Írta: Marokfegyver
Pétert az ikerlányok hátramaradt tagja zökkentette vissza a valóságba:
– Szólj ám nyugodtan, ha le kell venni a vödrödet! – szólalt meg valahol a fiú térde magasságában, pedig fel sem tűnt, hogy megtette felfelé ezt a 3-4 létrafokot.
– Köszi… – Kevés meggy árválkodott még a vödör alján. – Mennyit lehet beleszedni?
– Amennyi fér, csak úgy már nehéz leemelni.
– Úgy értem, hogy nem nyomódnak össze az alsó szemek?
– Nem baj, mert abból meggybor lesz. Ha apán múlna, akkor mindből bort csinálna, és mindenkit azzal itatna.
– Te is szereted?
– Fincsi, de veszélyes.
– Te még nem is ihatsz alkoholt!
– Mért ne? Ihatnék, de nem akarok én hibbant lenni a szesztől!... Vagy nem tudni, hogy mi történik velem. Mi abban a jó?
– Szóval szereted élvezni az életet.
– Naná! Nem is kábán leélni! – A lány témát váltott, és egy újabb létrafokkal fentebb kerülve, alig valamivel Péter alatt szedegette a meggyet. – Azok… a Kristóf és a csajszi… szerinted most dugnak?
– Hát, ha jólesik nekik – próbálkozott a fiú egy kitérő válasszal.
– Mért ne esne jól? De, hogy szoktak-e dugni?
– Biztos. Járnak már egy ideje.
– Mennyit szokás járni ahhoz, hogy dugjanak?
– Mikor hogy…
– Neked mennyi volt a legrövidebb idő, amire megdughattál egy csajt? – bizalmaskodott a középiskolás lány az egyetemista fiúval, miközben féloldalt, vagy inkább háttal állt neki, és örült, hogy így nem látszik az arcán a zavar.
– Húsz perc. Vagy kicsit több.
– És a leghosszabb?
– Sok, mert még mindig nem sikerült.
– Miért?
– Nem engedte – vallotta be Péter, és maga is csodálkozik, hogy ilyesmiről beszélget az ikerlányok egyikével.
– Semmit nem engedett?
– Csak azt nem, mást igen.
– A dugásra gondolsz?
– Arra.
– És mit lehetett vele csinálni?
– Mást mindent.
– Kirázta? Szopizott is?
– Igen.
– De neked az is jó, nem?
– Persze, hogy jó.
– Van egy osztálytársam, lány, és nem tudná összeszámolni, hány fiúnak rázta már ki, de amúgy meg szűz. Jó, mi?
– Érdekes…
– Mert az még, hogy kirázza, még nem olyan nagydolog, de mégis jó. , Nem? – Közben a lány feje olyan közel járt Péter falloszához, hogy az lelkesen ágaskodni kezdett.
– De.
– Neked hányan csinálták már?
– Te hánynak csináltad már?
– Én kérdeztem elsőként!
Péter nem tudta, hogy a túl kicsi, vagy a túl nagy szám lehet szimpatikus.
– Néhányan.
– Akkor én is válaszolok: Néhánynak.
– Kíváncsi vagyok… – A fiú kirázandó testrésze menthetetlenül feszítette a nadrágot.
– Mondtam már. De ez titok!
– Rendben van… – Péter mégsem kérdezte meg, ami legjobban érdekelte volna: a gyakorlatot.
A lány ekkor gondolt egyet, és váratlanul lefelé óvatoskodott a létrán, mintha csak megérezte volna ikertestvére közeledését.
– Na? – hajolt a másik lányhoz.
Néma bólintás volt a sokatmondó válasz.
– Láttad?
– Végig!
– Mesélj!
Péter kiérezte az izgatott suttogásból, hogy egyik ikerlány sem botránkozna meg, ha most elővenné a farkát, sőt érdeklődéssel másznának fel a létrára. Mégsem tett úgy, ahogy kedve lett volna, inkább igyekezett kifülelni egy-két szófoszlányt.
– Estére lesz valami buli? – kiáltott át Laura a szomszédos fa csúcsáról.
Húgai először csak vállat vontak, majd lelkesedés nélkül válaszoltak:
– Művházas diszkó hülyegyerekeknek.
– Akkor ott a helyünk! – rikkantott Szabolcs a közelből.
– Olyan fáradt leszel addigra, mint a mosott szar. Nem lesz kedved tuctucolni.
– Majd meglátjuk – szólt bele Péter is –, de én is kíváncsi vagyok a helyiekre.
Az ikerlányok cinkosan pillantottak fel:
– Annyit megér. Mindenki ott akarja levezetni a heti feszültséget… már aki meg nem szökik a városba… könnyű csajozni, az tuti.
– Megyünk! – üvöltött Szabolcs valamelyik meggyfa lombjának takarásából.
– Itt mindenki mindent hall? – nevetett Péter csendesen.
– És mindent tud is! – válaszolt az egyik ikerlány sejtelmesen.
– Meglátod a buliban – kuncogott a másik lány –, hogy még ki se mentél valakivel a sötétbe, már mindenki tudja, hogy mit fogtok ott csinálni…
A fiút egyre jobban érdekelte az a bizonyos buli, de a vártnál izgalmasabban alakult a meggyszedés is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése