Casting 13. rész - Ramóna a vár legkapósabb szolgálója

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Casting 1. rész
Előzmények: Casting 12. rész

****************************************

Rami kétféle ruhát próbálhatott fel, mindkettő a földig ért, derékban kicsit húzott, halványkék, illetve halványzöld, egyszerű anyagból készültek, és csak a dekoltázsuk különbözött.

– Mutasd a másikat is! – kérte a rekedtes hangú, csupa-szeplős nő, aki a gurulós állványokon lógó jelmezeket és az öltözködést felügyelte. Türelmetlenül várt, nem sok időt engedett senkinek sem, alig adta át a ruhát, már látni is akarta felvéve, eligazítva. – Ez marad – jelentette ki, és gondosan beigazította a lány bimbóit a le-lecsúszó jelmez takarásába.

Horni élénksárga, aranylómintás, de cseppet sem hivalkodó ruhát kapott, s kedvtelve nézegette magát a billenthető tükörben.

– Jó lesz – szólt rá a reszelős hangú nő –, ne vesd le!... És te se! – mutatott Ramónára. Aztán a többieket vizsgálta végig, és majdnem mindenkitől visszakérte a jelmezt.

Horni a lelátón sorakozó műanyagülőkék felé indult, Rami követte:

– Le szabad ebben ülni?

– Nem állhatunk egész nap.

Felhúzták és elsimították a ruhát, Horni még a műanyag szék támlájára is ráhúzta, hogy meg ne gyűrődjön, úgy ereszkedtek le.

– Neked sem volt még hosszú ruhád?

– Ilyen flancos nem, meg különben is… bugyi nélkül? Odaragad a seggem a székhez.

– Nekem meg kibuggyan a cicim minden mozdulatnál – panaszkodott Ramóna.

– Majd lerendezik hamarosan! – dőlt barátnője vállára Horni, és hangtalanul nevezett.

– Honnan tudod?

– Törvényszerű. Ha beakasztanak a színpadra egy pisztolyt, annak el kell sülnie. Nem ismered? Te meg azért kaptál ilyen ruhát, hogy…

– Gondolod, hogy közé rakják?

– Az ám! Mellbe leszel kúrva, kislányom!

– Jó, szeretem… mert látom, amikor elsül. Izgi.

– Majd visszanézheted a filmen.

A forgatási sarokban valaki magasba emelte a mutatóujját, és találomra megfenyegette a távolabb várakozókat. Horni és Rami egymásra nézve vállat vontak: ők igazán nem hangoskodtak.

Egy hórihorgas, szemüveges – szűken 18 éves – srác cibálta ide-oda az egyik kamerát, állványostól és vállon, leguggolva és behajolva, míg a másikat, a rögzített kamerát csak néha-néha kapcsolta be. Többszörösen körbetáncolta a szereplőket.

A majomfejű és még két férfi távolabbról figyelték a felvételt, ügyelve arra, hogy még az árnyékuk se lógjon be a képbe.

– Állj! – kiáltott fel egyikük. – Ne nézz bele a kamerába, rá se nézz, mintha ott se lenne!

– Igaz – hagyta jóvá az operatőr, leeresztve a súlyos készüléket –, de ezért nem kellett volna leállnunk, mert hangot nem veszünk, különben is kivágjuk a felpillantást.

– Nem győzünk vágni, ha sok szemetet bennhagyunk… – mormogott a reklamáló, majd intett: – Folytassátok!

A szereplőket a rövid megállás ki sem billentette pozíciójukból. A magasabbik lány hófehér hátával visszatámaszkodott a srác oldalához, és lihegve élvezte a markolászást, a másik pedig, térdelésben maradva, újra bekapta a falloszt.

– Vegyük fel a másik oldalról is! – harsant az utasítás.

– Nem jó a háttér – mondta az operatőr.

– Oké, akkor mindenki elfordul 90 fokkal!

Rövid helyezkedés után folytatódott a háromszereplős jelenet.

– Meddig tart? – kérdezte Ramóna a barátnőjétől.

Horni elhúzta a száját:

– Végig.

– De hány perc?

– Honnan tudjam? Minél hosszabbat vesznek fel, annál jobban meg tudják vágni…

Lehet, hogy mondani akart még valamit, de a kamerák árnyékából figyelő férfiak egyike felkiáltott:

– Hol a királylány? – Mivel a teremben minden szempár a lelátón ücsörgő Horni felé fordult, ő is megtalálta. – Gyere ide, mert már legalább kétszer el kellett volna vonulnod mellettük!

Horni nem értette, de odasietett. Valamit magyaráztak neki, mire megállt a trió közelében, s amikor az operatőr intett, akkor közömbösen, fejét is elfordítva elsétált mellettük. A túloldalon kiment a díszletből, tett egy nagy kerülőt, és megismételte az iménti jelenését.

– Oké, valamelyik jó lesz a kettő közül. Most megismételjük úgy, hogy lazán közelítesz, kíváncsian megtorpansz, kicsit meghajolsz, hogy jobban láss mindent, dobbantasz a lábaddal, majd durcásan elviharzol. Ezt is elég lesz kétszer felvenni.

Horni királylány beállt a rajtvonalhoz – ahol a díszletek kezdődtek –, és várt a jelre.

Ramóna a szája elé kapta az öklét, annyira izgult a barátnője sikeres szerepléséért. Végre felhangzott:

– Oké, kész! Most felvesszük a végét. – A férfi belepillantott a baljában tartott papírokba: – Nem kell külön indítani, folytatólagosan menjen rá mindkét kamera… térdeljen le a másik lány is… igen, a konyhalány is… kapkodjatok a falatért, egymás szájából vegyétek ki… gyorsabban… addig vesszük, amíg a lovászfiú el nem osztotta az anyagot kétfelé… – Hátrafordult, mintha a többi már menne nélküle is, és a papírjaiban kutatva folytatta: – Öltözzön be az első szolgálólány!

Ramóna zavartan felemelkedett a műanyag székről, és integetve jelentkezett.

– Készítsd ide magad! Több egyperces közjátékot felveszünk egyben. A sztori úgy szól, hogy ahányszor erre jár a királylány, téged mindig éppen gyömöszöl valaki, behajolsz az ablakba, ruhád a nyakadban, és észre sem veszed a koronás nagylányt. Ilyen kapós menyecske vagy. – Hátraszólt: – Minden hímnemű sorakozzon fel, egyiken csak csizma legyen, a másikon csak nadrág, a harmadikon csak sisak, és így tovább! – Visszafordulva folytatta: – A sokadik menet után a királylány besokall, és magával rángat a szobájába, hogy megbüntet, de végül majd kinyaljátok egymást és ruhát cseréltek.

Ramóna ekkor úgy érezte, hogy visszavonhatatlanul filmsztár lett, és egy perc alatt eldöntötte magában, hogy soha többé nem fog bedőlni Györk kisfiús mosolyának.

Vége