Megyjegyzés: Ez a Sorina-sorozatom (Vízválasztó, Sorina, Látogatás az Infernóban, Megnyitó, Egyetem; Látogatás Sorinánál) újabb eleme, azonban, remélhetőleg, javarészt ezek ismerete nélkül is értelmezhető és élvezhető.
***************************************************************************
- Te aztán nem aprózod el - fújtam egyet, miután letettem a súlyos kartondobozt az egyik asztalra és kézfejemmel letöröltem némi izzadtságot a homlokomról. - Mi van ebben? A féltégla-gyűjteményed?
Sorina erre csak nevetett, miközben elkezdte kipakolni egy másik méretes tároló alkalmatosság tartalmát.
- Persze. Azt mutogatom a csajoknak - viccelődött. - Másoknak bélyeggyűjteménye van, nekem meg ez.
- Á! Akkor már értem, miért sürgölődnek körülötted annyian - kacagtam fel. - Apropó! A háremed ilyenkor merre van? Most miért nem velük pakoltatsz?
- Kapd be, jó! - nevetett Sorina és az arcomba vágott egy törlőrongyot. - Nem kérhetem meg egy jó barátomat, hogy segítsen áthordani a holmimat?
- Dehogynem - igazítottam meg összeborzolódott hajamat. - Csak az okát nem nagyon értem.
Sorina válasz gyanánt csak megvonta a vállát.
- Te ismered jobban az egyetemi adminisztrációt.
- Oké, oké! Egy szót se többet! - emeltem fel megadóan a kezem, mire egy perc múlva mindketten nevetésben törtünk ki.
- De azért el kell ismerni, hogy nem jártam rosszul. - Követtem tekintetét, ahogy végigmérte a helyiséget, amit az egyetem kiutalt neki fotóstúdiónak. Bár tényleg nem értettem, miért kell már egy félév után átköltöztetni máshova, de azt el kellett ismernem, ez a terem sokkal jobban megfelelt a céljainak. Tökéletes tájolás, aminek köszönhetően a nagy ablakokon mindig elég fény árad be, de sosem süt be közvetlenül a nap, tágas tér, ami azonban mégsem tágas annyira, hogy az már akadályozná a kellemes légkör kialakítását, és az előző teremnél sokkal kevésbé forgalmas, de még így is jól megközelíthető helyen volt. Minden a lehető legjobb. Mindez azonban csak egy, de annál hatalmasabb hátránnyal párosult.
- Azért már megtehették volna azt a szívességet is, hogy átpakolnak neked.
- Inkább fogd be és dolgozz! - kacagott Sorina és oda dobta nekem a papírvágó kést, hogy felbonthassam a féltégla-gyűjteménynek aposztrofált dobozt.
- Nocsak, nocsak! - somolyogtam, amikor megláttam a doboz valódi tartalmát és kiemeltem a gondosan stószba rakott albumok közül a legfölül lévőt. - Valakinek egész jól megy az ipar.
- Te emlegetted a hárememet - lépett oda hozzám kuncogva és kivette a kezemből az albumot, hogy gondosan elhelyezze az egyik polcon.
- Hé, hé, hé! - tiltakoztam. - Mindig csak a munka? Nem is szórakozhatok egy kicsit?
- Így akarod kifejezésre juttatni, hogy csorgatnád kicsit a nyálad a modelljeimre? - lengette meg a levegőben a következő albumot.
- Minek nézel te engem? - fújtam fel hörcsögszerűen az arcom, amivel viszont csak újabb nevetést váltottam ki belőle.
- Jól van, na! Nehogy azt hidd, hogy titkolok előled valamit! - nyitotta ki a kezében tartott kötetet. Én még játszottam pár másodpercig a sértődöttet, de aztán a kíváncsiságom legyőzte az önérzetemet. És nem is bántam meg.
- Ejha - füttyentettem. - Ha a kis udvarhölgyeid legalább fele olyan strapabírók, mint amilyen jól néznek ki, inkább őket kéne hívnod költözködni.
- Te még mindig a pakolás miatt zsörtölődsz? - engedett el egy gyöngyöző kacajt.
- Dehogy. Csak azt akarom elkerülni, hogy megint nyálcsorgatással vádolj. - Erre mindketten csak nevettünk, miközben tovább lapozgattunk a fotók között.
Elismerem, nem is lett volna jogtalan ezzel "vádolnia", hiszen fából kellene hogy legyek, hogy hidegen hagyjanak azok az alkotások. Ez persze legalább fele részben barátnőm tehetségét dicsérte, ha nem még többen. Felismertem ugyanis olyan lányokat is a képeken, akikre nézve a hétköznapokban még akár a szürke kisegér megnevezés is túlzó lehetne.
- Na jó, elő a farbával! Hol rejtegeted a varázspálcád? Vagy csak a photoshop csodáit mutogatod az érdeklődő ügyfeleknek?
- Hé! Ez fájt - bokszolt gyengéden a vállamba. - Annaira azért vagyok én is jó, hogy ilyesmit összehozzak. Csak megfelelő beállítás, megvilágítás, pozíció meg kamera kérdése. És persze be kell lőni a megfelelő szöget.
- Csak - nyomtam meg a szót, mire ismét felkacagott és gyengéden összeborzolta a hajam. - De még így sem értem, hogy tudtál egyeseket rávenni - nézegettem tovább a meglepőbbnél meglepőbb fotóalanyokat. - Még úgy is, hogy biztosíthatod őket, jók lesznek a képek...
- Ez is a szakma része - kacsintott. - Rá is kell tudni beszélni a modelleket. Tudod, a fotózás nem csak abból áll, hogy kézfogás aztán hajrá.
- Ja. Közben azért egytől s mástól meg is kell szabadulniuk - nézegettem tovább a képeket, melyek többségén fehérneműre, vagy néha még annál is kevesebbre vetkőzött lányok pózoltak.
- Eddig nem is tűnt fel, hogy ennyire gonosz is tudsz lenni - kacagott, mire csak költöttem rá a nyelvem. - De való igaz. Már ahhoz is meg kell teremteni a megfelelő légkört és bizalmat, hogy a ruhájukat le merjék vetni.
- Értem... - motyogtam, miközben lapoztam egy újabbat, hogy egy olyan képpel találjam szemben magamat, amire tényleg a legkevésbé számítottam.
De nem nagyon volt időm elgondolkodni rajta, mert a következő pillanatban kopogtatást és halk krákogást hallottam magunk mögül. És ahogy megfordultam, mintha csak a képből lépett volna elő, ott állt előttem a modell, teljes életnagyságban. Persze azért sokkal kevésbé kihívó viseletben, már ha az egy szál bugyit a képen viseletnek lehet nevezni. És így a sokkal sem csak egyszerű töltelékszó, tekintve szokásos konzervatív ruháját, közepesen bő farmerét, sportcipőjét és sokat takaró pulóverét, kabátját meg a hűvös időnek megfelelően nyaka köré tekert vastag sálját, ami jól elrejtette magas, karcsú alakját és épp csak felfedte kislányos, visszafogottan mosolygó arcát, szép őzike-szemeit.
- Bocsánat! Ha zavarok, visszajöhetek később - szólalt meg őszintén mentegetőző hangon.
- Nem, nem. Semmi gond - vágta rá Sorina, talán kicsikét túl gyorsan is és sietve becsukta a kezemben az albumot. - Egyáltalán nem zavarsz.
- Akkor jó - mosolygott ismét visszafogottan, majd végül rám nézett. - Helló, B!
- Szia, Picúr! - mosolyogtam én is. - Mi újság?
- Jól vagyok, köszi. Csak... szerettem volna megkérdezni, mikor jöjjek legközelebb - nézett ismét Sorinára.
- Most... nem tudok még biztosat mondani - túrt bele barátnőm hosszú, vörös hajába és körbe nézett a rendetlenségen. - Még pakolunk. Nem tudom meddig tart el.
- Ha gondolod... esetleg... én is besegíthetek - válaszolta Picúr, már-már olyan hangon, mintha ezzel ő kérne szívességet.
- Persze - virult fel Sorina arca. - Nagyon örünék neked.
- Rendben... Most van egy kis elintézni valóm, de pár óra múlva vissza jövök, jó?
- Az tökéletes lesz - ült ki széles mosoly Sorina arcára, hogy aztán sebtében elbúcsúzzunk és Picúr elsiessen mihamarabb elintézni a dolgát.
- Ó! Most már tökéletesen értem - mosolyogtam.
- Mi? Hogy? - kapott észbe Sorina, mintha teljesen el is felejtette volna, hogy én is ott vagyok.
Válaszként csak kinyitottam az albumot, felé mutatva Picúr bugyis képét és elmosolyodtam.
- Sejthettem volna, hogy így sikerült ledumálnod róla a ruháit.
- Nem... Nem értem, miről beszélsz - pirult el Sorina.
- Na pont erről - kacagtam fel.
- Jól van, na! - fordult el, hogy ne lássam zavarát. - Helyes lány meg minden, de...
- Helyes? Ne is tagadd! Fülig belezúgtál.
- Hé! Ne! Ne magyarázd félre! - tiltakozott Sorina.
- Akkor most tetszik vagy nem? Vagy csak megdöntenéd? - Látva, Sorina mennyire kétségbeesetten hápog, ismét felnevettem. - Nyugi! Csak ugratlak.
- Akkor... nem zavar, hogy tetszik? - nézett rám félig meglepett, félig megkönnyebbült, ugyanakkor egyfajta könyörgő tekintettel.
- Persze hogy nem - mosolyogtam rá bátorítóan. - Elvégre barátok vagyunk. Oké, én is szeretem a spanyol vér pezsgését, nem tagadom, de nem miattam nem kell visszafognod magad, ha be akarsz cserkészni valakit.
- De... én nem... - tiltakozott ismét. - Mi...
- Ti mi?
Sorina csak tátogott, majd megadóan sóhajtott és leroskadt egy székre.
- Nincs közöttünk semmi.
- Tényleg? Ezt nem nevezném semminek - mutattam fel ismét a képet, amin Picúr egy szál bugyiban feküdt egy kanapén. Bár a képen a lényegi dolgok megfelelően takarva voltak, a fotózáson bizonyára a lehetetlennel lett volna alulról határos elrejteni mindent a fotós elől. Ezt a lányt pedig nem úgy ismerem, mint aki csak úgy mutogatja a bájait bárkinek.
- Én... én... nem tudom - mondta ki végül Sorina. - Úgy érzem, van valami. A felszín alatt. De...
- Ezt kifejtenéd bővebben? - vontam fel a szemöldököm.
Sorina egy pillanatig habozott, majd megadóan sóhajtott.
- Például amikor az a kép is készült - intett az album felé. - Nem könnyű mindent tökéletesen elrendezni. Pláne egy tapasztalatlan modellel. Ne érts félre, nem panaszkodom! Ennek is megvan a maga szépsége. Csak sok munka meg előkészület. Persze Picúrral ez is élvezet. És... volt például, hogy már amikor ott feküdt a kanapén... meg volt a megfelelő póz meg minden... el kellett simítani egy tincset a homlokából, de nem akartam, hogy tönkretegye a jó pozíciót, úgyhogy én mentem oda...
- Meg nyilván élveztél is hozzá érni - szúrtam közbe, mire ismét elpirult.
- De amikor hozzá értem, éreztem. Megborzongott és... az ő szemében is láttam... - nézett rám nagy szemekkel, szinte könyörögve, hogy értsem meg, amit nem tud megfogalmazni.
- Szóval kölcsönösen flörtöltök egymással munka közben? - mosolyodtam el.
Sorina kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de aztán becsukta és inkább csak bólintott.
- Akkor, gondolom, örülsz, hogy most besegít, nemde? Itt lesztek ti ketten, közel s távol senki - kacsintottam rá.
- Azt akarod mondani, hogy mozduljak rá? - nyelt egyet.
- Nem tudom - csóváltam meg a fejem. - Nem én vagyok a jó ember, akitől e-téren tanácsot kellene kérned. Én tuti nem mernék akkor se tovább lépni, ha egyértelmű a helyzet. Még a világ legvisszafogottabb lánya is előbb mászna rám, mint én rá.
- Értem - mosolyodott el.
- Ezt vegyem úgy, hogy megpróbálod behálózni? - mosolyogtam én is, mire ő ismét enyhén elpirult.
- Egy próbát megér.
- Ez a beszéd! - borzoltam össze gyengéden a haját. - Akkor nem is zavarlak titeket.
- Hé! Hová mégy? - kérdezte, figyelve, ahogy az ajtó felé indulok.
- Jobbak az esélyeid, ha csak kettesben vagytok - kacsintottam rá. - Én addig tiszteletemet teszem az Infernóban. Az új személyzetnek nem árt néha azért a körmére nézni.
- De ezért van ott Pultoska, nem?
- Ja. De én volnék Madam B, nemde?
Erre mindketten csak nevettünk, majd ismét biztatóan rá mosolyogtam.
- Te meg csak ügyesen! Este meg majd elmesélsz mindent, ugye?
- Feltétlenül - viszonozta a mosolyt, mielőtt magára hagytam volna, magamban is sok sikert kívánva neki.
Folytatása következik!
