Gyönyörök szigete VI. rész - Anyanyelv 4. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete VI. rész 3. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 13.

*********************************************************************

- Kristannával már négy éve jó barátok vagyunk – mondtam a többieknek másnap reggel, amikor mindannyian összegyűltünk az étkezőben.

- Négy hosszú éve – nevetett Kristanna, miközben villájával a reggelire felszolgált ham and eggset piszkálta. – Szoktam hozzá, hogy mindig ettem friss szendvicset vájjál és lekvárral egy szelet hús és sajt mellé reggelire. Ná meg friss tejet egyenesen á bocikból.

- Csak nem lefitymálod Louisa főztjét – vigyorodtam el.

- Ó, ném, ném! – rázta a fejét hevesen. – Szérintem Louisa nagyszérű szakács. Csák mondom azt, hogy lenni más, mint ámit megszoktam otthon… áz egész ennyi.

- Vaj és lekvár? – vonta össze a szemöldökét Camille.

Pamela kuncogni kezdett.

- Szerintem jamre gondol.[1]

Kristanna egy pillanatra elgondolkozott, majd visszatért a korábbi témához.

- Jeremyvel vagyunk már négy éve barátok. Hogy tártottam ki hogyan mellette énnyi ideig barátként… az számomra is foghátátlán fel – nevetett a saját tréfáján, mosolyt csalva a többiek arcára is. Ez jó volt. Örültem, hogy ők is átérezték, mennyi fenntartással kell kezelni norvég barátnőnk szinte minden egyes szavát.

- Hogy találkoztatok először? – kérdezte Devon.

- Én látogattam meg inka romokat családommal Peruban. Momma és pápá mindig is akarta látni á Machu Pichu-t. Egyik nap találkoztam Jeremyvel a faluban közelében a témplomnak. Ő is kirándult arra éppen. Kezdtünk beszélgetni, végül pedig döntöttem úgy, hogy még egy hetet maradok, miután szüleim méntek haza. Végül látogattam meg ezt á szigetet Jeremy-vel és ázonnal szerettem bele. Gyönyörű. Egyszerűen gyönyörű.

- És azóta is – vettem át a szót – Kristannával töretlenül legjobb barátok vagyunk. Már vagy negyven-ötven alkalommal látogatott meg itt az évek során.

- Ez jó sok mérföldnyi repülőutat jelenthetett – jegyezte meg Devon. – Azt mondtad, húsz óra ide jutni repülővel…

- Mi az a Machu Pichu? – vágott közbe Camille. – Mintha hallottam volna már róla, de nem igazán tudom, mi az.

- Egy ősi város Peru hegyeiben – válaszoltam. – Mára már persze nem több romoknál, de a nemzeti örökség része és védett terület. Amellett pedig népszerű turista célpont. Gyönyörű onnan a kilátás is.

- Machu Pichu egy érdekes árcheológiai lelőhely nágyon – bólogatott Kristanna. – Tanulmányoztam én sokát, ámikor á Káliforniai Egyetemen tánultam.

- Igazi világjáró lehetsz – jegyezte meg Pamela. – Ez a sziget, Norvégia, Kalifornia, Peru…

- Mondhatnék is mit? – nevetett Kristanna. – Sokát repülök.

- Ez a Machu Pichu érdekes helynek hangzik – morfondírozott Camille. – Nagy kérés lenne, Jeremy, ha tennénk oda egy kis kiruccanást a nyár végén?

- Egyáltalán nem – ráztam a fejem. – Sok érdekes dolog van Peruban. Különösen a főváros, Lima. Tehetünk oda majd egy kirándulást valamikor.

Lindsay felemelte a kezét és zavartan nézett rá, várva, amíg barátságosan nem bólintottam felé. Annak ellenére, hogy már elveszítette a szüzességét, továbbra is megőrizte a visszafogott, kislányos természetét. Nagy örömömre.

- Azon gondolkodtam… - kezdte lassan -, hogy ki lesz Kristanna szobatársa. Nem hinném, hogy engednéd, hogy egyedül maradjon. És őt sem hinném, hogy szeretné.

- Talán majd Jeremy lesz a szobatársa – nevetett Trish. – A múlt éjszakát is együtt töltötték, nem igaz?

- Nem sajátíthatja ki Jeremy-t csak magának – vágta rá Devon, mosolyt csalva az arcomra. Imponált ez a vehemencia. Devon mindig is ragaszkodott hozzá, hogy megkapja a maga privát idő-adagját velem.

- Igázából, ávátvá be titeket egy titokba – somolygott Kristanna -, áz ötlet áz lenne, hogy töltse Jeremy áz éjszakát mindig más lánnyal. Ámolyan rotációs rendszerben. Én meg áludnék mindig áz illető helyén.

- Érdekes ötletnek hangzik – válaszolta Pamela, de a hangjából kihallottam, hogy nem lelkesedik túlzottan a rotáció iránt.

- Én akarom a ma éjszakát Jeremy-vel tölteni – lökte Amy a levegőbe a kezét. – Már nem volt bennem farok úgy… pár napja. – A testem megremegett a vágytól Amy szavai hallatán. – Hamarosan felrobbanok, ha nem kapok egy kiadós dugást.

- Néhány napja? – vigyorgott Pamela. – Csodálkozom, hogy néhány óráig kibírtad farok nélkül.

***

- Helló, Jeremy! – üdvözölt Devon délután, amikor csatlakozott hozzám a pihenőszobában. Leheveredett mellém egy kényelmes karosszékbe és átlapozott egy fitnesz magazint, amit Tish-től kértem kölcsön. Felnéztem rá, mire ő elmosolyodott. – Mi újság?

- Jól vagyok, köszönöm – válaszoltam a pennsylvaniai szépségnek barátságos hangon. Félrebillentettem a fejem, mielőtt folytattam volna. – Mit tehetek érted, angyalom?

Devon kuncogni kezdett a szóhasználatom miatt.

- Angyal, mi? Sosem fogod abbahagyni, hogy így hívj, ugye?

Lassan csóváltam a fejem.

- Persze, hogy nem. Miért tenném? Adj nekem egy jó okot, hogy ne hívjalak így.

- Mert nem is állhatnék távolabb attól, hogy angyal legyek.

Ismét megráztam a fejem és felnevettem.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz, Devon. – Egy pillanatra csend borúlt ránk, amit végül én törtem meg. – Szóval, van valami konkrét, amit tehetnék érted?

Devon szó nélkül felállt, közelebb lépett hozzám és az ölembe telepedett. Még azelőtt, hogy az elmém felfogta volna, mi is történik, a kezeim már a csípőjére is siklottak. Ösztönös reakció volt.

Tekintetünk összetalálkozott, nekem pedig egy pillanatra a lélegzetem is elakadt. Azok a gyönyörű kék szemek az egyértelmű vágytól csillogtak, ahogy Devon rám villantott egy őszinte mosolyt.

Mondanom se kell, hogy Devon egyszerűen lélegzetelállító volt. Egy testhez simuló, virágmintás blúzt viselt, ami tökéletesen kiemelte telt kebleit és látni engedte feszes hasfalát is.

Mellé egy szintén feszesen altestéhez simuló farmer sortot viselt és rózsaszín edzőcipőt fehér zoknival, ami a bokájáig le volt tolva. Aranyszőke fürtjei lazán hullottak vállara. Ez a nő maga volt a megtestesült vonzóság.

- Az igazat megvallva lenne egy kis apróság, amit megtehetnél – dorombolta érzéki hangon, ahogy gyengéden vállaim köré fonta karjait és a fülemhez hajolt. – Abban reménykedtem, kedves Jeremy, hogy ismét együtt tölthetnénk egy éjszakát kettesben.

Kate Upton alias Devon

- Tényleg? – Hangomból talán még a kelleténél is jobban kihallatszott a meglepettség.

Devon visszahúzódott és ismét szeretetteljesen a szemembe nézett.

