Gyönyörök szigete I. rész - Fizetett vakáció 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 3.

*********************************************************************

- Hol ihat itt valamit az ember lánya? - vonta fel a szemöldökét Amy, nyilvánvalóan valami alkoholos italra utalva.

A bárpult felé böktem a hüvelykujjammal.

- Mindent megtalálsz a pult mögött, amire csak szükséged lehet. Jól el vagyunk látva.

Amy elégedetten elmosolyodott, majd a bár felé indult. Camille azonnal csatlakozott hozzá. Én pedig nem hagyhattam ki a látványt, ahogy ringó csípőjükkel riszálják mámorító hátsó felüket. Azon kaptam magam, hogy szinte már megbabonázva bámulok utánuk.

- Én még túl fiatal vagyok a piához – biggyesztette le az ajkait Lindsay és rám nézett. Ó, egek, gondoltam magamban. Tényleg olyan volt, mint egy tökéletes játékbaba. Az a kis grimasz pedig még szexibbé tette az arcát. Túl fiatal, hogy igyon? Ó, szegény lány! Legszívesebben átkaroltam volna, hogy megnyugtassam.

- Semmi gond – szólalt meg Trish és Linday válla köré fonta a karját. - Amúgy sincs szükséged arra a lóhúgyra.

Lindsay kissé zavartan és visszafogottan rá mosolygott. Tizennyolc éves friss és ártatlan énje élesen elütött attól, ahogy a társai habzsolták az életet. Nem mintha én ezt bármennyire is bántam volna.

Magamban feljegyeztem egyik első célomként, hogy elérjem, Lindsay kissé feloldódjon a következő napokban és hetekben. Egy Isten háta mögötti ohiói vidékről érkezett lánynak, aki épp csak három napja érettségizett le, ez az egész hirtelen még túl sok lehetett, Mindezen pedig nem segített az a tény sem, hogy ilyen távolt van a családjától, először életében.

Talán tévedtem és volt már hasonlóban része, de Lindsay mégis rendkívül megilletődöttnek tűnt a dolgok alakulása miatt. Azonban egy csapat ennyit tapasztalt ember társaságában biztos lesz majd valaki, aki megérti őt. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy kiráncigáljuk Lindsay-t a kagylóhéjából. A többieknek pedig ebben még nagy szerepe lehet.

- Az alkohol csak rosszat tesz neked – bólogatott tovább Trish, lassan elvezetve Lindsay-t. - Bízz bennem, Drágám! Jobb, ha el se kezded. Semmi másra nem jó, csak hogy olyan dolgokra vegyen rá, amiket nem akarsz csinálni. - A fiatalabb lány csak bólogatott, ahogy Trish tovább csivitelt. - Menjünk inkább a konyhába és keressünk neked valami megfelelőbb innivalót! Mondjuk valami narancslét. Az én kedvencem a Kool-Aid.¹ - Vigyorogva felém fordult, miközben tovább beszélt Lindsay-hez. - Jeremy megígérte nekem, amikor még pár hete webkamerán beszélgettünk, hogy annyi Kool-Aid lesz itt, amennyit csak akarok.

- Erősen kétlem, hogy csalódni fogsz – bólintottam. - Elegendő Kool-Aidet találsz a konyhában életed hátralevő részére.

- Semmi rossz nincs egy jó pohár alkoholban – csatlakozott be a beszélgetésbe Amy és belekortyolt a borába. Szerencsére úgy tűnt, maximálisan meg van elégedve az ízével. Ettől ismét fellélegeztem kissé. Egyértelműen azt szerettem volna, ha minden tökéletesen alakul itt a szigeten. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, ha mindegyik lány maximálisan elégedett azzal, amit nyújtani tudok nekik. Milyen vendéglátó is lennék máskülönben?

Camille egyetértően bólintott, amikor pedig Trish és Lindsay már hallótávolságon kívül értek, Amy magabiztosan folytatta: - Egyáltalán nem visz olyan dolgokba, amiket nem akarsz. Mint bármely más esetben, az alkohollal is csak akkor fordul elő, ha a szenvedélyeddé válik és elveszted a kontrollt. Csak annyi a dolgod, hogy ne engedd ezt megtörténni és nem is lesz semmi probléma – vigyorgott, majd pajkos hangon hozzátette: - Bár, nem tudom, ti hogy vagytok vele, én viszont nagyon szívesen leitatnám Lindsay-t valamikor a közeljövőben.

Bár nem tudtam, Amy mennyire beszél komolyan és mennyire űz csak gonosz tréfát velünk, összevontam a szemöldököm és rosszallóan néztem rá. Nem vágytam arra, hogy bármi ilyesmi is történjen.

- Lindsay még túl fiatal és befolyásolható, hogy ilyesmibe belevidd – csatlakozott Pamela, rosszallóan ingatva a mutatóujját Amy felé. - Remélem, csak vicceltél. Ha Lindsay majd szeretné kipróbálni, hadd haladjon a saját szája íze szerint! Semmi szüksége rá, hogy valaki leitassa, te bármennyire is élveznéd.

Helyes, gondoltam. Legalább egy ember van itt, aki hasonlóan gondolkozik, mint én. És, ami még jobb, valaki más átvállalta, hogy letorkolja Amy-t.

- Lindsay kislány még hozzánk, többiekhez képest – bólintott Devon. - Mi mind 25 és 30 között vagyunk, ő pedig még csak 18. Ezen kívül pedig az a lány túlságosan is visszahúzódónak és vonakodónak tűnik, bármiről is legyen szó. Szerintem semmi jó nem származhat belőle, ha ilyeneken gondolkodunk, Amy. Gondolj csak bele! Hárman közülünk már 30 évesek, én pedig 27 vagyok. Már ez is kilenc év korkülönbség. Neki ez nagyon furcsa lehet. Nekem is az lett volna ennyi idősen.

- Ha egyszer leitatnánk, az talán segítene neki felengedni.

