Gyönyörök szigete I. rész - Fizetett vakáció 7. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 6. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 3.

*********************************************************************

Két órányi beszélgetés és lazítás után magamra vontam mindenki figyelmét.

- Hölgyeim! Ez egy csodálatos este, de tudom, hogy mindannyian nagyon elfáradtatok a hosszú utazástól és szívesebben pihennétek. Maradjatok sokáig ágyban holnap, ha úgy szeretnétek! Tíz körül fogunk találkozni, a délután pedig teljes egészében a tiétek lesz, hogy élvezhessétek a szigetet. Ismét figyelmetekbe ajánlom, hogy a szobám az épület másik szárnyában van, ott, ahol a tieitek is. Ha bármi kérdésetek, aggodalmatok, javaslatotok van, vagy csak szeretnétek beszélgetni... bármikor nyugodtan kopogtassatok! Megteszem amit tudok, hogy teljesítsem a vágyaitokat és kívánságaitokat. A ti jóllétetek az első számú célom. Addig is pedig jó éjszakát és szép álmokat!

A lányok kezdtek elszállingózni a szobáik felé, miközben én feltakarítottam és letisztítottam az étkezőasztalt. Az egész nem tartott tovább tíz percnél. Egyesek megrökönyödnének, hogy ha egyszer van egy házvezetőnőm, akkor miért csinálom ezt én magam. Louisa azonban már elég idős. Nem akartam a szükségesnél jobban terhelni.

Ez után visszatértem a saját lakrészembe és bezártam az ajtót, mielőtt kinyitottam volna a titkos panelt, ami a kukkoló szobám bejáratát rejtette. Végigfuttattam tekintetem a monitorokon. Mindegyik szoba kamerái hölgyvendégeimet mutatták a vetkőzés különböző stádiumaiban, ahogy készülődnek a lefekvéshez. Ahogy az emlékezetembe villant, mi történt legutóbb Amy-nél és Pamelánál, odalenn ismét beindult nálam a mozgolódás.

Ezúttal azonban úgy döntöttem, hogy Devonra fókuszálok, aki az első vendégszobán osztozott Camille-lel. Az ő szavaiból ítélve a huszonhét éves pennsylvaniai lány máris belém volt habarodva. Csodálatos volt, hogy így érez, azonban a fejemben nem akart szűnni visszhangozni egy kérdés: Miért?

Devon az a fajta nyílt és barátságos ember volt, aki nem félt kimondani, ami a fejében jár. Megnyerő természete pedig magával ragadó külsővel párosult. Már csak a megjelenése is magára vonhatta bárki figyelmét. Élt férfi ezen a földön, aki ellen tudott volna állni egy ilyen vadítóan gyönyörű nőnek, mint Devon? Melyik átlagos férfi ne álmodott volna egy ilyen helyes, szőke, vékony csípőjű és angyali arcú csodáról?

Azonban mivel Devon könnyedén kaphatott volna minden ujjára egy-egy pasit, elgondolkoztam, honnan ez a hirtelen támadt érdeklődés irányomban. Nem csak hogy ez volt az első napja a szigeten, de arra is csak most tudtunk sort keríteni, hogy személyesen is bemutatkozzunk egymásnak. Nem volt szokványos dolog, hogy egy ilyen sugárzóan gyönyörű nő csak úgy rám rúgja a kaput, még azelőtt, hogy igazán megismert volna. Egészen pontosan ez volt az első ilyen alkalom.

Nehezen titulálhatnám magamat valamiféle Casanovának, vagy egyáltalán vonzó férfinek. Csak egy teljesen átlagos, tucat fickó voltam. Voltak jó és rossz tulajdonságaim, de egyik se volt különösebben kimagasló. Devon bármikor talált volna nálam milliószor különlegesebbet is. Mégis miért kelthettem fel ennyire az érdeklődését már a kapcsolatunk ilyen korai szakaszában?

Számtalan indok kergette egymást a fejemben, de egyiknek sem volt sok értelme. Közben pedig tekintetemet meredten a szőkeségre szegeztem a képernyőn, hátha a rejtett kamera segít valami titkot kifürkészni.

