Gyönyörök szigete III. rész - Tour de Devon 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete III. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 7.

*********************************************************************

A túlérett guava illata töltötte meg a levegőt, ahogy a horizonton alábukó nap fénye beragyogta az erdőt körülöttünk, miközben Devonnal óvatosan kerestük a megfelelő utat biciklinkkel az orchideák vöröslő mezői között. Egy kisebb tisztás tökéletes kilátást nyújtott nekünk az óceánra, amint az a kék és a zöld különböző árnyalataiban fürdőzik. Fölöttünk különböző színes madarak röpködtek a fák között és vidáman csiviteltek. Az arcunkat simogató szellővel és a hátunkat melengető nappal a sziget a legszebb arcát mutatta nekünk.

A sziget délnyugati végének kacskaringós útjai felváltva kerülgették a vulkáni kúpokat, majd fáradságos emelkedőt vett egy domb teteje felé. Devonnal úgy döntöttünk, ezt a szakaszt inkább gyalog tesszük meg, felfele tolva biciklinket. Fiatalabb koromban simán feltekertem volna ezen az emelkedőn, az azonban már régen volt.

- Vezet ez az út bármiféle kitüntetett helyre?

- A sziklákra felettünk – válaszoltam Devonnak. - Szerintem élvezni fogod a kilátást onnan.

- Nem kétlem – mosolygott. - Eddig semmi olyat nem találtam ezen a szigeten, ami ne nyűgözött volna le. A ház, a strandok, az óceán, az erdő... minden. Tényleg minden. Minden csodálatos.

- Örülök, hogy jól érzed itt magad.

- Mesélj egy kicsit magadról! - váltott témát. - Mióta élsz itt a szigeten?

- Már jó ideje. Tizenhét éve. - Egy pillanatra összevontam a szemöldökömet és elgondolkoztam. - Ja. Elég régóta.

- És mindig csak magad vagy itt?

Bólintottam.

- Igen. Többnyire. Louisa itt van velem, ha van társaságom, ha nem. De néha meglátogatnak a szüleim, vagy Kristanna. Tudod, akiről meséltem már korábban is. Aki azt az üzenetet hagyta a vízesésnél.

- Emlékszem – bólintott Devon és felnézett rám. - Azt mondtad, ő is csatlakozik majd hozzánk, ugye?

- Igen. Remélhetőleg minél hamarabb. Még van egy kis problémája az útlevelével otthon. Igazság szerint rengeteget segített nekem megtervezni és előkészíteni a látogatásotokat itt. Nagyon zokon vette, hogy nem lehetett itt, amikor megérkeztetek. Beszéltem vele telefonon úgy egy órája. Alig várja, hogy megismerhessen titeket.

- Meg se kell kérdeznem, hogy csinos lány-e. Ilyen névvel hogy lehetne másképp? Megkérdezhetem, hogy milyen név ez? Elég egzotikusnak hangzik. Tetszik.

- Igen. Kristanna Norvégiából származik – válaszoltam. - Az üzenetet is az anyanyelvén írta. Norvégul. A családomon kívül ő látogat meg a legtöbbször itt, a szigeten. Már nagyjából négy éve ismerem őt. Az igazság szerint még többször is meglátogatott, mint a családom. Sokkal többször, annak ellenére, hogy hihetetlenül hosszú neki az út idáig.

- Na és te honnan jöttél eredetileg? - érdeklődött tovább Devon. - Én az egész életemet a jó öreg, unalmas Pennsylvaniában töltöttem.

- Ohióból.

- Tényleg? Ohióban nőttél fel?

- Nem – ráztam meg a fejem. - Nos, félig-meddig. Hetedik osztályos koromban apám New Jersey-ben kapott állást, úgyhogy oda költöztünk. Aztán, miután leérettségiztem, megint elköltöztünk, ezúttal Los Angelesbe. Miután elköltöztem otthonról, töltöttem némi időt Oregonban is.

- Tizenhét éve élsz ezen a szigeten, igaz? Ezek szerint huszonkettő voltál, amikor ide költöztél.

- Igen. Egy vállalkozótól vettem a szigetet '96-ban. Akkoriban egy nagy dzsumbuj volt az egész néhány meddő bányával. Én alakítottam át egy luxus üdülővé, de leginkább csak magamnak akartam. Az egészet én hoztam létre a házzal, a medencékkel és minden ember alkotta tájelemmel itt.

- Remek munkát végeztél – mosolygott rám Devon. - Hogy engedhetted ezt meg magadnak?

- A pénz nem számít nekem – vontam vállat. - Már húsz éves korom óta.

- Mert mi történt húsz éves korodban?

- Nem szívesen beszélnék pénzről meg munkáról most még – hárítottam el a választ. - Az évek folyamán megtanultam, hogy a pénz, főleg, ha sok van neked belőle, tönkretehet egy lehetséges kapcsolatot. Előbb szeretnélek megismerni, Devon, és szeretném, ha te is megismernél engem.

- Ez jól hangzik – mosolygott és a vállamra hajtotta a fejét, miközben tovább sétáltunk felfelé az úton. - Egy lehetséges kapcsolatot, hm? Érezted már valaha, Jeremy, hogy valaki pont tökéletesen illik hozzád?

Azonnal Pamela képe villant az emlékezetembe Devon szavaitól. Viszont amikor a mellettem sétáló szőkeség gyengéden megszorította a karomat, rájöttem, hogy rólam beszél. Én lennék az a valaki, aki tökéletesen illik hozzá? A testem megborzongott az elképzelésre.

Devon számtalan alkalmat talált rá, hogy éreztesse az érzéseit irántam az előző esti üdvözlő vacsora óta. Először ott volt az a váratlan csók az arcomra, majd a könnyelmű kijelentés, hogy máris én vagyok a kedvence, ma pedig a dicséretei a szigettel kapcsolatban... Amikor korábban a vízeséshez kirándultunk, valahányszor Devonra néztem, az az érzésem volt, hogy mindig elkaptam a rám szegeződő tekintetét. Mintha egy pillanatra se venné le rólam a szemét.

Vajon ő is úgy érez irántam, mint én Pamela iránt? Vagy legalábbis amit Pamela iránt éreztem a mai afférunkat közvetlenül követően? Vajon máris belém szeretett?

Amikor egyértelművé vált, hogy nem fogok válaszolni a kérdésre, Devon csak még jobban hozzám simult. Úgy tűnt, nagyon boldog, hogy közel lehet hozzám. Nem mintha én nem élveztem volna az ő közelségét. Bárki más így lett volna ezzel.

- Voltál valaha strandon otthon, Pennsylvaniában? - igyekeztem megtörni a csöndet kettőnk között. Nem tudtam kitalálni mást, amit mondhatnék. Az óceán közelsége viszont hozta a témát.

- Néha – válaszolta. - Viszont mindig nagy a tömeg, amikor jó az idő, úgyhogy többnyire inkább távol maradok. Azon kívül pedig mindig túlságosan lefoglal a munka.

- A sok munka mindig csak visszatart – nevettem fel.

- Amúgy se szeretem az otthoni strandokat – vont vállat. - A víz koszos, az emberek hangosak és, hiszed vagy sem, a pasik meg vannak őrülve értem bikiniben. Mindig úgy kell elhajtanom őket, mint a legyeket.

- Neeeem! - játszottam a megrökönyödöttet. - Ezt nem hiszem el. Mint a legyeket? Nem is értem, miért.

Kate Upton alias Devon

Devon is felnevetett, miközben lassan közeledtünk a csúcshoz.

- Nagyon válogatós lettem a pasik terén az idő múlásával – folytatta Devon. - Különösen miután szakítottam az utolsó barátommal, Barrettel. Nem akarok még egyszer összekerülni egy olyan alakkal, mint ő. És, az igazat megvallva, sose szerettem a nyomulós srácokat. Szeretek én kezdeményezni.

- Nos, velem egyértelműen te kezdeményeztél.

Devon bólintott.

- Pontosan. Te megfelelsz mindennek, amit én szeretek egy férfiban, Jeremy. Ami nem könnyű, tekintve, hogy, mint mondtam, válogatós vagyok. Nagyon szőrszálhasogató tudok lenni, ha randizásra kerül sor.

- Ó! És mit keresel egy férfiban?

Devon elmosolyodott.

- Már egy jó ideje rájöttem, hogy senki se tökéletes. Egy nő és egy férfi sem. Úgyhogy arra figyelek oda, hogy ki illene hozzám a legjobban. Egy őszinte férfit szeretnék, aki gondoskodik rólam. Én őszinte ember vagyok, tudod, és ennek kölcsönösnek kell lennie. Azt is szeretném, ha az illető romantikus lenne, kedves és... humoros. A romantika nagyon fontos nekem. És azt is szeretem, ha egy férfi szereti az állatokat.

- Ez a sziget egy kész állatkert – vigyorogtam, arra a sok állatra gondolva, amiket Kristannával befogadtunk.

- Az is sokat segít, ha az illető férfi hihetetlenül szexi – folytatta Devon csintalan hangon, miközben alaposan végigmért. Én mindig is úgy gondoltam magamra, mint egy teljesen átlagos küllemű fickó. Devon azonban szexinek tartott. Ez teljesen letaglózott. - Érted már, Jeremy? Szinte minden kívánalmamnak megfelelsz. Vicces vagy, jóképű, őszinte és nagyon romantikus. Legalábbis romantikusnak tűnsz. És nagyon tisztelettudó is vagy, amit szintén nagyon szeretek. És nagyon szexi is vagy.

Megráztam a fejem, hogy kissé kitisztítsam az elmémet.

- Nagyrészt egyetértek veled, kivéve az utolsó kitételeket. Sosem tartottam magam többnek átlagosnál...

- Higgy nekem! - szakított félbe Devon és rám emelte csillogó kék szemeit. - Nagyon szexi férfi vagy. Csak annyit kell tenned, hogy kinyitsz és elfogadod, hogy van esélyed, ha próbálkozol – erősítette meg szavait ez a gyönyörűség azzal, hogy gyengéden megszorította a karomat. - Pamela is úgy gondolja, hogy szexi vagy. Ahogy Trish és Lindsay is. Amy pedig különösen.

- Ezt mondták neked? - lepődtem meg.

- Sokat beszélgetünk, Jeremy – mosolyodott el. - Hiszen nőből vagyunk. Megtaláljuk a hangot egymással. Lindsay amolyan apafiguraként tekint rád. Egy meglehetősen szexi apafiguraként.

- Tényleg? - jöttem zavarba kissé.

- Tényleg.

- Mindenkit felsoroltál, csak Camille-t nem.

- Camille még mindig bezárkózik valamilyen okból – válaszolta Devon. - Ő még nem áll készen, hogy úgy megbízzon benned, mint mi, többiek. Neki még mindig nehezére esik elhinni, hogy csak azért fizetsz nekünk ennyit, hogy itt legyünk és veled töltsük a nyarat. - Devon megvonta a vállát. - De fel fog engedni. Előbb vagy utóbb, de ő is fel fog engedni.

- És Trish is úgy gondolja, hogy szexi vagyok?

Devon megfontoltan bólintott.

- Egyértelműen.

- Nem hittem volna, hogy felfigyel rám, ha Lindsay is a közelben van.

Devon kuncogni kezdett.

- Trish kedvel téged, Jeremy. Tudom, hogy nagyon Lindsay-re koncentrál, de akkor se vak. Nagyon kedvel téged. - Megvonta a vállát, majd folytatta. - Úgy értem... van benned bármi is, amit ne lehetne kedvelni? Ha van is, mi még nem vettük észre.

Hirtelen melegség töltött el és mosoly ült ki az arcomra. Csodásan éreztem magam, hogy ilyen pozitív benyomást keltettem egy olyan csodálatos és vonzó nőben, mint Devon. És a többiek is (egyelőre csak Camille kivételével) ugyanígy gondolkodtak. Hogy jóképű lennék? Még Lindsay is így gondolja? A lány, aki egyfajta apafiguraként tekint rám?

Egy pillanat! Ezt az utóbbit bóknak kellene vennem, vagy épp ellenkezőleg?

- Nos, most már tudod, hogy én is hihetetlenül szexinek tartalak téged – futtattam végig az ujjaimat Devon karomon pihenő kezén, ő pedig felmosolygott rám. - Egyszerűen tökéletes vagy.

- Senki nem tökéletes, Jeremy.

- De te az vagy.

Devon elvigyorodott és megrázta a fejét.

- Aki a hibák nélküli lelki társat keresi, nem talál senkit.

Összevontam a szemöldököm a szavaira.

- Ez egy régi mondás – magyarázta. - Azt jelenti, ha a tökéleteset keresed és nem elégszel meg kevesebbel, örökké kereshetsz és sosem fogod megtalálni. Erre évekkel ezelőtt jöttem rá. Senki nem tökéletes. - Sóhajtott egy nagyot és ábrándosan rám mosolygott. - De te nagyon közel állsz hozzá, hogy az egyél.

Úgy éreztem, az elmém elhomályosul, a szívem pedig hevesen ver, miközben borzongás futott végig a gerincemen. Újból és újból visszaidéztem Devon szavait az elmémben. Ez annyira hihetetlen volt nekem! Meglepő volt, mennyire felvillanyozott ez ahhoz képest, ahogy két napja éreztem magam. És mindezt ezeknek a csodás lányoknak köszönhettem. A puszta jelenlétük ilyen csodás hatással volt rám.

Folytatása következik!