Pamela félrebillentette a fejét és rosszallóan nézett Amy-re.

- Hagyd abba! Még csak ne is gondolj ilyesmire!

Amy elfintorodott a reakcióktól, amit Pamelától és Devontól kapott. Azonban csak további olajat öntött a tűzre, amikor hozzátette: - Tudjátok, mi a mottóm? Fenébe a tejjel! A vodka tesz jót a testnek. Adjatok egy esélyt, hogy talán Lindsay is pont így fogja gondolni! Valahogy el kell érnünk, hogy felengedjen.

Devon összevonta a szemöldökét és megcsóválta a fejét.

- Örülhetsz, hogy Trish kinn van a konyhában Lindsay-vel. Ha hallaná ezeket, ő akadna ki a legjobban. Ő nagyon megszerette Lindsay-t.

- És csak azt tartja szem előtt, mi a legjobb a kislánynak – bólogatott Pamela, összefonva a karjait a mellkasa előtt. - Garantálhatom neked, hogy Trish semmilyen önös gondolatot nem fontolgat Lindsy-vel kapcsolatban.

- Ó, nyugodjatok már le! - morgott Amy. - Csak viccelődtem...

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Devon.

- Trish is épp úgy ágyba akarja vinni Lindsay-t, mint mindannyian – mondta maró gúnnyal Camille. - Őt csak az érdekli, hogy övé lehessen az első menet.

- Nem is igaz! - kiáltott fel dühösen Devon. - Trish tényleg őszintén törődik Lindsay-vel. Nem láttátok, hogy gondoskodott róla a hajóúton?

Camille elhúzta a száját.

- Én csak annyit láttam, ahogy Trish méregette Lindsay-t minden adandó alkalommal.

- Hazudsz – horkantott fel Devon.

Amy gonoszul elmosolyodott.

- Trish tényleg más, mint mi. Ő szeretné előbb úgy behálózni a kislányt, amennyire csak lehetséges. Valószínűleg most is ezen munkálkodik a konyhában, játszva a gondoskodó jóbarátot. Ugyan már! Ismerjétek el!

- Amy! - reccsent rá Devon.

Camille megnyalta az ajkait. Látszott rajta, hogy ő is egyetért Amy érvelésével.

- Van benne valami.

Amy elmosolyodott.

- Biztos vagyok benne, hogy amint elérkezettnek látja az időt, felcsatolja a műszerszámát, felfekteti a Lindsay-t a konyhapultra és addig keféli, amíg bírja szusszal.

- Mindig ez a rosszmájúság – csóválta a fejét Pamela. Azt hittem, már a hátam mögött hagytam a sztriptíz bárt. Ez egy kellemes kikapcsolódásnak ígérkezett. Egy jó kis vakációnak. Nem számítottam arra, hogy itt is ugyanazt kell hallgatnom – sóhajtott fel. - Talán igaz, hogy a lány eltűnhet a sztriptíz bárból, de a sztriptíz bár sose fog eltűnni a lányból. Egy barátom mondogatta ezt még évekkel ezelőtt.

Amy zöld szemei vészjóslóan felvillantak.

- Hmmmm... elképzeltétek már Lindsay-t sztriptíz-táncosként? Én biztos fizetnék neki egy jó kis öltáncért. Meg azért is, hogy kinyalhassam a finom kis punciját. Meg még talán azért is...

- Te beteg vagy, Amy – horkantott fel Devon.

- Tudom. És így érzem jól magam.

- Én nem akarom ezt tovább hallgatni – jelentette ki Pamela

Mivel a beszélgetés már nagyon kezdett elmenni egy indulatoktól túlfűtött vita irányába, úgy döntöttem, rövidre vágom a helyzetet.

- Nyugalom, hölgyeim! Biztos vagyok benne, hogy mindannyian fáradtak és frusztráltak vagytok a hosszú út után, de semmi szükség rá, hogy felemeljük a hangunkat. Tegyünk egy lépést hátra és nyugodjunk meg! Van éppen elég ital a pult mögött. A hűtőben pedig, a konyhában, találtok bőven gyümölcsleveket, szódát, tejet és punch-ot. Mind azért vagyunk itt, hogy élvezzük a helyzetet. Miért nem iszunk valamit és... nyugszunk meg egy kicsit?

- Az alkohol és én már régen nem vagyunk jó viszonyban – mondta Devon. - De egy nagy pohár narancslé jól esne. - Azzal elfordult és a konyha felé vette az irányt.

- Nekem pedig egy nagy pohár Lindsay esne jól – motyogta Amy olyan halkan, hogy alig értettem a szavait. Megitta a bora maradékát, majd felsóhajtott. - De egy felessel is jó lenne...

Összevont szemöldökkel Amy-re néztem és megráztam a fejem. Egyértelműen rendkívül szókimondó és merész személyiség volt. Talán épp itt lett volna az ideje, hogy megtanulja megválogatni a szavait. Mi lenne, ha Trish, aki úgy tűnt, azonnal a szárnyai alá vette Lindsay-t és foggal-körömmel védte, meghallja Amy mocskos gondolatait? Amilyen jó kondiban volt a sok kickboxtól, nem hiszem, hogy Amy járna jobban. Amire pedig legkevésbé vágytam, az a nyílt összetűzés volt a lányok között.

Talán jó témaváltás lenne, ha megemlíteném, hogy Louisa, a házvezetőnőnk előkészített nekünk egy nagy asztalnyi friss gyümölcsöt és válogatott harapnivalót az étkezőben.

- Hamarosan felhozzuk a csomagjaitokat és elrendezzük a szobákat – mondtam végül. - Úgy látom, a legtöbben már összebarátkoztatok, úgyhogy ideje eldönteni, hogy osztoztok a szobákon. Majd tudassátok velem! Ha nem, akkor majd én döntök, de persze ezen később is lehet bármikor változtatni. A ti kényelmetek az első.

A lányok ettek és ittak. Beszélgettek és igyekeztek jobban megismerkedni egymással. Úgy egy óra múlva, amikor már úgy tűnt, mindenki megnyugodott és kiválasztották a szobatársukat, kértem két önként jelentkezőt, aki segít nekem a csomagok cipelésében. Devon és Camille azonnal vállalkoztak. Úgyhogy be is ugrottunk a jeepbe, hogy elinduljunk. Az autóút a dokkhoz távolságra sokkal hosszabb volt, mint gyalog, de időben nagyjából ugyanannyi.

Pár perc múlva már fel is pakoltuk a csomagokat az utánfutóra és visszaindultunk a ház felé. Amikor oda értünk, mindenki elvette a maga csomagját és a kiválasztott szoba felé vette az irányt. Mielőtt azonban távoztak volna, emlékeztettem őket, hogy a nagy fogadó party kilenckor kezdődik majd és mindenkinek jelen kell lennie. Ez két órával a minden napra előre rögzített hét órás vacsoraidő utánra esett. Amikor pedig ezt mind lerendeztük, úgy döntöttem, én is visszavonulok a saját lakrészembe.

Folytatása következik!

1Kool-Aid: Egy sűrített gyümölcslé-márka Amerikában. A sűrítményt vízzel és cukorral felkeverve fogyasztják.

Heti ajánlat - Filmezés

Gyönyörök a kamera előtt.

Tinik a filmen

Gyönyörök szigete I. rész - Fizetett vakáció 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 3.

*********************************************************************

Szűk harminc perccel azután, hogy megérkeztem a repülőtérre, a tengerentúli járat óvatosan a kifutóhoz is eresztette kerekeit. Mozdulatlanul figyeltem a hatalmas ablakokon keresztül, ahogy óvatosan a megfelelő kapuhoz irányítják és az ajtajához illesztik a közlekedő folyosót. Aztán pedig már csak pár percet kellett várnom, hogy az ajtók kinyíljanak és a nagyjából kétszáz utas elkezdjen kiszivárogni. Közülük pedig azt a hatot figyeltem, akik engem keresnek a tekintetükkel.

Minden porcikám bizsergett, ahogy egyik érkezőről a másikra vándorolt a tekintetem. Az a rengeteg munka, az előkészületek, az elmúlt év energiát nem kímélő felkészülés eredménye mind ezeken a pillanatokon múlt... Alig tudtam elhinni, hogy eljött ez is.

Nem volt különösebben nehéz kiszúrni a vendégeimet a tömegben. Nem kellett mást tennem, csak rábíznom a gatyámban pihenő kis fickóra a jelzéseket. Neki egyszerűen tökéletes memóriája volt, ha a fotókon megismert lányokról volt szó. A munkáját pedig kifogástalanul végezte, ami mellé csak az volt a szerencsém, hogy kellőképpen bő nadrágot vettem fel.

Amikor az első utasok kiléptek a gépből, rögtön felemeltem az előkészített táblámat, hogy felhívjam magamra a hölgyek figyelmét. Alig telt bele két perc és már az egész csapat ott is állt előttem egy gondosan elrendezett félkörben. Ha lehet, még gyönyörűbbek voltak élőben.

- Üdv, hölgyek! - szólaltam meg. - Jeremy vagyok. Én leszek a vendéglátótok a következő hat hétben. Vigyük a csomagjaitokat a hajóhoz és már indulhatunk is az úti célunkul szolgáló sziget felé! Esetleg valami kérdés?

- Megállhatnánk előtte egy kicsit harapni valamit, hm? Nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de én majd' éhen halok. A gépen épp csak egy kevés rágcsát kaptunk.

Hevesen kutattam az emlékeim között, keresve az archoz tartozó fényképet és profilt.

- Persze... Trish, igaz? - Hát persze, hogy Trish, tettem hozzá magamban. Nem csak abból jutottam erre a következtetésre, hogy épp eleget láttam a nevét a fényképe mellé tűzve, vagy akár a videóbeszélgetéseink közben is a képernyő szélén. Jellegzetes kanadai akcentusa eltéveszthetetlen volt. - Rengeteg harapnivaló és frissítő akad a hajón – nyugtattam meg biztató mosolyommal a torontói szőkeséget. - Annyit ehettek ott, amennyit csak akartok, és ígérem, sokkal jobb lesz, mint a szokásos reptéri harapnivalók.

A többi lány felnevetett, ahogy Trish megsimogatta feszes, barna hasfalát, miközben arcára reménykedő tekintet ült ki. Bizonyára nagyon éhes volt már.

Nem akarva tovább kínozni őket, rögtön intettem is, hogy kövessenek a kijárat felé. Elsőre meg tudtam mondani, hogy a lányok között már mostanára is nem egy barátság kötődött. Volt is rá idejük a hosszú úton idáig Miamiból. Hamar egymásra találtak, mivel mindannyian tisztában voltak a kéréssel, hogy viseljenek fekete karszalagot a bal csuklójukon a könnyebb azonosítás kedvéért. Ráadásul még az üléseik is egymás közelében kaptak helyet. Szerettem volna, ha már a repülőúton összeismerkednek. A tervem pedig szemmel láthatóan bevált. Eddig legalábbis minden tökéletesen alakult. Ennél már nem is lehettem volna elégedettebb.

Mindannyian beültünk a tágas buszba, amit az alkalomra béreltem és már el is indultunk a kikötő felé. Aztán gyorsan átpakoltuk a csomagjaikat a hetvenkét láb hosszú jachtomra és azonnal útnak is indultunk.

Mivel a (nyilvánvaló okokból) Puncivadász Expressz névre keresztelt hajót százhetvenkét utas számára tervezték, bőven akadt helye mindenkinek elnyújtózni és kényelembe helyeznie magát.

Hamarosan a lányok egy csoportja az alsó fedélzet egyik kabinjában gyűlt össze pihenni és elfogyasztani az ellátmányukat. Közöttük is Trish járt az élen, természetesen. A többiek a felső fedélzeten gyűltek össze, hogy hozzálássanak barna bőrük előállításához. A visszafogott beszélgetés mindkét csoportban hamarosan barátságosabbá vált, ahogy a vendégeim kezdtek feloldódni. Én pedig ettől csak egyre jobban éreztem magam. Mondanom se kell, nagy reményeket fűztem ahhoz az időhöz, amit heten együtt tölthettünk. Magasra tettem a mércét, de így az igazi a kihívás.

Ahogy elhagytuk a part menti korallzátonyokat, a hullámok kezdtek egyre magasabbra hágni, néhány lány pedig hangosan felsikkantott a hirtelen támadt hullámvasúttól, míg mások teljesen elnémultak és falfehérré váltak. Aki azonban szemmel láthatóan a legnehezebben viselte a megpróbáltatásokat, az Lindsay volt. Azonban egy kiadós adag vaníliafagyi, párosulva Trish és Devon biztató szavaival, úgy tűnt, nyugtató hatással voltak rá. Ennek ellenére azonban továbbra is ő volt a legboldogabb, amikor már látótávolságba került a szárazföld. Nyilvánvalóan soha nem volt még része egy ilyen hosszú, négy órás tengeri útban.

Josephine Skriver alias Lindsay

Azok után, hogy több ezer mérföldet utazott a repülővel, most pedig órákra egy tengeren hánykolódó hajóra kényszerült, nem is csodáltam, hogy émelyegni kezdett. Őszintén aggódtam miatta és megígértem neki, hogy hamarosan elérjük az úti célunkat.

Szerencsére végül, az út végéhez közeledve, Lindsay egy jó húsz-harminc percre el is szundított. Megkapó látvány volt, ahogy az egyik padon ücsörgött és a fejét Trish vállán nyugtatta. Önkéntes párnája természetesen a lehető legmozdulatlanabbul ült, egy izmát se rándítva, nehogy megzavarja az álmát.

Leírhatatlan volt az az ártatlan látvány, amit a tizennyolc éves cincinnati-i lány nyújtott enyhén elnyílt szájjal szuszogva. Azonban nem én voltam az egyetlen, aki így érzett. Pamela és Devon is azonnal előkapták a telefonjaikat, hogy lefényképezzék a megkapó jelenetet. Trish még a saját készülékét is odaadta, nehogy ő legyen az egyetlen, aki kimarad az élményből.

Nem is kívánhattam volna jobb nyitóélményt az elkövetkezendő hat hétre. Lindsay úgy nézett ki, mint egy mennyből alászállott angyalka.

Remélhetőleg még sok hasonló pillanat várt ránk a jövőben is.

***

Néhány leheletnyi felhőpamacson kívül, amiket itt-ott sodort a hűs júniusi szellő, az ég ragyogóan tiszta volt, miközben a lenyugvó trópusi nap narancsos fénybe vonta a katamaránunkat, ahogy az besiklott a sziget kikötőjébe. Mind a hat lány, a még mindig kissé kótyagos Lindsay-vel együtt, a felső fedélzeten gyűlt össze, hogy végigpillanthassanak az eléjük táruló gyönyörű látványon.

Hamarosan mindannyiukat hatalmába kerítette a határtalan elragadtatottság. Én magam is meg voltam győződve róla, hogy az ember keresve se találhatna inkább képeslapra illő tájat az egész világon, mint az én kis magánszigetem, amit immáron tizenhat éve az otthonomnak mondhatok.

A partoktól százharminc kilométerre fekvő kis földdarab maga volt az érintetlen paradicsom. A tágas udvarház, a minden igényt kielégítő külső terek, az istállók és a bekötőút, ami körbefutott a szigeten mind-mind egy istenadta mennyországgá tették a helyet. Amit persze minden lehetséges módon ki is használtam.

Azon kevesek, akik az elmúlt években meglátogatták ezen szerény lakomat, azonnal beleszerettek a tájba, a csillagok játékába trópusi éjszaka egén és a lehetőségbe, hogy egyedül lehessenek a természet erőivel csak a pálmákkal szegélyezett lagúnák, a sűrű esőerdő, a rejtett kertek, csobogó vízesések és zuhogó folyók ölelésében. Na és azok a gyönyörű strandok az arany, a vörös, a fekete és a zöld különböző árnyalataiban játszó homokkal! Egyszerűen tökéletes terepet szolgáltattak a szörfözni vágyóknak.

A minigolfpálya közvetlenül az udvarház mellett kapott helyet, de lehetőség nyílt lovaglásra, búvárkodásra, vagy dzsipes kirándulásokra is a vadonban. Egy szó, mint száz, megérkeztünk a Paradicsomba.

Az egyre növekvő duzzanat a gatyámon emlékeztetett, hogy inkább koncentráljam a figyelmemet, különben még a végén nekimegyünk az egyik korallzátonynak. Óvatosan át is kormányoztam a lagúnákat védő zátonyok egyik nyílásán járművünket és a kikötő felé vettem az irányt.

- Hölgyek, megérkeztünk! Ételt és hűsítőket találtok az udvarházban. A csomagjaitokat nyugodtan hagyjátok a hajón! Később is visszatérhetünk felvinni őket a dzsippel. Semmi szükség rá, hogy végigcipeljétek őket az úton.

Mindannyian helyeslően bólogattak és miután kikötöttem a hajót, kiugráltak a stégre és elindultak a közeli úton a főépület felé, ami úgy két kilométerre feküdt. Az utolsó száz métert a vulkáni kőzetfalba vájt lépcsőkön tettük meg.

Az épületet mediterrán stílusban emelték és akadálytalanul engedte át magán a hűsítő tengeri szellőt a vele sodródó virágillattal együtt.

Az ajtóban megállapodva hölgyvendégeim azonnal hajlékom központi csúcsa felé fordították figyelmüket. Innen, két-háromemeletnyi magasságból, tökéletes kilátás nyílt a tengerre, miközben a madarak a fejünk felett szelték az eget. A kültér szépsége azonban még csak nem is sejtette mindazt, ami odabenn várt ránk.

