Váratlan látogató 2. rész

Előzmény: Váratlan látogató 1. rész

************************************************************************

Pultoska majdnem elejtette a poharat, amit épp törölgetett, meglepetésében, amikor meglátta az ajtón belépő lányt. Először fel sem akarta ismerni, és még második, majd harmadik megnézés után is csak nehezen volt hajlandó hinni a szemének.

Ez aztán a stílusváltás - gondolta. Legvadabb álmaiban sem gondolt volna rá, hogy egyszer így fogja látni B-t. Nem mintha a szűk nadrág és a feszes póló nem hangsúlyozta volna tökéletesen ki nőies alakját, de eddig olyan lánynak ismerte, aki ennek még az ötlete elől is sikítva menekülne. És ez a frizura... Pultoska még magában sem akart ítéletet alkotni róla. Hiszen nem mondhatta, hogy nem állt jól a változás barátnőjének, és nem volt így is észveszejtően csinos és vonzó, de mégis, hátborzongatóan szokatlan volt a dús, hátközépig érő hajkorona helyett a fiúsan rövidre vágott és gondosan felzselézett frizurát látni.

Az egész olyan volt, mint egy álom. Jó álom vagy rémálom, nem tudta megmondani. Hiszen B-ből mindig is hiányolta a magabiztosságot és a jó kiállást, ami most azzal a gyönyörű arccal és alakkal megtestesülve ott állt előtte, de akkor is, úgy szerette a lányt.

Meg akarta csípni magát, hogy felébredjen, de az izmai nem mozdultak. Csak figyelte vendégét, aki most rá emelte nagy barna szemeit és elmosolyodott.

- Hali! - Pultoska szája megállíthatatlanul fülig szaladt a csábos kiejtéstől. Tényleg, mintha B-t teljesen kicserélték volna. Ő pedig nem tudta eldönteni, ez jó vagy rossz, neki mindenesetre tetszett.

- Helló! Mi járatban? - Csak ennyit tudott kinyögni. Még hozzátette volna értetlenségét, barátnője miért nem vizsgázik épp, de a torka teljesen kiszáradt. Sebesen igyekezett ezt a változás okozta meglepetésre fogni, de sejtette, messze nem csak erről van szó.

- Gondoltam, bedobok egy kis barna sört - villantott rá a vendég egy térdelgyengítő mosolyt. Pultoska lassan már azt se tudta, hol áll a feje.

- Barna sört? - vett végül erőt magán. - Szokatlan kérés.

A másik csak lazán vállat vont. Pultoska eddig úgy tudta, B csak a világos sört szereti, de hát, lehet, ez is a váltás része.

- Nem sűrűn kérnek ilyesmit - tért vissza a törölgetéshez, igyekezve erőt meríteni a jól begyakorolt mozdulatokból. - De a raktárban biztos van egy kevés - intett fejével a személyzeti szoba ajtaja felé. - Szolgáld csak ki magad!

A jövevény arcán egy pillanatra értetlenség jelent meg. Mintha nem is lenne már a megnyitás óta az Inferno vezetésének oszlopos tagja, még akkor is, ha ő jobb szerette magát csak törzsvendégnek tekinteni.

- Biztos? - indult kissé bizonytalanul az ajtó felé. De még ebben a bizonytalanságban se volt ott nyomokban sem a korábbi félénk, visszahúzódó B. Pultoska eddig nem is hitte volna, hogy valaki átmehet ilyen nagy változáson pár nap alatt.

- Persze - mosolyodott el ő is. - Nem dugdosok én előled semmit.

A vendég ismét vállat vont és eltűnt a raktárban.

Pultoska hamar végzett a poharak eltörölgetésével és rátért a pultra. Lassan már meg is nyugodott és majdnem el is felejtette a meglepő kis közjátékot, már amennyire az ilyesmit el lehet felejteni, amikor váratlanul belépett az ajtón a jó öreg, megszokott, hosszú hajú és visszafogottan öltözött B.

***

A térdemet csapkodtam, amikor a történet végere értek. Még a könnyem is kicsordult és a torkom is megfájdult.

- Így már értem azt a zavarodott arckifejezést - igyekeztem gátat szabni nevetésemnek. Pultoska nem szólt semmit, csak igyekezett elrejteni az arcát elöntő pírt, miközben visszatért a pult mögé, úgy téve, mintha a dolga nem tűrne halasztást. - Bárhová mégy, tesó, te aztán mindenhol felkavarod az állóvizet.

- Most mit mondjak? - nevetett M is és megadóan széttárta karjait. - Én ilyen vagyok.

- Ja. Csak érném már meg azt a napot, amikor rám hiszik azt, hogy te vagy és nem nekem kell elvinnem a balhét helyetted!

- Álmodj, királylány! - fojtotta nevetését a sörébe. - Hihetőbb, hogy a szende kis B megőrült és végre vér került a pucájába, mint hogy M-ből szűzike lett.

- Kapd be, jó? - vágtam hozzá a sörös kupakomat. Már alig látta, könnyeim fátyolán át.

Volt logika a szavaiban, de ha valaki azt feltételezte volna, hogy én valaha is úgy néznék ki, mint M, azt körbe röhögtem volna. Még ha csak ránéztem, akkor is nehezemre esett nem elpirulni. Nem hogy ha engem öltöztetnének fel így!

- Mindenesetre, Hugi járt a legjobban - dőltem hátra. Őt legalább nem keverik senkivel.

- Miért is? Ne mondd már, hogy nem volt buli, hogy rólad is azt hitték, olyanokat csinálsz, mint én, még ha igazából sosem volt hozzá bátorságod!

Erre nem válaszoltam, csak grimaszolva hallgattam nevetését, bár a szám sarkában ott bujkált a mosoly.

- Apropó! Ha már szóba került, hol van a kistesó? - nézett körbe, de ő is csak a zavarát munkájába fojtó Pultoskát láthatta.

- Hacsak nem látsz el innen a határon túlra, hiába meresztgeted a szemed - kacagtam. - Azt hiszem, most is arra a tengerjáróra ment el melózni, mint tavaly nyáron.

- Jaja. Engem is elhívott egy körre - vigyorgott.

- Tényleg? - rökönyödtem meg. - Nem is mondta.

- Hát, pedig nekem mesélt rólad, meg a kalandjaidról. Ezek után nem is csodálom, hogy nem emlegette, Térdfájós - kacagott.

Halkan horkantottam. Tény, hogy elég rosszul bírom a tengert. Tavaly is, amikor Hugi meghívott a hajóra, ahol gályázott, már az első nap lemerevedett a térdem. M meg sosem mulasztotta volna el, hogy ezt az orrom alá dörgölje.

- Ó, igen - sóhajtott fel, miután leküldött egy újabb korty sört, mintha csak annak az íze töltené el ekkora örömmel. - Ő tudja, mi a jó. De a szende kis B...

- Be lehet fejezni - kacagtam. - Csak azért, mert én bármennyire is szeretek utazni, inkább itthon képzelem el az életem?

- Ez fájt - kapott teátrálisan a szívéhez, de aztán ismét elnevette magát. - Lehet, meg is kérdezem, nekem nem tud-e helyet.

- Hogyhogy? - csodálkoztam. - És mi van a szállodai melóddal?

- Ne is mondd! - grimaszolt. - Meguntam már azt az állandó ugrabugrát. Nem nekem való a recepciós lét. Elviselni azt a sok idiótát, pláne, hogy néha a mocskukat is nekem kellene feltakarítani. És az a zaj...

- Nem engedik írni a nagy művésznőt? - hecceltem.

M-mel nem hiába voltuk ikrek. Nagyon sok mindenben hasonlítottunk, azt leszámítva, hogy ő mindent nagyobb vehemenciával és félelmek nélkül csinált. Érettségi után kijelentette, hogy ő nem tanul tovább, hanem író lesz. A tehetsége és a kurázsija meg is volt hozzá, de amíg valaki befut... És hozzám hasonlóan, neki is nyugalom kellett az íráshoz, ami eléggé behatárolta a munkalehetőségeit.

- És, még mindig írogatod a kis történelmi novelláidat? Hogy is nevezed? M kalandjai?

- Jaja - kezdett nedűje utolsó kortyaiba, most már kevésbé jókedvűen. - Amíg nincs meg a nagy ötlet, az is megteszi.

- Akkor nem neked való a hajókázás - csóváltam a fejem fülig érő vigyorral. - Emlékszem, Hugi is szétgürizte ott magát.

- Persze. Tudom - tette le az üvegét az asztalra, ami mellett üldögéltünk. - Úgyis más terveim vannak.

- Igazán? Na mesélj!

- Itt a nyár, jó idő, és azt beszélik, Santorini gyönyörű hely.

- Szóval mennél a görög turistaparadicsomba? - vigyorogtam.

- Most miért? - vonta fel a szemöldökét. - Valami könnyed melót biztos találok, és ott aztán el lehet vonulni, ha az ember csendre vágyik.

- Ha te mondod - vontam vállat még mindig vigyorogva.

- Most miért? Nem?

- Úgyse tudlak lebeszélni, nem?

- Hát... nem - kacagott és felhajtotta söre maradékát.

Pultoska, mintha már árgus szemekkel várta volna ezt a pillanatot, oda lépett, hogy elvigye a kiürült üveget,

- Na és, itt marad velünk egy ideig a testvéred, B? - kérdezte, de közben egy pillanatra sem nézett rám. - M... Ez minek a rövidítése? Margit? Matilda? Margaréta? Margó?

- Nem - kuncogtam. - Nem a nevéből jön. Az...

- Ki ne mondd! - szakított félbe M. Ha van valaki ezen a világon, aki jobban rühelli a saját nevét, mint én, és úgy általában a standard neveket, az ő. - M vagyok - küldött egy csábos mosolyt Pultoska felé. - Mint Második. Mert a tesó itt úgy döntött, neki kell előbb kijönni a napfényre.

- Tehetek én róla? - emeltem fel a kezem megadóan, de nem tudtam visszatartani a nevetést. - Amúgy - néztem én is Pultoskára. - Ne fűzz hozzá nagy reményeket. Az ikertestvérem igazi nőcsábász, bár mielőtt összejönnének a dolgok, mindig elbarmolja. - Nem is törődtem M tiltakozó "Hé!"-felkiáltásával, csak tovább mosolyogtam. - És amúgy is, M Santorinire megy.

Váratlan látogató 1. rész

Megjegyzés: Ez a történet a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban; Megnyitó, Félévkezdés; Születésnapi öltánc) elemeivel mutat kapcsolatot, szigorúan véve azonban nem része a sorozatnak. Azoknak, akik minden apró részletet érteni szeretnének, tanácsos elolvasni a fent időrendben felsorolt történeteket előbb, de jelen mű azok nélkül is érthető és élvezhető.

******************************************************************************************

Hulla fáradtan estem be az ajtón. Úgy kóválygott a fejem és sajogtak a tagjaim, mintha legalábbis csontrészegen dülöngéltem volna be a kocsmába, hogy kiigyam magamból az alkoholt. Talán jobb helyem lenne egy fordított valóságban. És ha az a fordítottság az egyetemi tanárok vizsgáztatási szokásaira is vonatkozik, vissza se jönnek onnan, a végtelen élvezetet nyújtó vizsgaidőszakok világából.

Nem nyújthattam épp bizalomgerjesztő látványt. Ami tökéletesen tükröződött Pultoska szemeiben is. Mintha csak szellemet látna, vagy egy alkeszt, aki a huszadik helyre botladozik már be az újabb adagért. Pontosan olyat, akit igyekezetünk távol tartani az Infernótól. Még akkor is, ha most, a vizsgaidőszak utolsó hajrájában kongott a hely az ürességtől. Még az is lehet, azért bámult rám úgy, mintha két fejem nőtt volna, még akkor is, amikor leültem a pult mellé, mert nem értette, én miért nem írom le könyékig a kezem, vagy pihenem ki a fáradalmakat a többiekkel együtt.

- Mi az? - néztem rá, felvonva az egyik szemöldököm.

- Semmi - rázta meg a fejét és folytatta a pult törölgetését, amivel épp foglalatoskodott, amikor beléptem, de szeme sarkából továbbra is ugyanazzal az értetlen kifejezéssel nézett rám. Mintha nem hinne a szemének.

- Hulla vagyok! - sóhajtottam és a pultra könyököltem, hogy kezeim közé temessem az arcom. - Hozzám vágnál egy sört?

Az értetlen kifejezés, ha lehet, még inkább eluralkodott Pultoska arcán, ahogy felnézett rám.

- Azt hittem, veszel magadnak - méregetett, mintha legalábbis azt kértem volna, hogy vegye ki a lakáskulcsom a zsebemből és nyissa ki az ajtót. Nem értettem az egészet, de semmi energiám nem volt most kérdezősködni, úgyhogy csak vállat vontam és átnyúltam a pult felett, hogy előhorgásszak egy üveg Heinekent. Mindig is jobb szerettem egyszerű törzsvendégként tekinteni magamra, de kétségtelen, ha nem vesszük a tulajjal való közelebbi ismerettségét, és hogy én csak az ingyen piát kaptam fizetségként, legalább annyira voltam én is alkalmazott itt, mint Pultoska.

- Végül csak a szokásos? - Valami különös csengés visszhangzott a szavaiban. Mintha értenem kellene, mire gondol. Azonban inkább csak vállat vontam, miközben lepattintottam a kupakot.

- Miért ne? - ittam bele a hűsítő nedűbe. - Mi az?

Összevontam a szemöldököm, ahogy figyelem már-már zavaróan fürkésző tekintetét.

- Semmi, semmi - rázta meg a fejét. - Csak a hajad... Új frizura?

- Nem... - fogtam meg értetlenül egy előre lógó tincsem. - Már mióta az eszemet tudom, ilyen. Bár, persze, az elmúlt napokban nemigen jutott időm hajat mosni a tanulás mellett - mosolyodtam el kényszeredetten. Bár valószínűtlen, hogy olyan zsíros lenne, hogy azt Pultoska zselének nézze. Na meg, jobb szeme van neki annál.

- Értem... - fordult vissza ismét a takarításhoz. Arcára erős koncentráció ült ki. Mintha csak nagyon próbált volna valamit elfelejteni. - Szóval... hogy telt a napod? - igyekezett könnyeden csevegni, de a hangjában még mindig valamiféle különös feszültség csengett.

- Ne is kérdezd! - ittam bele ismét a sörömbe. - Mintha kimostak és kicsavartak volna, mielőtt kitettek száradni. Komolyan mondom, ezeket a vizsgákat direkt csinálják olyanra, hogy a szuszt is kiírd magadból. Ha nem lenne időkorlát, páran tuti még most is írnák. De szerencsére vége - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Végre elengedhetem magam és jöhet a pihenés - mosolyodtam el.

- És ennek örömére egyenesen ide jöttél, hogy leidd magad? - A hangjában megint ott csengett az a kifürkészhetetlen él. Ha nem ismerném jobban, akár még az is megfordulna a fejemben, hogy a túlzott ivászatot akarná szóvá tenni. Vagy valamit ki akar szedni belőlem, csak nem mer nyíltan rákérdezni? De miért tenne ilyet? Hiszen sosem volt szokásunk titkolózni egymás előtt. Sosem voltam az a típus, aki leharapta volna a másik fejét, még egy indiszkrétebb kérdés miatt se. Én inkább az a típus vagyok, aki erre elpirul, hebegni kezd és nem képes egy értelmes mondatot kinyögni. De akkor meg...

- Nem - válaszoltam végül, kissé megfontolva, mit is mondok ki, alaposan megrágva minden szót. - Előbb haza mentem lezuhanyozni. Ragadtam az izzadtságtól. Lehet, nem ártott volna hajat is mosnom. - Nem volt teljesen őszinte a nevetésem.

- Értem... - mért végig ismét, akárha azt keresné, hol lóg ki a lóláb... szó szerint. - És utána egyenesen jöttél meglátogatni?

- Mi ez? Kihallgatás? - nevettem. - Az utolsó vizsga után csak megérdemlek egy sört, nem? Alaposan kifáradtam, úgyhogy a zuhany után azonnal lejöttem. De, látom, igencsak elvarázsolt hangulatodban találtalak - kacsintottam rá.

Pultoska nem válaszolt. Egy pillanatra mintha zavarba jött volna. Szinte hallottam, ahogy zakatol az agya, hogy mit mondjon. Aztán hirtelen zaj hallatszott a raktárhelyiség felől. Azt hittem, egyedül vagyunk. A lányok kimenőt kaptak erre a pár napra, ha egyszer úgysincs meló. Pultoska is csak azért tett-vett itt, hátha betér valaki. Mondjuk egy olyan részeges alak, mint én. De akkor meg...

- Á! Végre meg van! - kiáltott fel valaki a zaj forrása felől.

Ez a hang! Nem, az nem lehet. Nem akartam hinni a fülemnek. Pultoskával mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket, figyelve, ahogy a zajkeltő kilép közénk.

- Ti aztán rendesen elrejtettétek a legjobb piátokat. Most már értem, miért nem akartad magad kihozni... - Megtorpant és a hangja elhalt, amikor meglátott. Egy pillanatig csak néztünk egymásra, mintha egyikünk se akarna hinni a szemének, majd szája széles mosolyra húzódott. - Helló, B!

Most már tökéletesen megértettem Pultoska különös viselkedését.

Mintha csak a rosszabbik felemmel néztem volna szembe. A komplementeremmel. Na jó, túlzok, persze. De valahogy mégis bizarr volt a helyzet. Huszonöt év alatt se tudtam megszokni, hogy a saját vonásaimat látom viszont, a saját alakom, hosszúkás arcom, barna szemeim, barnás bőröm és a mosolyom, ugyanakkor teljesen rövid, felzselézett hajjal és olyan szerelésben, amit én sosem vennék fel. Nem mintha nem állt volna jól rajta a szűk, fényes anyagból készült fekete nadrág, az Iron Maidenes rövid ujjú póló és a szöges cipő. Nekem viszont már azelőtt lesült volna a bőr az arcomról, hogy így kiléptem volna az ajtón. De hát ő ilyen volt. És ahogy ott állt a raktár ajtajában, kezében egy rekesz drága sörrel, ismét felidéződtek bennem az emlékek.

Majdnem hangosan felnevettem. Most már tökéletesen meg tudtam érteni szegény Pultoskát. A helyében valószínűleg én se tudtam volna már azt se, hol áll a fejem. Talán még ebben a pillanatban is azt hittem volna, én hülyültem meg és látok duplán, készen arra, hogy beszállítsanak a pszichiátriára. És ahogy barátnőm szemébe néztem, pontosan ugyanezt láttam viszont.

Most már nem bírtam ki és visszafogottan elnevettem magam.

- Pultoska! - vontam magamra a figyelmét. - Azt hiszem, magyarázattal tartozom.

Felálltam a székemről és, még mindig értetlen tekintetétől kísérve odaléptem a hasonmásomhoz, hogy a vállára tegyem a kezem és úgy mosolyogjak barátnőmre.

- Hadd mutassak be valakit! Ő itt M. Az ikertestvérem.

Folytatása következik!

Születésnapi öltánc

Megjegyzés: Hogy ne maradjunk a blog elindításának évfordulója környékén születésnapi történet nélkül sem, íme a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban; Megnyitó, Félévkezdés) újabb eleme. A történet azonban, annak, aki a karaktereket már ismeri, az előzmények ismerete nélkül is érthető és élvezhető.

*******************************************************************************************

A bombaként robbanó hanglöket szinte orkánként csapott arcon, amikor beléptem az Inferno ajtaján. Azon sem csodálkoztam volna, ha azzal a lendülettel hátra is kényszerülök lépni egyet.

Hirtelen az a bizonyos végtermék is belém fagyott a meglepetéstől. De hát, elvégre, egyértelműen az is volt a cél. Nem is kellett hozzá más, csak egy parányi tervezés. Kiszámolni, mikor végzek minden dolgommal, addigra előkészíteni mindent, és mire betámolygok az ajtón a napi szórakozásadagomért, mindenkinek odacsoportosulni a pulthoz és egy megfelelő pillanatban elsütött hangorkánnal visszalökni az utcára... Na jó, az utolsó nyilván nem volt cél.

- Éljen az ünnepelt! - kiáltották többen is vidáman, a levegőbe emelve poharukat. Én meg hirtelen azt is elfelejtettem, lány vagyok-e vagy fiú, nem hogy azt, mit is ünneplünk tulajdonképpen.

Azonban nem akadt túl sok időm mélázni, amíg váratlanul, mert hogy máshogy, egy emberes vaku villant egyenesen az szemembe.

- Bocsi! - kacagott Sorina, amikor meggyőződött róla, hogy zavaros tekintetem most már teljesen rá fókuszálódott. - De ezt a képet nem hagyhattam ki.

Beletelt pár pillanatba, mire a nagy meglepetésáradatot leküzdve, minden a helyére került a fejemben. Ezzel párhuzamosan pedig ajkaim először enyhén örömteli, majd elégedett, végül huncut mosolyra húzódtak

- Na megállj csak! - lendültem barátnőm felé, aki első mozdulatomra kacagva iramodott el előlem, mint a dolgát jól végzett gyalogkakukk, miután felhergelte a prérifarkast.

Utolérni viszont még annyi esélyem sem volt, mint az említett jószágnak a furfangos madarat, mert a jól irányzott meglepetés szülinapi buli okozta kábulatban észre se vettem a mellém lépő Hugit, csak amikor már gyengéden megmarkolta a karomat.

- Ez az én nővérkém. Még a saját születésnapját is szoknyavadászattal töltené - kacagott.

Nem is én lettem volna, ha nem próbálok visszavágni, legalább azzal, hogy Sorina soha életében nem venne fel szoknyát, de a kábulat még mindig hatalmában tartott annyira, hogy mire észbe kaptam, az én drága testvérem máris a pulthoz és a mögötte vigyorgó Pultoskához vezetett.

- Inkább igyál egy jót! - vigyorgott rám. - Csak neked tartogattam - tett elém egy üveg méregdrága whiskey-t, esztétikusan átkötve egy piros díszszalaggal.

- Szépen vagyunk! - kacagtam. - Letolnak, ha a csajokat hajkurászom, helyette meg inkább leitatnak.

Ennek ellenére természetesen semmi kifogásom nem volt ellene, amikor nevetve kibontották az ajándékomat, hogy közösen elfogyasszuk.

- De azt se hidd, hogy a csajozástól eltiltunk! Sőt. - Úgy tűnt, ez a nap a meglepődéseké, legalábbis a részemről, ugyanis a mögülem megszólaló Gazellát is csak akkor vettem észre, amikor a vállamra tette kezeit, hogy a fülembe súgja a szavakat. Már amennyire persze lehetett suttogni a buli alapzajában.

A pult két oldalán álló Pultoska és Hugi vigyorából látszott, hogy ők pontosan tudták, mi van készülőben, én viszont még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Ennek köszönhetően mire kinyitottam volna a számat, Gazella és a segítségére érkező Hosszúláb már talpra is rángattak.

- Gyerünk, főnök! Még vár az igazi meglepetés - somolygott az utóbbi.

Nem ittam sokat, de az alkohol már így is a fejembe szállhatott, úgyhogy inkább ők cipeltek mint hogy én mentem volna a pulttól pár lépésnyire emelkedő színpad felé. Igaz, a "színpad" talán erős szó arra a bő húsz négyzetméteres térrészre, amit a helyiség sarkában úgy egy méterrel a padló fölé emelve alakíttattunk ki. Bár rendeltetését tekintve eredetileg tényleg annak szántuk, kihasználni eddig még nem sikerült.

Két kísérőm nem hagyott sok időt elgondolkodnom, mi is történik. Sebtében felvezettek az emelvény, nevezzük inkább így, mellé csatlakoztatott lépcsőn és leültettek a már jó előre oda készített székre.

- Maradj itt és helyezd kényelembe magad! - utasított Gazella. Az arcán játszó huncut mosolyból és csillogó kék szemeiből már kezdett egyre világosabb lenni, mi készül. Mire azonban bármit léphettem volna, nem mintha egyáltalán fontolgattam volna az ellenkezést, már meg amúgy sem számít, Hosszúláb kerített egy kendőszerű anyagdarabot és hasonlóan széles mosollyal az arcán gondosan a fejem köré tekerte.

- Ne less! - kuncogott, mintha csak a szemfedés nem pont azt a célt szolgálta volna, hogy ezt megakadályozza. Igaz, az anyag nem volt túl vastag, de hacsak nem a teljes meglepetésre bazíroznak megint, a céljának megfelelt.

- Na, látsz valamit? - lengette meg Gazella a szemem előtt a kezét, miután társa végzett a kendő megcsomózásával tarkómon.

- A kezedet látom, meg hogy itt állsz előttem - válaszoltam. - De többet nem nagyon.

- Kiváló. - Bár a fölém hajoló, Gazellafej-formájú fekete folton semmi jele nem látszott, tulajdonosa hangján tökéletesen hallottam a fülig érő mosolyt. - Akkor, jöjjön a meglepetés!

Nem tudom, már csak az alkohol tette, vagy még mindig munkált bennem a meglepetés okozta zavartság, mindenesetre szinte már irreális gyorsasággal tűnt el előlem két kísérőm sziluettje, hogy aztán füleimet váratlanul betöltse valami vad ritmusú zene dübörgése.

A jelen lévők tömege tombolt. Talán mert már előre tudták, mi készül, de lehet, hogy csak ők előbb meglátták a színpadra pár pillanat múlva fellépő alakot, akinek a sziluettje hamarosan betöltötte elhomályosult látóteremet. Illetve, persze, ők pontosan látták is, ki ő.

Én csak egy karcsú alakot láttam magam előtt magasodni, ahogy a zene ritmusára ingatja magát és forog, bár ha nem látom, melyik oldalával közeledett felém, meg nem tudtam mondani, épp elölről látom-e, vagy a hátát bámulom.

Mindez azonban már mit sem számított, és nem csak azért, mert a mozdulataiból megkaptam a választ, amikor puha kezek kezdték simogatni térdemet és combomat. Ha volt is bennem valami feszültség, eddigre teljesen elszállt és átadtam magam a dolgát végző táncos kényeztetésének. Élveztem, ahogy kezei végigsiklanak combjaimon és csípőmön, fel-felkalandozva oldalamra, miközben altestét a zene ritmusára ringatta. Aztán a megfelelő, nyilván jól kiszámított pillanatban megfordult, hogy fenekét combjaimhoz, majd ölembe simítsa.

Ágyékomat elöntötte a forróság. Egy pillanatra megfeszültem, amikor egy apró nyögős hagyta el számat, de aztán rájöttem, a hangosan lüktető zenétől valószínűleg senki nem is hallhatta. Hacsak az előttem táncoló tünemény nem, akit azonban ez csak még érzékibb vonaglásra sarkallt.

Nem is volt nehéz dolga. Már így is eléggé izgalmi állapotban voltam, de ezt csak tetézte, amikor megfordult, széttárt lábaim közé guggolt és éreztem, ahogy haja végigsimít combjaimon, lehelete pedig a közöttük tomboló hőségbe vegyül.

Most már nem törődtem azzal se, milyen hangosan nyögök. Végül pedig, amikor bevetette titkos fegyverét, már nem is tudtam volna. Pillanatokon belül ugyanis a fürge kis kezek felgyűrték pólómat és megéreztem kényeztetőm forró ajkait hasfalamon.

Hátra vetettem a fejem és egyre hangosabban nyögtem. Eleinte még köröztek a gondolatok a fejemben, ki lehet ezen mestermunka elkövetője. Sorinát hamar elvetettem. Bár nyilván örültem volna neki, ha legközelebb a fotóstúdió feletti kis lakásában, hancúrozás közben ezt is számon kérhetem rajta, de valamiért róla nehezen tudtam volna elképzelni. Pultoskának egy ilyen buli közben jobb dolga is volt, minthogy az én kényemet-kedvemet lesse, szóval maradtak az én táncoslányaim... akármilyen fura is így gondolni rájuk. Azt kisakkozni azonban, hogy melyikük is lehet, már nem maradt se energiám, se időm, miközben a gyönyöreimért felelős nőszemély csókjai lassan felfelé haladtak hasamon, majd melleim között, nyakamon és végül megéreztem forró ajkait az enyémeken.

A csók ismeretlen volt, de vadítóan édes. Tulajdonosa pontosan tudta, mit csinál. Egész testem beleborzongott abba a puha érintésbe, és már nem csak azért nem emeltem fel kezeimet, hogy megragadjam őt, mert öltáncnál az ilyesmi nem ildomos, hanem mert annak a mennyei szájnak az érintése teljesen elvette az eszem.

A csókolóművésznek is beillő tünemény azonban nem fecsérelte sokáig az időt. Az egyik apró kéz végigsimított arcomon, hogy aztán lerántsa rólam a kendőt, és szembe nézhessek a kissé tépett, torzonborz barnásvörös haj keretezte arcból rám mosolygó barna íriszekkel.

- Rosetta - nyögtem, vagy legalábbis csak akartam, mert a lány közben ismét megpuszilta a szám, combjaim közé sikló keze pedig azonnal elhallgattatott.

- Tetszik a műsor? - suttogta, épp csak elég hangosan, hogy a lüktető zenén át is hallhassam.

Alig ért hozzám, mégis annyira feltüzelt, hogy csak halkan nyöszörögni és lassan bólogatni tudtam.

- Akkor kaphatsz majd még, ha te is akarod - puszilta meg a szám sarkát. - De most... ennyi.

Vagy hatalmas mázlija volt, vagy tökéletesen kiszámította, amiből az utóbbi a valószínűbb, ugyanis pont a hatásszünete kellős közepén ért véget a szám, ő pedig vigyorogva magamra hagyott, hogy zihálva kifújjam magam ott a széken.

- Tud a kiscsaj, nem vitás - vigyorgott Pultoska, amikor lekászálódtam a színpadról.

- Az már hétszentség - töltöttem a whiskey-mből és egy húzásra felhajtottam.

- De ugye tudod, hogy ez is a kampány része volt? - Egy pillanatig értetlenül néztem fel a szélesen vigyorgó Hugira. Agyam fogaskerekei most már zubogó vérem miatt is nehézkesebben kattogtak.

- Persze - világosodtam meg végül. - Tényleg nem adja fel, hogy inkább táncolhasson, minthogy felszolgáljon.

- És szerintem bizonyított is - bólintott Pultoska, komolysága viszont épp csak színezőelem volt levakarhatatlan vigyora mellett. - A felszolgálást is el kell végeznie valakinek persze, és nem akarok sztriptízbárt vagy night clubbot csinálni az Infernóból, de néha esténként kihasználhatnánk azt a színpadot is, ha már van... Mit gondolsz, Madam B?

Még mindig zihálva lassan bólintottam, miközben újratöltöttem a poharamat. Úgy kavargott körülöttem a világ, hogy még a megszólítás miatt is elfelejtettem tiltakozni.

