Zeneajánló 24.

Ez az aktuális kedvenc.
Nektek mi a véleményetek?

Előre a cél felé VI. rész 13. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Előre a cél elé VI. rész 12. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Caitlin lassan végigpillantott a vendéglátóin. „Vajon miért mosolyognak ennyire?” – merengett. Rock nagyanyjára nézett, és ugyanazt a huncut vigyort látta rajta, mint az unokájáén.

– Mióta dolgozik fizikoterapeutaként, Miss O’Hara? – kérdezte Michael, felpillantva a menüből.

– Kérem. Kényelmesebb lenne, ha tegeződnénk, nem? – kérdezte zavartan. – Nagyjából hét éve vagyok a szakmában.

– Nagyon élvezheted a munkádat, Caitlin – állapította meg Nadina. – Nem találni egykönnyen ilyen fiatal embereket, akik ennyire elkötelezettek a munkájuknak.

– Ó, igen. Nagyon szeretek embereken segíteni. Azóta szerettem volna fizikoterapeuta lenni, hogy édesapámat baleset érte kinn a mezőn és rehabiliációta kellett mennie. Volt ott egy terapeuta, aki nagyon kedves volt hozzá. Sokkal kevésbé fájdalmassá tette a felépülését.

– Honnan is származol eredetileg? – ivott egy kevés vizet Johnnie.

– Tennessee-ből – válaszolta Caitlin büszkén. – Gyönyörűek a hegyek az évnek ebben a szakában. Békés és derüs.

– Ez érdekes. Nem is vettem észre, hogy másképp beszélnél – jegyezte meg Nadina.

Johnnie felnevetett.

– Ó, pedig érződik. Csak tudni kell, mit keress.

– Amikor elkezdtem dolgozni, néhány páciensem nehéznek találta megérteni, mit mondok, úgyhogy igyekeztem a lehető legjobban leküzdeni az akcentusomat – pirult el Caitlin.

– Szerintem igazán kellemes a kiejtésed – hajolt közelebb Johnnie.

– Köszönöm, Miss Green – mosolygott Caitlin.

– Ó-ó! Emlékszel? Mondtam, hogy szólíts csak nagyinak! – kacsintott Johnnie.

– Bocsánat, nagyi! Szóval, elmesélnétek, milyen ember is Rock valójában?

Nadina majdnem félrenyelte a borát. Michael megveregette a hátát, miközben Johnnie-ra nézett segítségért.

– Minden rendben, Mrs. Rockwell? – állt fel Caitlin és megérintette Nadina vállát. „Oké! Mi az, amit nem mondanak el?”

Johnnie óvatosan kezdett bele a mondandójába.

– Squirt elég nehéz eset néha, Caitlin… Ó, a pokolba is! Olyan makacs, akár egy öszvér – törölte meg a száját egy zsebkendővel.

– Értem – bólintott Caitlin.

– Úgy hallottuk, nagyon jól tudod kezelni a problémás betegeket – jegyezte meg Michael.

– Megkapod az engedélyt, hogy bármit megtégy, amit szükségesnek látsz a terápia érdekében – mondta Nadina, amikor ismét szóhoz jutott.

Johnnie megérintette Caitlin kezét és mélyen a szemébe nézett.

– Tudunk Attiláról. És ez az egyik oka, hogy téged akartunk.

Caitlin elpirult. Johnnie látta a zavart az arcán.

– Caitlin, remélem, nem utasítod vissza a felkérést.

– Nem. Nem erről van szó. Csak… amikor az emberek megismerik Attilát, többnyire rögtön kirohannak a világból. Igazság szerint Mr. Van Roekel azt javasolta, próbáljam meg féken tartani.

– Ne! – mondta Johnnie, Nadina és Michael egyszerre.

Caitlin végignézett rajtuk és kuncogni kezdett.

– Annyira nehéz eset lenne?

– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az – mondta Nadina. – A nagyanyjától örökölte – nézett Johnnie-ra.

– Ó, nem! Ez a másidik eset, hogy engem hibáztatsz a lányod önfejűsége miatt – bökött Nadina felé Johnnie az ujjával. – Történetesen emlékszem, te is milyen fafejű voltál gyereknek.

– Mama, kérlek! Ne most! Mami is mindig azt mondta, hogy Vali épp olyan, mint te.

Caitlin figyelte, ahogy anya és lánya imitálja a veszekedést, és képtelen volt visszafojtani a mosolyát.

„Üdv a családban, kölyök” – gondolta Michael. – Nem tudom, hogy vagytok vele, de én éhezem – intett a pincérnek.

***

– Borzalmas volt, JB – nyögte Rock.

– Miért mondod ezt? Miss Sampson igencsak szemrevaló nő. Ha szabad lennék, talán el is játszadoznék vele.

– Felizgatott, aztán csak lecsutakolt, mint egy lovat.

JB felkacagott.

– Talán fel is kérted táncra?

– Kapd be, JB! Az a nő az anyám is lehetne.

– Na és?

– Amellett pedig a nagyi spiclije. Csak az kellene, hogy egyenesen hozzá rohanjon és mindent elmondjon neki.

– Ha már a nagyiról van szó, ő hol van?

Mosoly jelent meg Rock arcán.

– A szüleimmel vacsorázik.

JB a legjobb barátjára nézett.

– És mi ez a mosoly?

– A fizikoterapeutámmal vacsoráznak – vigyorodott el még jobban Rovk.

– Ó! Szóval jól néz ki, mi?

