Lopott pillanatok

Fülszöveg helyett: Az élet mindig tartogat meglepetéseket. Amikor azt hiszed, már mindenre felkészültél, már nem érhet váratlan, mindig beleszaladsz valamibe, ami fenekestül felforgatja az életedet. Kat boldogan várta az esküvőjét. Minden előkészítve, a meghívók az asztalon, küldésre készen, rögzített időpont a szabónál a menyasszonyi ruha miatt, és egy kibérelt villa Toszkánában a nászútra. Minden tökéletesnek látszik, míg végül egy esős éjszakán Kat kap egy hívást a vőlegényétől, ami mindent megváltoztat.

Írta: secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. április 23.

***************************************************************************

– Kérlek, Danny! Ne!

Próbáltam nem elsírni magam. Tényleg próbáltam. De amikor megszakadt a vonal, nem tudtam már többé visszatartani a könnyeimet. A mellkasomat mintha egy satuba szorították volna, ami a telefon halk zümmögésétől mintha csak egyre szorosabbá és szorosabbá vált volna.

            Levegőre volt szükségem. A heves eső odakint mostanra már lágy szitálássá enyhült, így hát ismét kinyitottam a kis bolthelyiség ajtaját, és kiléptem a nedves járdára. Tényleg csak tíz perce lett volna, amikor lélekszakadva keresztülrohantam itt a felhőszakadáson, makacsul törve előre a célom felé? Pusztán tíz perc műve lett volna, hogy boldog menyasszonyból ismét szingli lettem?

            Vettem egy akadozó, de mély lélegzetet, és elindultam. Magam sem tudtam, hova megyek, de valami odabent azt súgta, a sétálástól majd megnyugszom. Még képes voltam tisztán gondolkodni, de tudtam, ezzel semmit nem teszek jobbá.

            A sétálás nem oldhatta meg az esküvői ruhám problémáját, ami csak arra várt, hogy jövő héten először felpróbáljam. Vagy a meghívókkal teli dobozok problémáját, amik még most is nyitva álltak a dohányzóasztalomon. Vagy a toszkánai villa vissza nem térítendő előlegét, amit befizettünk, amikor lefoglaltuk a nászútra.

            A könny ismét visszatért, és már azt sem tudtam, vajon az áztatja az arcomat, vagy a szitáló eső… ami most ismét erősebbre váltott. Lassan botorkáltam végig a sötét utcán, amin csak néhol verték vissza a pocsolyák a lámpák sárgás fényét. Egy teremtett lélek sem járt arrafelé, csak az üres kocsik parkoltak végig a padka mellett.

            Felnevettem a gondolatra. Mindenki más otthon van, ahova tartozik, és nem idekint kószál az esőben, cigaretta után kutatva, lelombozva egy telefonhívás miatt.

            Nem tudom, meddig kószáltam céltalanul, de egyszer csak kék neon villogást pillantottam meg az eső fátyolán át, ami lelapította gesztenyebarna hajamat, és hűsen simogatta a fejbőrömet. A fény élesen hasított át az egyébként sötét környéken. Talán ez volt az egyetlen fényforrás errefelé.

            Úgy éreztem, mintha engem hívogatna, meleg ragyogásával magához vonzva, annak ígéretével, mintha enyhíteni tudná ketté tört szívem fájdalmát. Vagy talán csak csalfa ábránd volt, hogy aztán odabent úgy zúzza össze ismét az érzéseimet, mint egy oldalamba mélyedő kés.

            Amikor közelebb értem, már ki tudtam betűzni a kéken villogó „Maggie’s Lounge”[1] feliratot, ami egy kis martinis üveget vett körbe, hogy aztán kinyissam az ajtót, és bepillantsak a lágy derengésbe burkolózó helyiségbe. Miután beléptem, leráztam a vizet a kabátomról, a többit pedig kicsavartam a hajamból, próbálva szalonképes formába hozni magam, mielőtt körbe pillantottam.

            Két ajtót láttam magam előtt. Egyet szemben, egyet pedig baloldalt. Először megérintettem a szemben lévő kilincsét, de az zárva volt. A kettes számú ajtó viszont kinyílt, feltárva előttem egy sor lefelé futó lépcsőt. A fokok végeiben derengő kék fény egy újabb csukott ajtóhoz vezettek. A kiszűrődő mély zene dübörgése elárulta, megtaláltam a bárt.

– Oké, Alice! Itt az ideje, hogy beleugorj a nyúl üregébe.

Vettem egy mély levegőt, majd elindultam lefelé. Erősen markoltam a korlátot, és figyeltem, hova lépek.

            Mielőtt elértem volna a lépcső alját, az ajtó kinyílt. A dübörgő zene valami lassabbra, de ugyanolyan lüktetőre váltott, a fülemet pedig megütötte a hangok kakofóniája. Villogó színes fények jutottak el hozzám a távolból, de a helyiség előterét egy sor kopott ezüstszínű lámpa világította meg. Ezek alatt magas asztalok és bárszékek sorakoztak, amelyek többsége már foglalt volt.

            Egy fekete nadrágkosztümbe öltözött nő várakozott az ajtóban. Csak most vettem észre, hogy egy pillanatra megtorpantam az utolsó előtti lépcsőfokon. A nő látszólag rám várt. Mosolyt erőltettem az arcomra, és megtettem az utolsó lépéseket.

– Üdv a Maggie’s Lounge-ban! – A nő hangja mély volt, ami jól illett fekete hajához és zöld szemeihez. A mögötte izzó lámpa glóriát vont a feje köré, miközben félre lépett, hogy beengedjen. Végigfuttatta rajtam a tekintetét tetőtől talpig, majd mosoly terült szét az ajkain. Aztán ismét a sötétbe burkolódzott, ahogy visszalépve becsukta az ajtót.

– Biztos még mindig esik.

– Ja – motyogtam zavarodottan, arra gondolva, hogy a hajam biztos úgy néz ki, mintha egy nedves rongyot dobtak volna a fejemre, és a farmerom meg a melegítőm is teljesen átázott. A kabátom nem volt nagy segítségemre. Aztán eszembe jutott, nem is gondoltam rá, hogy begomboljam a kabátomat, amikor kiléptem a boltból. Mindent elfelejtettem. Még cigarettát venni is.

– Bocsánat! Biztos mindent összevizezek.

– Ugyan már! Nem tesz semmit. Gyere be és szárítkozz meg!

– Köszönöm – pillantottam körbe, azon morfondírozva, mi legyen a következő lépés. Amikor a nő belém karolt és a bárpult felé invitált, tiltakozás nélkül követtem.

– Mivel mérgezed magad?

Egy pillanatig csak bámultam rá, megbűvölve a rám mosolygó telt vörös ajkaktól. Aztán megráztam a fejem.

– Elnézést, hogy?

– Mit kérsz inni?

– Ó. Ő… Egy Southern Comfortot kólával. Köszönöm. – A pultost bámultam, amíg a nő előre hajolt, hogy beszéljen vele.

Magas férfi volt széles vállakkal, fekete pólója alatt pedig jól kidolgozott izmok feszültek. Egyértelműen a jóképű kategóriába volt sorolható, bár az én ízlésemnek egy kicsit durva. Legszívesebben felpofoztam volna magam. Mi van velem? Máris a férfiakat méregetem?

