Lopott pillanatok Párizsban 1. rész

Megjegyzés: A történet a szerző Lopott pillanatok és Lopott pillanatok Toszkánában címen felkerült történeteinek folytatása, azonban a történetben sok a visszautalás, és az elején egy elég jó bevezető is található, amikből meg lehet tudni annyi információt az első két novelláról, ami ennek a megértéséhez szükséges, így nem szükséges feltétlenül visszaolvasni ahhoz, hogy megértsétek. Továbbra sem tudom még, hogy lesz a következő hetekben időm fordítani, (nem hogy írni, pedig arra is lennének ötleteim), ez a történet pedig meglehetősen hosszú (valamivel hosszabb, mint a "Lopott pillanatok Toszkánában"), emiatt, hogy hosszabb ideig legyen folyamatosan valami új, és hogy akkor is legyen mit olvasnotok, ha csak rövidebb időre tudtok felugrani ide, több részletben töltöm fel ezt a novellát is. Az első rész még igazából az előző részhez is tartozhatna, mivel a helyszín továbbra is Toszkána, de mivel ebben található a fentebb említett bevezetés, már csak emiatt sem tartottam tanácsosnak átvariálni a beosztást.

Még annyit jegyeznék meg, hogy ezt a részt a nyaralónkban fordítottam, ahol nincs netkapcsolat, ezért nem tudtam használni szokásos segédeszközömet, a google fordítót. (Félreértés ne essék, nem úgy fordítok, hogy bemásolom a teljes szöveget a google fordítóba, és abból, amit kidob, megpróbálok valami értelmeset összehozni. Ez a mostani rész is bizonyítja, hogy tudok annyira angolul, hogy nélküle is elboldoguljak, de esetenként nagy segítség, amikor egy hosszabb mondat értelmét kell kibogozni, amiben ugye a szótár sem segít.) Mindezt csak azért mondom el, mert bár a történet élvezeti értékén valószínűleg nemigen ront, de megeshet, hogy helyenként a szokásosnál is jobban elrugaszkodom az eredeti történettől (szándékolatlanul is). Ez titeket annyiban érdekelhet, hogy ha esetleg valaki olvasná az eredeti történetet angolul, tudja, hogy ez okozza az eltéréseket! Illetve, ha rábukkannátok logikai hibákba, ellentétes értelmű információkba a történetben, az valószínűleg a fordítás hibája. Ezeket, kérlek, jelezzétek, és én igyekszem mihamarabb korrigálni őket. De egyébként is örülnék, ha elmondanátok a véleményeteket a történeteimről. Akár saját történet, akár fordítás. Ez segít meglátni, mi tetszik az olvasóimnak, és bár sajnos akkor sem tudnék csak erre építeni, ha minden áron azt akarnám, tendálhatok afelé. Emellett pedig, mindig öröm, ha nem csak a megnyitások számából látom, hogy olvasták a történetemet, hanem pár kedves, vagy akár kritikus szóból is. (Ha nem jut eszetekbe több, egy "Tetszett", vagy "Nagyon jó" megjegyzésnek is nagyon örülök.)

Írta: secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. július 18.

**************************************************************************

            Az élet néha nagyon mókás tud lenni. Azt hiszed, tudod, mit akarsz, és meg teszel mindent, ami az erődből telik, hogy megszerezd. De aztán az élet teljes erőből pofán csap egy baseball labdával. Amíg pedig a sebeidet nyalogatva ülsz a kispadon, valami sokkal jobb jön szembe. Valami váratlan.

            Az én „váratlanomat” Jenna Swallownak hívják. Annak ellenére, hogy osztálytársak voltunk végig a középiskolás éveink alatt, sosem voltunk igazán barátok. Tehát, magától értetődik, hogy nem tartottuk a kapcsolatot érettségi után.

            Egy véletlen találkozás volt az, ami három hónapja ismét összehozott minket. Azóta pedig elválaszthatatlanok vagyunk. Nos, legalábbis akkor, amikor nem veszünk össze azon, hogy nekem, valahol legbelül, még mindig gyakran hiányzik egy farok az életemből.

            Jenna leszbikus volt, de nekem erről fogalmam sem volt, egészen addig, amíg újból egymás mellé nem sodort minket a sors. Azóta pedig mindent megtesz, amire csak képes, hogy átállítson engem a „sötét oldalra”. És én eddig szíves örömest követtem.

            Az elmúlt két hetet egy bérelt villában töltöttük Grosettóban, Toszkánában. A vakáció félidejében egy kissé magamba zuhantam a farok-hiányom miatt, ami kiváltotta az első nagy veszekedésünket. Azonban hamar túllendültünk ezen is, és kiélveztük az ottani tartózkodásunk hátralevő részét, próbálva elkerülni a kényes témákat. Nehéz volt, de Jenna mindig megtalálta a módját, hogy kiengeszteljen. Ő és azok a kezek… azok az ujjak… azok az ajkak, fogak, és az a nyelv…

– Kat! Figyelsz te rám egyáltalán? – bökte meg Jenna most két ujjával a fülemet.

Elszakítottam a pillantásomat a vonat ablakán túl elsuhanó látványtól. Sötét volt, eltekintve a házak néha, véletlenszerűen feltűnő fényeitől eltekintve, szóval nemigen volt látnivaló. Csak az egyik lámpa volt felkapcsolva az üléseink felett, úgyhogy idebent is félhomály uralkodott. A kocsi nagy részt üres volt. Csak néhány utas kucorgott a túlsó végében.

– Hmm?

– Azt mondtam, most egy kicsit tovább maradhatunk Firenzében, útban Párizs felé.

Az órámra pillantottam. Még csak nagyjából fél hét volt.

– Mennyivel több?

– Az egész éjszaka. A következő gép 7:20-kor indul reggel. Már foglaltam magunknak egy hotelszobát.

– Most komolyan beszélsz? – fontam össze a kezeimet az ölemben, elrejtve izgatott remegésüket. Még egy éjszaka Olaszországban.

– Hmm mmm – rágcsálta Jenna az alsó ajkát, szemei pedig fényes csillagokként ragyogtak, ahogy rám szegeződtek.

Átnyúltam az ő ölébe, és ujjaimat az övéi közé kulcsoltam.

– Attól féltél, hogy csalódott leszek?

– Nem voltam benne biztos – csukta be a könyvét, és tette le a mellettem lévő üres ülésre. – Tudom, mennyire szeretnél már visszaérni Párizsba. Elkaphattunk volna egy korábbi vonatot, de annyira élveztem veled az ágyban töltött éjszakát.

Elpirultam, emlékezetembe idézve azt az ágyat, amiben aludtunk, reggeliztünk, szeretkeztünk, majd ismét aludtunk, ebédeltünk, megint szeretkeztünk, majd megmártóztunk a medencében, mielőtt összepakoltunk volna, hogy hívhassuk a taxit, ami kivisz minket a vasútállomásra.

– Én is élveztem. Legalább annyira, amennyire az extra éjszakánkat fogom élvezni Firenzében. Különleges lesz. Köszi, hogy gondoltál a hotelre, és hogy ennyi mindent megterveztél!

Felvonta a szemöldökét.

– Tényleg?

Előre hajoltam, és az övéihez nyomtam az ajkaimat, hogy bebizonyítsam, komolyan gondolom, nem törődve azzal, hogy bárki is megláthat minket. Egyre jobban elveszítettem a gátlásaimat. Alig két hete még féltem bármiféle érzelmet kimutatni Jenna irányába nyilvános helyen. Most viszont… Már egy cseppet sem érdekelt. Elvégre, valószínűleg soha többé nem jövök el ide újra.

            Valamiért nagyon erőszakosnak éreztem magam. Talán az extra éjszaka miatti izgalom tette. Olaszországban. Talán itt az ideje, hogy eltemessem a tartózkodó énem, és felszínre engedjem a valódi természetemet. De az is lehet, hogy csak túlságosan fel voltam izgulva, ha Jenna a közelemben volt. Már korábban is kínzott azzal, hogy végig meztelen volt, amíg pakoltunk, de nem engedte, hogy megérintsem őt.

            Körbe pillantottam magunk körül. Igen. Még mindig sötét és kihalt volt minden.

– Kat?

Visszafordultam felé, pont olyan lassan, ahogy ő kimondta a nevemet. Viszont, amikor ismét rá néztem, már úgy vigyorogtam, mint egy macska, ami épp készül befalni a kanárit.

            Hunyorogni kezdett, miközben összefonta maga előtt a karját.

– Mi lelt?

– Csak utat engedek a sötét oldalamnak. Most pedig, cssss!

– Ó, drágám! – Mély sóhajától borsózni kezdett a hátam. Tudta. És kész volt rá.

Az ajkaimhoz illesztettem egy ujjamat.

            Hallottam a zihálását, ahogy felálltam, hogy lekapcsoljam a villanyt, majd levettem egy párnát és egy takarót a poggyásztartóról a székeink fölül. A padlóra tettem a párnát a lábaihoz, és letérdeltem elé. Kezei a karfákra kulcsolódtak, miközben kikapcsoltam az övét, és lehúztam a zipzárját. Felemelte a csípőjét, hogy könnyebben lehúzhassam a nadrágját egészen a bokájáig, hogy kiléphessen belőle.

            A hátamra kanyarítottam a takarót, és mielőtt beborítottam volna vele a fejem és az ölét is, még egyszer felpillantottam rá.

– Egy… mukkot… se!

Aztán a teljes sötétségbe burkolóztam, de ez egyáltalán nem számított. Csak arra volt szükségem, hogy érezzem bőrének tapintását, az illatát, az ízét.

            A térdeire tettem a kezem, majd végighaladtam combjain, masszírozva tagjait, miközben szétnyitottam a lábait. Hallottam elfojtott nyögéseit, ahogy ujjaim felfelé haladtak. Orromat megtöltötte izgatottságának illata. Amikor elértem nyílását, arcomon széles vigyor terült szét. Egy szűk tangát viselt, ami most csak még jobban felizgatott.

            Végigfuttattam egy ujjamat a vékony szövetcsíkon, ami eltakarta barlangjának bejáratát. Amikor ujjammal gyengéden benyomtam az anyagot szeméremajkai közé, éreztem, hogy kezei a fejemre telepszenek. Dörzsölni kezdtem a tanga anyagán keresztül. Mindennél jobban vágytam a beteljesülésre, de féltem, hogy felfigyelnek ránk, vagy túl hamar megérkezünk úticélunkhoz.

            Megcsókoltam mindkét combja belsejét, majd bedugtam a mutatóujjam tangája alá, és félre húztam azt. Egy gyors szippantás után, amitől kissé szédülni kezdtem, kidugtam a nyelvemet, és nagyon lassan végigfuttattam hegyét a nyílása mentén. A belőle áramló hő szinte arcul csapott, nyögéseket csalva elő belőlem.

            Jenna lassan körözött kezeivel a fejemen, miközben csípőjét ritmusosan előre löködte. Ezt bátorításnak vettem, és még jobban belemerültem a munkámba. Nyelvemmel gyengéden csiklójára csaptam, majd szivárgó nedvét kezdtem lefetyelni, miközben ujjaim bejárták az ágyékát.

            Megfordítottam a bal kezem, hogy most a tenyerem legyen felfelé, és középső ujjammal behatoltam nyílásába, miközben jobb kezemmel továbbra is tartottam tangáját. Annyira felizgatott amit épp csináltam, hogy legbelül már azt kívántam, Jenna rántson fel, és vegye át ő mostani szerepemet. Halkan nyögtem, miközben a számba vettem a csiklóját, gyengéden végighúzva rajta fogaimat, miközben ujjam ki-be mozgott barlangjában.

            Nem tudom, hogy túl hangos voltam-e, tényleg közeledett-e valaki, vagy csak Jenna vesztette-e el már a kontrollt, de hirtelen a vállaim köré fonta a lábait. Szám a puncijára tapadt, miközben már két ujjam hatolt belé, egyre gyorsabban és hevesebben mozogva.