– Nagyon is. Az övéi a legszebb szemek, amiket életemben láttam. Olyan gyönyörű szürkék. Ha pedig zavarba jön, sötétebbek lesznek.

JB odahúzott egy széket.

– Mesélj még!

– Nos, a mosolya beragyogja az egész szobát. A hangja édes és melodikus…

– Egy pillanat! Ki vagy te, és mit csináltál a barátommal?

– Miről beszélsz? – morogta Rock.

– Már vagy öt perce beszélünk erről a nőről és a testéről egy szót sem ejtettél.

– Állj már le és engedd, hogy végig mondjam!

JB-nek leesett az álla a hirtelen változástól.

– Akkor jó. Tovább! Mesélj csak erről a csodás nőről!

– Köszönöm – imitált hajbókolást Rock. – Ahogy már mondtam, mielőtt otrombán félbeszakítottál volna, a hangja nyugtató és… – Elhallgatott, ahogy barátja zavart arcára nézett. – Neki vannak a legjobb cicijei és segge a világon. Most elégedett vagy?

– Így már sokkal jobb. Már épp azon gondolkodtam, nem bolygatták-e meg az agyadat műtét közben.

– Baszódj meg, JB!

– Ó, micsoda beszéd ez! – lépett be Miller nővér.

Rock felnyögött.

– Ja. És mit fog tenni velem, Mata Hari? Talán szól a nagyinak?

– Miről beszél, Miss Rockwell? – tettette magát ártatlannak Kay.

– Biztos hülyének tart. Tudom ám, miben sántikálnak Samppel és a nagyival. Megmondta magának és Sampnek, hogy tartsanak szemmel, mert rossz kislány vagyok.

– Ki az a Samp?

– Pontosan tudja, kiről beszélek. Ez Miss Sampson beceneve. Hallottam, amikor így szólította, és a nagyi is elszólta magát.

– Fogalmam sincs, miről beszél.

– Ha maga mondja… Nos, ha már itt van, megigazítaná, a párnámat? Kérem.

JB magában somolygott. Sejtette, mi következik.

Kay odalépett az ágyhoz és megigazította a párnát. Rock csábosan elmosolyodott, és amikor Kay megfordult, hogy elsétáljon, hátulról belé csípett.

– Ááá! – nyögött fel a nővér és a fenekét dörzsölte.

– Jó a segged – vigyorgott Rock.

– Teeee – szűrte a fogai között Kay, miközben kisétált a szobából, becsukva az ajtót.

– Nagy bajban leszel, ha a nagyi megtudja ezt – mondta JB.

– Nem fogja megtudni. Ha mégis, és elárulja nekem, azzal romba dől a kis terve.

– Csak remélni tudom, hogy tudod, mit csinálsz.

Adriana Lima alias Valeria "Rock" Rockwell

Johnnie a szoba üvegajtaján keresztül figyelte őket.

– Szóval azt hiszed, okos vagy – mormogta. – Majd meglátjuk, ki nevet a végén.

Azzal belépett és Rockra mosolygott.

            Rock viszonozta a mosolygát, miközben a nagyanyja előre hajolt, hogy megpuszilja az arcát.

– Hogy érzed magad, Squirt?

– Jól vagyok. Milyen volt a vacsi?

Johnnie letelepedett az ágy mellett álló székre.

– A vacsora kellemes volt. Az őseid nem meséltek róla, amikor visszajöttek?

– Ja. Mondták, hogy jól szórakoztatok – válaszolta Rock. – De most beszélj róla!

– Kiről, Squirt?

– Áááá! Ne szórakozz velem, nagyi! Pontosan tudod, kiről beszélek.

– Ó! Caitlinre gondolsz?

– Igen – mosolygott Rock „A leggyönyörűbb nőről, akit valaha is láttam.”

– Kedves lány, azt hiszem – válaszolta Johnnie.

– Mondd el, nagyi!

– Talán holnap, Squirt. Elfáradtam – tettetett ásítást Johnnie, majd felállt és a sarokban elhelyezett kanapé felé indult.

– De nagyi…

– Holnap – intett Johnnie.

– Akkor jó – fújt Rock.

***

            Mike és Charlie kiszállt az utóbbi kocsijából és odasétáltak egy teherautóhoz, ami a szálloda parkolójában állt. Charlie bekopogott az ablakon.

– Hé, Pete! Mi vagyunk.

Az ajtó kinyílt, és egy magas, vékony férfi szállt ki.

– Már épp ideje volt, Charlie.

– Sajnálom, de várnom kellett a barátomra – bökött Mike felé. – Jöttünk, amint tudtunk… Szóval, mid van nekünk?

– Megtaláltam a nőt, akit kerestetek – mondta Pete. – Láttam ma reggel két kisfiúval. Úgy nézett ki, mint akit alaposan elvertek – nézett undorodva Mike-ra.

– Azzal ne foglalkozz! – köpte a férfi. – Tudod, hol laknak?

– A 738-as szobában.

Mike Charlie-hoz fordult.

– Nem sokára visszajövök. – Azzal ellépett Pete mellett és a szálloda ajtajához sétált.

– Tudod, Charlie, azt hittem, te egy rendes srác vagy.

– Mi a fenét akar ez jelenteni?

– Te is olyan jól tudod, mint én, hogy ez a fickó verte meg a nőt, akinek segítettél megtalálni.

– Ó, ugyan már! Csak félreértés volt. A dolgok kicsúsztak az irányítása alól.

Pete hitetlenkedve nézett rá.

– Félreértés a faszom.

Charlie dobbantott egyet az aszfalton.