            Igyekeztem elterelni a gondolataimat, és azon méláztam, biztos ő lehet a kidobó is. Amikor körülnéztem, feltűnt, hogy a vendégek serege kizárólag nőkből áll. Nők álltak a pultnál, ültek az asztalok mellett, vagy táncoltak a bódító zenére. Minden egyes emberi lény a látóteremben egytől egyik nőnemű volt.

            Majdnem hangosan felnevettem, amikor kigyúlt a fény a fejemben. Biztos elhagytam az eszem valahol a 72. utcánál. Megérintettem kísérőm karját, és amikor felém fordult, megkérdeztem, merre találom a mosdót.

– Arra. A második ajtó jobbra.

Tekintetemmel követtem az ujját, majd megpillantottam neonfényben világító „Exit” feliratot a helyiség másik végében.

– Köszönöm. Mindjárt visszajövök.

Lesütöttem a tekintetem, de így is éreztem a rám vetülő pillantásokat, ahogy keresztülvágtam a tömegen. Nem tűntek tolakodónak, de mégsem tudtam rávenni magam, hogy a körülöttem lévő nőkre nézzek. Hálás voltam, hogy a vécé-fülkéket üresen találtam, így végül bezártam magam a negyedik és egyben utolsóba.

            Úgy, ahogy voltam, leültem a vécédeszkára, és sírni kezdtem. A mellkasom sajgott. Tudtam, ha nem hagyom abba sürgősen a sírást, szörnyű migrénem lesz, de valahogy nem érdekelt. Lehunyt szemeim előtt felvillant minden Danny-vel közös emlékem, akár egy néma film. Egyesektől csak még jobban kezdtem sírni. Néhánytól pedig dühömben az öklömmel kezdtem verni a fülke fém falát. Egyszerűen nem értettem, miért tette ezt velem.

            Eltelt néhány perc, amikor hallottam, hogy az ajtó nyikorogva kinyílik. A bár zaja egy pillanatra ismét az arcomba csapódott, mielőtt az ajtó csukódásával elhalt volna. A magas sarkú cipők lassan kopogó hangjától egy pillanatra a lélegzetemet is visszafojtottam. A léptek elhaladtak az első három fülke mellett, majd megálltak az enyém előtt.

            Úgy egy pillanatig csak a saját szívverésemet és a csukott ajtón át beszűrődő zenét hallottam. Amikor már nem tudtam tovább visszatartani a lélegzetemet, zihálva kiengedtem a levegőt, és csuklottam egyet.

– Kat? – szólított meg egy női hang az ajtó másik oldaláról. – Jól vagy?

A szívverésem megakadt egy pillanatra. Valaki felismert. Próbáltam felitatni a könnyeimet egy darab vécépapírral, majd felálltam, és igyekezve mosolyt erőltetni az arcomra, kipirultan kinyitottam az ajtót.

– Igen. Minden rendben. – Csak félig nyitottam ki az ajtót, hogy lássam, ki van ott.

Az idő multával Jenna Swallow csak még vonzóbb lett. A középiskolában nem volt túl népszerű, pedig úgy nézett ki, akár egy modell. Talán az egész csak azért volt, mert mindenki a nevén akadt fenn.[2] Ezzel ugratták szünet nélkül. Egy újabb csuklással rejtettem el feltörni készülő nevetésem, mivel most már tudtam a választ arra az éveken keresztül folyton suttogott kérdésre. Vajon Jenna lenyeli?

Nagyokat pislogtam, de továbbra is ott láttam őt magam előtt egy fémkeretes tükörrel a háta mögött, ami visszatükrözte kettőnk alakját. Ott állt köztem és a szabadság között, önelégült mosollyal az arcán.

            Meg sem tudtam szólalni, csak pislogtam.

– Kat! Biztos, hogy jól vagy? – tett egy lépést felém.

Én hátra léptem, és visszahúzódtam a vécébe, ismét leülve a deszkára. Beleharaptam a nyelvembe, hogy visszatartsam ismét feltörő könnyeimet. Nem tudtam gátat szabni a rám törő érzelmeknek.

            Jenna egy pillanatra elment, hogy egy adag papírtörülközővel térjen vissza. Leguggolt elém, és törölgetni kezdte a sírástól felpuffadt arcomat.

– Hé! Semmi baj. Nem akartalak megijeszteni.

Ismét csuklottam, majd vettem egy mély levegőt, hogy megpróbáljak mosolyt erőltetni az arcomra.

            Meglepetésemre az, hogy a fülke ajtajának másik oldalán láttam őt, nyugalom érzetével töltött el, miközben ő megérintette az arcomat, és hüvelykujjával letörölte a könnyeimet. Melegség öntötte el minden tagomat, amikor felnéztem rá.

– Hello, Kat! – Széles mosolya szinte mát violaszín szemeiig ért. Mindig irigyeltem őt miattunk. Sokkal szebbek voltak az én hétköznapi barnáimnál.

– Hali, Jenna! – Szám izmai ismét működni kezdtek, és éreztem, hogy őszinte mosoly formálódik az arcomon. Próbáltam másra gondolni, de ismét csak az agyonhasznált szó szökött a számra: – Köszönöm.

– Mi szél hozott a Maggie’s-be? – állt fel Jenna, és megfogta a kezem, segítve felállni. – Pláne egy ilyen éjszakán. Ja, és gratulálok. Láttam a nagy hírt a múlt heti újságban.

Bizonyára túl erősen szorítottam meg a kezét, mert ekkor hangosan felsikkantott. Lazítottam a szorításon, de így is csak nehezen tudtam megakadályozni, hogy visszazuhanjak ismét, mint egy bőgőmasina ennek a leszbikus bárnak a vécéjére.

– Bocsánat! Köszönöm, de most már nincs semmiféle eljegyzés. A mai este után nem.

Eltűnt a mosoly az arcáról, szemeiben pedig valami meghatározhatatlan komorság jelent meg.

– Nincs rá szükség, hogy elmeséld. Hozzunk rendbe, aztán velem jössz!

Követtem őt a mosdókhoz, ahol megpillantottam a tükör előtt pihenő retiküljét. Megengedte a meleg vizet, majd saját készletével kiigazította a sminkemet. Büszkén arra, hogy ismét elfogadhatóan nézek ki, elővett egy fésűt, és keresztülhúzta a hajamon.

            Az egész annyira szürreális volt. Többé már nem kerülgetett a sírás. Először életemben, úgy éreztem, valaki igazán törődik velem. Gondoskodik rólam.

          Danny mellett sosem éreztem így. Kivéve, ha megkértem rá. De van abban valami szánalmas, ha neked kell megkérned arra a vőlegényedet, hogy egyáltalán öleljen meg. Mintha csak nem tudná, hogy néha arra vágysz, hogy a karjai közt tartson.

– Oké. Azt hiszem, készen vagyunk. – A mosoly visszatért Jenna vörös ajkaira. Betűrte haját a füle mögé. Szőke fürtjeibe sötét árnyék vegyült – piszkos szőke, azt hiszem így mondják – ami tökéletesen illett szemei színéhez, akárcsak kékeszöld nadrágkosztümjéhez.

