Írta: Malonym
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 16.
*********************************************************************
Ez volt az utolsó évem az egyetemen. Teljesítettem minden
kurzust a fizikus mesterképzésen. Már csak az volt hátra, hogy összerakjam a
szakdolgozatomat. Dióhéjban, az egész az optikáról szólt. Fényről és színekről.
Nem egy népszerű téma, de én szerettem, mert ugyanaz a kérdéskör volt, amin
Isaac Newton is sokat törte a fejét háromszáz évvel ezelőtt. Mi történik,
amikor ránézünk valamire? Ez persze egy nagyon leegyszerűsített, kvázi-filozofikus
megközelítése annak, amivel ténylegesen foglalkoztam, de mégis ez
foglalkoztatott szinte egész nap.
Október volt. A fák mind vörösbe és narancsszínbe burkolództak,
a lányok pedig mind kötött pulóvereket húztak. Kivéve persze azokat, akik máris
jelmezbe öltöztek. Fotonok milliárdjai és milliárdjai pattogtak ide-oda
körülöttünk a leglehetetlenebb szögekben is, láthatóvá téve minket egymás
számára. Innen tudtuk, hol vagyunk és mi van körülöttünk. Szubatomi szinten
ránézni valamire nem sokban különbözik attól, mintha megérintenénk.
Órák, ebéd, labor és egy korai, könnyű vacsora fél ötkor.
Akármi is volt Az, tudtam, hogy nem ételről van szó, és hogy beöltözve kell
érkeznem. A jelmez könnyű ügy volt. Volt egy halloweeni jelmezem, ami egész
egyetem alatt kiszolgált, és minden eleme a szobámban volt: vörös napszemüveg,
egy póló rajta egy X-szel, fekete nadrág, megfelelő cipő, elválasztott haj,
merev száj. Utána pedig már indulhattam is a sarokszoba felé.
A „sarokszoba” Kate és Gabby, a csapat másik két tagjának
birodalma volt. Ez volt a lányok kedvenc gyülekezőhelye, lévén a legnagyobb
kétszemélyes szoba az épületben. Emellett, valami különös építészeti
megoldásból kifolyólag, öt fala volt. Nem volt egy tökéletes pentagramma, de a
lányok boszorkányos igényeinek megfelelt.
Én érkeztem utoljára. Lucy maguk közé ültetett Gabby-vel
az utóbbi ágyára. Nem volt túl sok helyem, úgyhogy igyekeztem minél jobban
összehúzni magam és a barátnőm felé dőltem. Persze semmi okom nem volt
panaszra, hiszen hozzásimulhattam Lucy-hoz, végig mérve őt tökéletes Fekete
Özvegy-jelmezében. A testhez simuló kezeslábas a köldöke fölöttig lehúzott
zipzárral, a valósághű pisztoly, ami csábosan a belső combjához volt rögzítve,
és a vállig érő vörös paróka. Imádtam Lucy hollófekete haját, de ebben a vörös
parókában mégis volt valami magával ragadó, ha értitek mire gondolok. Nem
mintha nem látszott volna minden vörösesnek a szemüvegemen keresztül, de akkor
is.
Lucy megcsókolta az arcomat és egy pillanatra beharapta a
fülcimpámat.
- Helló, Édes! – mondta művi, de úgy is nagyon szexi orosz
akcentussal, majd normál hangon hozzátette: - Milyen volt a napod?
- Rémisztőséges – vigyorogtam.[1]
- Örülök neki.
Gabby átkarolta az alkaromat, elvonva a figyelmemet a barátnőmről.
- Na és, ki akarsz te lenni?
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, mielőtt válaszolni
tudtam volna. Gabby jelmeze, legalábbis amennyire én meg tudtam mondani, csupa
fétis-felszerelésből állt. Fűző, térdig érő csizma, ujjatlan kesztyű, falatnyi
sort és egy nyakörv, mind bőrből. Ráadásképp Gabby még akkor is egy olyan nő
volt, aki után bárki megfordulna, ha egy koszos melegítőnadrágban és bő,
kapucnis pulóverben császkál a folyosón. Olasz volt, mediterrán felmenőitől örökölt
dús sötétbarna hajjal, benne egy-két szőkére festett tinccsel, hatalmas
szemekkel és telt ajkakkal.
