Az ismeretlen tényező III. rész - Szerelembe esni 3. fejezet

Előzmény: Az ismeretlen tényező I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Az ismeretlen tényező III. rész 2. fejezet

Írta: Shaima32
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. március 13.

*************************************************************************

Sosem voltam jó alvó. Azt hiszem, ez a természetes következménye a korai gyerekkoromnak. A mama azt mondja, anyám rendszeresen magamra hagyott már akkor is, amikor elment dolgozni vagy egy barátjával. Gondolom, egy ilyen bizonytalan környezetben, drogosokkal körülvéve, sok minden gyakorolt rossz hatást a nyugodt alvásomra. Már arra is felébredek, ha egy macska végigmegy a háztetőn, míg a mama egy földrengést is át tudna aludni.

Azon a vasárnap reggelen a telefonomra ébredtem, annak ellenére, hogy rezgő módra volt állítva. Anélkül vettem fel, hogy kinyitottam volna a szememet.

- Itt Kelly. Ki az?

- Kelly! Én vagyok az, Jodie. Ébren vagy?

- Ha nem lennék ébren, nem tudnál velem beszélni – nyitottam ki a szemem. – Mi újság?

Nem válaszolt, én pedig némán fintorogtam.

- Ne haragudj…! Én… ööö… épp csak felébredtem a telefonra.

- Bocsánat.

- Semmi gond – válaszoltam. – Mi a baj?

- Ööö… meg tudnál tenni nekem egy hatalmas nagy szívességet?

- Csak mondd! – ültem fel.

- Ki tudnál vinni a reptérre ma reggel? Scott elszelelt Sorrentóba Kerry-vel, Apa pedig nem érzi túl jól magát. Valami hasfájás. Fizetem a benzinköltséget és veszek neked ebédet a reptéren cserébe.

- Persze. Ne aggódj! – futtattam végig a kezem a hajamon. – Láttam tegnap este, hogy aggaszt.

- Igen. Tudom. Majdnem mondtam valamit Scott-nak, de már így is eléggé fel volt húzva Kerry miatt, úgyhogy inkább hagytam függőben. Most nagyon pipa vagyok rá. Csak azért, mert a csaja el akarta vinni a gyerekeket a hétre, neki meg úgysincs sok munkája, én kereshetek valakit, aki figyel Jackre a héten.

- Hagyd nálunk! Úgyis van egy nagy hátsó kertünk kerítéssel. A mama itthon van napközben. Nem lesz semmi gond. Feltéve, ha nem eszik macskákat.

Hosszú csend hallatszott a telefonban, majd felsóhajtott.

- Biztos vagy benne?

- Hát persze hogy biztos. Egyáltalán nem lesz útban. Ráadásul ad majd nekem okot rá, hogy elmenjek sétálni és leadjak egy keveset.

- Oké, nézd! Most veszek egy gyors zuhanyt és felöltözök. Hamarosan látjuk egymást.

A lábam elérte a padlót és az ajtót bámultam. Ez most jó dolog vagy rossz? Az ösztöneim azt súgták, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. Jodie jeleket küldött felém, de nem olyan jeleket, amikre számítottam. De hát mégis mi baj lehetne abból, ha az ember vigyáz egy kutyára? Nem ajánlottam fel semmi olyat, amit ne tennék meg bármelyik másik barátomért.

- Rendben lesz – biztosított a mama. – Sibyl amúgy is szobacica.

Jodie egy órával később futott be Jackkel. Egy krémszínű blúzt viselt fekete csillagokkal véletlenszerűen elszórva rajta. Egy fekete farmernadrágba tűrte bele és amikor kiszállt a kocsiból, széles mosollyal köszöntött és kaptam egy puszit az arcomra.

- Köszönet mindenért. Életmentő vagy.

A mama nem találkozott még Jodie-val. Nagyi végig mérte őt, aztán megrázta a kezét.

- Jó megismerni a nőt, aki képes arra, amire én sose voltam – kacsintott. – Rávette az unokámat, hogy ruhát vegyen.

Jodie vidáman felnevetett, majd végigmérte a rajtam lévő nyári ruhát.

- Nem az én érdemem – söpört ki egy tincset az arcából. – Mindig is benne volt.

Hátra pillantott a válla felett.