– Nem gondolta komolyan, Pete. Nem ismered a körülményeket…

– A fenébe is! Mindenki tudja, hogy a nő Rock Rockwellel hentergett, amiért a pasija kiakadt – üvöltötte Pete. – Fogadok, fogy a nő szembeszállt vele, mire a pasi boksz-zsáknak használta őt. Ha tudtam volna, hogy Sloannak dolgozol, a kisujjamat se mozdítottam volna érted.

– Ő is elég nagy bajban van. Mike nem fog semmi őrültséget csinálni.

– Az ő érdekében remélem.

***

            Miriam a tükör előtt állt és zúzódásokkal teli arcát szemlélte. Még mindig érzékeny volt az érintésre, de lassan már gyógyult. Úgy döntött, lezuhanyzik. Előtte viszont még felhívta a szobaszervizt és kért egy üveg tejet.

            Később törülközőbe csavart hajjal jött ki a fürdőszobából. Leült a kanapéra, bekapcsolta a tévét és a csatornákat váltogatta.

– Ez az – állt meg az egyiknél. – Ó igen! Ez a nekem való – ismerte fel az egyik régi kedvenc klasszikus horrorfilmjét.

            Épp csak lement a főcím, amikor kopogást hallott.

– Épp ideje. Már régen kértem azt a tejet – állt fel és az ajtóhoz lépett.

Folytatása következik!

Vége a VI. résznek!

Előre a cél felé VI. rész 12. fejezet

Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Előre a cél elé VI. rész 11. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Caitlin már vagy harmincadjára ellenőrizte magát a tükörben, felülbírálva a ruhaválasztását. Végül egy vékony galléros szürke blúzt választott fekete nadrággal. Felvette az asztalról a brossát, amit még az anyjától kapott és a gyöngy nyakláncot, amit a nagyapjától kapott az érettségije alkalmából. Végül az utóbbi mellett döntött.

– Egyszerű, de elegáns – csatolta fel a nyakába.

A telefon csörgése rántotta ki a gondolataiból.

– A fenébe is, ne most! – morogta, amikor meglátta a hívó számát. Tudta, ha ezt most felveszi, a következő órában nem fogja tudni letenni anélkül, hogy megsértse túlságosan is aggódó anyját. Az pedig rossz fényt vetne rá Rockwellék szemében, ha késne. De azt is utálta, ha nem tudja felvenni a telefont. – Talán csak elmondom neki, hogy most nem érek rá. – Odalépett a telefonhoz és felvette. – Halló?

– Szia, Kicsim! – szólt bele Mrs. O’Hara erős tennessee-i akcentussal. – Olyan a hangod, mintha kifulladtál vóna. Mit csiná’sz?

– Nos, mama, igazában úton vagyok. Munkavacsorám lesz egy páciensem családjával.

Az anyja felkacagott.

– No né má’! Kezdesz olyan fontos lenni, mint azok a nagyvárosi doktorok.

Caitlin a szemeit forgatta.

– Nem, anya. Csak szeretnének találkozni velem.

– No és kik ezek a népek, akik szalonnázni akarnak veled?

Caitlin az órájára nézett, és elhatározta, hogy gyorsan lerendezi az anyját.

– Egy focista, anya. A családja szeretne találkozni velem és megbizonyosodni róla, hogy én vagyok-e a megfelelő ember a feladatra.

– Hogy fogsz tudni keze’ni egy ilyen nagymenő futballsztárt? – kérdezte az anyja őszinte aggodalommal.

– Anya! Ez a munkám. Nem számít, hogy mekkora a páciensem, megtanultam bárkit kezelni. Amellett meg, nem lesz olyan nehéz. Elbírok egy ilyen nővel.

– Nővel? A pokolba is! Azzal a nővel fogsz dógozni, aki vasárnap sérült meg?

Caitlin felsóhajtott.

– Igen, anya.

– Apjuk né’te a játékot Lemmel és Clem Odommal. Majd kicsapták a ba’hét, amikor az a nő megsérült.

– Most mennem kell, anya, vagy elkések – nézett Caitlin megint az órájára.

Bár Mrs. O’Hara imádott beszélni, kínosan ügyelt a pontosságra is.

– Akkor jobb lesz, ha mész. Nem í’ne hozzád, hogy késs. Majd hí’j, és mondd el nekünk Apjukkal, hogy ment a dolog!

– Rendben, anya! Úgy lesz. Szeretlek. – Azzal letette a telefont és hálát adott, hogy le tudta rázni az anyját.

***

            Johnnie szórakozottan nézett Miss Sampsonra, ahogy az az unokáját etette. Látta a Rock arcára kiülő mogorva kifejezést, ahogy a nővér felhergelte a hasztalan évődésével.

– Miss Coopernek annyi betege van, akit meg kell etetni, hogy gondoltam, besegítek – magyarázta boldogan Miss Sampson, miközben Rock szájába adott egy kanálnyi krumplipürét.

Rock dühösen nézett rá. „Azt hiszed, nem tudom, mit terveztek azzal a házisárkány Millerrel és a nagyival?” Aztán mégis kedvesen rá mosolygott.

– Mondja csak! Maga házas?

A nővér kezében megállt a kanál. Nem számított ilyen kérdésre.

– Ööö… nem. Nem vagyok.

– Azt akarja bemesélni nekem, hogy egy ilyen bronz szépség még nem házas? – tettetett meglepetést Rock. – Nos, ha maga lesz az a szerencsés, aki majd megfürdet, beszélhetünk még erről.

– Valeria! – kiáltott fel Nadina.

– Mi az? Csak beszélgettem Miss Sampsonnal – válaszolta Rock ártatlan hangon.

Johnnie felvonta a szemöldökét és odalépett az ágyhoz.

– Bocsáss meg az unokámnak, Samp… Úgy értem, Miss Sampson.

Rock a nagyanyjára mosolygott. „Lebuktál. Eddig csak olyan embereket hallottam így szólítani Miss Sampsont, akik közel állnak hozzá.”

A nővér csak vállat vont.

– Semmi gond – törölte meg Rock száját. – Később visszajövök megmosdatni és akkor tovább beszélgethetünk, édes – kacsintott Rockra és dobott neki egy csókot.

Johnnie alig tudta visszatartani a kitörni készülő nevetést, látva az unokája hitetlenkedő arcát.

            Michael és Nadina nem tudtak ennyire uralkodni magukon, és ők kacagni kezdtek. Mindketten az ablakhoz léptek, miközben a nevetés rázta a testüket.

– Nem akartok esetlek szerezni valamit enni? – kérdezte Rock.

– Miért. Reméled, az új barátnőd siet majd vissza? – nézett rá Johnnie, duplán küszködve a nevetéssel.

– Nem vicces, nagyi! – fújt Rock.

– Oké, sajnálom. Indulunk, amint a vendégünk megérkezik.

– Ki jön, Johnnie? – kérdezte Michael, bár már sejtette a választ.

– Gondoltam, jó ötlet lenne megismerni a nőt, akin segíteni fog majd Squirtnek talpra állni. Arra kértem, hogy találkozzunk itt, hogy Squirt is találkozhasson vele.

– Ez jó ötlet volt, Mama – mondta Nadina.

Michael megcsóválta a fejét. „Sajnálom, Vali. Nem tehettem semmit.”

            Mielőtt bárki is megszólalhatott volna, kopogtattak az ajtón. Lassan kinyílt, és egy szőke fej jelent meg a nyílásban.

– Helló! Remélem, nem várakoztattam meg senkit.

– Jöjjön csak be! Épp magáról beszélgettünk – mosolyodott el Johnnie.

Caitlin belépett, Nadina pedig azonnal mellette termedt.

– Hello, kedvesem. Örülök, hogy csatlakozik hozzánk – kísérte a fiatal nőt a férjéhez.

„Tudod, nagyi, ez az O’Hara nő egy igazi házisárkány lehet” – vonta össze a szemöldökét Rock, majd kinyitotta a szemét, és egy pillanat alatt elállt a lélegzete, amikor megpillantotta a gyönyörű fizikoterapeutát. Tekintete azonnal a nő melleire tapadt, majd amikor Caitlin Michaelhez fordult, a szíve majdnem kiugrott a helyéről. „Az a fenék… Csak lennének szabadok a kezeim!”

Johnnie azonnal észrevette a változást az arcán. „Csak várd ki, amíg belenézhetsz azokba a szemekbe!” – gondolta. – „Az minden mást el fog feledtetni.”

– És ő a lányunk, Valeria – kísérte Nadina Rock ágyához Caitlint. – Valeria, ő Caitlin O’Hara.

Caitlin és Rock egymásra bámultak, utóbbi pedig elveszett a rá szegeződő szürke szempárban.

Malin Ripper alias Caitlin O'Hara

Johnnie a padlóhoz koppintotta a sétapálcáját.

– Viselkedj, Squirt, viselkedj!

– Ó, igen… Hello! – nyelt egyet Rock.

– Üdv, Miss Rockwell. Örülök, hogy megismerhetem – mondta Caitlin kedvesen.

– Emlékszem magára – szólalt meg Rock, amikor visszanyerte az önuralmát. – Ott volt a meccsen.

„Emlékszik rá, hogy látott?” – dobbant meg Caitlin szíve. – Ööö… igen. Ott voltam. Sajnálom a történteket. Az a Sloan egy igazi gyökér.

Johnnie elmosolyodott azon, ahogy a nő kimondta Sloan nevét. Ez pedig Rock szüleinek figyelmét sem kerülte el. A Caitlinben lobogó tűz rájuk is nagy hatást tett. Egyből tudták, ha valaki, ő kezelni tudja a lányukat.

– Tudja, mikor engedik ki, Miss Rockwell? – próbált Caitlin beszélgetést kezdeményezni. Fájóan hallgatagnak érezte Rockot.

– Ööö, még nem. Holnap kezdődik az itteni terápiám.

– Ez lenyűgöző. Általában hetekbe telik, mire el lehet kezdeni a terápiát. Ez egyértelműen jó jel – bólogatott Caitlin.

Johnnie-t mulattatta ahogy két nő sikertelenül próbált nem egymásra nézni. Akár órákig is elnézte volna őket, de a gyomra már tiltakozott.

– Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én éhen halok.

Michael és Nadina egyetértően bólintott, majd Caitlin felé fordultak. Nem bírták ki mosoly nélkül a lányuk zavarának látványát.

– És maga, Caitlin? – kérdezte Johnnie. – Gondolom, megéhezett az egész napos munka után.

A nő csak nehezen szakította el a tekintetét Rockétól.

– Igen. Jól esne egy kis vacsora. – Még egyszer Rockra pillantott. – Várom már a közös munkánkat, Miss Rockwell.

– Tegezz nyugodtan! És szólíts Rocknak!

Catilin elmosolyodott. – Rendben, Rock. De akkor te is engem Caitlinnek!

– Benne vagyok – villantotta ki a fogait Rock.

Nadina odalépett Caitlinhez és megérintette a hátát.

– Indulhatunk?

Rock figyelte, ahogy a szülei kikísérik Caitlint, Johnnie pedig utánuk indult, amikor rock megállította.

– Nagyi! Maradnál még egy percig?

Johnnie visszasétált az unokája ágyához.

– Mi az, Squirt?

Rock az ajtó felé pillantott, megbizonyosodva róla, hogy a többiek már hallótávolságon kívül értek.

– Miért nem mondtad el, hogy ilyen gyönyörű? Egyedül van? Egyáltalán mennyi idős?

– Nyugi, Squirt! – mosolygott Johnnie.

– Láttad azokat a szemeket? Mint egy istennőé. Deríts ki mindent róla vacsoránál és mondd el nekem, kérlek!

– Talán.

– Ugyan már, nagyi!

– Majd meglátjuk.

Rock felsóhajtott.

– Oké, nagyi! Találkozunk vacsora után. – Figyelte, ahogy a nagyanyja kisétál az ajtón. A combjai megfeszültek. – Jó tudni, hogy még minden működik odalent. De mit tudnék kezdeni ezzel?

***

– A feleséged egyáltalán nem olyan okos, mint amilyennek látszik – mondta Charlie Mike-nak a telefonban.

– Ezt meg hogy érted?

– Megint használta a mobilját, úgyhogy be tudtuk mérni.

Mike kiegyenesedett a székében. „Végre valami jó hír.”

– Nos, bökd ki! Hol van pontosan Atlantán belül?

– A szolgáltató szerint már nincs Atlantában. Miriam most Beaufortban van, Dél-Karolinában. – Az ottani barátaim már meg is találták… Szóval, Mike, mit akarsz lépni?

– Még ma átmegyek hozzád. Még el kell intéznem pár dolgot, aztán indulhatunk is.

– Oké. Akkor később.

Mike letette a telefont és elmosolyodott.

– Vissza fogsz jönni, Miriam. Így, vagy úgy, de vissza fogsz jönni.

Folytatása következik!

Meló 2. rész

Előzmény: Meló 1. rész

********************************************************************

            Eleinte nekem is voltak kétségeim. A szívem mélyén nem voltam biztos benne, hogy beválik, de úgy gondoltam, egy próbát megér. És bevált. Persze magam sem vártam, hogy a húgom majd a nyakamba fog ugrani és össze-vissza puszil az örömtől, hogy szereztem neki melót, de láttam rajta, hogy a maga módján örül, hogy gondoltam rá és segíteni akarok neki. Elvégre ez a nővérek dolga, nem? Maximum nem válik be és ő továbbra is megmarad a fordításokkal való gürizésnél.

            Másnap viszont, amikor elvittem a Búfelejtőbe, úgy látott neki az első napjának, mintha világéletében ezt csinálta volna. Bár nagy segítségére volt, hogy továbbra is csak alig néhányan lézengtek a bárban, Hugi mégis olyan magabiztossággal érdeklődött a rendelések után és vitte ki az italokat és üdítőket, hogy Pultoska is csak elégedetten csettintett a nyelvével.

– Hol rejtegetted eddig ezt a lányt? – nézett rám, halálos komolyságot tettetve.

– Nem akartam kiengedni a gardróbból, de már kezdett nagyon hangos lenni a dörömbölése – vontam vállat és igyekeztem nem elröhögni magam, miközben a számhoz emeltem a kikért sörömet. Pultoska viszont nem bírta ki és hangosan felnevetett, játékosan belebokszolva a vállamba.

– Ha neki sincs kifogása ellene, akkora a meló az övé.

– Én meg felcsaphatok kerítőnek, mi? – vigyorogtam, mire ő csak némán kuncogott és legyintett, mielőtt magamra hagyott, hogy segítsen új alkalmazottjának eligazodni az italok között.

Hugi viszont gyorsan tanult és pár nap alatt úgy belejött a kiszolgálásba, mint kiskutya az ugatásba. Továbbra is bújta a fordításait és járt a tanfolyamokra, mellette pedig néhány órára mindig beugrott a Búfelejtőbe felkötni a dereka köré a kötényt. Isten áldotta tehetség volt… Ebben is. Nem is tudom, miért nem lepődök meg.

            És úgy tűnt, a nép is megneszelt valamit abból, hogy új cowboy érkezett a városba, mert, bár továbbra sem tolongtak, néhány nap múlva Pultoska már egész helyre kis forgalmat könyvelhetett el magának. Az emberek pedig valószínűleg nem csak a gyors és meglepően szakszerű kiszolgálást élvezték.

– Ha ez így megy, még a végén úgy is reklámozhatom a helyet, hogy itt az ember az itala mellé még műsort is kap – viccelődött egyik nap Pultoska, miközben figyeltük, ahogy Hugi szokásos szűk farmerjében és magas sarkújában, a munka hevében egy-két gombot kioldva ingén siet végig az emberek között, akik egyáltalán nem leplezett elismerő pillantásokkal fordultak utána.

– Csak előbb beszéld meg vele – tettettem érdektelenséget. – Szerintem azért már plusz gázsit kér.

– Miért kérek plusz gázsit? – lépett váratlanul mellém az emlegetett szamár.

– Nem érdekes – legyintettem, rajta pedig látszott, hogy, valószínűleg sikertelenül visszafojtott mosolyomból, pontosan megértette, miről van szó. Reagálni viszont nem tudott, mert ebben a pillanatban a tőlünk pár lépésnyire álló asztal felől egy öblös hang kiáltott fel.

– Hé, csinibaba! Kérhetnék még egyet ebből a jóféléből?

Kései harmincas kopasz férfi volt, akinek arcán valószínűleg nem csak a kezében lóbált üres sörösüveg egykori tartalmától ült bugyuta vigyor. Ezt pedig még, ráadásnak, a mellette ülő lány reakciója is jól demonstrálta. Nagyjából velem egykorú, szőkésbarna teremtés volt helyes pofival. Nem is értettem, hogy állhatott össze egy ilyen taplóval.

            Már épp azt fontolgattam, hogy megkérem a húgomat, adjon hozzá ahhoz a „jóféléhez” még egyet az én költségemre, részegedjen le mihamarabb drága barátunk, hogy utána én zavartalanul megkérdezhessem a szemmel láthatóan rémült lánytól, nem lenne-e kedve esetleg megszökni velem. Hugi viszont valószínűleg nem mozdult az elvárásoknak megfelelő sebességgel, mert a fent említett barát a következő pillanatban már talpon is volt. De az is lehet, a „jóféle” csak ürügy volt, hogy ráhajthasson az őt kiszolgálni érkező csinos pincérlánykára.

– Nagyon köszi, drágám – kezdte a férfi mézesmázos hangon. Ennél már nem is leplezhette volna kevésbé, mit is akar pontosan. Ami persze, mondanom se kell, nem a sokat emlegetett sör volt. – Nem lenne kedved esetleg csatlakozni hozzánk, elfogyasztani ezt az ízletes nedűt?

Így még nem hallottam körülírni egy huszadrangú sört, de a húgomnak valószínűleg ez csak a legkisebb problémája volt.

– Talán majd máskor – próbálta udvariasan elutasítani a nem épp bizalomgerjesztő és a pultig érezhetően alkoholtól bűzlő vendéget. Az viszont nem tágított.

– Ugyan már, szivi! – lendült akcióba, egész közel lépve a húgomhoz, keze pedig, amivel az imént átvette a kihozott sört, most végigcsúszott kiszolgálója karján, hogy aztán a feneke felé mozduljon.

– Én a helyében nem tenném – jegyeztem meg félhangosan, neki viszont, úgy tűnik, az alkohol kiélezhette a hallását, mert erre felém fordult és mogorván rám vakkantott.

– Neked meg mi közöd ehhez, ribanc? – Utána viszont, mintha teljesen másik ember lenne, mézes-mázos mosollyal ismét a húgomhoz fordult, hogy befejezze az imént elkezdett mozdulatot.

Ezzel követte el az utolsó hibáját aznap este, mivel a következő pillanatban egy kicsi méretéhez képest meglepően erős szorítású kezet érezhetett akciózó keze csuklóján, hogy az aztán megrántsa és egy gyors mozdulattal a földre vigye őt.

            Emberünk meglepetten tátogott a padlón fekve, mint egy szárazra vetett hal és hitetlenkedve bámult fel, nem akarván elhinni, hogy tényleg ez a vékony lány bánt el vele.

– Én megmondtam, hogy nem tenném – somolyogtam, miközben visszafordultam a pulthoz. Bár a kis közjáték még nem fejeződött be, így is ugyanúgy tudtam, mi fog történni, mintha végignéztem volna. A velem szemben, a pult másik oldalán álló Pultoska viszont csak elkerekedő szemekkel figyelte, ahogy a kellemetlenkedő vendég feltápászkodik.

– Na megállj csak! – hörögte és bizonyára a húgom felé lendült, aki erre válaszul kitért előle és magas sarkúba bújtatott lábát váratlan ügyességgel használva elgáncsolta őt, hogy a kis kopasz ismét a padlón kössön ki.

Eddigre már több másik vendég is a húgom védelmére kelt, nem mintha neki nagyon szüksége lett volna erre a történteket szemlélve, emberünk viszont így már tanácsosabbnak látta visszavonulni, és a padlóba vágott, vérző orrát törölgetve kisomfordált, miközben valamit mormogott az orra alatt. Talán jobb is, hogy nem értettem, neki pedig az a jó, hogy a húgom se.

– Ejha – jutott szóhoz nagy sokára a látottaktól teljesen letaglózott Pultoska. – Lehet, tényleg meg kéne emelnem a fizetését. Ha látványelemnek nem is, de kidobónak annál inkább lehetne alkalmazni.

– Abba talán még bele is menne – mulattam.

– Ezzel a lánnyal megütöttem a főnyereményt. Tényleg nem tudom, hol rejtegetted eddig.

– Jól bezártam a gardróbot – vontam vállat, visszatérve a korábbi poénhoz.

Beletelt néhány másodpercbe, amíg az eseményektől megfagyott levegő ismét feloldódott.

– Köszönöm – tápászkodott fel az asztal mellől a meglepett szöszi, odalépve a húgomhoz. – Köszönöm, hogy segítettél.

– Ugyan. Szóra sem érdemes – jött a válasz egy halvány mosoly kíséretében.

– Én… kérlek, ülj csak le! Meghívlak egy italra, vagy valami…

– Nem, köszönöm – válaszolta Hugi most már egyáltalán nem tettetett kedvességgel. – Muszáj dolgoznom… De ugye minden rendben lesz?

– Persze, persze – bólogatott a nő még mindig kissé aléltan, mire a húgom megsimogatta a vállát és elsietett kiszolgálni a többi vendéget.

– Hihetetlen lány – sóhajtott fel a nő, talán csak úgy magában, én viszont nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak rá.

– Az. Meg sem érdemlem – morogtam szarkasztikusan, kiváltva ezzel egy meglepett pillantást barátnőnkből.

