Kupi 13. fejezet - Az első 24 óra

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kupi 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Kupi 12. fejezet

– A környéken lakik? – kíváncsiskodott a boltos.

Henriett megvonta a vállát, nem akart beszélgetni, aztán mégis válaszolt:

– Igen.

– Mostanában költözött ide?

A testes férfi minden vásárlót ismerhet, ráadásul a szőke lány elég könnyedén öltözött fel, még a kabátját se gombolta be, csak összehúzta magán.

– Tegnap.

– Albérlet?

Henriett a kefirek és joghurtok között válogatott, nem felelt.

– Csak azért kérdezem, nem tolakodni akarok, a világért sem… csak azért kérdezem, mert nálam is van kiadó szoba, ha érdekelné.

– Köszönöm, nem.

– Egy kedves hölgy lakott ott sokáig, de külföldre ment dolgozni. Olcsón adom, kényelmes, nézze meg, ha van kedve!

A lány kipakolta a pultra, amiket vásárolt, és az üres kosárral még egyszer körbejárta a boltot, hátha eszébe jut még valami.

– Az a kedves hölgy vendégeket is tudott fogadni, ha érti, mire célzok, nem zavartam semmiben – folytatta a férfi.

Henriett elcsodálkozott: – „Ez máris kiszúrta, hogy mivel foglalkozom? Rám van írva?” – Gabonapelyhet tett a kosarába.

– Csak számoljon utána, kislány! Nem kell leadni a pénzből, nem kell közösködni senkivel, nem akarja lenyúlni senki sem a vendégeit… Ha úgy egyezünk meg, még az albérletért se kell fizetnie, csak néha én is meglátogatom a másik szobában, vagy együtt fürdünk…

– Ezeket kérem! Mennyi lesz?

– Odaadom ingyen, ha bejön velem a raktárba. – A boltos kinyújtotta a kezét, és az ajtón fityegő NYITVA – ZÁRVA táblával játszadozott. – Be sem kell zárnunk, mire jön valaki, végzünk.

Henriettet bosszantotta, hogy férfi felismerte benne a prostituáltat, és zavarta, hogy ilyen nyílt ajánlatokat tett.
– Mennyit fizetek?

– De nagyon fent hordod az orrod, kis ribikém! – Durván tologatta az árucikkeket, és idegesen kereste a vonalkódokat. – Átmegyek és ennél kevesebbért, mint amit most fizetsz, megbaszlak, azt’ még a pénz se lesz a tied, mert osztozkodnod kell!

– A bácsinak megy még?

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a boltos nem bírja türtőztetni magát, és lekever egyet a lánynak, ám újabb vásárló érkezett az üzletbe.

Henriett távozóban átfordította a táblácskát ZÁRVA állásra, és a középső ujjával felfelé mutatva elköszönt:

– Van errefelé valami jó kis bolt? Viszlát!

A rövid útszakaszon mindenütt letakarították már a havat a járdáról. Járművet egyet sem látott, csak a távolból hallatszott egy busz erőlködése.

Henriett dúlt-fúlt. Főleg a szőke lányra haragudott, önmagára – „de hülye fejem van” –, és amikor kigurult egy zsömle a tömött szatyorból, belerúgott. A metsző hideg lehűtötte a fejét, és már másképp látta a boltban történteket. – „Miért húztam fel magam? Igaza volt, ribi vagyok. Tett egy ajánlatot, na jó, nem kellett volna a raktárban megdugatni magam, de nagyon bunkón viselkedtem… Ide se kell többé jönnöm!” – Ledobogta talpáról a havat és becsöngetett.

– Mit hoztál? Csajoook! Itt a puncismikulás! – kiabált Anasztázia.

Reggeli közben kiderült, hogy nincs már annyira korán, legalábbis két vendég már megfordult a házban.

– Megfordult bennem és Biancában – fogalmazta meg Anasztázia. – Ha én mentem volna vásárolni, akkor a boltos lenne ma a második.

– Képes lennél azzal a potrohossal? – húzta el a száját Anikó. – Én nem bírom az ilyen öreg faszikat.

– Miben lenne más? Ugyanúgy feláll a farka. Még érdekesebb is, mert nem gondolnád, milyen kemények tudnak lenni…

– És a boltban?

