Kupi 13. fejezet - Az első 24 óra

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 12. fejezet

– A környéken lakik? – kíváncsiskodott a boltos.

Henriett megvonta a vállát, nem akart beszélgetni, aztán mégis válaszolt:

– Igen.

– Mostanában költözött ide?

A testes férfi minden vásárlót ismerhet, ráadásul a szőke lány elég könnyedén öltözött fel, még a kabátját se gombolta be, csak összehúzta magán.

– Tegnap.

– Albérlet?

Henriett a kefirek és joghurtok között válogatott, nem felelt.

– Csak azért kérdezem, nem tolakodni akarok, a világért sem… csak azért kérdezem, mert nálam is van kiadó szoba, ha érdekelné.

– Köszönöm, nem.

– Egy kedves hölgy lakott ott sokáig, de külföldre ment dolgozni. Olcsón adom, kényelmes, nézze meg, ha van kedve!

A lány kipakolta a pultra, amiket vásárolt, és az üres kosárral még egyszer körbejárta a boltot, hátha eszébe jut még valami.

– Az a kedves hölgy vendégeket is tudott fogadni, ha érti, mire célzok, nem zavartam semmiben – folytatta a férfi.

Henriett elcsodálkozott: – „Ez máris kiszúrta, hogy mivel foglalkozom? Rám van írva?” – Gabonapelyhet tett a kosarába.

– Csak számoljon utána, kislány! Nem kell leadni a pénzből, nem kell közösködni senkivel, nem akarja lenyúlni senki sem a vendégeit… Ha úgy egyezünk meg, még az albérletért se kell fizetnie, csak néha én is meglátogatom a másik szobában, vagy együtt fürdünk…

– Ezeket kérem! Mennyi lesz?

– Odaadom ingyen, ha bejön velem a raktárba. – A boltos kinyújtotta a kezét, és az ajtón fityegő NYITVA – ZÁRVA táblával játszadozott. – Be sem kell zárnunk, mire jön valaki, végzünk.

Henriettet bosszantotta, hogy férfi felismerte benne a prostituáltat, és zavarta, hogy ilyen nyílt ajánlatokat tett.
– Mennyit fizetek?

– De nagyon fent hordod az orrod, kis ribikém! – Durván tologatta az árucikkeket, és idegesen kereste a vonalkódokat. – Átmegyek és ennél kevesebbért, mint amit most fizetsz, megbaszlak, azt’ még a pénz se lesz a tied, mert osztozkodnod kell!

– A bácsinak megy még?

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a boltos nem bírja türtőztetni magát, és lekever egyet a lánynak, ám újabb vásárló érkezett az üzletbe.

Henriett távozóban átfordította a táblácskát ZÁRVA állásra, és a középső ujjával felfelé mutatva elköszönt:

– Van errefelé valami jó kis bolt? Viszlát!

A rövid útszakaszon mindenütt letakarították már a havat a járdáról. Járművet egyet sem látott, csak a távolból hallatszott egy busz erőlködése.

Henriett dúlt-fúlt. Főleg a szőke lányra haragudott, önmagára – „de hülye fejem van” –, és amikor kigurult egy zsömle a tömött szatyorból, belerúgott. A metsző hideg lehűtötte a fejét, és már másképp látta a boltban történteket. – „Miért húztam fel magam? Igaza volt, ribi vagyok. Tett egy ajánlatot, na jó, nem kellett volna a raktárban megdugatni magam, de nagyon bunkón viselkedtem… Ide se kell többé jönnöm!” – Ledobogta talpáról a havat és becsöngetett.

– Mit hoztál? Csajoook! Itt a puncismikulás! – kiabált Anasztázia.

Reggeli közben kiderült, hogy nincs már annyira korán, legalábbis két vendég már megfordult a házban.

– Megfordult bennem és Biancában – fogalmazta meg Anasztázia. – Ha én mentem volna vásárolni, akkor a boltos lenne ma a második.

– Képes lennél azzal a potrohossal? – húzta el a száját Anikó. – Én nem bírom az ilyen öreg faszikat.

– Miben lenne más? Ugyanúgy feláll a farka. Még érdekesebb is, mert nem gondolnád, milyen kemények tudnak lenni…

– És a boltban?

– Nem mindegy? Behajolsz a sörös rekeszekre és megrak. Úgy beszélsz, mintha te annyira megválogathatnád, melyiket kapod be… Na! – Rácsapott Olívia kezére, aki az utolsó sajtszeletért nyúlt. – Nem egy kisbolt raktára a legextrémebb hely a világon! – folytatta.

– Mesélj!

– Vidámparkban valami hosszú, vonatszerű jármű, síneken közlekedett, és lassan. Annak a hátsó padján minden megvolt.

– Mikor?

– 16 éves voltam.

– Megértél már a vidámparkra.

– Másnak valami? Vagy megint csak én mesélek? – dőlt hátra Anasztázia.

– Nekem villamos hátsóperonon… – kezdte a telt, copfos szőke lány.

– Abban mi van? Busz, vonat, villamos, taxi… ezeken mindenki átesik.

– Lift, zuhanyozó, szauna, pad a parkban… – sorolta tovább Olívia, és mégis megkaparintotta a sajtot.

– Olyan vagy ám, mint a róka! – nyafogott Anasztázia. – Én pedig az ártatlan fehérholló.

– Nem is értem, ti hogyan tudtok úgy beleolvadni a környezetbe, amikor valamelyik pasi nem szimpi, hogy véletlenül sem fog titeket választani! – folytatta Anikó az előbbit.

– Díszpárnának álcázom magam… – vetette oda Bianca. – Xénia nem jött még meg?

– Csutakolja magát.

– Mesélt valamit?

– Még nem sokat…

A vidám reggeli csevegést a csengő hangja szakította félbe.

– És ez így lesz egésznap… – nézett a mennyezetre Anasztázia, majd sietve eltüntette a maradékot, kidobta a zacskókat, lesöpört egy-két morzsát a melléről, és a többiekhez hasonló kíváncsisággal várta a vendéget.

Kettő érkezett, és alig kezdték el vizsgálgatni a lányokat, újabb csengetés. A következő percben már három szempár siklott merészen a gömbölyű formákon és az izgalmas völgyekben. Hat lány várta némán a választás eredményét.

Két férfi egyszerre mutatott Anasztáziára, majd egymásra néztek és felnevettek. A mutatóujjak váratlanul megmozdultak, és most meg mindkettő Biancát célozta meg.

– Tessék, válassz te először! – udvariaskodott egyikük.

– Elvihetjük mind a kettőt…

– Lányok? Mi a véleményetek egy négyesről?

– Minden jóban benne vagyunk! – válaszolt Anasztázia felemelkedve.

Bianca is felállt, rajta kevésbé látszott a lelkesedés.

A harmadik férfi az imént ellesett macsós mozdulattal Henriettre mutatott:

– Meghívsz a szobádba?

– Mehetünk.

– Mit szeretnétek? – kérdezte Anasztázia a két pasast, miközben Bianca a pult mögött számolt.

– Mindent lányok, de rögtön! – röhögött az egyik.

– Mit szeretnél? – érdeklődött hamarjában Henriett is, nehogy valamit kifelejtsen a rituáléból. 

A szikár, szemüveges férfi súgva válaszolt: 
– Levetkőzöl?

– Persze. Másképp hogy lehet…?

– Mindent vállalsz?

– Amit szeretnél.

– Cumizás?

– Persze. Mit szeretnél még?

– Menetközben is el lehet dönteni?

Henriett tanácstalan volt. Kár, hogy a többiek nem hallották a sugdolózást, mert valamelyikük megválaszolhatta volna.

– Jó lenne, ha most megmondanád, mert attól függ az ár, és előre kell fizetni.

Olívia odalépett hozzájuk:

– Segítsek valamiben? – mosolygott a férfire.

Henriett felsőhajtott:

– Köszi, csak nem sikerült még eldönteni…

– Hogy mit szeretne a vendég? Pedig azt muszáj lesz még idelenn… Azt javaslom, hogy kérjél mindent, úgyis lesz rá elég idő, és aztán csak bánnád, ha nem próbálnál ki minden… lehetőséget egy ilyen szép lánnyal!

– Jó – egyezett bele a férfi.

Erre Olívia súgott egy összeget, és már vitte is a pénzt a pult rejtekébe.

– Menjetek csak, jó szórakozást! – kiáltotta vissza.

– Adok egy törölközőt, tusfürdőt találsz… – mondta Henriett a szikár, szemüveges férfinek, s maga is meglepődött, milyen rutinosan hangzott a szöveg.

Egy órával később a következő tiszta törölközőt egy vállalkozó kinézetű pasi vállára dobta, aki már a lépcsőn felfelé kibuggyantotta a ciciket a sárga ruha fogságából, és ragaszkodott hozzá, hogy a lány is benyúljon az ő gatyájába, úgy, hogy a folyosón a farkánál fogva vezesse.

Újabb egy óra múlva a földszinten egy ismerősnek tűnő, idősödő, pocakos férfi várt rá. Henriett nem is ült le mellé, csak elvette és biztonságba helyezte a pénz, majd fordult vissza a szobájába, nyomában a pocakossal.
– Adok egy törölközőt…

– Ismerem a szokást…

A lány most ismerte csak fel: A boltos!

– Az üzletet bezárta? – Igyekezett közömbös hangot megütni.

A férfi közben ledobálta a ruháit. Egyik kezével a farkát morzsolgatta, a másikkal a törölközőért nyúlt:

– Gyere te is!

Vastag sugárban eresztette hátára a vizet, közben egyetlen mozdulatot se mulasztott volna el Henriett vetkőzéséből. A lány kapkodott – szinte letépte magáról a sárga ruhát –, mert nem akarta már a zuhany alá lépése előtt felhúzni a boltost, hogy az állva, a legkényelmetlenebb pózban akarjon szexelni. – „Még beakasztana lábujjhegyre állva…” – Legalább a tusfürdő felét a markába nyomta, úgy fogta meg a férfi falloszát.

– De hideg, baszki! – szisszent fel a boltos, de a szemét nem vette le a lány kezéről.

Csak úgy úszkált a világoskék tusfürdőben a férfi kényes szerszáma! A következő pillanatban már keményen dugta ki a fejét Henriett markából, pedig a lány még csak ezután fogta be masszírozásra a zacskót és a golyókat.

Henriettnek eszébe ötlött Károly bácsi figyelmeztetése: Nem szabad nagyon hamar elélveztetni a pasikat, mert aztán azt hiszik, hogy képesek egy újabb menetre is a hátralévő időben, és akkor csak kínlódás következik…Lemosta a kékséget anélkül, hogy annak alkalma lett volna habbá alakulni, így húzta az időt.

– Szopj! – mordult rá a férfi.

Henriett leguggolt, és nem törődött vele, hogy vizes lesz a haja, bekapta a falloszt. – „Igaza volt Anikónak… Vagy Anasztázia mondta? Igen, ő… Ha nem tudnám, hogy ez egy öregember, a farka alapján 30 évesnek, vagy kevesebbnek is gondolhatnám… Sok fiatal megirigyelhetné!” – Hajából csurgott a víz, a guggolás kényelmetlen volt, száját minden második másodpercben szét akarta feszíteni a boltos farka…

– Gyere az ágyra!

Amíg a férfi törölközött, ő is megdörzsölte a testét, és valamennyire felitatta a hajáról a vizet. – „Mennyi idő lehet?” – Átkozta magát, amiért megint letette valahová az óráját tusolás előtt, megszokásból , pedig bizsusága ellenére vízálló lenne, nem kell ennyire óvni. Megpillantotta az ágyon, odahajolt érte.

– Maradj így! – utasította a pocakos.

– Pillanat! – válaszolt Henriett, és elsietett óvszerért.

Visszatámaszkodott az ágyra, s mivel újabb instrukciót nem kapott, feltérdelt úgy, hogy a férfi mögéje tudjon állni. Várta, hogy felkerüljön a gumi, és a boltos egyetlen mozdulattal benyomja a farkát. Feltűnés nélkül megnyalta négy ujját, és a nedvességet a kisajkakra kente…

Megérkezett a fallosz, s éppen úgy, ahogy Henriett számított rá, tövig vésődött a puncijába, és már indult is a fűrészelés…

A lány az óráját nézte. A mutatók magabiztosan osontak, észrevétlenül versenyre keltek a boltos mozgásával, és Henriett nekik szurkolt… Hirtelen beléhasított a felismerés, elhomályosult tekintettel, szeretettel nézte az órát, mint az egyetlen tárgyat, ami a múltra emlékezteti. A bizsunak kinéző, vízálló karóra most éppen annyi időt mutatott, mint amikor először belépett ebbe a házba, 24 órával ezelőtt. Vagy 24 éve?

„Legyél szorgos,

jönnek a dolgos

hétköznapok!”

(Károly bácsi)

Vége

Kupi 12. fejezet - Henriett

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 11. fejezet

Anasztázia hosszú percekig folyatta magára a vizet, mintha lemoshatná a felgyülemlett egésznapi fáradtságot, vagy akár a durva kezek érintését. Három ponton érintették a sugarak, a legszélesebb beterítette az egész hátát, egy keskenyebb a derekán kergette a cseppeket, a harmadik pedig éppen betalált a félgömbök közé. Tusfürdőből csak egy akkora adagot nyomott a markába, amennyit – nem tusfürdő formájában – a látogatóitól szokott kapni, s azzal végig bekente a testét, a nyakától kiindulva.

Henriett felé fordult, hátha szüksége lehet az új lánynak valamire, ám mégsem szólalt meg, csak hangtalanul felnevetett. Ő is pontosan így élvezte legelső alkalmakkor a zuhanyozást, mint most Henriett, mert hiába érintik, nyalják, nyomkodják egésznap különféle férfiak a legérzékenyebb pontját, jólesik ilyenkor az a finom kényeztetés, amit a legalsó vízsugár okoz. Ráadásul ez irányítható, nem dumál hülyeségeket, éppen akkor hagyja abba – nem előbb és nem később –, amikor elég… Látta, hogy Henriett előretolta a csípőjét, nem vesz tudomást a világról, csak kicsit széthúzza a punciját, és átéli a nap legjobb pillanatait. A csokibőrű szépség ismerte az érzést. Amikor kényeztetve befurakodik a meleg víz, majd ahogy folyik lefelé a combok belsőfelén… Nem csoda, hogy Henriett átszellemülten, kipirulva, összehúzott szemmel meredt a csempén túlra.

Anasztázia nem akarta megzavarni. A taxisra nézett, aki nadráglehúzás közben félúton megdermedt, és letolt gatyában lesi a szőke lányt. – „Nem a kiscsajszival volt délután? De, éppen vele, igen, amikor Heni rosszul lett. Most meg irigykedhet a tusolóra!” – Bele sem akart gondolni, mennyire csapnivaló érzés lehet a pasiknak, amikor a csajok valami pótszert használnak, mert néha tényleg el akarnak élvezni, nemcsak megjátszani.

A taxisnak korábban is volt már ilyesféle élményben része. 3 lányt kellett fuvaroznia, és a kelleténél korábban érkezett, a leendő utasai pedig lassan készülődtek.

– Gyere be addig! – invitálták.

Később pedig, amikor a kanapén ülve megkérdezte, lebonyolíthatna-e addig egy fuvart, várakozás helyett, a lányok teketóriázás nélkül behívták a fürdőbe.

– Legalább látod, mennyire igyekszünk!

Az igyekezettel nem is lett volna semmi gond, de amikor a puncijukat mosták és kenegették, Jocó, a taxis nem bírta tovább. Abbahagyta a fal támasztását, átrohant a másik helyiségbe, aztán vissza, és kétségbeesetten kérdezte:

– Merre van a mosdó?

– Ez az…

– De a vécé?

– Itt nyílik – mutatott Gabi először a szomszéd helyiség felé, majd egy kanyart leírva a levegőben, annak az innenső sarkára. – Baj van? – tudakolta részvéttel.

– Lesz…

Gabi, aki régóta nem dolgozik már a kupiban, akkor vette csak észre, hogy Jocó nadrágjának elején egy ormótlan folt éktelenkedik.

– Te csak így titokban elintézted? – nevetett.

A másik két lány is odanézett, miközben egymást kenegették testápolóval.

– Ez még csak az eleje-nedv – állapította meg egyikük szakavatottan. – A java még most jön.

– Ki kell ereszteni és megkönnyebbülsz – javasolta Bianca, aki aznap kezdett dolgozni, és a legelső telefonos megrendelést készült teljesíteni. – Velem is gyakran megesik, hogy szét akarok durranni, kell egy kis maszti, és már rendben is vagyok.

A taxis végtelen zavarban indult a jelzett irányba. Ezek csak azt várják, hogy becsukódjon mögötte az ajtó, és azon fognak röhögni, hogy ő segít magán a falon túl…

– Ülj le ide, vagy inkább feküdj végig! – Gabi a széles padra mutatott, amit azóta kidobtak már a fürdőből.

Gépiesen engedelmeskedett.

– Nem így! – A lány olyan mozdulatot tett, mintha egy ajándékcsomagot bontana fel. – Vetkőzz!

Jocó letolta a nadrágját, és maga is hüledezve nézte a rendíthetetlen falloszt, melynek vége csupa átlátszó nedvesség.

– Most feküdj le!

Gabi elkapta Jocó farkát, és hol ügető-tempóban, hol pedig szórakozottan húzogatta, attól függően, hogy a másik két lánnyal mit beszélgetett közben. Amazokat nem érdekelte a dolog. – „Láttak már ilyet eleget – gondolta keserűen a taxis –, lehet, hogy többször fogtak már farkat, mint én a sajátomat…”

A lányok eközben felöltöztek, ajkuk formáját nézegették a tükörben, és egyáltalán nem mutatták semmi jelét sem, hogy türelmetlenek lennének. Néha Gabi is elfelejtett húzgálni, és alig vette észre, amikor a taxis fallosza kilehelte fehér lelkét.

– Nem akarsz idejönni? – zavarta meg Anasztázia a taxis Jocó ábrándozását.

A kérdés jókor hangzott el, s a vége is csak egyetlen másodperccel késte le a férfit, aki a fallosza keskeny nyílása alá tartotta a markát, és felfogta a tolongó spermát.

Henriett is észhez tért. Megrázta szőke fejét, és hunyorogva nézett körül a fürdőhelyiségben.

Reggel fél 7-kor ébredt. Ezt teszi a megszokás, a beidegződés. Ilyenkor már a konyhaasztalon gőzölgött a meleg kakaó, s anyja a reggeli felmosáshoz készülődött, amit mindig akkurátusan elvégzett, mielőtt elindult volna otthonról… Otthon!

Henriett éhes volt. Nem csupán azért, mert az előző nap gyakorlatilag nem is evett, hanem friss kakaóra vágyott.

Magányos volt. Tudta, hogy az emeleti szobák valamennyi lakója körülötte tartózkodik, talán már ők is ébredeznek, és örült a külön szobájának, mégis furcsán marcangolta valami belülről.

Henriettnek honvágya volt.

– Egy nap után? Hát hülye vagyok én? – Felült az ágyban. – Mi bajom lehet itt? Semmi. Elfogadtak, már dolgoztam is.

Úgy gondolta, hogy az éhség az okozója mindennek.

– Megkérdezem, akit ébren érek, hol szoktak reggelizni. Ha van valami bolt a környéken, átmegyek, bevásárolok és készítek mindenkinek reggelit!

Ekkor tudatosult benne, hogy meztelen. Otthon mindig pizsamában aludt, nem is képzelte, hogy ilyen felszabadult érzés lehet ruhátlanul. Kicsit nézegette a testét a tükörben, majd kapkodva öltözködött. Sietnie kell, ha meglepetést akar szerezni a többieknek.

Anikóval szembetalálkozott a lépcsőn.

– Hát te?

– Most ment el a vendégem. Meggyógyultál? – Henriett homlokát és halántékát fürkészte, mintha belelátna a fejébe.

– Kutyabajom. Mit szoktatok reggelizni?

– Nagyjából semmit. Néha rendelünk pizzát, vagy hozunk a boltból zsömlét, szalámit, sajtot, joghurtot, ilyesmiket… Éhes vagy?

– Nagyon. Átmegyek, veszek valamit. Melyik irányban van?

– Kilépsz az ajtón, le a csúszós lépcsőn, aztán jobbra a következő sarok. Veheted ám közös pénzből, megmutatom, hogy tudsz hozzáférni… Vagy nem is! Tessék! – Köntöse zsebéből papírpénzt nyomott a szőke lány markába. – Majd add vissza a maradékot!

– Mit hozzak?

– Hógolyót… – nevetett Anikó. – Mindegy. Minden csajszi azt mondaná, hogy nem szükséges, de ha bevásárolsz, meglátód, úgy meglepik majd, mint a legyek. Az öregtől meg ne kérdezd, hogy kér-e valamit! – mutatott Károly bácsi lakrésze felé.

– Eszembe sem jutott… De miért ne?

– Mert egyből ő akar megreggeliztetni! Haha!... Nem érted? Megszopatni! – Otthagyta a csodálkozó szőkét.

Folytatása következik!

Kupi 11. fejezet - Hajnal közeleg

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 10. fejezet

A lányok összenéztek, akár az életfogytiglant megúszó tettestársak. Tekintetük egy-egy felsóhajtást jelentett.

Úgy látszott, hogy a három a férfi az egy-egy gyors menet után – bár volt még némi kísérletezgetés –, leállt a további próbálkozással. Ennyit néztek ki magukból, s egyenként lezuhanyoztak, majd öltözködni kezdtek.

Henriett csak a sárga ruhát vette vissza, bugyiját nem, Anasztázia pedig meztelen maradt. Később, amikor ketten maradtak, elmagyarázta a szőkeségnek, hogy rossz tapasztalatai vannak az öltözködéssel:

– Egy tökig kifacsart pasi is be tud indulni, amikor visszahúzod a bugyidat, és akkor kezdheted elölről. Még rosszabb is, mert csak a szeme kívánja, és azt hiszi magáról, ahogy akkor menni fog egy újabb menet. Lesz nagy küszködés! Viszont ha maradok pucéran, azt a látványt már megszokta, nem reagál rá, legalábbis a rendelkezésre álló időn belül csak a legritkább esetben…

Három kielégült mosoly, öt centivel fentebb három önelégült tekintet. Már a szobában elköszöntek a lányoktól, búcsúzóul megpaskolták a megismert popsikat. A földszinten ezzel hiánytalanná vált a létszám, eddigre mindannyian elkészültek, és folytathatták az útjukat hazafelé.

– Remélem, nem valami női illattal tusoltunk..! – szagolgatta egyikük a saját kézfejét. 
– Legfeljebb azt mondod otthon, hogy a főnököd buzi.

Hangoskodva léptek ki az utcára, a fehér háttérből kiemelkedő sötét alakjuk mellett besüvített a szél.

Az öt lány kimerülten rogyott kanapéra, fotelba, ki melyiket érte legközelebb. Anasztázia továbbra is meztelen volt, de ugyanezt a gyakorlatot követte Bianca is. Egymást nézegették:

– Cserélnék veled cicit!

– Viheted, de mit adsz érte?

– Én cicimet…

– Ja? Puncit?

– Muti! Megéri-e?

Olívia elnézően mosolygott, majd az órájára pillantott:

– Ilyen hófúvásban nem jött rosszul ez a kis csoportosulás, nem hinném, hogy valaki még reggelig betévedne.

– Itt van Aninál az egészéjszakás, ez volt az, aki a múltkor hajnalban csajt akart váltani.

– És mi lett?

– Anival végigmentek lábujjhegyen, szobáról szobára, és mindenkit megnézett álmában, de aztán megmaradt, mégsem kellett másik csaj, visszafeküdt.., haha… és elaludt.

– Tudjátok, hogy még ki vagyunk fizetve? – kérdezte kikerekedett szemmel Bianca. – Ezek jó gyorsan elszeleltek.

– Én nem bántam…

– Én sem, de most tulajdonképpen még munkaidőben vagytok. Nem?

– Mit akarsz ezzel?

– Azt, hogy valaki kinyalhatna.

– Haha! Mondtam már, hogy vegyünk egy tüskésnyelvű szamarat, elférne a sarokban és használhatnád.

– Téged meg baszogatna – húzta el a száját a feketehajú lány – iá, iá.

Henriett egyikükről a másikukra nézett, jól érezte magát a társaságban, de még nem tudott beleszólni a viccelődésbe. Senkit sem akart megbántani, és a többiek már annyira összeszoktak, hogy nem sértődnek meg a beszólásokon, de egy újtól másképp fogadnák.
– Meddig akartok itt kuruttyolni? – kérdezte Anasztázia, és felváltva nyomogatta a mellbimbóit.
– Hallottad: még munkaidőben vagy!

– Nekem addig tartott a munkaidőm, amíg a pasik le nem zuhanyoztak…

– Nekem meg, amíg telenyomtak.

– Hideg a seggemnek… – fészkelődött Anasztázia.

– Tüzelsz?

– Szabályosan ideragadtam!

– Döntsd el, hogy hideg vagy meleg, aztán kezdj nyafogni!

Nem akartak hinni a fülüknek: csengetés hasított a sűrűsödő levegőbe.

Bianca szótlanul felállt és az emeleti szobájába sietett. A többiek egymásra néztek: Az időpont nem volt extrém, de az időjárás igen.

– Csajok, ez erősen akar valamit, ha nem bírta kivárni, míg eltakarítják a havat. Beengedjem?

Vállvonogatások.

Anasztázia szétnézett, mit is kaphatna hamarjában magára.

Henriett úgy látta, itt a nagy alkalom, hogy ő is részt vállaljon a közösségi életben: szó nélkül elindult ajtót nyitni. A képernyőn csak egy maszatot látott – a kamerát befújhatta a hó –, és talán egy sapkát, hátulról. Résnyire nyitotta volna az ajtót, de a szél taszított rajta még.

A férfi szembefordult, és Henriettnek meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfában:

– A taxis! – nyögte.

A késői látogató ugyanaz a pulóveres pasi – ezúttal vastag, csupa-hó dzsekit is viselt a pulóver tetején –, aki nem is olyan régen, a lány legelső vendégeként sokkot okozott.
– Beengednél? – kérdezte remegő szájjal.

Henriett alvajáróként állt félre az útból, és vállát nekifeszítve becsukta a bejárati ajtót.

– Két utcával föntebb elakadtam. – A taxisnak remegett a térde, annyira átbundázta a hófúvás.

A lány megsajnálta, részvéttel figyelte, ahogy leteszi a cipőjét. Amúgy is tisztában volt vele, hogy csak önmagát hibáztathatja a guminélküli aktusért.

– Itt felejtettél valamit? – kérdezte Olívia.

– Lerobbant a kocsija – válaszolt Henriett.

– Csak elakadt, de az sem jobb.

– És Xéniát nem neked kellene visszahozni?

– Küldtem neki sms-t, hogy kit hívjon, vagy tartson ki reggelig. Most is dolgoznak a hókotrók, de nem győzik.

– Itt maradhatsz a kanapén, hacsak nem akarsz valakivel egy-két menetet – vonta meg a meztelen vállát Anasztázia, aki eddigre melltől combig törölközőbe bugyolálta magát.

– Az jó lesz, köszi – válaszolta szomorúan a férfi.

– Zuhanyozz le jó meleg vízzel, aztán pihenj nyugodtan! – biztatta Olívia.

– Jaj, én is tusolni készültem, de nekem megfelel a szobámban is – nyafogott Anasztázia. – Vagy tudod, mit? Mehetünk együtt, tekintsd bónusznak! Jön még valaki?

Henriett ismét elérkezettnek látta az időt. két ujját felnyújtva jelentkezett, akár egy kislány. Meg kell mutatnia, hogy képes beleilleszkedni a társaságba. Iszonyúan fáradt volt – mint akin több lánctalpas átment, s mintha nem egyetlen szúk napja érkezett volna, hanem legalább egy hete talpon lenne –, mégis úgy gondolta, hogy egy közös zuhanyozás még belefér a napba.

Anasztázia megforgatta és csalódottan vizsgálgatta a pulton lévő, üres vodkásüveget, majd valahonnan alulról előhúzott egy telit:

– Íme, a kellék. Ki jön még? …Jó, láttalak az előbb, hogy jelentkezel. Senki többet? Indulhatunk! – vezényelt.

Hárman tűntek el a sarokban nyíló ajtó mögött.

A telt, copfos lány nyújtózkodott:

– Elmehetsz ám aludni, majd szólok, ha lesz valami érdekes – mondta Olíviának.

– És te?

– Megvárom őket, aztán elregélem a taxisnak, hogy ő fogja az ügyeletet adni, és hogy mit csináljon, ha netán jönne még valaki.

