A francia lány 1. rész

Globalizáció is on: egy francia és egy seattle-i lány élvezetei a spanyol tengerparton

Írta: rascatooor
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. június 26.

*********************************************************************

Az a július egyszerűen fantasztikus volt! Minden ígéret a felhőmentes napsütésre valóra vált, amikor megérkeztem az AirBnB-s szállásomra Marbellába. A tengeri kilátás pont olyan volt, amilyennek ígérték, az apartman pedig megfelelt a reklámban látott képeknek. Két hét a spanyol napon pontosan az volt, amire szükségem volt a heteken át tartó hátizsákcipelés és sötét diákszállásokon lakás után Európa rejtett zugaiban. Tökéletes befejezése az utamnak, mielőtt visszatérnék Seattle-be.

A főszezon csúcspontja volt. A klubok tele voltak a fiatal és vonzó kortársaimmal. Én azonban talán túlságosan is introvertált voltam, hogy maradandó barátságokat kössek. Még ha magamra is voltam néhány srác figyelmét az éjszakában, hamarosan érkezett egy lenge ruhás hölgyemény, aki teljesen elfeledtetett engem velük.

Magányomban azon kaptam magam, hogy egyre többet rajzolok. Mindig magamnál hordtam a jegyzetfüzetemet és valahányszor megpillantottam egy lélegzetelállító tájképet, megpróbálkoztam vele, hogy megörökítsem. Néha órákat is eltöltöttem a vázlatkészítéssel. Néha emberekről is készítettem portrét a tudtuk nélkül.

Koradélután tértem vissza a szállásomra egy kis kirándulás után a Benalmadena közelében lévő hegyekből. A mászás kifárasztott a hőségben. Úgy éreztem, mintha vastag réteg kosz és izzadtság borítaná mindenemet. Vettem hát egy hosszú, hűsítő zuhanyt. A hideg víz tisztára mosta napbarnította bronz bőrömet. Már kezdtem kifogyni a naptejből, úgyhogy megjegyeztem magamban, hogy ideje lenne vennem még.

Magam köré tekertem egy törölközőt és a hűtőmhöz léptem, hogy elővegyek egy doboz Mahou-t. A jéghideg sör hihetetlenül frissítően hatott, annak ellenére, hogy egy kicsit keserűbb volt, mint amihez hozzászoktam.

Kinyitottam az erkély ajtaját és mélyen magamba szívtam a sós tengeri levegőt. A távolban láttam a zsúfolt strandot. A napágyak és napernyők erdeje teljesen eltakarta a homokot.

Ahogy ott álltam megcsapta orromat a friss tengeri levegőbe keveredő aromás cigaretta szaga. Gondolkodás nélkül körbepillantottam a forrását keresve és hamarosan megakadt a pillantásom a szomszéd erkélyen. Az elmúlt napokban nem találkoztam egy szomszéddal, úgyhogy meglepetésként ért a meztelen szépség, aki a szomszédos napozóteraszon heverészett.

Sosem láttam még ilyen vonzó testet. Alacsony és irigylésre méltóan karcsú nő volt. A bőre ízlésesen barnára sült a napon töltött órák után. Mellkasát és pisze orrát apró szeplők pettyezték. Hosszú, egyenes haját kontyba fogta. Mellei tökéletesen formásak voltak. Nem túl nagyok, de testéhez képest tökéletesen arányosak. Mellbimbói kellemes barna árnyalatban ragyogtak, a café con lechte színére emlékeztetve. Lábai hihetetlenül hosszúak voltak, bőrén pedig egy kis pihényi szőr sem volt látható még combjai közének oázisában sem. Egyik kezében lazán tartotta a cigarettáját.

Nem úgy tűnt, mintha felfigyelt volna a jelenlétemre, mégis bűntudatom támadt, amiért így bámulom a testét már hosszú percek óta. Mondanom kellene valamit? Talán észrevette, hogy megcsodálom a testét. Miért nem szólt még semmit?

A lány viszont csak beleszívott a cigarettájába és lassan kifújta a füstöt. Mellkasa lesüllyedt, ahogy a mérgező gáz távozott a tüdejéből halványrózsaszín ajkain keresztül.

Csendben megfordultam, ahogy a pír elöntötte az arcomat. Gondoltam, ha ő nem tette szóvá a tolakodásomat, talán nekem is jobb, ha csukva tartom a számat. Elvégre nem az én hibám volt, hogy ott meztelenkedik mindenki szeme láttára. Minden erőmet latba vetettem, hogy a tengert nézzem és hallgassam a hullámok ritmikus csapkodását, de lelki szemeim előtt ismét csak a szemkápráztató test körvonalai rajzolódtak ki.

Varga Viky alias Chloe

Igyekeztem meggyőzni magam, hogy csak az emberi test esztétikája fogott meg. Csak erről van szó. Művészként megvolt az érzékem a szépséghez és tudtam értékelni az emberi anatómia tökéletességét, legyen szó akár férfiról, akár nőről. Elmémben úgy jelent meg, mint Picasso Sylvette-jének egy mocskosabb változata. A fiatalság minden szépségével, azonban az ártatlanság nélkül. Azonban ott bujkált mögötte az igazság démona is, megkérdőjelezve a racionalitásomat, azt kérdezve, miért vágyom annyira rá, hogy megérintsem.

Ahogy ezen morfondíroztam, éreztem, ahogy a nedvesség egyre csak nő a lábaim között. Igyekeztem elterelni a figyelmemet és belekortyoltam a sörömbe.

- Hé, te ott!

Majdnem felugrottam ültömből, ahogy meghallottam a füstös női hangot. A reakciómat vidám nevetés kísérte szépséges szomszédom részéről, aki most már a terasz korlátjára támaszkodott. Mellei még mindig csupasok voltak és a balkont körülölelő kőfalhoz préselődtek.

- Bocsánat! Nem akartalak megijeszteni. – Ajkai vonzó mosolyra húzódtak. Feltolta napszemüvegét a homlokára, feltárva barátságos pillantását. A szemei csokoládébarnán csillogtak.

- Mi újság? Én Chloe vagyok. Úgy tűnik, szomszédok lettünk – folytatta, érzékelhető akcentussal a hangjában.

Igyekeztem úrrá lenni kezem remegésén és nyugalmat erőltetve magamra üdvözöltem.

- Én Vanessza vagyok. Örülök a találkozásnak.

Minden erőmet latba vetettem, hogy könnyednek hangozzak. Hogy tudnám megmagyarázni, ha szóba hozza, amikor pár pillanattal ezelőtt még ott álltam és bámultam őt? Talán tényleg észrevette, azonban nem láttam az arcán rosszindulat jeleit. Szinte már flörtölve villantotta rám fehér fogait.

- Régóta vagy hitt? Nem is figyeltem fel rá, hogy valaki lakik abban az apartmanban.

- Ó, már csütörtök óta itt vagyok – lazultam el kissé, azonban még mindig nehezemre esett nem a melleire pillantani. Hogy tud ilyen gondtalanul ácsorogni ott egy szál Éva-kosztümben?

- Olyan régóta? Érdekes, hogy eddig még nem találkoztunk. Persze én csak hétfőn érkeztem… Meddig maradsz?

- Másfél hétig. Huszonegyedikén repülök haza – válaszoltam, szorosabbra vonva magamon a törölközőtt.

- Haza hova?

- Seattle-be. Amerikai vagyok.

- Á! Sejtettem – vigyorgott, majd kissé lehalkította a hangját. – Figyelj csak! Nem tudnál kölcsön adni egy sört? Elfelejtettem venni magamnak és most gyilkolni tudnék érte.

- Ó! – könnyebbültem meg azonnal. Most, hogy kiderült, csak a sörömre pályázik és nem valami agyafúrt bosszút fontolgat, minden porcikám egy pillanat alatt ellazult. Azon kaptam magam, hogy el is mosolyodok megkönnyebülésemben. – Egy sört. Persze. Csak egy pillanat!

Visszasétáltam a hűtőmhöz. Amikor visszatértem egy friss, bontatlan dobozzal, Chloe hálás mosollyal üdvözölt. A legszebb mosollyal, amit valaha is láttam.

- Köszönöm. Kedves tőled.

A viselkedése kissé különbözött attól, amit megszoktam. Sokkal visszafogottabbak voltak a gesztusai, mint a spanyoloknak általában, hangja pedig kissé monoton a könnyed hangnem ellenére. Az akcentusa viszont szinte hipnotizált. Ahogy a nyelve lustán forgatta az „r”-reit, az meghökkentően vonzóan hatott. Ráadásul pedig mindezt olyan öntudatossággal tette, mintha csak a saját sármjával akarna kérkedni.

- Egyedül vagy? – próbáltam elszakítani magam ennek a nőnek a vonzerejétől.

Mesterkélten sóhajtott mielőtt válaszolt volna.

- Eredetileg a barátnőmmel jöttem volna, de ő végül nem tudott elszabadulni. Úgyhogy csak egyedül jöttem. Na és veled mi a helyzet?

Halvány fájdalom csilingelt a hangjában, amit igyekezett könnyedséggel palástolni. Hirtelen együttérzés öntött el ez iránt a csinos lány iránt, aki olyan magányosnak bizonyult, mint amilyen én is voltam.

- Én is csak magam vagyok. Csak utazgatok körbe a kontinensen.

- Voltál már Franciaországban? – csillantak fel a szemei érdeklődve.

- Igen. Töltöttem pár napot Párizsban. Francia vagy?

- Oui. Lille-ből jöttem. Az északon van. Hallottál már róla?

- Nem mondhatnám…

Chloe meglehetősen társasági lénynek bizonyult. Próbált minél többet kiszedni belőlem az utazásaimról és magamról. Elmondta, hogy az apartmanja a nagymamájáé, úgyhogy gyakran tölti itt a nyarat. Úgy tűnt, jól ismeri a környéket, úgyhogy én is érdeklődtem a helyi nevezetességekről.

- Van egy nagyszerű klub Puerto Banus-ban. Mindig tele van helyiekkel és kevés a turista. Talán valamikor elvihetlek oda.

A szívem kihagyott egy ütemet. Csak egyszerű meghívás lett volna egy szimpla csajos estére? Miért nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy randiról lenne szó?

- Persze – nyögtem ki végül. – Jó ötletnek tűnik.

Bármennyire igyekeztem, kevésbé voltak meggyőzőek a szavaim, mint szerettem volna.

- Szabad a ma estéd? – kérdezte halványan elmosolyodva. Egyértelmű volt, hogy nem csak egy könnyed csevejre törekszik.

- Ööö… igen. A ma este tökéletes lenne.

- Csodás.

Még váltottunk pár szót, mielőtt kimentettem volna magam azzal, hogy elmegyek pihenni egyet, ő pedig folytatta a napfürdőjét. Valójában viszont úgy éreztem, inkább egy újabb zuhanyt kell betábláznom magamnak a bőrömet elöntő izzadtság és lucskossá vált combjaim köze miatt. Azonban, szó se róla, szerettem volna egy órácskát aludni, mielőtt felkészülnék az ígérkező „forró éjszakánkra”.

Folytatása következik!