Közvetlen előzmény: Az ismeretlen tényező II. rész 2. fejezet
Írta: Shaima32
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. március 13.
*************************************************************************
Az évek során megtanultam, hogy
sose vitatkozzak a mamával. Egy ilyen szócsatában még akkor is vesztesz, ha épp
nyersz. A nagymamám 1950-ben született, a babyboom-generáció tagjaként. Az apja
harcolt a japánok ellen Új-Guineában, az anyja pedig a hadianyag-gyárban
dolgozta végig a háborút. Viszont semmi emléke sincs az apjáról, aki hivatásos
katona volt. 1951-ben Koreába küldték és ott is halt meg.
Az anyja keményvonalas metodista
volt. Még nekem is vannak emlékeim egy sokkal idősebb nőről, aki tutujgatott
kiskoromban, amikor a mamánál voltam. Történetesen a mamám is egyedülálló anya
volt a maga idejében. Akkoriban, amikor a munkáspárti kormány bevezette az
egyedülálló anyák segélyét. A konzervatívok kikeltek ellene, de ez tette
lehetővé, hogy sok egyedülálló anya felnevelhesse a gyerekét, ahelyett, hogy
állami gondozásba adná. Hallottam már néhány fickót arról fröcsögni az évek
alatt, hogy egyedülálló anyák pénzt kapnak azért, hogy szétteszik a lábukat
boldog-boldogtalannak. De ez nem akadályozta meg a mamámat abban, hogy
felnevelje a lányát, miután a férje elhagyta őt 1974-ben.
Az anyjával ellentétben a
nagymamám ateista volt. Elmondása szerint ez mindig is tüske volt a
kapcsolatukban, de a mai napig tartja magát ahhoz, hogy bár az anyja nem
tanított neki semmit, ő nagyon sokat tanult tőle. Különösen a túlélésről egy
férfiak által dominált világban.
Ausztrália a hetvenes években egy
kulturális forradalmat élt át. 1973-ban kiadták a Cleo-t, az első ausztrál női
magazint, aminek meztelen férfiak voltak a borítóján. A fogamzásgátló
hosszútávon is elérhető volt és huszonhárom évnyi konzervatív uralom után
először munkáspárti kormányunk lett. A folyamatos tiltakozások távol tartották
Ausztráliát a vietnámi háborútól. Fiatal emberek meneteltek a békéért, a nők
jogaikért, az őslakosok földhöz való jogáért és a melegjogokért. Nem számított
az ok, az emberek utcára vonultak érte.
A mama is az egyike volt azoknak,
akik lefeküdtek a melbourne-i utcára megemlékezésként azokért, akik életüket
vesztették Vietnámban. Van egy fényképe is a tömegről. Egy légi felvétel, amit
gyakran mutogat a látogatóinak, mondván: - Én is ott vagyok valahol lenn.
Mindig is progresszív, szociálisan
érzékeny ember volt, és amikor tizenhét évesen elmondtam neki, meleg vagyok, ő
csak megvonta a vállát és azt mondta, rendben van. Akkoriban börtönben voltam,
ő pedig minden hétvégén eljött meglátogatni. A letartóztatásom előtt mindig is
egy kicsit hippinek tartottam. Néhanapján elszív egy füves cigit, bár már évek
óta nem láttam nála. Viszont látni őt a dutyiban a láthatásokon mindig is olyan
volt számomra, mint egy korty friss levegő a túltengő ösztrogénnel és állandó erőszakkal
teli pokol legmélyebb bugyrában.
A mama végig dolgozta az egész
életét és a magáénak mondhatta az otthonát is. Sosem házasodott újra azután,
hogy a férje elhagyta, viszont volt egy nagy rakat pasija. Mindig is „bácsiknak”[1]
hívtam őket. Gyakran mentem be úgy a hálószobájába az éjszaka közepén, hogy ott
találtam őt John bácsival vagy Sam bácsival. Rácsapott az aktuális fickó
fenekére és közölte, hogy húzzon gatyát, vagy alhat a kanapén. Én meg odabújtam
mellé és ott szenderegtem.
Annak ellenére, hogy bőven volt
megtakarítása és kiadós nyugdíja, szégyelltem, hogy a mama visz el vásárolni.
Úgy értem, én is dolgozok, de hát, mint már mondtam, az ember nem vitatkozhat vele,
így hát beletörődtem. Én fizettem a vacsorát, ő pedig a ruhákat. Az este végén
két ruhával mentem haza, három toppal, két szoknyával és egy kabáttal. Az
utolsót én vettem magamnak és befizettem egy alapos kifestésre is.
Szombaton reggel az új ruhák egyikét
vettem fel, amit vett nekem, de fekete macskanadrágot vettem alá. Mama
végignézett rajtam és megcsóválta a fejét.
- Azt hittem, a segítségemet
szeretnéd.
- Úgy is van. Mi a gond?
- Úgy nézel ki, mint egy bogan.[2]
Vedd le azt a rohadt macskanadrágot, az ég szerelmére!
- De úgy láthatja a térdemet.
- És akkor mi van? – fonta karba
a kezeit. – Azt hittem, az a lényeg, hogy elég vonzóvá tegyünk ahhoz, hogy
veled akarjon lenni.
- A szüleivel fogok találkozni.
- Plusz egy indok – biccentett a
lábaim felé. – Le a macskanadrággal! Én pedig hozom a sminkkészletem.
Szót fogadtam és a mamának végül
igaza is lett, mert amikor végül kiléptem a verandára, Jodie pedig épp kiszállt
a kocsijából, szélesen elmosolyodott, ahogy meglátott.
- Váó! Ki ez a dögös nő?
- Úgy érzem magam, mint egy
cirkuszi majom. – Végigpillantottam fehér öltözékén. – Hogy van az, hogy te
viselhetsz nadrágot, engem meg ruhába bújtatnak?
- Muszáj lesz találkoznom a
nagymamáddal – húzkodta meg a ruhám ujját. – Nagyon csinos vagy. Legszívesebben
rögtön letépném rólad az egészet és megfektetnélek.
Ettől egyből befogtam a számat.
Tetszett neki a
rózsatetoválás-minta, amit hozta neki.
- Igen. Ez jól néz ki.
- Ezúttal nem fog annyira fájni,
mert a farpofádon dolgozok.
- Szóval immáron másodszor is
lecsekkolhatod a seggemet – vigyorgott. – Ne haragudj! Ezt muszáj volt
elsütnöm. – Megfordult és beletúrt a hajába. – Na, menjünk! Kilukad a gyomrom.
- Én… ööö… hoztam ajándékot is a
húgodnak – vettem elő egy ajándékcsomagot. – Egy üveg parfüm.
- Nem lett volna rá szükség –
mosolygott. – Biztos vagyok benne, hogy örülni fog neki.
Nem beszélgettünk sokat a
kocsijában út közben a szülei monbulki háza felé. Amikor lehúzódtunk a
garázsbejáróhoz, gyengéden megpaskolta a lábamat.
- Ne idegeskedj! Apa jófej. Tud
mindent a múltadról.
Ettől csak még idegesebb lettem,
de Tony tényleg tökéletesen rendes volt velem, amikor Jodie bemutatott minket.
- Örülök, hogy végre személyesen
is találkozhatunk – nyújtotta felém a kezét. – Jodie mondta, hogy szükséged
lenne egy segítő jobbra.
- Ja. Szeretnék csatlakozni a
C.F.A-hez.
- Aggodalomra semmi ok! Falunk
egyet, aztán beszélünk. Mit szólsz?
- Remek terv.
Tony-nak hasonlóan berendezett
lugasa volt, mint Jodi-nak. Az egyik oldalon egy gázfűtésű barbecue-sütő és
konyhai pad között, a másikon pedig egy fatüzelésű pizzasütő tűzálló téglából.
Jodie megmutatta a belső teret is. Épp megfelelő méretű volt egy hatvan centis
pizzának.
- Én általában két szelettel
beérem – nevetett.
Az idegességem ellenére hamar
otthonosan éreztem magam a családja körében. Az anyja az a melegszívű, nyílt
típus volt, aki teljes természetességgel fogad mindenkit. Roberta megcsodálta a
tetoválásaimat és rögtön le is foglalt nálam egy időpontot. A várandóssága
végén járó Carla nem sokkal később tűnt fel a rejtélyes pasijával, egy
halkszavú fickóval, akit Josh-nak hívtak. Kezet rázott mindenkivel, majd még
egyszer alaposan megnézett engem utána is. A gyerekek kriketteztek a hátsó
kertben és arról érdeklődtek, hogy fáj-e a tetoválás és ujjaikat végig futtatták
a tintavonalakon, miközben az anyjukkal beszélgettem.
Azt hiszem, az a szó, ami
leginkább leírja az érzéseimet a parti alatt, a megelégedettség volt. Sokat
nevettünk, a család két kutyája folyamatosan körbe-körbe somfordált a lugas
alatt, ahol leültünk enni, reménykedve néhány lepottyanó falatban. Leöntöttem
egy kiadós adag Vic Bittert[3]
és egy idő után Tony-val a bűnözésről és büntetésvégrehajtásról kezdtünk
beszélgetni, de nem jutottunk megegyezésre. Aféle régivágású zsaru volt.
Akkoriban volt egy becsületkódex a zsaruk és a csirkefogók között.
- A drog mindent tönkretett –
morogta. – A régi időkben elkaptál valakit, hogy az utcán a levegőbe
lövöldözik, elvetted a fegyverét, fenéken billentetted és azt mondtad, jöjjön
be a kapitányságra reggel, amikor már kijózanodott. Ma már a taktikai egységet
kell hívni minden második beállt pacákhoz.
Egyszerű volt a tanácsa: - Add be
a jelentkezésed, amikor pedig az előéletedet firtatják, írd le a részleteket,
alá pedig a nevemet és a telefonszámomat! Ettől majd felkapják a fejüket.
Néhány buzgómócsing majd felhív, hogy ismerlek-e, én pedig azt mondom, hogy
három éve ismertelek meg Jodie-val. Ezek a fickók csak aktatárolókat akarnak
megtölteni. Az esetek felében nagyon is jól csinálják. Van valakid még, akihez
nincs közöm és kezeskedhet érted?
- Igen. A mamám ügyvéd barátja,
Fred. Azóta ismer, hogy még csak egy szöcske térdéig értem.
- Jól hangzik – mért végig. –
Mérget veszek rá, hogy bevesznek, de ezt már eddig is tudtad. Viszont jóarcnak
tűnsz, nekem pedig jók a megérzéseim. Találkoztam már jó pár volt bűnözővel, te
pedig úgy nézel ki, aki jó útra tért.
- Úgy is van. Egyszer kaptak csak
el mióta kijöttem. Gyorsan hajtottam. Vesztettem négy pontot a jogsimról és
nagyon szégyelltem magam.
- A legjobbakkal is megesik –
mosolygott. – Én minden pontomat megtartottam, amíg vissza nem vonultam, aztán
egycsapásra hatot vesztettem. Mindig is egyenes voltam és követtem a
szabályokat. Ezt neveltem a lányaimba is amíg felnőttek. Hibáztál és
megfizetted az árát. Nem foglak elítélni ezek után csak mert zsaru vagyok.
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése