Gyönyörök szigete XII. rész - Cicoma 5. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XII. rész 4. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 27.

*********************************************************************

- Mmm! – dorombolta Lindsay. – Csodás volt a farkad magamban érezni.

- Sokkal jobb volt nekem benned érezni a farkamat, drágám – ziháltam, mellé heveredve a hátamra. – Nekem elhiheted… Ó, egek…!

- Egek mi? – kuncogott.

- Egek… olyan gyönyörű vagy! – csókoltam meg őt.

- Nem kellene káromkodnod, Jeremy – koppintott az orromra. – Uralkodj a szádon!

- Inkább a te szádon uralkodnék – vigyorogtam. – Úgy szopsz, mint egy istennő.

- Imádom szopni a farkadat.

- Amúgy, mennyi ideig is voltál pomponlány a gimiben?

- Mind a négy évben. Mind az őszi, mind a téli szezonban, szóval egy foci és kosármeccset sem hagytam ki, amikor otthon játszott a csapat. Miután viszont Apu meghalt, majdnem kiléptem a csapatból. Egy barátom győzött meg végül, hogy maradjak. Azt mondta, hogy ha tovább folytatom, az segíthet, hogy ne zuhanjak nagyon magamba, otthon ücsörögve a bánatommal.

- Egyetértek – bólintottam. – Elég sokat tudok már rólad. Nagyon vallásos vagy… szeretsz videójátékokkal játszani… Mesélj még magadról!

- Mire vagy kíváncsi?

- Milyen hobbid van még? Mit szeretsz csinálni?

Lindsay elmosolyodott.

- Nos, egy farmon élünk otthon, Ohióban, és van néhány lovunk. Nagyon szeretek lovagolni. Nem vagyok épp egy partiarc. Szeretek inkább otthon lenni Anyuval és a nővéreimmel. Nagyon közel állunk egymáshoz. De szeretem a gyors sportautókat is… A drága fajtákat.

- Anyukád mivel foglalkozik?

- Egy gyógyszerraktárban van munkája.

- Mindig is ennyire vallásos voltál? – Pontosan tudtam a választ a kérdésre, de szerettem volna fenntartani a beszélgetést.

- Ó, igen – bólintott. – Mindig is. Egészen kislánykorom óta mindig eljártam a templomba. Minden vasárnap énekeltem a templomi kórusban. – Egy pillanatra elkomorodott. – Ez hiányzik az egyik legjobban, mióta itt vagyok a szigeten. Mióta az eszemet tudom, a vasárnap reggeli programom az, hogy elmenjek a templomba. Nehéz kibírni így… De túlélem – mondta és közben oldalra nyúlt, hogy gyengéden megszorítsa a farkamat.

- Mit szeretnél a leginkább elérni az életedben? Mi az életcélod?

- Szeretném beteljesíteni azt, amit Isten tervez velem, bárhová is vezessen az utam – mondta magabiztosan. Egyértelműen nem ilyen válaszra számítottam egy tinédzser lánytól. De persze Lindsay távol állt attól, hogy egy átlagos tinédzser lány legyen.

- Miben vettél részt még az iskolában? A pompon-csapaton kívül, persze.

- A csapat lefoglalta az időm nagy részét az őszi és a téli szezonban. Egy évig játszottam a softball csapatban, de az nem jött be annyira. Úgyhogy aztán teniszeztem három évig tavaszonként.

- Jól teniszeztél?

- Aha – bólintott.

- Talán majd egyszer játszhatnánk egy meccset – mosolyogtam. – Kristanna is nagyon szeret teniszezni. Le merném fogadni, hogy szívesen játszana veled. Volt még valami?

- Dráma klub, évkönyvszerkesztő csapat és még pár egyéb. Mindemellett, együttvéve a munkáimmal, mindig nagyon elfoglalt voltam… Mindig volt valami feladatom. Ez is egy ok arra, hogy miért szeretek annyira itt lenni veled a szigeten. Itt sokkal könnyebbnek tűnik az élet. Sose éreztem még magam ennyire gondtalannak. Hiányzik a családom, persze, de attól még jól érzem magam.

- Ősszel elkezded majd az egyetemet, igaz?

- Ösztöndíjat kaptam az Ohiói Állami Egyetemre – válaszolta. – Mindig is tanár szerettem volna lenni, mióta csak az eszemet tudom, de az elmúlt időben a templomi elöljáróságon is gondolkodtam.

Akármennyit gondolkodtam rajta, egyre logikusabb döntésnek tűnt a részéről.

- Apu vitte a hivatalt egészen a haláláig – magyarázta. – Már régóta gondolkozom rajta, hogy átvegyem a helyét. Így a nyomdokaiba léphetnék. Szeretném azt csinálni, amit ő csinált. Szeretném szolgálni a közösséget. Úgy érzem, ez a sorsom. – Mosolyogva hallgattam tovább a szavait. – Azt hiszem, nincs sok időm gondolkodni a jövőmön. Vagy elkezdem ősszel a tanulmányaimat az egyetemen, vagy az elöljáróságnak szentelem az életem. Akárhogy is, embereken szeretnék segíteni.

- Csodás fiatal nő vagy – mosolyogtam rá. – Sosem hallottam még senkit így beszélni ilyen fiatalon. Csak az jár a fejedben, hogy másokon segíts. Ez csodálaton.

- Szeretek gyerekekkel foglalkozni – vont vállat. – Így érzem jól magam. Egy nap talán majd nekem is lesz pár.

A mosolyom még szélesebb lett. Elvégre egy nap én is szeretnék apa lenni. Lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy Lindsay-vel együtt neveljük a közös gyerekeinket. Egyre inkább olyannak tűnt a gondolat, mint egy valóra vált álom.

- Én is szeretem a gyerekeket – válaszoltam. – A nővéremnek három van. Valahányszor haza látogatok az Államokba, igyekszem minél több időt tölteni velük. A legidősebbnek, Tommy-nak nem sokára lesz a huszonharmadik születésnapja. – Majd csábos hangon hozzá tettem: - Csak nem találtam meg még a megfelelő nőt, akivel megállapodjak.

Néhány pillanatra csend telepedett ránk. Talán túl messzire mentem. Elvégre Lindsay annyira fiatal volt még! Bár nagyon vágytam rá, hogy tovább mélyítsük a kapcsolatunkat, talán több időt kellett volna adnom neki. Nem akartam tönkre tenni ezt a csodás reggelt.

Inkább témát váltottam. Megsimogattam Lindsay csodás melleit és rá mosolyogtam.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhes vagyok.

- Még korán van. Csak 5:50. Ilyenkor még nem szoktam evésre gondolni.

- Nem úgy éhes – nevettem fel és a combjai közé csúsztattam a kezem. – Én erre éhezem, drágám.

Lindsay felnyögött és széttárta a combjait, jobb behatolást engedve nekem. Mohón szájon csókoltam őt, hogy aztán az arcomat a combjai közé süllyesszem.

- Mmm! – dorombolta Lindsay, lábait a fejem köré fonva, miközben ajkaim rátaláltak a csiklójára.

Két ujjamat barlangjába csúsztattam és lassan löködni kezdtem belé. Isteni volt az érzés. Nem csak az az élvezet, amit a kényeztetése nyújtott, de a tudat is, hogy most ugyanabban az élvezetben részesítem, mint ő engem korábban.

Apró teste remegett és vonaglott alattam, ahogy ujjaim szilárdan végezték munkájukat benne. Hevesen zihált és teste egyre gyorsabb ütemben feszült meg, majd ernyedt el.

Pillanatról pillanatra változtattam a technikámon. Combjai belsejét csókolgattam, majd ismét visszatértem csiklójához, hogy aztán a vágatába nyaljak bele. Mivel Lindsay szoknyája még mindig sátorponyvaként övezte a fejemet, nem láthattam közben az arcát, de éreztem, ahogy egyre közelebb kerül a beteljesüléshez.

Combjai szorosan a fejemhez nyomódtak, ahogy felért a csúcsra, ujjaival pedig erősen a hajamba markolt. Amikor végül a tagjai elernyedtek, megkönnyebbülten felsóhajtott.

Boldogan rámosolyogtam, ahogy elterültem mellette a padlón és figyeltem, ahogy saját melleit simogatja. Még így, lestrapáltan is úgy nézett ki, mint egy címlaplány az egyenruhájában. Ennél jobban nem is nyűgözhetett volna le. Nem számított, hányszor szeretkezett már, továbbra is annak az ártatlan szűzleánynak tűnt, akit megismertem.

Gara Arias alias Lindsay

- Ó, váó…! Ez már nagyon kellett – morogta még mindig bágyadtan. Én pedig hozzá simultam és gyengéden megcsókoltam. – Ez csodás volt, Jeremy. És úgy tűnik, közben a vihar is abbamaradt.

- Felveszed majd máskor is az egyenruhádat a kedvemért? – kérdeztem reménykedve. – Nagyon szeretném később is újra látni a produkciódat.

- Neked bármit megtennék, Jeremy… - válaszolta Lindsay, gyengéden összecsókolva az arcomat. – Akár a nyár hátralevő részének minden percét is a veled való szeretkezéssel tölteném, ha azt akarnád.

Gondolataim elkalandoztak és már azt láttam magam előtt, milyen csodálatos lenne ez a lány menyasszonyi ruhában.

Folytatása következik!

Vége a XII. résznek!

Gyönyörök szigete XII. rész - Cicoma 4. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XII. rész 3. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 27.

*********************************************************************

Egy sor érzelem hullámzott végig rajtam a következő öt percben, amíg Lindsay visszatérésére vártam. Szinte teljesen elvesztettem az eszemet, és jó okkal. A gondolat, hogy a pompon-ruhájában szeretkezzek Lindsay-vel, teljesen beindított. A farkam hevesen lüktetett a nadrágomban.

Lindsay. A fiatal, édes kis Lindsay, aki épp csak megtanulta, hogy nyelje le a nedveimet. A pomponlány Lindsay. A testem már remegett a gondolattól, hogy hamarosan meglátom őt élőben az egyenruhájában. Volt valami észveszejtően izgató az egyenruhás lányokban… különösen, ha az pomponlány-egyenruha.

- Ó, egek…! – nyögtem fel, amikor meghallottam egy pár tornacipő kopogását a lépcsőn. Egy pillanattal később a vidáman mosolygó Lindsay libbent be a látóterembe. Mintha abban a pillanatban meghaltam volna, hogy az erotikus Mennyországba kerüljek.

- Helló, Jeremy! – üdvözölt daloló hangon. Arca elvörösödött zavarában. Kezében egy pár pompont tartott és rám villantotta legártatlanabb mosolyát. – Hogy tetszik az egyenruhám? Csak a te kedvedért vettem fel.

Vettem egy mély levegőt és felsóhajtottam. Számtalan gondolat kergette egymást a fejemben. Mondanom se kell, hogy Lindsay hihetetlenül vonzó volt a ruhájában. Egy vékony, hosszúujjú fehér pólót viselt, alatta egy zöld V-nyakú trikóval, amin két sárga csík díszelgett a vállainál és még egy pár a két oldalán. Az iskola neve és emblémája formás mellein terpeszkedett.

A hozzá passzoló szoknya is zöld-sárga volt és könnyedén lebegett a lábai körül, ahogy lépkedett, látni engedve azonos színű bugyiját.

Ha lehet, csak még jobban kívántam őt most, mint valaha.

- Egek, Lindsay…! – nyögtem fel. – Gyönyörű vagy.

Komolyan gondoltam. Legszívesebben most rögtön megragadtam volna ezt a lányt, hogy soha többé el se eresszem.

Volt bármi is benne, amit ne szerethettem volna? A lófarkától kezdve, a csábos arcán és szexi száján keresztül… A mosolya egyszerűen elvarázsolt. Aki egyszer megcsodálhatta azt a fenséges alakot, az soha többé nem felejtette el. Nem is csoda, hogy Trish fülig belé zúgott. Hamar rá kellett jönnöm, hogy én is ugyanúgy érzek.

Lindsay kuncogni kezdett a saját, utánozhatatlan stílusában, ahogy körbefordult, megmutatva nekem a szerelését. Aztán összeszorította melleit a pólóján keresztül és felsóhajtott. Pontosan tudta, mennyire felizgat, és élvezte, hogy az irányítása alatt tarthat.

Finoman gyűrögetni kezdte szoknyája peremét, ismét bepillantást engedve a bugyijára. Nyeltem egy nagyot és egy pillanatra sem tudtam levenni a tekintetem róla.

- Ezt akarod?

- Nagyon – bólintottam tátva maradt szájjal.

- Rájöttem – nevetett fel ő. – De először… szeretnék bemutatni neked egy kis produkciót, oké?

Amikor nem válaszoltam, talán azért, mert teljesen megbabonázott ez a vonzó jelenség itt előttem, Lindsay magától is a szoba közepére lépett. Egymáshoz nyomta zöld-sárga pomponjait, majd nyelt egyet és vett egy mély levegőt. Egyértelmű volt, hogy doha nem mutatott még be senkinek egyéni produkciót. Hirtelen Pamelának képzelte volna magát, aki abból él, hogy másoknak mutogatja magát? Viszont ennek ellenére se volt semmi oka, hogy ideges legyen. Hiszen velem volt.

Lindsay tánca eleinte egy kicsit merev volt, ahogy ringatta magát a képzeletbeli zene ütemére. Talán ez a rendkívül félénk és visszahúzódó lány azon merengett, hogy is kerülhetett egy ilyen szituációba. Vagy talán volt valami hátsó szándéka is a kis performanszával?

Próbáltam oldani az idegességét néhány felé küldött meleg mosollyal, ami el is érte a hatását. Szemmel látható volt, ahogy lassan kezdett felengedni.

Maga előtt tartotta a két pompont és hevesen mozgatta őket. Riszálni kezdte feszes kis fenekét, hullámzásba hozva falatnyi szoknyáját.

- Add ki… a lelked…! Engedd az energiát áramlani! – kántálta az előadása mellé a focicsapat indulóját. Hamvas mellei szemkápráztatóan hullámoztak felsője alatt. – Add ki… a lelked…! Hajrá csapat! Hajrá, hajrá!

Néhány magas rúgással nyomatékosította szavait, betekintést engedve apró bugyijára.

- Nézd az eredményt…! Igen, kérünk még! Igen, nem vagyunk telhetetlenek…, csak épp kicsit kapzsik![1]

Amikor lepillantott, és felfigyelt a combjaim között növekvő dudorra, megnyalta az ajkait és enyhén kidugta a nyelvét is. Úgy tűnt, lassan kezdi megérteni, milyen hatással is van rám.

