Egymásra találás

Fülszöveg helyett: Melissa és Rachel a legjobb barátnők. Sülve-főve együtt vannak, azóta, hogy másodéves egyetemista korukban megismerkedtek egy homoszexuálisok számára szervezett rendezvényen. Rachel azonban soha nem mondta el barátnőjének, hogy már első látásra fülig beléhabarodott. Évekig őrzi titkát, míg végül két, szintén leszbikus barátnőjük esküvőjére készülve, nem tudja tovább türtőztetni magát.

Írta: HulaHoop444

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének ideje: 2012. április 21.

**************************************************************************

– But if you're thinkin' about my baby, it don't matter if you're black or white[1] – énekeltem a Michael Jackson számot mosogatás közben, amikor megszólalt a mobiltelefonom. Visszaejtettem a kedvenc szivárvány-mintás bögrémet a forró szappanos vízbe, megtörölgettem a kezemet, és besiettem a nappaliba. Már a hangjából tudtam, ki lehet az. A Bad Romance kórusának hangja töltötte be a lakást. Ez csak Melissa lehet, az egyik legkedvesebb és legjobb barátom.

            Gyorsan felkaptam a bluetooth head setemet, és fogadtam a hívást.

– Hali, Missy!

– Hogy s mint, Rachel? – szólalt meg Melissa gengszter rapper hangon.

– Minden okés, Mrs. Slim Shaddy – kacagtam, miközben visszasétáltam a mosogatóhoz.

– És mi van az én kedvenc Csokiroppancsommal? – folytatta Melissa a normális hangján.

– Nem sok. Épp csak elmosom az edényeket, és hallgatok egy kis MJ-t, nyugodjék békében!

– Remek! Melyik szám?

– Black and White.

– Ez vicces. Mr. Jackson jól betalált ezzel a számmal. A rassz mindig is érzékeny pont volt.

– Hmm, hmm – ingattam a fejem, miközben egy tálba merítettem a szivacsomat.

– Csinálsz valamit holnap?

– Semmi különöset. Azt terveztem, hogy megnézek pár House ismétlést. Miért?

– Csodás. Szeretnél eljönni velem shoppingolni? Szeretnék venni valamit Michelle és Kathy esküvőjére.

Michelle és Kathy közös barátaink voltak, és, mint mi is, a leszbikusok csapatát erősítették.

– Ó, a fenébe! Az is nemsokára lesz. El is felejtettem – raktam egy tálat a szárítóba. – Nekem is be kellene újítanom valamit. Oké! Veled tartok.

– Juppí! Remekül fogunk szórakozni.

– Te vagy a legfemininebb csajszi, akivel valaha találkoztam.

– Nézd csak ki beszél, Miss Kifestem a Körmöm és Belövöm a Hajam Minden Héten.

– Okés! Megfogtál. De mit tehetnék, ha szeretek jól kinézni? Különben hogy tapadnának rám a csajok?

– Így is csodaszép vagy, Rachel – mondta Melissa komoly hangon. – Nincs szükséged erre a sok szarságra.

– Köszi – válaszoltam, szégyenlős mosollyal az arcomon.

– Ugye tudod, hogy komolyan mondom?

A vonal mindkét végén szolid csend támadt egy pillanatra. Kellemes, kényelmes csend. Kíváncsi voltam, mi indította Melissát ilyen bókokra. Talán rám akar mozdulni? Istenem, bárcsak úgy lenne!

            Végül én törtem meg a csendet.

– Nagyjából mikor akarsz a plázába érni?

– Menjünk korán! Még mielőtt a tini csordák elárasztanák a helyet!

– Csodás! Szeretnéd, ha érted mennék?

– Naná! Ez a hülye kocsi nem készül el jövő hétfőig, vagy keddig.

– Ott leszek kilencre. Bekaphatnánk valami reggelit is közösen.

– Mennyei. Elmehetnénk a Denny’s-be.

– Mi az hogy, kisleányka! – csillogtattam meg legjobb ír akcentusomat.

– Nem is rossz. Egyre jobb leszel.

– Ez annak a jele, hogy túl sokat lógok veled.

Igazából, sosem tudtam volna túl sok időt vele.

