Az ismeretlen tényező III. rész - Szerelembe esni 3. fejezet

Előzmény: Az ismeretlen tényező I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Az ismeretlen tényező III. rész 2. fejezet

Írta: Shaima32
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. március 13.

*************************************************************************

Sosem voltam jó alvó. Azt hiszem, ez a természetes következménye a korai gyerekkoromnak. A mama azt mondja, anyám rendszeresen magamra hagyott már akkor is, amikor elment dolgozni vagy egy barátjával. Gondolom, egy ilyen bizonytalan környezetben, drogosokkal körülvéve, sok minden gyakorolt rossz hatást a nyugodt alvásomra. Már arra is felébredek, ha egy macska végigmegy a háztetőn, míg a mama egy földrengést is át tudna aludni.

Azon a vasárnap reggelen a telefonomra ébredtem, annak ellenére, hogy rezgő módra volt állítva. Anélkül vettem fel, hogy kinyitottam volna a szememet.

- Itt Kelly. Ki az?

- Kelly! Én vagyok az, Jodie. Ébren vagy?

- Ha nem lennék ébren, nem tudnál velem beszélni – nyitottam ki a szemem. – Mi újság?

Nem válaszolt, én pedig némán fintorogtam.

- Ne haragudj…! Én… ööö… épp csak felébredtem a telefonra.

- Bocsánat.

- Semmi gond – válaszoltam. – Mi a baj?

- Ööö… meg tudnál tenni nekem egy hatalmas nagy szívességet?

- Csak mondd! – ültem fel.

- Ki tudnál vinni a reptérre ma reggel? Scott elszelelt Sorrentóba Kerry-vel, Apa pedig nem érzi túl jól magát. Valami hasfájás. Fizetem a benzinköltséget és veszek neked ebédet a reptéren cserébe.

- Persze. Ne aggódj! – futtattam végig a kezem a hajamon. – Láttam tegnap este, hogy aggaszt.

- Igen. Tudom. Majdnem mondtam valamit Scott-nak, de már így is eléggé fel volt húzva Kerry miatt, úgyhogy inkább hagytam függőben. Most nagyon pipa vagyok rá. Csak azért, mert a csaja el akarta vinni a gyerekeket a hétre, neki meg úgysincs sok munkája, én kereshetek valakit, aki figyel Jackre a héten.

- Hagyd nálunk! Úgyis van egy nagy hátsó kertünk kerítéssel. A mama itthon van napközben. Nem lesz semmi gond. Feltéve, ha nem eszik macskákat.

Hosszú csend hallatszott a telefonban, majd felsóhajtott.

- Biztos vagy benne?

- Hát persze hogy biztos. Egyáltalán nem lesz útban. Ráadásul ad majd nekem okot rá, hogy elmenjek sétálni és leadjak egy keveset.

- Oké, nézd! Most veszek egy gyors zuhanyt és felöltözök. Hamarosan látjuk egymást.

A lábam elérte a padlót és az ajtót bámultam. Ez most jó dolog vagy rossz? Az ösztöneim azt súgták, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Jodie jeleket küldött felém, de nem olyan jeleket, amikre számítottam. De hát mégis mi baj lehetne abból, ha az ember vigyáz egy kutyára? Nem ajánlottam fel semmi olyat, amit ne tennék meg bármelyik másik barátomért.

- Rendben lesz – biztosított a mama. – Sibyl amúgy is szobacica.

Jodie egy órával később futott be Jackkel. Egy krémszínű blúzt viselt fekete csillagokkal véletlenszerűen elszórva rajta. Egy fekete farmernadrágba tűrte bele és amikor kiszállt a kocsiból, széles mosollyal köszöntött és kaptam egy puszit az arcomra.

- Köszönet mindenért. Életmentő vagy.

A mama nem találkozott még Jodie-val. Nagyi végig mérte őt, aztán megrázta a kezét.

- Jó megismerni a nőt, aki képes arra, amire én sose voltam – kacsintott. – Rávette az unokámat, hogy ruhát vegyen.

Jodie vidáman felnevetett, majd végigmérte a rajtam lévő nyári ruhát.

- Nem az én érdemem – söpört ki egy tincset az arcából. – Mindig is benne volt.

Hátra pillantott a válla felett.

- Ömm… nem gond, ha itt hagyom a kocsit éjszakára? Apa beugrik majd érte reggel és haza viszi.

- Persze – bólintott a nagyi. – A fizetős autópályán mentek?

- Reménykedtem benne – pillantott Jodie a kocsimra. – Van elektronikus matricád?