- A leghatározottabban. Életem legszebb pillanatait töltöttem veled szerda este. Annyira különlegesnek éreztem magam veled! – A szemeim elkerekedtek szavai hallaták. – Nem csak azért, amit a testemmel éreztem. De azért is, amit a szívemmel. Különlegesnek érzem magam melletted. – Elhallgatott egy pillanatra, mielőtt folytatta volna: - Én… már nagyon régóta nem éreztem ilyen. Nem éreztem azt, hogy… hogy különleges lennék.

- Azért, mert a legutóbbi barátod nem adta meg neked azt a tiszteletet és szeretetet, amit megérdemelsz?

Devon megrázta a fejét, jelezve, hogy erre a kérdésre nem szeretne válaszolni. Ehelyett így folytatta: - Nem is hittem volna, hogy valaha is fog még egy férfi így bánni velem, mint te a múlt este. Ez… ez volt minden, amiről valaha is álmodtam. Ez volt a legnagyobb vágyam. Olyan volt az egész, mint egy valóra vált álom.

Nem tudtam megállni, hogy fel ne nevessek.

- Hogyan? Álom? Azt mondtad, olyan volt, mint egy álom?

Devon bólintott.

- Igen. Határozottan. Csodálatos volt. Szeretnélek jobban megismerni, Jeremy. És szeretném, ha te is jobban megismernél engem. Hiszem, hogy nagyon sok közös van bennünk. Több, mint bárki is hinné. Tudom, hogy ez teljes őrültségnek hangozhat, hiszen csak öt napja ismerjük egymást, de… úgy gondolom, máris van köztünk valami nagyon különleges. Én pedig szeretném ezt felfedezni. Szeretném kihasználni a lehetőséget.

- Egyáltalán nem hangzik őrültségnek, drágám – vágtam rá. – Én is így érzek veled kapcsolatban.

- Csodálatos – derült fel Devon arca, miközben hozzám simult. – Akkor megbeszéltük? Veled tölthetem megint az éjszakát? Nagyon boldoggá tennél vele.

- Engem is nagyon boldoggá tenne – válaszoltam és vettem egy mély levegőt. – De emlékezz… már megígértem Amy-nek, hogy ő alhat velem ma éjjel a szobámban. – Devon elfintorodott, én viszont folytattam, mielőtt megszólalhatott volna. – Emlékszel? Reggelinél mondta, hogy szeretné velem tölteni az éjszakát. Én pedig rábólintottam. Nem szeghetem meg a szavamat, Devon. Épp olyan jól tudod te is, mint én.

Devon csalódottan felsóhajtott, de aztán beleegyezően bólintott.

- Igen, tudom. El is felejtkeztem róla, hogy Amy már lecsapott a lehetőségre. Ez volt a hibám. – Még mindig az ölemben ülve Devon kissé összehúzta magát, mintha el akarna bújni az emlék elől. – És mi van a holnappal? Gondolod, hogy holnap együtt tölthetjük az éjjelt?

Mielőtt még válaszolhattam volna, Devon tovább folytatta: - Nem szeretném, ha úgy éreznéd, rád akarom erőltetni magam, Jeremy. Én csak… annyi más lány van itt rajtam kívül, és mindannyian szemmel láthatóan kedvelnek téged. De szeretném, ha én lennék a kedvenced. Mert nekem… nekem te vagy a kedvencem.

- Egy pillanatra se gondoltam, hogy rám akarnád erőltetni magad, drága – biztosítottam. – Bízz bennem! Légy mindig ilyen őszinte! Ezt szeretem benned, Devon. Annyi ideig voltam egyedül, hogy jól esik egy ilyen nyílt és szókimondó nő társasága, mint amilyen te vagy.

Devon kuncogni kezdett, a következő pillanatban azonban hirtelen összevonta a szemöldökét.

