Citrus - Születésnap

Asztrafóbia

Ha félsz a vihartól, kell valaki, aki megvéd.

Írta: eroticfantasylife
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. június 7.

****************************************************************

Épp befejeztem a hajam szárítgatását, amikor elment az áram. Egy pillanatig csak dermedten álltam, feszülten figyelve, mi történik. Az egyik pillanatban még zümmögött a hajszárító, a zene lüktetett ki a szobámból, aztán meg semmi. Semmi zaj, semmi fény. A sötétség körülölelt, amikor hirtelen villám dörrent odakinn, én pedig felsikoltottam. Számhoz kaptam a kezem, majd szorosan lehunytam a szemem és igyekeztem gátat szabni szívem heves zakatolásának.

Gyűlölöm a villámlást.

Az esővel önmagában semmi baj nincs. Ha villámlást látok, csak lehunyom a szemem és úgy teszek, mintha nem is történt volna semmi. De ha megjön a dörgés...

A dörgés a legrosszabb.

Mélyen belül tudom, hogy ez csak egy hang. Nem tud fizikailag ártani nekem. Ugyanakkor azonban halálra rémülök. A mindent belengő zaj olyan intenzív és magába záró, hogy kicsinek és tehetetlennek érzem magam tőle.

Egy újabb villám fénye térített magamhoz. Felkaptam egy köntöst, hogy magam köré tekerjem és átrohantam a hálószobába. Ismét egy fénynyaláb cikázott keresztül az égen, amikor becsuktam az ajtót magam mögött, és mire a fülemhez kaptam a kezem, már megérkezett a hang is. Ahogy eleresztettem a köntöst, az szétnyílt, feltárva a melleimet. Amikor a zaj abbamaradt, ismét összehúztam magamon, aztán csak dermedten álltam. Nem mintha lett volna körülöttem bárki is, aki meglásson.

Leültem az ágyamra, majd felkaptam a telefont, hogy aztán frusztráltan visszategyem, amikor rájöttem, már egy jó ideje lemerült. Automatikusan a töltőért nyúltam volna, de aztán rájöttem, áram nélkül azzal se megyek túl sokra. Halkan felsóhajtottam és lassan körbenéztem a sötétségben.

Néha gyűlöltem az egyedüllétet. Nehéz volt magamban élni. Senki sem vár, amikor hazaérek a munkából, nem vár a vacsora, ha fáradtan és kimerülten beesek az ajtón egy hosszú nap után, a kis lakásom pedig csendes és üres.

Emiatt sok estét töltöttem házon kívül, de senkit se hoztam még haza. A többség általában túl részeg már addigra, vagy amúgy is túlságosan csak az érdekli, hogy bejuthasson a bugyimba... Esetleg mindkettő egyszerre.

De, mindenek előtt, az egyedüllét azt jelentette, hogy szex sincs. Ezt is magamnak kellett megoldanom. Néha csak feküdtem az ágyon, elképzelve, hogy ott van mellettem valaki, aki izgató szavakat suttog a fülembe, miközben hátulról belém hatol, keze pedig a csiklómmal játszik, amíg engem el nem emészt a gyönyör. Utána viszont mindig többre vágytam. Mintha valami több kellene, de nem tudtam rájönni, mi az.

Félreértés ne essék, nem a kezem volt az egyetlen, aki örömet szerzett már nekem. 21 éves korom óta nem voltam szűz. De az aktusok mindig olyan sablonosak voltak! Kaptam egy csókot, néhány nyalást a megfelelő helyeken, amitől persze benedvesedtem, mint minden más nő is, majd az aktuális partner kinyalt és belém hatolt, mint minden más nőve is. Jó volt, de... nem erre vágytam.

Felnyögtem, ahogy az ágyékom összerándult ezekre a gondolatokra. Jobban felizgatott, mint vártam volna.

Elfordítottam a fejem és az ágyam mellett álló tükörbe néztem. Szerettem nézni magam, miközben magamhoz nyúlok. Kevés volt a fény, de ahhoz épp elég, hogy ki tudjam venni azt, amit pontosan tudtam, hogy ott kell lennie. A karcsú és sportos alakomat, formás melleimet és kerek, feszes fenekemet. Mindennek ellenére azonban sosem hittem a dicsérő bókoknak. Én sosem láttam magam szexinek, bár abban nem kételkedtem, hogy van némi vonzerőm.