- Ööö… nincs. Igyekszem mindig elkerülni a fizetős utakat.

- Majd veszek online a számlámról – vette elő a telefonját.

- Arra semmi szükség – állította meg a mama. – Nekem van. Vigyétek az én kocsimat!

A legújabb Ford Focusa volt és, bár gyűlölöm bevallani, mindig is irigykedtem rá, amit ő pontosan tud. Viszont a tény, hogy felajánlotta, vigyem el a kocsiját, azt jelentette, hogy észrevett valamit, amit én nem.

Nem jöttem rá, mi lehet az, még azután sem, hogy bepakoltam Jodie bőröndjét és két táskát a csomagtartóba és elindultunk a reptér felé. Egy álom volt vezetni azt a kocsit. Az én Chargerem hajlamos túlmelegedni a forró napokon. Mindig magamnál hordok egy szerszámkészletet és néhány tartalék alkatrészt, csak a biztonság kedvéért.

Most viszont, hogy a nagymamám kocsiját vezettem, nem kellett aggódnom olyan dolgok miatt, mint egy kiégett hőcső vagy egy kiment szervókormány. Ráadásul még azt is elérte, hogy lenyugodjak. Kevesebb dolog miatt kellett aggódni, így pedig az út folyamán megtudtam egyet s mást Scottról.

- Scott leginkább olyan nekem, mint egy sose volt báty – mondta Jodie. – Próbáltunk összejönni gimiben, de én túlságosan lökött tyúk voltam neki. Őrülten össze tudtunk veszni és megesküdni, hogy sosem állunk szóba ismét, csak hogy másnap az osztályban az egész olyan legyen, mintha soha meg sem történt volna. Amikor a házasságom tönkrement, ő ott volt nekem és szeretkeztünk az éjszakákon, amikor a legrosszabbul éreztem magam. Amikor viszont másnap reggel felébredtünk ugyanabban az ágyban, csak egymásra néztünk és azt mondtuk „Ez soha többé ne történjen meg!” Olyan volt az egész, mintha a bátyáddal feküdnél le – túrt bele a hajába.

- Valami olyasmi, amiről én semmit sem tudok – válaszoltam.

- Voltak barátnőim, akik szerint olyanok vagyunk, mint két borsó egy tokban. Nem mintha ezzel bármi baj lett volna. Scott-tal túl sok mindenben hasonlítunk. Nagyszerű barátok vagyunk, de ha egyszer tényleg összejönnénk, ki is nyírnánk egymást. Amikor elmegyek egy pubba Scott-tal, biztonságban érzem magam mellette, mert tudom, hogy készségesen eljátssza a pasim szerepét anélkül, hogy viszonzást várna.

- Én is valahogy így vagyok Muzzával – bólintottam. – Ő a legjobb pajtim, de tudja, mikor kell bepróbálkoznia, hogy aztán én jól leteremthessem.

- Lesznek még fejlemények a jövő héten – piszkálta a nyakláncát. – Kezd nagyon frusztrált lenni mostanában. Van egy olyan érzésem, hogy ki akarja penderíteni Kerry-t, csak még nem talált helyette másik nőt, úgyhogy inkább mellette marad, amíg nem akad jobb. Már elcsepegtettem neki információkat Dee-ről és úgy tűnt, bejönne neki.

A beszélgetés lassan az ő helyzetére terelődött, miközben felhajtottunk az autópályára.

- Vicces helyzetben vagyok éppen – vallotta be. – Sok választásom és lehetőségem van, de semmi olyan, ami igazán izgalomba hozna. Szeretem a férfiakat, ne érts félre, de a férfiak, akikkel összehozott a sors az elmúlt években, eléggé bizonytalanoknak tűntek. Szerettek volna megállapodni és érzékenyek lenni. Régen ez vonzó is volt nekem, mostanában viszont csak kefélni akarok.

Ami megragadta a figyelmemet, az a végtelen távolságtartása volt a gyermekvállalással szemben. Imádta Roberta gyerekeit. Bármit megtett volna értük. Ő maga viszont sosem hozott volna egy újabbat a világra.

- Olyan lenne, mintha leoltanák a villanyt. Sokszor gondolok rá, hogy legyen egy fiam vagy egy lányom, de a fejemben mindig nagyjából öt éves. Az egész szoptatós, válladon ringatós, éjszakákat átbömbölős dolog egyszerűen taszít.

Épp ekkor parkoltunk le a reptéren.

- Talán örökbe kellene fogadnom.

- Az mindig egy lehetőség – dőltem hátra, hogy felkapjam a táskámat és egy kezet éreztm a vállamon. Amikor visszafordultam, az arcom centikre volt az övétől.