            Combjai remegtek, és éreztem, hogy belső izmai megrázkódnak, ráfeszülve ujjaimra, mielőtt előtörtek volna nedvei.

            Enyhítettem a tempón, mire ő ismét megnyugodott, és visszahúzódott. Tisztára nyaltam az ujjaimat, miközben lehunyt szemmel nyögve élveztem az érzést. Olyan őrjítően jó íze volt. Visszahajtottam a tangáját, majd segítettem, hogy ismét rátaláljon nadrágja nyílására, és felhúztam a szárát hosszú lábain. Ő után lehúzta rólam a takarót, és egyedül fejezte be az öltözködést.

            Visszaültem a helyemre. Jenna hevesen zihált mellettem. Egy gyors pillantással megbizonyosodtam róla, hogy mereven előre bámul a velünk szemben lévő üres ülések felé. Egy kissé lejjebb pillantottam, és alig tudtam megállni, hogy felnevessek. Apró fognyomok látszottak alsó ajka mentén. Tényleg mindent megtett, hogy eleget tegyen a kérésemnek.

            Pár pillanat múlva recsegés hallatszott a hangszóróból, majd egy hang szólalt meg olaszul, majd angolul, közölve, hogy tíz percen belül megérkezünk Firenzébe.

            Ismét kinéztem az ablakon a minket körülvevő éjszakai tájra, úgy, mintha nem is térdeltem volna az előző pillanatban a barátnőm lábai között, a punciját falva, miközben a vonat keresztül száguldott a vonat keresztül száguldott a világ egyik legromantikusabb vidékén.

***

– Chianti? Nem ezt itta Hannibal Lecter is? – kezdtem majszolni egy darabka sajtot. – A babjaival.

– Hihetetlen vagy, édesem – lögybölte a maradék borát Jenna a poharában, majd megitta. – Én inkább az íze miatt szeretem. Azon kívül pedig, ha már Toszkánában vagyunk, legalább kóstoljuk meg a híres helyi bort!

– Hihetetlen? Azt hiszem, ezt bóknak veszem – nyúltam egy újabb darab sajtért. – Olyan könnyedén veszed ezt az egészet. Mintha semmiből sem állna kiruccanni Olaszországba meg Párizsba. Úgy csinálsz, mintha itt élnél.

– Igen. Ha a környéken járok, mindig igyekszem eljönni ide, az Acqua Al 2-be[1] – töltötte újra a borát, és kiemelt egy fürt szőlőt a gyümölcstálból.

Hirtelen elakadt a lélegzetem. Összeszorítottam a szalvétát az ujjaim között. Nem. Biztos nem hallottam rosszul.

– Imádom az assaggi di primi-jüket. Tudod, az a különleges tészta-tál, ami… Kat?

– Ha a környéken jársz? – csaptam az asztalra a szalvétámat. – Hányszor voltál már Firenzében, a fenébe is, Jenna? És ne mond nekem, hogy amikor külföldön tanultál! Az már évekkel ezelőtt volt.

– Kat! Kérlek! Nyugodj meg! Meg tudom magyarázni.

– Csak… kérd a számlát! Menni akarok. – Az alsó ajkam remegni kezdett. Nem sírhatok ez előtt a csomó ember előtt.

– És mi lesz a tiramisuval? Azt hittem, szereted a tiramisut.

Hátra löktem a székem, és a retikülömért nyúltam.

– Megvárlak odakint.

Mintha minden elhomályosult volna körülöttem, miközben igyekeztem utat találni magamnak a székek és asztalok labirintusában. A hangok körülöttem egyszerre látszottak elnémulni és kitölteni mindent. A fejem csak úgy lüktetett.

            Az ajtó kicsapódott, én pedig mélyet szippantottam a levegőből, kilépve az utcára. Egy pár sétált el mellettem, rám bámulva, majd folytatták az útjukat. Lassan szitálni kezdett az eső, én pedig hátra hajtottam a fejem, hogy engedjem a vízcseppeket végigcsorogni az arcomon.

            És ekkor hirtelen elöntöttek az emlékek… Nem Firenzében voltam, hanem Chicagóban. A barátnőm nem titkolózott előttem. Csak még mindig bennem élt, hogy a vőlegényem átvert, és elhagyott. Fájdalom nyilallt a mellkasomba. Összeroskadtam, lábaim pedig végignyúltak az úton. A múltam soha többé nem fog nyugodni hagyni.

            Könny vegyült az esőcseppek közé, melyek a hajamról folytak le az arcomra. A ruhám is átázott. Ez pedig csak még jobban felszínre hozta az emlékeket. Ha Danny nem bontja fel az eljegyzésünket, sosem kószáltam volna az esőben… vagy találtam volna rá a Maggie’s Lounge-ra… vagy találkoztam volna újra Jennával… vagy jöttem volna el Toszkánába vele… vagy lennék itt, Firenzében, ebben a rémálomban, ami felért egy horrorfilmmel, ami soha nem akar véget érni.

– Kat? Hívtam egy taxit. – Jenna hangja lágyan csengett a fülemben, miközben karjai az enyémek alá siklottak, és segített nekem felállni. – Minden rendben lesz.

Csak szipogtam, miközben hozzá bújtam a taxi hátsó ülésén keresztül suhanva Firenze utcáin a szállodánk felé, és miközben felvezetett a szobánkba.

            Csak ültem az ágyon, alig felfigyelve arra, ahogy levetkőzik, és eltűnik a fürdőszobában. Hallottam a csobogó víz hangját. Visszatért hozzám, és levette az én ruháimat is, ami kissé bonyolultabb volt, mivel nedvesen tapadtak a bőrömhöz.

– Gyere, Kat! – segített fel, és lassan elindultunk a fürdőszoba felé.

A lámpák le voltak kapcsolva, de néhány gyertya világított a szekrényen és a polcon a kád felett. Vettem egy mély levegőt, ahogy Jenna tanácsolta, és beszívtam a belőle áradó virágillatot. Lassan beleeresztett a kádba, de én még ekkor sem lazultam el. Inkább előre dőltem, és a mellkasomhoz szorítottam a térdeimet. Lehajtottam az állam, és csak figyeltem, ahogy a melleim emelkednek és süllyednek minden egyes lélegzetvételemnél a fodrozódó víz ölelésében.

– Jó kislány! Csak ülj nyugodtan!

Éreztem, ahogy kezei a vállaimat masszírozzák, mielőtt bemászott volna mögém. Amikor már kinyújtotta a lábait a két oldalamon, óvatosan hátra húzott, hogy a mellkasának dőljek. Nedves hajam lassan arcomra tapadó csomókba száradt, de engem egyáltalán nem érdekelt. A vállára hajtottam a fejem, és megbabonázva figyeltem a lágyan lobogó gyertyalángot, míg végül a szemeim le nem csukódtak.

            Jenna nem szólt egy szót sem. Nem adott választ semmire, és nem is kérdezett semmit. Valahol még hálás is voltam ezért. Most nem volt elég energiám ahhoz, hogy végighallgassam, vagy akárcsak gondolkozzak valami reakción.

            Az elmúlt hónapban elvesztünk a szenvedélyes játékokban. Általában ő vetette rám magát, és a szájával, vagy az ujjaival kényeztetett. Néha előkerültek a vibrátorok és más játékszerek is. Az volt a célja, hogy egyre jobban felizgassa a testemet… hogy kiélvezzem a különböző anyagok és eszközök érintését. Teljesen fel akart izgatni, és minél intenzívebbé tenni az orgazmusaimat. Azonban néha arra is használta ezeket a módszereit, hogy megnyugtasson.

            Most, elnyúlva egy olasz szálloda kádjában, egy szivaccsal dörzsölte a mellkasomat. Nagyon megnyugtató volt, különösen amikor összenyomta a szivacsot, és a forró víz végigcsorgott elkínzott bőrömön. Másik kezével kifésülte mocskos hajamat az arcomból, és gyengéden masszírozni kezdte arcbőrömet.

            Egy hosszú pillanatig csak tartotta ernyedt testemet, miközben a virágillat betöltötte az orromat. A feszültség kiszállt belőlem, és a testem végre teljesen ellazult. Próbáltam megtartani magam, de izmaim mintha cseppfolyóssá váltak volna, úgyhogy csak engedtem, hogy karjaim a vízbe merüljenek, miközben kezeim a combjain pihentek.

            Egy részem azt kívánta, hogy kényeztessen tovább, elűzve a gondolataimat, de valójában inkább csak aludni szerettem volna. Azt hiszem, ő is tudta ezt, mert ekkor óvatosan hátra fektetett, és kimászott a kádból. Amikor kihúzta a dugót, csak bámultam, ahogy a víz örvénylik, majd eltűnik a lábaim között a lefolyón át.

– Gyerünk, Kat! Segíts!

Felnyögtem, miközben bal karom a nyaka köré fontam, ő pedig másik karjával átölelte a törzsemet. Próbáltam felemelkedni a lábaimra és a jobb kezemre támaszkodva, fintorogva a rám törő fájdalomtól. Nem érdekelt, mit mondott az orvos a csontjaim gyógyulásáról. Nagyon jól tudtam, hogy ha megerőltetem őket, az mindig fájdalmas.

            Csak bámultam a mosdókagyló fölötti tükörbe, miközben Jenna végigdörzsölt egy bolyhos törölközővel. Kissé komikus volt látni, ahogy szárítgatja az intim testtájaimat. Kacagnom kellett, de végül csak egy halk kuncogást engedtem el. Csak egy felvont szemöldököt és egy értetlen pillantást kaptam reakcióként. Becsuktam a számat, és engedtem, hogy befejezze a dolgát.

            Bebugyolált a szálloda köntösébe, és leültetett az ágy sarkára. Láttam a város fényeit odakint a függöny két szárnya között. Amikor Jenna végighúzott egy fésűt a hajamon, csak lehunytam a szemem. Imádtam, amikor a hajammal foglalkozik. Nagyon megnyugtató volt.

            Nem emlékszem, hogy elaludtam volna, de bizonyosan ez történt. Amikor felébredtem, sötét volt. Még mindig a köntöst viseltem. Az egész testem tüzelt. Éreztem, hogy hív a természet.

            Próbáltam nem felébreszteni Jennát, miközben kimásztam az ágyból, és a fürdőszoba felé indultam. Útközben ledobtam magamról a köntöst. Számtalan pohár vizet ittam meg, mielőtt visszatértem volna aludni.

            Amikor visszabújtam a takaró alá, szembe találtam magam Jennával. Imádtam az arca látványát, amikor aludt. Azon merengtem, vajon miről álmodhat. Vajon bűntudata van, amiért nem mondta el, hogy már járt Firenzében… Isten tudja hányszor?

            Talán nekem kellett volna bűntudatot éreznem. Halkan felnyögtem. Igen. Bűntudatot, amiért féltékeny voltam. Azt mondta, hogy sosem akart másik nőt, csak engem. De ez biztosíték arra, hogy soha nem is próbálkozott? És vajon őt is elhozta ide?

            Felsóhajtottam, és kisöpörtem egy tincset az arcából, a füle mögé tűrve. Szétnyíltak az ajkai, és a lehelete megcsapta a csuklómat. A szívem egy hatalmasat dobbant. Valóban számít, hogy valaki mást is elhozott ide? Ő sem hibáztatott a régi fiúim miatt. Vagy Danny miatt. Én sem hibáztathatom a múltja miatt. Csak az számít, hogy most velem van.

Karol Loren alias Jenna Swallow

            Gyengéden megcsókoltam az ajkait, majd a hasamra fordultam, és egy mosollyal az arcomon merültem ismét álomba. Hiszen holnap már Párizsban leszünk.

­­­***

– Ma már jobban nézel ki – villantott rám egy mosolyt Jenna, majd visszatért a táskája pakolásához. Egy pillanattal később épp egy hajkefével a kezében megmerevedett, és visszafordult hozzám. – Bocsánat a tegnapiért. El kellett volna mondanom…

– Ne! Most már nem számít[2] – mosolyogtam. Elvettem tőle a hajkefét, és lófarokba rendeztem a hajam.