Ahogy beléptünk, vendégeimnek még a lélegzete is elállt. Bármerre fordultak, mindenhol volt mit nézni a márványpadlótól kezdve, a hatalmas tükör-falakon keresztül mindenig, ami csak szem-szájnak ingere.

A bárpult mögött nyíló hatalmas üvegajtókon keresztül eszményi kilátás nyílt az odakinn kialakított kis mesterséges tóra, aminek közepén két kis vulkánszerű képződmény volt kialakítva, melyeket bármikor tökéletesen élethű kitörésre lehetett bírni a ház automatikájával.

Az ajtón keresztül jó rálátás nyílt a trópusi erdőre és a végtelennek tetsző úszómedencére, ami innen nézve egybeolvadni látszott az óceánnal. Ezen kívül a hátsó kertet megtöltötték a kisebb medencék, mesterséges vízesések, kövekkel kirakott szökőkutak és lugasok.

A bárpult mellett nyílt a konyha olyan felszereléssel, amit bármely séf megirigyelt volna a világon és egy tizenöt fő számára is megfelelő méretű étkezőasztallal.

A nappalit egy boltív választotta el a ház többi részétől. A helyiséget a hatalmas, francia stílusú kandalló és a méretes üvegajtók sora uralta, amik tökéletes kilátást biztosítottak a medencékre és a szökőkutakra mögöttük az erdővel.

Mondanom se kell, a hölgyek teljesen le voltak nyűgözve, ahogy kutyafuttában körbevezettem őket. Trish még azt is megjegyezte, hogy eddig azt hitte, az ilyen házak csak a filmekben léteznek, Lindsey pedig kijelentette, hogy Ohióban semmi ilyesmit nem látott soha élete eddigi tizennyolc éve alatt.

Az épület másik szárnyában voltak a vendégszobák, mindegyik külön fürdőszobával, és a különböző szórakozási lehetőségeket biztosító helyiségek. A szárny végén volt egy spirális fa lépcső, ami a tetőkertbe vezetett, tökéletes kilátással a fő medencére és a teniszpályára.

Miután visszatértünk a bejárathoz, szembe álltam a hölgyekkel és elmosolyodtam.

- A következő hat hétben ez a hely épp annyira lesz a ti otthonotok is, mint az enyém. Szeretném, ha felfedeznétek és kiélveznétek minden lehetőséget. Az egyetlen helyiség, ahova engedély nélkül nem mehettek be, az az én hálószobám. Nos... mindenki beleegyezik?

Bólintás volt a válasz mindenki részéről.

- Annyi mindent szeretnék csinálni! Azt se tudom, mivel kezdjem – lelkendezett Trish, szikrázva az izgatottságtól. - Szeretném kipróbálni a játéktermet azzal a nagy billiárdasztallal meg minden mással, de szeretnék úszni is egyet abban a gyönyörű medencében. Jó lenne minigolfozni, filmet nézni, de kimenni a strandra is. Csodálatos lenne! - Szinte már a fellegekben járt álmodozás közben.

- Egy jó kis merülésben én is benne lennék a medencénél – csatlakozott Pamela. - Ez a nagy nedvesség odakint teljesen kitikkasztott.

- Akkor élvezni fogjátok a minden szobába külön beállítható klímarendszert – mosolyogtam rájuk. - Bármilyen hőmérsékletet be lehet állítani szinte azonnal 10 és 30 fok között. Használjátok nyugodtan!

- 10 fok? - hüledezett Devon. - Nem hiszem, hogy annyira alacsony hőmérséklet jól esne.

- Eduardo bátyám mindig 15 fokon tartja a hőmérsékletet a házában nyáron – jelentette ki Camille. - Mindig majd megfagyok ott. Az allergiája miatt viszont szüksége van rá. Valahányszor meglátogatom, mindig többet ücsörgök kinn, mint benn. Olyan, mintha egy hűtőházban lakna.

- A helyedben én is odakinn ücsörögnék – fintorgott Trish. - Az évnek ebben a szakában kifejezetten kellemes az idő San Diegóban, nem? Még abban se vagyok biztos, hogy szükség lenne egyáltalán légkondira.

- Én biztos vagyok benne, hogy még bőven van mit felfedezni ebben a házban – fordult felém Amy. - Nem mutattál meg nekünk mindent...

- Nem bizony – ráztam meg a fejem. - De idővel mindent látni fogtok. Érezzétek otthon magatokat és járjatok be mindent, amit csak kedvetek tartja. Az előbb említetteken kívül minden nyitva áll számotokra. Bár, ahogy így belegondolok, Louisa szobája is zárt terület. De nem is látok rá okot, miért akarnátok oda menni. Ő a szakácsunk és házvezetőnőnk és 76 éves.

Pamela érdeklődve körbenézett.

- A fickónak, akié a sztriptíz bár, ahol dolgozom, egy hasonló kastélya van. De csak hasonló. Ez a hely klasszisokkal jobb. Minden évben szokott rendezni nekünk ott bulikat. De, ahogy nézem, ez a ház sokkal nagyobb.

- És sokkal magával ragadóbb is – csivitelte Trish. Én pedig elmosolyodtam örömömben. Egyértelműen minden egyes vendégem elégedett volt a helyzettel. Különösen Trish. Úgy tűnt, lassan minden a helyére kerül.

Folytatása következik!

Panzió 2096 8. rész - Végre állva

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Panzió 2096 1. rész
Közvetlen előzmény: Panzió 2096 7. rész

***************************************************************

– Ott is jó! – szólalt meg Minu hosszú hallgatás után.

Először meglepődött, hogy mit akar vele ez a férfi – aki egyrészt az apja lehetne, másrészt különlegesen szimpatikussá vált azzal, hogy mindent olyan jól ismer a múltból –, aztán csak várt. Várta, hogy mi lesz a folyékony, illatos valamiből a testén, és miért kenegeti rá a férfi csúszósan és alaposan… és milyen finoman!