– Akkor holnap kilenckor?

– Ja. Akkor látlak.

– Hali, Rachel!

– Csövi, Melissa!

Hangos sóhajtás kíséretében nyomtam ki a telefont. Ismerve Melissa vásárlási szokásait, a nap nagy részét ott fogjuk tölteni. De nem ez volt az igazán fontos. Hanem az, hogy egész nap vele lehetek.

            Melissa Murphy szívdöglesztően csinos volt. 167 centi, átható zöld szemekkel, a haja pedig sűrű vörös vízesésként hullámzott le a derekáig. A testén feszültek az izmok a hosszú évek úszó és futóedzései következtében.

            Amellett pedig, hogy őrülten gyönyörű volt, aranyból volt a szíve. Igazi barát volt, aki mindig meghallgatott, amikor a borzalmas munkámról, vagy a szerelmi életem katasztrófáiról sírtam neki órákon keresztül. Emlékezett mindenre, amit szeretek, és amit utálok. Még arra is, mire vagyok allergiás. Vissza tudott idézni bármit, amit valaha is mondtam neki, és bármikor meglepett egy kis ajándékkal, anélkül, hogy viszonzást várt volna.

            Azonnal barátok lettünk, amikor másodévben találkoztunk az egyetemen a Women and Gender Studies[2] órán. Amikor bemutatkozott, rám villantotta ragyogó mosolyát, és megszorította a kezemet. Már akkor belézúgtam. És amikor egymásba futottunk a kampusz GLBT[3] rendezvényét, egy újabb lehetőséget kaptunk, hogy még szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat. Megosztottuk egymással a coming out[4] történetünket, és hogy melyik celebbe zúgtunk bele először gyerekkorunkban. (Én Halle Berry-be, míg ő Kate Winsletbe.)

            Annak ellenére, hogy úgy belezúgtam, mint kocsi az árokba, sosem mondtam el neki. Ő mindig azokkal a barbibaba kinézetű csajokkal randizott. Biztosra vettem, hogy akkor se lenne esélyem nála, ha én lennék az Ebony Magazine[5] címlaplánya. Nem voltam az esete. De mégis, ahogy az évek múltak, az iránta érzett viszonzatlan szerelmem szikrája hatalmas lángtengerré nőtt. Igyekeztem megvédeni őt, és féltékeny voltam minden nőre, aki végigfuttathatta kezét selymes, mézillatú haján, és megcsókolhatta mindig kissé mogorva kifejezést öltő rózsaszín ajkait.

Rosie Huntington-Whiteley alias Melissa Murphy.

            Számtalanszor álmodtam azt, hogy elmondom neki, mit is érzek iránta valójában, ő pedig ugyanezt érzi, és végül lerángatjuk egymás ruháit, csókolózunk, és végigtapogatjuk egymás meztelen testének minden négyzetcentiméterét. Nyalogatom és csókolgatom őt, felnyalva édes nedveit, mint egy szomjas kutya egy tikkasztó nyári napon. Ezek után az álmok után mindig összeizzadt lepedőn fekve ébredek, azért imádkozva, hogy uralkodni tudjak vágyaimon, vagy meg tudjam tenni azt a kis lépést. De sosem sikerült.

***

– És mit szólnál ehhez, Melissa? – kérdeztem másnap a Macy’s-ben, magam elé emelve egy kék-fehér ruhát.

– Nem. Túl Shirly Temple-ös.

Ahogy előre megmondtam, már öt óra volt, mi pedig még mindig úton az esküvői ruha vadászatunkon. Már majdnem végigjártunk minden ruhaüzletet a kis plázában, de eddig nem jártunk sikerrel. Egyikünk sem. Mindegyik ruha túl egyszerű volt, ami meg nem, az túl merész, túl giccses, vagy túl vénasszonyos. Végül beugrottunk a Macy’s-be, hátha ott találunk valamit magunknak.