Próbáltam visszaemlékezni, hol akart továbbtanulni középiskolás korunkban – ha egyáltalán beszélt erről valaha is – de érintése a kezemen visszarántott az itt és mostba. Csak akkor engedte el a kezemet, amikor már az ajtóhoz értünk. Aztán megérintette a hátamat, és az ajtó felé vezetett, vissza a fő helyiségbe. Teljesen elfeledkeztem a zenéről, és a többi emberről körülöttünk. Néhány nő várt az ajtóban, de aztán szó nélkül visszatértek a bárpulthoz. Csak egy magas barna maradt ott, és felénk fordult, amikor kiléptünk. Jennára vigyorgott, de aztán a mosoly eltűnt az arcáról, amikor rám pillantott, majd ismét Jennára és megint rám.

            Szó nélkül átadott egy poharat Jennának, majd mondott valamit a csaposnak, aki felvette az elénk rakott két poharat, és elsétált vele. Jenna követte, én meg – mint egy elveszett kiskutya – mentem utána.

            Megálltunk egy üres aszalnál a helyiség egy eldugott sarkában. Jenna leült mellém, a barátja pedig a túloldalára. Jenna a kezébe vette a poharát, és felém intett a fejével.

– Lauren, ő Kat. Kat, Lauren.

Rávillantottam egy apró mosolyt.

– Örülök, hogy megismerhetlek.

Lauren bólintott, és viszonozta a mosolyt.

– Én is.

Elvettem a poharat, amit Jenna felém nyújtott. Két kezemet a hideg üvegre fontam, igyekezve elrejteni a remegésem. Nem igazán működött. Fel sem néztem, csak meredten motyogtam magam elé.

– Van valamelyikőtöknek cigije?

Mindketten a retiküljükhöz nyúltak. Jenna találta meg a dobozát először. Kihúzott egy szálat, és átnyújtotta nekem, hogy aztán tartsa az öngyújtót. Aztán Lauren felé nyújtotta a csomagot, és ők is rágyújtottak.

            Lehunytam a szemem, és beszívtam a friss füstöt, kifújva vele együtt a rossz emlékeket is.

            Néhány percig senki sem szólalt meg. Csak a zene dübörgése törte meg a közénk telepedő csöndet. Én csak az asztalra szegeztem a tekintetemet. Zihálásom fokozatosan lelassult, és kezdtem ismét normálisan érezni magam.

– Együtt jártunk iskolába, még évekkel ezelőtt – szólalt meg végül Jenna, felém intve a cigit tartó kezével. A másikkal felemelte sárga, gyümölcs-illatú koktélját, majd sötét ajkaihoz illesztette, hogy hosszan belekortyoljon. – Kat egy igazi könyvmoly volt. Akárcsak én. De ő sokkal jobb volt, mint én valaha is. A tanárok kedvence, meg hasonlók.

– Nem is – pislogtam. – Nem tehetek róla, hogy kedveltek.

Jenna szélesen elvigyorodott.

– Téged mindenki szeretett.

– Mindenki, kivéve Tim Jacobsot – horkantottam, visszaemlékezve, hogy próbáltam felkelteni a figyelmét négy éven keresztül, hiába. Szívtam egy mélyet a cigiből, majd kifújtam a füstöt.

Jenna a szemét forgatta.

– Az egy faszkalap volt. Most is az. Jobban jártál nélküle.

– Ó! Szóval tartod vele a kapcsolatot? – ittam bele én is az italomba, majd lehunytam a szemem egy pillanatra, élvezve az édes ízt.

– Ő a főnököm.

Csuklottam egyet, de összeszorítottam a számat, próbálva nem visszafröcskölni az italomat az asztalra.

– Tessék! – nyújtott felém Lauren egy szalvétát.

Megtöröltem a számat, majd vettem egy mély levegőt.

– Ő a főnököd? Hogy az a…

Jenna halkan felnevetett.

– No igen. Nehéz az élet, nemde?

– Férfiak. Kinek van rájuk szüksége? – csóváltam meg a fejem, mielőtt ráeszméltem volna, mit is mondok, és főleg, kinek. – Bocsi. Azt hiszem, jónak mondom.[3]

– Mondd csak, testvér – emelte meg a poharát Lauren. Az enyémhez koccintotta, majd Jennáéhoz, mielőtt beleivott volna.

Egy kis életkép. Nem mintha a képen szereplők hasonlítanának a történet szereplőire. Csak a hangulata miatt.

            Három órával később csak figyeltem, ahogy Jenna és Lauren eldülöngél az utcán. Nem is emlékszem, mikor éreztem magam ilyen jól utoljára. Igazából nem is gondoltam Danny-ra, miközben a lányokkal megvitattuk a „pasi és főnök”-ügyeket, visszasírva a középiskolát.

            Most pedig, ahogy felbotorkáltam a lépcsőn, próbálva kinyitni a lakásom ajtaját, igyekeztem nem arra emlékezni, ahogy Danny megcsókolt pontosan itt az első randink után, és hogy utána, négy hónappal később, ugyanitt kérte meg a kezemet. Végre bejutottam a lakásba, majd becsaptam az ajtót magam mögött.

­­­­­­­­­­­­­***

            Következő nap még mindig ugyanabban a ruhában ébredtem, amit az éjjel viseltem, a fejemet pedig borzasztó migrén hasogatta. Épp egy doboz fájdalomcsillapítót próbáltam kinyitni, amikor meghallottam a kapucsengő hangját. Lenyomtam a „talk” gombot, de senki nem szólt bele senki, amikor kérdeztem, ki az. Egy pillanattal később kopogtattak az ajtón. Zavarodottan nyitottam ki, és csak pislogtam a látványtól.

– Behívsz, vagy továbbra is csak bámulsz rám, mint a tejbe tök? – vigyorgott rám Jenna, majd felemelt egy papírzacskót. – Úgy tűnik, pont időben jöttem.

Hátra léptem, és figyeltem, ahogy belép, becsukva utána az ajtót.

– Bocsánat. Azt hiszem, rossz gombot nyomtam meg.

– Nem akartál beengedni? – pillantott rám a válla felett vigyorogva, miközben kipakolta a zacskó tartalmát a konyhapultra.

– Igen. Nem – ráztam a fejem. – Úgy értem, nem tudtam, hogy te vagy az.

– Szóval így állunk – tette csípőre a kezét, majd egy pillanatra a konyhaszekrényt bámulta. – Van esetleg egy martini-keverőd?

– Ó, bocsi! Turmixgép jó lesz? – intettem a sarokban álló szekrény felé majd kinyújtott lábakkal leültem a pult másik oldalra. A tálkáért nyúltam, amiben a cigijeimet szoktam tartani, és rágyújtottam. A tegnap este jó gyorsan elrohant.

Jenna kinyitotta a szekrény ajtaját és elővette a még alig használt konyhagépet, és beledobálta az alapanyagokat, amiket hozott. Majd a hűtőhöz ment egy kevés jégért.

– Aludtál bármennyit is?

– Csak arra emlékszem, hogy haza hoztál tegnap este. Aztán ma reggel az ágyamban ébredtem. Szóval biztos aludtam – pillantottam a kotyvalékra a turmixgépben. Az alapján, amit bele öntött, valószínűleg Bloody Mary volt, de még sosem ittam, vagy akartam. De ma nem úgy tűnt, hogy lenne választásom.

– Miért nem mégy és zuhanyzol le?