- Benne vagyok. De előtte... megnézném azt az öltáncot még egyszer közelebbről. És akkor már nem fog érdekelni, ha véget ér a szám. - Felhajtottam az italomat és gondolatban már azt tervezgettem, melyik szobába cipelem be Rosettát, befejezni, amit elkezdtünk.

Félévkezdés 4. rész

Előzmény: Félévkezdés 1. rész
Közvetlen előzmény: Félévkezdés 3. rész

***************************************************************************

- Hello Layla - mondtam kiszáradt torokkal, miközben levettem a táskám a mellettem álló bárszékről.

Tudom, modortalanság plusz egy helyet elfoglalni, pláne amikor ekkora a tömeg, de nem szeretem, ha valaki, az én kifejezett vágyam ellenére, a személyes terembe tolakszik. Ezért inkább itt is mindig a legszélső bárszékre ülök, a mellettem lévőre pedig jelzésértékűen rápakolom a cuccom, csak akkor véve el, ha már nagyon muszáj. Laylát viszont bármikor, kitörő örömmel beengedném akármilyen személyes terembe.

- Szóval ez a híres Inferno - telepedett le a székre és állát felszegve körbe nézett.

Épp csak szétnyitotta bőrkabátját és egyik lába továbbra is a föld közelében maradt, mintha még maga se döntötte volna el, csak benézett, vagy tovább marad.

- Jól sejtem, hogy ez az első látogatásod itt? - tette fel a nyilvánvaló kérdést Pultoska.

- Igen - válaszoltam a vendég helyett. - Most volt ki miatt ide jöjjön.

Layla most ismét rám nézett és szelíden elmosolyodott.

- Akkor, a ház vendége vagy a specialitásunkra - tett elé Pultoska egyet Hugi Inferno-koktéljából.

- Köszönöm - fogadta el. - Igazán nagyszerű itt a kiszolgálás.

- Ne nézz rám! - tettem fel a kezeimet, de közben a szám sarkában töretlenül bujkált a mosoly. - Én csak egy vendég vagyok itt.

- Hé, főnök! - Talán most jött el az ideje, hogy kifejlődjön a női megérzésem, vagy valami más, rejtélyes okból tudtam, hogy Hosszúláb nekem szól, és automatikusan felkaptam a fejem. - Tényleg jó lenne már csinálni valamit, mert a vendégek egyre jobban elszemtelenednek - porolta le nadrágja farrészét. Nem mintha bármi kosz lett volna rajta, vagy egy kutató kéz nyomát teljesen el tudná tüntetni, de értettem a célzást.

Layla érdeklődve mosolygott rám, miután bosszankodó pincérnőnk elsietett, hogy összeszedjen egy újabb adag kiürült sörös korsót. Magyarázkodni azonban nem volt időm, mert épp csak visszafordítottam a fejem, amikor egy szőke üstök bevillant a látóterembe.

- Hali B! - lökött le majdnem a székről Gazella, miközben nyakam köré fonta karjait és hozzám simult.

Egyre jobban zavarban éreztem magam, bár nem igazán tudtam volna megmondani, mi okom lett volna rá. Layla és köztem nem volt semmi. Abból a kis flörtből a mosdóban még arra a következtetésre sem juthattam, hogy ő szeretné, hogy legyen. De mégis, ahogy nézett engem és a karjaimba ugró Gazellát, kényszeres késztetést éreztem a magyarázkodásra. Hiszen Gazellával se volt semmi köztünk. Azóta a kis kaland óta a vonaton, bár voltak közös... khm, intim élményeink, de sosem egymással. Persze, lehettek volna, hiszen mindketten felnőtt és szabad nők vagyunk, de akkor is...

Gazella mindenesetre nagyon meleg és testközeli módon kezelte a kapcsolatunkat. Nem tudom, ez csak nekem szól-e, vagy a természete ilyen, de soha nem is tiltakoztam. Hiszen, ki lenne az a marha, aki bánná, hogy egy csinos lány hozzá bújik, ráadásul önszántából, csak a pillanat kedvéért.

Mire azonban eldöntöttem volna, hogy reagáljam le a kialakult helyzetet, már ki is bontakozott ösztönös ölelésemből.

- Átöltözök melóruhába, aztán dumálunk - mondta. - Persze csak amíg a nagyfőnök engedi - kacsintott Pultoskára, majd, még mielőtt bármit is reagálhattam volna, elsietett a személyzeti szoba felé.

Zavartan néztem Laylára, aki továbbra is érdeklődő kifejezéssel az arcán szürcsölte a koktélját. Már épp nyitottam volna a számat, hogy végre kimagyarázzam magam, de ekkor a Rosettának nevezett orkán visszatérte fojtotta belém a szót.

- A pizzát kivittem, a négyeshez ment még két Dreher, a hatoshoz egy citromos Soproni és egy Heineken, a nyolcashoz pedig három Kozel meg egy pohár vörösbor a raktárból - hadarta, továbbra is durcás képpel. - A pénz a kasszában. Láttam, közben megjött Gazella is, szóval engedélyt kérhetek a főnökasszonyoktól egy kis pihenőre?

- Persze, de... - hebegtem.

- Remek. Köszönöm - viharzott el.

Remek. Durcás kislányból pár perc alatt átvedlett sértődött kamasszá. Ez még nála is rekord.

Meggyőződve, hogy egyelőre ennyi volt a felém irányuló áradat, a pultra könyököltem, és egy sóhaj kíséretében végighúztam tenyerem az arcomon, majd ismét a továbbra is kíváncsi tekintettel engem figyelő Laylára mosolyogtam.

- Szóval csak vendég vagy. - Hangjában nem volt se megvetés, se számon kérés. Még csak olyan felhang se, mint amikor hazugságon kapják az embert. Egyszerűen csak jót mulatott a helyzetemen.

- Mások nem így gondolják - nevettem kényszeredetten.

- Csak szépíti - vette el Hugi Layla kiürült poharát. - Madam B szolgálatban van.

- Maeam B? - kacagott Layla.

- Hé! - reccsentem rá a húgomra. - Összeesküdtetek, hogy rossz színben tüntessetek fel? Még a végén elterjed az egyetemen, hogy valami striciféle lennék, és örülhettek, ha a kujonok keresnek meg a szolgáltatásokért és nem a dékáni hivatal.

- Ezer bocsánat! - szabadkozott Hugi, de szája még mindig széles mosolyra húzódott. - Ne is vegye komolyan, professzorasszony! - nézett Laylára. - A nővérem egy igazi szent.

- Bekaphatod, Napocska - morogtam.

- Az vérfertőzés lenne, Lufi - kacagott tovább, miközben visszatért a vendégek kiszolgáláshoz.

- Itt aztán pezseg az élet - mulatott Layla.

- Komolyan ne vedd! - szabadkoztam. - A lányok még újak itt - intettem a fejemmel arra, amerre Gazella és Rosetta is távozott -, de Gazellát már régebbről ismerem és azzal hülyéskedtek, hogy majd én gondjukat viselem, és így rajtam ragadt, de én...

- Nyugi! - kacagott Layla és gyengéden végigsimított a karomon. - Értem én a viccet.

Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt és leeresztettem a vállaimat.

- De - tette hozzá -, ha mégis így állna a helyzet, én lennék az ügyfeled.

Rám kacsintott, én pedig éreztem, hogy rákvörössé válik az arcom.

- De akkor nem is zavarlak - csilingelte vidáman, miközben felállt.

- Ne! - nyúltam a keze után. - Semmi gond. Tényleg. Jó, hogy itt vagy.

- Ez hízelgő, Madam B - csipkelődött -, de tényleg csak benéztem. Holnap korán kelek. De máskor is szívesen benézek. Most már van kiért - mosolygott rám, miközben elsietett.

- Nem is mondtad, hogy egy tanároddal randizol - vigyorgott rám Hugi, amikor ismét egy lélegzetvételnyi szünethez jutott.

- Mert nem a tanárom. Tanársegéd az egyetemen, de nekem nincs vele órám. És nem randizunk. Épp csak hogy ismerem.

- Pedig már csak a bugyiját nem tolta le neked - szállt be a heccelésbe Pultoska is.

- Jól van. Be lehet fejezni - morogtam, miközben beleittam lassan átmelegedő sörömbe.

Hugi és Pultoska csak nevettek, miközben visszatértek a dolgukhoz.

Úgy döntöttem, ideje távoznom, mert ma már úgyse fogok mást kapni tőlük, csak ugratást. Amikor azonban kiürítettem a sörös üvegemet és felálltam, szinte szó szerint beleütköztem a fekete-vörös munkaruhájában visszatérő Gazellába.

- A barátnőd máris elment? - vigyorgott,

- El. - Nem volt kedvem tovább részletezni a választ.

- És, mikor mész utána egy kis... - löködte előre az ágyékát, félreérthetetlen mozdulatsort imitálva.

- Nem a csajom, oké? - reccsentem fel. - Épp csak ismerem.

- Oké! Nyugi! Le ne harapd a fejem! - kacagott.

Lassan kifújtam a levegőt és igyekeztem megnyugodni.

- Akkor nincsnis himi-humi mára betervezve? - vigyorgott.

- Nincs.

- Oké, tudod mit? Megbeszélem Hosszúlábbal, hogy ha még sokáig kitart ez a nagy forgalom, maradjon itt helyettem, én meg holnap egész délután itt leszek helyette, és pár óra múlva átugrunk Vǔlkékhoz programot keríteni neked.

- De én nem...

- A-a. Nincs apelláta, főnök - nevetett vidáman. - Akkor pár óra múlva.

Azzal elsietett dolgozni.

Sóhajtottam egyet és a fejemet csóválva az ajtó felé indultam. Gondoltam, addig ledőlök ráaludni az estére. Gazella úgyis keresni fog, hogy elrángasson. Bár, lehet, tényleg erre volt szükségem.

Folytatása következik!

Félévkezdés 3. rész

Előzmény: Félévkezdés 1. rész
Közvetlen előzmény: Félévkezdés 2. rész

Megjegyzés: Ez a történet, amellett természetesen, hogy az első két rész fonalát viszi tovább. a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban; Megnyitó) újabb eleme.

******************************************************************************************

A sárgás-vöröses fényben úszó helyiség zsibongással telt meg. A félévkezdés magával hozta az üde éjszakai életet is. Bár persze éjszaka még nem volt, és azt se tudtam, ennek mennyire kellene örülnöm. Persze, Pultoska és Hugi sem repestek az örömtől, hogy rohangálhatnak, mint pók a falon és hallgathatják a már igencsak kapatos vendégek füttyögéseit és otromba beszólásait, de ezzel jár, ha egy bár sikeres. Pláne, ha a mindig borgőzös hangulatú, hormonoktól túlfűtött egyetemista ifjúságra alapozza ezt a sikert. Na de a dolognak van jó oldala is. Isznak, mint a gödény, fahangon énekelnek, kurjongatnak, nem lehet őket levakarni, ha flörtölni támad kedvük, de legalább hűségesek. Már ami az ivási szokásaikat illeti. Ha elégedettek egy hellyel, márpedig az Infernóval nem volt okuk nem elégedettnek lenni, ha csak tehetik, és nem épp kísérletező kedvükben vannak, ide járnak.

Huginak és Pultoskának néhányukat már kiismerni is volt lehetősége. Hihetetlen, milyen jó hatással tud lenni, ha még a beláthatatlan hosszúságúnak tűnő vizsgaidőszak után is ismerősként köszöntik az embert a törzshelyén és csak annyit kérdeznek, "A szokásosat?". Még akkor is, ha a csinos kiszolgáló mást nem is tud róla. És ha még az ártalmatlanság határain belül a nyomulását is mosollyal az arcán elviselik, a fizetővendégek sorából sem lehet többé kivakarni. Nem mintha ezt bárki meg akarná tenni.

Azonban ezt az ő bajuk elviselni. Semmit nem adnak ingyen. Nekem meg csak annyi volt a dolgom, hogy vegyek egy mély levegőt és a pultra támaszkodva belekortyoljak a sörömbe, hátha az segít némiképp megnyugodni. Elvégre, én csak vendég vagyok itt. Nem kell mással foglalkoznom, ha nem akarok, csak magammal. Illetve.

- Ááá! Mindjárt leszakad a lábam! - siránkozott Rosetta. - Minek ennyi mindent kicipelni?

- Talán jobban menne, ha mindezt nem tűsarkúban csinálnád - dorgálta Hosszúláb, miközben kikanyarodott a pult mögül, egy tálcányi sört egyensúlyozva a kezében.

- De a pasik erre buknak - nyafogott tovább a másik. - Meg nem egy csajt is láttam, aki megfordult utánam.

- Az lehet. De, ha nem tévedek, a popóriszálásért nem fizetnek. A borravalóért meg nem éri meg taccsra tenni magad. Inkább a gyomrukat elégítsd ki, ne a szemüket!

- Oké, oké! - fújta fel az arcát, mint egy duzzogó hörcsög. - De esetleg egy kis kézimunkával az asztal alatt...

- Hé! - szólt rá Pultoska. - Csúcsidő van. Ha holtidőben enyelegni akarsz a betévedő alkeszokkal, az a te dolgod. De amúgy azért kapod a fizetésed, hogy a sört kividd. És amúgy sem akarom, hogy azt higgyék, kurvákat futtatok.

- Na! Én nem vagyok kurva - nyüszített Rosetta.

- Jó, bocsánat! - váltott megértőbb hangnemre Pultoska. - De akkor is a pincérkedéssel keresd meg a kenyered, vagy nézz más meló után! Ahhoz pedig jobb valami kényelmesebb cipő.

Hosszúláb diadalmasan mosolygott, miközben elsietett türelmetlenkedő vendégei felé. Rosetta viszont továbbra se adta fel.

- De én nem ehhez vagyok szokva - nyafogta. - Különben is, ti mondtátok, hogy valami különlegeset akartok ebből a helyből csinálni. Nem várhatnám inkább hátul a vállalkozó kedvű vendégeket? Vagy táncolhatnék is. Nem muszáj vetkőznöm. Csak feldobni kicsit a hangulatot.

- Majd meglátjuk - válaszolta színtelen hangon Pultoska. Ő is érezte, van abban valami, amit Rosetta mond, de nem akarta felbuzdítani, mert akkor többet le se lehet vakarni ezzel a témával. - De nem csúcsidőben. Ha enyhül a roham, visszatérünk ehhez. Most pedig vidd ki ezt a négyes asztalhoz! - tett le egy tálcán egy adag frissen készült pizzát a pultra.

- Ne máháháhár! - hisztizett a lány. - Segíts már, B! Győzd meg! Te vagy a főnök.

- Tévedés - válaszoltam egykedvűen és sörös üvegem szájával Pultoska felé intettem. - Ő itt a főnök. És amúgy is vele értek egyet. Majd visszatérünk a témára.

- Gonosz vagy - fújta fel megint az arcát Rosetta.

- Lehet. De most nyomás dolgozni, különben felkopik az állad! Ha meg már túlságosan fáj, szólj Hossúlábnak! Ahogy ismerem, biztos elrakott neked egy pár kényelmesebb cipőt is.

- De... - próbálkozott megint, de én csak visszafordultam a sörömhöz és beleittam, jelezve, hogy a beszélgetésnek részemről vége.

- Eredj! - mondtam rezzenéstelen hangon. - A többit majd megbeszéljük.

Rosetta megint furcsa képet vágott, felkapta a tálcát és elsietett.

- Poronty - csóválta a fejét Pultoska.

- Az - válaszoltam és az üveg szája mögé rejtettem mosolyom, de láttam, barátnőm is alig tudja visszatartani a nevetést.

- Nem vagytok kicsit túl kemények vele? - kérdezte Hugi, miközben egy nagy rakat korsóba csapolta újra a folyékony kenyeret. - Elvégre valahol még csak gyerek.

- Egy nagyon virgonc gyerek - somolygott Pultoska.

- Igen. Pontosan ezért - sóhajtottam. - Nem szeretem, ha nyavalyog. Szívesebben adnék neki én is igazat, de ismered, milyen. A fejébe szállna a dolog és a végén a nyakunkra nőne, mi meg nem tudnánk vele mit kezdeni.

Hugi lassan bólintott.

- De azért valahol igaza van. Nem neki való a pincérkedés.

- Tudom - engedtem le a vállam. - Szerintem is jó ötlet ez a tánc. Vagy valami, ami feldobja az egészet, de nem kell szükségszerűen 18-as karikásnak lennie. De nem akartam adni alá a lovat. Úgyis a főnökasszony dönt a végén - néztem Pultoskára.

- Miért? Elvégre a te lányaid - kacsintott rám pajkosan a fent nevezett.

- Hé! Én csak egy törzsvendég vagyok itt. Nem akarok belefolyni az üzletvezetésbe. Pláne nem a te ellenedben. Adok egy-két fejmosást Rosettának, ha arról van szó, de nem lehetek ott mindig mellette.

Hugi megértően bólintott.

- Még szerencse, hogy van neki Hosszúláb.

Elmélázva ittam bele ismét a sörömbe. Jó kis banda volt ez. Mióta bő fél éve besétáltak az életünkbe, kezdtünk már belerázódni a dolgokba. Rosetta persze nyafogott és mindig a kibúvókat kereste, de elég volt csak néha a körmére koppintani. Tényleg olyan volt, mint egy rossz gyerek, de Hosszúláb szerencsére vigyázott rá. Ő se volt az a megtestesült szerető anya-pótlék, és Rosetta valószínűleg többnyire inkább egy egrecíroztató dögöt látott benne, de Hosszúláb mindig gondolt rá. A kis tökfilkó biztosan a lehető legszilárdabb meggyőződéssel vette ma fel azt a magassarkút, hallani sem akarva másról, de mérget mertem volna venni rá, hogy barátnője azért suttyomban eltett egy pár kényelmesebb lábbelit ia neki.

- De azért jobb is, ha összekapja magát - rántott vissza Pultoska hangja a gondolataimból. - Egyre csak sűrűsödik a tömeg. Már lassan leülni se tudnak hova. A végén lehet, annak a csinos kis feketének a helyed is át kell adnod, amilyen elveszetten keresgél.

A szívem hirtelen dobbant egy nagyot. Sosem voltam túl nagy virtuóz a női megérzések terén. Inkább jó emberismerőnek mondanám magam, de ha igazán komolyan vesszük a dolgot, még annak se. Most azonban, hiába illett volna a "kis fekete" megnevezés nagyon sok mindenkire, mégis... megéreztem.

Gyorsan hátra fordultam ültömben és, tényleg ő volt az. Sötétbarna arcán elmélyült kifejezés ült, miközben tekintetét végigfuttatta az összesereglett tömegen, majd végül szemei felcsillantak, amikor megállapodtak rajtam, kivillant hófehér fogsora és azonnal elindult felém.

Nem tévedtem. Layla tényleg eljött.

Folytatása következik!

Megnyitó 3. rész

Megjegyzés: A történet előzménye a korábban említettek mellett a Gazella című történet. Többnyire igyekszem úgy megírni a saját történeteimet, hogy azok önmagukban is érthetőek és élvezhetőek legyenek. Ehhez azonban legalább az előbb említett egynek az ismerete erősen ajánlott.

Előzmény: Megnyitó 1. rész
Közvetlen előzmény: Megnyitó 2. rész

***********************************************************************

- Bocsánat a rendetlenségért - ásott elő Pultoska néhány széket a személyzeti szobában felhalmozott dobozhalmok alól, hogy vendégeinknek ülőhelyet biztosítson.

Habár a falak és a csukott ajtó nem sokat tompított a kint még mindig dübörgő zenén, mégiscsak kényelmesebb volt ide visszavonulni beszélgetni. Csak épp nem számítottunk rá, hogy itt kell majd a közeljövőben vendégeket fogadnunk, úgyhogy a kupleráj alatt elásva sem akadt sok szék, elérhető mélységben meg pláne nem. A maroknyi lányt, akik bezsúfolódtak velünk ide, azonban ez cseppet sem látszott zavarni. Míg Gazella megköszönte vendéglátójuk kedvességét és leült az egyik fémvázas, összecsukható székre a minden kacattal telepakolt íróasztal mellé, barátnői inkább ez utóbbit választották, néhány szabadon hagyott tetejű ládát neveztek ki ülő alkalmatosságnak, vagy csak egyszerűen a falnak dőlve támaszkodtaak.

Elfordítottam a kulcsot a zárban, hogy még véletlenül se nyisson ránk valaki, mondjuk egy párocska, akik már eléggé megöntöve a gyomrukat alkohollal, valami félreeső helyet keresnek egy kis entyem-pentyemre. Hugi majd úgyis kopog, ha valami zűr lenne. Meg Pultoska amúgysem tervezte őt sokáig magára hagani a kiszolgálással, még ha Sorinát meg is kértük, hogy ami ideje akad a fotózás közben, segítsen be neki.

Aztán, miközben hátralöktem kosszarvas kapucnimat és megigazítottam összekócolódott hajamat, az összegyűlt kis kompánia felé fordultam.

Végigmértem az egybegyülteket, majd tekintetem végül a vidáman rám mosolygó Gazellán állapodott meg.

- Félre ne érts - kezdtem bizonytalanul -, örülök, hogy látlak, de hogy...

- Hogy hogy kerülök ide? - fejezte be helyettem a szőke szépség, rám villantva egy elragadó mosolyt. - Ahogy te fogalmaznál, drága oroszlánom, ha a hegy nem megy Mohamedhez...

- Ó! - tettettem a teljesen megvilágosodottat, habár nem voltam benne biztos, hogy értem, mire akar kilukadni.

- Ha már egyszer te nem jöttél el végül hozzánk, gondoltuk, mi meglátogatunk.

- Ó! - Ismét csak ennyit tudtam kinyögni. Jól emlékeztem arra a cetlire, amit a most velem szemben ülő leányzó annak idején a zsebembe csúsztatott, és valószínűleg még mindig ugyanott lapul, annak a kabátomnak a zsebében, ha azóta egy óvatlan mosás következtében el nem rongyolódott.

Szó mi szó, felesleges zsebrevágnom ilyen vagy olyan cetliket, mert úgyis elfelejtem őket. Csak azt nem tudom, máig sem, egy ilyen alkalmat hogy felejthettem el.

- Ne haragudj! - nyögtem ki végül. - Én...

- Ugyan! Semmi baj - rázta a fejét mosolyogva Gazella. Sosem tudtam kiigazodni teljesen a nők "pont az ellenkezőjét mondom, mint amit mondani akarok"-taktikáin, de ő úgy tűnt, komolyan gondolja. - Nem vesztettél sokat.

- Ezt... hogy érted - vontam össze a szemöldököm.

- Úgy, hogy a főnök egy farok - válaszolt Gazella helyett az egyik barátnője.

Mindkettőnk tekintete a magas, karcsú, bronzszín bőrű szépségre villant, bár míg az enyém érdeklődve és értetlenül, addig szőke barátnőmé inkább neheztelve.

- Valahogy úgy, igen - hesegette el végül ingerültségét, amit megtoldott egy kézmozdulattal is, mintha csak az említett érzelem egy körülötte döngicsélő légy lenne. - Több értelemben is.

- Úgy érted...

- Aha - válaszolt ismét a másik lány Gazella helyett és kezét egyszerű, barnás ruhájába rejtett ágyékára tette, csípőjét finoman előre löködve, amitől a kihívó, de egyébként, meglepő módon az illendőnél semmivel se többet mutató ruha hosszú hollófekete hajával együtt lengett.

- Ja - folytatta Gazella, oda se nézve. - Amellett meg egy igazi tapló, örülök, hogy megszabadultunk tőle.

- Úgy érted... - akartam rákérdezni, de ő, mintha meg sem hallotta volna, folytatta. - Amúgy, bocsánat a neveletlenségemért! Ők itt a barátnőim - intett a többiek felé. - A lányok, akikről meséltem.

Vagyis a kolléganői a sztriptízbárból. Bár, igaz alig ismertem még Gazellát, tudtam, ő ezt ilyen nyíltan sosem mondaná ki.

- Helló! - lépett oda hozzám az előző, fekete hajú lány és felém nyújtotta a kezét. - Örülök, hogy megismerhetlek. Mi is sokat halottunk ám rólad - mondta egy kacsintás kíséretében. - Engem szólíts csak Hosszúlábnak!

- Hosszúláb törzsfőnök! - kacagott fel az egyik, alacsony lány, aki épp mögötte ücsörgött egy ládán és most lábait nevetés közben kinyújtva a levegőbe emelte és fejét hátra vetette.

- Rosetta! - mordult rá Hosszúláb, összevonva a szemöldökét. - Ne haragudj! - fordult ismét felém. - A kis tökmag már mióta megismertük egymást, ezt hajtogatja. Nem is értem, két év után hogy nem unta meg - ingatta a fejét.

Habár nyilván gyerekes poén volt az egész, a Rosettának nevezett lány nem is ment olyan messzire. Hosszúláb tényleg már első ránézésre is olyan látványt nyújtott, mint valami indián törzs napbarnított leánya, és, most eszméltem csak rá, egyszerű ruhája is leginkább az indiánok viseletére emlékeztetett. De Rosetta nevének találóságát sem lehetett elvitatni. A virgonc, torzonborz vöröses barna hajú lány tényleg olyan volt, mint egy virágszál, akár egy rózsa, megjegyzései pedig, már csak Hosszúláb reakcióiból kiindulva is, éppolyan tövisesek.

- Lényeg a lényeg - szakította félbe cívódásukat Gazella -, ha már úgysincs munkánk, gondoltuk, meglátogatunk.

- És hallottuk, hogy jó kis buli készül, sok csini lánnyal - folytatta Rosetta, csilingelő hangon, ismét magára vonva Hosszúláb morcos tekintetét. Már ennyi után is éreztem, hogy eközött a két lány között vibrál valami, bár azt nem tudtam volna megmondani, pontosan mi.

- De, mitagadás, tényleg jó kis helyet hoztatok össze - tette hozzá Gazella, körbe nézve, mintha a zsúfolt kis helyiség, amit kvázi raktárnak használtunk egyelőre, reprezentálná az egész Infernót.

- Köszönjük - kapcsolódott be a beszélgetésbe Pultoska is. - Bár még nem állunk épp a helyzet magaslatán. Kevés a munkaerő. Nem tudom, ketten meddig fogjuk bírni - intett fejével az ajtó felé, nyilván Hugira utalva.

Egyértelmű volt, hogy ő is megértette, miért is jöttek tulajdonképpen a vendégeink. Bár semmi okom nem volt kétségbe vonni, hogy Gazella látni szeretett volna, szemei csillogásából ítélve ez is nagy súllyal esett a latba, de az, hogy ilyen népes kísérettel érkezett, pont az Infernóba, sürgősen akart beszélni velünk, Pultoskát is beleértve, és egy nyugodtabb helyen, másról is áulkodott.

- Nagyon szívesen besegítünk - erősítette meg már első szavaival a gyanúmat. - Nem lenne ránk panasz. Az előző főnök is meg volt velünk elégedve.

- Már amikor épp nem jött rá az agyfasz - toldotta meg Hosszúláb fintorogva, kiérdemelve egy szúrós pillantást Gazellától.

- Pincérnőkre nagy szükségünk is lenne - csapott le a lehetőségre Pultoska is. Nyilván ő is örült a tálcán felkínált lehetőségnek, mint majom a farkának.

- Juppí! - lelkendezett Rosetta. - Mi aztán majd elszórakoztatjuk a vendégeket - imitált táncot ültében.

Gazella felé is megeresztett egy mogorva pillantást, de tekintete azonnal megváltozott, amikor rám nézett. Szinte már kérlelővé, engedélykérővé vált.

- Nos, ez nem igazán egy sztriptízbár - igyekeztem olyan hangsúlyt megütni, hogy az ne tűnjön lenézőnek, de elutasítónak se. - Mi inkább csak amolyan... törzshely akarunk lenni egyetemistáknak meg hasonlóknak... De végülis - tettem hozzá, látva kissé csalódott arcukat - majdcsak kitalálunk valamit. Egy kis tánc, egy kis műsor, néha valami zártkörű bemutató csak jót tehet.

- Tudtam, hogy rád számíthatunk - pattant fel Gazella, elém ugrott, nyakam köré fonta a karjait és adott egy puszit a számra. - Az én hős oroszlánom.

- Hé, hé, hé, hé! - tiltakoztam zavartan. - Ezt nem én döntöm el - néztem kérdőn Pultoskára, aki viszont csak egyetértően mosolygott.

- Nekem tetszik az ötlet - mondta. - És amit B kitalál, az csak jó lehet.

- Akkor mi is B-re bízzuk magunkat - kacsintott rám Gazella.

- Én is benne vagyok - bólintott Hosszúláb, a többiek társaságában. - Kíváncsi vagyok, mit találsz ki nekünk.

Kezdtem zavarba jönni. Én nem terveztem itt semmit se kezdeni. Pusztán haveri alapon, meg mert élveztem a dolgot, besegítettem Pultoskának. Na meg az ezért járó ingyen sört sem lehetett visszautasítani. De hogy én legyek ennyi embernek kvázi a főnöke, még ha tulajdonképpen Pultoska is az, aki megszabja, mi hogy legyen...

Aztán Rosetta erre még rá is tett egy lapáttal, amikor kacagva felkiáltott: - Éljen Madam B!

- Na ne! Ez így nem. Én... - pirultam el.

- Ugyan má! Jó móka lesz - puszilta meg arcom Gazella. - És nem kell neked futtatnod senkit. Vedd csak poénnak az egészet - toldotta meg egy kacsintással.

Végülis, tényleg mi lehetne ebből? Úgyis Pultoska a főnök, őt meg, szemmel láthatóan, még mulattatta is a dolog. Az meg, hogy én közbeiktatódok, mit számít? Úgy se jutna soha eszembe ellentmondani Pultoskának. Nem az én ügyem. Plusz az elmúlt időben annyi mindent megbeszéltünk az Infernóval kapcsolatban, hogy jó eséllyel nem is történne olyan, amiért tiltakoznom kellene. Ha meg a lányok bennem bíznak... Csak ez a "Madam B"... mintha valami kivénhedt prosti lennék, aki basáskodik a fiatalabbak felett. De hát minek annyit lovagolni a szavakon? Én nem fogom őket kényszeríteni semmire. A többi meg majd kialakul.

- Na jó. Nem bánom - mosolyodtam el.

- Ez a beszéd! - lelkendezett Gazella és hálásan megcsókolt.

Kellemes volt újra érezni azokat a puha ajkakat, és ahogy a törékeny test hozzám simul. Nem várt fordulat ez, az biztos. Ha reggel valaki azt mondja, estére én leszek Madam B, rögtön kiröhögöm. De hát, c'est la vie. Még egész jól is szórakozhatunk.