– Kat! Jobban érezném magam, ha megmagyarázhatnám – ült le mellém az ágyra. – Emlékszel Tim Jacobsra, a főnökömre, a régi középiskolai szerelmedre?

– Csak azt ne mond, hogy vele jöttél ide! – forgattam a szemem.

Jenna felnevetett. Imádtam ezt a hangot. Mély és dallamos. Mélyről jövő és dallamos. Mindig mosolyt csalt az arcomra.

– Nem. De az első években, amikor elkezdtem neki dolgozni, mindenfelé elküldözgetett a világba üzleti utakra. Amikor Olaszországról, vagy Franciaországról volt szó, nem is bántam. Így meglátogathattam a kedvenc helyeimet még egyetemista éveimből. Szeretem a munkámat. Csak a főnökömet utálom. Szóval néha tettem egy kis kitérőt útközben ide, Firenzébe, meglátogatni néhány öreg barátot. Persze az egészet a cég számlájára. Az óceánnak ezen az oldalán semmiből nem áll átruccanni egy másik országba egy napra. Nem úgy, mint az USÁ-ban.

Elmosolyodtam, és visszaadtam neki a fésűt.

– Nem számít. Tényleg. De azért köszönöm.

– Nem akartam eltitkolni előled. Már mondtam neked, hogy sokszor kell munkaügyben utaznom. Nem gondoltam volna, hogy problémát okozhat, hogy voltam már itt korábban is.

Oda hajolt hozzám, és megcsókolt. Először gyengéd volt és légies, aztán mély és szenvedélyes. Amikor visszahúzódott, tekintete mélyen az enyémbe fúródott, a hangja pedig suttogássá halkult: – Sajnálom, hogy hagytam, azt hidd, rejtegetek előled valamit.

– Én sajnálom, hogy nem bíztam benned – húztam végig a nyelvem ajkain, majd én is megcsókoltam.

– Ezt fejezd be! Vagy lekéssük a gépet – tolt el morogva, de érződött rajta, hogy több ez, mint egy újabb kifogás. Akart engem. Én pedig visszhangoztam a nyögését, jelezve, hogy ezzel nincs egyedül.

Folytatása következik!

---

[1] Az Acqua Al 2 egy ismert olasz étterem.

[2] Az eredetiben azt mondja, hogy „water under the bridge”, vagyis „víz a híd alatt”. Ez egy angol idióma, ami olyasmit jelent, hogy „már megtörtént, kár rajta rágódni, nem számít, már a múlté”.

Lopott pillanatok Toszkánában 2. rész

Írta: secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. július 17.

******************************************************************

            Nagyszerűen éreztük magunkat. Amikor épp nem aludtunk, dugtunk, akár a nyulak, vagy legalábbis, ahogy két lány csak tud. A legjobban a hatvankilences pózt kedveltük – különösen, ha én voltam alul – és megpróbálkoztunk néha egymás fenekének kinyalásával is. Én nem bántam, ha Jenna benne volt, de elhatároztam, hogy mostantól ragaszkodni fogok az ujjazáshoz és a puncinyaláshoz.

            Kipróbáltunk minden lehetséges helyszínt. Csináltuk az ágyban, a kanapén, a karosszékben, a kis teraszon, a kertben, a zuhany alatt. Még az ebédlőasztalt is felhasználtuk pár alkalommal erre a célra. Egyértelműen ezen belül is az ágyban töltöttük a legtöbb időt. Meglepett, milyen kényelmes. És az is, hogy még mindig egyben van a hosszú kiképzés után. Két lány is tud lenni olyan heves, mint egy lány és egy fiú. Főleg, ha vannak játékaik is.

            A medence is nagyon népszerű volt a forró délutánokon. A hűvös estéken pedig odakucorodtunk a kandallóhoz. Tévé hiányában kénytelenek voltunk beérni az olvasással, vagy egymás társaságával. Amikor pedig megéheztünk, Jenna főzött valamit, ami jó hír volt, tekintve, hogy én egy két lábon járó katasztrófa vagyok a konyhában, és hogy a sok játszadozás után alaposan megéheztünk.

            Szükségem volt erre a vakációra. Megérdemeltem. És legalább olyan jó is volt, mint reméltem.

            Hat nap után azonban hatalmába kerített a bűntudat. Képtelen voltam nem gondolni Danny-re. Neki kellett volna most itt lennie velem. Mostanra már házasnak kellett volna lennem. Hiányzott farkának égető forrósága a testemből, miközben a fülembe suttogja, mennyire szeret dugni engem.

            A hetedik nap reggelén Jenna a takaróba bugyolálva talált rám a teraszon sírás közben.

– Kat?

Szipogni kezdtem, és megdörzsöltem a szemem a kézfejemmel.

– Jó reggelt.

– Minden rendben? – ült le a másik székre, és letette közénk a bögréjét.

Megvontam a vállamat, és a horizont felé böktem az állammal.

– Gyönyörű, nem igaz?

– Hmm – kortyolt bele a kávéjába, a tekintetét viszont egy pillanatra sem vette le az arcomról. – Sosem keltél még fel ilyen korán.

Ismét csak megvontam a vállam.

– Látni akartam legalább egy toszkán napfelkeltét, mielőtt haza megyünk. Tudod, ez egy egyszeri lehetőség az életben.

– Mi a baj?

– Semmi – fordítottam el a tekintetemet, és szorosabban magam köré vontam a takarót.

– Hazudsz.

Hallottam, ahogy a bögréje koppan az asztalon. Aztán a széke nyikorgott, ahogy felállt, és éreztem a bőrömön a leheletét, ahogy leguggolt elém.

            A térdemre tette a kezét.

– Mondd el!

Lehunytam a szemem, de ettől csak még jobban potyogtak a könnyeim.

– Kat. – A hangja lágy volt, akárcsak a keze, ami megsimogatta az arcomat. – Hadd segítsek!

– Nem tudsz.

– De igen. Csak engedd! Kérlek!

Visszafojtottam a könnyeimet.

– Nem tudsz segíteni. Neked nincs farkad.

Hangosan és fájdalmasan felnyögött. Egy puffanást hallottam, és kinyitottam a szememet. A földön ült, maga köré fonva a karjait, széttárt lábakkal. A szemei és a szája is tágra nyílt. Eszembe idézte, ahogy előző este pontosan ugyanígy ült az ágyban. Az egyetlen különbség, hogy akkor teljesen meztelen volt, én pedig ki-be húzogattam a műpéniszt a barlangjában.

            A gyomrom összerándult. Talán a bűntudattól? Hangosan nyeltem.

– Miért vagy annyira meglepve, Jenna?

– Ó, Kat. – Nem tudtam megmondani, hogy a tekintetében az együttérzést, vagy az undort látom-e tükröződni. Talán mindkettőt.

– Tartsd meg magadnak ezt az ártatlan szarságot! Nagyon jól tudod, hogy a kibaszott nászutamon kellett volna itt lennem. Azt mondtad, ne gondoljak rá. Oké! Megpróbáltam. De nem megy. Hiányzik. Egy faszfej, és örülök, hogy elhagyott, de nem tudom csak ilyen egyszerűen elfelejteni.

Felállt, és leporolta a farmerját.

– Azt hittem, már túltetted magad ezen. Azt hittem, én is képes vagyok eléggé…

– Persze. Megpróbáltam leszbikus lenni az után, hogy harmincnégy évig faszokat szoptam. De egy kis kilengés nem törli el a múltat. Ehhez idő kell.

Jenna szája vékony vonallá préselődött.

– Rendben! Időt akarsz? Megkapod. Elmegyek várost nézni. Ne várj rám!

Becsapódott mögötte az ajtó, majd pár pillanat múlva kiviharzott a házból a retiküljével a kezében. Átszáguldott a teraszon, és felpattant a biciklire, amit második nap találtunk a villában. Egyszer sem használtuk, főleg, mert csak egy volt belőle. Most viszont…

            A mellkasomra nyomtam a kezem, és próbáltam lelassítani a légzésem. Meg akartam állítani. Nem akartam, hogy elmenjen. De legbelül, talán mégis csak azt akartam. Időt akartam, hogy gondolkozhassak, anélkül, hogy a közelemben lenne.

– Majd jön valaki később és kihozza a zöldséget. Remélem, képes leszel felnőttként viselkedni – mondta, majd átszáguldott a biciklivel a poros bekötőúton.

Ledobtam a takarót, és berobogtam a házba. Az ágyra vetettem magam, és az érzelmeim teljesen a hatalmukba kerítettek. Miért nem képes megérteni? Azt várja, hogy egy éjszaka alatt megváltozzam? Felejtsem el Danny-t… és minden férfit?

            Sajgott a fejem, és végül addig sírtam, míg ismét álomba nem merültem.

***

            Danny-ről álmodtam. És Jennáról. Hogy ők ketten együtt vannak. Nem tudtam levenni a szemem a villa ágyáról, ahol a barátnőm meztelenül lovagolt az exem farkán, miközben az a fenekét markolja. Jenna haja hátra hullott a vállaira, miközben a nagy kezek végigsiklottak az oldalán, a melleit gyömöszölték, majd visszatértek a derekára. Aztán lassan hátra nézett a válla felett, és dobott nekem egy csókot. Szemei és szája tágra nyílt a gyönyörtől. Tisztán hallottam a nyögéseit, egyre hangosabban és hangosabban, míg végül bele nem olvadtak egy sikolyba.

            Felriadtam. A lepedő összegyűrve hevert körülöttem. Nem kapta levegőt. Azt hittem, ott helyben szívrohamot kapok. Amikor kisöpörtem a hajam az arcomból, észrevettem hogy a tenyeremről csurog az izzadtság.

– Nem. Csak álom volt, Kat. Csak álom.

Ledobtam magamról a takarót, és kiléptem a hálószobából. Meztelen talpam csattogott a padlón. Miért rakta össze a tudatalattim ezt a két embert egymással? Vajon az elmém meg akar ölni azzal, hogy halálra kínoz?

            Kivettem egy konzervet a szekrényből, és visszamentem a medencéhez. A szikrázó napsütés tökéletes kontrasztot képzett borús hangulatommal. Leültem a kerti székbe, és az államhoz húztam a térdeimet. Sírni akartam, de a könnyek csak nem jöttek.

            Végiggondoltam az együtt töltött napokat. A hónapokat otthon, ahogy kihevertem a fájdalmat, amit Danny távozása okozott. Milyen türelmes volt velem Jenna! Csak hagyta, hogy esténként álomba sírjam magam, vagy napokig ki se mozduljak a lakásomból, csak öleljem őt.

            Most viszont rádöbbentem, hogy talán elveszítem Jennát. Vajon meddig képes még várni? Meddig vár még arra, hogy kimondjam, vele akarok lenni.

– Scusi, Signora?[1]

Felsikkantottam, eldobtam a konzervet, és kinyújtottam a lábamat, próbálva felállni. Zihálva emeltem fel a tekintetemet, és a szívem egy pillanatra megállt. Sosem hittem a filmeknek… amikben az olasz férfiak csak úgy feltűnnek a semmiből. Pláne nem számítottam ilyesmire egy bérelt villában. Csak pislogtam, dörzsölgettem a szemeimet, és ismét pislogtam.

– Signora? Non voglio spaventare voi.[2]

Nem. Tényleg ott volt. Mind a nagyjából száznyolcvan centijével, napbarnított bőrével, és rövid, sötét hajával. A szél lengette kigombolt fehér pólóját, amit feltűrt a könyökéig. Sötét nadrágja és szandálos lába csak kiemelte magasságát, a szépségét.

            Ismét az arcára néztem, és légzésem halk zihálássá változott. Nagy sötét szemei rám szegeződtek bozontos szemöldöke alól. Ívelt orrát és erős arccsontjait egy modell is megirigyelhette volna. És a szája…

– Signora?