A tekintete szinte vibrált a vágytól, ahogy a földre ereszkedett, bemutatva egy tökéletes spárgát. A csábos előadás hamarosan csak még tovább fokozódott, ahogy szoknyája elejét felrántotta egészen a hasáig. Fülig pirulva rám mosolygott, miközben én bugyija átnedvesedett elejét bámultam.

Hamarosan vett egy lendületet és ismét talpra állt. Teste tovább ringott a néma ütemre, miközben eldobta a pomponokat és mindkét kezével a melleit kezdte masszírozni a felsőjén keresztül. Szoknyája minden mozdulatnál meglebbent, egyszerűen elvéve az eszem.

Ismét felkapta a pomponjait és tovább folytatta csábos táncát, egy pillanatra sem hagyva abba feneke riszálását. A hátát fordította felém és enyhén előre dőlt, kidugva a fenekét.

- Szorítsátok őket hátra! Szorítsátok őket hátra! Egészen hátra! – ugrált vidáman, arcára pedig szikrázó mosoly ült ki. – Ki fog nyerni ma? Mi fogunk! Mi fogunk! – Lófarka hullámzott a levegőben, időről időre a szemeibe csapódva. – Ki fogja leszopni a farkad ma? Én fogom! Én fogom!

Képtelen voltam tovább ellenállni a késztetésnek, így hát felálltam a padlóról és közelebb léptem hozzá, gyorsan elkapva Lindsay karjait. Szájához nyomtam az enyémet egy mohó, szenvedélyes csók erejéig. Miközben ő elhajította a pomponjait, mélyen a szájába toltam a nyelvemet. Kezeim önálló útra indultak, megragadva formás fenekét és finoman masszírozni kezdtem azt.

Bármennyire is érzékeny és visszahúzódó volt, Lindsay hamar bebizonyította, mennyi agresszivitás szorult belé, amikor egymáshoz simuló testeink közé tolta a kezét és benyúlt a nadrágomba, hevesen megmarkolva a gatyámon meredező duzzanatot. A csókban szakadatlan szenvedélyemet hasonlóval viszonozta, nyelvét az enyémhez simítva. Ahogy ott álltunk a kanapé előtt, még az egyik lábát is a derekam köré font, miközben tovább masszíroztam a combját és csodálatos fenekét.

- Ez miattam van? – szakította ki száját a csókból és gyengéden megmarkolta erekciómat. – Olyan nagy…! Miattam ilyen merev?

- Tudod, hogy igen, drága – ziháltam.

- Feküdj le a padlóra a kedvemért! – irányított. Egy pillanatra megdermedtem. Képtelen voltam levenni kezeimet csodás fenekéről. Lindsay pedig csak kuncogott és ismét megcsókolt, míg végül nagysokára engedelmeskedtem a kérésének. Amikor leültem a földre, ő megragadta a sortomat és egy gyors mozdulattal lerántotta rólam.

Szemei azonnal lefelé rebbentek, tekintetét rászegezve lüktető farkamra és elégedetten morogva megnyalta az ajkait.

- Szereted a fenekem fogdosni? – incselkedett, ismét megemelve a szoknyája peremét, betekintést engedve nekem alá. – Nagyon tetszik neked odalenn, nem igaz?

- Tudod, hogy így van – krákogtam.

- Igen. Nagyon is tudom – dorombolta, csillogó szemeit erekciómra szegezve. – De tudod mit? Én is imádom a te hatalmas, kemény farkadat. – Ismét megnyalta az ajkait, majd hozzátette: - Különösen szeretem a számba venni.

Felnyögtem a szavai hallatán, azonban közben továbbra is töretlenül bámultam Lindsay gyönyörű alakját. Lazán lófarokba kötött fürtjei, kislányos arca, azok a lélegzetelállító szemek, az ártatlan mosolya és hófehér fogai egy igazi istennővé tették.

Bár még csak tizennyolc éves volt, mégis egy igazi érett nő aurája lengte körül. A pomponlány-öltözéke ezek után már csak hab volt a tortán. Az a ruha csak még jobban kiemelte a szépségét. Ami pedig az egészet csak még jobbá tette, hogy nem is félt használni rajtam a csáberejét. Végre kitört a kagylóhéjából.

Miközben ezen merengtem, ő nem is vesztegette az időt, csak némán négykézlábra ereszkedett, hogy a szájába vegye lüktető farkamat és hevesen szopni kezdje. Selymes ajkai érzékien mozogtak szerszámomon, ismét kellemes bizsergéssel töltve meg testemet.

Ujjait szerszámom töve köré fonta és szilárdan tartotta azt a szájában. Mindeközben pedig tekintete egy másodpercre sem engedte el az enyémet.

Még mindig nyöszörögve az élvezettől, beletúrtam Lindsay hajába, majd megragadtam a lófarkát. Lindsay tele szájjal kuncogott, majd szó nélkül tovább folytatta munkáját.

Hamarosan aztán elengedte a farkamat és saját melleit kezdte markolászni, miközben ajkai töretlenül fel-le mozogtak árbócomon. Válaszként én nem voltam képes semmi másra, csak elégedett nyöszörgésre. Egyértelmű volt, hogy Lindsay rengeteget tanult abból, amit múlt csütörtökön tapasztalt Trish szakszerű irányítása alatt. Kétség sem férhetett hozzá, hogy gyorsan tanult.

Csak figyelhettem őt, ahogy érzéki ajkaival egyre közelebb lök a gyönyörhöz. Akár oda is üríthettem volna a táramat a szájába, Lindsay pedig valószínűleg nagyon örült is volna neki. Nekem azonban más terveim voltak. Más, sokkal jobbak.

- Feküdj az ágyra, kedvesem! – kértem. – A hátadra!

Már attól is majdnem eldurrantam, ahogy figyeltem őt közben. Olyan észvesztően gyönyörű volt a ruhájában, hogy az teljesen elvette az eszemet.

Ahogy elhelyezkedett a kanapén és rám nézett, láttam a szemén, hogy azonnal rájött mit tervezek, miközben ott álltam, a farkamat markolászva.

Egyikünk se szólt egy szót se, miközben oda léptem hozzá, ő pedig engedelmesen kinyitotta a száját, ismét magába fogadva szerszámomat. Egyértelmű volt, hogy élvezi a helyzetet. Kellhetett nekem ennél több.

Egyik kezemmel irányba tartottam a farkamat, miközben a másikkal egyik mellét markolásztam. Hamarosan pedig az élvezet elérte az elviselhetőség határát. Egy pillanat múlva hangosan felnyögtem és telepumpáltam Lindsay száját a nedveimmel. Lehunytam a szemem és hátravetettem a fejem, kiélvezve minden pillanatot.

- Mmm! – dorombolta. – Ez mennyei volt.

Szükségem volt néhány pillanatra, amíg kitisztul a fejem, majd tettem egy lépést hátra és mosolyogva mámorító arcába néztem.

- Jobb lesz, ha hozzá is szoksz… Azt hiszem, nekünk kettőnknek sok hasonlóban lesz még részünk a nyaralás vége előtt.

- Nem akarok semmi mást, csak veled szexelni július végéig – jelentette ki vigyorogva. – Ez minden vágyam.