Letornáztam magamról a köntöst, ami végigsimított barna bőrömön, majd megállapodott a derekam körül.

A mellbimbóim szinte azonnal megkeményedtek, ahogy hozzájuk értem, a testembe hatoló bizsergéstől pedig beharaptam az ajkamat.

Mire ujjaim combjaim közé siklottak, ott már a nedvesség uralkodott. Hangosan felnyögtem, miközben egyik kezem a mellbimbóm izgatta, másik ujjai pedig a csiklómon köröztek.

Aztán a villám ismét lecsapott, a dörrenés pedig megrázta az ablakaimat. A varázs azonnal tovaszállt. Egy pillanatig csak figyeltem, ahogy az üveg remegése abbamarad, majd a párnára eresztettem a fejemet. A szívem hevesen zakatolt mellkasomban.

Kopp, kopp, kopp!

Hirtelen felpattant a szemem és magamra rántottam a takarót. Aztán rájöttem, hogy bárki is áll az ajtóm előtt, nem láthat be a hálószobámba. Sóhajtottam egyet és kikászálódtam az ágyból.

Kopp, kopp, kopp!

- Megyek! - kiáltottam, ismét magam köré tekerve a köntöst és gondosan megkötöttem.

Kisöpörtem az arcomból hosszú hajamat és ettem egy mély levegőt, majd elindultam az ajtó felé. A sötétben csak lassan lépkedtem, míg végül a kezem ki nem tapintotta a zárat.

Aztán ledermedtem. Ki kopogtathat ilyenkor? Kikukucskáltam a nyíláson, de odakinn a folyosón is sötétség volt. Még sötétebb, mint idebenn.

- Ki az? - kiáltottam, de aztán a hangom elhalt.

- Shane vagyok, Lola – érkezett a válasz. - A D-14-ből. Minden rendben?

Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Shane Gladen két ajtóval odébb lakott. Nem sokkal később költözött be, mint én és soha nem mulasztottuk el egy alkalmat sem, hogy egy kis beszélgetésbe elegyedjünk. Vicces és okos nő volt, amellett pedig még szexi is. Egy kicsivel magasabb volt nálam, kissé zömök testfelépítéssel, ami némi erőt is sugárzott magából. Barna haja épp olyan hosszú volt, mint az enyém, de míg én kibontva hordtam, ő fonatokba rendezte. A telt ajkai pedig... akárhányszor rájuk néztem, legszívesebben megcsókoltam volna őket. Barna szemei pedig mindig vidáman csillogtam. Rengeteget mosolygott, azonban sokszor, ha rám villantotta tökéletes fogsorát, én zavarba jöttem. Ennek ellenére is mindig fel tudott vidítani, akár anélkül is, hogy észrevettem volna.

Kopp, kopp, kopp!

A hang ismét visszarántott a valóságba és elfordítottam a kulcsot a zárban. Hallottam, ahogy Shane megkönnyebbülten felsóhajt.

- Már azt hittem, itt hagysz álldogálni a folyosón – mondta cserfesen. - Bejöhetek?

- Persze – léptem félre az ajtóból. Vaníliaillat csapta meg az orromat, ahogy elhaladt mellettem, én pedig mélyen magamba szívtam, miközben visszazártam az ajtót.

Shane levette a cipőjét és otthonosan mozogva megtalálta az utat a nappalimba a kanapémhoz, majd letett valamit az asztalra. Már épp csatlakozni akartam hozzá, amikor meglepetésemre megragadta a kezem és magához ölelt.

- Hallottam a sikolyodat – suttogta a fülembe. - Járt itt valaki?

Elszégyelltem magam a sikoly miatt és megráztam a fejem.

- Nem. Senki – motyogtam. - Csak a mennydörgés ijesztett meg.

Mintegy bizonyítékgyanánt a szavaimra, ismét kintről jövő fényesség töltötte be a szobát, majd egy szívdobbanásnyi idő múlva megérkezett a hang is. Megrázkódtam Shane karjaiban, aki szorosabban magához ölelt.

- Semmi baj – suttogta.

Legszívesebben örökre a karjaiban maradtam volna, de ő elhúzódott, amikor a dörgés abbamaradt. Hallottam, hogy matat valamit, majd tészta illata csapta meg az orromat. Olyan hangosan korult meg a gyomrom, hogy ő felnevetett és elindult a konyha felé.

- Hol tartod a tányérokat meg a poharakat? - kérdezte, miközben én letelepedtem a kanapéra.

- A tányérok az első szekrényben vannak alul. A poharak meg fölöttük a középső polcon.

Zörgést hallottam, majd hamarosan ismét mellettem termett. Letette elém a tányért és kinyitotta az ételhordóját.

- Ó! Várj csak! - tett le mindent, majd ismét keresgélt egy kicsit. - Így jobb lesz.

Pukkanást hallottam és apró fényesség villant fel. Egyesével gyújtotta meg a gyertyákat, majd elhelyezte őket a dohányzó asztalon. Amikor végzett, elmosolyodott és lenézett rám. Az arca gyönyörű volt, ahogy a gyertyafény árnyai táncoltak rajta.

- Vacsorát hoztál nekem? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Meg egy üveg bort. Ha jól emlékszem, szereted a vöröset, ugye?

Bólintottam, miközben ismét kinyitotta az ételhordót.

- Épp főztem, amikor elment az áram – magyarázta, miközben szedett nekem. - Már sötétben kellett befejeznem.

Érdeklődve félrebillentettem a fejem.

- Hogy tudtál főzni áram nélkül?

- Gázsütőm van – mosolygott Shane.

Egy pillanatig csak meglepetten néztem, majd felnevettem és ő is velem nevetett.

- Most mi az? Nem szeretem annyira pazarolni az áramot. A gáz olcsóbb.

Átadta a tányért és megvárta, amíg nekikezdek, mielőtt is ő evett volna.

- Ezt te készítetted? - kérdeztem csodálkozva, ahogy a mesés ízek elomlottak a számban.

- Aha. Ízlik? - kérdezte reménykedve.

- Isteni Ha tudnám, hogy ilyen jól főzöl, minden este meghívatnám magam vacsorára – húnytam le a szemem, hogy még jobban élvezhessem az ízeket.

Dugó pukkanását hallottam, majd bor bugyogott a pohárba, majd az megtalálta az útját a kezembe.

Sokáig csak ettünk és beszélgettünk. Meséltem neki a költözésemről Marylandból D. C.-be és az új munkámról a helyi kórházban. Meséltem a családomról és a legutóbbi exemről. Shane pedig csak figyelt, majd előre hajolt, amikor az exem került szóba. Amikor befejeztem, gyengéden megpaskolta a lábamat.

- Sajnálom, hogy így ért véget – motyogta. Én csal bólintottam és éreztem, hogy könny marja a szememet. Letöröltem, majd megittam az utolsó korty bort, hogy aztán visszanyújtsam Shane-nek a poharat. Amikor elvette, az ujjai az enyémekhez értek. Borzongás futott végig rajtam.

Miután újratöltötte a poharat és visszaadta, ő kezdett mesélni. Arról, ahogy zaklatták gyerekkorában, a szülei válásáról, hogy milyen volt középső gyereknek lenni, aki kimarad mindenből. Én pedig csak kortyoltam a bort és figyeltem. Lenyűgözött, hogy egy ember, aki ennyi mindent élt át, mégis ilyen könnyedén képes mosolyogni

- Bárcsak már korábban is átjöttem volna! - mondta végül. - Gyönyörű vagy.

Elpirultam és lesütöttem a szemem. Éreztem, ahogy a bor a fejembe száll.

- Köszönöm, hogy átjöttél – válaszoltam. - És csak azért, mert sikoltottam...

- Meglepett, hogy senki más nem reagált – vonta össze a szemöldökét. - Ki tudhatta, nincs-e szükséged segítségre?

A kanapé karfájára támaszkodott és engem figyelt. Szája sarka ismét mosolyra húzódott.

Én csak ittam a borom, élvezve, ahogy a selymes íz végigsimít a torkomon, közben pedig őt néztem. A gyertyafény árnyékban hagyta az arca egyik felét, de a szemei csillogásától furcsa bizsergés lett úrrá a testemen. Combjaim közé forróság költözött, én pedig összeszorítottam őket.