Egy pillanat múlva az arcomra tette a kezét és szájon csókolt. Pár pillanatig fogalmam sem volt, hogy reagáljak, aztán viszont az ösztönök átvették az irányítást és félrebillentettem a fejem, hogy több teret adjak neki.

A keze az arcomon maradt, a másik pedig a mellemre siklott és megállapodott ott, miközben mohóbban a számhoz nyomta az övét.

Néhány pillanat múlva szakította meg a csókot. Kifújta a levegőt és néhány pillanatra elnézett mellettem.

Egy pillanatra feszülten és végtelenül felizgatva éreztem magam, de a helyzetünk nem sok okot adott a reménykedésre. Mégis meddig mehetsz el egy reptéri parkolóban heti 0-24 őrszolgálattal? Az ajkaink találkoztak egy újabb hosszú csókra. Gyengéden megmarkolásztam a melleit. Éreztem a melltartóbetétjét.

A kezemnek nyomta magát és ő is megmarkolta a mellemet. Aztán ismét visszahúzódott, megsimogatta az arcomat és még sok gyors csókot adott, mielőtt végül kibontakozott volna az ölelésemből és az ajtónak dőlt volna.

- Hamarosan be kell csekkolnom – villant rám a tekintete. – De ez egyértelműen olyasvalami, amit még folytatnunk kell.

Nem is érthettem volna egyet jobban. Átléptünk egy vonalat, én pedig nem voltam biztos benne, hogy vissza akarok-e táncolni és ismét csak barát lenni a számára. Jodie-nak éhes fény égett a szemében, és amikor rám nézett, csak remélni tudtam, hogy én vagyok a főfogás.

Sose voltam a repterek nagy barátja. Túl sok a biztonsági intézkedés és ha épp nem találkozol valakivel, vagy búcsúztatsz valakit, nem igazán van ott keresnivalód. Gyorsan megebédeltünk, ami túl hamar véget ért, aztán már el is köszönt tőlem egy öleléssel és egy arcomra adott csókkal.

- Tudod a számomat. Használd, ha szükséges!

Azzal el is ment, ott hagyva, hogy bámuljak utána. Odamentem egy ATM-hez és türelmesen kivártam, amíg egy nő befejezi előttem a tranzakcióját. Amikor megfordult, felismerés csillant a szemében, én viszont túlságosan is elmerültem a Jodie körül forgó gondolataimban és a pénzfelvételben ahhoz, hogy felfigyeljek rá.

Amikor viszont megfordultam, ő még mindig nem messze állt és engem bámult. Csak ekkor ismertem fel.

Caroline hetente egyszer járt be a börtönbe, hogy ruhavarró órákat tartson, ami meglehetősen népszerű volt. Nem mintha megrögzött varrónők lettünk volna, hanem azért, mert Caroline volt a legdögösebb spiné, akit magunk körül láttunk. Eltekintve néhány nyomulós bunkótól mindenkivel jól bánt és tisztlettel beszélt. Néhány nő azt is megígérte, hogy ír neki, ha letöltötte a büntetését. Én nem tartoztam közéjük, de én is mindig elmentem az óráira, mert némi vidámságot és boldogságot hozott magával. Készítettem magamnak egy toppot, de ma már nem jönne rá.

- Gondoltam, hogy nem tévedtem – mosolygott rám Caroline. – Kelly, nem igaz? A tetoválások miatt hittem azt, hogy valaki más.

- Caroline! – üdvözöltem. – Még mindig megvan a top, amit nálad készítettem, bár már nem jó rám.

- Nos, bármikor át lehet alakítani – biztosított. – Na de mi a helyzet a tetoválásokkal és mit csinálsz itt?

Folytatása következik!

Vége a III. résznek

Az ismeretlen tényező III. rész - Szerelembe esni 2. fejezet

Előzmény: Az ismeretlen tényező I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Az ismeretlen tényező III. rész 1. fejezet

Írta: Shaima32
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. március 13.

*************************************************************************

- Kedvelem az öregedet – mondtam Jodie-nak néhány órával később, amikor már a kocsiban ültünk. – Egyenes fickó. Kimondja, amit gondol.

- Ő is kedvel téged – markolta meg a kormányt. – Egy tízes listán, ahol az egyes a legjobb, te kettest kapnál. Egy pont mínusz a fegyveres rablásért.

- Nos, akkor Josh se kaphatna egyest.