– Azt akarod mondani, hogy ő… a barátnőd?

– Neeem – kacagtam fel. – Még csak az kellene. Ő a húgom.

Pultoska talán megérezte, mire megy ki a játék a részemről, mert szó nélkül visszahúzódott és magamra hagyott a lánnyal, aki féloldalasan letelepedett mellém, szeme sarkából még mindig Hugit figyelve ahogy serényen kiszolgálja az embereket.

– Örülnék neki, ha ilyen húgom lenne – jegyezte meg.

– Ja. Csak ahhoz olyan nővérnek is kell lenni. – Csak félig kellett megjátszanom a zsémbes féltékenységet.

– Ugyan már! – mosolygott rám újdonsült barátnőm. – Akinek ilyen húga van…

– Úgy érted, ha ilyen a húgom, én se lehetek rosszabb? – fejeztem be helyette. – Ki kell hogy ábrándítsalak.

Nem tudatos stratégia volt részemről, hogy szánalommal vegyes szimpátiát ébresszek benne, de így is bevált.

– Ne mondd már! – fordult most már teljes egészében felém. – Nem lehetsz te annyira…

– Szánalmas? – mondtam ki helyette, bár sejtettem, nem ezt akarja mondani. – Nézd csak meg őt! – böktem fejemmel a húgom felé. – Pár napja állt életében először munkába mint vendéglátós, és máris úgy csinálja, mintha a vérében lenne. Ha meg egy tagbaszakadt alak rátámad, kisujjból földre teríti. Én meg… csak okoskodok itt.

– Biztos nem véletlenül ilyen ügyes. Csak van valami oka. És ha a testvére vagy, neked is lehetett lehetőséged.

– Ja. Nem véletlen. Ő azt mondja, csak a kitartó munkán múlik. Lehet benne valami. De amikor gyerekkorunkban küzdősportra jártunk, neki valahogy mindig jobban ment. Én kezdtem korábban, de amikor ő kis taknyosként anélkül bucira vert, hogy én hozzáérhettem volna, abbahagytam. Ő meg itt tart.

– De te is nyilván jó vagy valamiben – mosolygott rám kedvesen és a vállamra tette a kezét.

Forróság öntötte el a testemet és éreztem, hogy odabent elindul valami. Ahogy abba a gyönyörű, vidám arcba néztem, egyszerűen nem tudtam elképzelni, mi hozott össze egy ilyen szép lányt azzal a tahóval.

– Akkor beszéljünk rólam! – vettem erőt magamon, hogy megpróbáljak viccelődni. – Megnézed a bélyeggyűjteményemet?

Erre csak gyöngyöző kacaj volt a válasz, és a vállamra telepedő kéz gyengéden megpaskolta a lapockámat.

– Amúgy, Viki vagyok – emelte a pult fölé a kezét, hogy felém nyújtsa.

– Engem szólíts csak B-nek! – szorítottam meg a kinyújtott jobbot.

– B?

– Igen. Így jobban szeretem. Talán nem tetszik?

– De. Csak… nem szokványos becenév.

– Nem vagyok szokványos lány – kacagtam fel.

– Azt észrevettem – mosolygott rám csillogó szemekkel. Most jön az, hogy akinek ilyen húga van, az nem lehet szokványos, gondoltam, de ő mintha már teljesen el is felejtkezett volna Hugiról. Csillogó szemekkel mosolygott rám, keze pedig, miután elengedtem is az enyémen maradt.

– Egyébként – krákogtam –, mi hoz össze egy ilyen helyes lányt egy ekkora tahóval – böktem fejemmel a kijárat felé. Próbáltam valami témát találni, de én is tudtam, hogy nem a legjobb irányba indultam el.

– Tényleg róla akarsz beszélni? – nevetett fel Viki.

– Hát…

– Maradjunk abban, hogy bedőltem neki, és azt hittem jófej! De tévedtem.

– Értem.

– Most már folytathatjuk a beszélgetést rólad? – mosolyodott el, mire én meglepetten felkaptam a fejem. – Esetleg valahol máshol?

– Én – nyeltem egyet. Egy másodpercig nem jutottam szóhoz, de utána azonnal döntöttem. – Csak pár sarokra lakom. – Viki arcán láttam, hogy tökéletesen elégedett a válasszal, így nem is haboztam tovább. Nagy nehezen elszakítottam tőle a tekintetemet és Pultoska után kiáltottam, hogy kifizessem az elkortyolt italomat.

– Hagyd csak! – kacsintott rám vendéglátóm. – Felírom.

Megeresztettem felé egy hálás mosolyt, majd teketóriázás nélkül megragadtam Viki kezét és már indultunk is a kijárat felé.

            Mondanom se kell, amikor beléptünk a lakásba, már egyikünknek sem volt kedve beszélgetni. Alig csuktam be az ajtót, ő rögtön nekilökte a hátamat és ajkait az enyémekre tapasztotta.

– Megmentőm – mosolygott rám.

– Nem keversz össze véletlenül a húgommal? – kacagtam fel.

– Mert? Te róla akarsz beszélni?

– Nem – vágtam rá azonnal és hevesen megcsókoltam.

Botladozva jutottunk be a hálószobába, hogy aztán könnyedén az ágyra lökjem őt és miközben lehámozom róla a felsőjét, végigcsókoljam hosszú nyakát. Felszegte az állát, hogy utat engedjen nekem és hangosan nyögött, miközben kezeim a ruha alól előtűnő melleire tapadtak. A szám is hamarosan követte példájukat, míg végül ajkaimat megduzzadt mellbimbója köré fontam.

            Keze a fejemre telepedett és egyre kontrollálatlanabbul vonaglott és zihált alattam. Én viszont tovább folytattam munkámat mellein, a kezem pedig célirányosan becsusszant immáron teljesen átnedvesedett bugyijába.

            Teste megfeszült, ahogy szeméremajkait kezdtem dörzsölni. Ujjai belemarkoltak a hajamba, szinte ösztökélve engem arra, hogy én is megmozgassam ezen testrészeimet és egyiket belemártsam tátogó kelyhébe.

            Nem volt szükségem sok munkára, hogy aztán teste megfeszüljön és ő hangosan felsikoltson. Én pedig most visszafelé csókoltam végig kulcscsontját és nyakát, hogy ajkaim végül újból a szájára tapadjanak.

– Ez így nem járja – zihálta nagy sokára.

– Mégis micsoda? – vigyorodtam el.

– Megmentesz a bárban, aztán meg még ki is elégítesz? Én meg nem adok neked semmit? – Nem értettem, miért ragaszkodik ahhoz a felálláshoz, hogy én mentettem volna meg, de nem is tiltakoztam. Főleg amikor a hátamra lökött és megmarkolta a galléromat. – Itt az ideje, hogy megháláljam.

Úgy tépte le rólam a ruhát, mint egy vadmacska, amint szétmarcangolja áldozatát, hogy aztán melleim közé fúrja az arcát. Ő viszont nem időzött el ott sokáig. Rövid idő után már lejjebb is csusszant, hogy nadrágomat lerángatva a combjaim közére térjen.

            Ujjaim olyan erősen markoltak a lepedőbe, hogy pár pillanat múlva beléjük hasított a fájdalom. Nyelve könnyedén ficánkolt bennem, amitől testem mintha csak az ő akaratának megfelelően vonaglott volna.

            Nem érdekelt már a húgom. Épp itt volt az ideje, hogy most én halásszak el előle egy nőt. Igen. Végre egyszer fordított a felállás. Valaki, aki eredetileg az ő ágyába kívánkozott, most önként és dalolva veti bele magát az enyémbe. Nem mintha irigy lennék, de most mégis mennyei örömmel töltött el, ahogy Viki barlangomba fúrta a nyelvét.

            Szemeim a következő pillanatban kigúvadtak, szám pedig szélesre tárult. Csak másodpercek múlva jöttem rá, hogy sikítok. Hangosan kiáltok a gyönyörtől, ami teljesen ellepte az agyamat.

            Csak órák múlva tisztult ki újra a kép. Homályosan emlékeztem csupán a vad szeretkezésre, amin átestünk. De nem is bántam. A konkrét események emléke nélkül is kellemes bizsergéssel öntötte el testemet az az érzés, amit a karjaimban pihenő meztelen test váltott ki belőlem. A húgom pedig le van ejtve.

            Ebben a pillanatban azonban, mintha csak épp annak hatására, hogy, talán órák óta először, rá gondoltam, hirtelen nyílt az ajtó és hallottam a belépő magas sarkú kopogását.

– Brigi! – szűrődött be a szobába a húgom hangja. – Itthon vagy?

Próbáltam megszólalni, de nem jött ki hang a torkomon. Hallottam, ahogy Hugi körbejár a lakásban, mindenhova benézve. Viki is nagy nehezen magához tért kábulatából, és épp csak melleire húzta a takarót, amikor nyílt a hálószoba ajtaja.

– Ó, bocsánat – hőkölt vissza Hugi. – Nem akartam zavarni.

Épp utána szóltam volna, a következő pillanatban viszont már el is tűnt. Gyorsan magamra tekertem a takarót, majd leheltem egy gyors csókot Viki szájára, mielőtt kisiettem volna a szobából.

– Hugi! – rohantam ki meztelen talppal a konyhába, sejtve, hogy ott találom őt. – Én nem… sajnálom, hogy…

– Mit sajnálsz? – mosolygott rám, miután feltette forrni a teának való vizet. – Talán nem éreztétek jól magatokat?

Egyszerűen nem tudok kiigazodni ezen a lányon. Bár végül is, logikus. Ő nem akart ezzel a nővel kezdeni. Lehet, ha úgy hozta volna a helyzet, ő köt ki vele az ágyban, nem én, de ő nagyszerűen megvolt e-nélkül is, és arcán láttam, csak örül az én sikeremnek.

– De – mosolyodtam el én is. – Nagyon jó volt.

– Azért – kacagott. – Akkor erre iszunk.

– Iszunk? Azt hittem, te nem iszol csak úgy alkoholt.

– Nem is – vigyorgott rám. – Teára gondoltam. Még be kell fejeznem egy fordítást, mielőtt lefekszem. De ígérem, csendben leszek. Nem zavarlak titeket a… akármit is terveztek – kacsintott rám.

Széles mosollyal az arcomon megcsóváltam a fejemet. Ilyen húgom is csak nekem lehet. Bármennyire is tökéletes, bármennyire okos, erős, vonzó és kedves, bármennyire kicsinek és jelentéktelennek érzem magam mellette sokszor, akkor is a húgom és én szeretem.

            Most viszont az agyam már egészen máshol járt, és alig vártam, hogy visszatérhessek a szobámba, Vikihez.

 **********************************************************************

Remélem, tetszett a történet. Várom a véleményeket. Bármilyen formában örülök a megjegyzéseknek, legyen az dicsérő vagy kritizáló, akár névtelenül is. Ebből tanulok, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.

Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon. 

Zeneajánló 23.

Violetnek szeretettel