            Melissával átvágtuk magunkat egy pár speckó ruhán, és harsányan nevettünk néhány igazán ocsmányon, előtúrva az elviselhetőket, majd felkapva párat, ami megfelelőnek ígérkezett. Amikor már eléggé felpakoltuk magunkat, a próbafülkék felé vettük az irányt. A fehér spanyolfal mögött kiaggattuk a kollekcióinkat, majd sorban felpróbálva őket modellkedtünk egymás előtt, ki-be ugrálva a próbafülkékből. Az utolsó ruha, amit felpróbáltam, egy csinos türkiz színű darab volt. Egy ujjatlan, térdig érő dressz volt, egy elefántcsont színű szalaggal a dereka körül, amit elől egy fehér virág díszített. Amikor megláttam magam a tükörben, elégedetten füttyentettem.

– Igen. Ez megfelelő lesz. Tökéletes.

– Hé, Rach! – szólt át Melissa a szomszéd fülkéből. – Elkéne egy kis segítség.

– Oké, Mel! Megyek.

Kiléptem a saját fülkémből, és bekopogtam Melissáé ajtaján. Elkerekedett a szemem, amikor megpillantottam őt, a szám pedig tátva maradt. Melissa egy vadász zöld ruhában pompázott, ami kiemelte szemei zöldjét. Lágyan simult testének minden hajlatához, mintha csak rá öntötték volna. Egy kicsivel a térde fölöttig ért, és spagetti-pántok tartották.

– Váó! – Csak ennyit tudtam kimondani. – Csodálatosan nézel ki.

– Te meg… lélegzetelállító vagy, Rachel – csillogott Melissa szeme, ahogy végig mért. – Én, ööö… Be tudnád zipzárazni a ruhámat?

– Persze – köszörültem a torkomat. Lehetséges, hogy ő is olyan vadítónak talált engem, mint én őt?

A hátát fordította felém, én pedig lassan felhúztam a zipzárat. Könnyedén csusszant.

– Tökéletes választás – mondtam. Ismét megfordult, és rám nézett. Gondosan végigmértem a ruhát, kisimítva a gyűrődéseket. Ő pedig megigazította a virágomat, és visszahúzta a ruhám lecsúszott pántját. A tükörhöz vontam őt, hogy megszemléljük az összhatást. Tökéletes volt a kontraszt kettőnk között. Az én sima barna bőröm az ő hófehérje mellett. Meg tudtam számolni azokat az ennivaló szeplőket az orránt.

            Nem tudom, mennyi ideig álltunk ott, bámulva egymást. Élveztem a közelségét. Végül már nem bírtam tovább. Összeszedtem minden bátorságomat, megragadtam a tarkóját, magamhoz vontam őt, és gyengéden megcsókoltam. Azonnal vissza is húzódtam, várva a reakcióját. Ő azonban habozás nélkül a karjaiba rántott, és hevesen a számra tapasztotta az övét. Ajkai olyanok voltak, mint apró szatén párnák. Puhák, simák és málna ízük betöltötte a számat, fokozva az élvezetet. Átkaroltam a derekát, és elmélyültem a csókban. Gyengéden a falhoz lökött, majd elszakította ajkait az enyémektől, és a nyakamat kezdte csókolgatni és szívogatni. Alig bírtam talpon maradni. Ahogy ajkai a nyakamhoz, kezei pedig a melleimhez értek, teljesen elgyengültem.

– Szent Isten, Melissa – ziháltam. – Szerintem… mennünk kéne… mielőtt…

– Váó! – emelkedett fel Melissa. – Nézd a tükröt! Teljesen bepárásodott.

– Ez is a te hibád – csipkelődtem.

– Nem. Ez mind miattad van, Miss Forrócsoki – mosolygott Melissa, és végigfuttatta a kezét a ruhámon.

– Hahó! – kopogtatott be az eladó az ajtón. – Végeztetek már?

– Csak egy pillanat! – válaszoltam. – Tényleg mennünk kell – fordultam vissza Melissához. – Amúgy is. Ez a tökéletes ruha neked.

– A tiéd is csodálatos. Kétség sem fér hozzá, a türkiz a te színed.

Adtam egy gyors csókot a szájára. Visszasiettünk a fülkéinkbe, hogy olyan gyorsan visszaöltözzünk, ahogy csak tudunk.

            Valódi kínszenvedés volt kivárni a pénztárnál álló sort. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire sorra kerültünk. Csak az eladó elé dobtam a bankkártyámat, és minden, amit mondott, egyszerűen elszállz a fülem mellett. Csak arra a vörös szépségre tudtam koncentrálni a hátam mögött. Miután Melissa is fizetett, kézen fogtam őt, és gyorsan kifelé indultam vele a plázából. Mire a parkolóhoz értünk, a gyors séta futássá változott. Az utolsó pár méteren szinte már sprinteltünk.

– Lassíts, Rach! – lihegte Melissa.

– Minél gyorsabban elindulunk, annál jobb – huppantam be a kocsimba, és a hátsó ülésre dobtam a táskámat.

– Befejezzük, amit elkezdtünk. Ne aggódj!

– Akkor ugorj be! – nyitottam ki a másik ajtót is.

– Nem kell kézszer mondanod – vigyorgott, miközben beszállt, én pedig beletapostam a gázba.

***

            Amikor elértük a lakásomat, és végre bele tudtam erőltetni a kulcsomat a zárba, minden önuralmunk elszállt. Hevesen csókoltuk egymást, próbálva egyszerre szétnyitni minden gombot, és lehúzni minden zipzárat egymás ruháján. Mire az ágyamhoz értünk, már mindketten csak bugyit és melltartót viseltünk. Melissa ragadta magához a kezdeményezést, és a hátamra lökött.

– Ez már hamarabb is megtörténhetett volna – lihegte, miközben lehámozta rólam a melltartómat

– Hogy? – kerekedett el a szemem.

– Pontosan. Már évek óta kívánlak – gyúrogatta a bar mellemet, amitől egy mély sóhaj tört elő a torkomból. Aztán a keze helyét puha ajkai váltották fel, a sóhajaim pedig nyögésekbe fordultak.

– Tetszik? – dorombolta Melissa, áttérve a jobb mellemre.

– Imádom.

Kikapcsolta a saját melltartóját is, hogy tova hajítsa, és ismét az ajkaimra tapassza az övéit. Szelíd, de fürge ujjai lefelé indultak, végigsimítva hasamon, csípőmön. Ujjai nyomait pedig ajkai és nyelve követte. Amikor hozzáért barlangom lüktető bejáratához, megremegtem a gyönyörtől. Lassan és kimérten körözött ujjaival a bugyimon.

– Ne kínozz! – ziháltam! – Vedd már le azt a rohadt bugyit!

– Így beszél egy hölgy, Rachel? – izgatta jobban az ágyékomat Melissa.

– Vedd le a bugyimat! Kérlek – nyögtem.

– Na ez a beszéd, kislány.

Hevesen letépte rólam utolsó ruhadarabomat is, és széttárta a lábaimat, hogy a combjaim belsejét kezdje csókolgatni. Majd beljebb hatolt, és gyengéden megnyalta a csiklómat.

– Ó, a fenébe is! Ez mennyei! – Biztos voltam benne, hogy a szomszédok mindent hallanak, úgy ordítok, de akkor és ott ez a legkevésbé sem érdekelt.

Egyre hevesebben nyalt. Szinte már francia csókot folytatott a puncimmal, ahogy erős nyelve ki-be mozgott a barlangomban. És amikor két ujja is megtalálta az utat, tudtam, hogy innen már nincs visszaút.

– Igen! Ez az! – sikítottam. – Gyorsabban! Gyorsabban!

– Ez az, Rach! Élvezz el a kedvemért, kicsim!

Az orgazmus hatalmas hullámokban söpört végig rajtam. Esküszöm, csillagok és mennyei tűzijáték örvénylett a szemem előtt. Melissa kihúzta belőlem az ujjait, és lágy csókokkal hintette be a testem. Csak feküdtünk egy ideig, várva, hogy zihálásunk és heves szívverésünk csillapodjon.

– Most én jövök – mondtam játékos hangon. A hátára löktem Melissát, mire ő felnevetett. Most én csókoltam végig a teste minden apró négyzetcentiméterét. Szinte már kiugrott a bőréből, ahogy ajkaim hosszú nyakához értek. Biztos akartam lenni benne, hogy legalább akkora gyönyört okozok neki, mint ő nekem, és különösen nagy figyelmet fordítottam a melleire. Csak sóhajtozott és nyögött, ahogy rácuppantam a bimbóira, és szívogatni kezdtem őket.

– Teljesen benedvesedtél, Mel – csúsztattam az egyik kezem a bugyijába.

– Csak miattad, Rach! Gyerünk! CsinálD!

Felemelte a csípőjét, hogy lehúzhassam róla a bugyit. Nem volt teljesen csupasz, volt egy apró vörös pamacs a combjai között.

– Gyönyörű vagy – búgtam, végignézve alattam heverő testén. Csókokkal árasztottam el csípőjét és combjait, mielőtt behatoltam volna. Minden trükköt bevetettem, amit csak ismertem, úgy nyaltam, szívtam és ujjaztam Melissát, mint egy eszelős.

            Próbált csendben maradni, és csak apró sóhajokat engedett ki magából. De amikor nagyobb sebességre kapcsoltam, teljesen elveszítette a kontrolt. Nyögött és sikoltozott. Ahogy éreztem a testében gyülemlő feszültséget, tudtam, nincs már sok hátra.

– Ó, istenem! Mindjárt elmegyek – zihálta.

– Akkor hajrá, te szexi csoda! – bátorítottam. – Ne tartsd vissza!

Még egy gyors lökés, és ő már hangosan fel is nyögött. A szemei fennakadtak, ágyéka pedig egy jó percig remegett, ontva magából a nedvet. Tisztára nyaltam őt, miközben teste elernyedt, és úgy zihált, mint egy túlhajtott versenyló.

– Váó! Ez… hihetetlen volt – lihegte.

– Határozottan az volt – feküdtem mellé, és magamhoz vontam őt, hogy megcsókoljam a halántékát. – Amikor azt mondtad az előbb, hogy már korábban is vágytál rám…

– Szeretlek, azóta, hogy első évben megláttalak az egyetemen.

– Olyan régóta? Miért nem szóltál?

– Túlságosan nyuszi voltam hozzá. Azt hittem, nem vonzanak a fehér nők.

– Hadd mondjak el neked egy titkát! Már akkor beléd zúgtam, amikor találkoztunk a GLBT klubban másodévben. Álmomban sem hittem volna, hogy akarnál bármit is egy fekete lánytól.

– Azt hiszem, mindketten nagyot tévedtünk – kacagott Melissa. – De én örülök neki.

– Ahogy én is. De hadd kérdezzek még valamit! Lennél a partnerem Michelle és Kathy esküvőjén?

– Azt hittem, már sosem kérdezed meg.

***********************************************************

Megyjegyzés: A történet folytatása a szerző Vágyakozó szívek címen megjelent történetében olvasható.

---

[1] But if you're thinkin' about my baby, it don't matter if you're black or white: Szabad fordításban, „De ha elgondolkodsz rajta, kicsim, nem számít semmit, hogy fekete vagy, vagy fehér.”

[2] Women and Gender Studies: A franc tudja, hogy mondják ezt szakszerűen magyarul. A jelentése kb. Nő- és Szexualitás Tanulmányok.

[3] GLBT vagy LGBT (Gay, Lesbian (vagy Lesbian, Gay), Bisexual and Transgender), magyarul LMBT vagy MLBT (Leszbikusok, Melegek (vagy Melegek, Leszbikusok), Biszexuálisok és Transzneműek közössége).

[4] Coming out: Na ez az, amiről fingom nincs, hogy lehet magyarul röviden kifejezni. A köznapi beszédben még magyarul is az angol kifejezést szokták használni. Azt jelenti, amikor egy homoszexuális egyén nyilvánosan felvállalja a szexuális orientációját. Odaáll a szülei, barátai, akárkijei elé, és kimondja hogy „Srácok, én meleg vagyok” vagy ilyesmi.

[5] Ebony angolul ében. Gyakran használják a feketék (amennyire én észrevettem, inkább csak a fekete nők), illetve a bőrszínűk megjelölésére. Talán hogy elkerüljék a black (fekete) megnevezést, mivel esetleg azt pejoratívnak tarthatják, amit ebben a relációban az amerikaiak kínosan igyekeznek elkerülni. (Tudtommal ma már az afroamerikai sem politikailag korrekt kifejezés.)