– Ilyen rossz a szagom? – rezzentem össze.

– Nem. De egy forró zuhany segít a másnaposságon. Szóval, gyerünk! – intett a kezével, mintha el akarna kergetni, én pedig engedelmeskedtem.

Miközben a fürdőszobában vetkőztem, azon merengtem, miért tűnt fel csak úgy Jenna az ajtómban ma reggel. Aztán azonban néma hálaimát rebegtem, amikor beléptem a forró vízpermet alá, és éreztem, hogy az izmaim megkönnyebbülten felsóhajtanak.

            Amikor tizenöt perccel később végeztem, magamra húzva egy melegítőnadrágot és egy nagy, kényelmes szvettert, Jenna épp telefonált. Elkapta a tekintetem, és egy pohár vörös lé felé intett a pulton. Beleszagoltam, majd felhajtottam.

            Felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Úgy hangozz, mint egy munkaügyi hívás, de nem lehettem benne biztos, hiszen többnyire a vonal másik végén lévő illető beszélt. Mire befejezte a hívást, már megittam az egész pohárnyi lőrét.

– Jobban érzed magad? – tette le a telefont.

– Egy kicsit. – Követtem a nappaliba, mintha csak ez az ő lakása lenne, és én lennék a vendég. Leültem a kanapéra, ő pedig helyet foglalt velem szembe. Lerúgta a cipőjét, és maga alá húzta a lábát.

– Nem vagyok nagy rajongója a Bloody Mary-nek – jegyeztem meg.

– Bízz bennem! Jobb, mint a migrén. Most pedig, add a lábad!

Nem kellett kétszer mondania. A kezei forrók voltak, ahogy a jobb lábamhoz értek, masszírozva és simogatva a lábfejemet. Felnyögtem, és hátradőltem a kanapén.

– Hogy boldogulsz a fiú-üggyel?

Megint fáradtnak éreztem magam. Beletelt egy kis időbe, amíg rájöttem, mire gondol.

– Ó, Danny-vel? Megvagyok, azt hiszem. Nem hallottam azóta felőle.

– Még mindig biztos a hatása alatt vagy. A tegnap esti negyedik ital után már biztos voltam benne, hogy nem érzel semmit – váltott át a bal lábamra.

– Nem gondolkodtam rajta igazán. Talán nem is akarok.

– Pedig egyszer muszáj lesz. Te nem tehetsz róla. Amikor rádöbbensz a valóságra, mindig azon kínzod magad, hogy sejtened kellett volna.

– Olyan, mintha tapasztalatból beszélnél – ásítottam.

– Te mondd meg! – nézett rám.

– Danny-vel két évig voltunk együtt. Az egész már… rutinná vált, azt hiszem. A házasság már csak a következő lépcsőfoknak tűnt. Nem mintha ellene lennék. Visszatekintve, talán ő igen.

Jenna a szemembe nézett.

– Megcsalt?

Gondolkodtam egy percig, majd megráztam a fejem.

– De, azt hiszem, szeretett volna. Miért másért bontotta volna fel az eljegyzést, hogy azt mondja, soha többé nem akar látni?

– Ezt mondta? – egyenesedett fel.

Bólintottam, és elfordítottam a tekintetem.

– Ha nem volt kész a házasságra, csak szólnia kellett volna. Megértettem volna.

– Faszfej.

Éreztem, hogy felém hajol, ami arra késztetett, hogy ismét a szemébe nézzek. Ugyanazt láttam bennük, mint előző este a bárban. Ugyanazt a dühöt és… védelmező vágyat.

– Nem érdemel meg téged.

– Köszönöm – pirultam el, és leszegtem a fejem.

– Komolyan gondolom, Kat. Te ennél sokkal többet érdemelsz – emelte fel a fejem Jenna, és én ismét rá néztem.

Mosolyodni akartam, de helyette ismét csak ásítottam.

– Bocsánat. Nem vagyok most a legjobb társaság.

– Semmi gond – mosolygott, és megfogta a kezem. Mire észbe kaptam, már a hálószoba felé vezetett. – Pihenned kell még. Feküdj le!

Engedelmeskedtem, aztán csak néztem, ahogy betakar. Ujjai egy pillanatra a halántékomon nyugodtak, majd betűrte a hajam a fülem mögé.

– Később felhívlak – nézett az órájára, majd kilépett a szobából.

Csak bámultam az ajtót, és hallgattam a lakást megtöltő zajokat. Amikor a tűzhely elhallgatott, vízcsobogást hallottam. Talán a mosogató felől. Néhány perc múlva becsukódott a bejárati ajtó, és minden csendbe borult.

            Próbáltam rendbe rakni magamban, mi is történt ma reggel, de az elmém túl ködös volt. Felnevettem az agyamon átsikló gondolatra, hogy Jenna talán kevert valamit a koktélomba. Inkább az oldalamra fordultam, kényelmes pózba helyezkedve, és hamarosan álomba merültem.

***

            Este már sokkal jobban éreztem magam, amikor Jenna megint átjött, ezúttal kínai kajával… és persze cigivel. Isten áldja meg érte! Átaludtam az ebéd- és a vacsoraidőt is, úgyhogy a gyomrom hangosan megkordult, amikor követve őt leültem a pult mellé.

– Remélem szereted a chicken lo Mein-t.[4] – Azzal kihúzott három fehér ételes-dobozt a zacskójából, majd keresgélni kezdett a konyhaszekrényben. – Hoztam fehér és sült rizst. Te választasz.

– Nekem jó a sült, ha nem bánod. Tányért a mosogatótól balra találsz. A villák pedig alatta vannak a fiókban.

Elvarázsolva figyeltem őt, ahogy letett két tányért a pultra, és mindkettőre rizst szedett, hogy aztán a szószt is ráöntse, gondosan elrendezve. Elpirultam a látványtól. Én általában egyszerűen kieszem a dobozából.

– Köszönöm – emeltem fel a villámat, amikor elém tolta az egyik tányért. Éhesen beleharaptam a csirkébe, amikor eszembe jutott, milyen udvariatlan is vagyok. – A francba! Nem kérsz valamit inni, Jenna?

Intett, hogy üljek vissza, aztán elővett két borospoharat a szekrényből, ahol a tányérokat is találta.

– Mit szólnál egy kis koccintóshoz?

– A tegnap este után inkább passzolom – kacagtam fel.

– Na! Még jót is tenne.

– Na jó, doki! – tömtem be még egy villányi rizst, és gyorsan lenyeltem. – Kell lennie egy üveggel a hűtőben, de még nincs bontva.

Alig két órával később ismét a kanapén ültünk, akárcsak aznap reggel. Most viszont felhúztam a lábamat magam alá, ahelyett, hogy az ölében nyugtattam volna. Mindkettőnknek cigi volt az egyik kezében, és egy pohár bor a másikban. A tévében egy klasszikus film ment, még a középiskolás éveinkből.

            Ő az elcsépelt akció-jeleneteken nevetett, én pedig őt méregettem a poharam szegélye felett. Zavarba hozott az érdeklődése a hogylétem iránt. Azon merengtem, hol hagyhatta Laurent… ha egyáltalán egy pár voltak. De azért meg akartam, kérdezni, hátha lenne kedve holnap is átjönni.

            Amíg kiment a mosdóba, hirtelen hallottam, hogy megcsördül a telefonom. Egy SMS jött. Danny-től. Azt írta, hogy szombaton átugrik a holmijáért, amit nálam hagyott. Magam sem tudtam biztosan, hogy nem fogadnám-e legszívesebben egy sorozatvetővel az ajtóban, már ha lenne olyanom.

            Elfojtottam egy nevetést, és belekortyoltam a boromba. Talán megkérhetném Jennát, hogy szerezzen nekem fegyvert. Vagy inkább arra, hogy akadályozzon meg, hogy megöljem az ex-vőlegényemet? Felnevettem, mielőtt felfigyeltem volna a visszatérésére.

            Rám nézett, majd a tévére, majd ismét rám.

– Kihagytam valamit?

– Nem – vigyorogtam. – Csak idebentről jött – mutattam a fejemre.

– Amíg nem beszélsz vissza a hangoknak, nem lesz semmi bajod.

– Ezt észben tartom – szívtam még egyet a cigimből, majd elnyomtam a dohányzóasztalon pihenő hamutartóban.

– Kérsz még bort?

– Le akarsz itatni? – nyelte le a pohara tartalmának végét, majd felém tartotta. – Nem mintha vitatkoznék.

– Nincs szándékomban – ürítettem bele az üveget a poharába. – Ötletem sincs, hogy kúráljalak ki holnap, ha berúgnál.

– Ó! Megtaníthatlak rá.

Megálltam az üveggel félúton a szemetes felé. Volt valami a hangjában, ami azt súgta, nem a Bloody Mary elkészítésének rejtelmeibe akar bevezetni. Megráztam a fejem, és becsuktam a szemetest rejtő szekrény ajtaját, hogy aztán ismét beleigyak a poharamba.

            Amikor visszaültem a kanapéra, átadtam neki a poharát, majd a távirányítóért nyúltam, hogy lenémítsam a tévét.

– Történt valami? – nézett rám Jenna, és lassan a szájához emelte a poharát.

Az én szám hirtelen kiszáradt, úgyhogy megnyaltam az ajkaimat, mielőtt ittam volna egy kicsit.

– Danny hívott.

A keze megállt a levegőben, és sötét pillantással nézett a fényes folyadékra.

– Vagy, pontosabban, SMS-t írt – sütöttem le a szemem, és a pólóm egy kiálló szövetszálával játszottam. – Holnap át akar jönni a cuccaiért.

– Tudod, hogy nemet is mondhatsz neki, ha nem állsz még készen erre.

– Készen leszek valaha is? – vontam meg a vállam. – Nincs túl sok mindenről szó. Még ma este összeszedhetem. Kikészítem az ajtó elé, úgyhogy nem lesz rá oka, hogy sokáig maradjon.

– Igen. Ez jó ötletnek tűnik – mondta lassan, mintha nem lenne biztos benne, hogy magamtól mondom ezt, vagy csak Danny javaslatát, ne adj Isten, utasításait követem.

Körbenézem a nappaliban, próbálva összeállítani a fejemben a listát Danny holmijairól. Ekkor akadt meg a szemem a meghívókkal teli dobozokon. Ez túl sok volt. Hirtelen felpattantam, és a hálószobám felé vettem az irányt.

– Kat! Várj! – visszhangoztak Jenna léptei az enyémek mögött, de megállt az ajtóban.

Nem szólt semmit, miközben elővettem egy üres dobozt a szekrényből, és bementem vele a fürdőszobába. Amikor összeszedtem az összes tisztálkodó szert, visszamentem a hálószobába, és hozzáláttam a zoknikhoz, alsónadrágokhoz és pólókhoz. Csak akkor álltam meg, amikor már nem láttam semmit, ami hozzá kötődne.

            Felemeltem a kezem, hogy beletúrjak a hajamba, próbálva gondolkodni. Ahogy magamra néztem a ruhásszekrény tükrében, megláttam az ujjamon az eljegyzési gyűrűt. Gyorsan lehúztam, és a doboz felé fordultam, hogy belehajítsam, de Jenna keze a karomon megállított. Forró volt az érintése és lágy.

– Nem érdemli meg, hogy visszakapja.

Furcsa bizsergés maradt hátra, amikor elengedett. Csak tartottam a gyűrűt a hüvelyk és a mutatóujjam között, és figyeltem, ahogy a fény játszik a belemélyesztett kövön.

– Tényleg?

– Tartsd csak meg! Ha szükséged lesz rá, bármikor zálogba adhatod.

Megvontam a vállam, és előhorgásztam a gyűrű dobozát a szekrényből. Aztán, amikor már biztonságos helyre tettem, felkaptam a Danny holmijaival megtömött dobozt, és kivittem a nappaliba.

            Jenna visszatért a kanapéhoz, és ismét felvette a cigijét. Éreztem magamon a tekintetét, ahogy a CD-k és DVD-k tárolására használt polchoz mentem.

            A film véget ért, és egy új kezdődött. Éppen egy férfi térdelt egy nő előtt egy étteremben. Láttam már ezt a filmet elégszer, így, bár a hang ki volt kapcsolva, pontosan tudtam, mit mondanak.

– A fenébe is! Kapcsold ki! – söpörtem egy adag CD-t a dobozba. A képernyő elsötétült. – Köszönöm.

– Csak természetes.

Ledobtam a dobozt az ajtó elő, és rádobtam Danny bőrkabátját is. Még egyszer körülnéztem, majd felkaptam a meghívókkal teli dobozt, és a kabátjára ejtettem. Aztán fújtam egyet.

– Ironikus. A saját bankkártyájával fizette. Azt mondta, úgysem számít, hiszen ez már a „közös” pénzünk.

Belerúgtam a dobozba, ami a falnak dőlt. Elfordultam, és lerogytam a kanapéra, hosszan belekortyolva a boromba. Egy pillanatra megszédültem, de nem érdekelt.

– Jobban vagy? – kérdezte Jenna, őszinte aggodalommal.

– Ja – emeltem meg a poharam. Hozzákoccintotta az övét, aztán csak csendben iszogattunk.

Ő szólalt meg először.

– Ha szeretnéd, hogy itt legyek holnap támasznak…

– Köszönöm, de elboldogulok – hazudtam. Egy részem azt kívánta, hogy makacskodjon tovább. De ő nem tette.

– Rendben. Hívj, ha szükséged van rám! Hagyok egy névjegykártyát a hűtődön. – Megitta a bora végét, és felállt. – Lassan mennem kell. Hagylak aludni.

Én is felálltam.

– Köszönet, Jenna! Mindenért.

– Szóra sem érdemes, Kat – vette a kezei közé az arcomat, és egy hosszú pillanatig a szemembe nézett. Nem tudtam kiolvasni az érzéseit a tekintetéből. Úgy éreztem, valamit nagyon ki akar mondani. De aztán csak gyengéden megpaskolta az arcomat.

            Bámultam, ahogy felkapta a kabátját és a retiküljét. Tétován intett, majd kilépett az ajtón.

Karol Loren alias Jenna Swallow.

***

– Kat! Nyugodj meg! – törte meg Jenna hangja a zokogásomat. – Úton vagyok. Csak tarts ki, oké?

Bólintottam. Beletelt egy pillanatba, mire ráeszméltem, hogy úgysem lát a telefonon keresztül. Megismételtem a beleegyezést szóban is, majd letette a telefont.

