Reggel kezdődött.
Andor, a pincér alig szedte le a népes turistacsoport után szertehagyott csészéket és poharakat, és alighogy megállt a pultnak támaszkodva, csak egy pillanatra, kifújni magát, megjelent a három lány.
Létrát kértek, asztalokat akartak ide-oda tologatni…
– Mit szeretnének tulajdonképpen? – igyekezett Andor rendet vágni a csivitelésben.
– És végül feldíszítjük magunkat! – folytatta a másik.
A harmadik óvatosan letett a földre egy közepesforma dobozt, ami a finom mozdulat ellenére csörömpölő hangot adott. – Üveggolyók és kavicsok az asztalokra – magyarázta.
– A szalagok ellen semmi kifogásom, adok egy hosszú létrát, de kérném, hogy ne pottyanjanak bele senki levesébe se! Az asztalok összekavicsozásával még várniuk kell, mert lesz egy ebédelős csoportunk, és azon fölül is jönnek vendégek, úgy délután kettőtől, vagy inkább háromtól lehet homokvárat építeni az asztalokra, vagy amit csak akarnak.
A lányok nem zavartatták magukat:
– Akkor a teremdíszítést megcsináljuk, aztán megkeressük a szobánkat, és nem zavarunk ebédidőben.
A pincér szótlanul előhozta a majdnem mennyezetig érő létrát és a bejárati ajtó mellé állította, hadd mászkáljanak csak rajta, ha jólesik. Még azt érdeklődéssel szemlélte a pult mellől, ahogy kiborítják a nagydoboz tartalmát, és válogatják a különféle színű szalagokat, aztán nem akart velük tovább foglalkozni, nehogy még kitalálják véletlenül, hogy ő másszon a létrára, akár egy időjós béka a befőttes üvegben.
Ivott egy korty ásványvizet és megnyalta a szája szélét kiszáradás ellen, mert a pultoslány mélyen behajolva számolgatta a tartalékpoharakat.
– Huszonnégy van egy dobozban – jegyezte meg, szorosan a lány mögé állva, combjával hozzáérve a majdnem pucér fenékhez.
– Akkor miért van ráírva, hogy 36? – kérdezte a lány, de nem változtatott a testhelyzetén.
Andor kísértésbe esett, hogy megmarkolja a félgömböket, vagy egyszerűen csak előkapja a farkát, és bevágjon a csajnak a bugyi mellett.
– Azért, mert az éppen 50 százalékkal több – válaszolta, hátha ezen elgondolkozik még egy darabig, jól behajolva.
– De mennyit vegyek elő?
– Előveszem én… – Határozottan lökdösni kezdte a pultoslányt, falloszát a nadrágon keresztül éppen odaillesztve, ahol kétujjnyi textil takarta el a lényeget.
– Ne csináld, mert úgy nem tudsz számolni! – figyelmeztette a lány, és otthagyta a felhúzott Andort, kiment a raktárba poharakat számolni.
A pincér megigazította a jövőbemutató falloszt, és vállat vonva a pultnak támaszkodott. Gyakran jár így a pultoslánnyal, akiről már régóta nem feltételezi, hogy ennyire naiv, és ne venné észre, mit művel a környezetében megforduló, balga férfiakkal.
– Nem naiv, inkább kis számító... – vallja Andor teljes meggyőződéssel. – Nem igaz, hogy véletlenül dőlt be percekre, és nem igaz, hogy nem szándékosan mutogatta a pináját!
Kicsit morgott még magában, aztán új látnivalóra lelt. A három lány a hosszú létra és a temérdek szalag segítségével egy óriási pókhálóhoz teszik hasonlatossá az éttermet, legalábbis a középről lelógó csíkok erre mutattak. A pók is így kezdi! Csakhogy a pók nem visel olyan felsőt, ami alá alulról be lehet látni, és olyan sortot se, ami annyira passzolna a fenekére, mintha nem is lenne rajta semmi.
A pincér rátámaszkodott a pultra, és már el is felejtette az imént még kézzelfogható közelségből csodált popsit, a völgyben majdnem eltűnő, majd a lábak között előbukkanó, kicsit kiszélesedő, hullámzó bugyi-patakkal… Elfelejtette a késztetést is, amely árként sodorta volna a pultoslány után, hogy a raktárban végre megmarkolja, és ne eressze el, amíg tele nem pumpálja felszaporodott nedveivel.
– Jó lesz, Betti! – A létra alól két lány elégedetten figyelte a magasban, a harmadik munkáját.
– Utolsó… – mutatta Betti a markában tartott szalagot, és végső nyújtózkodása közben a felsője felhúzódott egészen a maroknyi cicik közepéig, egy pillanatra még a kúpos bimbók is kimosolyogtak.
Andor előrébb hajolt, erősebben kitekerte a nyakát felfelé bámulva, de a varázslat elmúlt. A lány, popsiját ringatva lemászott a létráról. A pincér ismét mérlegre tette a lehetőségeket: vagy a pultoslányt kellene meglátogatni az oldalsó helyiségben, vagy tovább mozizni. Úgy döntött, hogy a raktárban nem számíthat semmi újra, legfeljebb a pultoslány tovább élvezi, hogy őt felhúzhatja, viszont a három lány tartogathat még látványosságot, tehát marad az éttermi részben.
Gondolatban összemixelte a látnivalót, a képzeletet és a naturális realitást. Az eredmény szerint a pultoslány megint itt pakolászna valamelyik legalsó polcon, jól behajolva, ő pedig csak félrehúzná a völgyből a keskeny bugyit, és szó nélkül elkezdené tömködni, közben a három lányt nézné, akik felváltva másznának a létrára, és minden alkalommal levetnének egy-egy ruhadarabot. Éppen elkezdte kalkulálni, hogy a teljes meztelenségig hányat kell fordulniuk a létrán, miközben ő kitartóan ápolná a pultoslányt… Megérkezett a főnök, és széttörte az álmodozás kellemes elfoglaltságát.
– Egyedül vagy? – tájékozódott Andortól.
A pincér a konyha felé mutatott, jelezve, hogy a főzőszekció ilyen alkalmakkor felduzzasztott létszáma arrafelé található.
– Hol a kislány? – kérdezte a főnök, s mivel a beosztottja a raktár felé mutatott, abba az irányba távozott.
A három lány megsodorgatta a szalagokat, és a fal mellett körbehaladva, több ponton felerősítették a színes csíkok másik végét. Ilyesmi egyébként is szokás a panzió éttermében, de a személyzet jóval kevesebb gondot fordít rá, mint most a lányok. Egymást váltogatva arrébb-arrébb tolták a létrát, és Andor már azt várta, hogy a mini-ruhás kerüljön sorra.
*
A főnöknek a lélegzete is elállt.
A pultoslány lepakolt a földre 10-12 dobozt, mindnek felnyitogatta a tetejét, és szétterpesztett lábbal föléjük hajolva nézte – vagy számolta – a poharakat.
A főnök csak bámulta a szinte mezítelen feneket, a kidudorodó puncit gondosan kirajzoló, vékony bugyit…
Nem látta még a lányt ilyen helyzetben, sőt másmilyenben sem nagyon. Mielőtt felvette volna pultosnak a panzióba, még lehetett csöcsörészgetni, így a főnök indokoltan reménykedett, hogy majd időnként el tudja kapni egy-két menetre, de aztán másképp alakult. A lány egyszerűen elhárítja, kineveti – mintha nem értené, hogy főnökének tervei vannak vele –, vagy jól felhúzza és otthagyja. Mindössze két alkalommal fordult elő, hogy a pultoslány az éjszakát a panzióhoz tartozó egyik faházban töltötte, és a főnöke beosont hozzá. Szótlanul hagyta a sötétben, hogy a belopódzó férfi rámásszon, és máig sem tisztázták, hogy nem egy idegen kefélte meg, hanem a főnök.
Érdekes viszony volt az övék, hiszen a férfi nem látta még a lányt meztelenül, sőt még így, bugyiban behajolva sem, viszont két éjjel egymásután szerencsésen telefröcskölte a barlangját. A lány pedig korábban hagyta magát ugyan fogdosni, de mást nem akart, viszont fogalma sem volt, hogy egy idegennek nézett pasi személyében mégis a saját főnökével feküdt le.
A főnök csak bámulta azt a pontot, ahol a bugyi bevág a finoman ívelt résbe…
Visszaszámlálás indult a fejében, mert tudta, hogy a lány nem fog a végtelenségig így maradni. Csendesen, ahogy jött, ki kéne osonni a nyitott raktárajtón. Vagy cselekedni!
*
– Ide rövidebb kell – állapította meg szakszerűen a Betti nevű.
A pult mellett jártak már a létrával és a szalagokkal. de még két és fél falrész hátravolt. Legtöbbször Betti mászott fel – most is ő fogta össze a színes szalagok végeit –, a mini-ruhás pedig még egyszer sem jutott fel a csúcsra, ő csak felvitte félútig a díszítésre szolgáló csíkokat, amiket nyújtózkodva átadott a lefelé hajló lánynak. Ilyenkor, ha a létra csúcsán Betti tartózkodott, akkor a pincér választhatott, hogy az ő cicijeit csodálja meg újra és újra, vagy a lentről ágaskodó mini-ruhás fenekét. A ruha éppen csak annyit takart, hogy ne lehessen megállapítani, van-e bugyi alatta, s mégis sokat megmutasson a félgömbökből. Andor persze biztos volt a falatnyi bugyi jelenlétében, de egy férfit sosem zavar az ilyesmi, mert a fantázia segít kiegészíteni a látnivalót.
Andor nem gondolta volna, hogy ez a lakodalmas nap ilyen kellemesen indul. A szalagok úgy futottak középről minden irányba, akár a színes vonatok, ő pedig – vendég híján – zavartalanul nézegette a lányokat. A főnök se akadékoskodik, szokásával ellentétben nem kezdett még el nyüzsögni, hogy elő kell készíteni a poharakat… De hová lett a pultoslány a poharakkal?
– Kérhetnék egy bubis vizet? – Betti mászott le a létráról. – Megvan a mai edzésadag – rázogatta a kezét –, az a legnehezebb, hogy a fejem felett kell matatni.
– Jön valaki mosdóba? – kérdezte a mini-ruhás.
– Én. – Betti felmutatta mindkét tenyerét, amelyek szürkék-porosak voltak a sok létrázástól.
A harmadik lány ottmaradt.
– Kérek valami rostosat, mondjuk őszi-lét!
Andor, a pincér kitette a pultra a buborékos ásványvíz mellé.
– Egészségére! A harmadik hölgynek mit készítsek?
Húsz másodperc sem telt el azóta, hogy a két lány elindult a mosdóba, de máris felbukkantak a kanyarból, szinte lábujjhegyen, pukkadozva-vihogva. Nem törődtek a pultra készített innivalóval, megragadták a várakozó barátnőjüket, és néhány méterrel arrébb vonszolták. Kipirulva sugdolóztak.
– Mi bajuk lehet? – töprengett a pincér, és arra a következtetésre jutott, hogy a mosdóban láthattak valami furcsát. Talán az óvszer-automatát, bár nem olyan kislányok már, hogy ezt különösnek tartsák… – Fogadni mernék, hogy több tucattal elhasználtak már ilyesmit. Nem kell félteni őket! – Néhány napja egy hasonló korú lány fizetni akart, nem találta a pénzét, és kipakolt mindent az összes zsebéből – többek között 4 különféle méretű kotont –, mire megtalálta az apróra összehajtogatott kétezrest.
– Poharat nem kérek. – Betti a pulthoz lépett, megfogta az ásványvizes palackot és abból ivott.
Andor meglepődve látta, hogy a lány tenyere ugyanolyan koszos maradt, mint mosdózás előtt volt. Nem jutottak el a mosdóig? De miért nem? Rendellenesnek számított már a gyorsaság is, fél percnél rövidebb ideig voltak távol – amikor két lánynak egy közös pisilés, plusz kézmosás legalább 5 perc, ha minden rendben van –, de ezek szerint nem volt se pisilés, se kézmosás. A pincér nagyfokú késztetést érzett, hogy kérdőre vonja a csajokat, de nem tartotta jó ötletnek, inkább úgy tett, mintha nem is figyelne rájuk, hátha meghall valamit. Minek kellene megijeszteni és óvatosságra késztetni őket? Mert azt letagadni se tudták volna, hogy az iménti sugdolózással még nem tárgyaltak ki mindent, arcukon izgalom vibrált.
Közben előkerült a pultoslány, négy dobozban poharakat hozott a raktárból, alig látott ki mögülük. Andor segítette letenni a rakományt, és távolabb húzódott a mosogatótól. Örült a lehetőségnek, hogy feltűnés nélkül közelebb kerülhet a vihorászó-sugdolózó csajokhoz, akik nem is vele foglalkoztak, hanem a pultpslány felé pislogtak.
– Bonyolódik a helyzet – gondolta Andor. Lapos tekintetekkel leste a hajlongó pultoslányt, ő azt a részét is láthatta, amit a túloldalról a három lány nem, de nem talált semmi kivetnivalót rajta, sőt megelégedéssel tapasztalta, hogy minden egyes lehajlás egy totális villantással jár együtt. – Csak félre kéne húzni a bugyit…! – ábrándozott. – Ha nekem ilyen seggem lenne, mindig mutogatnám! – Megnyalta a szája szélét és somolygott. – Persze, csak akkor, ha csaj lennék.
Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy valamit megértett, valamit megfejtett a női lélek számtalan titka közül. Szavakba önteni nem tudta volna, de ott állt egyetlen hajszálnyira a felfedezéstől. Ráadásul a három lány – alig pár lépésnyire – hasonló témát feszegetett:
– Mi van abban, ha lehúzod a bugyidat… haverilag… hogy ki tudja rázni magának?
– Nem tudom, az annyira… izé…
– Miért is?
– Te csináltad már?
– Az ugyanolyan, ha lefotózod magad a fürdőszobában, aztán a pasik egymásnak küldözgetik a képedet és arra verik ki.
– De azt nem látom.
– De nem bánod?
– Pont az a király benne, hogy te meg őt nézed…
– Te csináltad már?
– Nem is a levegőbe beszélek!
– De akkor miért nem… ? Ha egymás előtt masztiztok, akkor miért nem dugtok inkább?
– Mert az megcsalás lenne. Így meg haveri szívesség, amit mégis élvezel.
– Azért elmesélni mégsem szoktad, gondolom…
Fel sem tűnt nekik, hogy a pincér – hallótávolságon belül ácsorogva – mennyire elmélyülten tanulmányozza az előzőnapi étlapot. Andor a hallottak alapján úgy összegezte a mosdós kalandot, hogy a lányokra rájött a szexvágy, de a megvalósítástól meghátráltak. Majd visszamennek később, ha már így sikerült tisztázniuk… Erről még hosszasan fantáziálgatott volna, közben a lányokat hallgatva, ha az időközben megérkező, és a pult mögött rendezkedő pincérnő oldalba nem böki:
– Neked is szép napot!
– Bocs! Nem is vettelek észre – mentegetőzött.
– Látom, hogy fontos munkád van! – bökött Angéla az étlapon lévő tegnapi dátumra. – Segíthetnél a kiscsajsziknak, vagy terítsd meg az asztalokat, és én segítek nekik!... Te meg – fordult a pultoslány felé – mivel kented ki hátul a ruhádat? Majonézzel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése