Írta: secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. december 12.
Egy héttel később félresöpörtem a mesterséges megtermékenyítésről és lombikbébi programról szóló brosúrákat és a donor adatokat, amik beterítették az asztalt, majd lehunytam a szemem. Alig kettőt olvastam végig, amikor a fejem már lüktetett a sok szakmai kifejezéstől. Katéterek? Petri csészék? Gyógyszerek, amik segítik a procedúra hatékonyságát? Áh!
A végén, valami röpke elmebaj következtében Danny jutott eszembe. Mennyire vágytam rá, hogy egyszer közös gyerekünk lehessen! Annyival egyszerűbb lett volna!
De többé már nem ez volt az életem.
Én Jenna mellett döntöttem. Megígértem, hogy soha többé nem fekszem le egy férfivel sem. Még egy gyerek kedvéért sem. Túl sok lenne a kockázat. Mi lenne, ha túlságosan is kötődnénk egymáshoz utána? Ha része akarna lenni a gyerek életének? Ha nem mondanám el neki, miért akarok annyira lefeküdni vele, és hirtelen eltűnnék, amikor pozitív lenne a teszt?
Abban is megegyeztünk, hogy ha csak lehet, nem veszünk igénybe béranyát sem. Még ha ott volt Meredith, Jenna nővére is tökéletes jelöltként. Hiszen úgyis ő lenne a nagynénje. De akkor is fennállt a túlzott kötődés veszélye. Végül ott volt persze az örökbefogadás lehetősége, de azt csak akkorra tartogattuk, amikor már kifogytunk minden más ötletből.
Jenna sajnos meddőnek bizonyult a tesztek után. Nagyon csalódott volt. Azonban úgy hiszem, legbelül megkönnyebbült egy kicsit, hogy nem kell kihordania egy gyereket.
Úgyhogy rám maradt a dolog. Én a tesztek szerint gyakorlatilag egy előmelegített sütő voltam. Ó, micsoda öröm!
Akármennyire is vágytam arra, hogy anya lehessek, a folyamatot a hátam közepére se kívántam, ami oda vezet. Reggeli rosszullétek, megdagadt lábak és kezek, álmatlan éjszakák, hátfájás és migrén, váratlanul megkívánt abszurd ételek... És akkor még a vizsgálatokról és a szülés fájdalmáról nem is beszéltünk.
- Kat? Korán felkeltél – jött le Jenna a lépcsőn, majd egy pillanatra eltűnt a konyhában, majd egy pohár narancslével a kezében tért vissza. A székem mögé lépett és átölelte a vállamat. - Ó! Hozzákezdtél nélkülem?
- Nem jutottam túl messzire. Ez az egész annyira komplikált!
Gyengéden megcsókolta az arcomat.
- Mit szólnál, ha elvinnénk a kedvenc pasinkat ma valahova vacsorázni? Mondjuk valami olasz jó lesz?
- Pasi vagy kaja? - fintorogtam.
- És ha mindkettő?
- Oké. Jól hangzik. Mit szeretnél reggelire?
- Csak gyorsan bekapok valamit. Lesz egy korai meetingem. Van terved ebédre?
- Aha. Mind elmegyünk az irodából felköszönteni Becky-t, a titkárnőt. Ma lett huszonegy.
- Micsoda? Nem rángatjátok el meló után, hogy jól leitassátok?
- Próbálunk jó példát mutatni. Amellett pedig már van terve a barátnőjével estére. Amellett pedig én se vágyom igazán egy görbe estére – emelte Jenna a szájához a poharát, hogy belekortyoljon.
- Szép. Akkor lemondhatok az esti üveg borunkról?
- Azt mondtam, egy görbe estére nem vágyom. Az egészen más tészta, ha otthon lazítunk kicsit – vonta fel a szemöldökét. - Szóval, két üveg bor?
- Na ez az én feleségem – emeltem fel a kezem, ő pedig vidáman belecsapott.
- Mit szólnál a D'Angelóhoz? Vagy inkább valami kellemes kis bisztró a Cottage Avenue-n?
- A bisztró. Az emlékeztet az utunkra Firenzébe.
- Tökéletes – csókolt meg ismét Jenna, ezúttal a számon. A narancs íze még mindig ott volt az ajkaimon, amikor elhúzódott. - Szeretlek, Kat. Találkozunk munka után.
Egy pillanatra gyengéden az arcára simítottam a kezem és rámosolyogtam.
- Én is szeretlek téged, Jenna.
***
Folyamatosan csak babák jártak a fejemben. Ez a gondolat tartott ébren éjszaka, és ez aggasztott minden egyes nap. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lenne a jó döntés. Minden nő keresztülmegy ezen? A fenébe is, még nem is voltam terhes, de már hullámvasútként ingadozott a hangulatom.
A nyári szezon után pár héttel bezárt az irodánk, és kaptunk egy kevés szabadságot. Az őszi félév azonban már egy hónapon belül esedékes volt. Ismét visszatérhetünk az íróasztalunk mögé, hogy intézzük az új és visszatérő diákok papírjait. Egy közös ebéd a kollégáimmal kellemes kizökkenés volt a zaklatott napjaimból, amellett, hogy a munkaszellemnek is jót tett.
Sorra vettük a fura eseteket, amik az irodában és a kampuszon történtek az elmúlt években. Mivel csak másfél évvel korábban kezdtem ott a téli szezonban, a többségük felvillanyozóan új volt számomra. Egy pillanatra sem éreztem elveszettnek magam, annak ellenére, hogy nem voltam része a csapatnak, akikkel ezek megtörténtek.
Jennának igaza volt. Tökéletesen ide passzoltunk. Nem éltem volna szívesebben sehol máshol.
Ebéd után úgy döntöttünk, tökéletes nap ez a mai arra, hogy kitakarítsuk az irodát és a munkapultjainkat. Aztán rám hagyták, hogy nézzem át a régi papírokat, úgyhogy a délután hátralévő részére elvesztem a régi hivatali ügyek között. Teljesen megszűnt az időérzékem, és csak akkor kaptam észbe, amikor már az utolsó doboz is kiürült előttem. Majdnem mindenki más távozott már, amikor visszatettem a dobozokat a helyükre, és megmostam a kezem indulás előtt.
Már épp nyitottam a számat, hogy bocsánatot kérjek a késésért, amikor benyitottam a házba, de a szó a torkomon akadt. Jenna kocsija a garázsban állt, de a lakás sötét volt és üres.
- Helló! - szólaltam meg.
Jenna hirtelen felugrott a kanapéról, ahol ücsörgött az árnyékok között. Majdnem halálra rémisztett, mielőtt szorosan magához ölelt volna.
- Üdv itthon, Drágám!
- Helló! - próbáltam levegőhöz jutni és körülnézem, miközben kézen fogva a lépcső felé vezetett. A konyha túloldaláról halvány fény áradt. Az étkezőasztal meg volt terítve két főre és a közepén gyertyák ragyogtak. Beleszagoltam a levegőbe, de nem éreztem étel illatát.
- Menj csak fel és fürödj egy jót! - rendelkezett.
- És mi lesz a vacsorával? - álltam meg a lépcső közepén.
- Az várhat – legyintett, én pedig szó nélkül tovább siettem.
Az izmaim sajogtak, hogy beleereszkedtem a forró, lágyan habzó vízbe. Némán hálát adtam a feleségemnek, hogy engedett egy kevés időt nekem csendben relaxálni. Amikor végeztem, frissnek, de kissé már álmoskásnak éreztem magam.
Épp azon voltam, hogy magamra kapjak egy melegítőnadrágot és egy kényelmes pólót, de egy rövid, vörös ruhát találtam az ágyon kikészítve. Hát jó, legyen. Kiöltözhetek egy puccos vacsora kedvéért, ha ő ezt szeretné.
Amikor ismét lementem, a gyertyák az asztalon már fényesen égtek és az étel illata betöltötte az orromat. A gyomrom hangosan megkordult.
- Ez az illat... Váó!
Jenna egy tál előétellel a kezében jelent meg. Időközben átöltözött egy szűk nadrágkosztümbe. A haja begöndörítve omlott a vállaira. Miután letette a tálat, rám mosolygott.
- Gyönyörű vagy, Kedvesem – nyomta az ajkait az enyémekhez, majd tapsolt egyet. - Gyere! Együnk! Már biztos nagyon éhes vagy.
Bólintottam és követtem őt az asztalhoz.
- De miért...?
- Csss! - fojtotta belém a szót. - Csak élvezd az ételt, Kat!
Ismét bólintottam.
A következő harminc perc alatt szabályosan megetettük egymást a tányérunkból az asztalon heverő különböző ételekkel. Épp elég volt a változatosság, a bor pedig mennyei. Mire végeztünk, már úgy éreztem, mindjárt lereped rólam a ruha.
Jenna ismét kézen fogott és átvezetett a nappaliba, ahol leültetett a kanapéra a hideg kandalló elé. Aztán felkapcsolta a villanyt, a tekintetem pedig egyből az asztalra támasztott táblára tapadt, aminek a tetején nagy betűkkel az állt „Szükséges dolgok”.
- Na mármost – kapott fel egy papírt, amin a donorok adatai voltak a klinikáról. - Egy orvos? Egy tudós? Esetleg egy rendőrtiszt? Vagy egy tűzoltó?
Halkan kuncogtam, majd az ölembe kaptam egy díszpárnát, és magamhoz öleltem. Elvigyorodtam, ahogy elképzeltem, hogy egy csöppnyi ember növekszik bennem. Milyen csodás lenne, ha egy kicsi fiú vagy lány rohangálna a házban.
- Különböző szempontok szerint rendeztem össze a jelölteket. Kezdjük a hajjal vagy a szemszínnel? Valami, amit kizárhatunk már az elején?
Egyetlen dolog villant az agyamba, aminek feltétlenül fel kell kerülnie a „Szükséges dolgok” listájára.
- Jenna! Gyere ide! - nyújtottam fel a kezem és a mutatóujjammal hívogattam. Amikor a kezembe simította az övét, gyengéden magamhoz húztam, amíg le nem ült mellém. - Imádtam, amit összehoztál ma este. Az egész olyan romantikus volt! Az étel pedig isteni.
- Mi a baj, Kat? - simított végig az arcomon, én pedig lehunyt szemmel élveztem az érintését.
- Nincs semmi baj. Minden nagyszerű. Tudom, mennyi energiát fektettél a mai estébe. És egyáltalán nem számít, mit választunk.
- Már hogyne számítana? - vonta össze Jenna a szemöldökét.
- Nem, Édes. Nem számít – fogtam meg a másik kezét is és gyengéden megszorítottam. - Csak mert az apa zsaru volt, még nem jelenti azt, hogy a gyerek is erre van hivatva. Vagy csak mert magas és izmos, még nem biztos, hogy az én génjeim nem borítanak fel mindent és nem lesz a kölyök alacsony és túlsúlyos, mert még az anyukáinál is jobban imádja az olasz kaját. Csak az számít, hogy a gyerekünk egészséges legyen... és hogy a mi gyerekünk lesz. Lehet akár hat lába is és boríthatják lila-sárga foltok, akkor is szeretni fogjuk őt. Én legalábbis így érzek.
Csak ült ott, és bámulta az ölünkben pihenő kezeinket.
Ha ebben nem értünk egyet, felesleges tovább lépnünk. Nem szeretném a helyzetet, de megtanulnék együtt élni vele. Elhúztam a kezeimet és próbáltam időt adni neki, amíg kitalálja, mit mondjon.
- Sajnálom, Kat – szólalt meg végül.
Egy halk sóhaj tört ki belőlem csalódottságomban.
- Igazad van. Nem tervezhetünk meg egy tökéletes gyereket. Nem számít, milyen tulajdonságokat írunk fel egy papírfecnire. Csak azt szeretném, hogy a gyermekünk boldog legyen és tudom, hogy akárhogy is lesz, mi szeretni fogjuk őt.
A karjaimba zártam a feleségem és a vállára hajtottam a fejem, miközben eleredtek a könnyeim.
- Annyira szeretlek, Jenna! Minden rendben lesz.
- Igen, úgy lesz, Kat. És minden sikerülni fog. Együtt véghez visszük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése