Ultra Woman és Mega Girl 1. fejezet

Amikor két képregénykarakter életre kel... a maga módján.

Írta: Ann Douglas
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. szeptember 18.

********************************************************************

- Ha nincs már szüksége rám másért – mondta a fiatal szőke férfi, miközben összeszedte a csinos kis aktahalmos a főnöke asztaláról – a helyükre teszem ezeket és megyek.

- Természetesen, Tim – mosolygott Jacqueline Kirby. – Kellemes hétvégét!

Ahogy a huszonkét éves asszisztense becsukta az ajtót maga mögött, Jacqueline hátradőlt a székében és elővett egy magazint az asztala fiókjából. Az „Ultra Woman és Mega Girl kalandjai”-nak legfrissebb száma volt. A füzet, amire egész nap várt, hogy hátra dőlve olvashassa.

Huszonhat évesen Jacqueline már húsz éve olvasott képregényeket. Ami nem meglepő, lévén a nagybátyja, Michael Kirby, volt a Creative Comics alapítója a hatvanas évek közepén. Azóta a cég mérsékelt sikernek örvendett, ahhoz azonban sosem került még csak közel sem, hogy az iparág legnagyobbjaival versenyezzen. Legalábbis négy évvel ezelőttig így volt.

Frissen érkezve az egyetemről, Jacqueline, vagy Jackie, ahogy a családja hívta, a Creative-nál kezdett dolgozni. Természetes dolognak tűnt ez akkoriban. Elvégre már tizenhat éves kora óta ott dolgozott részmunkaidőben, és az alapjaitól kitanulta az üzletet.

Aztán négy hónappal a kezdése után Mike Kirby-t súlyos szívroham érte, ami után úgy döntött, nyugdíjba vonul. Mint többségi tulajdonos, úgy döntött, Jackie foglalja el a helyét! Túl sokat és túl keményen dolgozott ahhoz, hogy az „ő cégét” valaki családon kívüli kezébe adja.

Az első évben Jackie néhány mély változást eszközölt. Elvégre néhányan, akik most neki dolgoztak, már akkor is az iparágban voltak, amikor ő még óvodás volt, és nem igazán találták meg az összhangot egy huszonegy évessel, aki frissen megörökölte a munkáját.

Mindez azonban megváltozott azon a napon, amikor Joanna Simon feltűnt az irodája előtt. Jackie tökéletesen emlékezett arra a napra.

Tíz évvel a háta mögött, mint a Creative recepciósa, Karen Wilson már túl sok olyan fiatal férfit és nőt látott, mint Joanna, hogy túl komolyan vegye őt. Egy portfólióval a hóna alatt a tizenhét éves lány egész nap türelmesen várakozott az esélyre, hogy „bemutathassa a munkájá”. Tucatjával tűntek fel az ilyen reménykedők minden évben, különösen iskolaidő végeztével. Körbejárták a nevesebb képregénykiadókat, aztán pedig megpróbálkoztak a kisebbeknél is. Mindannyian meg voltak győződve róla, hogy a következő Supermant vagy X-Ment tartják a kezükben.

A néhány változtatás egyike, amit Jackie eszközölt, amikor átvette a kiadót, az volt, hogy ezek a fiatal, feltörekvő művészek és írók ne kapjanak rögtön útilaput a talpuk alá úgy, mint oly sok más cégnél. Még akkor is, ha az ötleteik értéktelenek, kinek ártana néhány perc, hogy átnézzék a munkájukat és adjanak nekik néhány tanácsot? Elvégre ezek az emberek veszik meg a termékeidet. Talán egy nap tényleg a jövő nagy reménysége kopogtat az ajtón. Sose lehet tudni, mindig ezt mondogatta.

A probléma az volt, hogy Joanna, vagy Jo, ahogy szerette alírni a munkáit, a lehető legrosszabb napon érkezett. Az iroda nagy részét leterítette valamiféle vírus, aki pedig megmaradt, az kis se látszott a munkából, hogy tartani tudják a határidőket.

Karen azt javasolta, jöjjön vissza egy másik napon, de Jo ragaszkodott hozzá, hogy inkább vár. Felhasználta majdnem az összes megtakarítását a New York City-be vezető útra, és az unokatestvére kanapéján aludt. Nem engedhette meg magának, hogy a következő héten visszajöjjön.

Csendben ült a székén és figyelte a főszerkesztő ajtaján ki-be siető embereket. A kora délelőtt lassan átadta helyét a délutánnak, majd nem sokkal később a falióra már hatot ütött. Karen szedelőzködni kezdett a haza vezető vonatútjára, majd ismét felfigyelt a fiatal lányra.

- Attól tartok, nem várhat már tovább – mondta a lehető legtöbb együttérzéssel a hangjában. – Talán visszajöhet hétfőn, amikor nem leszünk ennyire elhavazva.

A lány arcára kiülő lesúlytottság az idősebb nő érzékeny pontját érte. Ismét a faliórára nézett és arra gondolt, még mindig elérheti a 7:10-es vonatot.

- Várjon egy percet! – mondta. – Nem ígérek semmit, de tehetek egy próbát.

Jo arca azonnal felragyogott és hálásan rámosolygott.

Belépve a belső irodába Karen elmagyarázta a helyzetet Jackie-nek. Hogy mindenki túlságosan is elfoglalt volt aznap, így egy szerkesztőnek sem volt tíz perce a fiatal lányra. Gyűlölte ilyenekkel zargatni Jackie-t, de még jobban gyűlölte volna, ha ki kell raknia ezt a lányt, hogy jöjjön vissza hétfőn. Különösen ha csak azért kell tennie, hogy aztán azt mondják neki, a munkája nincs olyan jó, mint hitte.

- Nos, ezt nem engedhetjük meg, nem igaz? – firkantotta a nevét Jackie az utolsó papír aljára az asztalán. – Adjon öt percet, amíg rendet rakok! Aztán személyesen beszélek vele.

- Köszönöm, Miss Kirby – mondta a negyvenhat éves titkárnő. Sosem tudott hozzászokni, hogy a keresztnevén szólítsa a főnökét. Még úgy sem, hogy két Jackie-nél idősebb lánya is volt.

Robin Marjolein Holzken alias Jacqueline (Jackie) Kirby

Az igazat megvallva Jackie már hullafáradt volt. Mindent elrendezni az ötórás határidő előtt igazi kínszenvedés volt. Azonban még így is egyetértett Karennel. Nem küldhették csak úgy el ezt a lányt. Arra gondolt, hogy ha nem Kirby-nek hívnák, ő sem jutott volna túl a bejárati ajtón.

A 170 centis barnahajú nő az említett öt percből hármat azzal töltött, hogy használja az apró irodai mosdóját. Ez azon kevés luxus egyik megnyilvánulása volt, amit a nagybátyja megengedett magának. Miközben végig futtatta ujjait vállig érő haján, majd végig a nyakán, Jackie arra gondolt, hogy sokkal nehezebb egyben tartani ezt a helyet, mint ahogy azt Mike bácsi mutatta. A verseny kemény volt és néhány húzócíme kezdte elveszíteni a népszerűségét, ami az eladások csökkenéséhez vezetett.

Néha úgy tűnt, ez a meló húszórás munkanapokat igényel. Vonzó nő volt, emlékeztette magát a tükörbe pillantva. Mikor is volt utoljára randizni? Talán már egy hónap is eltelt azóta, hogy utoljára lefektették.

- Helló! Jacqueline Kirby vagyok – mondta mosolyogva, ahogy megszorította Joanna kezét. – Kérem, foglaljon helyet és nézzük meg, mit hozott! – vezette a lányt a konferenciaasztalhoz.

Joanna jó tizenöt centivel alacsonyabb volt nála, rövid élénkszőke hajjal. Az arca még mindig kislányosan kerek volt és kivillant a fogszabályzója, amikor mosolygott. Jackie megítélése szerint valószínűleg a legjobb ruháját viselte.

- Joanna Simon – mutatkozott be. – A barátaimnak csak Jo.

Egyértelmű zavartsággal ült le és lehelyezte portfólióját az asztalra. Jackie-nek vissza kellett fojtania a lány feszengése miatt támadt mosolyát. Mintha csak magát látta volna pár évvel korábbanról.

- Hozhatok valamit inni? – kérdezte, próbálva oldani a feszültséget. – Egy césze teát? Esetleg kólát?

- Egy pohár kóla jó lenne – bólintott Jo, felidézve, hogy reggeli óta még nem is evett semmit.

Jackie elővett két doboz kólát a minihűtőjéből és az egyiket Jackie elé tette. Közben előkerítette az ebédje maradékát is. Beleivott a saját italába és megkérte Jo-t, szolgálja ki magát, miközben ő is leült és átlapozta az asztalon heverő történetvázlatot. Nagyon remélte, hogy ennek a lánynak van elég tehetsége ahhoz, hogy elláthassa néhány bátorító szóval.