- Á, Josh! – nevetett fel. – Ami azt illeti, Carla jobban is választhatott volna. Apa egy hatost adott neki. Láttad, hogy stírölt engem? Még szerencse, hogy nem feszülős farmert vettem fel. Akkor még a végén ott durrant volna el nekem.

Én is felfigyeltem rá, hogy Josh jobban bámulja Jodie-t, mint az normális lenne, de nem akartam megemlíteni.

Jodie ekkor gyengéden megpaskolta a lábamat.

- Na, akkor benne vagy?

- Benne. Most már csak be kéne iratkoznom abba az edzőtermedbe.

- Bejelentkeztetünk majd online a lakásomból – válaszolta. – Úgy biztosra mehetünk, hogy minden rendben lesz. A jövő héten elutazok egy konferenciára Sydney-be, de amikor visszajövök, én is módosítom majd az edzés-beosztásomat, hogy illeszkedjen a tiédhez.

Bevett egy kanyart az úton, mielőtt folytatta volna:

- Úgy edzhetnénk együtt és, tudod, bátoríthatnánk egymást.

Le is rendeztük a edzőtermi tagságomat úgy egy órával később. Ideje volt elkészíteni a tetoválását a fenekére. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy Scott is ott volt Kerry-vel, úgyhogy Jodie a hálószobára szavazott.

- Így még Kerry is kap rá okot, hogy köszörülje a nyelvét – terített le egy törölközőt az ágyra. – Ne érts félre! Kedvelem azt a nőt, de igazán használhatná beszéden kívül másra is a nyelvét.

Levette a nadrágját és a padlóra hajította.

- Jó neked ruhában dolgozni?

- Rendben leszek – nyitottam ki a táskámat. – Szeretnél előtte elszívni egy cigit, vagy jó lesz így?

- Jó kell hogy legyen. Elvégre ez nem fáj annyira úgy, hogy nem ér csont közelébe.

Elhasalt az ágyon és magához ölelt egy párnát, miközben én mellé térdeltem.

- Amikor csak készen állsz – pillantott fel rám. – Ha le kell húznod a bugyimat, csak hajrá! Nem vagyok prűd.

- Rendben kell hogy legyen – helyezkedtem el.

A tetoválás jól haladt. Viszonylag gyors munka volt, hiszen csak egy alap rózsáról volt szó pár levéllel és egy felirattal alatta.

- Szóval, kinek a nevét írjam oda?

- Még nem találtam ki – motyogta. – De valaki olyan kellene, akit kedvelek.

Épp befejeztem a körítést, amikor megszólalt a telefonja. A hátam mögött volt az éjjeliszekrényen, jóval kartávolságon kívül. Jodie felnyögött és négykézlábra emelkedett.

- Rohadt telefon! Fel tudnád venni, kérlek, amíg felhúzom a nadrágomat?

Megvontam a vállam és felkaptam a telefont.

- Halló! Jodie telefonja. Tudná tartani pár pillanatig?

- Halló? Ó, oké – hallatszott egy női hang a vonal túlsó végéről. – Ráér most?

- Igen. Épp csak átöltözik. Én Kelly vagyok, a tetoválója.

- Ó, értem. Láttam azt a tetoválását a hátán. Fantasztikus munka. Én is beugranék a stúdiójába valamikor.

- Semmi gond – válaszoltam, miközben Jodie begombolta a nadrágját. – Hogy hívják?

- Deanna, de többnyire csak Dee-nek hívnak.

- Rendben van, Dee – pillantottam Jodie-ra. – Alig várom a találkozást. Most adom Jodie-t.

Átadtam a telefont, barátnőm pedig egy mosollyal az arcán emelte a füléhez.

- Hli, Dee! Ne haragudj, most már van rajtam gatya… Épp egy rózsát csináltunk a fenekemre – érintette meg a szóban forgó területet.

- Szóval, mit tehetek érted?

Kezdtem elpakolni a holmimat, miközben ő az ablakhoz lépett.

- Oké, persze. A jövő héten távol leszek, de a rákövetkezőn be tudlak ütemezni egy félórás konzultációra. Az megfelelne?

Nem említette annak a nőnek a nevét, akit stírölt az edzőteremben, én pedig azon kezdtem merengeni, vajon Dee lehet-e az.

- A szerda tökéletes, de hadd ellenőrizzem a határidőnaplómat! Nem sokára küldök róla egy SMS-t. – Elfordult tőlem. – Úgy fél óra múlva. Vigyázz magadra!

Letette és ritmusosan a tenyeréhez kezdte ütögetni a telefont.

- Mindjárt visszajövök – lépett az ajtóhoz. – Ez most fontos.