Miközben beszélt, hátra nyúlt és kibontotta a haját. Megrázta a fejét, kényelmesen elrendezve tincseit a vállain.

- Szeretnéd a puncimat is birtokba venni? – Egy pillanatra a lélegzetem is elakadt a szavaitól. Még a szempilláit is megrebegtette közben. – Tudom, hogy hét különböző emberrel is szeretkeztem múlt éjjel, de még többet szeretnék. Sokkal többet. Te nem így vagy vele?

- Én csak téged akarlak – válaszoltam rekedtes hangon, miközben farkam lassan ismét életre kelt. – Birtokba akarom venni a tested minden négyzetcentiméterét, amit csak lehet…

Ő erre csak mosolygott és közben felemelkedett a kanapéról, tekintetét rám szegezve.

- A bugyim lekerül, de a szoknya fennmarad. Nem hiszem, hogy lenne bármi kifogásod azellen, hogy az egyenruhámban tegyél magadévá. – Nyeltem egy nagyot, ahogy figyeltem, miközben a szoknyája alá nyúl és letolja a falatnyi ruhadarabot egészen a bokájáig. Egyik lábával kilépett belőle, majd a másik lábával fellendítette a kezébe… Egek! Ennél érzékibben nem is csinálhatta volna.

Ezek után szó nélkül megfordult és ismét elterült a padlón. Négykézlábra helyezkedett és mosolyogva hátra pillantott a válla felett, érzéki fenekét ringatva felém.

- Gyerünk, Jeremy! Csak rád várok.

Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy eléri a célját. A farkam már ismét merev volt és készen állt az akcióra. Ha ő azt akarta, hogy belé hatoljak, egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy csalódást okozzak neki.

Mögé léptem és mélyen belé mártottam szerszámomat. Két kézzel megragadtam a csípőjét és kiélveztem forró vendégszeretetének minden mámorító pillanatát.

Lindsay hátra lökte a fejét és hangosan felnyögött, ahogy mozogtam benne, hamarosan pedig, tovább fokozva bennem a hevületet, átvéve löködésem ütemét, mozgatta ő is a testét. Valahol az agyam hátuljában azon merengtem, vajon a többiek nem ébrednek-e fel hangos nyögéseink zajára.

Lindsay pillanatokon belül felért a csúcsra és remegve roskadt össze a padlón, eközben azonban, valami csoda folytán, a farkam egy centivel sem csúszott kijjebb barlangjából.

Miközben hangosan nyöszörgött az élvezettől, én tovább pumpáltam őt hátulról, míg végül belé nem pumpáltam minden nedvemet. Pár pillanatig még benne tartottam a szerszámomat, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy mindent kiengedtem magamból. Csak aztán húzódtam vissza, hogy a helyére igazítsam szoknyáját és pajkosan megpaskoljam fenekét. Kétségem sem férhetett hozzá, hogy mindketten elégedettek voltunk a végeredménnyel.

Folytatása következik!

---

[1] Magyarul kicsit hülyén jön ki a dolog. Az angol eredetinek a lényege az ütemes rímelés (Check out the score… yeah, we want some more! Yeah, we ain’t needy, needy… we’re just greedy, greedy!). Versekben viszont sosem voltam jó, szóval bocsássátok meg, hogy nem sikerült rímelve lefordítani! Ha valakinek van esetleg ötlete rímbe szedett fordításra, az ossza meg velünk nyugodtan!

Gyönyörök szigete XII. rész - Cicoma 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XII. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 27.

*********************************************************************

Lindsay hirtelen körbepillantott a helyiségben, majd hirtelen kiszúrt valamit. – Ó…! Nézd! – Kibontakozott az ölelésemből és odamászott a kanapéhoz, hogy egy kis rózsaszín könyvecskével térjen vissza. Nem tudom, hogy kerülhetett oda. Az biztos, hogy nem én hagytam ott. Lindsay az ölembe tette és boldogan elmosolyodott. – Ez egy kis fotóalbum, amit magammal hoztam – magyarázta. – Bizonyára itt felejtettem tegnap. Vannak benne képek az egész családomról és pár barátról is.

- Ó! – válaszoltam kíváncsian.

- Szeretnéd végig nézni velem?

- Ugye most csak viccelsz? – válaszoltam. – Hát persze, hogy igen. Nagyon szeretném.

- Lehoztam tegnap, hogy Trish és Devon megnézhessék – magyarázta, miközben kinyitotta az első oldalon. – Élvezték, hogy együtt nézegetjük. Érdekelte őket a családom.

- Le mertem volna fogadni – bólintottam és félrebillentettem a fejem, hogy jobban megnézhessem az első képet. Egy tökéletes portré volt Lindsay-ről, ahogy enyhén félre fordítja a fejét és gyönyörű szemei együtt mosolyognak ajkaival.

- Ez az iskolai tablóképem – magyarázta. – Tetszik? Ez az egyik legjobb kép rólam. Múlt októberben készült. Tizenhét voltam akkor… Kicsit kevesebb, mint két hónappal a tizennyolcadik születésnapom előtt.

- Imádom – válaszoltam. – Kinek ne tetszene egy ilyen gyönyörű arc? – Lindsay elpirult és rám mosolygott. – Le merném fogadni, hogy te voltál a bálkirálynő a szalagavatón… nem igaz? Nagy összeget tennék rá, hogy toronymagasan nyerted a szavazást.

Lindsay ismét elpirult és elfordította a tekintetét, majd válasz helyett csak lapozott egyet.

- Ezen a képen a három testvérem van. Gina, Jennifer és Alison.

- Egyértelműen Alison a legszebb a csapatból, ha engem kérdezel. Persze ő hasonlít a legjobban rád is, szóval nem meglepetés. – Lindsay csak mosolyogva csóválta a fejét. – Mennyi idős is most?

- Tizenhat. Ő a kisbaba a családban. Jennifer huszonhárom, Gina pedig húsz. Jennifernek már van egy kisbabája is. Viszont nem rég haza költözött, miután egy éve szétmentek a férjével. Pont azelőtt, hogy Apu meghalt.

- Szóval a kis Lindsay már nagynéni? – nevettem fel. – Hogy hívják a gyereket? Kisfiú vagy kislány?

- Lány… Katherine… Tizenegy hónapos.

- Gondolom sokat vagy vele.

- Ó igen! – bólogatott Lindsay. Odakinn ismét lecsapott egy villám, ő azonban csak tovább beszélt: - Igazából Alisonnal folyamatosan azon harcolunk, hogy ki lehessen többet a babával – kuncogott. – Mindketten folyton vigyázni szeretnénk rá, amikor Jenn épp dolgozik. Imádok vele játszani… De Alison is.

Felnevettem, ahogy elképzeltem, amint a két lány tépi egymást a baba miatt. Ebben a tekintetben bizonyára Alison nagyon boldog volt, hogy Lindsay eltűnt otthonról hat hétre. Így ő maradt egyedül a bébiszitteri szerepre.

- Azt mesélted, hogy a másik nővéred, Gina, Coloradóban élt, amikor apukád meghalt. Ő is hazajött Ohióba azóta?

Lindsay bólintott.

Gara Arias alias Lindsay

- A Coloradói Állami Egyetemen tanult. Nagyon szerette, de úgy érezte, nagyobb szükség van most rá otthon. Most ő segít be a ház körül. Most együtt lakunk mind az öten Anyuval. Egy csapat vagyunk.

