Egyiptom hercege VI. rész

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege V. rész

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. február 17.

******************************************************************************

Badru zavartan és egy csipetnyi félelemmel a szemében bámult a bátyjára. Mégis miről beszél? Szörnyeteg?

- Nem értelek, Manu – húzódott félre, de rá kellett döbbennie, hogy az útja el van zárva. - Mégis milyen szörnyetegről beszélsz? - vonta fel egyik szemöldökét. Manu néha túlságosan is drámai tudott lenni.

A másik olyan átható pillantással nézett le rá, hogy Badru akaratlanul is összerezzent.

- Pontosan tudod, kiről beszélek – morogta. - Arról a kígyó fattyúról, aki kereskedőnek, vagy ilyesminek titulálja magát.

Badru továbbra is zavartan bámult rá, majd nyelt egy nagyot.

- Ó! Masudra gondolsz. - Figyelte, ahogy Manu állkapcsa megrándul a név hallatán, Badru pedig a szemeit forgatta. Szóval erről szólna az egész? Ez az a nagy dolog? - Igen, én hívtam ide, de csak mert szükségem volt rá – válaszolta egy szemernyi megbánás nélkül a hangjában. - Gondod van vele?

- Hogy gondom van-e vele? - fortyant fel Manu, szemei pedig úgy szikráztak, mintha kész lenne megütni a testvérét. De az tudta, hogy Manu sosem tenne ilyet. Nem abból a fajta fából faragták. - Már megmondtam neked, hogy ne hívd azt a fattyút a palotába, most pedig mégis ezt tetted.

Badru horkantott egyet.

- Persze, hogy ezt tettem. Számtalan dolgot mondták már, hogy ne tegyem, én pedig mégis megtettem. Nem értem, miért vagy ennyire meglepve miatta.

- Sosem figyelsz rám, amikor arról beszélek, hogyan kezeld a nemeseket, kit hívj meg vacsoravendégnek, vagy hogy egy orgia nem a legmegfelelőbb üdvözlési ceremónia a külföldi követeknek – fintorodott el. - Masud túl sokat tud rólad. Ha egyszer a fülébe jut valami veszélyes, vajon ki akadályozná meg abban, hogy bárkinek eladja az információt, aki eleget fizet érte? Gondolj csak bele, mennyit veszíthetsz!

Badru ismét a szemét forgatta.

- Ó, kérlek! Mintha ez bármit is számítana – vont vállat. - Herceg vagyok. Bármit teszek, ahhoz senkinek semmi köze a felettem állókon kívül. És biztos vagyok benne, hogy őket a legkevésbé sem érdeklik az ez irányú vonzalmaim.

- Ez nem csak rólad szól, Badru – ragadta meg a bátyja az állát és olyan közel rántotta, hogy az arcuk majdnem összeért, Badru pedig ismét azt a furcsa csillogást fedezte fel a szemében. A színe más volt, de valahogy mégis Aiden tekintetére emlékeztette.

Badru szíve hevesen zakatolt a rabszolga gondolatára. Nem szabadott volna így reagálnia, de mégis mit tehetne? Aiden különös alak volt. Túl büszke ahhoz, hogy rabszolga legyen. Egy herceg sem tűrne el ilyen megaláztatást.

Zavarodottságában alig hallott valamit abból, amit Manu beszélt.

- ...Nem akarom, hogy a titkaid egyszer visszaüssenek rám. Muszáj lesz...

Badru megmerevedett.

- Visszaütni? Mégis miről beszélsz? Szerinted rád bíznék valaha is bármilyen fontos titkot? Vagy hogy valaha is felfedném a tieidet? - Remélte, használ, ha átmegy támadásba.

- Én... én nem mondtam, hogy szándékosan ilyet tennél. De olyan impulzív vagy! - magyarázta, most már kevésbé dühösen. Inkább... Lesajnálóan? A nyomorult kurafi!

- Szóval így! Túl impulzív vagyok, hogy tisztán gondolkozzak? Mintha bármikor is elfecsegtem volna bármilyen titkodat, mint egy idióta – horkantott, dühösen félrelökve Manut. Elindult az ajtó felé, de a fivére megállította, hogy ismét a szemébe fúrja metsző tekintetét.

- Nem állítom, hogy hülye lennél, Badru – szögezte le higgadtan, mintha nem épp az előbb szegezte volna neki a vádjait. Más körülmények között Badru felnevetett volna azon, ahogy a szerepek megváltoztak. - Csak azt mondom, hogy hiányzik belőled a... tisztánlátás.

Badru nem válaszolt semmit, csak meredten bámult fivére szemébe a gyér fényben.

- Talán igazad van, fivérem – ismerte el végül. - Talán nem gondolom át eléggé a dolgokat és ez gondot okoz mindenki másnak, téged is beleértve... De mégis mikor árultam el a bizalmadat?

Kitépte a karját Manu szorításából és elviharzott, figyelmen kívül hagyva bátyja kiáltásait, amivel igyekezett megállítani. Igyekezett visszafojtani a könnyeit, miközben elrohant. Micsoda szégyen! Ő, egy herceg, mindjárt elsírja magát néhány röpke szó miatt.

De legalább senki sem vette észre.

***

Badru nesztelen léptekkel sétált végig a néma folyosón. Szerencsére elkerült mindenkit, aki ilyenkor idekinn rója útjait. Szégyenletes lett volna, ha valaki rajtakapja itt kivörösödött szemekkel. Az istenekre, milyen szörnyű is lenne az! Úgy sír, akár egy nő.

A falnak dőlt és megvárta, amíg ismét lélegzethez jut. Végtelenül fáradtnak érezte magát. Késő volt már és a hideg éjszakai levegő érintésétől nem vágyott másra, csak hogy a jó meleg ágyába kerülhessen. Kivéve talán arra, hogy Aiden is ott legyen.

Felsóhajtott.

Még mindig rosszul érezte magát a parancs miatt, amit a férfinak adott. Talán tényleg túl impulzív volt. Legalábbis akkor, ha Aidenről volt szó. De Masud majd gondoskodik róla. Az az alak talán titokzatos és ördögi erők fölött rendelkezik néha, de a munkáját mindig elvégzi. Az ilyen egyszerű feladatokban pedig lehetetlen is lenne, hogy hibázzon.