Megráztam a fejem. Gondolkozz, Kat, gondolkozz! Mit is mondott Jenna, mik azok a szavak?

– Ööö… No comprende, nem, ez nem jó. Ez spanyol. Nekem most olasz kell. No… no… parlo! No parlo Italiano![3]

– Beszélek angolul, signora. – Mosolya elűzte a sötét fellegeket a fejemből. A fogai olyan sugárzóan fényesek voltak. Másra sem tudtam gondolni, csak hogy milyen ízű lehet a szája.

Felsóhajtottam, és elkergettem a gondolatot. Elmosolyodtam, és felé nyújtottam a kezem.

– Kat vagyok.

– Lucio. – Mosolya már majdnem a szemeit is elérte, ahogy megszorította a kezem. – Meghoztam a zöldséget.

Ó, a fenébe is! Teljesen elfelejtettem.

– Nagyon sajnálom. Kérem, jöjjön be!

– Előre megyek – intett a kezével, majd elsétált.

Beharaptam az alsó ajkam, és elképzeltem, hogy nézhet ki az a hátsó a ruha alatt. Amikor már látótávolságon kívül volt, kiengedtem a levegőt. Próbáltam normális tempóban visszasétálni a házba, de azon kaptam magam, hogy szökdécselve rohanok, és ki is kellett fújnom magam egy kicsit, mielőtt kinyitottam az ajtót.

Cameron Russell alias Kat

– Hova szeretné, hogy rakjam?

Nyeltem egyet. Forróság öntötte el az arcomat, ahogy elképzeltem, hova rakhatná a… Csak pislogtam, amikor felemelte a szatyrait.

– Ó, persze. Az étel. Azt hiszem, jó lesz a mosogató alatt.

– Rendben van.

Csendben pakoltuk ki amit Jenna rendelt a boltból. Észre sem vettem, mennyit ettünk csak mi ketten hat nap alatt. Ez még az út végéig is kitarthat, mielőtt haza megyünk. Nem. Előbb Párizsba. Reménykedtem, hogy addigra már megbékélünk. Tényleg élvezni akartam vele az utat. Még akkor is, ha…

– Ó! – szaladtam Lucio után. Túlságosan elvesztem a gondolataimban.

– Scusi! – Lucio az egyik kezébe vett egy doboz tojást, a másikkal pedig megfogta a könyökömet. – Vigyázzon, mert még elejtem!

– Jenna pedig utálná, ha össze kellene takarítania – kuncogtam zavaromban. Érintésétől megborzongtam. Nagyon kellemes érzés volt, nem is beszélve azokról a gondolatokról, amiket kiváltottak belőlem.

– Jenna, Signora Kat? – Sötét szemei értetlenül csillogtak, majd hirtelen visszatért arcára a mosoly. – Á, igen! Már emlékszem. Az a signora, aki bejött a boltba.

„Ó, tényleg?” – vontam fel a szemöldökömet. Volt korábban a boltban? Azt hittem, csak telefonon beszéltek. Mikor volt ideje, hogy bebiciklizzen a városba? Mert hogy gyalog nem volt ideje elmenni, az biztos.

– Megbántottam valamivel, Signora Kat?

– Nem – ráztam meg a fejem, és bepakoltam a tojásokat a hűtőbe.

– Elrejti a szomorúságát.

Egy pillanatra a lélegzetem is elakadt, ahogy éreztem, hogy mögém lép. Csapdába estem a nyitott hűtő hidege és teste forrósága között. Azt viszont már nem tudnám megmondani, hogy az én testem a tűzhöz, vagy a jéghez húzott inkább.

– Signora Kat. – Lucio forró lehelete égette a nyakamat.

Lehunytam a szememet, és egyik kezemmel megragadtam a hűtő ajtaját, hogy megtámaszkodjak. Felnyögtem, amikor Lucio megfogta a szabad kezemet, és maga felé fordított. Elhúzott a hűtőtől, hogy be tudja csukni. Az ajtónak dőlt, én pedig mellkasára tapasztottam a tekintetemet, amit annyira szerettem volna megsimogatni… és nem csak a kezeimmel.

– Vallami baj van, bella donna?[4] – billentette félre a fejét, és sötét szemei az enyémekbe fúródtak. Együttérzés csillogott bennük. Hevület és vágy. Nem jó kombináció.

            Felnyögtem. Láttam már ezt a pillantást Jenna szemeiben. A vége mindig az lett, hogy kegyelemért kellett könyörögnöm. Mielőtt leállíthattam volna magam, szavak kezdtek el ömleni a számból, és könny a szememből.

– A nászutamon kellett volna itt lennem a vőlegényemmel, de ő szakított velem. Most pedig próbálok leszbikus kapcsolatban élni a legjobb barátommal, de nem tudom kiverni a fejemből a…

Ajkai gyengéden az enyémekre tapadtak, tovaűzve az értelmetlen gondolatokat. Nem is igazán bántam. A testem válaszolt, és az övének préselődött. Éreztem izgatottságát az alsójában. Megérintettem ott, és felnyögtem. Ő visszhangozta a hangot, és belesimult ölelésembe, gyengéden beharapva alsó ajkamat.

            Éreztem a belőle áradó, szinte már kézzel fogható tiszta férfiasságot. Ebben a pillanatban viszont az ajtó szélesre tárult.

– Kat? Mi a…

Ellöktem magamtól Luciót, és megfordultam, hogy lihegve dőljek a pultnak.

            Jenna keze ökölbe szorult maga mellett. Szerencsére a helyiség másik végében maradt.

– Csak néhány órára hagylak magadra, és ráugrassz az első faszra, ami szembe jön? Te… te… ribanc!

Teljesen elveszettnek éreztem magam. Aközött a vágy között vaciláltam, hogy a karjaiba vessem magam, vagy elszökjek. Talán Lucióval.

– Hazudtál. Itt hagytál, és bementél a városba. És nem csak ma. Honnan tudhatom, hogy nem dugtál már vele korábban? Vagy bárki mással? Honnan tudhatnám biztosan, hogy te…

– Signora Kat? – Lucio hangja olyan messziről hallatszott, mintha egy alagút másik végén állna. – Mi scusi. Signora Jenna? – Még többet is mondott olaszul, de nem vártam ki a végét. Pláne, hogy egy mukkot sem értettem belőle.

A hátsó ajtóhoz rohantam. Friss könnycseppek áztatták az arcomat. Nem kaptam levegőt. Szóval így ér véget? Belefulladok a saját könnyeimbe. Vagy ha nem, Jenna csinál ki hamarosan.

            Egy hang sem hallatszott odabentről. Reméltem, Lucio jól van. Fel akartam ugrani a biciklire, hogy eltűnjek innen, de az én szerencsémmel, azonnal eltévednék.

            Úgyhogy inkább befészkeltem magam a háztól legtávolabb álló székbe, és csak bámultam a medence vízét, majd a lélegzetelállító tájképet. Azt kívántam, bárcsak visszaszívhatnám, amit ma reggel mondtam Jennának. Ez sosem történhetett volna meg.

            Hosszú idő telt el, mire hallottam az ajtó csukódását. Nem csapódott be. Ez legalább jó jel volt, azt hiszem.

– Kat? – hallottam Jenna hangját.

Visszatartottam a lélegzetem. Átkaroltam remegő lábaimat, és rájuk fektettem a fejemet. Nem tűnt mérgesnek a hangja, de ezt sosem lehet tudni nála.

– Kat.

Összerándultam a hangja közelsége hallatán, és még jobban összehúzódtam, amikor megérintette a karomat. Egyre hevesebben sírtam, ahogy átölelt, és magához vont.

            Szíve hevesen dobogott a fülem alatt. A hátamat simogatta, és beletúrt a hajamba.

– Sajnálom, hogy ribancnak neveztelek. Hibáztam. Nem gondoltam komolyan. Én csak… elragadott az indulat. Sajnálom.

Kinyitottam a szám, hogy elmondjam, megbocsátok, de nem jött ki hang a torkomon.

– Minden rendben, Kat. Lucio elmagyárazta.

Bólintottam, és végre megtalálta a hangomat.

– Én is akartam, Jenna. Tényleg akartam.

– Tudom, édesem. És megértem. Talán túl kemény voltam.

– Nem. Én csak… Ez nehezebb, mint gondoltam volna – vetettem hátra a fejemet. – Akarom ezt. Akarlak téged. Sajnálom amiket mondtam reggel.

– Tudom. De minden jogod megvolt hozzá. El kellett volna mondanom, hogy bementem a városba. Nem gondoltam, hogy ez számít. Kaptam egy üzenetet a munkahelyemről, és el kellett küldenem egy faxot. Aludtál. Amíg pedig el voltam, úgy gondoltam, egyúttal megrendelhetem a zöldségeinket is. Ennyi, Kat. Ez minden.

Hinni akartam neki. Tovább kellett lépnünk. De ez annyira… nehéz volt. Mint minden más.

– Sajnálom, hogy elrohantam. Én nem vagyok Danny. Én nem hagylak el. Csak egy kis magányra volt szükségem.

Visszafojtottam a lélegzetem, ezt pedig Jenna kihasználta, hogy száját az enyémre tapassza. A csók hamarosan az ajkak és a nyelvek vad csatájává változott. Hangos nyögések közepette igyekeztünk közelebb vonni egymást magunkhoz. Minden fájdalmamat belesűrítettem, és éreztem, Jenna is ezt teszi.

            Egy idő után felnyögtem. Nem a legtágasabb széket választottam, amikor kijöttem, úgyhogy most már kezdett kényelmetlenné válni, főleg, hogy ketten próbáltunk egyszerre beleülni.

            Jenna is ugyanerre gondolhatott, mert ekkor zihálva elhúzódott.

– Ágy.

Megráztam a fejemet, küzdve botladozó nyelvemmel.

– Medene.

Felmordult válaszképp, majd talpra rántott, és a pár lépésnyire lévő víz felé vezetett. A rövid út alatt megszabadultunk a ruháinktól. Egyikünk sem látszott foglalkozni azzal, hogy fényes nappal van. Egy részem még remélte is, hogy Lucio még mindig itt kószál valahol, és kukkol. Ez a gondolat viszont tovaszállt, amikor Jenna hátra rántotta a fejemet és keményen megcsókolt.

– Nézz rám! – A hangja kemény volt, szemében pedig kontrollálatlan vadság csillogott. Tett egy lépést hátra, a medence felé. Felnyögtem a látványától. – Ez. Ez a tiéd. Mindig is az volt, és mindig is az lesz. Sosem vágytam senki másra, Kat. Tudom, hogy te a farkat szereted. A fenébe is, eleinte én is szerettem. De egy férfi sem lehet olyan jó… mint te.

Nyeltem egyet. Tekintetem elszakadt telt ajkaitól, és végigfutott hosszú nyakán és csodás vállain. Mellei harsányan emelkedtek ki testéből, végükön lekerekedve, lankás ormot képezve, amin mellbimbói sötétje pihent. Az egész tökéletesen illett a tenyerembe. Végignyaltam a számat, elképzelve, ahogy egyenként a számba veszem őket, és szívogatom, akár egy éhes gyerek.

            De tekintetem tovább haladt, le feszes hasán és köldöke gödrén. Követtem dereka vonalát, le ágyéka háromszögéig. Ott megállapodott a tekintetem, és saját kezem is megindult lefelé vágyaim sajgó forrásának irányába.

– Kat? – nyögte Jenna, és tett még egy lépést hátra.

– Bocsánat.

– Miért? – fogta meg a melleit, és hüvelykujjaival izgatni kezdte a saját bimbóit. Láttam a vágyakozást a szemeiben.

– Mindenért. De főleg ezért.

Odaléptem hozzá, és belöktem a medencébe, hogy aztán utána ugorjak. Amikor kiemeltem a fejem a vízből, ő zihálva próbálta kisöpörni elázott haját az arcából. Megfogtam a karját, és a medence széléhez vontam. Megcsókoltam a kezét, lecsókolva arcáról a meglepetés könnyeit.