Ismét lapozott egyet az albumban és elmosolyodott, ahogy a következő sor fényképre pillantott. Mindegyik őt ábrázolta egy középkorú férfi társaságában.

- Ez mind rólam és Apuról készült – magyarázta, majd összevonta a szemöldökét egy pillanatra, mielőtt rábökött volna az egyik képre. – Ez volt az utolsó közös képünk…

Halkan felmordultam és megráztam a fejem, ahogy a boldog apa-lánya párosra pillantottam, amint felhőtlenül néznek a kamerába, mint akiknek semmi gondjuk nincs a világon.

- Nagyon sajnálom, kicsim… Apukád nagyon boldognak tűnik… Energikusnak. Élettel telinek. Nagyon sajnálom. Hatalmas tragédia lehetett ilyen fiatalon elveszíteni.

- Negyvenhat éves volt… - motyogta Lindsay kifejezéstelen hangon. – Sosem fogom megérteni, miért kellett ilyen hirtelen meghalnia. Mindig is azt hittem, örökké fog élni. Egyik nap még viccelődtünk a reggelinél suli előtt… nem volt semmi gond, minden átlagos volt. Azt mondtam neki, hogy szeretem, aztán elmentem iskolába. Későn értem haza délután és… és Apu akkor… akkor már… már nem élt… Ott feküdt a kanapén és…

Úgy tűnt, mint aki mindjárt elsírja magát, de végül visszatartotta a könnyeit. Szorosan magamhoz öleltem őt és a mellkasomba fúrta az arcát. A napnál is világosabb volt, mennyire isteníti az apját és mennyire hiányzik neki. Még mindig sokként érte, hogy nincs többé.

- Van itt pár kép a szüleimről is együtt – folytatta végül szipogva, visszafordulva az albumhoz. – Anyu pár hónapja töltötte be a negyvenhatot. Nagyon korán házasodtak össze. Anyu huszonhárom volt, amikor Jennifer született. Az esküvőn még csak tizennyolc volt. Pont mint én most.

- Az édesanyád nagyon vonzó jelenség – jegyeztem meg. – Pontosan látszik, honnan örökölted a külsődet. – Lindsay még mindig levertnek tűnt, úgyhogy igyekeztem felvidítani egy homlokára adott csókkal. – Bárcsak ott lehettem volna, amikor apukád elment! Megtettem volna mindent, hogy jobban érezd magad. Ugye tudod?

Lindsay halkan szipogott.

- Bárcsak soha ne is ment volna el! Én ezt kívánom.

- Nos… igen – bólintottam. – Az lenne a legjobb. De biztos vagyok benne, hogy még mindig veled van. A lelke vigyáz rád. Biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke arra a gyönyörű ifjú hölgyre, akivé váltál. Biztosan most is néz téged odafentről.

- Úgy… úgy gondolod?

- Tudom, édesem. Tudom. Nagyon kedves vagy, rendes és aranyos. Egy cseppnyi rosszindulat sincs benned. Ha az én lányom lennél, én nagyon büszke lennék rád. Tudom, hogy apukád is az.

Lindsay halványan rám mosolygott.

- Köszönöm, Jeremy. Szeretném hinni, hogy Apu mindig velem lesz. Néha úgy gondolok rá, mint az őrangyalomra… aki figyel engem… és gondoskodik róla, hogy biztonságban legyek.

- Veled is van – biztosítottam.

- De azt kívánom, bárcsak még mindig élne…

- Tudom, kicsim. Tudom. Én is…

- Ha Apu még mindig élne, most nem lennék itt… - jelentette ki. – Egyáltalán nem jöttem volna el a szigetre, mert nem lenne szükségem a pénzre, hogy kisegítsem a családomat. Soha még csak meg se fontoltam volna, hogy ide jöjjek. Akkor sosem találkoztunk volna egymással, Jeremy.

Megráztam a fejem.

- Nem érdekel. Bár nyilvánvalóan nagyon örülök, hogy itt vagy, szívesen feláldoznám az együtt töltött időt azért, ha apukád még mindig élhetne. Ez nem is lehet kérdés. Egyáltalán nem vagyok önző. És Trish is, bármennyire vágyik rád az életébe, teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyanígy érez. Pontosan azért, mert nagyon sokat jelentesz neki. Az, hogy az apukád itt lehessen és gondoskodhasson rólad, anyukádról és a testvéreidről, sokkal több, mint amit én valaha is nyújthatok neked.

Lindsay összeszorította az ajkait és megvonta a vállát, majd újra lapozott az albumban.

- Itt vagyok én Magannel.

Elmosolyodtam a kép láttán, ami Lindsay-t ábrázolta egy fiatal barna lánnyal, aki ugyanolyan bolti egyenruhát viselt, mint ő, és mindketten szélesen mosolyogtak a kamerába.

- Együtt dolgoztok Megannel?

- Ühüm – bólintott Lindsay, gyorsan tovább lapozva. A szemeim majd kiugrottak a helyükről a következő kép láttán. – Ez az egyetemi pomponlányos képes. – Alig kaptam levegőt és úgy bámultam a képre, akár egy idióta. Abban a falatnyi dresszben Lindsay csak még vonzóbb volt. – Mindig is szerettem a pompon-csapatban lenni. Talán azért is jelentkeztem pont erre az egyetemre, mert ott megint pomponlány lehettem – mosolygott rám zavartan. – Minden rendben, Jeremy?

Megköszörültem a torkomat, majd megráztam a fejem, igyekezve magamhoz térni. Olyan érzés volt, mintha elvakított volna egy iskolabusz. – Sajnálom, Lindsay. Csak magam elé képzeltelek… a pomponlány-ruhádban… Ennyi az egész.

Zavartan összevonta a szemöldökét.

- Hogy érted?

- A pomponlányok mindig is nagy hatással voltak rám – magyaráztam, továbbra is a képet bámulva. Egek… mit meg nem tettem volna, hogy beugorhassak abba a képbe és leteperhessem Lindsay-t a pomponlány-ruhájában!

- Szereted a pomponlányokat, Jeremy?

Alig tudtam elszakítani a tekintetem a képtől, hogy Lindsay szemébe nézzek.

- Igen. Nagyon. Szerintem minden normális férfi rajong az ötletért, hogy egyszer egy csinos kis pomponlánnyal lehessen. Szokványos fantázia. Mióta az eszemet tudom, álmodozok erről. De sose volt lehetőségem valóra váltani.

Lindsay merengve nézett rá.

- Abból a sok pénzből, amid van, akár vehettél is volna magadnak egy pomponlányt.

- Abban mi a móka? – ráztam a fejem. – Úgy a jó, ha igazi. Nem valami művi, összebarkácsolt. Valaki olyasvalakit szeretnék, akit ismerek és törődök vele. Az teszi különlegessé-

Lindsay kisimított néhány tincset az arcából és rám nézett.

- Eláruljak egy titkot? Tudod, magammal hoztam a régi pomponlány-ruhámat a szigetre. – Az állam szinte a padlóig zuhant ezen szavak hallatán. – Talán fölvehetném… ha szeretnéd…

Mondanom se kell, hogy a szívem majd kiugrott a mellkasomból az izgatottságtól.