Az ágy szélén ült éppen egy túlméretezett hálópólóban, miközben Camille a bőröndjében matatott pár lépésre tőle.

Bekapcsoltam a szobájukban elhelyezett mikrofont.

- Na és, milyen Pennsylvania? - kérdezte Camille.

Devon beletúrt hosszú szőke hajába és elmosolyodott.

- Azt mondanám, egészen más, mint amit San Diegóban tapasztalhattál. Télen vastag a hó, nyáron pedig tikkasztó a hőség. Szerintem nagyszerű dolog ott élni, de így is örülök, hogy végre elszabadulhattam... legalábbis egy időre. Nagyon tetszik ez a sziget. Imádom.

- Máris? - nevetett fel Camille. - Nekem hiányozni fog a családom, amíg itt vagyunk. Anya és Apa, a két bátyám... mind hiányozni fognak.

- Hát épp ez az – préselte össze az ajkait Devon. - Én nem bánom, hogy távol lehetek a szüleimtől. Már régen szerettem volna a lehető legtávolabb kerülni. Jót fog tenni egy kicsit szünetet tartani mindennel kapcsolatban, ami Pennsylvania.

- Ó! - pillantott rá Camille. - Tettek a szüleid valami rosszat? Miért vagy mérges rájuk?

- Hosszú történet – fordította el a tekintetét Devon.

Camille lassan bólintott és leült a bőröndje mellé a padlóra.

- Nos, ha majd valamikor szeretnél beszélni róla, csak szólj! Nagyon szívesen meghallgatlak és segítek, amiben tudok.

- Kedves tőled – mosolygott ismét rá Devon. - Valószínűleg sok mindent osztunk majd meg egymással a jövőben, ha majd jobban megismerjük egymást.

- Hát persze – válaszolta a latin lány. - Hé! Mi volt az amúgy, amikor az előbb megpróbáltál rámozdulni Jeremy-re?

- Ja, az! - nevetett fel Devon és megvonta a vállát. - Mit is mondhatnék? Kedvelem őt. Nagyon is kedvelem.

- Tényleg helyes fickó – egyezett bele Camille. - Beszélgettem már róla a többiekkel és nem igazán tudjuk, hogy tulajdonképpen mit is vár tőlünk a következő hat hétben. Én úgy döntöttem, nem ítélek sehogy, amíg jobban meg nem ismerem. Egy barátom odahaza figyelmeztetett, hogy Jeremy talán valami szexrabszolga-tábort üzemeltet itt. Azt mondta, készüljek fel mindenre.

Szexrabszolga-tábor?! - ízlelgettem undorodva a szót, miközben Devon megrázta a fejét.

- Én nem hinném. Meg is kérdeztem Jeremy-től konkrétan a party-n, hogy mit vár tőlünk. Azt mondta, nem kérne tőlünk semmit, ami kényelmetlenséget jelentene nekünk. Te is ott voltál, Camille. Én bízom benne. Tényleg nagyon rendes fazonnak tűnik. És őszinte is. Én az ilyesmiket nagyra értékelem egy férfiban.

- Honnan tudod, hogy őszinte? - vonta fel a szemöldökét Camille. - Hiszen csak pár órája találkoztál vele először...

- Mondjuk úgy, hogy rendkívül jó emberismerő vagyok! - válaszolta Devon. - Megérzem, ha egy férfi nem őszinte velem. Volt már kellő tapasztalatom ezzel kapcsolatban a múltban.

- És vajon miért vagyunk mi egyáltalán itt? - kérdezte Camille szkeptikusan. - Miért hozott ide Jeremy mindannyiunkat? Miért fizet nekünk ennyi pénzt? Biztosan akar valamit cserébe.

- Megtalálni a megfelelő nőt, akit majd elvehet – mondtam ki hangosan, amit persze itt, a kukkoló szobámban senki nem hallhatott. De mégis...

- Ezek jó kérdések – bólintott Devon. - Talán majd megkérdezhetjük tőle holnap. Ennek ellenére szerintem ez lesz életünk legszebb időszaka. Nem hiszem, hogy aggódnod kellene bármi miatt is, Camille. Megígérhetem neked, hogy Jeremy nagyon jól fog bánni velünk.

- Tényleg nagyon kedvelheted őt.

- Nagyon – bólintott a szőke lány.

- A te életed is olyan nehéz volt, mint az enyém? - váltott hirtelen témát Camille.

Devon összevonta a szemöldökét.

- Sokáig randiztam egy Barrett nevű sráccal, de kiderült, hogy egy totális idióta. - Vett egy mély levegőt és megrázta a fejét. - Nem is tudom, miért maradtam olyan sokáig vele, de mégis maradtam. Évekig.

- Voltál már házas?

- Nem. De egyszer szeretnék. Barrettel nagyon közel kerültünk egymáshoz, azt hiszem, de sosem működött volna. Akkora bunkó volt...! Azt akarta, hogy úgy éljem az életem, ahogy ő mondja. Úgy éreztem, megfolyt a birtoklási vágyával. És meg is csalt. Nem is egyszer.

- Hogy csalhat meg téged bárki is? Hiszen olyan gyönyörű vagy!

Devon elpirult. Szemmel láthatóan hálás volt a bókért.

- Köszönöm, Camille. De miután Barrettel szakítottunk, inkább belefeledkeztem a munkámba. Projekt menedzser vagyok egy nagy cégnél Pennsylvaniában. Egész testemet és lelkemet a cégnek szenteltem. Tizenhat-húsz órákat dolgoztam naponta. Még a szabadnapjaimon és a vakációm alatt is. Egyszer százhat napot dolgoztam egyhuzamban napi tíz órákkal. Olyan voltam, mint egy két lábon járó hulla, amikor végül kivettem egy napot. És még akkor is egész nap a munkám miatt aggódtam.

- Miért csináltad ezt? Mire volt jó ilyen keményen dolgozni?

- Szerettem volna, ha megbecsülnek, de úgy tűnt, ez sose fog megtörténni. Láttam, ahogy feleannyi tapasztalattal rendelkező emberek lehagynak. Ők kapták a nagyobb projekteket és a nagyobb pénzeket. És gyűlöltem, hogy a főnököm arat le minden dicsőséget a munkámért – horkantott fel Devon. - Kidolgoztam a belem is a cégért és azért a sok óráért semmi jutalmat nem kaptam. - Halkan sóhajtott. - Ne haragudj... Nem akarlak ezzel terhelni.

- Nem kell bocsánatot kérned – nyugtatgatta Camille. - Csak egy kis megbecsülést szerettél volna a munkádért. Azt mondod, fele annyi tapasztalattal rendelkező emberek is lehagytak? Mégis ennek a munkának szentelted az életedet?

- Már négy hónapja nem randiztam – morogta Devon. - Sosem volt időm semmire a munkán kívül. De annyira megharagudtam a főnökömre és annyira kiégtem már, hogy amikor megláttam egy szórólapot, ami ezt a szigetet reklámozta és az ötszázezer dolláros fődíjat, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Amint biztossá vált, hogy jöhetek, felmondtam a munkahelyemen. Megmondtam a főnökömnek, hogy baszódjon meg.

Ez érdekes információnak tűnt számomra. Tudtam, hogy Devon felmondott a munkahelyén, mielőtt ide jött. Hirtelen aggódni kezdtem a jövője miatt. Kezdtem azt érezni, hogy mindegyik hölgyvendégem kifogásnak használta ezt a hat hetet, hogy távol lehessen a munkahelyéről.

- És mit csinálsz majd, miután haza mentél?

- Majd a saját lábamra állok valahol – vont vállat Devon. - Még ha nem is kapom meg az ötszázezer dollárt, százezerem akkor is lesz. Nem rossz egy hat hetes vakációért, nemde? - mosolyodott el. - Plusz úgy néz ki, életem egyik álma válik majd valóra.

- És mi lenne az?

Devon habozott egy pillanatra, beharapta az alsó ajkát, majd barátnőjére mosolygott.

- Hogy lefeküdjek egy nővel.

Camille szemei elkerekedtek.

- Sosem voltál még nővel?

Devon lassan bólintott.

- Már a középiskola óta vonzódok a nőkhöz. De túlságosan is tartottam tőle, hogy bárkinek is elmondjam. Féltem a megaláztatásoktól, azt hiszem. - Kissé zavartan folytatta: - Gondolom... te már voltál... nővel korábban.

- Igen. Többel is. Tizenhét éves korom óta.

- Na és milyen... úgy értem... kihez vonzódsz jobban?

Devon egyre jobban zavarba jött. Nagyon kíváncsi volt Camille tapasztalataira, de egyértelmű volt, hogy nem akarja túlságosan is beleütni az orrát a barátnője dolgaiba.

- Néha arra vágyok, hogy pasikkal legyek – válaszolta a latin lány. - Néha pedig arra, hogy lányokkal. A hangulatomtól függ. Néha meg arra vágyok, hogy pasikkal ÉS lányokkal legyek egyszerre.

Devon elmosolyodott.

- Hármasra gondolsz?

- Vagy négyesben – vont vállat Camille. - Vagy ötösben vagy hatosban. Minél több ember, annál több... érted.

Ezúttal Devon vonta össze a szemöldökét.

- Eddig csak két emberrel feküdtem le életemben. Barrettel és a középiskolai pasimmal, Timmel. Mindenki azt mondogatja, milyen gyönyörű vagyok, de huszonhét évesen úgy érzem, az életem nagy része elszaladt mellettem. Én csak... azt érzem, elmulasztottam valamit. Mintha csomó lehetőséget hagytam volna ki, hogy normális kapcsolatom legyen és már nem maradt semmi.

- Huszonhét éves vagy, Devon – emlékeztette Camille. - Nem hetvenhét. Nem maradt már sok esélyed egy kapcsolatra? Ez őrültség. Még előtted az élet. És mi van Jeremy-vel?

Devon elmosolyodott.

- Hmm... Jeremy. Őt tényleg kedvelem. Szeretném jobban megismerni őt. Már az első alkalommal éreztem a szikrát kettőnk között, amikor megláttam. Ha érted, mire gondolok.

Camille félrebillentette a fejét és felvonta az egyik szemöldökét.

- Ez a szikra azt jelentheti, hogy megtaláltad azt, akit huszonhét éve kerestél? Talán... a tökéletes férfit?

- Pontosan – mosolygott félénken Devon.

Odabenn a kukkoló szobámban nyeltem egy nagyot. Éles borzongás futott végig a gerincem mentén. Devon engem látott a tökéletes férfinek? Engem? Bár hízelgő volt az elképzelés, nem tudtam elfogadni. Nem voltam tökéletes. Túl sok olyan hibám volt, ami az embert a végletekig átlagossá teszi.

- Te egyszerűen gyönyörű vagy. A legszebb nő, akit valaha láttam – mondta Camille, ismét pírt csalva Devon arcára, azonban mielőtt a barátnője bármit is mondhatott volna, folytatta: - Örülök, hogy megbíztál bennem hogy mesélj az életedről. Szeretném, ha bíznál bennem. Szeretnék a barátod lenni.

- Veled könnyű ilyenekről beszélni – bólintott Devon. - Úgy érzem, neked bármit elmondhatok, Camille. Tényleg.

- Úgy is van – bólintott a mexikói lány, majd visszatért az előbbi témához. - Ha tényleg annyira kedveled Jeremy-t, ahogy mondtad, miért nem mondod el neki?

Devon szárazon felnevetett és megrázta a fejét.

- Próbáltam már a party-n, emlékszel? Meg is csókoltam. De csak reménykedni tudok, hogy nem haladtam túl gyorsan. Nem szeretném összezavarni a dolgokat. Túlságosan is kedvelem őt.

- Én is kedvellek téged, drágám – motyogtam a monitor előtt.