Érdeklődéssel követte a két tenyér körmozgását a mellei körül és a hasán, majd felnyögött:

– Ott is jó! – És elszégyellte magát.

A számtalan vékony sugárban folyó víz több helyen lemosta róla a tusfürdőt – és nem tudta, hogy ennek így kell-e történnie –, de nem bánta, mert a férfi újra meg újra pótolta a síkosságot. Inkább úgy helyezkedett, hogy a legjobban eső testfelületeken kelljen ismételgetni a kenegetést, és ezt a férfi engedelmesen, szótlanul meg is tette.

Emery fordított egyet a lányon.

– Szegény pultoslánynak egy cseppnyi tusfürdőt sem hagyunk – gondolta, miközben a keze Minu fenekén csúszkált.

Úgy gömbölygette, mintha kivetnivalót találna rajta, és ujjaival végigsiklott a vájaton.

– Ott is jó! – állapította meg a lány.

Ahogy az a korosztályára jellemző, Minu sem tapasztalta még a simogatás gyönyörét. A fiúk nem törekednek ilyesmire – esetleg csak az idősebb férfiakat érdekelné –, a lányok meg nem igénylik. Azokban a szinte kötelezőnek tekintett percekben, amit a tartós vagy alkalmi párok napi rutinként együtt töltenek, a férfiak leengedik a híg spermájukat, a nők pedig ezt megisszák.

Jólesett, hogy a férfi egyre lentebb simogatta, s kicsit szétette a lábát, azon gondolkozva, hogy előre kellene-e hajolni a jobb hozzáférés érdekében. Az idegen ujjak olyan helyeken jártak, ahol eddig csak néhány barátnője nyelve. Ösztönösen hátrább tolta a fenekét, és megérezte…

Úgy pördült meg, mintha a langyos víz hirtelen jéghidegre váltott volna.

A férfi duzzadt, eres, kissé görbe falloszát pillantotta meg.

– Mi baj? – kérdezte.

Sosem látott meg erekciót. Azaz egyszer majdnem, amikor szopás közben az egyik fiú fallosza elkezdett keményedni, s akkor mindketten megijedve abbahagyták. „Mert biztos rosszul csináltam valamit, vagy beteg” – gondolta aztán –, és a barátnői sem tudtak rá magyarázattal szolgálni. A fiút mindenestre azóta senki sem akarta szopni…

– Nincs baj – mosolygott Emery megnyugtatóan –, csak azt jelzi, hogy tetszel nekem.

– A „tetszik” olyan régimódi szó – ízlelgette Muni.

Eddig csak a kupolákra hallotta, hogy tetszenek, mert megvédik az otthonokat, a mindenki számára elérhető szolgáltatásokra szokták mondani, hogy tetszenek, hiszen leegyszerűsítik az életet… De, hogy egyik ember ilyet mondjon a másiknak, s főleg, egy férfi fallosza jelezze, az furcsa volt számára.

– Mi az, ami tetszik? – nézett egy pillanatra Emery szemébe, vagy tekintete visszatért a felfelé mutató péniszre. – Nekem is tetszett, mert olyan volt, mintha a lányok a nyelvükkel csinálnák.

A férfi érzete, hogy jó úton halad. Napok óta azt tervezte, hogy felkeresi a nagyrészt az ő tervei alapján készült panziót, és az 5D-s személyzettel kipróbálja a hagyományos szexet. – „Ami csak belefér!” – Persze, ehhez kellett egy haver is, aki osztozik az élményekben: Jorán. Aztán belépett a képbe Imall és a szomszédnője, és – mivel a panzió személyzete nem szalad el – velük akart végre szexelni… és véletlenül az ölébe hullott egy csodálatos lány, aki csodálkozó szemeket meresztget a falloszára.

– Biztos, hogy nem… baj? – kérdezte Minu félőn.

– Nyugodtan megfoghatod.

A lány elfelejtett már ügyelni a vízsugárra, és nem érdekelte, hogy melyik testrésze következik a simogatásban, óvatosan megérintette az ágaskodó falloszt. Két ujjhegye, mint a lehelet ereszkedett a makk alá.

Emery megfogta a lány csuklóját, széthajtotta az ujjait, majd a markába helyezte a bíbor-rózsaszín falloszt. Öntött mellé egy cseppnyit a maradék tusfürdőből, majd bezárta a hosszú ujjakat. Lassan mozgatta a csípőjét és csúszkált Minu markában.

– Mit csinálsz? – kerekedett el a lány szeme.

– Én? Te! Régen úgy mondták volna, hogy „kivered” nekem. – Benyúlt a lány lába közé, és ugyanolyan ütemben siklottak az ő ujjai is.

– Nem fáj?

– És neked?

– Mondtam, hogy olyan, mintha a lányok nyalnának.

– Én is szeretem…

– Szopjalak?

– Az jó lesz.

– Várjuk meg, hogy elmúljon…ez… az állapot. Meddig tart?

– Ha szopsz, akkor elmúlik.

– Ííígy? Nem fér a számba!

– Próbáld csak meg! Régen, amikor az őseink éltek, még minden nő szájába belefért…

– Komolyan? Te honnét tudsz ilyeneket?

Közben ujjaik egymást kényeztették az egykori panzió egyik emeleti szobájának zuhanyfülkéjében.

Folytatása következik!

Gyönyörök szigete I. rész - Fizetett vakáció 1. fejezet

1 férfi, 7 biszexuális nő, 1 sziget és végtelen gyönyörök.

FIGYELEM! Ez egy nagyon hosszú történet első része (a szűken vett történet negyvenkét részes, amiket általában 5-6 fejezetre lehet bontani, de vannak rövidebbek és jóval hosszabbak is), ennek megfelelően nagyon lassan építkezik és sok figyelmet szentel a karakterei bemutatásának. Emellett persze időről-időre akadnak benne szexjelenetek, azok között néha nagyon hosszú idő is eltelhet. ( Néha részenként csak egy akció akad, de ha kettő-három is megesik, utánuk akkor is általában több fejezetnyi "szünet" következőig). Szerintem viszont kifejezett előnye, hogy bár nem egy klasszikusokkal vetekedő lélekrajz (távolról sem), de a hasonló, karakterek tömegét felvonultató erotikus történetekkel ellentétben szán időt a karakterei kibontására is, hogy ne csak a hajuk/szemük/bőrük színe legyen különböző, de valamennyire a személyiségük is. Ha valaki azonban nem vevő az ilyen maratoni, néha extrán nagyon lassan építkező (de akkor sem feltétlenül unalmas) történetekre és inkább valami pörgős, akciódúsabbra vágyna, ahol kevesebb a duma és több a... , az inkább keressen magának valami más olvasmányt! Akár még a blogomon is találhat bőven.

A többieknek kellemes olvasást kívánok.

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 3.

*********************************************************************

2013. június 3. hétfő

Végre minden készen állt. A lányok aznap érkeztek. Az utolsó hét arra ment el, hogy mindent tökéletes rendbe tegyek a szigeten a hat hölgy számára, akik itt fogják tölteni a következő hat hetet velem. Napi húsz órát dolgoztam, hogy felkészítsem a birtokot, beüzemeljem az összes kamerát és biztosítsam, hogy a vendégeim semmiben ne szenvedjenek hiányt. Az ellátóhajó csak hetente egyszer jött ide, úgyhogy arra az eshetőségre is fel kellett készülnöm, ha esetleg egy vihar, vagy valami más váratlan helyzet miatt egy időre elszigetelődünk a külvilágtól. Úgyhogy el lehet képzelni, mekkora készleteket kellett bespájzolnom, hogy még véletlenül se fogyjunk ki az élelemből és más feltétlenül szükséges dolgokból. Mostanra azonban minden kulcsra készen állt a szigeten.

Hamarosan be kellett pattannom a hajómba, hogy kiutazzak a partra a hölgyek repülője elé. Már alig vártam.

Amíg azonban nem jött el annak is az ideje, úgy döntöttem, még egy utolsó pillantást vetek a számítógépemen tárolt részletes életrajzaikra és fotóikra. Rengeteg időt töltöttem a hat győztes kiválogatásával és interjúztatásával, végig azt tervezve, ami a következő hat héten történni fog. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a lehető legváltozatosabb lányokat gyűjtsek össze mind külsőleg, mind személyiségükben. Azonban mindeközben arról se feledkeztem meg, hogy a delikvensek passzoljanak ne csak hozzám, de egymáshoz is. Ráadásul nem akartam zsákbamacskát sem árulni, úgyhogy arról is meg kellett bizonyosodnom, hogy a jelentkezők tökéletesen tisztában legyenek, mire vállalkoznak és egyiküknek se legyen kifogása semmi ellen, ami az itt töltött idő alatt történik. Beleértve azt is, hogy a kamerák mögül minden lépésüket nyomon követhetem és követem is a nap huszonnégy órájában.

A végeredmény minden apró-cseprő részlete ott pihent a merevlemezemen.

A mostanra már a repülőn ücsörgő hölgyek mindegyikét a külső jegyek, a tudás és a vérmérséklet szigorú határértékeinek figyelembevételével válogattam ki. Rengeteg időt és pénzt áldoztam a procedúrára. Egy egész év munkája volt a tét kezdve a hirdetőlapok ezreinek kiküldésétől az összes létező fitneszklubba, egyetemre és hasonló helyekre szerte Észak-Amerikában egy hat hetes kikapcsolódás és móka ígéretével egy trópusi szigeten, amit szerény személyem az otthonának mondhat, és egy lélegzetelállító százezer dolláros fizetséggel a végén. Azonban a hat kiválasztott egyike ennek az ötszörösét is haza viheti.

A jelentkezők természetesen özönlöttek, mint a sáskahad, a háromnegyedüket azonban már az első körben csuklóból ki kellett szórnom. Aztán a megfelelőnek ígérkező pályázóknak kiküldtem a kéréseimet további információkról, fotókról és a program további kellemes és talán kevésbé kellemes részletéről, csak hogy minden tiszta legyen. Nem kevesen pedig így is válaszoltak. A lista összeállt és kiválogathattam a döntősöket, akiknek mélyrehatóan áttanulmányoztam a hátterét, mielőtt személyesen elbeszélgettünk volna videochaten keresztül. Ezután már csak az volt hátra, hogy a húsz döntős közül kiválogassam a hat szerencsést. Gondolom mondanom se kell, hogy ez volt életem egyik legnehezebb döntése.

De kik is voltak ezek a hölgyek? Mindannyian tizennyolc és harminc éves kor közé estek és egytől egyig biszexuálisak voltak, vagy legalábbis rendkívüli módon érdeklődők a többi nő iránt. Ez is elvárás volt a jelentkezésnél. Ez a kitétel sajnálatos módon töménytelen mennyiségű jelentkezőt kiszórt, de ennél alább nem engedhettem.

Az első a listán a csodálatos spanyol és ázsiai vérvonallal rendelkező Camille volt, akinek nem kellett a sarki közértbe mennie, ha valami markolni valóra volt szükség. Huszonöt évesen egy ingatlanügynökség megbecsült munkatársa volt San Diegóban, méghozzá olyan testtel, amivel senki sem csodálhatta sikereit a házak eladásában. Mindehhez pedig ráadásképp kiváló, barátságos természet is társult. Nem is kellett más hosszú szénfekete haja és csábos tekintete mellé, hogy bárkinek a fejét elcsavarhassa. Ez a latin vadmacska még otthon lakott a szüleivel és úgy tekintett erre a hat hetes kiruccanásra, hogy új lehetőségekbe kóstolhasson bele. Én pedig ezer örömmel segítettem neki ebben.