            Jenna a számba dugta a nyelve, ujjait pedig beletúrta nedves hajamba.

            Felnyögtem a behatoló nyelv hatására, és körülöleltem a sajátommal. Istenem, mennyire imádom, amikor ő irányít! Akkor is, ha én akartam.

            A medence elég sekély volt, hogy leállhassunk az aljára, anélkül, hogy elmerülnénk. Fogtam a karját, melleimet az övéinek nyomtam. Éreztem, ahogy a víz simogatja őket, feltörve közülük az arcunkba csapódva, miközben mozogtunk.

            Pár pillanat múlva Jenna eltolt magától, és kiült a medence szélére, lábát lógatva a vízbe.

– Nyalj ki, kicsim! – dőlt hátra, kezeivel a feje alatt.

– Örömmel. – Lassan végigfuttattam ujjaimat a lábain. A nap heve már megszárította a bőrét, úgyhogy fröcsköltem egy kevés vízet a combjaira, amitől halkan felnyögött. Amikor kezeimet a térdeire tettem, és szétnyitottam azokat, az egész teste megremegett. – Jól vagy?

– Aha. – Lehunyta a szemeit, és a száját rágta. Amikor felcsúsztam mellé, és a melleit kezdtem simogatni, felnyögött. – Imádom ezt.

– És ehhez mit szólsz? – Rá hajoltam, és megnyaltam a csiklóját.

– Kat! – sikoltott fel. Megpróbált felülni, de nem sikerült.

– Csss! – nyomtam vissza a hasát, amíg meg nem nyugodott.

Kezemet a combja belsejéhez nyomtam, és ismét megnyaltam a csiklóját. Apró, kemény pöcök volt, akárcsak a mellbimbója, de puha bőrrel körülötte. Rákulcsoltam ajkaimat, és szopni kezdtem. Nyelvemmel és fogaimmal kényeztettem. Láttam, ahogy mellei lágyan remegnek. Aztán lehunytam a szemem, és kissé lejjebb toltam a nyelvemet.

            Fűszeres nedvének első ízlelésére felnyögtem. Bedugtam az ujjaimat, és szétnyitottam ajkacskáit, hogy nyelvem hegyével teljesen bebarangolhassam nyílását. Annyira meleg volt, nedves és puha. Azon merengtem, ő mit gondolhat, nekem milyen az ízem. Elnézve, mennyire szerette rám vetni magát, nem volt mi miatt aggódnom.

            Nyeltem nedveit, miközben nyögései betöltötték a fülemet. A víz a hátamat simogatta, melleim pedig a medence hűvös falának nyomódtak. Ez az egész olyan erotikus volt.

            Egyre hevesebben rázkódott, én pedig ezzel párhuzamosan egyre csak szopogattam a csiklóját, és belé löktem a mutatóujjamat. Rettentő szűk volt. Dereka felemelkedett, én pedig egyre hevesebben mozogtam benne, ujjammal keresve a G-pontját.

            Tudtam, már közel jár, amikor lábai a fejemre kulcsolódtak. Betoltam még egy ujjamat, felizgulva illatának ambróziájától, ami megtöltötte az orromat. Két szabad ujjamat az ánuszának feszítettem, mire ő a nevemet sikoltva elélvezett.

            Mindig élvezet volt nézni, ahogy Jenna visszaereszkedik a fellegekből. Izmai elernyedtek, és minden elcsendesült. Feje félre billent, és elengedett egy halk sóhajt. Azt mondta, én ennek pont az ellentéte vagyok. Testemet rázzák a utóhatások, és úgy dorombolok, akár egy macska. Emiatt hívott egyszer az ő „Kat cicájának”,[5] de ez engem túlságosan zavart ahhoz, hogy szokássá váljon. Talán a rossz iskolai emlékek tették.

            Kihúztam az ujjaimat, és lenyaltam róluk a nedveit, mejd végigsimítottam a testét. Különös figyelmet fordítottam a melleire. Beszívtam és visszatartottam a levegőt, élvezve a szex illatát.

            Felnyögött, és lassan ülő pózba tolta magát.

– Ez, drágaságom, csodálatos volt.

Én csak kuncogtam. Nyomtam egy csókot barlangja bejáratára, majd ellöktem magam a medence falától, vissza a víz ölelésébe. A hűs érzés a hátamon, és a nap melege a hasamon nagyszerű érzés volt. Pont az ellenkezője, mint amit Lucióval éreztem úgy… talán egy órája? Megrázkódtam, és a hasamra fordultam, lemerülve a víz alá. Amikor előbukkantam a létránál, Jenna már ott állt, várva rám egy törülközővel.

– Gyere be, Kat! Csinálok magunknak ebédet. És még ki kell hogy engeszteljelek.

Elmosolyodtam, és felmásztam a létrán, a karjaiba vetve magam, mire ő megcsókolt.

– Igenis, asszonyom!

---

[1] Scusi, Signora (olasz): Elnézést, asszonyom!

[2] Signora? Non voglio spaventare voi (olasz): Asszonyom? Nem akartam megijeszteni. (Nem beszélek olaszul, így többnyire, pl. most, csak a fordítókra tudok támaszkodni. Ha tévednék, valaki olaszul tudó, kérem, tegye szóvá!)

[3] Helyesen non parlo Italiano. Annyit tesz, nem beszélek olaszul.

[4] Bella donna (olasz): Szép hölgy.

[5] Kat cica: Angolul „Kitty Kat”.

Élvezetek konferenciája 4. rész

Írta: Sinara és Marokfegyver

Előzmény: Élvezetek konferenciája 1. rész
Közvetlen előzmény: Élvezetek konferenciája 3. rész
 

– Mi volt tegnap?

A banális kérdés sokszor elhangzott, és jelentését mindenki pontosan értette a recepciótól balra található fotelok és asztalkák tájékán, ahol már reggeli előtt megjelent néhány kolléga.

Az izgő-mozgó szemöldökű férfi előzőnapi alakítása nagy tetszést aratott, hiszen néhány kivételtől eltekintve majdnem minden lánynak felajánlotta, hogy az ő szobájában megigazíthatják a sminkjüket még a casting előtt – sokan azt hihették, hogy az a szoba a casting hivatalos öltözője –, és többen éltek ezzel a lehetőséggel:

– Tizennégyig számoltam, aztán valahol eltévesztettem, de húsznál többen jártak nálam – mesélte irigykedő pillantások kereszttüzében –, már úgy éreztem magam, mint egy vécésnéni. Az egyik csaj csak pisilni akart, és még nem is tetszett neki, hogy nézem közben, annak megmondtam, hogy keressen mosdó feliratot, vagy lehet, hogy ki is rajzolták az ő kedvéért, mire való a helyiség… De a többség normális volt!

– Megnéztél húsz csajt, hogyan pisil? – hüledezett valaki.

– Ne legyél már ilyen naiv, ha én sem vagyok! – kérte ki magának. – Jó, hogy nem azt kérdezed, hogy mennyit kértem egy pisilésért… Gondolod, hogy bevállaltam volna azért – kérdezte önfeláldozó arccal, rángatózó szemöldökkel –, hogy lássak egy csomó csajt, bugyit lehúzni, visszahúzni?

– De akkor mit csináltál azokkal, akik a te értékelésed szerint normálisak voltak?

– Változó. A cicijét mindnek megfogtam, és bíztattam, hogy biztosan sikerülni fog, mert az Oszkár éppen ilyen karaktert keres a filmjéhez.

– Ki az az Oszkár? – röhögtek egyre többen.

– Oszkár és Arany Medve – fuldokolt a csapat.

– Nem tudom, ez a név jutott eszembe, de valami híres amerikai rendező lehet, mert a lányok tisztelettel tekintettek rám, hogy én jól ismerem – válaszolta könnyedén – és az egyik még vissza is jött megköszönni, hogy biztos az Oszkár lehetett az, aki azt mondta: köszöni, és értesíteni fogják.

– Egyet sem dugtál meg? – kérdezte Péter gyakorlatiasan.

– Ezt az oszkárost, maradt is olyan hajnali négyig, akkor mondta, hogy most már várják otthon a castingról. – Serény szemöldökmozgással kisérve még hozzátette: – Sok sikert kívántam.

– És a többi tizennyolc?

– Nem volt kettő sem egyforma… most meséljem el egyenként? Mert ti elmamlaszkodtátok? Nem jutott egy sem a hegyére? – nézett körül gúnyosan.

– Neked mind ingyenes volt? Ezért nem jutott nekem! – zsörtölődött a szakállas. – Feljött szobára két csaj, gondoltam, alkalmi vétel, aztán meglátták a szobatársamat és azt mondták, akkor duplán kell fizetni.

– Megérte legalább? – érdeklődött László.

– Visszaalkudtuk a felére, mert mondtuk, hogy akkor elég az egyikük, de nem akarták egymást elhagyni… Hát, gyerekek! – sóhajtott a szakállas – mintha két guminőt kefélnétek, vagy robotot! Nekik aztán mindegy volt, hogy hová meg meddig, csak odatartották…

– Láttátok azt a szőkeséget – vette át a szót László – akinek vékonyabb a karja, mint egy felnőtt koma farka?

Többen bólintottak, morogtak.

– Úgy nyelte, mint kacsa a nokedlit! Már néztem az órámat, hogy lekési a saját castingját, de megint elkezdett szopni….Te csak ne röhögj! – fordult Péterhez, majd a többieknek megmagyarázta: – Bejött ez a lakli Péter a szobába, éppen már a túlmunkánál tartottunk, A kiscsaj meg kapásból befogta őt is egy menetre… – Andrásra nézett, aki fülig érő vigyorral hallgatta a beszámolókat: – Jól hallom, te meg csak kísérgetted a bombázókat?

– Valahogy úgy…

A konferencia női résztvevői párosával szállingóztak a lifttől az étterem irányába, A kis castingos társaság is felkerekedett és nevetgélve válogattak a svédasztalos kínálatból.

*

Napközben az ugráló szemöldökű kollégát mind többen kezdték Oszkárnak nevezni, még olyanok is találónak tartották a filmes szoborhoz hasonlítani, akik nem ismerték a castingos előzményt.

– Te Oszi! Nincs mára valami program-ötleted? – kérdezte tőle András, és olyan udvariasan ártatlan képet vágott, hogy a megszólítottnak eszébe sem jutott megsértődni, mosolyogva továbbment:

– Csak nem a sminkedet akarod megigazítani?

– Andreával mi van? – állt András elé Párduclány. – Tegnap sem emlékszem, hogy láttam volna.

„Nem vagyok az óvóbácsija” – felelte volna András kapásból, ha más érdeklődik, így azonban inkább húzta az időt és kedvtelve nézegette a csábos vonalakat:

– Tegnap még megvolt, most meg talán valamelyik szekcióban ücsörög… ha van olyan egyáltalán.

– Nincs – vágta rá a lány, ő már felmérte ezt a lehetőséget.

„Ha elrabolták, majd visszahozzák” – gondolta a férfi, s megfordult a fejében, hogy Párduclányt megkérdezhetné, Andreát kereste-e már a szobájában. – „Vajon Párduclány is leszbi? – töprengett. – Még mit nem?! Andreának szerezzek csajokat?”

– Majd mondom neki, hogy kerested, ha meglátom valahol.

– Köszi!

András egy pillanatig egyszerre látta az egyikirányba távozó párductestűt és az oszlopok között, a presszó területén magányosan kávézó Andreát. Ugyanannál az asztalnál ült, ahol előző nap Dorinával és Emesével. A férfi elmosolyodott a kellemes emlékeken, és Andrea felé lépkedett.

– Nagyon elfoglalt vagy mostanában! – Robi keresztezte az útját, valahol a megtenni szándékozott 15 méter legelején.

– Ilyeneket mond a bagoly a nagy fejről? – csapott András örömmel régi kollégája tenyerébe.