- A nappaliban leszek – húztam le a törölközőt az ágyról.

- Oké – lépett ki a szobából magamra hagyva.

Vajon ez volt az a nő, akiről fantáziált, vagy csak kezdek paranoiás lenni? Eddig minden jel egy olyan nőt festett a szemem elé, aki érdeklődik a nők iránt, csak nem akarja, vagy nem tudja átlépni a határvonalat. Jó két-három percig bámulhattam magam a tükörben, mielőtt bevillant volna:

Ő egy kliens, nem barátnő. Szokj hozzá!

A nappaliban találkoztunk megint. Éppen Dee-vel beszélt. Épp csak a beszélgetés végét kaptam el.

- Ne aggódj! Akkor hatkor találkozunk – tette le mosolyogva.

- Ne haragudj! – pillantott rám. – Dee-vel együtt szoktunk dolgozni az edzőteremben. Egy eszkort ügynökségnél dolgozik. Én csinálom a könyvelését, de eléggé bizonytalan most. Épp ma reggel kapott egy levelet az adóügyi hivataltól, hogy bekerült a rendszerükbe egy véletlenszerű ellenőrzésre, úgyhogy mindent a rendelkezésükre kell bocsátania.

Kisöpört egy tincset az arcából és elmosolyodott.

- Ezt szeretem a munkámban. Néha nagyon izgalmas emberekkel futhatsz össze – kezdte számolni az ujjain. – Egy tetováló művész, egy eszkort lány… Én mindent vállalok. Kivéve a törvényen kívüli motorosokat, érthető okokból.

Kipillantott a hátsó kertre. Scott odakinn volt Kerry-bel és a kutyákkal.

- Maradsz vacsorára? Nem lesz túl nagy durranás ma este. Csak maradék a tegnapiból. És ki kell bírnod Kerry-t.

- Megbirkózom vele – válaszoltam.

- Helyes – lépett a hátsó ajtóhoz. – Nincs vele semmi baj, ne érts félre! Viszont ha nem vagyok abban a hangulatban, az őrületbe tud kergetni. Scott viszont egyértelműen bolondul érte.

Két óra múlva kezdtem egyetérteni vele. Kerry kellőképp vonzó volt, de egyértelműen ráerősített az üresfejű szöszi sztereotípiájára. Egy óra után már kezdtem ráunni, hogy folyton a Facebook-oldalát frissítgeti. Amikor pedig épp nem ezt csinálta, a szemünk láttára falták egymást Scott-tal. A végén már a férfinak kellett leállítani, amit ő zokon is vett. Aztán megpróbálta rávenni Jodie-t, hogy menjen bele velük egy hármasba. Egyszerű tréfálkozásnak tűnt, végül azonban úgy döntött, ideje haza mennie, Scott pedig vele marad éjszakára.

- A kocsim odakinn van, Jodie pedig mögéd parkolt – csavargatta a haját, miközben Scott az üres sörösüvegével babrált. – Úgyhogy inkább hagyjuk itt a kocsidat és menjünk át együtt hozzám!

- Semmi gond. Amúgy is túl sokat ittam már.

Jodie arca megmerevedett, ahogy a székén fészkelődött.

- Ne felejtsd el, hogy holnap reggel ki kéne vinned a reptérre!

- Ne aggódj! Nem fogom.

Scott arcán feszült kifejezés ült, miközben Kerry felállt és még a válla felett hátra szólt.

- A kocsiban leszek, ha elkészültél.

- Mindjárt megyek – ígérte a férfi.

Jodie nem szólt semmit, amíg meg nem hallotta a távolodó kocsi zúgását.

- Egek! Remélem nem hagy lógva holnap. Legutóbb az apámat kellett felhívnom.

- Rendszeresen hagy cserben?

- Azt mondja, nem fog, de Kerry eléggé féltékeny mostanában. Tökéletesen egyértelművé tettem, hogy köztünk az égvilágon nincs semmi, de láttad, ma is milyen volt. És hidd el nekem, ma még a legjobb formáját hozta. Többnyire az megy, hogy „Scott, megtennéd ezt nekem?”, „Scott, megtennéd azt nekem?” Ő meg egyből ugrik. Néha már kedvem lenne rászólni, hogy dobja már el a pelenkáját és csinálja maga.

Nyújtózkodott egyet és ásított.

- Viszont, bármennyire is nem szeretném, azt hiszem, ideje eltenni magunkat holnapra – futtatta végig ujjait a haján. – De köszönöm neked ezt a napot és a csodás tetoválást. Rád fogok gondolni, amikor ma a hasamon fekszem az ágyban és ég a seggem.