- Igazság szerint átbeszéltem pár dolgot Camille-lel arról, ami közted és köztem történt. Ne mondd el neki, hogy elmondtam! – Megráztam a fejem, jelezve, hogy megbízhat bennem, megtartom a titkot. – Camille azt mondta, szerinte túl gyorsan haladok veled. Túlságosan sietek és a végén meg fogom égetni magam és hoppon maradok. Szerinte túlságosan is nyílt és őszinte vagyok feléd. Most is talán az vagyok, hogy elmondtam ezt neked, de nem tehetek róla. Ha kedvelek valakit, egyszerűen el kell mondanom az ilyeneket. Mindig is ilyen voltam. A végsőkig őszinte.

- Semmi rossz nincs benne, ha elmondod nekem, hogyan érzel… vagy mit gondolsz – bátorítottam. – Sokan vannak a világon, akik most, az én helyemben elbizonytalanodnának. Ahogy te is mondtad, rövid ideje ismerjük még csak egymást. Mégis elmondtad nekem ezt a rengeteg személyes dolgot. Sokaknak ez túl gyors lenne. De nem nekem. – Elmosolyodott, miközben én folytattam: - Szeretném, ha őszinte lennél. Öntsd ki nekem a szíved, amikor csak szeretnéd! Nem számít, mit mondasz, sosem fogsz elijeszteni. Ettől csak még jobban fogsz érdekelni.

- Ez már megtörtént velem korábban is – fészkelődött Devon. – Túlságosan is nyílt voltam és őszinte. Az első barátommal is, akim valaha is volt, a gimiben. Timnek hívták. Az egyik ok, amiért szétmentünk, az volt, hogy túlságosan is megbíztam benne. Néha olyan dolgokat mondtam neki, amik megrémítették. Csak tizenhét évesek voltunk, de én már akkor a házasságra gondoltam.

- Én nem vagyok Tim – válaszoltam kertelés nélkül. – Nekem bármit elmondhatsz, amit csak szeretnél, Devon. Bármi legyen is az, én értékelem. Ne hallgass Camille-re! Ő nem tudja, milyen vagyok, hogy mit gondolok és mire vágyok. Hallgass inkább rám!

- Oké! – bólintott Devon és kihúzta magát az ölemben ülve. – Szóval, mit mondasz, Jeremy? Szeretnél együtt lenni velem holnap? Nagyon örülnék neki, ha még több időt tölthetnénk kettesben. Úgy értem, csak ha te is szeretnéd…

Elnevettem magam.

- Hát persze, hogy szeretném, Devon. A válaszom igen. – Hirtelen Devonnak fülig szaladt a szája. – Igen. Kitalálhatunk valamit holnapra.

- Mit csinálsz ma vacsora után? – kérdezte. – Mielőtt még Amy átmegy hozzád.

- Kristannával szeretnénk egy kicsit még bepótolni a külön töltött időt – válaszoltam. – Tudod, nagyon jó barátok vagyunk, de most már három teljes hete nem láttam őt. Olyan ő nekem, mint egy horgony. Egy biztos pont. Ha érted, mire gondolok.

- Egyből éreztem már tegnap is és ma is, hogy nagyon törődik veled – mondta Devon. – De ti azt mondtátok, nem vagytok többek barátoknál.

- Legjobb barátok – helyesbítettem. – Nagyon örülnénk, ha csatlakoznál hozzánk a szobámban, miután leszedtük az étkezőasztalt és elmosogattunk. Biztos vagyok benne, hogy Kristanna is élvezné a társaságodat.

- Tényleg?

- Igen, tényleg.

Devon szélesen mosolygott, de aztán megrázta a fejét.

- De nem. Semmi probléma. Kristanna biztos szívesebben töltené az időt veled kettesben, Jeremy. Sok minden van, amit be kell pótolnotok. Csak ígérd meg, hogy holnap töltünk együtt valamennyi időt! Már azzal is boldoggá tennél.

- Ha nem találsz sehol, valószínűleg a szobámban leszek. Gyere csak és látogass meg bármikor holnap délután! Akkor csak a tiéd leszek.

Devon fészkelődött pár pillanatig az ölemben, de aztán ismét rám villantotta szikrázó mosolyát. A következő pillanatban pedig már ajkait az enyémekhez tapadva találtam, ahogy szenvedélyes csókban forrnak össze. Hosszú percekig maradtunk így. Devon, úgy tűnt, mintha soha nem akarná abbahagyni.

- Bocsánat, Jeremy! – szólalt meg egy halk, lágy hang a szoba másik végéből. Devonnal gyorsan arra kaptuk a fejünket, hogy megpillantsuk az ott ácsorgó Lindsay-t. A csodálatos 18 éves lány a bejáratnál toporgott és jobb kezével bizonytalanul intett felénk. – Remélem, nem zavartam meg semmit. Én csak…

Devon, akinek az ajkai még most is csak pár centire voltak tőlem, vett egy mély levegőt és felállt, hogy Lindsay felé forduljon.

- Te sose zavarsz, drága – mondta. – Mi újság?

Lindsay félénken rámosolygott. A szívem nagyot dobbant a látványtól. Micsoda egy vonzó lány!

- Csak szerettem volna egy szívességet kérni Jeremy-től.

- Ó! – húztam ki magam. – És miről lenne szó?

Lindsay rám pillantott és ismét elmosolyodott.

- Trish-sel akadt egy kis problémánk az egyik boss legyőzésével a Buffy the Vampire Slayer-ben az x-boxon. Sokáig próbálkoztunk, de nem tudtuk befejezni a pályát. Trish azt mondta, keresselek meg és kérdezzem meg, tudnál-e segíteni nekünk. A múltkor azt mondtad, te már végig vitted a játékot.

- Már kétszer is – pontosítottam. – De már régen nem játszottam vele. Már évek óta.

Devon a szemeit forgatta és fáradtan felsóhajtott.

- Ahh…! Videojátékok! Ez nem az én asztalom.

- Annál a résznél tartunk, amikor Faith-tel játszol – magyarázta Lindsay. – És nem tudunk átjutni az utolsó bosson.

- Azon a részen nekem is sokáig tartott átverekedni magam – mormogtam. – De végül csak sikerült. Meglátom, mit tehetek értetek Trish-sel. Mit szólsz?

- Nagyszerű! – derült fel Lindsay arca. – Nagyon jól jönne a segítséged.

Ekkor Devon felé fordultam.

- Nem gond, ha elmegyek nyújtani nekik egy kis segítő kezet? Tudom, hogy egy kellemes beszélgetés közepén voltunk, de…

- Dehogy. Semmi baj – mosolygott rám Devon biztatóan. – Amúgy is megígértem Camille-nek, hogy elmegyek vele sétálni egyet vacsora előtt. – A karórájára pillantott. – Már alig tíz perc van csak a megbeszélt találkozónkig. – Miközben felálltam, Devon odalépett hozzám és megpuszilta az arcomat. – Gondolom, találkozunk majd vacsoránál, Jeremy. Jó játékot nektek!

- Nektek is jó időtöltést Camille-lel! Jó volt veled beszélgetni. Remélem, hamarosan megismételhetjük.

- Valamikor majd. Hamarosan – kacsintott Devon, mielőtt Lindsay felé fordult volna. – Vigyázol Jeremy-re, ugye, drága? Ne használd le nagyon, oké?

- Lehasználni? – kuncogott Lindsay, miközben fülig pirult. Az ártatlansága és naivitása volt az, ami a legjobban megfogott ebben a lányban. Egyszerűen imádtam, amikor elpirul. – Csak azt szeretnénk Trish-sel, ha segítene nekünk a Buffy-ban.

- Kaphatok egy csókot, mielőtt megyek? – tudakozódott Devon, mire Lindsay felvonta a szemöldökét.

Csak negyvennyolc óra telt el azóta, hogy elvesztette a szüzességét, és szilárdul hittem, hogy eddig Trish-en és rajtam kívül még nem csókolózott senkivel igazán. Vajon készen állt rá, hogy nyisson mások felé is?

Talán ráébredt arra, hogy túlságosan is zavarna hozta Lindsay-t, úgyhogy Devon visszavonulót fújt.

- Ó…! Nem muszáj, ha nem szeretnéd, drága. Nem kellett volna erre kérjelek. Sajnálom.

- Nem, nem. Semmi gond – rázta a fejét Lindsay, majd vett egy mély levegőt és összegyűjtötte a bátorságát, mielőtt előre lépett volna, hogy megcsókolja Devon vonzó ajkait. Amikor a csók véget ért, Lindsay lassan hátra lépett és az arca ismét rákvörösen égett.

Devon halkan morgott és élvezettelien elmosolyodott.

- Mmm…! Ez isteni volt. Köszönöm, drága. Nagyon köszönöm. Remélem, több is van ott, ahonnan ez jött, és majd a jövőben is csurran-cseppen még több. Sokkal több – kacsintott, mire Lindsay ismét elpirult. Devon elvigyorodott és búcsút intett, majd a kijárat felé indult, hogy megkeresse Camille-t.

- Helló, kedves! – léptem most én oda Lindsay-hez és átöleltem őt. – Hogy van a legszebb tizennyolc éves lányom a világon?

- A legszebb? – nyögte, zavarával küzdve. – Tényleg így látod?

- Mutass nekem egy szebb tizennyolc éves lányt! – vigyorogtam kihívóan. – Egy életet eltölthetnél vele, mert soha nem találnál. Arra mérget mernék venni – nyugtattam karom továbbra is Lindsay derekát, majd gyengéden megpaskoltam a fenekét. Devonhoz hasonlóan ő is farmer sortot viselt, ami kiemelte talán a világon az egyik legszebb feneket, amivel rendelkezett. – Még egy ilyen szépséget…

Lindsay lehunyta a szemét és felnyögött az élvezettől.

- Ó, egek…! Imádom, amikor hozzám érsz, Jeremy. – A napnál is világosabb volt, hogy Lindsay sokkal jobban érezte magát a közelemben, mint Trish-sen kívül bárkiében. Talán azért, mert velünk már megtapasztalta az intim együttlét bíztató nyugalmát. Ez alapján pedig nem is érezhetett más iránt hasonlóképpen. Legalábbis egyelőre.

Éreztem, hogy farkam egyre jobban feszíti a gatyámat, úgyhogy erőt kellett vennem magamon, hogy emlékezetembe idézzem, miért is keresett fel Lindsay. Mielőtt még elveszítettem volna az önuralmamat, ami ennek a lánynak a jelenlétében olyan könnyűnek tűnt, emlékeztettem magam, hogy feladatom van. És ráadásul még Trish is vár ránk.

- Menjünk vissza a játékhoz és teljesítsük azt a szintet! – mondtam, megköszörülve a torkomat. Férfiasságom még mindig keményen meredezett, nekem pedig nagyon nehezemre esett elengedni ezt a lányt. Egy igazi, két lábon járó ajzószer volt a számomra.

- Trish arra is megkért, hogy szóljak neked, hozd azt a fitnesz magazint is, amit a múltkor kölcsön kértél tőle – mondta Lindsay. – Még ő sem fejezte be.

Felkaptam az említett újságot a közeli asztalról és felmutattam.

- Most már mehetünk is. Vezess!

Lindsay bólintott és az ajtó felé indult, én pedig szélesen elmosolyodtam. Tekintetem végig feszesen ringó fenekén tartottam út közben, arra gondolva, hogy az első adandó alkalommal ismét rásimítom majd a kezemet.

Folytatása következik!

---

[1] Az eredetiben Kristanna kiejtése okozza a zavart, ugyanis a lekvár jelentésű jam szót yam-ként „ejti”. Ezt magyarban nem tudtam hirtelen hogy visszaadni ezért az amerikai jam (inkább az itthoni kocsonyásabb állagú lekvárokra hasonlító készítmény) és a hazai lekvár közötti különbségre játszottam rá.