Lucy combjára simítottam a kezem támogatásért és próbáltam
megnyugodni.
- Küklopsz vagyok – válaszoltam. – Az X-man-ek vezetője.
Gabby a szemeit forgatta.
- Úgy döntöttél, egy Rozsomák-jelmezhez nincs megfelelő
hajad?
- Hát, Küklopsz szexibb.
Visszatartottam magam, mielőtt kimondtam volna, de a
fejemben ott pattogtak a gondolatok: Küklopsz egy meglehetősen félreértett
karakter. A legjobb szuperhősök mind metaforák, nem igaz? Hulk a megtestesült
PTSD, a Flash a posztmodern világ örökös rohanását szimbolizálja, és így
tovább. Küklopsz egy hetero fehér srác, akinek a részéről már az is halálos
fenyegetés, ha ránéz valakire. Az ő ereje mindig akcióra kész. Megfelelő
szemüveggel kell kordában tartania, hogy ne égessen azonnal lukat minden csinos
nőbe. Meg tudom érteni a drámáját.
De egy másik dolog: Küklopsz körül ott van egy rakat
gyönyörű nő, aki vonzódik hozzá, ráadásul mindegyik gondolatolvasó. Szóval ő
próbálja visszafogni magát, de minden nő, aki hallja az összes rohadt
gondolatát, úgy dönt, akarja őt.
Nem érdekes felállás ez?
Sikertelenül leplezve egy nyögést, Lucy igyekezet
megállítani a kezem, nehogy túl messzire kússzon a combjai közé.
- Hé, perverz! – lökte félre a kezemet. – Neked van valami
megoldásod arra, hogy lehet egyszerre két Fekete Özvegy?
Jelentőségteljesen Kate felé pillantott, aki szintén
Fekete Özvegynek öltözött. Az egyetlen dolog azonban, amiben az utóbbi az én
barátnőmé fölé kerekedett, az az volt, hogy Kate-nek nem volt szüksége
parókára, mivel ő amúgy is vörösre festette eredetileg szőke haját. Ezen kívül
azonban Kate nem igazán tudta megragadni a megfelelő szuperhős-hatást. Igazán
kedveltem Lucy összes barátját, de Kate volt az egyetlen, akinek eszem ágában
sem volt önként a kedvére tenni. Szóval örömmel álltam volna Lucy oldalára,
azonban…
- Ja. Két Fekete Özvegy van. Kate bizonyára a gonosz,
szőke változat. Legközelebb egyeztessetek jobban!
- Egyeztettünk – vágta rá Lucy. – Én már nyár óta
terveztem ezt a jelmezt. Mindenki tudott róla.
Próbálva visszagyömöszölni a szellemet a palackba,
visszafordultam Gabby-hez: - Na és te minek öltöztél? – mértem végig. – Anának a
Szürke ötven árnyalatából?
Gabby horkantott egyet.
- Ne sértegess! Először is, Ana nem… Ó! – kapta le a
szemüvegemet. – Nézd meg így!
- Ó! – Egy pillanat alatt minden zölddé változott, kivéve
Gabby bőrét, ami tetőtől talpig vörösre volt festve. Lélegzetelállító munka.
Amikor pedig felemeltem a tekintetem, végre a két szarvacskára is felfigyeltem
a fürtjei között. – Valami huncut kis démon vagy… vagy ilyesmi.
- Belzebub, Ördög, Sátán, Mephistopheles – mondta Siobhan.
Alma kuncogni kezdett.
- Jobb a Pokolban szolgálni, mint a Mennyben uralkodni –
szavalta.
A boldog pár felé fordítottam a tekintetem. Alma Sibhan
ölében ült, a megszokott pozíciójukban. Önmegtartóztatás nélkül mutatták ki az
érzéseiket egymás iránt, akár társaságban, akár zárt ajtók mögött, és
tökéletesen össze is illettek. Siobhan rendelkezett a csapatból a leginkább „szuperhősös”
testtel. Száznyolcvan centi magas volt, természetes vörös hajú és a mellei is
egyenként akkorák voltak, mint a feje, minden művi beavatkozás nélkül is. A
kosárlabdacsapat oszlopos tagja volt és a Can U Not Talk Sense nevű banda
elsőszámú énekese. Kétség sem férhetett hozzá, hogy rá gondolva rántották ki a
legtöbben a kampuszon, ha nem az egész államban.
Ami igazán cuki párossá tette őket Almával, az az volt,
hogy az utóbbi alig nőtt magasabbra százötven centinél, úgyhogy még úgy is alig
ért Siobhan álláig, amikor az ölében ült. Annának is gyönyörű teste volt.
Különösen a feneke volt lélegzetelállító, amit nem is rejtett véka alá feszülős
nadrágjaiban. Amennyire én tudtam, Alma még sosem volt férfival, de kétségem se
férhetett hozzá, hogy mellette egy srácnak se lenne kisebbrendűségi komplexusa
a magassága miatt. Ráadásul profi tornász is volt.
Nagyjából ugyanamiatt bámultam rájuk, ami miatt mindig is
szoktam, plusz részben amiatt is, mert próbáltam kitalálni, minek öltöztek.
Siobhan múmia volt. Nyaktól lefelé az egész testét valami gézszerű anyagba
csomagolták. Biztosan volt alatta valami, különben a mellei nem álltak volna
ilyen tökéletes pozícióban, de nem tudtam kitalálni, mi. Azonban mérget mertem
volna venni rá, hogy egy meredező mellbimbó dudorát látom az anyagon ott, ahol
Alma barátnője mellének dőlt, Ez alapján bármit is viselt, az nagyon vékony
anyagból volt.
Ha Siobhan egy halott fáraó volt, magától értetődött, hogy
Alma valamiféle templomszolga. Az öltözékének nyolcvan százaléka ékszerekből
állt. Egy aranyozott bikinifelső, ami épp csak a melle felét takarta. Az
aranyszín tökéletesen passzolt a bőréhez, a jelmezre aggatott függők pedig
halkan csilingeltek, amikor viselőjük nevetett. Egy vékony lila ágyékkötőt
viselt, ami elől és hátul is lelógott.
Pár pillanat múlva arra eszméltem, hogy Lucy beszél
hozzám.
- Ébresztő, Drága! – veregette meg a hátamat. – Épp ott
tartottunk, hogy beavassunk pár titokba.
- Oké – válaszoltam. – Kezdhetnétek azzal, hogy
elmondjátok, mi Az.
- Hmmm! – morgott Kate, elővéve egy dobozt az ágy alól. – Szóval,
van ez az igézet, amit az elmúlt két halloweenkor is használtunk és szeretnénk
újra kipróbálni ma este. – Kinyitotta a dobozt, amiben hat nyaklánc pihent,
rajtuk hatalmas függőkkel, amik ezüst érmékre hasonlítottak. – Ez egyfajta…
kötő bűbáj… Amolyan bizalomépítés, ööö…
- Orgiasztikus dugásfesztivál – foglalta össze tömören
Lucy.
- Igen – pirult el Kate. – Ez az… ezt a kifejezést
kerestem.
- Ó! – nyögtem, keresve a szavakat. Nem akartam az ajándék
ló fogát méricskélni. – Vagyis, úgy értem, benne vagyok. Hogy működik?
[1]
Szóvicc. Az eredetiben „spooktacular” az „ijesztő”-jelentésű „spooky” és a „fantasztikus,
hihetetlen, csodálatos”-jelentésű „spectacular” összemosásából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése