Lakodalom van a panzióban 9. fejezet - Játék a faházban

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Lakodalom van a panzióban 1. fejezet - Esküvői dekoráció
Közvetlen előzmény: Lakodalom van a panzióban 8. fejezet - Játék a panzióban

*****************************************************************

A pultoslány – és mögötte fél perc rátartással Andor is – letett egy dobozt a pult mellé.

– Sok van ám, nagyon úgy összekutyulta valaki, ki kéne mindet válogatni. – Óvatosan a pincérnőre pillantott, felfedez-e valami jelet, valami kétséget, mert úgy érezte magán, mintha meglátszana az előbbi kalandjuk Andorral.

A pincér hasonló érzésekkel toporgott a pult mellett, ám ő a pultoslány viselkedését se tudta értelmezni: „Hogy lehet valaki ennyire önző? Bevallotta, hogy elélvezett, de akkor ezzel minden rendben is van? Én nem számítok?” – bosszankodott. Fülében csengett még, akár egy váratlan pofon, a lány hangja a raktárban, két mondat ismétlődött és dörömbölt gúnyosan az agyában:

– Megcsinálod magadat? Kirázod magadnak?

Angéla felfedezett valami feszültséget a másik kettőben, de úgy volt vele, hogy a kollégái – szokás szerint – előbb-utóbb majd kibökik, mi a bajuk.

Sok idő nem is maradt lelkiéletet élni, mert irodájából előkerült a főnök, és árgus szemekkel nézett végig a termen, hátha bele lehet kötni valamibe. Ilyenkor, nagy rendezvény előtt – mint ez a lakodalom – annyira ideges tudott lenni, ami kiütközött még a mozgásában is, mintha először tartanának teltházas mulatságot.

– Ezeket nem akarjátok tán itt hagyni? – kocogtatta meg cipőorrával az egyik dobozt. – Van is benne? Akkor vissza kell vinni, mert úgy látom, pohárból itt már nincs hiány. – A pultoslányra nézett: – Ha valakinek nagyon sok ideje lesz, majd válogassa ki és számolja meg a készletet! – Még benézett a pult mögé, aztán hátratett kézzel visszasétált az irodájába.

– Miért nekem mondta? – nyafogott a pultoslány.

– Mert te szeretsz a raktárba járni… – válaszolt a pincérnő, és nem értette, hogy a két kolléga miért nézett hirtelen egymásra.

*

– Fáradjon be…! Elfogad egy italt? – A kedves invitáláshoz tartozott egy széles mosoly és egy keményen markoló kéz is. Vissza se lehetett volna utasítani, hiszen a lány könyökét satuba szorító kéz sehogy sem akarta engedni, s Edinát a faház belsejébe irányította.

A házikóban egy idősebb és egy fiatalabb férfi lakott, az ágyon laptop és telefon, az asztalon táska és néhány dosszié, az ablak kilincsére egy öltönyt akasztottak. A fiatalabbik a fürdőszoba ajtajában állt, dereka köré törölközőt tekerve, szájából fogkefe nyele lógott oldalra. A kopogásra jöhetett elő félkészen, de a lehetőségeihez képest udvariasan mutatta, hogy mindjárt ő is csatlakozik a társasághoz.

Az idősebbik sem volt túlöltözve, nadrágjának csatja kikapcsolva, az ing végig kigombolva. Addig nem eresztette el a lány karját, amíg be nem csukódott belülről az ajtó.

– Finom házipálinkánk van, saját termésű szilvából, mindenképpen meg kell kóstolni! – Az asztalon lévő négy vizespohárból kettőnek az alján látszott egy-egy cseppnyi szesz, azokba is újratöltött, és talpára állította a harmadikat is. – Addig csak megkóstolni szabad, amíg a kollégám és barátom elő nem kerül – figyelmeztette Edinát, és a kezébe nyomta a poharat.

– Maguk a lakodalomhoz tartoznak? – kérdezte a lány.

– Mi nem nősülünk, csak simán szeretjük a nőket – felelte a férfi, és a nyitott fürdőszobaajtó felé, hangosabban hozzátette: – remélem, jól beszélek kettőnk nevében!

Válaszként újra előjött a kolléga és barát, mosolygott, fogkefe már nem volt a szájában.

– De tegeződjünk már, ha kérhetem, mert a közös pálinkázás és a többi olyan bizalmas viszony,a mit nem lehet magázódással elidegeníteni. Sándor vagyok, Sanyi. Szia!

„Mint az apám – gondolta Edina –, korban is hasonló eresztés.”

– Edina vagyok – nyújtotta puszira az arcát, de Sándor szája céltudatosan az ajkára tapadt.

– Most már kóstoljuk meg a páleszt is, kicsi Edina, egészségedre! Nőjél nagyra, óvd a csodás melleidet, és ne felejts el naponta kétszer szexelni! – Elhallgatott, mintha zavarba jött volna. – Az elég? Nem tudom, mennyit kell kívánni egy ilyen széplánynak. Inkább mondjuk úgy, hogy mindig legyen betevő, amikor csak rágondolsz!

Edina elmosolyodott, kissé harsánynak találta a férfit – de ezt az apjától megszokhatta már –, és szórakoztatónak, kedvesnek. Belenyalt a pohárba, és az ital egyetlen cseppje tűzfolyamként végigszáguldott a testén a nyelve hegyétől a lábujjáig, ki nem felejtve nyugtalan punciját sem. Sejtette, hogy ez utóbbi nem a házipálinka hatása, inkább annak a szándéknak tudható be, amellyel elindult régi ismerősét, Dávidkát megkeresni, és valamennyire hozzájárult a faházban lakó, két jópofa pasi is.

– Helyezzük magunkat kényelembe! – kormányozta az ágyhoz a férfi, és karjánál fogva határozottan leültette.

– Ti meg már lefeküdtetek? Engem meg se vártok? – reklamált komolykodva a fiatalabb, derekán a törölközővel.

– Dehogyis hagynánk ki semmi jóból! Ugye, pici Edinám?

– Hallottam, ti már puszilkodtatok is, behallatszott a cuppogás – morgott tovább a törölközős, és leereszkedett sorosan a lány másik oldalára.

– Megittuk a pertut, ott a részed! – bökött az idősebb az asztal felé, és Edinához hajolva újabb csókot nyomott a duzzadt ajkakra.

A lány éppen csak el bírta rántani a poharát, ki ne boruljon, és a szippantós csók előtt még egy pillanatot elkapott abból, ahogy a másik pasi felállt, és mint felavatandó szoborról, lehullott róla a törölköző.

– Ne mutogasd a farkad! Ki kíváncsi rá? – csattant fel az idősebb férfi, amikor Edina kiszabadult a csókból, és ott állt előttük a törölközős, az egyetlen textildarabkát nagyjából a kritikus testrész elé gyűrve, másik kezében a pálinka. – Igyátok meg inkább ti is a pertut, de csak akkor mutogasd magad, ha kicsi Edina is virít valamit!

A lány felállt, újra belekortyolt az italába, és pálinkaszagú száját a férfi felé nyújtotta. Ezúttal is meglepődött, mert a törölközős pasi a nyakába csókolt.

– Azt a mindenedet, de jó segged van! – rikkantott mögüle Sándor, megmarkolva a félgömböket, és amikor Edina vissza akart ülni az ágy szélére, egy ügyes mozdulattal az ölébe kormányozta.

A lány elvesztette az egyensúlyát és letottyant a megfelelő helyre, miközben két szertelen tenyér tapadt a mellein feszülő ruhára. Nem volt szokatlan számára a pasik nyúlkálása, a tempón se lepődött meg, hiszen testének hasonló hatást vált ki minden alkalommal. Saját viselkedésén sem csodálkozott – mert szimpatikusaknak tartotta a két férfit –, csupán azon gondolkodott el egy darabig, hogy milyen rokonságban állhatnak, de hamar elhessegette a saját dilemmáját, mert ha közeli lenne a rokonság, akkor ismerné őket. Nézte, ahogy az apjával egyidős Sándor kibontja a ciciket, és elégedetten látta a másik férfi kikerekedett tekintetét.

– Óvatosan, el ne szakadjon! – figyelmeztette a vetkőztető kezeket, és a csontot talált kutyáéhoz hasonló morgást hallató gazdájukat.

– Jól van, kicsi Edina – emelgette a kiadós melleket – nem teszünk kárt benned, csak egy kicsit beléd…Remélem, szereted, ha jól megdöngetnek!

– Aha! – A lány kíváncsian várta, hogy mit tervez a másik pasi, ami még mindig a falloszához gyűrt törölközővel várakozott. – Te meg mit dugdosol?

– Szereti eldugni – dörmögött az idősebbik Edina alól –, csak mutasd meg neki, hova dughatja, és már elő is kapja! De én se vagyok ezzel másképp! Remélem, minden lukad használható…

– Aha! – szaladt ki a lány száján. Meg is bánta rögtön, hogy elhirtelenkedte, hiszen nem tudhatja még, mekkora szerszámokkal van dolga: a törölköző mögötti csomag elég nagynak tűnik, de ami a fenekéhez nyomódik, az nem éppen trófea-kategória. Bizakodott, hogy nem hamarkodta el az „ahá”-t, és nem fog a fiatalabbik valami ormótlanságot nyomni a popójába. – „A másik két nyílás kompatibilis…” – jutott eszébe az a kifejezés, amit egy gyorsétterem mosdójában hallott a vacsora-meghívójától, aki nem akarta még azzal is húzni az időt, hogy valami csendesebb helyet keressenek. – Mégse mutatod meg? – kérdezte a bambán álldogáló, fiatalabb pasitól. – Nem harapok… Muti naaa, hátha érdekel!

*

Egymásután fordultak be az esküvői vendégeket szállító autók a parkolóba, és megérkezett a vőlegény, majd a menyasszony is. A színes virágokkal feldíszített kocsit körbeállták a rokonok és barátok, izgatottan várva a sötétített üveg mögül előbukkanó ünnepeltet.

A menyasszony először a vőlegény karjaiba vetette magát – ügyelve azért, hogy ne gyűrődjön meg a ruhája –, aztán végigment a vendégek előtt. Mindenkihez volt egy kedves szava, s akit nem ismert, annak figyelmesen megvárta a bemutatkozását.

– Liza hol van? – nézett végig újra a sokadalmon.

– A húgát keresi – magyarázta egy rikítóan öltözött, nagymama-forma asszony a környezetének. – Biztos fölment az lepihenni, mert nagy munka lehetett kidekorálni azt a hatalmas termet.

Arrébb kellett állniuk, mert jött egy busz, és elkezdett tolatgatni. Előrelátóan rendelték, hogy megkönnyítsék azok helyzetét, akik nem szívesen autóznak be a városba és vissza a szertartás miatt, pláne egy-két welcome-drink után.

*

Megcsörrent Liza telefonja.

– A legrosszabbkor! – fakadt ki. – Bocsi, de fel kell vennem, biztos megjött a menyasszony. – Visszarángatta a derekáról a miniruhát. – Mindjárt ott vagyok… – szólt a telefonba.

Sóvár tekintetek követték minden mozdulatát, mert éppen abban a pillanatban zavarta meg a csöngés a játékot, amikor Liza el akarta dönteni, hogy kibújjon-e a ruhájából, vagy alóla vesse le a bugyiját.

– Várjatok ám meg! – szólt vissza az ajtóból.

– Nagyon sokáig nem várhatunk – ráncolta a homlokát Zsófi –, mert nem marad idő a játék lényegére…

Ám a menyasszony húga a mondat második felét már nem hallotta.

– Most mi legyen? – kérdezte Gábor, aki alsónadrágban ücsörgött.

– Szavazzuk meg! Először elmondom a lehetőségeket… Egy. Várakozunk, Liza majdcsak visszajön előbb-utóbb. Kettő: Folytatjuk, és majd ha bekapcsolódik, akkor behozza a lemaradást. Három: Addig csinálunk mást.

Szinte egyszerre kiáltották a harmadik változatot, anélkül, hogy tudták volna, mi következik.

Folytatása következik!