- Olyan, mintha megint a középsuliban lennék – kuncogott Devon. - Mintha most is a többiekkel kellene versengenem az osztály leghelyesebb srácáért. Tényleg azóta nem éreztem így magam.

- Az osztály leghelyesebb sráca? - kacagtam fel. Nem hittem a fülemnek. Devon most tényleg rólam beszél?

Camille is felnevetett.

- Én mindig a legdögösebb lányért tepertem a középsuliban. Mindenki tudta, hogy biszexuális vagyok és hogy imádom a csajokat. Nem mintha ez megállította volna a srácokat abban, hogy nyomuljanak rám. Néhányan azt hitték, nem csak hogy olyan szerencsések lesznek, hogy ágyba vihetnek engem, de még az egyik barátnőmet is megkapják a pakkba. Néhányan tényleg szerencsések is voltak. Akadt néhány hármas itt meg ott.

Aline Nakashima alias Camille

- Nem volt zavarba ejtő?

- Micsoda?

- Hogy mindenki tudta, hogy biszexuális vagy.

Camille megrázta a fejét.

- Egyáltalán nem. Sosem érdekelt igazán, mit gondolnak rólam mások. Négy barátnőm is volt a gimi utolsó évében és még annál is több azt megelőzően. Ha megtartottam volna magamnak a tényt, hogy a kagyló is érdekel, nem csak a kolbász, most ugyanabban a helyzetben lennék, mint te is?

- Mire gondolsz? - kérdezte Devon érdeklődve.

- Huszonhét évesen még teljesen szűzen a csajok terén – válaszolta Camille. - Ehelyett mivel nem féltem attól, hogy mi lesz, ha a többiek tudomást szereznek a szexuális orientációmról, kilenc éve először voltam egy másik nővel. Illetve lánnyal, hogy pontosak legyünk. Egy puerto ricói csajszival, A. J-vel. - Camille lehunyta a szemét egy pillanatra és felsóhajtott az emlékektől. - Mmm... A. J. úgy tudott bánni a nyelvével, mint senki más.

- Tényleg? - fészkelődött Devon, ugyanakkor a zavarába egy jó adag izgatottság is vegyült.

- Hogy élted túl egyáltalán mostanáig csak két férfival, és egy nővel sem? - csodálkozott Camille. - Én teljesen beleőrültem volna punci ízének a hiányába. És pasiból is csak kettő? Nagyon szűkre szabtad, Devon. Most nagyon kielégítetlennek érezheted magad.

- Nos, igen... - motyogta a szőke lány.

- Van egy ötletem – vigyorodott el Camille. - Azt mondtad, nagyon kedveled Jeremy-t, vágyódsz a nők után, ami vágyódást eddig még nem elégítettél ki, és nagyon érdekel a gruppen is, vagy legalábbis a gondolata.

- Még sosem csináltam ilyet korábban – mondta Devon félénken. - Úgy értem... még csak nem is tudok róla semmit. De a gondolata felizgat.

- Íme az ötletem – csapta össze a kezeit Camille huncut mosollyal az arcán. - Mi ketten átmegyünk Jeremy szobájába most rögtön... és leteperjük. Együtt.

A szemeim hirtelen elkerekedtek. Nyeltem egyet és éreztem, hogy a farkam jobban feszíti a gatyámat, mint bármikor életemben. Camille rá akarta venni Devont, hogy töltse vele az éjszakát az én ágyamban? Az elmémet elárasztották a végtelen lehetőségek képei.

- Ó, nem! Nem, nem, nem. Sosem tudnám ezt megtenni – tiltakozott Devon a fejét rázva. - Én... nem az a fajta lány vagyok.

- Milyen fajta lány? - nevetett fel Camille. - Nézz csak magadra, Devon! Nézz csak arra a végtelen szexuális frusztrációra, ami benned van! Már hónapok óta nem randiztál. Hányszor láttál egy jóképű srácot az utcán, vagy a sarki boltban és hagytad szó nélkül elmenni? Csak vesd rá magad most és hagyd hogy megtörténjen, aminek meg kell! A többi pedig nem tartozik senki másra.

- Camille... - nyögött fel Devon, tovább fészkelődve. A jókislány-oldala igyekezett figyelmen kívül hagyni a barátnője javaslatát, de egyszerűen nem tudta. A reakcióiból ítélve Devonnak bőven voltak titkos fantáziái olyan eseményekről, amiket Camille már átélt.

- Ismerem én a fajtádat.

- A fajtámat? - rökönyödött meg Devon. - Mégis miről beszélsz?

Camille elmosolyodott.

- Egy amolyan tipikus irodában dolgoztál, nemde? Le merném fogadni, hogy valami szűkre szabott, rövid kis ruhát viseltél minden egyes nap, ami mindenedet megmutatta a férfiaknak, amit csak kell, meg persze a nőknek is. Igazam van? - Devon lesütötte a szemét és tovább fészkelődött, már a hallgatásával is elismerve Camille szavainak igazát. - Te voltál a legjobb csaj az egész cégnél és ezt te pontosan tudtad is. És szeretted volna, ha mindenki más is tudja, úgyhogy kivillantottál egy kis ezt meg azt... csak hogy felkeltsd a figyelmüket.

Camille végigmérte Devont tetőtől talpig.

- Mégis hányszor fantáziáltál arról, hogy leszopod valamelyik munkatársadat? Még ha csak szórakozásból is. Hányszor hajoltál az asztal fölé, hogy a kiszemelt áldozatod jobban beláthasson a blúzodba? Hányszor fordult meg a fejedben, hogy elcsavarod a vöröske fejét a sarki irodarekeszből és kinyalod a punciját? Talán még úgy is, hogy közben mások néznek.

- I-igazából... - hebegte Devon – szőke volt. Ő... egy szőke lány volt a sarki irodarekeszből. Je-Jesse.

- Na látod! - vigyorodott el a mexikói lány. - És mégis hányszor ujjaztad meg magad este az ágyban, arról fantáziálva, hogy Jesse-t nyalod?

- Camille! - nyögött fel Devon. - Hagyd abba!

- Lefogadom, hogy csodás személyi szopisztens lettél volna.

- Szopisztens? - vonta össze a szemöldökét Devon.

- Az. Szopisztens. Szopásra specializálódott asszisztens – bólogatott Camille. - Az lett volna a feladatod, hogy minden nap az asztal alatt térdelve várd a főnököd és amikor ő leül a helyére, te azonnal elkezdted volna szopni. Amy is ezt csinálta a főnökének. Elmesélte nekem – bólogatott Camille mindentudóan. - Igen, igen... Nagyon is jó lettél volna benne. Talán még jobb is, mint Amy a benned szunnyadó rengeteg frusztráció miatt. Vagy talán a főnököd nő volt? Ha én lettem volna ott, nagyon örültem volna, ha kinyalsz minden munkanap elején, Devon. És te is imádtad volna.

- Egek! - nyögött fel Devon. Ezek a szavak nyilvánvalóan megtették rá a maguk hatását.

- Nagyon jó is lettél volna ebben – vigyorgott Camille. - Te és a finom kis nyelved, Devon. Megtetted volna a magad munkáját... nekem.

- Camille! - csattant fel Devon.

- Hé! Ezek után egy percig se kellett volna aggódnod az előléptetés miatt. Megkaphattál volna bármilyen megbízást, amit csak szerettél volna.

Devon felpattant és dühösen feltartotta a kezeit. Camille ezzel nyilvánvalóan túl messzire ment.

- Most inkább lemegyek a konyhába és iszom valamit – jelentette ki. - És eszedbe ne jusson követni! - Azzal kiviharzott a szobából.

Camille arcán még mindig ott virított a széles vigyor, ahogy az ajtót bámulta.

- Napok kérdése, de meg foglak győzni – mondta halkan, majd rábólintott a saját szavaira. - Az a sok magány, az elfojtott szenvedély csak gyűlik és gyűlik. Egyszer ki kell majd törnie.

Folytatása következik!