Ha pedig már Masudról van szó, mégis honnan tudott róla Manu, hogy itt járt? Ennek nem volt semmi értelme. És ha már itt tartunk, miért gyűlölte a fivére annyira Masudot? Nyilván nem érzett iránta olyan lángoló dühöt, mint Akil iránt, de akkor is... Akil egy igazi szemétláda volt. De Masud? Ő sosem ártott Manunak. Legalábbis amennyire ő tudta. Ráadásul még azt is Manunak köszönhette, hogy egyáltalán megismerte a másik férfit. Akkor meg...

Gondolatait közeledő léptek zaja szakította félbe. Ideje se volt megfordulni, mielőtt valaki elsietett mellette, a padlóra lökve őt.

Ahogy a kövezetnek ütközött, Badru az alak felé nézett, de az befordult a sarkon, mielőtt jobban kivehette volna az alakját. A herceg felnyögött és frusztráltságában ismét eleredtek a könnyei. A padló nagyrészt homokkal volt felszórva, a könnyeitől átnedvesedő anyag pedig marni kezdte a sebeit. A vágások a karjain és a lábain sajogtak.

Óvatosan felült, vigyázva, nehogy még nagyobb fájdalmat okozzon magának. A fenébe is! Úgy viselkedett, akár egy kisgyerek. Remélte, hogy idővel kinövi ezt.

Gondolatait ezúttal hangos ugatás szakította félbe. Ahogy felnézett, egy nagy kutyát pillantott meg, ahogy felé rohan. A kopó barna volt és loncsos. Nem úgy nézett ki, mint bármelyik kutya, amit valaha is látott volna. A fülét sem úgy vágták, mint a palota kutyáiét. De még mielőtt jobban megvizsgálhatta volna, az megállt előtte és meredten bámult rá. Badru visszahőkölt és az eb felé nyújtotta a kezét, hogy az megszagolhassa. Az azonban nem törődött vele, hanem előre hajolt és képen nyalta a herceget. Bardu felnevetett és összeborzolta a szőrt az állat fején.

Ekkor érkeztek meg a lihegő őrök.

- Felség! Jól van? - kérdezték a kutyát figyelve, ami a herceg körül körözve morgott. Mintha csak őt akarná megvédeni. Milyen érdekes! Badru megpróbált felállni, de a sebei túlságosan is sajogtak.

Mielőtt bármit is tehetett volna, a kutya alá került, megtartva a hátát. Mintha megérezte volna, hogy mindjárt összerogyik.

Micsoda jól nevelt jószág! - gondolta mosolyogva, majd az őrök felé fordult.

- Mi folyik itt? Ki volt ez? - vakkantotta, összevonva szemöldökét, mire a két férfi azonnal haptákba vágta magát.

- Elnézését kérjük, felség – mentegetőzött az egyik. - Láttuk, ahogy végigrohan a folyosón. Azt hittük, ez a kutya üldözi – mutattak a jószágra, ami továbbra is bizalmatlanul morgott rájuk.

Az őr megfeszült, de aztán elernyedt, amikor Badru nyugtatólag megpaskolta az állat fejét.

- Egy betolakodó?

- Úgy hisszük – válaszolta a másik őr.

- Akkor mégis mire vártok? Nyomás utána! - parancsolta Badru, mire a két őr a lábaik előtt heverő hercegre nézett.

- De... mi lesz a kutyával?

Badru felvonta a szemöldökét.

- Talán nem voltam egyértelmű? Nyomás! - parancsolta.

A két férfi azonnal ügetésbe ugrott, Badru pedig sóhajtva a falnak dőlt, ahogy távoztak. A kutyára nézett, ami épp a lábához dörgölőzött.

- Nem úgy nézel ki, mint a palotai kutyák – mondta. - Mégis honnan jöttél? - borzolta össze ismét az eb szőrét.

Az állat felnézett rá, aranyló szemeiben pedig megcsillant a fáklyák fénye. Pontosan ugyanolyanok voltak, mint Aigen szemei, amikor először látta. Várjunk csak! Hogy változhatott meg a szeme színe időközben? Vajon ő is olyan lenne, mint Masud?

Badru megmerevedett a különös ember gondolatára. Még mindig felhergelte a Manuval folytatott beszélgetés. Hogy mondhatott ilyeneket? Ő sosem árulná el a fivérét, még akkor sem, ha az nem így gondolkodott. Manu szégyenlőssége nem az egyetlen titka volt. És még csak nem is a legrosszab. De mégis...

A kutya felvonyított, megérezve Badru szomorúságát. A herceghez bújt, mintha meg akarná nyugtatni. A herceg elmosolyodott és megsimogatta az állatot.

- Köszönöm – sóhajtott. A gyomra megkordult. - Elég éhes vagyok. Veled mi a helyzet? - nézett az állatra, ami ugatott egyet és engedte, hogy a herceg rá támaszkodva felálljon. - Akkor menjünk!

***

Az egyik üres hálószobában ücsörögtek. Badru leheveredett az ágyra és figyelte a kutyát, ahogy az az eledelét falja. Kiderült, hogy a jószág még talán nála is éhesebb.

- Úgy csinálsz, mintha napok óta nem ettél volna – nevetett fel. A kopó átható tekintettel nézett rá, de Badru nem ijedt meg tőle. Bár ő volt a legkedveltebb a hercegek között (talán nem utolsósorban az orgiáinak köszönhetően), mindig is jobban szerette a kutyák társaságát. Sosem kellett odafigyelnie, mit mond nekik és attól se kellett félnie, hogy megszólják.

- Ha már itt vagy, gondolom, kiönthetem neked a szívem – mondta. Az eb most már nem nézett fel az ételéből, de hevesen forgó fülei jelezték, hogy figyel. - Helyes. Látom, egyetértesz. Tudtam, hogy így lesz.

Badru ernyedten elnyújtózott az ágyon és elmesélte a Manuval folytatott beszélgetését, majd az apjáról mesélt. A végén furcsa mód jobban érezte magát. Talán tényleg használ, ha az ember kiadja magából azt, ami bántja.

- Őszintén megvallva, nem hittem volna, hogy ennyire felhúzza magát Masud miatt. Tudom, hogy sokat vitatkoznak, de azt hittem, ez csak amiatt van, mert ilyen a személyiségük – magyarázta. Most azonban kezdett rájönni, hogy eddig fogalma sem volt, mi folyhat közöttük. Manu nem volt hajlandó beszélni róla, mert Masudot egy kétszínű kurafinak tartotta, akiben sosem szabad megbízni. Masud pedig... Nos, Masud csak különösen mosolyogni és valami olyasmit mondana, hogy „Azt tettem, ami a legjobb volt neki, még ha ő gyűlöl is ezért”. Annak a kettőnek egyértelműen története van.