- Hmm – mormogta, ahogy áttanulmányozott néhány rajzot. – A legtöbb meglehetősen jó.

- Tényleg úgy gondolja? – csillant fel Jo szeme.

- Igen, tényleg – válaszolta Jackie, meglepetten a lány ügyességétől. Született tehetség volt, ez biztos. Ha nem kellett volna szembenéznie pár hónapon belül masszív létszámleépítéssel, ha az eladások nem emelkednek, rögtön állást is ajánlott volna neki. Egyértelműen jobb volt, mint sokan, akiket a bácsikájától örökölt.

- Maga tehetséges – közölte Jo-val. – Nem mondták, amikor a nagyobb kiadóknál járt?

- Ó, nem mentem el máshova – mondta a lány magabiztosan. – Ide akartam jönni először.

- Miért pont ide? – nézett rá Jackie érdeklődve. Az ilyen kölykök először mindig a nagyágyúknál kopogtattak.

- A Creative Comics füzetein nőttem fel – vigyorgott Jo. – Arról álmodoztam, hogy egyszer a sajátomat fogom írni és rajzolni, hogy aztán megjelentessem a CC logó alatt.

- Azt hiszem, miénk lenne a megtiszteltetés – mosolygott vissza rá Jackie, belül viszont végig azon gondolkodott, hogy hűthetné le ezt a lányt. – Mostanában azonban minden helyünk be van töltve – pillantott végig még pár rajzon. – Talán megpróbálkozhatna más kiadóknál is és…

Elhallgatott, ahogy kinyitott egy vastag vázlatfüzetet. Ott hevert előtte egy képregénysorozat féltucat befejezett füzete. A fedőlapon az „Ultra Woman és Mega Girl kalandjai”-cím virított.

- Ez meg micsoda? – kérdezte.

- Csak egy vázlat, amit szórakozásból csináltam – legyintett Jo, majd kissé zavartan hozzátette: - El is felejtettem, hogy ez is itt van.

- Pedig nagyon jó – lapozta át Jackie. – Nagyon jó.

- Tényleg? – lepődött meg Jo.

Jackie teljesen le volt nyűgözve. Minden ott volt, ami csak kell. Ceruzavonások, tinta, színezés, szöveg… minden a lehető legprofibban.

- Mennyi ideig tart elkészítenie egy oldalt? – kérdezte.

- Úgy érti, mindennel együtt?

Jackie egy rövid bólintással reagált, a válasz pedig teljesen letaglózta. Ha az az ára, hogy ki kell rúgnia néhány használhatatlan seggfejet, akiket a bácsikája itt tartott, még akkor is felveszi Jo Simont.

- Nos, nem tudok túl sokat ajánlani. Kezdetben legalábbis nem – mosolygott. – De mit szólna ehhez kezdő fizetésként – firkantott le valamit egy papírra és átnyújtotta.

- Ó, igen! – nyögött fel a lány, a papírt szorongatva. Messze több volt, mint amit otthon keresett a kisboltban.

- Nem túl sok – ismerte be Jackie. – Különösen ha itt szeretne élni a városban. De sok tapasztalatot szerezhet, és idővel az összeg is növekedhet.

- Megteszek mindent – mondta Jo. – Mikor kezdhetek?

Kellőképp lelkes, gondolta Jackie. Épp annyira, mint amennyire ő maga is volt pár éve.

- Mi lenne, ha bejönne hétfőn reggel és keresnénk magának egy helyet? – mondta. – Meglátjuk, hol lenne a legjobb kezdenie.

- Nagyon köszönöm, Ms. Kirby. – Joanna hangja megtelt izgatottsággal, ahogy az álma kezdett valóra válni.

- Gond lenne, ha ezt magamnál tartanám a hétvégére? – emelte fel Jackie a házi készítésű képregényt. – Szeretném elolvasni, hogy meglássuk, van-e olyan jó író, mint rajzoló.

- Oké – válaszolta Jo habozva. Látszott, hogy tart tőle, hogy Jackie elolvassa a sztorit, de nem akarta kockáztatni az új állását.

- Remek. Akkor találkozunk hétfőn reggel – kísérte ki új alkalmazottját Jackie az irodából.

Folytatása következik!