Egyiptom hercege VI. rész

Előzmény: Egyiptom hercege I. rész
Közvetlen előzmény: Egyiptom hercege V. rész

Írta: JolliTheApple

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. február 17.

******************************************************************************

Badru zavartan és egy csipetnyi félelemmel a szemében bámult a bátyjára. Mégis miről beszél? Szörnyeteg?

- Nem értelek, Manu – húzódott félre, de rá kellett döbbennie, hogy az útja el van zárva. - Mégis milyen szörnyetegről beszélsz? - vonta fel egyik szemöldökét. Manu néha túlságosan is drámai tudott lenni.

A másik olyan átható pillantással nézett le rá, hogy Badru akaratlanul is összerezzent.

- Pontosan tudod, kiről beszélek – morogta. - Arról a kígyó fattyúról, aki kereskedőnek, vagy ilyesminek titulálja magát.

Badru továbbra is zavartan bámult rá, majd nyelt egy nagyot.

- Ó! Masudra gondolsz. - Figyelte, ahogy Manu állkapcsa megrándul a név hallatán, Badru pedig a szemeit forgatta. Szóval erről szólna az egész? Ez az a nagy dolog? - Igen, én hívtam ide, de csak mert szükségem volt rá – válaszolta egy szemernyi megbánás nélkül a hangjában. - Gondod van vele?

- Hogy gondom van-e vele? - fortyant fel Manu, szemei pedig úgy szikráztak, mintha kész lenne megütni a testvérét. De az tudta, hogy Manu sosem tenne ilyet. Nem abból a fajta fából faragták. - Már megmondtam neked, hogy ne hívd azt a fattyút a palotába, most pedig mégis ezt tetted.

Badru horkantott egyet.

- Persze, hogy ezt tettem. Számtalan dolgot mondták már, hogy ne tegyem, én pedig mégis megtettem. Nem értem, miért vagy ennyire meglepve miatta.

- Sosem figyelsz rám, amikor arról beszélek, hogyan kezeld a nemeseket, kit hívj meg vacsoravendégnek, vagy hogy egy orgia nem a legmegfelelőbb üdvözlési ceremónia a külföldi követeknek – fintorodott el. - Masud túl sokat tud rólad. Ha egyszer a fülébe jut valami veszélyes, vajon ki akadályozná meg abban, hogy bárkinek eladja az információt, aki eleget fizet érte? Gondolj csak bele, mennyit veszíthetsz!

Badru ismét a szemét forgatta.

- Ó, kérlek! Mintha ez bármit is számítana – vont vállat. - Herceg vagyok. Bármit teszek, ahhoz senkinek semmi köze a felettem állókon kívül. És biztos vagyok benne, hogy őket a legkevésbé sem érdeklik az ez irányú vonzalmaim.

- Ez nem csak rólad szól, Badru – ragadta meg a bátyja az állát és olyan közel rántotta, hogy az arcuk majdnem összeért, Badru pedig ismét azt a furcsa csillogást fedezte fel a szemében. A színe más volt, de valahogy mégis Aiden tekintetére emlékeztette.

Badru szíve hevesen zakatolt a rabszolga gondolatára. Nem szabadott volna így reagálnia, de mégis mit tehetne? Aiden különös alak volt. Túl büszke ahhoz, hogy rabszolga legyen. Egy herceg sem tűrne el ilyen megaláztatást.

Zavarodottságában alig hallott valamit abból, amit Manu beszélt.

- ...Nem akarom, hogy a titkaid egyszer visszaüssenek rám. Muszáj lesz...

Badru megmerevedett.

- Visszaütni? Mégis miről beszélsz? Szerinted rád bíznék valaha is bármilyen fontos titkot? Vagy hogy valaha is felfedném a tieidet? - Remélte, használ, ha átmegy támadásba.

- Én... én nem mondtam, hogy szándékosan ilyet tennél. De olyan impulzív vagy! - magyarázta, most már kevésbé dühösen. Inkább... Lesajnálóan? A nyomorult kurafi!

- Szóval így! Túl impulzív vagyok, hogy tisztán gondolkozzak? Mintha bármikor is elfecsegtem volna bármilyen titkodat, mint egy idióta – horkantott, dühösen félrelökve Manut. Elindult az ajtó felé, de a fivére megállította, hogy ismét a szemébe fúrja metsző tekintetét.

- Nem állítom, hogy hülye lennél, Badru – szögezte le higgadtan, mintha nem épp az előbb szegezte volna neki a vádjait. Más körülmények között Badru felnevetett volna azon, ahogy a szerepek megváltoztak. - Csak azt mondom, hogy hiányzik belőled a... tisztánlátás.

Badru nem válaszolt semmit, csak meredten bámult fivére szemébe a gyér fényben.

- Talán igazad van, fivérem – ismerte el végül. - Talán nem gondolom át eléggé a dolgokat és ez gondot okoz mindenki másnak, téged is beleértve... De mégis mikor árultam el a bizalmadat?

Kitépte a karját Manu szorításából és elviharzott, figyelmen kívül hagyva bátyja kiáltásait, amivel igyekezett megállítani. Igyekezett visszafojtani a könnyeit, miközben elrohant. Micsoda szégyen! Ő, egy herceg, mindjárt elsírja magát néhány röpke szó miatt.

De legalább senki sem vette észre.

***

Badru nesztelen léptekkel sétált végig a néma folyosón. Szerencsére elkerült mindenkit, aki ilyenkor idekinn rója útjait. Szégyenletes lett volna, ha valaki rajtakapja itt kivörösödött szemekkel. Az istenekre, milyen szörnyű is lenne az! Úgy sír, akár egy nő.

A falnak dőlt és megvárta, amíg ismét lélegzethez jut. Végtelenül fáradtnak érezte magát. Késő volt már és a hideg éjszakai levegő érintésétől nem vágyott másra, csak hogy a jó meleg ágyába kerülhessen. Kivéve talán arra, hogy Aiden is ott legyen.

Felsóhajtott.

Még mindig rosszul érezte magát a parancs miatt, amit a férfinak adott. Talán tényleg túl impulzív volt. Legalábbis akkor, ha Aidenről volt szó. De Masud majd gondoskodik róla. Az az alak talán titokzatos és ördögi erők fölött rendelkezik néha, de a munkáját mindig elvégzi. Az ilyen egyszerű feladatokban pedig lehetetlen is lenne, hogy hibázzon.

Ha pedig már Masudról van szó, mégis honnan tudott róla Manu, hogy itt járt? Ennek nem volt semmi értelme. És ha már itt tartunk, miért gyűlölte a fivére annyira Masudot? Nyilván nem érzett iránta olyan lángoló dühöt, mint Akil iránt, de akkor is... Akil egy igazi szemétláda volt. De Masud? Ő sosem ártott Manunak. Legalábbis amennyire ő tudta. Ráadásul még azt is Manunak köszönhette, hogy egyáltalán megismerte a másik férfit. Akkor meg...

Gondolatait közeledő léptek zaja szakította félbe. Ideje se volt megfordulni, mielőtt valaki elsietett mellette, a padlóra lökve őt.

Ahogy a kövezetnek ütközött, Badru az alak felé nézett, de az befordult a sarkon, mielőtt jobban kivehette volna az alakját. A herceg felnyögött és frusztráltságában ismét eleredtek a könnyei. A padló nagyrészt homokkal volt felszórva, a könnyeitől átnedvesedő anyag pedig marni kezdte a sebeit. A vágások a karjain és a lábain sajogtak.

Óvatosan felült, vigyázva, nehogy még nagyobb fájdalmat okozzon magának. A fenébe is! Úgy viselkedett, akár egy kisgyerek. Remélte, hogy idővel kinövi ezt.

Gondolatait ezúttal hangos ugatás szakította félbe. Ahogy felnézett, egy nagy kutyát pillantott meg, ahogy felé rohan. A kopó barna volt és loncsos. Nem úgy nézett ki, mint bármelyik kutya, amit valaha is látott volna. A fülét sem úgy vágták, mint a palota kutyáiét. De még mielőtt jobban megvizsgálhatta volna, az megállt előtte és meredten bámult rá. Badru visszahőkölt és az eb felé nyújtotta a kezét, hogy az megszagolhassa. Az azonban nem törődött vele, hanem előre hajolt és képen nyalta a herceget. Bardu felnevetett és összeborzolta a szőrt az állat fején.

Ekkor érkeztek meg a lihegő őrök.

- Felség! Jól van? - kérdezték a kutyát figyelve, ami a herceg körül körözve morgott. Mintha csak őt akarná megvédeni. Milyen érdekes! Badru megpróbált felállni, de a sebei túlságosan is sajogtak.

Mielőtt bármit is tehetett volna, a kutya alá került, megtartva a hátát. Mintha megérezte volna, hogy mindjárt összerogyik.

Micsoda jól nevelt jószág! - gondolta mosolyogva, majd az őrök felé fordult.

- Mi folyik itt? Ki volt ez? - vakkantotta, összevonva szemöldökét, mire a két férfi azonnal haptákba vágta magát.

- Elnézését kérjük, felség – mentegetőzött az egyik. - Láttuk, ahogy végigrohan a folyosón. Azt hittük, ez a kutya üldözi – mutattak a jószágra, ami továbbra is bizalmatlanul morgott rájuk.

Az őr megfeszült, de aztán elernyedt, amikor Badru nyugtatólag megpaskolta az állat fejét.

- Egy betolakodó?

- Úgy hisszük – válaszolta a másik őr.

- Akkor mégis mire vártok? Nyomás utána! - parancsolta Badru, mire a két őr a lábaik előtt heverő hercegre nézett.

- De... mi lesz a kutyával?

Badru felvonta a szemöldökét.

- Talán nem voltam egyértelmű? Nyomás! - parancsolta.

A két férfi azonnal ügetésbe ugrott, Badru pedig sóhajtva a falnak dőlt, ahogy távoztak. A kutyára nézett, ami épp a lábához dörgölőzött.

- Nem úgy nézel ki, mint a palotai kutyák – mondta. - Mégis honnan jöttél? - borzolta össze ismét az eb szőrét.

Az állat felnézett rá, aranyló szemeiben pedig megcsillant a fáklyák fénye. Pontosan ugyanolyanok voltak, mint Aigen szemei, amikor először látta. Várjunk csak! Hogy változhatott meg a szeme színe időközben? Vajon ő is olyan lenne, mint Masud?

Badru megmerevedett a különös ember gondolatára. Még mindig felhergelte a Manuval folytatott beszélgetés. Hogy mondhatott ilyeneket? Ő sosem árulná el a fivérét, még akkor sem, ha az nem így gondolkodott. Manu szégyenlőssége nem az egyetlen titka volt. És még csak nem is a legrosszab. De mégis...

A kutya felvonyított, megérezve Badru szomorúságát. A herceghez bújt, mintha meg akarná nyugtatni. A herceg elmosolyodott és megsimogatta az állatot.

- Köszönöm – sóhajtott. A gyomra megkordult. - Elég éhes vagyok. Veled mi a helyzet? - nézett az állatra, ami ugatott egyet és engedte, hogy a herceg rá támaszkodva felálljon. - Akkor menjünk!

***

Az egyik üres hálószobában ücsörögtek. Badru leheveredett az ágyra és figyelte a kutyát, ahogy az az eledelét falja. Kiderült, hogy a jószág még talán nála is éhesebb.

- Úgy csinálsz, mintha napok óta nem ettél volna – nevetett fel. A kopó átható tekintettel nézett rá, de Badru nem ijedt meg tőle. Bár ő volt a legkedveltebb a hercegek között (talán nem utolsósorban az orgiáinak köszönhetően), mindig is jobban szerette a kutyák társaságát. Sosem kellett odafigyelnie, mit mond nekik és attól se kellett félnie, hogy megszólják.

- Ha már itt vagy, gondolom, kiönthetem neked a szívem – mondta. Az eb most már nem nézett fel az ételéből, de hevesen forgó fülei jelezték, hogy figyel. - Helyes. Látom, egyetértesz. Tudtam, hogy így lesz.

Badru ernyedten elnyújtózott az ágyon és elmesélte a Manuval folytatott beszélgetését, majd az apjáról mesélt. A végén furcsa mód jobban érezte magát. Talán tényleg használ, ha az ember kiadja magából azt, ami bántja.

- Őszintén megvallva, nem hittem volna, hogy ennyire felhúzza magát Masud miatt. Tudom, hogy sokat vitatkoznak, de azt hittem, ez csak amiatt van, mert ilyen a személyiségük – magyarázta. Most azonban kezdett rájönni, hogy eddig fogalma sem volt, mi folyhat közöttük. Manu nem volt hajlandó beszélni róla, mert Masudot egy kétszínű kurafinak tartotta, akiben sosem szabad megbízni. Masud pedig... Nos, Masud csak különösen mosolyogni és valami olyasmit mondana, hogy „Azt tettem, ami a legjobb volt neki, még ha ő gyűlöl is ezért”. Annak a kettőnek egyértelműen története van.

Badru felsóhajtott és folytatta: - Úgy értem, csak azért hívtam ide, mert aggódtam Aiden miatt – bámult a plafonra. - Nem akartam, de mégis az én parancsom ütötte ki. Mégis miért tettem ezt? Mert be akartam bizonyítani, hogy Aiden ártalmatlan, annak ellenére, hogy Manu szerint veszélyes. Meg kellett mutatnom, hogy téved. - Felült és a kutya felé fordult. Az állat is rá nézett, mintha azon merengene, mire gondolhat a férfi. - Pontosan. Ha Manu elfogadóbb lett volna Aidennel, nem kényszerültem volna rá, hogy kiadjam a parancsot, ő eszméleténél maradt volna, nekem pedig nem lett volna szükségem Masud segítségére – mondta magabiztosan. - Vagyis ez mind az ő hibája, nem az enyém – vonta le a következtetést.

A kutya csöndben maradt és csak figyelte őt, mintha azt mondaná, „Mégis kit akarsz meggyőzni? Engem vagy magadat?”

- Nekem van igazam – jelentette ki a férfi. - Nem én vagyok itt a bűnös.

A kutya prüszkölt egyet és ismét az eledelébe temette a pofáját. Badru felvonta a szemöldökét. Különös egy állat volt ez. Néha már-már úgy viselkedett, mint egy ember, aztán meg a lehető legállatiasabban vetette magát az ételére.

- Kérlek, ne érts félre, barátom! Nem vagyok szűz – próbálta magára vonni a kutya figyelmét. - Rengeteg férfival és nővel ágyba bújtam már... - A kutya erre felhorkantott, meglepve a herceget. Micsoda különös állat! - De Aiden más.

Erre négylábú társa megmerevedett, fülei pedig meredten szöktek a levegőbe.

- Sosem rejtettem véka alá a szexuális vágyaimat. Bárkit megszereztem, akit csak megkívántam. De ő... Bár jobban szeretem a férfiakat, mint a nőket, általában én vagyok az, aki irányít – magyarázta a kutyát figyelve. - De Aiden... Kétlem, hogy vele ez lenne a helyzet. Ő... - Szavak után kutatott a fejéven, de nem találta a megfelelő kifejezést. Könnyebb lenne, ha a beszélgetőtársa ismerné a kapcsolatukat.

Különös volt, mennyire nyugodtnak érezte magát az állat társaságában. Akárha Manuval beszélt volna. Azonban most félrelökte ezt a gondolatot és folytatta: - Kérlek, értsd meg, hogy én tényleg akarom őt! Ó, de még mennyire, hogy akarom! - sóhajtott, az arcát dörgölve. - Talán jobban is, mint amennyire az helyénvaló lenne az én helyzetemben. De Aidennel... Vele nem tudok így viselkedni, mert... nos, félek, hogy jobban a hatása alá kerülök, mint ő az enyém alá. Nem akarok a szajhája lenni. Úgy értem, én egy herceg vagyok. Nem engedhetem, hogy kihasználjon, bárkit is fogadok az ágyamba.

Bármennyire tiltakozott, a férfi gondolatától a vér szakadatlanul az ágyékához áramlott.

Váratlanul a kutya felugrott az ágyra és a hátára lökte őt. Badru felnyögött meglepetésében.

- Mégis mi vagy te...? - Elhallgatott, ahogy a kutya ráfeküdt és a farkát csóválva felnézett rá. - Á! Csak játszani akarsz, nem igaz? Nos, barátom, készülj a vereségre! - Badru felnyögött, lelökte magáról a kutyát és rávetette magát, de pár perc múlva ismét alulra került. Az eb farka hevesen csapkodta a combjait.

- Rendben, rendben! - emelte fel a kezeit. - Elismerem, hogy te vagy az erősebb. De ezzel még nincs vége – zihálta.

Az állat úgy nézett le rá, mintha elvigyorodna.

Badru elnyúlt az ágyon és engedte, hogy a kutya rajta maradjon. Izzadt és a kutya bundája megvédte őt az éjszaka hidegétől.

- De csak hogy tudd, nem alszom veled – viccelődött és nevetve elnyújtózott a kutya alatt. - Bár szeretem a férfiakat, de csak a saját fajtámból. Ennél azért válogatósabb a farkam.

A kutya megrázta a fejét, mintha tiltakozna.

- Köszönöm – hunyta le Badru a szemeit és sóhajtva átengedte magát a kutya bundája keltette meleg érzetének. - Köszönöm, hogy meghallgattál. Tényleg. Bár tudom, hogy úgyse lett volna sok szavad, mivel én etetlek, de akkor is nagyra értékelem a társaságodat. Kissé magányos itt. Manuval tudok beszélni, de... arra az esetre, ha épp ő okozza a problémát, nincs senkim. Anyám túlságosan is elzárkózik, apám pedig... - Undorodva elfintorodott. - Ő még a legjobb napjain is gyűlöletet kel bennem. Így hát maradnak a kutyák.

Csend telepedett rájuk. Csak az éjszakai szél kavargott a levegőben. Badru valami nedveset érzett az arcán és amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a kutya őt nyalogatja. Tisztára törölte magát és az ebre nézett. Azokat az intelligens, aranyló szemeket fürkészte, bennük a saját tükörképével. Elmosolyodott és ismét megsimogatta a nagy busa fejet.

- Jó éjszakát, barátom!

Folytatása következik!