Badru felsóhajtott és folytatta: - Úgy értem, csak azért hívtam ide, mert aggódtam Aiden miatt – bámult a plafonra. - Nem akartam, de mégis az én parancsom ütötte ki. Mégis miért tettem ezt? Mert be akartam bizonyítani, hogy Aiden ártalmatlan, annak ellenére, hogy Manu szerint veszélyes. Meg kellett mutatnom, hogy téved. - Felült és a kutya felé fordult. Az állat is rá nézett, mintha azon merengene, mire gondolhat a férfi. - Pontosan. Ha Manu elfogadóbb lett volna Aidennel, nem kényszerültem volna rá, hogy kiadjam a parancsot, ő eszméleténél maradt volna, nekem pedig nem lett volna szükségem Masud segítségére – mondta magabiztosan. - Vagyis ez mind az ő hibája, nem az enyém – vonta le a következtetést.

A kutya csöndben maradt és csak figyelte őt, mintha azt mondaná, „Mégis kit akarsz meggyőzni? Engem vagy magadat?”

- Nekem van igazam – jelentette ki a férfi. - Nem én vagyok itt a bűnös.

A kutya prüszkölt egyet és ismét az eledelébe temette a pofáját. Badru felvonta a szemöldökét. Különös egy állat volt ez. Néha már-már úgy viselkedett, mint egy ember, aztán meg a lehető legállatiasabban vetette magát az ételére.

- Kérlek, ne érts félre, barátom! Nem vagyok szűz – próbálta magára vonni a kutya figyelmét. - Rengeteg férfival és nővel ágyba bújtam már... - A kutya erre felhorkantott, meglepve a herceget. Micsoda különös állat! - De Aiden más.

Erre négylábú társa megmerevedett, fülei pedig meredten szöktek a levegőbe.

- Sosem rejtettem véka alá a szexuális vágyaimat. Bárkit megszereztem, akit csak megkívántam. De ő... Bár jobban szeretem a férfiakat, mint a nőket, általában én vagyok az, aki irányít – magyarázta a kutyát figyelve. - De Aiden... Kétlem, hogy vele ez lenne a helyzet. Ő... - Szavak után kutatott a fejéven, de nem találta a megfelelő kifejezést. Könnyebb lenne, ha a beszélgetőtársa ismerné a kapcsolatukat.

Különös volt, mennyire nyugodtnak érezte magát az állat társaságában. Akárha Manuval beszélt volna. Azonban most félrelökte ezt a gondolatot és folytatta: - Kérlek, értsd meg, hogy én tényleg akarom őt! Ó, de még mennyire, hogy akarom! - sóhajtott, az arcát dörgölve. - Talán jobban is, mint amennyire az helyénvaló lenne az én helyzetemben. De Aidennel... Vele nem tudok így viselkedni, mert... nos, félek, hogy jobban a hatása alá kerülök, mint ő az enyém alá. Nem akarok a szajhája lenni. Úgy értem, én egy herceg vagyok. Nem engedhetem, hogy kihasználjon, bárkit is fogadok az ágyamba.

Bármennyire tiltakozott, a férfi gondolatától a vér szakadatlanul az ágyékához áramlott.

Váratlanul a kutya felugrott az ágyra és a hátára lökte őt. Badru felnyögött meglepetésében.

- Mégis mi vagy te...? - Elhallgatott, ahogy a kutya ráfeküdt és a farkát csóválva felnézett rá. - Á! Csak játszani akarsz, nem igaz? Nos, barátom, készülj a vereségre! - Badru felnyögött, lelökte magáról a kutyát és rávetette magát, de pár perc múlva ismét alulra került. Az eb farka hevesen csapkodta a combjait.

- Rendben, rendben! - emelte fel a kezeit. - Elismerem, hogy te vagy az erősebb. De ezzel még nincs vége – zihálta.

Az állat úgy nézett le rá, mintha elvigyorodna.

Badru elnyúlt az ágyon és engedte, hogy a kutya rajta maradjon. Izzadt és a kutya bundája megvédte őt az éjszaka hidegétől.

- De csak hogy tudd, nem alszom veled – viccelődött és nevetve elnyújtózott a kutya alatt. - Bár szeretem a férfiakat, de csak a saját fajtámból. Ennél azért válogatósabb a farkam.

A kutya megrázta a fejét, mintha tiltakozna.

- Köszönöm – hunyta le Badru a szemeit és sóhajtva átengedte magát a kutya bundája keltette meleg érzetének. - Köszönöm, hogy meghallgattál. Tényleg. Bár tudom, hogy úgyse lett volna sok szavad, mivel én etetlek, de akkor is nagyra értékelem a társaságodat. Kissé magányos itt. Manuval tudok beszélni, de... arra az esetre, ha épp ő okozza a problémát, nincs senkim. Anyám túlságosan is elzárkózik, apám pedig... - Undorodva elfintorodott. - Ő még a legjobb napjain is gyűlöletet kel bennem. Így hát maradnak a kutyák.

Csend telepedett rájuk. Csak az éjszakai szél kavargott a levegőben. Badru valami nedveset érzett az arcán és amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a kutya őt nyalogatja. Tisztára törölte magát és az ebre nézett. Azokat az intelligens, aranyló szemeket fürkészte, bennük a saját tükörképével. Elmosolyodott és ismét megsimogatta a nagy busa fejet.

- Jó éjszakát, barátom!

Folytatása következik!

Egyiptom hercege V. rész

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege IV. rész

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 9.

******************************************************************************

Badru lesétált a lépcsőn egy falfestményekkel teli terembe. Azt közölték vele, az apja és a fivére várják oda, de az okát nem értette. De hát az apja mindig is a maga érdekei szerint cselekedett, amiket senki más ember fia nem ismerhetett ki.

A terem szokatlanul sötét volt éjszaka, még a fáklyák fényéven is. Ahogy lassan végiglépdelt a márvány padlózaton, Badru végigpillantott néhány kivehető alkotáson. Elmosolyodott és végigfuttatta a kezét az egyiken. Nem is emlékezett már, mikor volt itt lenn utoljára. Pedig gyerek korában rengeteget játszott ezek között a falak között. Szeretett a kövekbe vésett figurákhoz beszélni. Sok szép emlék fűzte ide. És ez volt az a hely is, ahol először találkozott Manuva, egy évtizeddel ezelőtt.

Halkan felnevetett, visszagondolva azokra az időkre. Aztán hangok ütötték meg a fülét. Kíváncsian közelebb húzódott a forrásukhoz és megpillantotta az apját és a fivérét. Úgy tűnt, vitatkoznak valamin. Bár a szóváltás eléggé egyoldalú volt.

- Miért hallgatsz, Manu? - dörögte apjuk, a fáraó. Meglepően egyszerű öltözéket viselt, ahogy ott állt, szemben a leszegett fejű Manuval. A herceg vállai megereszkedtek, kezeit a háta mögé dugta. Úgy nézett ki, mint egy meghunyászkodó gyermek.

Badru legszívesebben felnevetett volna a képen, ha nem tudja, Manut mennyire megviselik az ilyen szidások.

- Atyám! - szólalt meg végül, magára vonva mindkét férfi figyelmét. Az apja is meglepettnek tűnt, de nem annyira, mint Manu. Úgy néztek ki, mint akik nem is számítottak rá, hogy Badru megjelenik. Különös, tekintve, hogy pont ők hívták oda. Vagy talán az apja ezt elfelejtette közölni a fivérével.

- Badru! Fiam - mosolyodott el az idősebb férfi, majd ellépett Manu mellett, hogy átölelje a fiát. Badru egy pillanatig tétovázott, mielőtt viszonozta volna a gesztust. Ritkák voltak az ilyen intim pillanatok közöttük. A nyilvánosság előtt különösen is csak formálisan üdvözölték egymást. - Örvendek, hogy csatlakozol hozzánk. Mi hozott ide ilyen kései órán?

- Szép estét, atyám! - hajtott fejet Badru tisztelettudóan. - De… miről beszélsz? Te hívattál ide - nézett rá zavartan.

Az apja megrázta a fejét.

- Én csak Manut vártam ide ma - fonta karba a kezeit. - Valaki mást mondott neked?

Badru visszagondolt a korábbi eseményekre. Azt mondták, az apja kifejezett parancsa, hogy jöjjön le ide. Hazudtak volna neki? Nem lett volna meglepve. A küldönc, aki hozta a hírt, egy igazi kurafi volt és gyűlölte Badrut. Teljesen elképzelhető volt, hogy az illető átverte, de… egy ilyen rafinált ember tenne ekkora őrültséget? Sokkal ésszerűbb lett volna valaki mást küldenie maga helyett, nehogy végül rajta csattanjon az ostor. De akkor miért?

- Igen - válaszolta végül. - De én…

- Értem - szakította félbe az apja. - Akkor félreinformáltak. Majd később megkeressük a felelősöket. Nem engedhetem meg, hogy az embereim hamis hírekkel traktálják a családomat.

Badru elfintorodott az apja hanghordozásától. Nem mintha sajnálta volna a hírnököt. Magára vethet, amiért rosszul végezte a munkáját. A büntetés csak a tanulás fizikai útja. De az apja most nem úgy beszélt, mintha kötelezettségről lenne szó. Sokkal inkább valamiféle szórakozásról. Ez már önmagában is megrémítette Badrut. Az apja néha talán túlságosan is tudta élvezni az ilyesfajta eseményeket.

- Atyám, talán mégse…

- Felség! - szakította félbe Manu az öccsét, oda lépve hozzájuk. - Nem hinném, hogy ez bölcs lépés lenne - mondta még inkább meghunyászkodva, mint azelőtt.

Az apjuk felé fordult.

- Manu! Kedves vagy a szememben, fiam, de nincs jogod kioktatni, mi a bölcs és mi nem. Sosem bocsátom meg az ilyesfajta inzultust.

Manu Badru felé fordult. A szemeiből nem lehetett érzelmeket kiolvasni, mielőtt ismét a fáraóra nézett volna és féltérdre ereszkedett, meghajtva a fejét.

- Ez esetben, Felség, esedezem bocsánatodért arcátlanságom miatt, hogy emlékeztetnem kell téged ennek az ügynek a problémájára.

- Emlékeztetni? - visszhangozta az apjuk. - Azt akarod mondani, öregségemre feledékeny lettem? - morogta, megragadva Manut a hajánál fogva. Badru felszisszent a bátyja nyögéseit hallva, de nem mozdult.

- Bocsáss meg, Felség, de igen - szorította össze Manu a fogait és az ökleit. Nehezére esett visszafognia magát, de bármiféle ellenszegülés halálos vétek lett volna. Nem számít a rangja, a kora, vagy hogy mennyire van igaza.

- Atyám… - próbált közbelépni Badru, de a fáraó csendre intette.

- Ne most, fiam! Vagy te leszel a következő.

- Kérlek, Felség! - nyögte Manu. - Senki nem tud és nem is fog tudni az esetről rajtunk kívül.

- Ó?

- Mindkettőnket szólítottál, Felség - folytatta. - Amikor egyedül érkeztem, elkezdtünk beszélgetni a háremhölgyekről és úgy tűnik, találkozónk eredeti oka elfelejtődött - nézett bocsánatkérően az apjára Manu.

A fáraó egy órának tűnő ideig bámult rá. Akár a büszkeségéről volt szó, akár másról, Badru végül úgy érezte, a csend már túl hosszúra nyúlik.

Aztán az apjuk bólintott.

- Rendben. Igazad van - engedte el Manu haját. A herceg a fejéhez akart nyúlni, de aztán megmerevedett a mozdulat közben. Az apjuk még nem végzett. - Ha nem terelted volna el a figyelmem, nem feledkezem el ilyen fontos hírekről. A te hibád, Manu - csóválta a fejét, azzal sarkon fordult és elhagyta a helyiséget.

Badru sóhajtott egyet és a bátyja mellé térdelt, támogatóan a vállára téve a kezét. Az apjuk természetesen megint elhárít minden felelősséget. Mindig ezt csinálta. Ha a háborús stratégiája csődöt mondott, a hadvezéreket hibáztatta, mert nem az ő szavai szerint jártak el. Ha olyan ételt rendelt, aminek pontosan tudta, nem szereti az ízét, a szakácsokat hibáztatta, mert nem készítették ízletesebbre. Ő sosem hibázott. Badru viszont most nem foglalkozott ezzel, inkább csak a bátyjára figyelt, míg nem találkozott annak rémisztő tekintetével.

- Ma… Manu… Mi a baj? - kérdezte elfúló hangon. - Tudom, hogy erősnek kell maradnod atyánk előtt, de…

- Most haragszom rád - lökte el magától a bátyja. - Úgyhogy ne szólj hozzám! - Azzal felállt és a fáraó után sietett. Badru zavartan nézett utána. Mit tett, amivel felingerelte a bátyját? Mielőtt még bármire jutott volna, meghallotta az apja hangját.