– Nem mindegy? Behajolsz a sörös rekeszekre és megrak. Úgy beszélsz, mintha te annyira megválogathatnád, melyiket kapod be… Na! – Rácsapott Olívia kezére, aki az utolsó sajtszeletért nyúlt. – Nem egy kisbolt raktára a legextrémebb hely a világon! – folytatta.

– Mesélj!

– Vidámparkban valami hosszú, vonatszerű jármű, síneken közlekedett, és lassan. Annak a hátsó padján minden megvolt.

– Mikor?

– 16 éves voltam.

– Megértél már a vidámparkra.

– Másnak valami? Vagy megint csak én mesélek? – dőlt hátra Anasztázia.

– Nekem villamos hátsóperonon… – kezdte a telt, copfos szőke lány.

– Abban mi van? Busz, vonat, villamos, taxi… ezeken mindenki átesik.

– Lift, zuhanyozó, szauna, pad a parkban… – sorolta tovább Olívia, és mégis megkaparintotta a sajtot.

– Olyan vagy ám, mint a róka! – nyafogott Anasztázia. – Én pedig az ártatlan fehérholló.

– Nem is értem, ti hogyan tudtok úgy beleolvadni a környezetbe, amikor valamelyik pasi nem szimpi, hogy véletlenül sem fog titeket választani! – folytatta Anikó az előbbit.

– Díszpárnának álcázom magam… – vetette oda Bianca. – Xénia nem jött még meg?

– Csutakolja magát.

– Mesélt valamit?

– Még nem sokat…

A vidám reggeli csevegést a csengő hangja szakította félbe.

– És ez így lesz egésznap… – nézett a mennyezetre Anasztázia, majd sietve eltüntette a maradékot, kidobta a zacskókat, lesöpört egy-két morzsát a melléről, és a többiekhez hasonló kíváncsisággal várta a vendéget.

Kettő érkezett, és alig kezdték el vizsgálgatni a lányokat, újabb csengetés. A következő percben már három szempár siklott merészen a gömbölyű formákon és az izgalmas völgyekben. Hat lány várta némán a választás eredményét.

Két férfi egyszerre mutatott Anasztáziára, majd egymásra néztek és felnevettek. A mutatóujjak váratlanul megmozdultak, és most meg mindkettő Biancát célozta meg.

– Tessék, válassz te először! – udvariaskodott egyikük.

– Elvihetjük mind a kettőt…

– Lányok? Mi a véleményetek egy négyesről?

– Minden jóban benne vagyunk! – válaszolt Anasztázia felemelkedve.

Bianca is felállt, rajta kevésbé látszott a lelkesedés.

A harmadik férfi az imént ellesett macsós mozdulattal Henriettre mutatott:

– Meghívsz a szobádba?

– Mehetünk.

– Mit szeretnétek? – kérdezte Anasztázia a két pasast, miközben Bianca a pult mögött számolt.

– Mindent lányok, de rögtön! – röhögött az egyik.

– Mit szeretnél? – érdeklődött hamarjában Henriett is, nehogy valamit kifelejtsen a rituáléból. 

A szikár, szemüveges férfi súgva válaszolt: 
– Levetkőzöl?

– Persze. Másképp hogy lehet…?

– Mindent vállalsz?

– Amit szeretnél.

– Cumizás?

– Persze. Mit szeretnél még?

– Menetközben is el lehet dönteni?

Henriett tanácstalan volt. Kár, hogy a többiek nem hallották a sugdolózást, mert valamelyikük megválaszolhatta volna.

– Jó lenne, ha most megmondanád, mert attól függ az ár, és előre kell fizetni.

Olívia odalépett hozzájuk:

– Segítsek valamiben? – mosolygott a férfire.

Henriett felsőhajtott:

– Köszi, csak nem sikerült még eldönteni…

– Hogy mit szeretne a vendég? Pedig azt muszáj lesz még idelenn… Azt javaslom, hogy kérjél mindent, úgyis lesz rá elég idő, és aztán csak bánnád, ha nem próbálnál ki minden… lehetőséget egy ilyen szép lánnyal!

– Jó – egyezett bele a férfi.

Erre Olívia súgott egy összeget, és már vitte is a pénzt a pult rejtekébe.

– Menjetek csak, jó szórakozást! – kiáltotta vissza.

– Adok egy törölközőt, tusfürdőt találsz… – mondta Henriett a szikár, szemüveges férfinek, s maga is meglepődött, milyen rutinosan hangzott a szöveg.

Egy órával később a következő tiszta törölközőt egy vállalkozó kinézetű pasi vállára dobta, aki már a lépcsőn felfelé kibuggyantotta a ciciket a sárga ruha fogságából, és ragaszkodott hozzá, hogy a lány is benyúljon az ő gatyájába, úgy, hogy a folyosón a farkánál fogva vezesse.

Újabb egy óra múlva a földszinten egy ismerősnek tűnő, idősödő, pocakos férfi várt rá. Henriett nem is ült le mellé, csak elvette és biztonságba helyezte a pénz, majd fordult vissza a szobájába, nyomában a pocakossal.
– Adok egy törölközőt…

– Ismerem a szokást…

A lány most ismerte csak fel: A boltos!

– Az üzletet bezárta? – Igyekezett közömbös hangot megütni.

A férfi közben ledobálta a ruháit. Egyik kezével a farkát morzsolgatta, a másikkal a törölközőért nyúlt:

– Gyere te is!

Vastag sugárban eresztette hátára a vizet, közben egyetlen mozdulatot se mulasztott volna el Henriett vetkőzéséből. A lány kapkodott – szinte letépte magáról a sárga ruhát –, mert nem akarta már a zuhany alá lépése előtt felhúzni a boltost, hogy az állva, a legkényelmetlenebb pózban akarjon szexelni. – „Még beakasztana lábujjhegyre állva…” – Legalább a tusfürdő felét a markába nyomta, úgy fogta meg a férfi falloszát.

– De hideg, baszki! – szisszent fel a boltos, de a szemét nem vette le a lány kezéről.

Csak úgy úszkált a világoskék tusfürdőben a férfi kényes szerszáma! A következő pillanatban már keményen dugta ki a fejét Henriett markából, pedig a lány még csak ezután fogta be masszírozásra a zacskót és a golyókat.

Henriettnek eszébe ötlött Károly bácsi figyelmeztetése: Nem szabad nagyon hamar elélveztetni a pasikat, mert aztán azt hiszik, hogy képesek egy újabb menetre is a hátralévő időben, és akkor csak kínlódás következik…Lemosta a kékséget anélkül, hogy annak alkalma lett volna habbá alakulni, így húzta az időt.

– Szopj! – mordult rá a férfi.

Henriett leguggolt, és nem törődött vele, hogy vizes lesz a haja, bekapta a falloszt. – „Igaza volt Anikónak… Vagy Anasztázia mondta? Igen, ő… Ha nem tudnám, hogy ez egy öregember, a farka alapján 30 évesnek, vagy kevesebbnek is gondolhatnám… Sok fiatal megirigyelhetné!” – Hajából csurgott a víz, a guggolás kényelmetlen volt, száját minden második másodpercben szét akarta feszíteni a boltos farka…

– Gyere az ágyra!

Amíg a férfi törölközött, ő is megdörzsölte a testét, és valamennyire felitatta a hajáról a vizet. – „Mennyi idő lehet?” – Átkozta magát, amiért megint letette valahová az óráját tusolás előtt, megszokásból , pedig bizsusága ellenére vízálló lenne, nem kell ennyire óvni. Megpillantotta az ágyon, odahajolt érte.

– Maradj így! – utasította a pocakos.

– Pillanat! – válaszolt Henriett, és elsietett óvszerért.

Visszatámaszkodott az ágyra, s mivel újabb instrukciót nem kapott, feltérdelt úgy, hogy a férfi mögéje tudjon állni. Várta, hogy felkerüljön a gumi, és a boltos egyetlen mozdulattal benyomja a farkát. Feltűnés nélkül megnyalta négy ujját, és a nedvességet a kisajkakra kente…

Megérkezett a fallosz, s éppen úgy, ahogy Henriett számított rá, tövig vésődött a puncijába, és már indult is a fűrészelés…

A lány az óráját nézte. A mutatók magabiztosan osontak, észrevétlenül versenyre keltek a boltos mozgásával, és Henriett nekik szurkolt… Hirtelen beléhasított a felismerés, elhomályosult tekintettel, szeretettel nézte az órát, mint az egyetlen tárgyat, ami a múltra emlékezteti. A bizsunak kinéző, vízálló karóra most éppen annyi időt mutatott, mint amikor először belépett ebbe a házba, 24 órával ezelőtt. Vagy 24 éve?

„Legyél szorgos,

jönnek a dolgos

hétköznapok!”

(Károly bácsi)

Vége