Aztán ismét villámlás világította be a szobát. Már emeltem a kezem, hogy befogjam a fülem, de megálltam, amikor Shane megsimogatta a lábamat. Felült, majd olyan közel hajolt hozzám, hogy a nyakamon éreztem a leheletét. A szívem egyre hevesebben vert.

Ő pedig csak ült ott pár percig, a lábam simogatva, majd előre hajolt, hogy megcsókoljon. Halkan felnyögtem, kezem pedig öntudatlanul is a válla köré fonódott. Dörgés morajlott odakinn, miközben ujjai végigsimítottak combomon és behatoltak a köntösöm alá.

Az ajkai hihetetlenül puhák voltak. Szinte elolvadtam fahéjas ízüktől.

Felnyögtem, amikor ujjai hegye megérintette az ágyékomat, de Shane csak mosolygott és ismét megcsókolt.

Aztán az ajkai tovább indultak és a nyakamat kezdte csókolgatna. El se tudtam képzelni, hogy valami lehet ilyen csodálatos is.

Lábaim szétnyíltak és akaratlanul is megragadtam a kezét, hogy ágyékomra vezessem. Ő azonban gyengéden a kezemre ütött.

- Majd akkor, ha én úgy akarom – suttogta, majd csuklóimat gyengéden az ágyhoz szorította. Borzongás futott végig rajtam, de ugyanakkor élveztem is, ahogy a nyakam és a vállam csókolgatja, majd gyengéden bőrömbe harap.

Halkan felsikkantottam, miközben a szél újabb lökéseibe ismét beleremegett az ablak.

Shane egy kézzel fogta le a két csuklóm, a másikkal pedig szétnyitotta a köntösömet. Végigmérte alatta meztelen testemet és elmosolyodott. Én csak nyugodtan feküdtem és figyeltem az arcát. Aztán ő ismét előre hajolt és a kulcscsontomat kezdte csókolgatni. Ujjai a belső combomat cirógatták.

- Tetszik? - kérdezte, én meg csak bólintottam és ajkaim kérlelően az övéit keresték.

Ajkaink mohó csókban forrtak össze, miközben ágyékom a kezének lökődött.

Felnyögtem, amikor egy ujja a szeméremajkaim közé csúszott, majd lassan mozogni kezdett. Ajkai közben a mellbimbóm köré fonódtak.

Gyengéden izgatta bejáratom, de az ujja sose hatolt mélyre. Mohón előre löktem az ágyékom, de ő nem engedett.

Aztán elmosolyodott és miközben ajkai ismét a nyakamra tapadtak, mélyen belém hatolt, hangos sikolyt csalva elő belőlem.

- Olyan szexi vagy! - motyogta, miközben tovább csókolgatta a nyakamat.

A vihar odakinn egyre csak rosszabb lett. Az eső hevesen verte az ablakomat és a villámok egyre sűrűbben cikáztak. Az ágyékomat eluraló lüktetés miatt azonban mindenről elfeledkeztem és ismét felsikoltottam.

A villámcsapással egy időben, mintha csak annak hatására feszült volna meg a testem. Minden tagom remegett, ahogy rám tört a gyönyör.

Shane az arcom csókolgatta, majd elhúzódott, hogy ki tudjam fújni magam egy kicsit. Addig megragadta az időt, hogy letakarítsa a dohányzó asztalt.

Amikor némiképp már visszatért az erőm, felültem, és éreztem a kanapé nedvességét, ahol eddig feküdtem. Sosem volt részem még ekkora élvezetben egész életemben. Aztán a szél ismét feltámadt, én pedig ott remegtem, egyedül.

- Shane! - nyöszörögtem, de nem jött válasz.

Már épp azon voltam, hogy utána megyek, amikor hirtelen mellettem termett és a nyakamat kezdte csókolgatni.

- Kelj fel! - morogta. - A köntöst hagyd itt!

Önkéntelenül is engedelmeskedtem neki, ő pedig a hálószobába vezetett és játékosan az ágyra lökött.

- Tedd szét a lábaidat! - utasított, én pedig szó nélkül engedelmeskedtem.

Odabenn teljes sötétség volt. A gyertyák fénye nem ért el ilyen messzire, a hold fényét pedig eltakarták a viharfelhők.

- Shane? - nyöszörögtem. - Mi történik...? - Azonban egy ujj telepedett a számra és elhallgattatott.

- Maradj nyugton! - suttogta, majd a lábaim közé telepedett és felnyögtem, amikor megéreztem leheletét szeméremajkaimon.

- Isteni az ízed – futtatta végig nyelvét vágatomon.

Hangosan nyöszörögtem és az arcához löktem ágyékom. Ő azonban gyengéd erőszakkal a helyemen tartott, majd nyelvével gyengéden csiklómra csapott. Aztán köré fonta ajkait és lágyan szopogatni kezdte. Egyik kezével közben felnyúlt és mellbimbómat kezdte izgatni. Másik keze a combjaim közé siklott és egyik ujja belém hatolt.

Heves lendülettel száguldottam a csúcs felé és már nem volt visszaút.

Felnyögtem és megpróbáltam összeszorítani a combjaimat, de a testem nem engedelmeskedett. Shane ekkor ismét fölém hajolt és megcsókolt, miközben még egy ujja besiklott a barlangomba.

Másik keze a fejem alá siklott és gyengéden hajamba túrt, miközben magához húzott, hogy mohón megcsókoljon.

Ujjaim erősen a lepedőbe markoltak és előre löktem ágyékom, hogy még mélyebben hatoljon belém.

Olyan hevesen dolgozott meg, hogy a testem már hevesen remegett a vágytól.

Aztán lassítani kezdett. Méltatlankodva morogtam, ahogy testemből lassan elenyészett a remegés, ő pedig csak szépen, lassan, komótosan mozgott bennem tovább. Aztán közelebb hajolt hozzám és halkan a fülembe suttogott:

- Majd ha én akarom. Csak ha én akarom.

Aztán ismét mélyen belém hatolt, nekem pedig könny szökött a szemembe és felsikkantottam az élvezettől.

Egy ideig el is veszthettem az eszméletem, mert a következő pillanatban, amire emlékszem, már egyedül voltam.

Először csak a combjaim körül terjengő nedvességre figyeltem fel és arra gondoltam, az ágyneműt is ki kell majd mosnom a kanapé huzatával együtt.

Aztán ráébredtem. Shane nincs mellettem.

Egy pillanatra hatalmába kerített a fájdalom. Talán csak egy álom volt. Csak az elmém játszott velem. Vagy... vagy pontosan tudta, milyen kiszolgáltatott helyzetben vagyok és kihasznált és...

Ebben a pillanatban Shane belépett az ajtón és úgy mosolygott rám, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Csináltam neked egy forró fürdőt – mondta és felém nyújtotta a kezét. - Biztos jól fog esni.

Egy pillanatig szégyelltem magam azért, amiket gondoltam róla és boldogan elfogadtam a kezét, engedve, hogy átvezessen a sötét fürdőszobába.

Amikor megláttam, elállt a lélegzetem. A habfürdővel teli vízzel megtöltött kádat gyertyafény ölelte körül.

- Erre semmi szükség – motyogtam. - Túl kedves vagy, Shane – csókoltam meg gyengéden az arcát.

- Ez a legkevesebb. Pihenj csak! Én addig rendet rakok.

Becsukta maga mögött az ajtót, miközben én a forró vízbe ereszkedtem. Boldogan sóhajtottam fel és lehunytam a szemem.

Nem maradtam sokáig. A szemem majd leragadt és alig vártam, hogy pihenhessek. Gyorsan megtisztálkodtam és magamra vettem egy régi, viseltes, kinyúlt pólót. Aztán elfújtam a gyertyákat és visszabotorkáltam a hálószobába.

Shane már az ágyon várt. Körém fonta a karjait és magához ölelt.

A testem megfeszült, ahogy odakinn ismét lecsapott egy villám.

- Semmi baj – csókolta meg gyengéden a homlokom. - Én vigyázok rád.

A karjaiba fészkeltem magam és ahogy a mellei közé fúrtam az arcom, úgy éreztem, minden problémám tovaszáll. Onnantól már nem zavart az ablakomat verő eső, a hevesen süvítő szél és a villámlás.

Onnantól kezdve szerettem a mennydörgést.