- Te… te elhoztad… a ruhádat… magaddal a… szigetre? – hebegtem. Próbáltam összeszedni magamat, de nehezen ment. – Nem kellett volna… Nem kellett volna azt vissza… visszaadnod, amikor elvégezted az iskolát?

- De – kuncogott Lindsay. – Kellett volna. De olyan sokat jelentett nekem, hogy megegyeztem az edzőnkkel, hogy megvehessem az iskolától. Nem tudtam csak úgy egyszerűen visszaadni.

Lenyűgözötten bámultam Lindsay-re, ahogy ő csábosan kuncogott. Próbáltam elképzelni, hogy tudnék ellenállni, ha meglátnám őt az egyenruhájában.

Ő pedig csak ismét felnevetett.

- Felmehetek érte a szobába és talán előadhatnék neked néhány mutatványt is. Szeretnéd?

Képtelen voltam megszólalni, úgyhogy csak lassan bólintottam.

- Akkor csak várj itt! – nevetett. – Vihar vagy nem vihar, pár perc és itt leszek. Te csak ülj itt addig! Előadok neked egy táncot, hogy valóra válhasson az álmod.

Folytatása következik!

Gyönyörök szigete XII. rész - Cicoma 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XII. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 27.

*********************************************************************

Lindsay megfogta a kezem, én pedig levezettem őt a lépcsőn a nappaliba. Egy szál bő pólóban olyan törékenynek tűnt, ahogy mellettem sétált! Annyira vágytam rá, különösen a múlt éjszakai orgia után. Azonban nem ez volt a megfelelő hely és idő, hogy ezzel előhozakodjak. Talán majd hamarosan…

Ismét lecsapott egy villám odakint, azonban ezúttal nem úgy tűnt, mintha különösebben zavarta volna Lindsay-t. A nappali eléggé a ház belsejében volt ahhoz, hogy letompítsa Természetanya tombolásának hangjait. Sokkal jobb volt, mint odafenn, a hálószobában. Mégis…

- Karolj át, Jeremy! – könyörgött Lindsay, miközben a derekam köré fonta karjait és a vállamra hajtotta a fejét, miközben lehúzott a padlóra. Azok a tengerkék szemek fényesen csillogtak, ahogy felpillantott rám. – Beszéljünk valami másról inkább! Ne a viharról! Nem akarok rá gondolni sem.

Lassan bólintottam.

- Rendben. – Gyengéden megcsókoltama feje búbját. – Szerencsétlenek a körülmények, azt hiszem. De örülök, hogy veled tölthetem az időt ma reggel. – Lindsay ismét a szemembe nézett, miközben folytattam: - Egyébként is mindig olyan, mintha Trish-sel elválaszthatatlanok lennétek. Lehetetlennek tűnik, hogy egymás nélkül találjak bármelyikőtökre is.

- Igaz – bólintott Lindsay. – Trish olyan nekem, mint egy nővér, mióta ide érkeztünk a szigetre. Lassan már csak akkor nem vagyunk együtt, amikor karate-edzést tart Kristannával reggelenként. Tudod milyen, amikor az edzésről van szó. Történhet bármi, Trish-nek muszáj megejtenie a napi edzését. Ez a mindennapi rutinja kötelező része. Formában akarja tartani magát akkorra, amikor visszatér a munkájához Torontóban.

Sara Sampaio és Josephine Skriver alias Trish és Lindsay

- A fitnesz-edzésekhez? – kérdeztem, bár pontosan tudtam, hogy erről van szó.

- Pontosan – bólintott Lindsay. – De Trish-t nem csak a munkája miatti kötelességtudat hajtja. Azért csinálja, mert élvezi. – Szipogott egy keveset, mielőtt folytatta volna: - Tegnap három órát töltöttem mellette és figyeltem közben. Az a nő olyan, mint egy gép, ha a tréningről van szó. Úgy tűnt, mintha tejesen hozzá nőtt volna a lépcsőzőgéphez. Én sosem tudnám ezt végig csinálni… Túl fárasztó lenne. Én… valószínűleg két percig bírnám, mielőtt teljesen lefáradok.

- Szerintem semmi gond nincs ezzel – jegyeztem meg. – Persze Trish erős és sportos, de így is rendelkezik minden szükséges női adottsággal.

- Azokra a gyönyörű nőkre emlékeztet engem, akiket a fitnesz magazinok címlapjain lehet látni – motyogta Lindsay. – Amikor a szupermarketben dolgoztam, mindig elmentem az újságos stand előtt melóba menet és vetettem néhány lopott pillantást azokra a képekre.

- Egyáltalán nem lennék meglepve, ha egy olyan címlapon látnám viszont Trish-t. Mindene megvan hozzá. Amúgy, ha annyira tetszettek, nem vettél meg soha egyet sem, hogy otthon is nézegethesd?

Lindsay egy pillanatra habozott, majd beharapta az alsó ajkát. Tisztán éreztem, hogy szeretne mondani valamit, csak bizonytalan, hogy tényleg bölcs lenne-e vagy sem. Ha tényleg ez volt a helyzet, végül a nyíltság mellett döntött.

- A májusi Iron Man magazint… - kezdte. – Három héten keresztül, amikor elmentem minden nap a stand előtt, alig bírtam elszakítani a tekintetem tőle. Meg kellett vennem, mielőtt kijön az új szám és ezt leveszik a polcokról.

- Ó! Mi volt benne olyan különleges?

Lindsay bizonytalanul rágcsálta az alsó ajkát.

- A címlaplány. Az a lány… az a nő a borítón abban a piros bikiniben. Háttal állt a kamerának, a válla felett hátra pillantva valami izompacsirta melák mellett. Teljesen… teljesen lenyűgözött az első pillanattól kezdve, hogy megláttam. Ahogy… ahogy kinézett abban a bikiniben. Egyszerűen… egyszerűen elvette az eszem. A nevére is emlékszem… Samantha Ann Leete-nek hívták. A… a feneke… abban a bikiniben… Trish is rá emlékeztet. Ugyanaz a testalkat. Még… még mindig gyakran álmodok azzal a képpel.

- Váó! Kíváncsivá tettél – mosolyodtam el. – Muszáj lesz rákeresnem a neten. Samantha Ann Leete, azt mondod? – Lindsay arca elvörösödött pajkos hangom hallatán. – Biztos kivágtad azt a képet és kiragasztottad a szobád falára, hogy annak a látványára kelj és aludj el.

Lindsay hevesen rázta a fejét.

- Egek! Dehogy.

- Mondhattad volna anyukádnak és a testvéreidnek, hogy a srác miatt van a képen, nem a lány miatt. – Persze, ontottam magamból a használhatatlan ötleteket, de mókás volt figyelni Lindsay reakcióit.

- Anyukám sosem értette volna meg – fintorodott el. – Furának tartotta volna, hogy egy bodybuilding-posztert tegyek ki a falamra. És mi lenne a barátaimmal, akik átjönnek? Én… nem tudom, Jeremy. Nem akartam, hogy bárki is azt higgye, vonzódom az ilyen izmos fickókhoz. Zavarba ejtő lett volna. Ráadásul igazából egyáltalán nem is érdekelnek. Egyedül az a lány a címoldalon…

Átöleltem Lindsay vállát és ismét megcsókoltam a fejét.

- És ha elmondtad volna mindenkinek, hogy nem az az izompacsirta érdekel a képen, hanem a lány?