- Badru! Gyere ide! - kiáltotta a hang. - Még nem végeztem veletek.

Badru most bárhol szívesebben lett volna, mint az apja közelében. A fáraó igazi szemétláda tudott lenni, ha a vezetői képességeit vonták kétségbe. Pletykák terjedtek arról, hogy fiatal korában teljesen inkompetens volt. Nem mintha ezt bárki ki merte volna mondani előtte. Egy ilyen büszke ember előtt. Reménykedtek, hogy a korral majd csökken a büszkesége, de az csak nőttön nőtt.

Badru fáradtan sóhajtott és úgy döntött, nem erőlteti magát a gondolkodással. Az csak időpocsékolás lenne.

- Próbára teszed a türelmem, fiú - mondta az apjuk Manunak, amikor a fiatalabb herceg oda ért. A bátyja megint a padlót bámulta, mint korábban.

- Atyám! - szólt közbe Badru. - Mi ingerelt fel ennyire? Mit tett Manu?

- Nem ad magyarázatot a tetteire - morogta a fáraó, majd Badru zavart tekintetét látva hozzá tette: - Az embereim azt jelentették, különös tárgyakat találtak a háremhölgyek lakrésze előtt. Gyümölcsöket, apró ajándékokat, ilyesmiket. Senki sem tudta, ki hagyja ott őket, amíg valaki észre nem vette Manut, amint odacsempész egy üvegcse rózsavizet - pillantott idősebb fiára. - A bátyád viszont nem ad magyarázatot.

Badru legszívesebben felsóhajtott volna. Szóval ennyi lenne az egész? Csak ennyi?

- Atyám - lépett előre -, ha ez a probléma tárgya, én magyarázatot adhatok. - Mindkét férfi tekintete felé fordult.

- Valóban? - kérdezte az apja. - Akkor ne habozz!

- Manu meg akarta kettyinteni néhány asszonyodat, Atyám. A férfiak néha ajándékot adnak annak a nőnek, akivel hálni akarnak. De mivel a nők a tieid, gondolom nem akart terhelni azzal, hogy engedélyt kér. Ennyi az egész.

Az apjuk összevonta a szemöldökét és Manura nézett.

- Igaz ez? - A herceg habozott egy pillanatig, majd bólintott. - Értem… Nem kellett volna ennyire körülményeskedned, fiam. Csak kérned kellett volna. Nagylelkű ember vagyok.

Manu nem válaszolt, Badru azonban tudta, közel sem boldog. Manu valami különös tiszteletet táplált a nők iránt, ami már-már az imádattal volt határos. Tudta, ha az apjuk tovább feszegeti a témát, kényelmetlen szóváltásra kerül sor, ezért inkább közbelépett.

- Atyám! Azt mondtad, valami fontosat kell megbeszélned velünk.

A fáraó bólintott, majd a freskók felé fordult.

- Közölni akartam veletek, hogy a fivéretek, Akil, hamarosan hazatér. - Mivel hátat fordított nekik, nem láthatta az undort, ami kiült Manu arcára. Nem tudott másként gondolni legidősebb fivérükre, csak gyűlölettel.

Akil különös ember volt. Húsz évesen mindössze ötszáz emberrel elfoglalt egy várost és annyi aljasságot követett el, hogy kiérdemelte a Véres Homoki Vipera nevet. Később elvett egy idegen országbeli hercegnőt, hogy rangban illő társat biztosítson magának. Azóta egyikük sem tért vissza a palotába. De az igazán különös a személyisége volt. Hangos és erőszakos ember volt. Sosem rejtette véka alá az érzelmeit senki irányában. Különösen Manu felé. Ők ketten folyamatosan vitatkoztak. Ha elég ideig maradtak együtt, a dolgok óhatatlanul tettlegességig fajultak. Manu legalább tucatszor próbálta megölni Akilt, de mindig kudarcot vallott. Akil mindig csak gyűlölettel nézett rá, ami Badrut is megrémítette.

- Értem - motyogta Manu, ökölbe szorítva kezeit. - Azt hittem, a feleségével marad. Még mindig nem született gyermekük?

Apjuk legyintett.

- Ő is biztos jól van. Akil azt mondta, elege van már a nő folyamatos panaszkodásából és inkább haza látogatna. Ez olyasmi, amit egy nőnek meg kell értenie, nemde?

Manu bólintott, bár tudta, az apja nem láthatja. Badru nyugtatólag a vállára akarta tenni a kezét, de tudta, a bátyja ezt most nem értékelné. Néhány megjegyzés után, milyen megértőnek kell lennie egy feleségnek, az apjuk távozott. Miután közölte a híreket, már nem törődött velük többet.

Igazság szerint ezt bárki más által megüzenhette volna nekik. Talán valójában csak Manut akarta szembesíteni azzal, tud a kis ajándékairól, és két legyet ütött egy csapásra.

Amikor kettesben maradtak, Manu és Badru csak álltak egymás mellett. Mivel az idősebb fivér még mindig dühösnek tűnt, Badru úgy döntött, távozik. De épp csak egy lépést tett meg, amikor Manu megragadta a vállát és úgy bámult rá, mintha csak az imént köpték volna szembe.

- Manu?

- Bízhatok benned, Badru? - kérdezte színtelen hangon, mire az öccse elfintorodott. Remek. Megint a nagy testvér beszél.

- Persze, hogy igen - válaszolta. - Tudod, hogy sosem árulnálak el.

Manu váratlanul egy sötét sarokba vonta őt és a falnak lökte. Ahogy levegő után kapkodott, Manu megragadta a torkát és megszorította.

Manu szürke szemei sötét haragtól izzottak.

- Akkor mondd el nekem, miért invitálod a szörnyeteget az otthonunkba!

Folytatása következik!

Egyiptom hercege IV. rész

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege III. rész 3. fejezet

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. február 20.

******************************************************************************

Badru fel alá járt a szobában. A pánik egyre magasabbra hágott benne. Hiszen megölte ezt a rabszolgát! Lenézett az élettelennek tűnően heverő férfira. Vajon tényleg halott? Meg kellene néznie, hiszen nem volt senki más a közelben, aki megtehetné.

Lassan közelebb lépett, mintha attól félne, a rabszolga hirtelen felpattan és megragadja őt. Letérdelt Aiden mellé és habozva fektette kezét a másik férfi mellkasára. Még mindig forró volt, de gyorsan változott. A szíve hevesen vert. Badru a mellkasára hajtotta a fejét és figyelt.

