Egyiptom hercege V. rész

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege IV. rész

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 9.

******************************************************************************

Badru lesétált a lépcsőn egy falfestményekkel teli terembe. Azt közölték vele, az apja és a fivére várják oda, de az okát nem értette. De hát az apja mindig is a maga érdekei szerint cselekedett, amiket senki más ember fia nem ismerhetett ki.

A terem szokatlanul sötét volt éjszaka, még a fáklyák fényéven is. Ahogy lassan végiglépdelt a márvány padlózaton, Badru végigpillantott néhány kivehető alkotáson. Elmosolyodott és végigfuttatta a kezét az egyiken. Nem is emlékezett már, mikor volt itt lenn utoljára. Pedig gyerek korában rengeteget játszott ezek között a falak között. Szeretett a kövekbe vésett figurákhoz beszélni. Sok szép emlék fűzte ide. És ez volt az a hely is, ahol először találkozott Manuva, egy évtizeddel ezelőtt.

Halkan felnevetett, visszagondolva azokra az időkre. Aztán hangok ütötték meg a fülét. Kíváncsian közelebb húzódott a forrásukhoz és megpillantotta az apját és a fivérét. Úgy tűnt, vitatkoznak valamin. Bár a szóváltás eléggé egyoldalú volt.

- Miért hallgatsz, Manu? - dörögte apjuk, a fáraó. Meglepően egyszerű öltözéket viselt, ahogy ott állt, szemben a leszegett fejű Manuval. A herceg vállai megereszkedtek, kezeit a háta mögé dugta. Úgy nézett ki, mint egy meghunyászkodó gyermek.

Badru legszívesebben felnevetett volna a képen, ha nem tudja, Manut mennyire megviselik az ilyen szidások.

- Atyám! - szólalt meg végül, magára vonva mindkét férfi figyelmét. Az apja is meglepettnek tűnt, de nem annyira, mint Manu. Úgy néztek ki, mint akik nem is számítottak rá, hogy Badru megjelenik. Különös, tekintve, hogy pont ők hívták oda. Vagy talán az apja ezt elfelejtette közölni a fivérével.

- Badru! Fiam - mosolyodott el az idősebb férfi, majd ellépett Manu mellett, hogy átölelje a fiát. Badru egy pillanatig tétovázott, mielőtt viszonozta volna a gesztust. Ritkák voltak az ilyen intim pillanatok közöttük. A nyilvánosság előtt különösen is csak formálisan üdvözölték egymást. - Örvendek, hogy csatlakozol hozzánk. Mi hozott ide ilyen kései órán?

- Szép estét, atyám! - hajtott fejet Badru tisztelettudóan. - De… miről beszélsz? Te hívattál ide - nézett rá zavartan.

Az apja megrázta a fejét.

- Én csak Manut vártam ide ma - fonta karba a kezeit. - Valaki mást mondott neked?

Badru visszagondolt a korábbi eseményekre. Azt mondták, az apja kifejezett parancsa, hogy jöjjön le ide. Hazudtak volna neki? Nem lett volna meglepve. A küldönc, aki hozta a hírt, egy igazi kurafi volt és gyűlölte Badrut. Teljesen elképzelhető volt, hogy az illető átverte, de… egy ilyen rafinált ember tenne ekkora őrültséget? Sokkal ésszerűbb lett volna valaki mást küldenie maga helyett, nehogy végül rajta csattanjon az ostor. De akkor miért?

- Igen - válaszolta végül. - De én…

- Értem - szakította félbe az apja. - Akkor félreinformáltak. Majd később megkeressük a felelősöket. Nem engedhetem meg, hogy az embereim hamis hírekkel traktálják a családomat.

Badru elfintorodott az apja hanghordozásától. Nem mintha sajnálta volna a hírnököt. Magára vethet, amiért rosszul végezte a munkáját. A büntetés csak a tanulás fizikai útja. De az apja most nem úgy beszélt, mintha kötelezettségről lenne szó. Sokkal inkább valamiféle szórakozásról. Ez már önmagában is megrémítette Badrut. Az apja néha talán túlságosan is tudta élvezni az ilyesfajta eseményeket.

- Atyám, talán mégse…

- Felség! - szakította félbe Manu az öccsét, oda lépve hozzájuk. - Nem hinném, hogy ez bölcs lépés lenne - mondta még inkább meghunyászkodva, mint azelőtt.

Az apjuk felé fordult.

- Manu! Kedves vagy a szememben, fiam, de nincs jogod kioktatni, mi a bölcs és mi nem. Sosem bocsátom meg az ilyesfajta inzultust.

Manu Badru felé fordult. A szemeiből nem lehetett érzelmeket kiolvasni, mielőtt ismét a fáraóra nézett volna és féltérdre ereszkedett, meghajtva a fejét.

- Ez esetben, Felség, esedezem bocsánatodért arcátlanságom miatt, hogy emlékeztetnem kell téged ennek az ügynek a problémájára.

- Emlékeztetni? - visszhangozta az apjuk. - Azt akarod mondani, öregségemre feledékeny lettem? - morogta, megragadva Manut a hajánál fogva. Badru felszisszent a bátyja nyögéseit hallva, de nem mozdult.

- Bocsáss meg, Felség, de igen - szorította össze Manu a fogait és az ökleit. Nehezére esett visszafognia magát, de bármiféle ellenszegülés halálos vétek lett volna. Nem számít a rangja, a kora, vagy hogy mennyire van igaza.

- Atyám… - próbált közbelépni Badru, de a fáraó csendre intette.

- Ne most, fiam! Vagy te leszel a következő.

- Kérlek, Felség! - nyögte Manu. - Senki nem tud és nem is fog tudni az esetről rajtunk kívül.

- Ó?

- Mindkettőnket szólítottál, Felség - folytatta. - Amikor egyedül érkeztem, elkezdtünk beszélgetni a háremhölgyekről és úgy tűnik, találkozónk eredeti oka elfelejtődött - nézett bocsánatkérően az apjára Manu.

A fáraó egy órának tűnő ideig bámult rá. Akár a büszkeségéről volt szó, akár másról, Badru végül úgy érezte, a csend már túl hosszúra nyúlik.

Aztán az apjuk bólintott.

- Rendben. Igazad van - engedte el Manu haját. A herceg a fejéhez akart nyúlni, de aztán megmerevedett a mozdulat közben. Az apjuk még nem végzett. - Ha nem terelted volna el a figyelmem, nem feledkezem el ilyen fontos hírekről. A te hibád, Manu - csóválta a fejét, azzal sarkon fordult és elhagyta a helyiséget.

Badru sóhajtott egyet és a bátyja mellé térdelt, támogatóan a vállára téve a kezét. Az apjuk természetesen megint elhárít minden felelősséget. Mindig ezt csinálta. Ha a háborús stratégiája csődöt mondott, a hadvezéreket hibáztatta, mert nem az ő szavai szerint jártak el. Ha olyan ételt rendelt, aminek pontosan tudta, nem szereti az ízét, a szakácsokat hibáztatta, mert nem készítették ízletesebbre. Ő sosem hibázott. Badru viszont most nem foglalkozott ezzel, inkább csak a bátyjára figyelt, míg nem találkozott annak rémisztő tekintetével.

- Ma… Manu… Mi a baj? - kérdezte elfúló hangon. - Tudom, hogy erősnek kell maradnod atyánk előtt, de…

- Most haragszom rád - lökte el magától a bátyja. - Úgyhogy ne szólj hozzám! - Azzal felállt és a fáraó után sietett. Badru zavartan nézett utána. Mit tett, amivel felingerelte a bátyját? Mielőtt még bármire jutott volna, meghallotta az apja hangját.

- Badru! Gyere ide! - kiáltotta a hang. - Még nem végeztem veletek.

Badru most bárhol szívesebben lett volna, mint az apja közelében. A fáraó igazi szemétláda tudott lenni, ha a vezetői képességeit vonták kétségbe. Pletykák terjedtek arról, hogy fiatal korában teljesen inkompetens volt. Nem mintha ezt bárki ki merte volna mondani előtte. Egy ilyen büszke ember előtt. Reménykedtek, hogy a korral majd csökken a büszkesége, de az csak nőttön nőtt.

Badru fáradtan sóhajtott és úgy döntött, nem erőlteti magát a gondolkodással. Az csak időpocsékolás lenne.

- Próbára teszed a türelmem, fiú - mondta az apjuk Manunak, amikor a fiatalabb herceg oda ért. A bátyja megint a padlót bámulta, mint korábban.

- Atyám! - szólt közbe Badru. - Mi ingerelt fel ennyire? Mit tett Manu?

- Nem ad magyarázatot a tetteire - morogta a fáraó, majd Badru zavart tekintetét látva hozzá tette: - Az embereim azt jelentették, különös tárgyakat találtak a háremhölgyek lakrésze előtt. Gyümölcsöket, apró ajándékokat, ilyesmiket. Senki sem tudta, ki hagyja ott őket, amíg valaki észre nem vette Manut, amint odacsempész egy üvegcse rózsavizet - pillantott idősebb fiára. - A bátyád viszont nem ad magyarázatot.

Badru legszívesebben felsóhajtott volna. Szóval ennyi lenne az egész? Csak ennyi?

- Atyám - lépett előre -, ha ez a probléma tárgya, én magyarázatot adhatok. - Mindkét férfi tekintete felé fordult.

- Valóban? - kérdezte az apja. - Akkor ne habozz!

- Manu meg akarta kettyinteni néhány asszonyodat, Atyám. A férfiak néha ajándékot adnak annak a nőnek, akivel hálni akarnak. De mivel a nők a tieid, gondolom nem akart terhelni azzal, hogy engedélyt kér. Ennyi az egész.

Az apjuk összevonta a szemöldökét és Manura nézett.

- Igaz ez? - A herceg habozott egy pillanatig, majd bólintott. - Értem… Nem kellett volna ennyire körülményeskedned, fiam. Csak kérned kellett volna. Nagylelkű ember vagyok.

Manu nem válaszolt, Badru azonban tudta, közel sem boldog. Manu valami különös tiszteletet táplált a nők iránt, ami már-már az imádattal volt határos. Tudta, ha az apjuk tovább feszegeti a témát, kényelmetlen szóváltásra kerül sor, ezért inkább közbelépett.

- Atyám! Azt mondtad, valami fontosat kell megbeszélned velünk.

A fáraó bólintott, majd a freskók felé fordult.

- Közölni akartam veletek, hogy a fivéretek, Akil, hamarosan hazatér. - Mivel hátat fordított nekik, nem láthatta az undort, ami kiült Manu arcára. Nem tudott másként gondolni legidősebb fivérükre, csak gyűlölettel.

Akil különös ember volt. Húsz évesen mindössze ötszáz emberrel elfoglalt egy várost és annyi aljasságot követett el, hogy kiérdemelte a Véres Homoki Vipera nevet. Később elvett egy idegen országbeli hercegnőt, hogy rangban illő társat biztosítson magának. Azóta egyikük sem tért vissza a palotába. De az igazán különös a személyisége volt. Hangos és erőszakos ember volt. Sosem rejtette véka alá az érzelmeit senki irányában. Különösen Manu felé. Ők ketten folyamatosan vitatkoztak. Ha elég ideig maradtak együtt, a dolgok óhatatlanul tettlegességig fajultak. Manu legalább tucatszor próbálta megölni Akilt, de mindig kudarcot vallott. Akil mindig csak gyűlölettel nézett rá, ami Badrut is megrémítette.

- Értem - motyogta Manu, ökölbe szorítva kezeit. - Azt hittem, a feleségével marad. Még mindig nem született gyermekük?

Apjuk legyintett.

- Ő is biztos jól van. Akil azt mondta, elege van már a nő folyamatos panaszkodásából és inkább haza látogatna. Ez olyasmi, amit egy nőnek meg kell értenie, nemde?

Manu bólintott, bár tudta, az apja nem láthatja. Badru nyugtatólag a vállára akarta tenni a kezét, de tudta, a bátyja ezt most nem értékelné. Néhány megjegyzés után, milyen megértőnek kell lennie egy feleségnek, az apjuk távozott. Miután közölte a híreket, már nem törődött velük többet.

Igazság szerint ezt bárki más által megüzenhette volna nekik. Talán valójában csak Manut akarta szembesíteni azzal, tud a kis ajándékairól, és két legyet ütött egy csapásra.

Amikor kettesben maradtak, Manu és Badru csak álltak egymás mellett. Mivel az idősebb fivér még mindig dühösnek tűnt, Badru úgy döntött, távozik. De épp csak egy lépést tett meg, amikor Manu megragadta a vállát és úgy bámult rá, mintha csak az imént köpték volna szembe.

- Manu?

- Bízhatok benned, Badru? - kérdezte színtelen hangon, mire az öccse elfintorodott. Remek. Megint a nagy testvér beszél.

- Persze, hogy igen - válaszolta. - Tudod, hogy sosem árulnálak el.

Manu váratlanul egy sötét sarokba vonta őt és a falnak lökte. Ahogy levegő után kapkodott, Manu megragadta a torkát és megszorította.

Manu szürke szemei sötét haragtól izzottak.

- Akkor mondd el nekem, miért invitálod a szörnyeteget az otthonunkba!

Folytatása következik!