            Tíz perc múlva berobbant a ügyeleti osztály ajtaján, félrehajtva a függönyt, ami mögött ültem egy hordágyon, hátam a falnak vetve.

– Jól vagy? – vont magához. Hallottam hevesen dobogó szívét, és a bőrömön éreztem a zihálását.

– Látnod kéne a másik fickót – kuncogtam, majd a szememhez és az orromhoz emeltem a jobb kezemet.

Hátra lépett, és végigmért.

– Mennyire súlyos?

Lepillantottam a bal kezemre, ami az ölemben pihent egy törülközőbe csavarva.

– Eltört.

Egy nővér csatlakozott hozzánk. Felkapta a kartonomat, majd firkált valamit, mielőtt rám nézett volna.

– Tiszta törés. A doktor úr pár perc múlva visszajön bekötözni, és felír fájdalomcsillapítókat. Addig üljön nyugodtan, rendben?

– Persze – sóhajtottam, és Jenna mellkasára hajtottam a fejem. Jó érzés volt, ahogy átkarolta a vállamat. Biztonságot nyújtó. Meleg. Bár az orvos már rendbe tette a karom és lenyeletett velem pár pirulát, még mindig lüktetett a fájdalom a tagjaimban. De Jenna jelenléte mindent feledtetett.

– Szóval behúztál neki – kuncogott halkan.

Bólintottam.

– Kapott egy betört orrot, azt hiszem. Áttelefonált, és megkért, hogy menjek el pár percre, amíg összeszedi a holmiját. Azt mondtam neki, hogy legyen férfi, és nézzen a szemembe. Meg aztán, nem akartam, hogy ellopjon bármit is.

Jenna egy zsebkendőt nyújtott felém, én pedig elhallgattam, amíg kifújtam az orrom.

– Amikor végül megjelent, kinyitottam az ajtót, és elkértem a kulcsát. Amikor odaadta, megmutattam neki a dobozát a folyosón, és behúztam neki egyet. Az arcába vágtam az ajtót. Ekkor öntött el a fájdalom. Belerúgtam az ajtóba, de elfelejtettem, hogy cipő van rajtam. Eltört a lábujjam.

– Nahát – kacagott. – És aztán?

– Megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Elküldtem a pokolba. Amikor láttam, hogy elhajt, fogtam a retikülöm, és megkértem az egyik szomszédomat, hogy hozzon be a kórházba. Felajánlotta, hogy marad, de azt mondtam neki, minden rendben lesz velem.

– Ó, Kat! – emelte fel a fejem, és most is ugyanazt a kifejezést láttam a szemében, mint az éjjel.

Mielőtt bármi mást mondhatott volna, a függöny félre húzódott.

            Az orvos oda húzott egy széket, és felvett egy pár latex kesztyűt.

– Tegyük ezt rendbe, hogy hazamehessen, és pihenhessen, oké?

***

– Maradok. Nincs vita.

– Oké. De tudd, hogy sose voltam jó beteg. – A gyógyszerek hatottak, én pedig nem tudtam többé kontrollálni a rám törő haragot. Ha hagytam volna, hogy Danny azt csináljon, amit akart, most nem lennék ebben a helyzetben. Bár, bevallom, jól esett kitöltenem a dühöm rajta.

– Gondoltam. De tudom kezelni – vezetett Jenna a hálószobámba. – Pihenj egy kicsit! Addig haza megyek, és átöltözöm. Tudod, szerencséd, hogy kivetted ezt a hetet.

– Ó, csodás. Csak épp vakációval akartam tölteni.

– Mindig ilyen szarkasztikus vagy? – nevetett. – Vagy csak a gyógyszerek teszik?

– Ki tudja? Kérdezd Danny-t!

– Ezt meg sem hallottam.

Megvártam, amíg elhagyja a szobát, aztán egy kevés nehézség árán átöltöztem melegítőnadrágba és pólóba, majd bemásztam az ágyba. Az utolsó, amire emlékszem, hogy a párnámra hajtom a fejem.

            Amikor felébredtem, és kivánszorogtam a nappaliba, Jenna már felállította a laptopját az ebédlőasztalon. Ő viszont a konyhában ácsorgott, és egy fazékban csirkét főzött. Már magától az illattól megkordult a gyomrom.

– Ó! Szóval felkeltél. Jó reggelt, napsugaram!

– Nagyon vicces – kaptam fel egy csomag csipszet, és lehuppantam a szokásos helyemre a pultnál. Amikor elém tolt egy teli tálat, lehunytam a szemem, és mélyen beszívtam az illatot. Nem tudtam várni, amíg ő is csatlakozik hozzám, és rávetettem magam. Talán még fel is nyögtem párszor.

– Ezt úgy veszem, már jobban vagy – ült le mellém.

– Ja. Tudod, meg tudnám szokni ezt a kiszolgálást.

Jenna csak mosolygott. Evett egy keveset, majd ismét felállt.

– Zavarban vagyok – mondtam, miközben figyeltem, ahogy megtölt két poharat tejjel, majd visszaül. – Már eddig is több időt töltöttél a konyhámban, mint én valaha.

– Szóval nem vagy zavarban, mert rossz vendéglátó vagy, csak mert használom a konyhád?

Összevontam a szemöldököm.

– Nem így értettem. Sajnálom, ha bunkó voltam veled.

Kedvesen oldalba bökött a könyökével.

– Csak ugratlak. Nyugi!

Miután elmosogattuk az evőeszközöket, én elfeküdtem a kanapén, ő pedig munkához látott a laptopján. Találtam egy filmet a tévében, amit még nem láttam, úgyhogy a délután hátralevő részét mindketten a saját kis világunkba merülve töltöttük. Már esteledett, amikor hallottam a számítógép lecsukódásának hangját.

– Nem vagy éhes? – ült le Jenna velem szemben.

– Nem. Azt hiszem, megleszek nélküle – kaptam fel a piruláimat, és leküldtem egy pohár vízzel, mielőtt mélyebbre fészkeltem volna magam a kanapéban.

– Fáradt vagy?

Megráztam a felem, de nem tudtam visszatartani az ásítást.

– Egy kicsit – tettem hozzá. – De nem akarok túl sokat aludni napközben. Éjszaka nem fogok tudni elaludni. Egyébként pedig, kíváncsi vagyok.

– Mire? – húzta maga alá a lábát, és rám nézett.

– Laurenre.

Jenna felvonta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem.

– Ő… Ő a te…

– Barátom.

– De nem a barát…nőd?

– Nem.

– Ó!

– Egy cégnél dolgozunk. Ennyi.

– Ó!

– Miért?

– Nincs különösebb oka – vontam meg a vállam, majd azon merengtem, vajon tényleg közelebb húzódott-e hozzám.

– Tényleg? – valami enyhe szórakozottság volt érezhető a hangjában.

– Csak… arra az éjszakára gondoltam… a bárban.

– Csak kirúgtunk egy kicsit a hámból meló után. Az egy kellemes hely, ahol nem kell amiatt aggódnunk, hogy a srácok ránk másznak. Plusz, a fivére is ott dolgozik. Ő a csapos.

– Ó!

– Bocsáss meg, Kat, de ezt meg kell tennem!

Épp csak kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, amikor az ajkai az enyémekre tapadtak. Felnyögtem meglepetésemben, most már teljesen felébredve, és az ép kezemet a vállára tettem, hogy eltoljam magamtól. De ahelyett, hogy visszahúzódott volna, csak egyre hevesebben csókolt, és a kanapé karfájához szorított.

– Csss! – suttogta, amikor felnyögtem. Figyelmen kívül hagyta az ellenkezésemet, és ismét megcsókolt. Keze a tarkómra siklott.

Egy részem továbbra is tiltakozni akart, de a másik énem azt súgta, hagyjak fel vele. És az utóbbi fél nyert. Azon kaptam magam, hogy visszacsókolom. Ajkai puhák voltak, a lehelete pedig forró. Amikor a nyelve hegye az ajkaimhoz ért, engedelmesen széttártam őket neki, és felnyögtem, amikor behatolt.

            Nem tudtam, mit tegyek a saját kezemmel. Ösztönösen viszketett, hogy megérintsem vele. Mint amikor Danny-vel csókolóztam. De akkor Danny volt az utolsó gondolat a fejemben. Nem képzeltem őt Jenna helyére. Tudtam, ki csókol, és én kit csókolok. És egy részem örült, hogy nem én léptem át a gátat.

            Remegett a kezem, de csak lassan értem a karjához, hogy aztán felcsúsztassam az ujjaimat a fejéhez. A haja selymesen fonta körül ujjaimat, ahogy a vállába kapaszkodtam, és vágyakozva magamhoz szorítottam őt.

            Percekig nem csináltunk mást, csak csókolóztunk. Olyan gyengéd volt, de minden mozdulata nyilvánvalóan mutatott célja felé. Mintha csak meg akart volna bizonyosodni róla, hogy én is készen állok. Ettől a gondolattól sírni tudtam volna.

            Csókjai egyre puhábbak, egyre… erotikusabbak lettek. Keze a nyakamat markolta, és a hajammal játszott. Éreztem, hogy egész testem remeg a vágytól. Amikor melleit az enyémekhez dörzsölte, felnyögtem.

            Testem az övéhez feszült, szememet pedig szorosra zártam. Keze végigsiklott az oldalamon, majd fel a melegítőm alatt. Felnyögtem, ahogy ujjai végigsiklottak a bőrömön, majd megmarkolták a mellemet.

            A meglepetés nyögése hagyta el az ajkait, amikor észrevette, nem viselek melltartót. Szabadon markolhatta a mellemet, hüvelyk és mutatóujja között görgetve a mellbimbómat. Ajkai lejjebb csúsztak az állkapcsomra, majd a nyakamra, elöntve lágy csókokkal és apró nyalásokkal.

– Jenna! – Sikerült kipréselnem magamból ezt az egy szót, egy pillanatra felülkerekedve az érzéseken, amiket kiváltott belőlem.

Egy pillanatra megdermedt.

– Szeretnéd, ha abbahagynám?

– A fenébe is! Nem! – nyögtem.

Ahogy felnevetett, forró lehelete a mellkasomhoz ért, én pedig elmosolyodtam. Erőt vettem magamon, hogy nyitva tartsam a szememet. Violaszín tekintete az enyémbe mélyedt. Felnyögtem a vágytól, és ahogy láttam azt tükröződni az ő szemében. A vágyat, ami már péntek este is ott volt. Vagy talán már régebben is.

– Javasolhatom, hogy menjünk be a hálószobádba? – simított végig ujjai hátával az arcomon, és egy pillanatra ismét az ajkaimhoz nyomta az övéit. – Nem akarok fájdalmat okozni. A sérült karod miatt. Ott kényelmesebb.

Bólintottam, és előre toltam a fejem, hogy én is megcsókoljam őt.

            Talpra ugrott, majd nekem is segített felállni. Követtem őt át a nappalin, miközben csak saját zakatoló szívemet hallottam. Egyszer csak hátra pillantott a válla felett, alsó ajkával a fogai között, és szélesen rám mosolygott. Amikor elértük az ágyam szélét, a kezei közé fogta az arcomat, és a szájához húzta az enyémet.

            A térdeim remegtek, és belemarkoltam a karjába ép kezemmel. Egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy jó-e, amit teszek. De elkergettem a gondolatot, amikor kezei ismét a melleimre simultak.

– Nem bánod? – húzta fel a melegítőmet.

Elengedtem őt, így át tudta húzni a ruhadarabot a karjaimon és a fejemen. Túlságosan rémült voltam, hogy én is megtegyem ezt vele. Nem voltam biztos benne, hogy képes lehetek rá fél kézzel, de ő nem látszott úgy, hogy bánná. Ismét megcsókolt, kezei pedig a melleimet masszírozták. Bimbóim már fájdalmasan meredeztek a hűs levegőtől. Vagy hüvelykujjai érintése tette?

            Jenna megfordított, így a hátamat fordítottam az ágy felé. Egy gyengéd lökés után lehuppantam a fenekemre, és csak lihegve bámultam fel rá. Talán csak kíváncsi voltam. Talán azért akartam megtenni, mert egy részem annyira ellenkezett. Akárhogy is, a lélegzetem is elakadt a gondolattól, hova fog ez vezetni.

            Egy hosszú pillanatig csak bámult engem, majd keresztbe tette a karjait a mellkasa előtt, és lehúzta saját felsőjét.

            Csak bámultam volt középiskolai osztálytársamat, ahogy egy szál farmernadrágban, és farmermintás melltartóban áll előttem. Az ujjaim remegtek, ahogy felemeltem a karom, hogy megérintsem a csípőjét. Éreztem, ahogy megborzong az érintésemtől, ahogy felfele csusszantam az oldalán. Előre hajolt, hogy elérjem őt.

            Sokszor magamhoz nyúltam, amikor Danny nem volt elérhető közelségben. De egy másik nő melleinek a tapintása egész más érzés volt. Melltartója anyaga selymes volt, a mellei pedig teltek, felső részük pedig kilátszott a szövet alól.

            Mellbimbói a szövetnek feszültek, úgy megkeményedve, akárcsak az enyémek. Hozzájuk érintettem a hüvelykujjamat, hogy érezzem keménységüket. Torkából hangos nyögés tört fel, és előre dőlt, belesimulva érintésembe.

– Jobban élvezed, mint számítottam rá.

Felnevettem, hogy palástoljam idegességemet. A tenyerembe fogtam a mellét, és nyomogatni kezdtem, amitől még jobban kibuggyant a melltartójából.

– Kicsit sem vagy kíváncsi, miért jelentem meg nálad csak úgy tegnap? – nyalta meg az ajkát, és ismét felnyögött az érintésemtől.

– Azt hiszem, már rájöttem. – Lejjebb toltam a kezem, és megérintettem előbukkanó bimbóját. – Most, hogy már tudom, mi a helyzet Laurennel.

– És nem bánod?

Felpillantottam, tekintetünk pedig összekulcsolódott. Kidugtam a nyelvem, hogy megérintsem vele a bimbóját. Szemei elsötétedtek, és még hevesebben felnyögött.

– Elég! Ezt nekem kellett volna előbb csinálnom.