A következő Pamela volt a listán, Baltimore tánckirálynője, aki a felnőttszórakoztatás felpörgetett nagyvilági életét élte. Egész pontosan a harminc éves hölgyemény sztriptíztáncos volt, még ha nem is illett bele az általános sztereotípiába. Talán ő volt a legokosabb és legműveltebb egyén, akivel valaha összefutottam. Büszke volt arra, hogy milyen kiváló eredménnyel végezte el az iskoláit. A fizetését pedig arra fordította, hogy még tovább tanulhasson és elérhesse az álmát, hogy egy nap tanár lehessen.

A szintén harminc éves Amy egyszerre volt pultos és pincérnő egy cincinnati-i étteremben. A vörös vadóc azonban sokkal több volt egy csinos arcnál (és egy tökéletes testnél). Nem mintha az emberek tekintete ne akadt volna meg azonnal lehengerlő szépségén. Elvégre egy ilyen gyönyörűséget ki ne venne észre? Krémszínű bőre és smaragdzöld szemei bárkit elvarázsoltak. Egyéb méreteiről nem is beszélve. Az a típus volt, akire bárhol felfigyelt mindenki, ahol csak járt. Ebben pedig nem kis része volt hihetetlenül magabiztos és csábos temperamentumának is, amivel boldogan fogadta, sőt, ki is ingerelte magának a vetkőztető pillantásokat.

De persze, mint mindenkinek, Amy-nek is megvoltak a maga hiányosságai. Túl volt egy elhibázott házasságon és úgy tűnt, a büszkesége nem mindig bizonyult igazán jogosnak. Mit szépítsük, a hölgyemény négy különböző fickóval csalta meg a volt férjét csak a házasságuk első éve alatt, akikhez még továbbiak csatlakoztak a harmadik és egyben utolsó évig. És akkor a női szeretőit még nem is számoltuk. Igencsak nagy lábon élt, ha az afférokról volt szó.

A beszélgetéseink alapján viszont az a benyomásom támadt, hogy Amy valójában egy kifejezetten jó és egyenes ember. Elkövetett pár súlyos hibát és hozott pár kifejezetten rossz döntést, kár is lenne szépíteni, de volt benne valami, ami mégis megfogott. Úgy hittem, ha egyszer megtalálja a megfelelő férfit, aki mellett lehorgonyozhat, a feleség intézményének mintapéldánya válhat belőle. Azt pedig, hogy ez a szerencsés ki lesz, sose tudhatjuk előre.

Devon, a negyedik versenyző, a tipikus amerikai lány esszenciáját testesítette meg halványkék szemeivel és napbarnított bőrével. A huszonhét éves leányzó olyan lélegzetelállítóan gyönyörű arccal rendelkezett, amit az azt keretező szőke fürtök csak még angyalibbá tettek. Emellett már szinte csak hab volt a tortán az imádni való természete. Ennyi pozitívum mellett ki ne kapott volna két kézzel Devon után?

Első beszélgetéseink során támadt egy benyomásom, ami később csak még erősebb lett, arról, hogy Devon egy igazi nyíltszívű hercegnő. Bársonyos hangja és ragadós jókedve azonnal elvarázsolt. Abban azonban, hogy mi tette ennyire nagyszerűvé ezt a lányt, nem voltam egészen biztos. De hát, elvégre, hat egész hét állt rendelkezésemre, hogy kiderítsem.

Trish volt az egyetlen a csapatban, aki nem az Egyesült Államokból érkezett. A született kanadai leányzó egész eddigi életét Toronto körzetében töltötte. Még munkahelyet is a szülővárosában talált, mint fizikoterapeuta. Harminc évesen tele volt kedvességgel és ragyogással, ami szinte kisugárzott a körülötte lévőkre. Az a fajta ember volt, akivel látszólag mindig csak jó dolgok történnek, egyszerűen csak azért, amilyen fantasztikus ember.

Az álma az volt, amellett, hogy megházasodjon és családot alapítson, hogy nyisson egy saját fitnesz centrumot. Talán a pénz, amit a hat heti itt tartózkodása után adok neki, nagyban hozzájárul, hogy valóra váltsa az álmát. Vagy talán a másik álmában segíthetnék be? Elvégre lehet, hogy egy trópusi szigeten találja meg a módot a családalapításra.

Végül, de egyértelműen nem utolsó sorban, ott volt Lindsay, a mámorítóan gyönyörű tizennyolc éves szépség, aki pont három napja érettségizett le. Ő volt a két lábon járó imádnivalóság, aki egyszerűen túl rendesnek és ártatlannak tűnt ahhoz, hogy részese legyen egy olyan fülledt és perverz projektnek, amit a fejemben forgattam. Mindennek ellenére azonban kitörő örömmel fogadtam őt is a maga észveszejtő bájaival a parti közepében.

Hosszú szőke hajával és kék szemeivel, amelyek egy szupermodell arcával párosultak Lindsay volt mindenki kedvenc pompon csapatkapitányának mintapéldánya. Szívesen jártam volna gimibe Ohióba, ha ő ott riszálta magát a meccs szüneteiben. Biztos voltam benne, hogy ez a szépség nem egy forró éjszakát szerzett az iskolatársainak, miután végignézték, ahogy a fenekét rázza. Ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy ebben az érzésben nekem is részem lesz majd. Ó... ez úgy hangzik, mint egy terv.

Természetesen mind a hat gyönyörűség biszexuális volt, lélegzetelállító és a maga módján egyedi. Már most a mennyben éreztem magam a gondolatra, hogy mindannyian az ötszázezer dolláros fődíjért fognak versengeni a szigetemen a következő hat hétben.

Azt azonban nem tudhatták, mit kell tenniük az összeg elnyeréséért. Még én magam se találtam ki teljes mértékben. Csak annyi volt tiszta, hogy mostantól hat hét múlva mindannyian kézhez kapják a csekkjüket, amelyek közül az egyiken a mágikus összeg fog szerepelni. Addig pedig a győztes kiléte teljes homályban marad.

Folytatása következik!