********************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is, ami vihar idején játszódik: Telihold

Cartinelli 3. rész

Készítette: romansImp

Peggy Carter S.H.I.E.L.D. ügynök és Angela Martinelli romantikus éjszakája.

Lakodalom van a panzióban 9. fejezet - Játék a faházban

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Lakodalom van a panzióban 1. fejezet - Esküvői dekoráció
Közvetlen előzmény: Lakodalom van a panzióban 8. fejezet - Játék a panzióban

*****************************************************************

A pultoslány – és mögötte fél perc rátartással Andor is – letett egy dobozt a pult mellé.

– Sok van ám, nagyon úgy összekutyulta valaki, ki kéne mindet válogatni. – Óvatosan a pincérnőre pillantott, felfedez-e valami jelet, valami kétséget, mert úgy érezte magán, mintha meglátszana az előbbi kalandjuk Andorral.

A pincér hasonló érzésekkel toporgott a pult mellett, ám ő a pultoslány viselkedését se tudta értelmezni: „Hogy lehet valaki ennyire önző? Bevallotta, hogy elélvezett, de akkor ezzel minden rendben is van? Én nem számítok?” – bosszankodott. Fülében csengett még, akár egy váratlan pofon, a lány hangja a raktárban, két mondat ismétlődött és dörömbölt gúnyosan az agyában:

– Megcsinálod magadat? Kirázod magadnak?

Angéla felfedezett valami feszültséget a másik kettőben, de úgy volt vele, hogy a kollégái – szokás szerint – előbb-utóbb majd kibökik, mi a bajuk.

Sok idő nem is maradt lelkiéletet élni, mert irodájából előkerült a főnök, és árgus szemekkel nézett végig a termen, hátha bele lehet kötni valamibe. Ilyenkor, nagy rendezvény előtt – mint ez a lakodalom – annyira ideges tudott lenni, ami kiütközött még a mozgásában is, mintha először tartanának teltházas mulatságot.

– Ezeket nem akarjátok tán itt hagyni? – kocogtatta meg cipőorrával az egyik dobozt. – Van is benne? Akkor vissza kell vinni, mert úgy látom, pohárból itt már nincs hiány. – A pultoslányra nézett: – Ha valakinek nagyon sok ideje lesz, majd válogassa ki és számolja meg a készletet! – Még benézett a pult mögé, aztán hátratett kézzel visszasétált az irodájába.

– Miért nekem mondta? – nyafogott a pultoslány.

– Mert te szeretsz a raktárba járni… – válaszolt a pincérnő, és nem értette, hogy a két kolléga miért nézett hirtelen egymásra.

*

– Fáradjon be…! Elfogad egy italt? – A kedves invitáláshoz tartozott egy széles mosoly és egy keményen markoló kéz is. Vissza se lehetett volna utasítani, hiszen a lány könyökét satuba szorító kéz sehogy sem akarta engedni, s Edinát a faház belsejébe irányította.

A házikóban egy idősebb és egy fiatalabb férfi lakott, az ágyon laptop és telefon, az asztalon táska és néhány dosszié, az ablak kilincsére egy öltönyt akasztottak. A fiatalabbik a fürdőszoba ajtajában állt, dereka köré törölközőt tekerve, szájából fogkefe nyele lógott oldalra. A kopogásra jöhetett elő félkészen, de a lehetőségeihez képest udvariasan mutatta, hogy mindjárt ő is csatlakozik a társasághoz.

Az idősebbik sem volt túlöltözve, nadrágjának csatja kikapcsolva, az ing végig kigombolva. Addig nem eresztette el a lány karját, amíg be nem csukódott belülről az ajtó.

– Finom házipálinkánk van, saját termésű szilvából, mindenképpen meg kell kóstolni! – Az asztalon lévő négy vizespohárból kettőnek az alján látszott egy-egy cseppnyi szesz, azokba is újratöltött, és talpára állította a harmadikat is. – Addig csak megkóstolni szabad, amíg a kollégám és barátom elő nem kerül – figyelmeztette Edinát, és a kezébe nyomta a poharat.

– Maguk a lakodalomhoz tartoznak? – kérdezte a lány.

– Mi nem nősülünk, csak simán szeretjük a nőket – felelte a férfi, és a nyitott fürdőszobaajtó felé, hangosabban hozzátette: – remélem, jól beszélek kettőnk nevében!

Válaszként újra előjött a kolléga és barát, mosolygott, fogkefe már nem volt a szájában.

– De tegeződjünk már, ha kérhetem, mert a közös pálinkázás és a többi olyan bizalmas viszony,a mit nem lehet magázódással elidegeníteni. Sándor vagyok, Sanyi. Szia!

„Mint az apám – gondolta Edina –, korban is hasonló eresztés.”

– Edina vagyok – nyújtotta puszira az arcát, de Sándor szája céltudatosan az ajkára tapadt.

– Most már kóstoljuk meg a páleszt is, kicsi Edina, egészségedre! Nőjél nagyra, óvd a csodás melleidet, és ne felejts el naponta kétszer szexelni! – Elhallgatott, mintha zavarba jött volna. – Az elég? Nem tudom, mennyit kell kívánni egy ilyen széplánynak. Inkább mondjuk úgy, hogy mindig legyen betevő, amikor csak rágondolsz!

Edina elmosolyodott, kissé harsánynak találta a férfit – de ezt az apjától megszokhatta már –, és szórakoztatónak, kedvesnek. Belenyalt a pohárba, és az ital egyetlen cseppje tűzfolyamként végigszáguldott a testén a nyelve hegyétől a lábujjáig, ki nem felejtve nyugtalan punciját sem. Sejtette, hogy ez utóbbi nem a házipálinka hatása, inkább annak a szándéknak tudható be, amellyel elindult régi ismerősét, Dávidkát megkeresni, és valamennyire hozzájárult a faházban lakó, két jópofa pasi is.

– Helyezzük magunkat kényelembe! – kormányozta az ágyhoz a férfi, és karjánál fogva határozottan leültette.

– Ti meg már lefeküdtetek? Engem meg se vártok? – reklamált komolykodva a fiatalabb, derekán a törölközővel.

– Dehogyis hagynánk ki semmi jóból! Ugye, pici Edinám?

– Hallottam, ti már puszilkodtatok is, behallatszott a cuppogás – morgott tovább a törölközős, és leereszkedett sorosan a lány másik oldalára.

– Megittuk a pertut, ott a részed! – bökött az idősebb az asztal felé, és Edinához hajolva újabb csókot nyomott a duzzadt ajkakra.

A lány éppen csak el bírta rántani a poharát, ki ne boruljon, és a szippantós csók előtt még egy pillanatot elkapott abból, ahogy a másik pasi felállt, és mint felavatandó szoborról, lehullott róla a törölköző.

– Ne mutogasd a farkad! Ki kíváncsi rá? – csattant fel az idősebb férfi, amikor Edina kiszabadult a csókból, és ott állt előttük a törölközős, az egyetlen textildarabkát nagyjából a kritikus testrész elé gyűrve, másik kezében a pálinka. – Igyátok meg inkább ti is a pertut, de csak akkor mutogasd magad, ha kicsi Edina is virít valamit!

A lány felállt, újra belekortyolt az italába, és pálinkaszagú száját a férfi felé nyújtotta. Ezúttal is meglepődött, mert a törölközős pasi a nyakába csókolt.

– Azt a mindenedet, de jó segged van! – rikkantott mögüle Sándor, megmarkolva a félgömböket, és amikor Edina vissza akart ülni az ágy szélére, egy ügyes mozdulattal az ölébe kormányozta.

A lány elvesztette az egyensúlyát és letottyant a megfelelő helyre, miközben két szertelen tenyér tapadt a mellein feszülő ruhára. Nem volt szokatlan számára a pasik nyúlkálása, a tempón se lepődött meg, hiszen testének hasonló hatást vált ki minden alkalommal. Saját viselkedésén sem csodálkozott – mert szimpatikusaknak tartotta a két férfit –, csupán azon gondolkodott el egy darabig, hogy milyen rokonságban állhatnak, de hamar elhessegette a saját dilemmáját, mert ha közeli lenne a rokonság, akkor ismerné őket. Nézte, ahogy az apjával egyidős Sándor kibontja a ciciket, és elégedetten látta a másik férfi kikerekedett tekintetét.

– Óvatosan, el ne szakadjon! – figyelmeztette a vetkőztető kezeket, és a csontot talált kutyáéhoz hasonló morgást hallató gazdájukat.

– Jól van, kicsi Edina – emelgette a kiadós melleket – nem teszünk kárt benned, csak egy kicsit beléd…Remélem, szereted, ha jól megdöngetnek!

– Aha! – A lány kíváncsian várta, hogy mit tervez a másik pasi, ami még mindig a falloszához gyűrt törölközővel várakozott. – Te meg mit dugdosol?

– Szereti eldugni – dörmögött az idősebbik Edina alól –, csak mutasd meg neki, hova dughatja, és már elő is kapja! De én se vagyok ezzel másképp! Remélem, minden lukad használható…

– Aha! – szaladt ki a lány száján. Meg is bánta rögtön, hogy elhirtelenkedte, hiszen nem tudhatja még, mekkora szerszámokkal van dolga: a törölköző mögötti csomag elég nagynak tűnik, de ami a fenekéhez nyomódik, az nem éppen trófea-kategória. Bizakodott, hogy nem hamarkodta el az „ahá”-t, és nem fog a fiatalabbik valami ormótlanságot nyomni a popójába. – „A másik két nyílás kompatibilis…” – jutott eszébe az a kifejezés, amit egy gyorsétterem mosdójában hallott a vacsora-meghívójától, aki nem akarta még azzal is húzni az időt, hogy valami csendesebb helyet keressenek. – Mégse mutatod meg? – kérdezte a bambán álldogáló, fiatalabb pasitól. – Nem harapok… Muti naaa, hátha érdekel!

*

Egymásután fordultak be az esküvői vendégeket szállító autók a parkolóba, és megérkezett a vőlegény, majd a menyasszony is. A színes virágokkal feldíszített kocsit körbeállták a rokonok és barátok, izgatottan várva a sötétített üveg mögül előbukkanó ünnepeltet.

A menyasszony először a vőlegény karjaiba vetette magát – ügyelve azért, hogy ne gyűrődjön meg a ruhája –, aztán végigment a vendégek előtt. Mindenkihez volt egy kedves szava, s akit nem ismert, annak figyelmesen megvárta a bemutatkozását.

– Liza hol van? – nézett végig újra a sokadalmon.

– A húgát keresi – magyarázta egy rikítóan öltözött, nagymama-forma asszony a környezetének. – Biztos fölment az lepihenni, mert nagy munka lehetett kidekorálni azt a hatalmas termet.

Arrébb kellett állniuk, mert jött egy busz, és elkezdett tolatgatni. Előrelátóan rendelték, hogy megkönnyítsék azok helyzetét, akik nem szívesen autóznak be a városba és vissza a szertartás miatt, pláne egy-két welcome-drink után.

*

Megcsörrent Liza telefonja.

– A legrosszabbkor! – fakadt ki. – Bocsi, de fel kell vennem, biztos megjött a menyasszony. – Visszarángatta a derekáról a miniruhát. – Mindjárt ott vagyok… – szólt a telefonba.

Sóvár tekintetek követték minden mozdulatát, mert éppen abban a pillanatban zavarta meg a csöngés a játékot, amikor Liza el akarta dönteni, hogy kibújjon-e a ruhájából, vagy alóla vesse le a bugyiját.

– Várjatok ám meg! – szólt vissza az ajtóból.

– Nagyon sokáig nem várhatunk – ráncolta a homlokát Zsófi –, mert nem marad idő a játék lényegére…

Ám a menyasszony húga a mondat második felét már nem hallotta.

– Most mi legyen? – kérdezte Gábor, aki alsónadrágban ücsörgött.

– Szavazzuk meg! Először elmondom a lehetőségeket… Egy. Várakozunk, Liza majdcsak visszajön előbb-utóbb. Kettő: Folytatjuk, és majd ha bekapcsolódik, akkor behozza a lemaradást. Három: Addig csinálunk mást.

Szinte egyszerre kiáltották a harmadik változatot, anélkül, hogy tudták volna, mi következik.

Folytatása következik!

Heti ajánlat - Nyár van

Tengerpart, naplemente, sör, Hawaii... Vagy inkább legyen Santorini?

Nyáreste