Azzal ellökött magától. Végignyúltam az ágyon, miközben ő lehámozta magáról a melltartóját, és a padlóra hajította. Hamarosan a farmerja és a bugyija is követte. Próbáltam jól végigmérni a testét, de ő lehajolt, hogy lehúzza a melegítőalsómat.

– Huncut kislány vagy, mi? – suttogta, mikor észrevette, hogy a bugyim is hiányzik. Magam sem tudtam, miért hagytam el, amikor átvettem a korházi ruhámat. Talán valahol mélyen arra számítottam, hogy így inkább meg fog történni, ami éppen most zajlik. Ha mégsem történik meg, talán még csalódott is lettem volna. Ez pedig meglepett.

Jenna felhúzta a lábaimat az ágyra, és kényelmes helyzetbe fordított. Egy párnát tett bal kezem alá, majd mellém térdelt az ágyra.

– Pedig olyan jó kislánynak hittelek, Kat.

Felvontam a szemöldököm, és figyeltem, ahogy előre hajol, és megcsókolja a bal mellbimbómat. Felemeltem jobb kezemet, hogy beletúrjak a hajába.

– Ne! Nincs nyulka! Most büntetésben vagy.

Felkacagtam, de szó nélkül magam mellé fektettem a karom. Hosszú ideig csak figyeltem őt, ahogy nyalogatja és szopogatja az egyik mellbimbómat, majd a másikat, miközben kezei mindkét mellemet egyszerre masszírozzák és simogatják. Haja csiklandozta a bőrömet, amitől megrázkódtam, de ettől csak még tovább nőtt bennem az izgalom.

            Még egy jó ideig kínzott így, de aztán egyszer csak ő is elvesztette az önuralmát. Nem nézett fel rám, miközben átmászott felettem, és a lábaim közé csusszant.

            Ujjai végigfutottak az oldalamon, átszelve a csípőmet, míg el nem érte ágyékomat, amitől ismét megremegtem, majd amikor ajkai hozzám értek, a csípőm a levegőbe emelkedett, ő pedig visszanyomott, hogy helyben tartson.

            Nem tudtam, mit kellene tennem. Elég, hogy csak szétnyitottam neki a combjaimat? Danny mindig is utált kinyalni, habár néha megtette, ha akart egy kis szopást. Valahogy az a tudat élt bennem, ha az egyikünk orálisan is ki akarja elégíteni a másikat, azért nem várhat viszonzást. Ez ajándék, nem valamiféle befektetés.

            Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, ahogy Jenna szélesre tárja a combjaimat, és a magasba emeli a térdeimet. Egy percig azon merengtem, milyen szerepet is játszunk. De aztán megéreztem, hogy nyelve a csiklómhoz ér.

            Felnyögtem, és csípőm ismét elemelkedett az ágytól. Megragadtam az ágy háttámláját az egyik karommal. Amikor leeresztette a lábaimat, végre rá tudtam nézni, és felnyögtem kócos feje láttán. Lehelete melege csak tovább tüzelte a bennem munkáló hevületet. Kutató nyelve érintésétől bizsergés futott végig a hátamon.

– Istenem, Jenna! Mmm! Mióta vágytál már erre?

Csak egy nyögés volt a válasz, ami egy újabb forró leheletet küldött bőrömre, ismét remegéssel töltve el a testemet. Kissé visszább húzódott, végigkaristolva fogaival csiklómon. Majd lassan elengedte, és a nyelvével rácsapott.

– Középiskola óta.

Szavai értelme csak lassan érte el az agyamat, és ráébredtem, hogy egész eddig csak hagyott, hogy felkészüljek rá. Örültem, hogy lefekhettem Danny-vel, és egy rakat másik pasival. De most ébredtem csak rá, hogy a régóta puffogtatott közhely mégiscsak igaz. Csak egy nő tudja igazán, mi kell egy másik nőnek.

            Mutatóujjával körözött barlangom bejáratánál, majd lassan behatolt, lassan visszahúzódva, aztán előröl kezdte az egészet.

– Jenna!... Kérlek!...

– Oké, édesem! – hagyott fel a vég nélküli izgatásommal, és kézfejét a csiklómhoz nyomta. Két ujja csusszant belém, majd hüvelykujja a csiklómra tapadt.

Egyre hangosabban nyögtem, ahogy növekedett a gyönyör intenzitása. Igyekeztem rajta tartani a szemeimet. Már gondolkodni se tudtam. Csak az érzések kavarogtak bennem. Annyira jó érzés volt.

            Talán csak pár perc volt, de egy órának tűnt, mire már alig kaptam levegőt. Közel volt már a cél, Jenna pedig csak lökött előre. Amikor azt hittem, már sohasem fog megtörténni, a gyönyör átjárta egész lényemet.

            Az öröm hangjai erős sikoltás képében törtek elő belőlem. Csillagokat láttam szemeim előtt. Nem kaptam levegőt, de nem is akartam. Csak lebegni akartam az örök gyönyör éteri békességében.

– Na, milyen volt? – hajolt fölém, és végighúzta mutatóujja hegyét az ajkaimon.

– Mennyei – nyaltam meg a hegyét, majd bekaptam a számba, és visszamosolyogtam rá.

– Tudod, azt hittem, talán ez nem jön össze nekem. Nekünk. Reménykedtem, de már kezdtem azt hinni, csak az én fejemben létezik ez az egész. – Kihúzta az ujját a számból, majd előre hajolt, hogy megcsókoljon. – Örülök, hogy tévedtem a tévedésemmel kapcsolatban.

Én is megcsókoltam őt.

– Kell egy kis idő, amíg megszokom. Ezt jobb, ha tudod.

– Tudom, édesem. Tudom – fogta meg ismét a mellemet, majd lefeküdt mellém, hogy magához vonjon. – De már eddig is türelmes voltam.

Keze a combjaim közé siklott, és testem ismét megfeszült, ahogy hozzám ért. Arra gondoltam, hogy talán – csak talán – Danny és az esküvő nem is volt igazi veszteség. És még mindig van egy kibérelt villánk Toszkánában.

***************************************************************************

A történet folytatása Lopott pillanatok Toszkánában cím alatt olvasható a blogon.

---

[1] A „lounge” szót többféleképpen lehet fordítani. Alapvetően társalgót, színházak, szalonok vagy hasonló létesítmények előterét jelenti. Bár nem elsőszámú jelentése, de a szövegkörnyezet miatt én a továbbiakban „bár”-ként fogom fordítani. Ha valakinek lenne jobb ötlete rá, szóljon! Szívesen veszem az ilyen javaslatokat.

[2] „Swallow” annyit tesz, nyelni.

[3] Angolul azt mondja „Sorry, preaching to the choir, I guess.” A „preaching to the choir” egy angol idióma. Szó szerint azt jelenti, hogy „a kórusnak prédikálni”. Arra használják, ha valaki olyanoknak magyaráz egy problémát, akiket az ugyanúgy érint. Pl. a legközelebbi munkatársaidnak magyarázod, milyen egy bunkó ember a főnököd, vagy épp, mint itt is, leszbikusoknak magyarázod, hogy a férfiakkal nem lehet mit kezdeni.

[4] Ez nyilván valami kínai étel. Fogalmam sincs, hogy nevezik magyarul. A „chicken” csirkét jelent, de gondoltam, akkor már meghagyom az egész nevet eredeti formájában, ha nem tudom, magyarul mit takar.