Csak akkor vette észre, hogy visszatartja a lélegzetét, amikor végül kifújta. Néma hálát rebegett az isteneknek, hogy Aiden még él. Borzalmas lett volna, ha megöli, mielőtt alkalma nyílt volna kiélvezni a birtoklását.

Felemelkedett és gyengéden ringatta a karjaiba zárt Aident.

- Aiden! Aiden, ébredj! - suttogta, de a másik férfi nem reagált. Badru összevonta a szemöldökét és tovább ébresztgette, de a rabszolga eszméletlen maradt.

Badru megérintette az arcát, majd visszarántotta a kezét a forróságtól. Sokkal forróbb volt, mint az előbb. Magas láza van. Badru felugrott és körbe nézettm igyekezve találni valamit, amivel lehűtheti. Valamivel távolabb volt egy medence, amit fürdésre használt. A nap már régen lement, így a víz bizonyára alaposan kihűlt.

Igyekezett odacipelni, de Aiden túl nehéznek bizonyult. Egy idő után feladta és zihálva gondolkodott, mit tehetne. Ő is kezdett kimelegedni.

Ekkor egy ötlet fogalmazódott meg a fejében. Egy briliáns ötlet. Az ágyához rohant és lehúzta a lepedőt, hogy aztán visszasiessen vele Aidenhez. Ráfordította a másik férfit, majd még egyszer, hogy ismét a hátára kerüljön. Közben végig azon zakatolt az agya, hogy vajon mi történhetett. Ez az ő hibája lenne? Vajon Aiden az ő türelmetlensége miatt fog meghalni.

Hamarosan Aiden a megfelelő pózba került a lepedőn. Az orrából vér szivárgott. Badru magában szitkozódott, hogy a rabszolga koszos vére összepiszkítja az ő drága lepedőjét, de most ez volt a legkisebb gondja. Belekapaszkodott a lepedőbe, de még mindig nem tudta arrébb ráncigálni a megtermett férfit. Ez a kurafi túl nehéz! Badru végül feladta és ismét járkálni kezdett. Nem tudta, mit tehetne. Túlságosan is meg volt rémülve ahhoz, hogy tisztán gondolkozzon. Már épp hívni akart valakit, amikor egy hang ütötte meg a fülét.

- Nagyuram! - szólította egy férfi, de nem lépett be az ajtón. Tovább kopogtatott és Badru már kezdte elveszteni a türelmét. Legszívesebben lenyakaztatta volna a félkegyelműt, amiért zavarni meri. Ehelyett csak beharapta az alsó ajkát és vett egy mély levegőt.

- Igen? Mi az? - igyekezett a legtermészetesebb hangot megütni. - Elfoglalt vagyok. - Lenézett Aidenre és az arca grimaszba rándult.

- Elnézésedet kérem, nagyuram. Sosem mernélek zavarni amikor… szórakozol, de Manu herceg vár odakint. Azt szeretné, ha csatlakoznál hozzá.

Badru némán átkozódott. Hogy lehetett ilyen ostoba? Tudhatta volna, hogy Manu visszajön ide. Valahova máshova kellett volna mennie. De most már nem maradt idő.

- Elmondtad neki, hogy itt vagyok? - kérdezte, remélve, hogy elmenekülhet. Abból nem sülne ki semmi jó, ha Manu tudomást szerezne róla, hogy Badru már egy óra alatt a halál közelébe juttatta új rabszolgáját.

- Nem, nagyuram. Úgy véltem, több időt szeretnél az új játékszereddel, és nem akartalak feleslegesen zargatni.

Badru megkönnyebbülten felsóhajtott. Nagyszerű. Tekintve a reggeli jelenetet, Manu nem fog még egyszer bejönni ide.

- Mondd neki, hogy nem vagyok itt! - nézett körbe. - És gondoskodj róla, hogy mindenki maradjon távol a szobámtól! Nem akarom, hogy még egyszer megzavarjanak.

- Igenis, nagyuram! - Badru arra számított, a szolga rögtön távozik is, de az még folytatta. - Biztos… biztos vagy benne, hogy nincs szükséged semmi másra? Esetleg… ha felajánlhatom… segítségedre lehetek a rabszolgáddal.

Badru fortyogott a dühtől. Hogy merészel ez az egyszerű kis senki az ő rabszolgájára ácsingózni. Aiden az övé és senki más nem nyúlhat hozzá. De aztán lenézett a férfi testére és támadt egy ötlete.

- Lenne egy feladatom a számodra - nézett a szolgára, aki azonnal oda rohant hozzá és letérdelt elé. Vetett egy sanda pillantást Aidenre, de Badru egy dobbantással magára vonta a figyelmét.

- Igen, nagyuram? - szegte le a fejét. Badru szerette volna megbüntetni már csak a vakmerősége miatt is, de vissza kellett fognia magát. Szüksége volt erre a fickóra.

- Menj el a közeli templomba és keríts elő egy Masud nevű embert! Ha nincs ott, mondd meg, hogy Badru herceg hívatja őt a hálótermébe azonnali hatállyal. És mondd meg neki, a kapuk a hold fényénél zárva lesznek. Senki nem tudhatja meg, hova mégy és miért. Világos? - A férfi bólintott. - Helyes. Most pedig menj és siess!

A szolga elrohant és vissza se nézett. Valószínűleg büntetésre számított vakmerősége miatt. De talán ha siet, enyhíthet rajta valamicskét.

***

Badru még egy órán keresztül bámulta a lepedőn heverő Aident. Sikerült egy kevéssel arrébb vonszolnia, de így sem volt sokkal előrébb. Megpróbált némi vizet vinni a rabszolgához, de az mindig kiszivárgott az ujjai között. Felsóhajtott. Legszívesebben üvöltött volna. Hol lehet már Masud? Kezdett már türelmetlen lenni.

- Ha nem lesz itt hamarosan - mormogta -, én…

- Hívattál, hercegem?

Badru megrezzent a lágy és izgató hang hallatán. A szíve hevesen vert, ahogy a férfi után kutatott a tekintetével.

- Ne hozd rám a frász, Masud! - morogta. - A segítségedre van szükségem, nem arra, hogy halálra ijessz.

Az egyik sarokból egy fekete ruhás férfi lépett elő. Mintha csak most érkezett volna. Egy időben nagyon izgatta a rejtélye Badrut, de aztán megtanult nem kérdezősködni. Masud épp elég arrogáns volt, nem akarta még jobban tüzelni az egóját.