– Oké, ez így jó! – Olívia bágyadtan mosolygott. – Annyit potyázott már, most ledolgozhatja.

– Mit? Csak nem képzeled? Most is kijárt magának egy közös zuhanyozást.

– Ezt most kivételesen Anasztázia kezdeményezte, de azt hiszem, éppen ő az, aki nem szokott fizetni a taxizásért.

– Sehogy?

– Fogadnék rá, hogy ki sem fizeti, le sem szopja.

– Te nem vagy éhes? Nem a szopásról jutott eszembe…

– Épp az előbb jutott eszembe, hogy nem is ettünk semmit. Akkor terveztük, hogy rendelünk pizzát, amikor a kiscsaj elájult, aztán meg elfelejtettük.

– Ilyenkor lehet még?

– Pizza-futárt? Próbáld meg, ki fognak röhögni, azt mondják majd, süssél magadnak.

– No, nem baj, úgyis ráfér a nagy seggemre egy nap koplalás!

– Tényleg maradsz? Mert akkor én elmennék. Jó éjt!

– Menj csak, én is csak addig leszek, amíg Jocó idefekszik a kanapéra.

A közösen használt helyiségben sok-sok beépített szekrény foglalt el egy teljes oldalt, három mosó-szárítógép sorakozott egymás mellett, odébb vasalóasztal, és hatalmas tükör előtt kisebb kupacokban piperés tubusok, tégelyek serege. Szemben egy üvegfalban üvegajtó nyílt, mögötte a tusolóhelyek. Fülkék, hideg zuhanytálcák és csöpögős falak helyett egymás mellé szerelték a felső és oldalsó rózsákat, és a padló lejtése biztosította, hogy a tisztálkodó lányok ne a lefolyt, piszkos vízben tocsogjanak.

Anasztázia, Henriett és taxis Jocó belépésekor felzümmögött a szellőztetőrendszer és világosság áradt szét a helyiségben.

Anasztázia ledobta egyetlen öltözékét, a törölközőt, a számtalan fogas, akasztó és polc egy csoportjára, és beállt a középső tusolóhelyre. A következő pillanatban már felülről és a két oldalsó rózsából is erős sugárban ömlött rá a víz.

– Ti meg nézni fogtok? – kérdezte a két tanakodótól. – Nem bánom. – Kicsit előrehajolt, a hátán, a derekán és a fenekén egyszerre élvezte a meleg masszírozást. – Ez itt pont betalál – mutatott a legalsó sugárra, és szétterpesztette a lábát.

Henriett kibújt a ruhájából, és szeme sarkából leste a taxist, aki egészen eddig otthonosan mozgott – járhatott már korábban is a fürdőben, ahogy a ház minden zugában –, mostanra azonban átment bámulóba. Anasztázia csokibarna melleit, és a víz kénye kedvének felkínált fenekét nézte. A szőke lány is megeresztette a vizet, és a férfinek hátat fordítva élvezte a zuhanyozást. A milliónyi, tűhegyméretű csepp úgy ostromolta felváltva a melleit, mintha valaki gyömöszölné, hol egyiket, hol másikat tartotta oda, bimbói megkeményedve emelkedtek ki keskeny, halvány udvarukból.  A középső vízforrással nem foglalkozott – hasa hamar megszokta –, de a legalsó…!

Folytatása következik!

Kupi 10. fejezet - Két csoport

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 9. fejezet

Felkapcsolták a rideg, rejtett világítást is.

– Az erősebb fény frissít, gyorsaságra ösztökéli a pasikat – magyarázta Anasztázia, és saját állításának ellentmondásaként óriásikat ásított.

Bianca elterült a kanapén, lábát a sarokba húzódó telt, szőke lány ölébe helyezte:

– Majd keltsetek fel, ha végeztek a fiúkák! Hányan is lesznek?

– Nyolcat mondtak…

– Majd figyelmeztessétek őket, hogy ne hangoskodjanak, intézzék el a dolgukat lábujjhegyen! – Nyújtózkodott és lecsukta a szemét. – Szerintetek is le kellene húznom a bugyimat, nehogy azzal is megzavarjanak?

– Nincs is rajtad… – jegyezte meg a nagymellű szőke.

– Té-hény-leg? – ásított Bianca. – Milyen szerencse! Megszagolnál, hogy a punimat megmostam-e egyáltalán?

Henriett a bárpultnak támaszkodott, szokatlanul sápadtnak látta magát a tükörben.

Olívia próbaszámításokat végzett:

– Egyben el fogom kérni a lóvét, ők meg majd lerendezik egymással. 
– Ez jó! Nehogy még azzal is húzzák az időt!

– Úgy csináltok, mintha valami iszonyú késői időpont lenne… – morgott Anasztázia.

– Mert iszonyatosan késő van, ha azt vesszük, mennyit dolgoztam ma már… azaz tegnap – válaszolt Bianca elhunyt szemmel.

– Azt hiszem, Xénia tudna mesélni…

– Na, én azt nem bírnám! Egyszerűen képtelen lennék partiból partiba ugrani. Eltéveszteném a számolást.

– Nem is számolja – szólt közbe Henriett a pult mellől –, csak az időt nézi.

– A’ már tök mindegy! Számít az valamit, hogy 1 óra alatt dugnak meg tízen vagy 2 óra alatt? Ha úgy vesszük, az 1 órás veszettebb, mert 6 perc jut egy menetre, ahhoz meg nyomni kell ám rendesen!

– Kettesével… – nézett fel a számolásból Olívia.

Nem tudta folytatni, mert Anasztázia felcsattant:

– Na és? Kettesével! Mi van akkor? Matekozd ki, hogy kétszer 6 perc, mert mindegyik akar legalább kettőt dugni, és 1 óra leforgása alatt 20 dugással kell számolni…

Még folytatta volna a kalkulációt, de a csengő félbeszakította.

Olívia egy búcsúpillantást vetett a számolására, Bianca felült a kanapén, és gondosan eligazgatta a ruháját, ne látsszon, hogy elfelejtett bugyit húzni…

Megérkeztek a vendégek.

– Mondhattátok volna, hogy kupiba megyünk!

– Rágyúrtál volna útközben?

– Nem, de akkor visszaveszem a nyakkendőmet…

– Nyakkendő nélkül nem megy?...

Még a cipőlevétellel bajlódtak, de a vidámság megelőzte őket. Végül megjelentek teljes életnagyságban, mind a nyolcan, és csendben, ám leplezetlen mohósággal méregették a lányokat.

– Nekem kell kettő, nektek marad öt… – bökte oldalba a mellette állót a nagyhangú, akiről már előzetesen kiderült, hogy a kocsiban levette a nyakkendőjét, és már sajnálja ezt a meggondolatlanságot.

– Hogy fogunk osztozkodni? – aggályoskodott egy másik pasas, aki leült a legközelebbi fotel karfájára.

Ekkor Anasztázia, mint akit lökött ki, felpattant, mert nem akarta, hogy valamennyien kényelembe helyezzék magukat, és haszontalanul teljen el az idő:

– Úgy gondoltuk, hogy kisebb csoportokat alakítunk, így mindenkinek jut minden jóból.

A férfiak összenéztek és helyeslően morogtak.

Olívia az ujjain mutatta a beosztást, közben a legszebb mosolyával kápráztatta el a vendégeket:

– Például: Első csoportban 2 lány és 3 fiú, a második csoportban ugyanígy, a harmadikban pedig 1 lány és 2 fiú…

– Én nem akarok a hármasban lenni… – jelentette ki a szőke, sportos férfi, aki eddigre Bianca mellé sorolt, és oldalról nézegette a feketehajú lányt.

– Akkor sem, ha ott én leszek a lány? – dőlt hozzá évődve Bianca.

– Én úgyis oda megyek, ahol te leszel, de nem igazság, hogy másik csoportokba 2-2 csaj jut.

– Csinálhatjuk úgy is, hogy kétfelé oszlunk, külön a lányok, külön a fiúk – mondta Anasztázia, és a pult mellett álló Olívia és Henriett mellé húzódott.– Hihi! Hehe! – nevetett a nyolc kolléga.

– Másik megoldás: Két nagy csoport, az egyesben 3 lány és 5 fiú, a kettesben 2 lány és 3 fiú – folytatta Olívia.

– Máris jobban hangzik.

– Miért nem lehet hagyományosan? Egy lány, egy fiú…? – kérdezte az a férfi, aki eddig főleg a helyiség világítását tanulmányozta, s csak lopva nézegette a lányokat.

A többiek nyerítve lehurrogták:

– Számolj utána, és majd szólj, ha megvan az eredmény!

– Én úgy vagyok vele, mint a nyakkendős kolléga – szólalt meg Bianca. – Te mondtad, hogy kötöttél volna nyakkendőt? – fordult a nagyhangú felé. – Én viszont, ha előre tudom, hogy ennyit tanakodtok, vettem volna fel bugyit.

– Részemről a legutóbbi verzió a legszimpatikusabb – mondta a fotel karfájáról, aki legelőször felvetette az osztozkodás módját. – Két variációt azonban még nem vettünk figyelembe. Az egyik, ami legkézenfekvőbb: egyetlen nagy csoportot alkotunk, és szabad a párcsere, meg minden. A másik is egyszerű a maga nemében, mégpedig a csajok egyenként fogadnak bennünket.

Olívia és Anasztázia összenéztek: éppen ezt akarták elkerülni, nehogy sokáig elhúzódjon a látogatás.

– Próbáljuk ki, hogy tudnánk-e kétfelé csoportosulni! – javasolta BIanca. Két lépést tett a lépcső felé. – Ki akar velem jönni?

Valamennyiük számára meglepő módon, pillanatokon belül kialakult a két nagy csapat, a 3+5 és a 2+3 felállás.

– Ennyi – jelentette ki Bianca.

– Egy apróság maradt még hátra – mondta Olívia –, a piszkos anyagiak rendezése. – A hozzá legközelebbálló kollégának mutatott egy cédulát. – Menni fog?

– Méltányos… – jelentette ki a férfi. – Szoktunk mi így fizetni, ugye, srácok? Addig pakoljuk a pénzt az asztalra, amíg ki nem jön az összeg… – Elővette a pénztárcáját, és kitett egy bankjegyet a pultra.

A többiek sorban követték a példát, és mire a nyolcadikra került volna a sor, Olívia megszólalt:

– Megvan, az már felesleges!

– Akkor ez a ráadás! – nevetett a nyolcadik.

– Fiúk! Mehetünk már szobára, vagy mégis húzzam fel a bugyimat? – reklamált Bianca, és elindult felfelé a lépcsőn.

Henriett a kisebb létszámú társaságba került, ahová Anasztázia is, és még 3 férfi.

– Mehetünk hozzád? – kérdezte a csoki-barna lány. – Az én szobám volt tegnapig, és még mindig megszokottabb, mint az új – magyarázta az ajkukat nyalogató, vigyorgó kollégáknak, akik kamaszosan lökdösődve lépkedtek a lányok nyomában.

Henriett bólintott, és igyekezett nyugodtnak tűnni, valamennyire leplezni izgatottságát. – „Egy zabszem nem fog bemenni!  – gondolta, és mérges volt magára. – Minek kell parázni? Tényleg, mint egy szűzlány, aki nem tudja még, mi fog történni. De tudom és tudom! Háromszor is tudni fogom, mert lehet, hogy mind a három meg fog dugni.”

Kinyitotta a szobája ajtaját, félreállt, előre akarta engedni a vendégeket. Anasztázia lépett be elsőként, és már párducszerű, ruganyos léptekkel sétálgatott le s fel, mire a férfiak elmagyarázták a szőke lánynak, hogy ők bizony nem mennek be egy hölgy előtt.