- Ömm… nem gond, ha itt hagyom a kocsit éjszakára? Apa beugrik majd érte reggel és haza viszi.

- Persze – bólintott a nagyi. – A fizetős autópályán mentek?

- Reménykedtem benne – pillantott Jodie a kocsimra. – Van elektronikus matricád?

- Ööö… nincs. Igyekszem mindig elkerülni a fizetős utakat.

- Majd veszek online a számlámról – vette elő a telefonját.

- Arra semmi szükség – állította meg a mama. – Nekem van. Vigyétek az én kocsimat!

A legújabb Ford Focusa volt és, bár gyűlölöm bevallani, mindig is irigykedtem rá, amit ő pontosan tud. Viszont a tény, hogy felajánlotta, vigyem el a kocsiját, azt jelentette, hogy észrevett valamit, amit én nem.

Nem jöttem rá, mi lehet az, még azután sem, hogy bepakoltam Jodie bőröndjét és két táskát a csomagtartóba és elindultunk a reptér felé. Egy álom volt vezetni azt a kocsit. Az én Chargerem hajlamos túlmelegedni a forró napokon. Mindig magamnál hordok egy szerszámkészletet és néhány tartalék alkatrészt, csak a biztonság kedvéért.

Most viszont, hogy a nagymamám kocsiját vezettem, nem kellett aggódnom olyan dolgok miatt, mint egy kiégett hőcső vagy egy kiment szervókormány. Ráadásul még azt is elérte, hogy lenyugodjak. Kevesebb dolog miatt kellett aggódni, így pedig az út folyamán megtudtam egyet s mást Scottról.

- Scott leginkább olyan nekem, mint egy sose volt báty – mondta Jodie. – Próbáltunk összejönni gimiben, de én túlságosan lökött tyúk voltam neki. Őrülten össze tudtunk veszni és megesküdni, hogy sosem állunk szóba ismét, csak hogy másnap az osztályban az egész olyan legyen, mintha soha meg sem történt volna. Amikor a házasságom tönkrement, ő ott volt nekem és szeretkeztünk az éjszakákon, amikor a legrosszabbul éreztem magam. Amikor viszont másnap reggel felébredtünk ugyanabban az ágyban, csak egymásra néztünk és azt mondtuk „Ez soha többé ne történjen meg!” Olyan volt az egész, mintha a bátyáddal feküdnél le – túrt bele a hajába.

- Valami olyasmi, amiről én semmit sem tudok – válaszoltam.

- Voltak barátnőim, akik szerint olyanok vagyunk, mint két borsó egy tokban. Nem mintha ezzel bármi baj lett volna. Scott-tal túl sok mindenben hasonlítunk. Nagyszerű barátok vagyunk, de ha egyszer tényleg összejönnénk, ki is nyírnánk egymást. Amikor elmegyek egy pubba Scott-tal, biztonságban érzem magam mellette, mert tudom, hogy készségesen eljátssza a pasim szerepét anélkül, hogy viszonzást várna.

- Én is valahogy így vagyok Muzzával – bólintottam. – Ő a legjobb pajtim, de tudja, mikor kell bepróbálkoznia, hogy aztán én jól leteremthessem.

- Lesznek még fejlemények a jövő héten – piszkálta a nyakláncát. – Kezd nagyon frusztrált lenni mostanában. Van egy olyan érzésem, hogy ki akarja penderíteni Kerry-t, csak még nem talált helyette másik nőt, úgyhogy inkább mellette marad, amíg nem akad jobb. Már elcsepegtettem neki információkat Dee-ről és úgy tűnt, bejönne neki.

A beszélgetés lassan az ő helyzetére terelődött, miközben felhajtottunk az autópályára.

- Vicces helyzetben vagyok éppen – vallotta be. – Sok választásom és lehetőségem van, de semmi olyan, ami igazán izgalomba hozna. Szeretem a férfiakat, ne érts félre, de a férfiak, akikkel összehozott a sors az elmúlt években, eléggé bizonytalanoknak tűntek. Szerettek volna megállapodni és érzékenyek lenni. Régen ez vonzó is volt nekem, mostanában viszont csak kefélni akarok.

Ami megragadta a figyelmemet, az a végtelen távolságtartása volt a gyermekvállalással szemben. Imádta Roberta gyerekeit. Bármit megtett volna értük. Ő maga viszont sosem hozott volna egy újabbat a világra.

- Olyan lenne, mintha leoltanák a villanyt. Sokszor gondolok rá, hogy legyen egy fiam vagy egy lányom, de a fejemben mindig nagyjából öt éves. Az egész szoptatós, válladon ringatós, éjszakákat átbömbölős dolog egyszerűen taszít.

Épp ekkor parkoltunk le a reptéren.

- Talán örökbe kellene fogadnom.

- Az mindig egy lehetőség – dőltem hátra, hogy felkapjam a táskámat és egy kezet éreztm a vállamon. Amikor visszafordultam, az arcom centikre volt az övétől.

Egy pillanat múlva az arcomra tette a kezét és szájon csókolt. Pár pillanatig fogalmam sem volt, hogy reagáljak, aztán viszont az ösztönök átvették az irányítást és félrebillentettem a fejem, hogy több teret adjak neki.

A keze az arcomon maradt, a másik pedig a mellemre siklott és megállapodott ott, miközben mohóbban a számhoz nyomta az övét.

Néhány pillanat múlva szakította meg a csókot. Kifújta a levegőt és néhány pillanatra elnézett mellettem.

Egy pillanatra feszülten és végtelenül felizgatva éreztem magam, de a helyzetünk nem sok okot adott a reménykedésre. Mégis meddig mehetsz el egy reptéri parkolóban heti 0-24 őrszolgálattal? Az ajkaink találkoztak egy újabb hosszú csókra. Gyengéden megmarkolásztam a melleit. Éreztem a melltartóbetétjét.

A kezemnek nyomta magát és ő is megmarkolta a mellemet. Aztán ismét visszahúzódott, megsimogatta az arcomat és még sok gyors csókot adott, mielőtt végül kibontakozott volna az ölelésemből és az ajtónak dőlt volna.

- Hamarosan be kell csekkolnom – villant rám a tekintete. – De ez egyértelműen olyasvalami, amit még folytatnunk kell.

Nem is érthettem volna egyet jobban. Átléptünk egy vonalat, én pedig nem voltam biztos benne, hogy vissza akarok-e táncolni és ismét csak barát lenni a számára. Jodie-nak éhes fény égett a szemében, és amikor rám nézett, csak remélni tudtam, hogy én vagyok a főfogás.

Sose voltam a repterek nagy barátja. Túl sok a biztonsági intézkedés és ha épp nem találkozol valakivel, vagy búcsúztatsz valakit, nem igazán van ott keresnivalód. Gyorsan megebédeltünk, ami túl hamar véget ért, aztán már el is köszönt tőlem egy öleléssel és egy arcomra adott csókkal.

- Tudod a számomat. Használd, ha szükséges!

Azzal el is ment, ott hagyva, hogy bámuljak utána. Odamentem egy ATM-hez és türelmesen kivártam, amíg egy nő befejezi előttem a tranzakcióját. Amikor megfordult, felismerés csillant a szemében, én viszont túlságosan is elmerültem a Jodie körül forgó gondolataimban és a pénzfelvételben ahhoz, hogy felfigyeljek rá.

Amikor viszont megfordultam, ő még mindig nem messze állt és engem bámult. Csak ekkor ismertem fel.

Caroline hetente egyszer járt be a börtönbe, hogy ruhavarró órákat tartson, ami meglehetősen népszerű volt. Nem mintha megrögzött varrónők lettünk volna, hanem azért, mert Caroline volt a legdögösebb spiné, akit magunk körül láttunk. Eltekintve néhány nyomulós bunkótól mindenkivel jól bánt és tisztlettel beszélt. Néhány nő azt is megígérte, hogy ír neki, ha letöltötte a büntetését. Én nem tartoztam közéjük, de én is mindig elmentem az óráira, mert némi vidámságot és boldogságot hozott magával. Készítettem magamnak egy toppot, de ma már nem jönne rá.

- Gondoltam, hogy nem tévedtem – mosolygott rám Caroline. – Kelly, nem igaz? A tetoválások miatt hittem azt, hogy valaki más.

- Caroline! – üdvözöltem. – Még mindig megvan a top, amit nálad készítettem, bár már nem jó rám.

- Nos, bármikor át lehet alakítani – biztosított. – Na de mi a helyzet a tetoválásokkal és mit csinálsz itt?

Folytatása következik!

Vége a III. résznek