.

- A főnökasszonyt keresem - vigyorogtam rá, mire ő vidáman a nyakamba vetette magát.

- Jajj, te! - bokszolt gyengéden a vállamba.

- Látom, szorgos kis hangyarajt szedtél össze - váltottam inkább témát és fejemmel a lányok felé intettem.

- Á! Ők csak segítenek. Így hamarabb elkezdhetjük majd.

Viszonoztam mosolyát, de még mielőtt bármit is mondhattam volna, az egyik lány megelőzött.

- Sorina! - kezdte bátortalanul. - Nekünk lassan menni kellene. Nem sokára kezdődik az óránk.

- Persze. Semmi gond - mosolygott barátnőm. Én holnap is itt leszek. És már úgyis lassan készen vagyunk.

Miközben folytatták a rövid beszélgetést és búcsúzkodást, figyelmesen végigmértem a kis termet. Valóban kezdte egészen egy fotóstúdió alakját ölteni. Bár itt-ott még rendetlenül hevert néhány doboz tartalma, a lámpaállványok és egyéb felszerelések már munkára készen álltak, a falakon pedig gondosan kiválogatott referenciamunkák lógtak.

- Tetszenek? - rántott vissza merengésemből Sorina hangja.

Meglepetten konstatáltam, hogy a lányok már el is tűntek. Kettesben maradtunk a kis stúdióban, Sorina pedig kézen fogott és vidáman mutogatta végig műveit.

Be kell ismernem, kijutott nekem aznapra a jóból. Először Fanni verbálisan izgat fel, most meg Sorina hozza elő a válogatott, ezúttal vizuális eszközöket a kínzókamrából. Bár pornográf kép egy se lógott a falon, azért valószínűleg ki is penderítették volna innen barátnőmet már az első napon, de ez a pezsgő vérű kis spanyol csoda tökéletesen megtalálta a módját, hogyan hasson az emberek érzékeire, leginkább pedig a lábai közére, úgy, hogy tulajdonképpen semmit nem mutat meg. Sorakoztak ott persze aktok szép számmal, talán enyhe utalásként a vállalkozó szelleműeknek, mit vár tőlük Miss Fotós. Egyes modellek csak egy farmert viseltek és mellkasuk elé tartott kalapjukkal takarták el azt, amit takarni kell, mások nem szégyelltek anyaszült meztelenül pózolva végigfeküdni Sorina kanapéján, esetleg valami szöveten, vagy bundán, szintén elfedve bájaikat. Azonban a művész asszony tökéletesen megragadta azt a lehetőséget, ami az ezzel való izgatásban rejlett. Ugyanis egy jól elkészített ilyen kép sokkal hatásosabb is, mint azok a társai, amik mindent feltárnak. Sorina tehetségéről pedig az én ágyékom is kitörő lelkesedéssel tudna nyilatkozni.

A képek pedig megtették a hatásukat. Éreztem, hogy kezd egyre melegebb lenni a teremben. A tenyerem izzadt és viszketett, más testtájaimmal egyetemben. Tudtam, hogy tanácsosabb lenne elhallgattatnom Sorinát, de egyszerűen képtelen voltam rá. Csak tehetetlenül szemléltem, ahogy sodródok előre a mámorban.

Végül, szerencsémre, egy bátortalan kopogtatás félbeszakította érzéki körutunkat a művésznő munkái között. Szinte egyszerre fordultunk hátra érkező felé.

- Helló - ült ki egy visszafogott mosoly a helyes arcra, miközben a meleg barna szemek minket méregettek. - Láttam a plakátot. Itt lehet... jelentkezni a... fotózásra?

Csak néztük a kedvesen mosolygó, vállig érő fekete hajjal keretezett arcot. Be kell vallanom, ő volt az utolsó, akit ide vártam. Nem mintha nem lett volna oka rá. Bár magas, karcsú alakját kissé bő fiúsan sportos ruha takarta, ami, viselkedésével és egész lényével együtt jelentősen elvett nőiességéből, de talán épp ez volt benne a vonzó. Az a kislányos báj, megfejelve az így is érzéki vonalakkal egyértelműen beemelte őt is abba a bizonyos húszas listába, habár amikor ránézett az ember, hirtelen nem tudta, szeretetteljesen átölelni akarja ezt a kedvesen gyámoltalan lényt, vagy ágyba vinni a vonzó nőt. Ez a fura összhatás ihlette becenevét is.

- Picur? - nyögtem ki kissé hitetlenkedve.

- Helló, B - mosolygott a lány kissé pironkodva. Akárha neki is az a bizonyos vizsgaalkalom jutott volna eszébe alig pár hónappal, de mégis egy örökkévalóságnak tűnő idővel ezelőtt és most amiatt a csók miatt toporogna zavartan.

Sorina azonban látszólag tudomást sem vett erről. Őt sokkal jobban lekötötte látogatónk különleges bája.

- Igen, igen - szakadt ki belőle végül és úgy ugrott oda Picurhoz és tessékelte be gyengéden, mintha attól félne, az meggondolja magát és elszalad.

Most láthattam a mestert munka közben, ahogy csillogó szemekkel mérte végig bátortalan modelljét. Ki tudja, talán Picur pont erre vágyott. Elvégre, a gyámoltalan külső alatt lehet, nagyon is tisztában van testi adottságaival és ezt szeretné megmutatni. Talán nem is olyan sokára majd őt is megcsodálhatjuk a falon lógó aktképek egyikéhez hasonló alkotáson.

Ezt nem kellett volna elképzelnem. A gondolatra szívem ugrott egyet, ágyékom ismét megrándult és éreztem, ahogy pezseg a vérem.

Szabadulnom kellett innen, mielőtt ott, helyben rogyok össze. Legszívesebben berángattam volna Sorinát az egyik mosdóba, hogy ajkai ízével könnyítsek magamon, de ő teljesen belemerült a munkába új modelljével.

- Ha megbocsátotok - nyögtem ki végül -, nekem most... mennem kell.

Már nem hallottam, mit válaszoltak erre, ha válaszoltak egyáltalán valamit, mert azonnal sarkon fordultam és az ajtó felé siettem, majd végig a folyosón. Agyam közben megállíthatatlanul zakatolt a megoldáson. Mégiscsak jobb lett volna Csillát akkor becsalni a wc-be. Úgy most nem lennék ilyen szorongatott helyzetben. De hát, ilyen az élet. Jobb híján most meg kell elégednem a saját jobbommal, hogy segédkezet nyújtson nekem, gondoltam, miközben a wc felé siettem, arcomra pedig mosolyt csaltak gondolatok a sok fotózásról Picurral és az egyetem többi szépségével. Valami megoldást kell majd találnom, hogy kibírjam ezt. De ki akarom bírni. Mert egy ilyen önként kínálkozó lehetőséget nem lehet elszalasztani. Főleg, ha ezeknek a fotózásoknak is olyan lesz a vége, mint a mienknek anno Sorinával. Már el is képzeltem őket ketten Picúrral, egymás karjaiban a műteremben... de ez inkább még a jövő zenéje.


******************************************************************************

Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.