Becsukódott az ajtó mögöttük, és minden szempár Anasztáziára meredt, aki megállt az ablak előtt, és lassú csípőmozgás kíséretében vetkőzni kezdett, mintha hangtalan, erotikus zenét dúdolna magában. Női szemmel is el kellett ismerni, hogy elől-hátul hibátlan gömbölyűséget mutatott, és a bőre annyira egyenletesen barna, mint aki tejcsokiban fürdött. A férfiak csak ámultak-bámultak, és beleélték magukat, hogy pillanatokon belül ezt a lányt fogják simogatni, nyomkodni, marcangolni. Egyikük benyúlt a saját nadrágjába, és előkészítő munkálatokba kezdett, de a másik kettő sem tétlenkedett. Henriett egyszerre két kezet érzett a sárga ruha alatt, a fenekén, majd amikor a fürkész kezek összetalálkoztak, az egyik. átvándorolt a melleire, és egyetlen mozdulattal kibuggyantotta a ruhából.

Anasztázia végtelen lassúsággal, többszöri megtorpanással húzta le az utolsó ruhadarabot, hátat fordítva a közönségnek, majd a bokáig leért bugyit egy váratlan mozdulattal a sarokba hajította.

Henriett bugyija combközépnél járt, és félig-meddig a miniruha takarásában fürge ujjak kutakodtak… Hirtelen egyedül maradt. Nem értette, hogyan beszélhette meg a három pasi egymással, de teljes egyetértésben az ágyra telepedtek, közrekapták a csokibőrűt, és várakozóan-sóváran lesték a szoba közepén hagyott szőkét.

– „Tőlem is sztriptízt várnak – gondolta.”  Igyekezett nem nézni a férfiak szemébe, de látta, hogy Anasztáziát fogdosva, mindenki őt bámulja… Felemelte a sárga ruhát, felhúzta a csípőjén, derekán, alul kibukkantak a mellei, s áthúzta a fején.

– Sürgős a kicsinek! – röhögött az egyik pasi. – Mindjárt megkapod a magadét, csak mutass még valamit! – Elkapta Anasztázia kezét, és a nadrágja elejére helyezte.

– Ti nem akartok levetkőzni? – kérdezte a lány, miközben készségesen megmarkolta a felkínált falloszt, és a másik kezével is keresett egyet.

Henriett kilépett a bugyijából is, és közelebb ment az ágyon ülőköz.

– Micsoda kis hamvas kincset rejtegettél előlünk! – Kiáltott fel a röhögős. – Baszott meg már téged valaki? – Mutatóujját végighúzta a résen. – Szép, zárt punci… Gyerekek, én ezt fel akarom törni! – Felállt, kapkodva vetkőzött. – Gyere, kicsikém, megvizsgál a bácsi! – Henriettet határozottan az ágyra lökte, széthúzta a lábát, közétérdelt, félkemény falloszát masszírozgatta ugyanott, ahol az előbb az ujjával tapogatott. – Én akarom először felfedezni a barlangot! – szólt a többieknek.

Amazok nem figyeltek rá, próbáltak úgy megszabadulni a ruháiktól, hogy közben ne zavarják Anasztáziát a farok-húzogatásban, egyetlen pillanatig se kelljen megszakítani. Akkor néztek csak a szőke lánynál bebocsátást kérő kollégájukra, amikor az éppen Henriett fölé mászott, és a feje felett húzogatta a falloszát, és zacskója a sápadt arc körül verdesett.

A barna lány még barnábbnak tűnt a téli színeiket viselő férfiak között, akik kétfelől szorongatták. Incselkedve hol erre, hol arra dőlt, melleivel érintve a farkakat, majd kiszabadította magát a 4 csáp közül, és letérdelve az egyik fallosz elé, ízlelgetni kezdte. A másik pasas gyorsan közelebb ült, és addig is visszaszerezte legalább a lány kezét, amíg az elhelyezkedett kettőjük között, és felváltva szopta őket.

Henriett szeme előtt szőrös herezacskó ugrabugrált, melyet gazdája úgy igazgatott, hogy a lány nyelve elérhesse, ha akarja. Nem akarta.

Anasztázia elveszítette az egyik falloszt, s amikor megérezte az már a fenekéhez nyomódik, kiugrott a hármasból, és a keskeny polcról óvszereket vett le. Minden férfinak adott egyet-egyet.

Henriett hálásan rámosolygott, mert így az ő partnere végre leszállt a feje fölül, és a gumi felgörgetése közben visszatérdelt a lába közé. Hamar lefagyott arcáról a mosoly, mert sötétkék gumival felszerelt fallosz teljes terjedelme a puncijába nyomult.

Ugyanígy tett a hármasból az Anasztázia mögött térdelő is. A barnabőrű lány felszisszent. A férfi térdelésből roggyantott helyzetbe kapaszkodott, így teljes súlyával és erejével tudta tövig nyomni a farkát, és mintha ki sem akarná többé húzni, furcsa testtartásában, mozdulatlanul magasodott a lány fölé, és idétlenül vigyorgott. A hármas másik férfitagja a mennyezetet nézte, még nem húzta fel a kiosztott gumit, és úgy tűnt, hogy nem is lesz rá szükség… Telelőtte Anasztázia száját, majd nedvességtől csillogó farkát a lány arcához törölgette.

Henriett barlangjában mintha kőbányát nyitottak volna, és egyetlen bányász igyekezne egy teljes brigádot helyettesíteni. Keményen iparkodott a férfi, a lány egyik lábát a vállára tette, a másikra oldalt támaszkodott. A szőke lány becsukta a szemét, csak arra eszmélt fel, amikor az Anasztáziánál orálisan végzett pasas  most az ő száját kezdte farkával birizgálni.

Folytatása következik!