- Persze – kacagott fel Lindsay, egy pillanatra elhúzódva tőlem, hogy a szemembe nézhessen. – Sosem tennék ilyet, Jeremy. Mire észbe kapnék, már az egész város arról beszélne, hogy a lányokat szeretem. A hírnevem romokban heverne.

Megvontam a vállamat.

- Én nem értek az ilyenekhez. Én úgy látom, hogy csak azt érhetted volna el vele, hogy a környék összes biszexuális és leszbikus lánya felfigyel rád. Lett volna egy csomó új barátod, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Nem kellene bujkálnod és megjátszanod magad. Adhatnád önmagadat. – Egy pillanatra elhallgattam, majd elmosolyodtam. – Viszont… várj csak! Nem jó. Akkor nem jöttél volna el a szigetre.

- Rátapintottál a lényegre – kuncogott Lindsay. – A szigetet tekintve legalábbis. A többit illetően nem… Talán végül olyan leszek, mint Pamela és Devon… Sosem akarom majd elhagyni ezt a szigetet. – Éreztem a hangján, hogy nem beszél komolyan, csak kimondja, ami az eszébe jut.

- Én semmire nem vágynék jobban, mint hogy itt maradj velem. Gondoskodnék rólad életed hátralevő részében. Elhalmoználak mindennel, amire csak vágysz. – A következő pillanatban már legszívesebben képen töröltem volna magam. Ez már túl sok volt egyszerre.

Lindsay arcán látszott, hogy nem is tudja, hogy reagáljon. Teljesen váratlanul érték a szavaim és nem is tudott mit válaszolni rá. Vissza kellett fognom magam és valahogy visszaterelnem a beszélgetést egy biztonságos témához.

- A magazinról beszéltél az előbb. A te arcod is tökéletesen illene valamilyen kozmetikai magazin címlapjára… Talán egy divatmagazinéra is. Ha lenne ilyen, én biztos kitapétáznám vele a szobámat – nevettem fel. – Úgy aludnék el, hogy téged bámullak és csodaszép álmaim lennének.

- Ó, ugyan már, Jeremy! – próbálta nevetéssel elleplezni zavarát. – Nem vagyok én olyan szép!

- Megőrültél?

- Hogyan?

- Megőrültél? – ismételtem meg. – Néztél már valaha tükörbe? Gyönyörű vagy. Meg se próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről!

- Ó, Jeremy!

- Az arcod olyan friss és üde! – mondtam. – A bőröd egyszerűen kicsattan az egészségtől. A fogaidnál fehérebbet soha nem láttam és minden porcikádból süt a szépség. Olyan vagy, mint egy valóra vált álom.

- Jeremy…!

- Sose gondoltál rá, hogy modellkedj?

- Nem – kuncogott.

- Pedig kellett volna.

- Ugyan! Hagyd már abba!

- Egy olyan szépség, mint te, csodásan festene bármelyik divatkatalógusban. – Lindsay a szemeit forgatta, de közben a mosolya fülig ért. – Vagy… egy falatnyi bikiniben a nyári melegben…

- Úgy beszélsz, mint egy igaz pasi – mondta, miközben a kezem a mellére siklott és gyengéden megmarkoltam. – Hagyd abba!

Felnevettem azonnali reakciójától.

- Nos, remélem is, hogy igazi pasinak hangzottam. Elvégre az vagyok.

- Méghozzá a lehető legjobb – bólintott Lindsay az ölelésembe bújva. Még a nyakamat is megcsókolta, mielőtt elhúzódott volna. – Ó, Jeremy! Mégis mit kezdjek veled?

- Amit csak akarsz. Ezen a téren maximálisan alkalmazkodok.

Ismét lecsapott egy villám a közelben, ezúttal azonban Lindsay vett egy mély levegőt és elmosolyodott.

- Nem fogom engedni, hogy a vihar azt tegye velem, mint korábban. Messze nem olyan rossz idelenn. Pont ahogy mondtad, Jeremy. És ami még fontosabb, te is itt vagy velem. Biztonságban érzem magam melletted. Nagyobb biztonságban, mint bárkivel.

Ezektől a szavaktól egyszerűen ragyogtam.

- Köszönöm, drága.

- Nem. Én köszönöm.

Folytatása következik!

Gyönyörök szigete XII. rész - Cicoma 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XI. rész 3. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 27.

*********************************************************************

Azt a csodálatos orgiát követő reggelen, amikor hét gyönyörű hölgy vetette rám magát egyszerre, egy égzengető villámlás ébresztett, amibe hajnali negyed hatkor az egész ház beleremegett. Azonnal felültem az ágyban, realizálva, hogy a kisülés alig negyed mérföldnyire csapódhatott a földbe.

Bár erős késztetést éreztem, hogy kikeljek az ágyból, a testem makacsul ellenállt. Nemhiába, az előző tíz nap nagyon sokat kivett belőlem ezeknek az észveszejtő hölgyeknek a társaságában. Ennek eredményeként pedig rendkívül kimerült és elgyötört lettem. Így hát csak ücsörögtem az ágy szélén és bámultam az odakinti medencét a padlótól a plafonig érő ablakaimon keresztül. Ez a sziget maga volt a földi paradicsom, azonban így sem volt immúnis a térségre rutinszerűen lecsapó viharokra.

Az eső, ami előző délután és este lecsapott ránk, egy pillanatra sem enyhült. Ami pedig még rosszabb, szüntelenül szikráztak körülöttünk a villámok és úgy dörgött az ég, mintha ágyúkat sütögetnének el az udvaron.

A szigeten töltött tizenhét évem alatt már hozzászoktam az ilyen viharokhoz, azonban biztosra vettem, hogy a hölgyek, Kristannát leszámítva, aki sok időt töltött már ezen a szigeten, nemigen éltek még át ilyen égiháborút. A villámlás és az égzengés sokkal intenzívebb volt errefelé, mint bárhol máshol a világon.

Meg akartam bizonyosodni róla, hogy mindannyian biztonságban érzik magukat, így hát, ahelyett, hogy a kukkoló szoba felé vettem volna az irányt, úgy döntöttem, ezúttal személyesen keresem fel őket. Magamra kaptam némi ruhát, majd elhagytam a lakosztályomat, hogy a vendégszobák felé induljak.

Menet közben is folyamatosan hallottam, ahogy a vihar tombol odakinn. Mindemellett azonban továbbra is lábujjhegyen járva, a lehető legnagyobb csendben nyitottam ki Pamela és Amy szobájának ajtaját, nehogy én legyek az, aki felébreszti őket. Mosoly terült szét az arcomon, ahogy megpillantottam a két csodálatos teremtést összebújva az ágyon, amint az igazak álmát alusszák. Testük egymáshoz simult, a szájuk csukva. Szívmelengető látvány volt, ahogy együtt barangolnak az álmok birodalmában.

Óvatosan becsuktam az ajtót és a következő szoba felé indultam, amit Devon és Camille foglalt el. A szemeim azonnal elkerekedtek, ahogy bepillantottam. Ők is mindketten mélyen aludtak, azonban nem csak két fős magányukban, hanem némi társasággal megfűszerezve, Kristanna személyében. A hármas egy kupacban hevert a közelebbi ágyon, békésen szenderegve.