Masud hátra vetette csuklyáját és feltárta leginkább különösnek nevezhető arcát. Jóképű volt, azt meg kell hagyni, de rémisztő is. Az arckifejezése színtelen volt. Mintha csak kőből faragták volna. A haja fekete volt egy fehér tinccsel középen. A bőre olyan barna volt, mint Badrué, a szeme azonban, különös módon, minden egyes alkalommal más színűnek tűnt, amikor találkoztak. Most ugyanolyan tetszetős zöld árnyalatot öltött, mint Aidené. Masud letérdelt elé és homlokát Badru lábfejéhez érintette.

- Hosszú ideje már, hogy utoljára szükséged volt a szolgálataimra.

- Azt akarom, hogy fogd Aident, azt a férfit mögötted, és tedd a kádamba!

Masud értetlenül pillantott fel rá.

- Parancsolsz, nagyuram?

- Nem voltam világos? Azt akarom, tedd azt a férfit a kádba - ismételte Badru türelmetlenül. Masud hátra nézett Aidenre, majd felvonta egyik szemöldökét.

- Minden tiszteletem, hercegem, de… én nem vagyok szolga. - Egyértelmű volt, hogy alig tudja visszatartani sértettségét.

- Nagyon jól tudom, mi vagy te - hazudta Badru. Igazából fogalma se volt, hova tegye ezt a férfit. Abban sem volt igazán biztos, honnan származhat. - De van egy lezáratlan ügyünk, nem igaz?

Masud egy pillanatig hallgatott, majd felsóhajtott.

- Ahogy kívánod - hajtotta meg a fejét. - De előbb szeretném látni a fizetségem. - Badru válla megereszkedett. - Emlékeztess, miért is csinálom ezt a munkát!

A herceg kivárta, amíg Aiden felé mozdul, mielőtt válaszolt volna.

- Azt hiszem, láza van, és… félek, én tehetek róla, hogy a halálán van. Nem akarom, hogy ez történjen - mondta zavartan.

Gyűlölt Masuddal üzletelni. A férfi nem igazán csinált semmi olyat, amiért fizetség járna. Többnyire csak egy-két dolgot kért tőle. Szívességet vagy titkokat. Nem tudta biztosan, más ügyfelei mivel fizethetnek neki, de Badru többnyire a saját titkait osztotta meg vele cserébe. Csak egy szívességgel tartozott Masudnak és, tekintve a pletykákat a rejtélyes férfiról, előre félt, mi lesz az.

Csobbanás hangja térítette magához. Felállt és látta, hogy Masud a kád mellett áll, a vizet bámulva. Badru nem volt teljesen biztos abban, mire vár a férfi, de aztán bugyborékolás hangja ütötte meg a fülét. Oda rohant, félrelökte Masudot és beugrott a vízbe, hogy kiemelje Aident a felszín alól. A víz hideg volt, de nem érdekelte. Arabszolga felköhögött némi vizet, de nem tért magához. Badru gyengéden megsimogatta, majd felnézett Masudra.

- Azt kérted, tegyem a vízbe. Azt nem említetted, hogy figyeljek rá, a feje maradjon a felszín felett. Tudnod kellene, hogy minden apró részletre figyelned kell, ha tőlem kérsz szívességet - hajolt meg -, hercegem.

Badru mordult egyet, de nem válaszolt. Mindig elfeledkezett Masud… különleges voltáról. Akárki is volt, ebbe az emberbe túl sok ész szorult.

A medence szélére húzta Aiden testét, ahol leültethette és megmosdathatta. A hideg víz ellenére a rabszolga teste még mindig tüzelt.

- Mitől vagy ilyen boldog, hercegem? - vonta ismét magára Masud a figyelmét. - Nem emlékszem, láttam-e valaha is ilyen őszinte mosolyt az arcodon?

- Hogy? - vonta össze Badru a szemöldökét. - Ki ne mosolyogna, ha egy ilyen jóképű férfira néz? - pillantott ismét Aidenre.

- Értem. De meg kell mondanom, meglepett vagyok. - Badru magában káromkodott. Nem hallott róla, hogy bárki más maga mosdatta volna a rabszolgáit, de ingerelte a gondolat, hogy bárki más hozzáérjen a tulajdonához. Aiden az ő rabszolgája volt.

- Ez nem a te dolgod - nézett végül ismét Masudra. - Te csak a feladatoddal törődj!

- Akkor más dolgom is van? - kérdezte a férfi türelmetlenül.

- Igen. A következő feladatod az, hogy segíts magához téríteni - igyekezett visszanyelni frusztrációját. - Csinálhattam valamit, mert Ai… ez a rabszolga összeesett és képtelen vagyok magához téríteni. Ha nem verne a szíve, azt hinném, meghalt.

Masud nem válaszolt. Közelebb lépett és jobban megvizsgálta Aiden nyakörvét.

- Ez micsoda és hol szerezted? Mit csináltál? - Amikor Badru értetlenül nézett rá, folytatta. - Hogy akarod, hogy segítsek, ha nem mondod el, mi történt?

Badru sóhajtott és elmondta a történetet onnantól, hogy Aiden birtokába jutott, bár menet közben elhallgatta a forróbb részleteket Aidennel és az őrökkel. Ez talán később még fizetségként jól jöhet. Amikor a végére ért, Masud megrázta a fejét. - Nos, meg tudod gyógyítani?

- Igen és nem. Tudom kúrálni, de sokat nem tehetek. Rettenetes migréntől szenved a parancsod miatt.

Badru elfintorodott visszagondolva. Ő, aki alig tud valamit a mágiáról, talán jobban meggondolhatta volna, mielőtt arra utasít valakit, hogy tanuljon meg egy egész nyelvet.

- Látom, átlátod a hibádat - jegyezte meg Masud. - Akárhogy is, felkelthetem, de kevésbé lenne fájdalmas, ha hagynánk pihenni. Hamarosan magától is fel fog ébredni.

Badru megkönnyebbülten bólintott.

- Ha ez minden, hercegem - folytatta Masud rövid csend után -, énmegyek.

- Várj! - állította meg Badru, de nem nézett rá. Inkább Aident figyelte. - Még szükségem van rád. Nem tudom egyedül az ágyhoz vinni.

Masud rá nézett.

- Fizetségként azt kérem, mondd el, igazából miért akarod, hogy itt maradjak. Tudom, több minden van itt a felszín alatt.

Badru összevonta a szemöldökét.

- Rendben. Azt akarom, hogy meggyógyítsd. Szükségem van rá. Most - vörösödött el. Ez volt az igazság. Annyira felizgatta a helyzet, hogy magáévá akarta tenni Aident. Ott helyben.

- Nem értem, mi a problémád, hercegem. Hatalmad az istenekével vetekszeik. Mi tart vissza.

- Milyen kreténnek nézel te engem? - ugrott fel Badru. - Talán isteni vér csörgedez az ereimben, de akkor sem helyes úgy rákényszerítenem az akaratom valakire, hogy nem tud tiltakozni.

Masud nem szólt semmit, csak elmosolyodott.

- Akkor örömömre szolgál. Nem örülnék, ha egy olyan embernek kellene segítenem.

Badru keresztbe fonta a karjait.

- Most vizsgáztatsz? Nem hinném, hogy jó eljárás lenne ez a te munkádban.

Masud vállat volt, majd kiemelte Aident a vízből.

- Azt hiszem. De a legsötétebb titkaid birtokában, félek, többet engedhetek meg magamnak.

- Egy arrogáns féreg vagy, Masud - csóválta a fejét Badru. - Mi lett azzal az emberrel, aki mindig megcsókolta a lábam?

- Kimosta a homokot a szájából és használta az eszét, hogy hírnevet szerezzen - válaszolta Masud, mire Badru csak nevetett.

***

Badru némán figyelte az ágyon fekvő Aident. Egy ideje már mozdulatlanul várt, de a rabszolga nem ébredt fel. A láza már lement, de Badru még mindig türelmetlen volt. Unta már a helyzetet. Masudra nézett, aki erősen koncentrálva tanulmányozott egy tekercset.

- Mi az, amit olvasol?

Masud először nem reagált. A herceg már épp azon volt, hogy feladja, amikor a másik mégis rá nézett.

- Mindig feljegyzem a tranzakciókat - válaszolta, majd valamit lefirkantott a papiruszra. - Négy szívesség egy embertől. Ezt fel kell jegyeznem.

Badru összevonta a szemöldökét.

- Azt hiszem, tévedsz, Masud, Én csak három dolgot kértem tőled. A kor meglágyította az agyad?

Masud nem mosolyodott el.

- Nem tévedek, hercegem - fordult el. Ekkor kopogtatás hallatszott. Badru az ajtó felé pillantott és látta a belépő alakot. Azonnal felismerte az apja emberét.

Azonnal felállt, hogy fogadja.

- Mit akarsz? - fonta össze a karjait. - Több eszed lehetne, mint hogy a hálószobámban rám törj. Mit tettél volna, ha mással vagyok elfoglalva?

Az idősebb férfi undorodva húzta el a száját, ahogy Aidenre nézett. Badru dühbe gurult. Hogy mer ez az ember így nézni a rabszolgájára?

A férfi megérezte az égető pillantást és visszafordult Badruhoz.

- Elnézésedet kérem, herceg - köpte a címet. Badru sosem értette, miért tartja az apja ezt az embert. Már számtalanszor megpróbálta eltenni az útból, de az apja megállította. - Kivel beszéltél az előbb?

- Parancsolsz? - nézett rá Badru zavartan.

- Biztos vagyok benne, hogy a hangodat hallottam, mielőtt beléptem. De csak ti vagytok itt.

Badru nem válaszolt, csak hátra nézett oda, ahol Masud állt, de a férfinak már csak hűlt helyét találta. Nem meglepő. Ez az ember profi volt abban, hogy láthatatlan maradjon. Csak az ügyfelei ismerték.

- Igen. Amint látod, egyedül vagyok - szakította félbe Badru. Minél gyorsabban meg akart szabadulni ettől a vén kurafiról. - Most pedig, ne vesztegesd tovább az időmet!

- Igenis, hercegem! - csikorgatta a fogait a férfi. - A fáraó hívat, és őnagysága, Manu herceg. Úgy tűnik, készül valami az elkövetkező héten, amiről tudnod kell.

- Az apám? Mit akarhat tőlem? - lepődött meg Badru. Az apja nemigen akart vele beszélni. Megvannak a hátrányai, ha az ember hátulra sorul az öröklési rendben. Mi lehet olyan fontos, hogy Manuval együtt látni akarják?

- Kérlek, ne várasd sokáig! - javasolta a szolga.

Badru csak állt ott és bámulta az ajtót, amin a férfi távozott, míg a szeme sarkából meg nem pillantotta a szélesen vigyorgó Masudot. A férfi olyan rejtélyesen tűnt fel, ahogy az előbb eltűnt.

- Ho… hogyan…?

- Hercegem! - szakította félbe Masud. - Tudod, hogy én információkat kérek a munkámért cserébe. Azok az értesülések, amik rád várnak, kellő ellenszolgáltatást jelenthetnek.

- Már kifizettelek, Masud. És nem lesz többé szükségem a szolgáltatásaidra.

- Úgy lenne? - fonta keresztbe a férfi a karjait. - Valóban azt terveznéd, hogy itt hagyod a rabszolgád egyedül? Mondtam, hamar magához fog térni. És nem hinném, hogy tudtára adtad volna, hogy azt akarod, maradjon itt. Mit teszel, ha felébred és elmegy, vagy rosszabb, kárt tesz valakiben?

- És te mit javasolsz? - vágott vissza Badru érzelemmentes hangon. - Itt maradnál és gondoskodnál róla?

Masud bólintott.

- Fizetségért cserébe.

- Újabb titok? - kérdezte Badru reménykedve. Amikor Masud megrázta a fejét, tudta, nincs választása. - Egy újabb szívesség?

- Nem hiszem, hogy ez nagy ár lenne, hercegem - nézett az alvó Aidenre. - Amellett pedig, csak nem bíznád ezt az embert egyik oktalan szolgádra? Bele se merek gondolni, mit tennének vele.

Badru keze ökölbe szorult. Masudnak igaza volt. Manu még mindig kutathat Aiden után. Nem hagyhatja magára.

Sóhajtott egyet.

- Gondoskodnál róla? Manu szerint veszélyes lehet. Nagyon erős.

- Mégis itt van - mosolygott Masud. - Bízz bennem, hercegem! - térdelt le és megcsókolta Badru kezét. - Biztosítalak, a rabszolgád itt lesz, amikor visszatérsz. A szavamat adom.

Valamiért Badru úgy érezte, Masud hazudik. De miért tenné? Még soha nem tette azelőtt.

Folytatása következik!