- Kend be egy kis krémmel!

- Tejszínhabbal? – vigyorgott.[1]

- Az sem lehet utolsó. De én nem olyan krémre gondoltam.

Jodie felkacagott és az arcomra simította a kezét.

- Ne haragudj! A Bundaberg[2] mindig ezt hozza ki belőlem. Scott csak a combtárogatómnak nevezi, mert ha egy fickóval együtt iszom, mire reggel magamhoz térek, a fickó kiterülve fekszik mellettem.

Felállt és végigsimított a fenekén.

- De a krém jó ötlet ma estére. Már most ég.

- Vegyél egy hideg zuhanyt és öltözz át! Van némi tartalékom a táskámban.

Úgy negyedóra múlva a bejárati ajtónál álltunk, a kutya pedig megállás nélkül szimatolt a verandán. Épp el akartam köszönni és utamra indulni, amikor Jodie átölelte a derekamat és magához szorított, majd hátra lépett. Egy pillanat múlva megcsókolta az arcomat és elengedett.

- Jövő héten látjuk egymást – mosolygott rám és csettintett a kutyának.

Visszavezettem Upwey-be, a fejem viszont teljesen máshol járt. Az egyik oldalról Jodie megállás nélkül flörtölt velem, a másikról viszont mindig tartotta a távolságot. Mit tehetnék ezzel a szituációval? A logika azt mondta volna, hogy csak vonjam ki a szexet az egyenletből és elégedjek meg azzal, amit készenáll nyújtani nekem. Aznap este viszont a zuhany után, amikor ágyba bújtam és lehunytam a szemem, azon kaptam magam, hogy a fantáziám elkalandozik. Éreztem a haját az arcomon, láttam azt a rejtélyes csillogást a szemében. Végül már nem tudtam megállni, hogy magamhoz nyúljak. Amikor végül elélveztem, bűntudatom támadt. Mintha csak valaki más barátnőjéről fantáziálnék.

Folytatása következik!

---

[1] Szójáték. A tejszínhab angolul „whipped cream” vagyis kb. „felvert krém” szószerinti fordításban.

[2] Ausztrál rum

Az ismeretlen tényező III. rész - Szerelembe esni 1. fejezet

Előzmény: Az ismeretlen tényező I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Az ismeretlen tényező II. rész 2. fejezet

Írta: Shaima32
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. március 13.

*************************************************************************

Az évek során megtanultam, hogy sose vitatkozzak a mamával. Egy ilyen szócsatában még akkor is vesztesz, ha épp nyersz. A nagymamám 1950-ben született, a babyboom-generáció tagjaként. Az apja harcolt a japánok ellen Új-Guineában, az anyja pedig a hadianyag-gyárban dolgozta végig a háborút. Viszont semmi emléke sincs az apjáról, aki hivatásos katona volt. 1951-ben Koreába küldték és ott is halt meg.

Az anyja keményvonalas metodista volt. Még nekem is vannak emlékeim egy sokkal idősebb nőről, aki tutujgatott kiskoromban, amikor a mamánál voltam. Történetesen a mamám is egyedülálló anya volt a maga idejében. Akkoriban, amikor a munkáspárti kormány bevezette az egyedülálló anyák segélyét. A konzervatívok kikeltek ellene, de ez tette lehetővé, hogy sok egyedülálló anya felnevelhesse a gyerekét, ahelyett, hogy állami gondozásba adná. Hallottam már néhány fickót arról fröcsögni az évek alatt, hogy egyedülálló anyák pénzt kapnak azért, hogy szétteszik a lábukat boldog-boldogtalannak. De ez nem akadályozta meg a mamámat abban, hogy felnevelje a lányát, miután a férje elhagyta őt 1974-ben.

Az anyjával ellentétben a nagymamám ateista volt. Elmondása szerint ez mindig is tüske volt a kapcsolatukban, de a mai napig tartja magát ahhoz, hogy bár az anyja nem tanított neki semmit, ő nagyon sokat tanult tőle. Különösen a túlélésről egy férfiak által dominált világban.

Ausztrália a hetvenes években egy kulturális forradalmat élt át. 1973-ban kiadták a Cleo-t, az első ausztrál női magazint, aminek meztelen férfiak voltak a borítóján. A fogamzásgátló hosszútávon is elérhető volt és huszonhárom évnyi konzervatív uralom után először munkáspárti kormányunk lett. A folyamatos tiltakozások távol tartották Ausztráliát a vietnámi háborútól. Fiatal emberek meneteltek a békéért, a nők jogaikért, az őslakosok földhöz való jogáért és a melegjogokért. Nem számított az ok, az emberek utcára vonultak érte.

A mama is az egyike volt azoknak, akik lefeküdtek a melbourne-i utcára megemlékezésként azokért, akik életüket vesztették Vietnámban. Van egy fényképe is a tömegről. Egy légi felvétel, amit gyakran mutogat a látogatóinak, mondván: - Én is ott vagyok valahol lenn.

Mindig is progresszív, szociálisan érzékeny ember volt, és amikor tizenhét évesen elmondtam neki, meleg vagyok, ő csak megvonta a vállát és azt mondta, rendben van. Akkoriban börtönben voltam, ő pedig minden hétvégén eljött meglátogatni. A letartóztatásom előtt mindig is egy kicsit hippinek tartottam. Néhanapján elszív egy füves cigit, bár már évek óta nem láttam nála. Viszont látni őt a dutyiban a láthatásokon mindig is olyan volt számomra, mint egy korty friss levegő a túltengő ösztrogénnel és állandó erőszakkal teli pokol legmélyebb bugyrában.

A mama végig dolgozta az egész életét és a magáénak mondhatta az otthonát is. Sosem házasodott újra azután, hogy a férje elhagyta, viszont volt egy nagy rakat pasija. Mindig is „bácsiknak”[1] hívtam őket. Gyakran mentem be úgy a hálószobájába az éjszaka közepén, hogy ott találtam őt John bácsival vagy Sam bácsival. Rácsapott az aktuális fickó fenekére és közölte, hogy húzzon gatyát, vagy alhat a kanapén. Én meg odabújtam mellé és ott szenderegtem.

Annak ellenére, hogy bőven volt megtakarítása és kiadós nyugdíja, szégyelltem, hogy a mama visz el vásárolni. Úgy értem, én is dolgozok, de hát, mint már mondtam, az ember nem vitatkozhat vele, így hát beletörődtem. Én fizettem a vacsorát, ő pedig a ruhákat. Az este végén két ruhával mentem haza, három toppal, két szoknyával és egy kabáttal. Az utolsót én vettem magamnak és befizettem egy alapos kifestésre is.

Szombaton reggel az új ruhák egyikét vettem fel, amit vett nekem, de fekete macskanadrágot vettem alá. Mama végignézett rajtam és megcsóválta a fejét.

- Azt hittem, a segítségemet szeretnéd.

- Úgy is van. Mi a gond?

- Úgy nézel ki, mint egy bogan.[2] Vedd le azt a rohadt macskanadrágot, az ég szerelmére!

- De úgy láthatja a térdemet.

- És akkor mi van? – fonta karba a kezeit. – Azt hittem, az a lényeg, hogy elég vonzóvá tegyünk ahhoz, hogy veled akarjon lenni.

- A szüleivel fogok találkozni.

- Plusz egy indok – biccentett a lábaim felé. – Le a macskanadrággal! Én pedig hozom a sminkkészletem.

Szót fogadtam és a mamának végül igaza is lett, mert amikor végül kiléptem a verandára, Jodie pedig épp kiszállt a kocsijából, szélesen elmosolyodott, ahogy meglátott.

- Váó! Ki ez a dögös nő?

- Úgy érzem magam, mint egy cirkuszi majom. – Végigpillantottam fehér öltözékén. – Hogy van az, hogy te viselhetsz nadrágot, engem meg ruhába bújtatnak?

- Muszáj lesz találkoznom a nagymamáddal – húzkodta meg a ruhám ujját. – Nagyon csinos vagy. Legszívesebben rögtön letépném rólad az egészet és megfektetnélek.

Ettől egyből befogtam a számat.

Tetszett neki a rózsatetoválás-minta, amit hozta neki.

- Igen. Ez jól néz ki.

- Ezúttal nem fog annyira fájni, mert a farpofádon dolgozok.

- Szóval immáron másodszor is lecsekkolhatod a seggemet – vigyorgott. – Ne haragudj! Ezt muszáj volt elsütnöm. – Megfordult és beletúrt a hajába. – Na, menjünk! Kilukad a gyomrom.

- Én… ööö… hoztam ajándékot is a húgodnak – vettem elő egy ajándékcsomagot. – Egy üveg parfüm.

- Nem lett volna rá szükség – mosolygott. – Biztos vagyok benne, hogy örülni fog neki.

Nem beszélgettünk sokat a kocsijában út közben a szülei monbulki háza felé. Amikor lehúzódtunk a garázsbejáróhoz, gyengéden megpaskolta a lábamat.

- Ne idegeskedj! Apa jófej. Tud mindent a múltadról.

Ettől csak még idegesebb lettem, de Tony tényleg tökéletesen rendes volt velem, amikor Jodie bemutatott minket.

- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk – nyújtotta felém a kezét. – Jodie mondta, hogy szükséged lenne egy segítő jobbra.

- Ja. Szeretnék csatlakozni a C.F.A-hez.

- Aggodalomra semmi ok! Falunk egyet, aztán beszélünk. Mit szólsz?

- Remek terv.

Tony-nak hasonlóan berendezett lugasa volt, mint Jodi-nak. Az egyik oldalon egy gázfűtésű barbecue-sütő és konyhai pad között, a másikon pedig egy fatüzelésű pizzasütő tűzálló téglából. Jodie megmutatta a belső teret is. Épp megfelelő méretű volt egy hatvan centis pizzának.

- Én általában két szelettel beérem – nevetett.

Az idegességem ellenére hamar otthonosan éreztem magam a családja körében. Az anyja az a melegszívű, nyílt típus volt, aki teljes természetességgel fogad mindenkit. Roberta megcsodálta a tetoválásaimat és rögtön le is foglalt nálam egy időpontot. A várandóssága végén járó Carla nem sokkal később tűnt fel a rejtélyes pasijával, egy halkszavú fickóval, akit Josh-nak hívtak. Kezet rázott mindenkivel, majd még egyszer alaposan megnézett engem utána is. A gyerekek kriketteztek a hátsó kertben és arról érdeklődtek, hogy fáj-e a tetoválás és ujjaikat végig futtatták a tintavonalakon, miközben az anyjukkal beszélgettem.

Azt hiszem, az a szó, ami leginkább leírja az érzéseimet a parti alatt, a megelégedettség volt. Sokat nevettünk, a család két kutyája folyamatosan körbe-körbe somfordált a lugas alatt, ahol leültünk enni, reménykedve néhány lepottyanó falatban. Leöntöttem egy kiadós adag Vic Bittert[3] és egy idő után Tony-val a bűnözésről és büntetésvégrehajtásról kezdtünk beszélgetni, de nem jutottunk megegyezésre. Aféle régivágású zsaru volt. Akkoriban volt egy becsületkódex a zsaruk és a csirkefogók között.

- A drog mindent tönkretett – morogta. – A régi időkben elkaptál valakit, hogy az utcán a levegőbe lövöldözik, elvetted a fegyverét, fenéken billentetted és azt mondtad, jöjjön be a kapitányságra reggel, amikor már kijózanodott. Ma már a taktikai egységet kell hívni minden második beállt pacákhoz.

Egyszerű volt a tanácsa: - Add be a jelentkezésed, amikor pedig az előéletedet firtatják, írd le a részleteket, alá pedig a nevemet és a telefonszámomat! Ettől majd felkapják a fejüket. Néhány buzgómócsing majd felhív, hogy ismerlek-e, én pedig azt mondom, hogy három éve ismertelek meg Jodie-val. Ezek a fickók csak aktatárolókat akarnak megtölteni. Az esetek felében nagyon is jól csinálják. Van valakid még, akihez nincs közöm és kezeskedhet érted?

- Igen. A mamám ügyvéd barátja, Fred. Azóta ismer, hogy még csak egy szöcske térdéig értem.

- Jól hangzik – mért végig. – Mérget veszek rá, hogy bevesznek, de ezt már eddig is tudtad. Viszont jóarcnak tűnsz, nekem pedig jók a megérzéseim. Találkoztam már jó pár volt bűnözővel, te pedig úgy nézel ki, aki jó útra tért.

- Úgy is van. Egyszer kaptak csak el mióta kijöttem. Gyorsan hajtottam. Vesztettem négy pontot a jogsimról és nagyon szégyelltem magam.

- A legjobbakkal is megesik – mosolygott. – Én minden pontomat megtartottam, amíg vissza nem vonultam, aztán egycsapásra hatot vesztettem. Mindig is egyenes voltam és követtem a szabályokat. Ezt neveltem a lányaimba is amíg felnőttek. Hibáztál és megfizetted az árát. Nem foglak elítélni ezek után csak mert zsaru vagyok.

Folytatása következik!

---

[1] Úgy mint „nagybácsi”, csak így kiírva későbbi szövegkörnyezetekben hülyén venné ki magát magyarul.

[2] Ausztrál szubkultúra, akiket lenéznek ápolatlanságuk és rendszerellenességük miatt.

[3] Victoria Bitter: Ausztrál (közelebbről Victoria állambeli) sör