Maria Panova alias Kristanna

Jó volt látni, hogy norvég barátnőnk végül talált magának hálótársakat a múlt éjszakai party után. Az eredeti terv az volt, hogy velem osztja meg az ágyamat, miután a többiek távoznak. Ehelyett azonban ő is felszívódott, amikor azt mondtam, túlságosan kimerült vagyok már. Azonban boldog voltam, hogy ideiglenesen szállást talált Camille-nél és Devonnál. Ők hárman, merem állítani, jó csapatnak tűntek.

Amikor becsuktam a szobájuk ajtaját, egy újabb villám csapódott be odakinn, hangos égzengés kíséretében. Azon merengtem, vajon hogyan képesek ezek a hölgyek ilyen könnyedén átaludni egy ekkora vihart, amikor engem simán felébresztett. Nem tűnt egyáltalán logikusnak. Nekem kellett volna a strapabíróbb veterán szigetlakónak lennem, nemde?

A harmadik szoba ellenőrzése elárulta, hogy mégsem bizonyult mindenki immunisnak az égzengésre. Míg Trish az ágyában feküdt, békésen szuszogva, Lindsay az ablaknál ült és kifelé bámult. Egy újabb villámlás-égzengés páros után megremegett és rémülten összehúzta magát.

- Lindsay! – szólítottam meg. – Jól vagy?

Megfordult és rám pillantott.

- Jeremy… - motyogta elfúló hangon, én pedig azonnal felé indultam, hogy átkaroljam. – Utálom a vihart.

A vállára tettem a kezem.

- Úgy tűnik, ezzel egyedül vagy itt. Mindenki más alszik.

- Nem is értem, hogy tudja Trish ezt átaludni – zsörtölődött a szeretőjére pillantva. – Én már órák óta fenn vagyok és nem bírok visszaaludni.

El se tudtam hinni, mennyire gyámoltalannak tűnt ez a lány ebben a pillanatban. Vajon egyedül a vihar hozta ezt ki belőle?

- Pedig rajtad és rajtam kívül mindenki alszik – erősítettem meg. – Egyértelmű, hogy nem szereted a vihart. Itt azonban ez rendszeres. Számíts még pár ilyenre a következő hetekben! Errefelé így megy az élet.

Lindsay megremegett az ijedtségtől, ahogy egy újabb villám csapott le, ezúttal valahol közelebb a szigeten. Könnyel teli szemeit rám emelte.

- Utálom a villámlást. Bárcsak abbahagyná! – Az ég tovább morajlott, remegést csalva elő a lány tagjaiból. – Maradjon már abba…!

- Minden rendben lesz, drágám! – öleltem át. – El fog múlni a vihar és a villámlás is vele megy. Nyugodj meg! Kérlek… nyugodj meg!

- De mi lesz, ha belecsap egy villám a házba? – szipogott Lindsay.

- Egy egész villámhárító-rendszer van felszerelve a tetőre – válaszoltam. – Biztonságban vagyunk.

Lindsay nyelt egy nagyot, amikor egy újabb villám csapott le mellettünk és arcát a kezei közé temette, amikor az égzengés is megérkezett.

- Miért félsz ennyire a villámlástól? – kérdeztem.

Lassan leengedte a kezeit, elég időre, hogy válaszoljon.

- Majdnem agyoncsapott egy villám öt éves koromban. – Tágra nyílt szemekkel figyeltem őt, ahogy tovább szipog. – Azóta halálra rémít az égzengés és a villámlás. Mindig is… - fulladt el a hangja.

- Mi… mi történt?

Kifújta az orrát és próbálta összeszedni az erejét.

- Épp hazafelé tartottunk az óvodából. Hatalmas égszakadás volt és villámlott is. Amikor leszálltunk a buszról, futni kezdtem a ház felé, mert nem akartam megázni. Mielőtt azonban oda értem volna, én… Áááá! – sikoltott fel hirtelen, amikor egy újabb villám csapódott be valahol a szigeten.

Igyekeztem megnyugtatni és még jobban magamhoz szorítottam őt.

- Mielőtt… mielőtt oda értem volna, lecsapott a villám… Nem emlékszem semmi többre. Három nappal később ébredtem a kórházban az intenzív osztályon, azonban öt évesen először ez még nem tudatosult bennem. Először a szüleimet vettem észre és reggelit kértem, mert éhes voltam. Azt hittem, otthon fekszem az ágyamban. A szüleim elmondták, hogy villámcsapás ért és három teljes napig eszméletlen voltam. A testem bal oldalán elsőfokú égési sérüléseim voltak mindenhol egy kevés másodfokúval a mellkasomon, a vállamon és a lábamon. Mindenem fájt.

- Még öt napig benn voltam a kórházban – folytatta -, aztán haza engedtek és még egy hétig pihennem kellett. A sebek begyógyultak, bár egy kis heg máig megmaradt a lábamon. A ruháim is megvannak, amik aznap voltak rajtam. A kabátomon van egy nagy fekete luk a vállánál, a farmerom és a zoknim megolvadt és olyan lett, mint a kártyalap. A cipőm teljesen deformálódott.

- De túlélted – válaszoltam. – Semmi maradandó, igaz?

Lindsay megvonta a vállát.

- Szerencsém volt, azt hiszem. Anyukám csak pár hónapja mondta el, hogy a szívem leállt a villámcsapáskor. Huszonhárom percig voltam a klinikai halál állapotában, de az orvosok meg tudtak menteni. Szerencse, hogy egyáltalán élek. Az… azután mondta el, hogy Apu meghalt.

Lehajtotta a fejét és úgy tűnt, mindjárt sírni kezd, így hát egy gyengéd csókot nyomtam az arcára.

- Semmi baj, Kedvesem.

- Gyűlölöm a villámlást – motyogta és felpillantott rám. – Minden egyes vihar arra a napra emlékeztet tizenhárom évvel ezelőtt. Arra gondolok, hogy meg kellett volna halnom akkor és ott. – Hevesen megráztam a fejem, Lindsay azonban tovább folytatta: - Attól félek, hogy a villám egyszer ismét megtalál majd és befejezi, amit elkezdett.

- Ne mondd ezt! – erősködtem. – Élned kell, Lindsay. Akkor is így volt és most is. Ezért indult el a szíved ismét huszonhárom perc után. Te nem így látod?

Most már tökéletesen értettem, miért rémült halálra Lindsay a vihartól. Az életkor itt nem számított. Amiatt, ami történt, valószínűleg mindig is úgy fog reagálni az ilyen élményekre, mint öt évesen. Legyen akár tizennyolc, akár negyvennyolc éves. A félelem, hogy egy újabb villám belé csap, mindig is ki fogja hozni belőle az ötévest. Ezt tökéletesen meg tudtam érteni.

Ismét ragyogó fény töltötte be a szobát és a dörrenés megrázta az egész épületet. Sajnáltam Lindsay-t, aki szinte már eszét vesztette a félelemtől.

- Szeretnél lejönni velem a nappaliba? – kérdeztem. – Az sokkal mélyebben van, nem lehet ennyire erősen hallani a vihart – villantottam rá egy megnyugtató mosolyt. – Én sem szeretem a mennydörgést és a villámlást, így hát tudom, hogy az a legjobb hely, ahova menekülni lehet. Mit szólsz?

- Igen… Jól hangzik.

- Szerintem neked most bármi jobb lenne, mint hogy itt ülj az ablakban. Gyere, Kicsim…! Menjünk!

Folytatása következik!