Éveken át, ehhez hasonló, szakmai konferenciákon, képzéseken, havi értekezleteken gyakran találkoztak, és sokat beszélgettek, együtt töltötték el – mint mondták, hasznosan és tartalmasan – a szabadidőt. Most viszont – már harmadik napja – csak messziről üdvözölték egymást néha-néha.

– Látom, megint rohansz, úgy kellett felbuktatni…– panaszolta Robi.

András a presszó felé pillantott, ahol közben megüresedett Andrea széke:

– Dehogyis… Hová sietnék? De mi van veled? Hogy állsz a csajokkal?

Robiról köztudott, hogy folyamatosan szerelmes, és ezt komolyan is gondolja. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a szerelem célpontja időnként – hétről hétre, néha óráról órára – változik, csak Robi az állandó tényező ebben a rohanó, zűrzavaros világban.

– Elköltöztem Bettinától, mert Dzsenifer kirúgott…

– A történelembe ne menjünk bele – nevetett András –, mert én még valahol a pultos csajnál elakadtam!

– Pultos? – töprengett Robi. – Ja! Arra gondolsz, akit majdnem együtt szedtünk fel?

Egy hónapja történhetett, amikor egy kocsma zárása előtt az egyik pultos csaj hajlandónak mutatkozott egy kis közös túlórázásra, amennyiben a két kitartó férfi még vár egy kicsit, és hazakíséri. András rövid tépelődés után lemondott a lehetőségről, mivel Robi már az összeköltözést tervezgette a másfélórája megismert lánnyal, így nem akart egy rossz indítással – hármas actionnel – útjába állni a bimbózó kapcsolatnak…

– Másnap tízpercenként küldted neki a szerelmes sms-eket – emlékeztette a feledékeny kollégát.

– Na igen, de hazafelé azzal a seggigérő-hajúval utaztunk… Nem emlékszel?... Még mondtad is, hogy bele ne zúgjak a kétórás úton…

– Mindegy – zárta le a kuszálódó szálakat András. – Itt találtál már valaki igazit?

– Olyan a teste, mint a párducé… De nem nagyon áll velem szóba.

– Tudod, kit kellene felszedned? Erikát! Még erre a hátralévő időre jól ellennétek.

– Gondolod? De tudod, hogy én hosszútávra tervezek…

– Természetesen – próbálta megőrizni megértő komolyságát András.

 Ekkor bukkant fel Párduclány, kérdő tekintettel pillantott a kollégákra, így András gyorsan elköszönt Robitól. A lány észlelte, hogy a hirtelen búcsút ő okozta, és megtorpant, mosolyogva várta, hogy a férfi hozzálépjen.

– Azt hiszem, megoldottam neked a rejtvényt, Andrea felment a szobájába.

– Láttad? Beszéltél vele? – kérdezte Párduclány izgatottan.

– Láttam a presszónál, s mivel errefelé nem jött, csakis a lifthez mehetett.

– Tudod, melyik a szobája? – szorította meg a férfi karját.

– Te meg tudod, hogy micsoda értéke van az információknak?

– Megkérdezem a recepción… – válaszolta Párduclány sértődötten, és kötéltáncos járással a pult felé libegett.

András vigyorogva szállt be a liftbe – meg is lepődött a tükörből visszanéző képmásán –, majd gyorsan belépett a szobájába.

Várta Párduclányt.

Egy perc sem telt el, amikor – halk kopogtatás –, és az ajtóban állt…

– Andrea!

– Örülök, hogy megismersz. De ennyire ijesztő lennék? – vonta fel a szemöldökét a lány, figyelve András arckifejezését, aki mintha szellemet látott volna. – De visszajöhetek később is… – tette hozzá bizonytalanul.

– Pszt! Az a rózsaszín… párduc – próbálta meg András kapkodva vázolni a helyzetet – nem tudom a nevét, én Párduclánynak hívom…

– Én is – nevetett fel Andrea. – Mi van vele?

– Most kérdezte meg a recepción a szobaszámodat, és ha szokásukhoz híven ezt adták meg, akkor mindjárt ideér.

– Csak nem vele is el akartad játszani, amit Veronikával? – nézett rá a lány színlelt rosszallással. Majd, levetve az álcáját, cinkosan a másikra mosolygott. – Elbújjak a fürdőszobában?

– Mindegy most már – vonta meg a férfi a vállát. – A tiéd, viheted… De miért is jöttél?

Andrea elpirult és félrefordította a tekintetét. Egy pillanatig hallgatott, mielőtt válaszolt volna:

– Beszélgetni… Ha szóba állsz velem. – Egy pillanatig tétovázott. – Tegnap te is meglátogattál és szeretném megköszönni, hogy…

– Először valamelyikünk rendezze le párducpuncit! – Még folytatta volna, hogy azt sem bánná, ha ezúttal nem Andrea lenne a szerencsés…

Ebben a pillanatban újabb, ezúttal hangos, türelmetlen kopogás hallatszott.

*

Ahogy ez már lenni szokott, ezt a küszöböt mindenki értetlenül lépi át. Párduclány se kivétel.

A recepciósok nem tudhatták, hogy a plusz szoba kinyitásával, hiába oldják meg „kedves Andrea” problémáját, egy egészen újat teremtenek.

András ezt a legkevésbé sem bánta.

– Elég sokára értél fel… Elromlott a lift?  – mosolygott a Párduclányra elnézően – Sebaj! Majd rákapcsolunk és behozzuk az időveszteséget.

– Te… itt… hogy? – dadogta a lány és minden egyes szó után a nyitott ajtó túloldalán virító szobaszámra sandított.

– Igen, jó helyre jöttél – válaszolta a férfi mindentudó arccal.

– Ne kínozd már szerencsétlent! – ütötte meg a bizonytalanul toporgó lány fülét Andrea hangja odabentről, ettől azonban csak mégjobban összezavarodott. – Inkább hívd be, ha már egyszer idecsábítottad!

Párduclány engedelmesen belépett a szobába. Amikor megpillantotta Andreát, szemei felvillantak és szája sarkában egy pillanatra vágyakozó mosoly jelent meg, de amikor András, őt követve, ismét belépett a látóterébe, azonnal ismét összezavarodott.

– De… A recepción azt mondták…

András végül megsajnálta a lányt, és elmagyarázta neki a helyzetet az összecserélt szobákról. Andrea közben, otthon érezve magát, töltött egy italt a lánynak a minibárból, és leültette maga mellé az ágy szélére.

A férfi beszéd közben a szemben lévő falnak támaszkodott, és figyelte a mohón kortyolgató lányt és Andreát, aki, miközben igyekezett megnyugtatni, átkarolta a vállát és gyengéden simogatta meztelen felkarját. „Ennek a lánynak nem is kell sok idő. Elég csak egy pillanatnyi megfelelő alkalom, azonnal rámozdul” – gondolta Andreát figyelve, aki teljesen belefeledkezett Párduclány pillanatnyi megrázkódtatástól megviselt arcába.

– Szóval azt mondod, már akkor is tudtad, hogy ide fogok kilukadni, amikor elküldtél a recepcióra? – kérdezte Andrástól, hangjában azonban nem volt jele neheztelésnek. Talán csak méginkább tisztázni akarta az egyszer már elhangzottakat. Bár az, hogy úgy értelmezte a történteket, hogy András küldte őt a recepcióra, felért egy szemrehányással.

– Biztos nem akart rosszat – nyugtatgatta Andrea és egyik keze most feljebb csúszott a lány karjáról annak dús, mézszínű hajára, miközben a másikat a felé eső térdére helyezte –, ugye?

– Küldtelek? Mentél te magadtól – jegyezte meg a férfi. – Gondoltam, úgyis ide futsz be, majd átkísérlek, mint egy komornyik.

Andrea ismét a zavaros helyzet miatt megviselt Párduclány felé fordult és gyengéden simogatta annak fejét, miközben a lány térdén nyugvó keze is feljebb csúszott a hosszú combra. Párduclány hálásan nézett rá, és ahogy tekintetük összekapcsolódott, érzékelni lehetett a szikrákat a levegőben.

András kényelmetlenül érezte magát, ahogy a két lány, szavak nélkül, de egyre közelebb kerül egymáshoz. Lelke mélyén ezer örömmel megvárta volna, mi lesz a dolog végkifejlete. Már amikor először rádöbbent Andrea beállítottságára, elképzelte, ahogy a lány egy másik nőt csókol, és amikor Veronikát átkísérte hozzá, akkor is megfordult a fejében a két egymásnak feszülő női test látványa...  Most viszont itt történt minden a szeme előtt. Alig egy karnyújtásnyira. Neki nem kell tennie semmit. Csak lélegzetvisszafojtva várni, teret engedve az események természetes folyásának, és végignézheti, ahogy a két lány mindenről elfeledkezve letépi egymásról a ruhát. Ugyanakkor érezte, hogy nem lenne helyénvaló itt maradnia, leskelődni. Sejtette Andreáról, hogy akkor sem örülne neki, hogyha nem is teszi most szóvá egyértelműen, ugyanakkor nem értette, miért jött át egyáltalán a lány, s most miért nem viszi át párductestűt a saját szobájába.

Amikor Andrea lassan de biztosan mozgó keze Párduclány térdéről kiindulva már a combjai közé csusszant be, gyorsan ellökte magát a faltól.

– További jó szórakozást!

– Hová mégy? – emelte rá a tekintetét Andrea, egy pillanatra elszakítva Párduclányétól, keze azonban még mindig a lány combjai közt matatott.

– Nem tudom – válaszolta a férfi, de nem nézett rá. – Sétálok egyet… Megkeresem a haverokat… Talán ledőlök valamelyik kanapéra a folyosón.

Maga sem tudta, hogy ez utóbbi lehetőséget miért vetette fel, később azonban áldotta azt a kósza gondolatot, ami kimondatta vele, mivel Andrea ekkor nem várt gesztusra szánta el magát.

– Nem kérhetlek arra, hogy menj ki a saját szobádból, csak az én kedvemért.

– Nem is kértél – András rávetette a tekintetét, azonnal meg is bánta. Andrea keze már csuklóig eltűnt Párduclány szoknyája alatt és a férfira szegeződő barna szemeket látva egy szemernyi kétség sem férhetett ahhoz, mivel foglalatoskodik odabent.– Elleszek. Ne aggódj!

– De akkor is… – Andrea egy pillanatra elgondolkodva nézett Párduclányra, mintha azt mérlegelné, tudnak-e még eléggé parancsolni a vágyaiknak ahhoz, hogy kibírják a lány szobájáig, de aztán meggondolta magát. – Tessék!

Azzal előhúzta farmerja zsebéből a szobája kulcsát és odadobta Andrásnak.

– Ha már kitúrunk innen, használd az én szobámat! – magyarázta a lány. – Nyugodtan vigyél fel oda, akit csak akarsz – kacsintott rá, minden lehetséges félreértést eloszlatva.

András csak egy mosollyal válaszolt, majd amikor Andrea ismét Párduclány felé fordította a tekintetét, – aki, talán megjutalmazandó a lány nagylelkűségét, megcsókolta – azonnal kilépett az ajtón.

Legszívesebben maradt volna még mozizni, de biztos volt benne, ha ezt megteszi, nem fog tudni elszakadni a látványtól.

*

Az ajtó kissé nehézkesen nyílott.

Andrea szobája üres, leszámítva a női illatokat. Elvégre a lánynak – akárcsak Andrásnak, a recepciós bakijának köszönhetően – nem kellett szobatárssal osztozkodnia.

Valami neszt hallott a fürdőszoba felől, egy-két kóbor vízcseppet, majd vizes talpak cuppogtak a csempén. Ahogy érdeklődve az ajtó felé fordult, az kitárult, és egy lágyan csilingelő hang megelőzte tulajdonosát: – Máris visszajöttél? Azt hittem, tovább maradsz, én…

A mondat félbeszakadt, amikor meglátta Andrást, aki elkerekedett szemekkel bámulta a látványt.

Egy karcsú, márványszín-bőrű, teljesen meztelen szépség állt előtte. Tündérek jelennek meg így nagy gyerekek számára készült mesékben.

– Veronika – rikkantotta a férfi. A meztelen szépség, meglepetésében talán még azt is elfelejtette, hogy fiú-e vagy lány. Pontosabban, erre mégis emlékezett, hiszen a következő pillanatban egy gyors mozdulattal a puncija elé kapta a tenyerét és, – amilyen gyorsan csak tudta – maga köré csavarta a törülközőt. Nem mintha András nem láthatta volna még ruhátlanul – elvégre nemrég alkalma nyílt behatóbban is megismerni ezt a kívánatos testet, és nem csak a látványát –, a helyzet váratlansága takaró reflexeket váltott ki belőle.

– Te hogy kerülsz ide? – kérdezte Veronika, kissé durcás képet vágva.

– Kulccsal – lengette meg az apró, de annál nagyobb tartón lógó fémdarabot a férfi, visszanyerve jellegzetes humorát. Majd, látva, hogy nem aratott ezzel osztatlan sikert, hozzátette: – Andrea adta ide. Szobát cseréltünk, amíg ő ott van elfoglalva… – Elakadt a hangja. Nem akarta Andreát lebuktatni a másik lány előtt.

– El van foglalva? Mivel? Vagy kérdezzem inkább úgy, hogy kivel? – Mivel András látta Veronika szemében a megértés fényét felcsillanni, bólintással jelezte, hogy jó nyomon jár. – Épp egy csajt gyömöszöl a szobádban, igaz? – mosolyodott el. Hangjában semmi jele nem volt neheztelésnek. – Kit?

– Én… ööö… – szabadkozott András. Nem lehetett biztos a lány indítékaiban. Lehet, ha most elárulja, amit tudni akar, később akkora jelenetet rendez, amire a konferencia felkapja száz fejét.

– Azt a párductestűt, ugye? – kérdezett rá Veronika, mire András szeme elkerekedett.

– Tudsz róla?

– Hogyne tudnék? – nevetett fel Veronika. – Nekünk, nőknek nem sok titkunk lehet egymás előtt. Különösen egy ilyen helyen, ilyen körülmények között és ilyen témában… Ne mondd, hogy te nem tudod már fejből, hogy melyik haverod kit dugott meg az eddigi három napban!

András feladta és lehuppant az ágy szélére. Veronika pedig, mintha már el is felejtette volna az előbbi kellemetlen szituációt, barátságosan leült, közvetlenül mellé.

– Egyébként te mit keresel itt? – váltott témát András. – Andrea szobájába bezárva, egyedül.

– Sokáig aludtam – vont vállat a lány. – Mire felébredtem, ő már a reggeliből is visszajött. Amikor meg bementem zuhanyozni, azt mondta, elugrik egy kis időre… hozzád. Mondtam neki, hogy nyugodtan zárjon be, megvárom, amíg visszajön.

– Az engedelmes ágyas várja a gazdáját? – viccelődött a férfi.

– Valahogy úgy – nevetett fel Veronika.

– És tényleg, milyen volt az éjszaka?... Már ha nem titkos.

– Egyáltalán nem. Elvégre neked köszönhetem – tette rá a lány nedves, apró kezét András karjára. – Viszont nem tudom, mit is mondhatnék róla… Egyszerűen mennyei volt. Sok lány azért nem szeret szopni, mert a férfiak ezzel csak a saját gyönyörüket keresik, kihasználva a lehetőséget, úgy tömködve a száját, mintha csak egy műpunci lenne… Andreát viszont még nyalni is élvezet volt. És amikor ő nyalt…

– Ez olyas feminista indulónak hangzik, de mindegy. Jól nyal?

– Le sem lehet írni – Földöntúli mosoly jelent meg a lány arcán.

– Jobban, mint én? – heccelte András.

– Azt nem tudom – jött a tárgyilagos válasz. – Te még sosem nyaltál ki.

– Még nem késtünk el semmivel… És más férfiaknál jobban?

– Egy pasi sosem fog tudni úgy nyalni, mint egy nő – jelentette ki Veronika öntudatosan.

– Akkor ez azt jelenti, hogy te csak nőkkel kezdesz?

– Ilyet nem mondtam – nevetett fel a lány. – Különben is. Akkor szerinted megtörtént volna az a tegnap esti? Ha leszbikus lennék, azonnal elhajtottalak volna, már az első pillanatban. Hiszen világos volt a szándékod.

– Ezek szerint nem vagy leszbi, a pasiknak, meg kuss? – próbálkozott a férfi.

– Szerinted?... Az előbbi fényében mit tippelsz?... Én jobban szeretem magam biszexuálisnak nevezni, bár az is igaz, hogy a csajok mindig is jobban vonzottak.

– Vagyis én csak szükségmegoldás lehetek nálad?

– Szándékosan forgatod ki a szavaimat? – nézett rá a lány morcosan, de a szemei csillogtak a néma nevetéstől. – Te más vagy. Mondanám, hogy a legjobb a pasik között, de ezt megint félremagyaráznád, hogy lenézem a férfiakat.

– Miért? Nem? – heccelte András, mire a lány adott neki egy gyengéd pofont.

– És Andrea? – bukott ki a kérdés a férfiból.

– Mi van vele?

– Szerinted ő hogy van ezzel? Ő leszbi? – inkább kijelentésként hangzott. – Vagy ő is olyan, mint te? Lehet esélye nála egy…?

– Egy magadfajtának? – mosolygott rá mindent tudóan Veronika. – Ezt én nem tudom – vont vállat rövid gondolkodás után. – Azzal ellentétben, amit ti, pasik gondoltok, a nők egymás között nem mindig rólatok beszélgetnek. Pláne, ha egymással is el lehetnek foglalva.

– De csak látszik rajta valami. Épp te mondtad az előbb, hogy nektek, nőknek, kevés titkotok van egymás előtt.

– Nos, igen… – gondolkodott el Veronika. – Bár fel se merült köztünk a pasik témája, pedig sokat beszélgettünk az éjszaka… két menet között, de én úgy vettem észre, hogy Andrea olyasvalaki, aki nem is tárgyalná ki szívesen ezt a témát.

– Ezek szerint leszbi.

– Azt nem mondtam… Persze ez jelentheti azt is, hogy nem kellenek neki a férfiak, de jelenthet nagyon sok minden mást is… Meglehet, hogy épp most van túl egy nehéz szakításon egy pasival, akit szeretett és most egy ideig nem akar egy férfit sem az életében… De vannak olyanok is, akik mondjuk évente váltogatják, hogy éppen csak pasikkal, vagy csak csajokkal bújnak ágyba… Lehet, hogy neki most csajos éve van… De lehet valami egészen más. Nem tudom.

„Ez a nesze semmi, fogd meg jól válasz” – gondolta értetlenül András, de bólintott: – Értem.

– De miért kérdezed? Csak azt ne mondd, hogy otthagytad a saját szobádban, hogy kedvére hancúrozhasson egy csajjal, közben meg te szeretnéd megdönteni!

– Vedd úgy, hogy bólintottam.

– Azt látom – válaszolta Veronika és tenyerét a férfi nadrágján domborodó dudorra helyezte.

– Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy inkább a csajok érdekelnek.

– Valóban. De ez nem jelenti azt, hogy nem hoz lázba egy merev farok.

– Igazán? – somolygott a férfi és kigombolta a nadrágját, hogy a meztelen szerszám előpattanva a lány kezébe simulhasson. – Már ismeritek egymást. Kipróbálod?

– Ugye csak viccelsz? – nevetett Veronika elhúzva a kezét. – Azok után, hogy tegnap este úgy lehasználtál és utána meg a fél éjszakát Andreával együtt töltöttük… inkább nem is részletezem, mivel?

– Én olyasmit hallottam, hogy a csajok sokkal tovább bírják. Hogy a megfelelő partnerrel akár tíz orgazmusra is képesek egymás után.

– A megfelelő partnerrel? – mérlegelte a szavakat Veronika, mire András csak megvonta a vállát.

– Nem minden pasi csak a saját örömét keresi a cumizásban – bíztatta András. – Vagy szerinted csak Andreát kinyalni lehet élvezet neked is?

– Te most el akarsz csábítani?

– Van rá esélyem?

Veronika nem válaszolt, csak némán a lüktető szerszám köré fonta az ujjait.

– Végül is, egy éjszakányi nyalás után jól jöhet egy farok is – mosolygott és lassan húzogatni kezdte a kezét a meredező férfiasságon. – De ne hidd, hogy ezzel bármire rávehetsz!

– Eszem ágában sincs, csakis ami neked jólesik. Bármit kapok tőled, én annak csak örülök.

Veronika nem válaszolt semmit, csak mosolyogva letérdelt az ágy elé, széthajtva a férfi combjait, és miközben engedte a törülközőt lehullani a testéről, ajkai közé szívta a dagadó hímvesszőt.

­­*

Azt latolgatta – miközben karját a feje alatt tartva heverészett Andrea duplaágyán –, meddig tarthat a lányok egymásra-találása, s ha már töviről hegyire megtalálták, ezt meddig bírják. Mert semmiképpen nem akarta zavarni őket…

– Helló! Látom kényelembe helyezted magad – libbent be Andrea vidáman.

Végignézett az elterülő Andráson.

– Még szerencse, hogy nem kezdtem el masztizni, te meg itt váratlanul megjelensz – jegyezte meg a férfi, hangjában bármi neheztelésnek vagy csalódottságnak a nyoma sem fedezhető fel.

– Miért kezdtél volna el? – mosolygott a lány, jelezve, hogy mindent ért ugyan, de szívesen társalog.

– Várakozás közben unalmamban magamnak okoztam volna örömet, ha már más nem gondoskodik rólam – hangzott kapásból a válasz, s András nem tudta, hogy a lány sejti-e rövid, ám hatékony akcióját a szobában talált, majd hamarosan eltávozott Veronikával.

– Más? – ragadta ki a legkülönösebb szót Andrea, értetlenül ráncolva homlokát.

– Párosan élvezetesebb, de ezt te még az előbb biztosan érezted… Kicsit irigyellek, jó csaj ez a Párduclány!... De milyen muris, hogy mindketten így neveztük el!

– Erre mit mondhatnék? Egy rugóra jár az agyunk.

– Nem kifogásoltam, örülök neki. Elég kényelmes az ágyam? A tiéd nekem nagyon bevált.

– Még jó. Heverészésre meg is kell, hogy feleljen.

– Alkalmas ez mindenre, jó így összetolva. Párduclány elment, vagy otthagytad nekem?

– Szeretnéd, mi? – kacagott a lány. – De nincs szerencséd. Ő nem kíváncsi arra, amit te a gatyádban hordasz... Mindketten mentünk a magunk útjára, rendet raktunk és bezártunk. – Azzal odaadta Andrásnak a kulcsot.

– Miért van az, hogy a legjobb csajok leszbik?

– Azok lennének?

– Mert csak megjátssza? Vagy kíváncsiság? De ez mindegy is, mi az oka, de miért pont a legjobb csajok?

– Erre nem tudok válaszolni. Talán csak te buksz pont a leszbikre.

– Nem akarok példákat mondani, de aki bevállalja a pasikat, legalábbis ezen a konferencián, az pont nem annyira jön be… De az a fontos, hogy jól éreztétek magatokat az ágyamban.

– Úgy beszélsz, mintha az lenne a különleges, ha egy lány hajlandó pasikkal is lefeküdni... Hogy én mennyire örülnék, ha valóban így lenne!

– Nem panaszképpen mondom, de most így látom a világot. A legszebb lányok…

– Hogy is szokták mondani? Mindig az kell, amit nem kaphatsz meg? A tiltott gyümölcs-effektus, mi?

– Vagy a savanyúszőlő-fóbia... – A férfi kelletlenül felemelkedett az ágyról. – Majd, ha keres valaki nálam, elárulom a szobaszámodat

– Vállalod a kerítő szerepét? – nevetett a lány. – Megköszönném... De azért ne küldj ám át mindenkit! Nem vagyok olyan elkeseredett, hogy bárkinek széttárjam a lábam.

– Milyen jön be neked? Vagy mit vizsgáljak meg rajta?

– Kíváncsiskodunk, kíváncsiskodunk? – somolygott a lány. – Esetleg a részleteket is tudni akarod? Annyit emlegetted már az ágyad használatát.

– Erős volt a kísértés, hogy megnézzem, mi fog történni, miután már  a kezed jó úton haladt, a kísértést legyőztem, de a kíváncsiság megmaradt.

– Jól is tetted. Máskülönben biztosra veheted, hogy a konferencia végéig nem álltam volna veled szóba, ha ott mozizol.

– Ezzel most éppen nem tudom felmérni a kockázatot, mert eddig sem nagyon beszélgettünk. Még akkor sem, amikor átjöttél… De melyik volt a jobb?

– Mármint mire célzol? – nézett rá ártatlan tekintettel Andrea.

– Biztos vagyok benne, hogy a leszbi szexben sem egyforma minden, mert akkor mindegy lenne, kivel... Veronika vagy Párduclány?

– Ennyire kíváncsi vagy? Vigyázz, mert pár év múlva végelgyengülésben fogsz elpatkolni!... De akkor megint kérdéssel válaszolok a kérdésedre. Te össze tudod hasonlítani két lány teljesítményét az ágyban?

– Természetesen. Egyrészt nem egyformák külsőleg-belsőleg, nem egyformán aktívak, nem ugyanolyan hosszan és ugyanúgy szeretik... nekem nagyon sokat számít az is, hogy ő is élvezze, azaz ne egyoldalú legyen.

 – A külsőt nem kell neked leírnom. A többi meg ugyanúgy különbözik, persze. De rangsorolni tudod őket ez alapján?

– Nem pontozásra gondoltam, de ha most mondjuk, csak egyet lehetne megismételni, melyiket választanád?

– Nem tudom. Mindkettő más. Párduclány egy igazi vadmacska. Nem hiába ez a név. Veronika viszont… – a szemében felvillant a vágy, majd hirtelen észbe kapott. – De nem is tudom, miért mondom el ezt neked – és egy pillanatra ismét azzal a megvető pillantással nézett a férfira, mint annak idején. Mintha a férfi erőszakkal behatolt volna az ő intim területére.

Andrásnak megfordult a fejében, hogy otthagyja, ám valami visszatartotta:

– Nem fontos mindenre válaszolni, de ami érdekel, azt megkérdezem.

– És még azt állítod, hogy nem vagy nyomulós – kacagott fel szárazon a lány.

– Mit nevezel nyomulásnak? Te hány csajt fektettél le? Nem hinném, hogy beelőztelek volna... – Andrásnak nagyon nem tetszett az előbbi pillantás, a kacagás nem feledtette. Mit gondolhat róla Andrea, ha az egyszerű kíváncsiskodást nyomulásnak tart?

– Nyilván nem kérdezgetnéd ezeket bárkitől. – A lány igyekezett megértéssel és türelemmel viszonyulni a szimpatikus férfihez, akinek ráadásul hálás is lehet az önzetlenségért és diszkrét udvariasságért. – A haverjaidtól is így kérdezgeted, hogy mit csináltak az éjszaka az ágyban az aktuális csajukkal?

– Azt el tudom képzelni, mert olyannak a szereplője lehetek, de két csaj között, hogy mi történik, persze, hogy izgat…

– Miért? Miben különbözik az? Felviszel egy csajt a megfelelő helyre és hajrá!

– Éppen ezt nem tudom, miben különbözik. Ha adott két nő, akkor mi az a "hajrá"?

– Pont ez a baj veletek, férfiakkal – sóhajtott fel a lány – nem is itt van a lényeg, hanem itt – bökött először a combjai közé, majd a férfi homlokára. – Vagy sokkal inkább itt – ismételte meg az előbbi mozdulatot András farka felé.

– Tehát akkor nem lettem okosabb, miből áll a leszbi szex.... – A férfi már a kulccsal játszva, másodszor is érezte, hogy nincs mit beszélnie azzal a leszbi csajjal, aki minden férfit nyomulósnak és szexmániásnak tart. Csak ne lenne ennyire szép! – Te mindig leszbi voltál?

– De miért vagy erre annyira kíváncsi? – erőltetett magára önuralmat Andrea. Adott még egy esélyt ennek a férfinak, mert érezte, hogy az első szimpátia nem lehet véletlen. Nem ismerhette ennyire félre őt.

A férfi nem értette, miért kell minden egyszerű kérdésre támadással válaszolni, s főleg azt furcsállotta, mit akar ő egy leszbi csajtól, aki… aki mégis annyira vonzó! Flegmasága a helyzetnek szólt:

– Ilyen kíváncsi típus vagyok, talán mégsem több általános emberi kíváncsiságnál. Kérdezhetném azt is: hogy vagy?

– Kicsit dühösen, mert azt hiszem, nem érted, mit akarok mondani neked.

– Szóval nem kérdezek többet, örülök, hogy jól sikerült a program, s ha lesz más jelentkező, útba fogom irányítani... – indult András az ajtóhoz.

– Mondtam már, hogy ne akárkit!

– Én meg kérdeztem már az előbb is: Milyen jön be neked? Vagy mit vizsgáljak meg rajta?

– Az jön be, akinek én számítok, mint személy. Aki a személyiségemet szereti, és nem a nőt

– Ez érdekes megközelítés – válaszolta András eltűnődve – mert én nőnek látlak, még akkor is, ha egy szemernyi esélyem sincs nálad.

– Miért ne lenne esélyed?

A viszontkérdés hallatán kezében megállt a játékos kulcs. Arra gondolt, hogy valamit rosszul értett, vagy Andrea nem arra válaszolt, amit ő mondott, vagy mindjárt megint nyomulásnak értékel valamit a lány. Nézett a lába elé, mert mit nézegessen egy… leszbin…

– Ennél többet ért volna egy maszti is… – morogta, hogy ezzel valamit törlesszen a lánynak.

Andrea érezte a sértő hangsúlyt, de fogalma sem volt, most meg mi baja lehet Andrásnak

– Kire masztiztál volna, ha meg nem zavarlak? – szólalt meg a lány rövid, de annál nyomasztóbb csend után. Maga sem tudta, miért tette fel ezt a kérdést. Hogy miért ragadt meg annyira ez a gondolat a fejében. Talán… úgy tűnt, fontos neki ez a férfi és jobban szerette azt a vigyorgós Andrást, aki mindig viccelődik,– ahogy a szobába lépésekor is tette, az ágyon vigyorogva – mint a mostanit, a szomorúan komolyat.

– Éppen végiggondoltam, abc szerint, ki lehet az, aki egyrészt gyönyörű, ugyanakkor lehet nála esélyem – válaszolt meglepődve András.

– És? Mire jutottál?

– Eléggé szűk a kör, nem is tudom... mert közben meg nem is nagyon ismerek senkit, már úgy rendesen, nemcsak ami látszik egy csajszin…

– Azt ne mondd, hogy miközben átkísérgeted hozzám Veronikát, és rám hagyod Párduclányt, te egy csajt sem próbáltál fel még az elmúlt három napban! Veronikát például biztos forrásból tudom, hogy nagyon is behatóan ismered.

– Nem azt mondtam, de nem szeretnék lemaradni. Igen, Veronika szép is, nem is ragaszkodik a nőkhöz.

– Én sem ragaszkodom – vont vállat Andrea. – Csak itt minden pasi annyira nyomul, hogy szinte már a bugyimat tépkedik le... Csak te nem. Te legalább magam miatt vagy velem, és nem azért mert nő vagyok.

– Ha nem sértődnél meg, azt mondanám, hogy elég gyorsan rájöttem, hogy nincs esélyem, úgyhogy tényleg nem azért beszélgetünk.

– Miért ne lenne?

– Nem értelek... Feleslegesen kísérgettem át hozzád a lányok seregeit?

– Azt egy szóval sem mondtam – nevetett Andrea. – Nagyon hálás vagyok érte és még egy puszit is adnék, ha nem értenéd félre. Pont ezt akartam megköszönni, amikor Párduclány félbeszakított.

– Nem vagyok olyan félreértős, akár kettőt is... Megjegyzem, Párduclánynak, Veronikának is rendben van az ízlése.

– Ne mondj ilyeneket, mert a végén még elpirulok!...De Veronikát is meg tudom érteni, hogy engedett a csábításodnak.

– Egy megjegyzéstől nem jöhetsz zavarba, amikor igaz is, ráadásul ennél intimebb dolgokat is tudunk egymásról.

–  Például? Én tudom rólad, hogy nem szaladtál azonnal, hogy átkísérd Veronikát tegnap este. Előtte még te is kihasználtad a helyzetet. És gondolom most is felpróbáltad, amíg én mással voltam elfoglalva. De ezen kívül...?

– Én pedig feltételeztem rólad, hogy nem kávézni látogatnak meg azok csajok, s ahogy benyúltál Párduclány bugyijába, hát nem is tudom, akkor kinek a helyében lettem volna legszívesebben. Kár, hogy csak ennyit láttam.

– Azért te sem panaszkodhatsz. Veronika elismerően beszélt rólad az éjjel. – Andrea végre vidáman kacsintott.

– Biztos csak reklám... Régóta ismerjük egymást, nem is tudom, talán azóta a bizonyos hajnal óta szimpatizálunk, amikor betévedtem hozzá, pedig sötét volt a szobájában...

– És láttalak azzal a másik nővel is... Hogy is hívják?... Erika?

– Erika éppen nem tartozik azok közé, akiket végiggondoltam masztihoz... Egyébként lehet úgy is jó egy kapcsolat, ha nem szexelünk azonnal, erre éppen jó példa Veronika.

– Igen, őt csak most vetted rá, hogy ágyba bújjon veled. Akkor is az én kontómra.

– Mindig két ember kell hozzá. Nem haraptam le belőle semmit, maradt neked is. Remélem, tetszett!

– Az nem kifejezés. Ha nem lett volna az az eset második este Párduclánnyal a szaunában, azt mondanám, ez volt a konferencia eddigi részének fénypontja.

– Akkor már meg sem kérdezem, mégegyszer, hogy melyik volt a jobb... Szóval volt valami szaunás kaland is?

– Nem hallottál róla? – csodálkozott Andrea. – Pedig Veronika szerint a fél konferencia erről beszél már.

– Jobb, ha nem tud mindenki mindent, mert aki nem volt benne, az könnyen továbbadhatja úgy, hogy a hírünk előbb ér haza, mint mi...De Veronika csak viccelődős!

– Na akkor kapni fog még ezért, ha egyszer a kezeim közé kerül!

– Megbüntessem? Majd én elkapom!

Andrea csak nevetett:

– És mégegyszer fel is próbálod? Harmadjára is?

– Van valami limit? Különben is: hogy jön ki a három? Valamit rosszul tud a fél konferencia.

– Hát először tegnap este, mielőtt átkísérted volna – emelte fel egy ujját Andrea. – Azt pedig ne akard bemesélni nekem, hogy most nem akasztottál be neki, amíg felügyelet nélkül randalíroztál itt a szobámban, mert úgysem hiszem el. – Azzal még egy ujját társította az előzőhöz. – Tehát a következő már a harmadik lenne.

– Nincsenek titkok előtted. De a beakasztás az túlzás, mert valaki már alaposan lefárasztotta előttem.

– Ne csodálkozz! Ha már használtan hozod át, még jó, hogy még használtabban kapod vissza.

– Annyit beszéltünk már róla. Nevezhetjük közös barátnőnknek? Te mit használtál rajta?

– Nevezzük!... Gondolom, mindent, amit te is.

– Ma csak a száját... Baj? – kérdezte András bűnbánó képpel.

– Nekem aztán nem. Nagylány már. Tudja, kivel akar csókolózni. És azt is tudja, hogy hogyan tegye – borzongott meg Andrea a csók emlékére.

– Jó is az... – sóhajtott András, de Veronika szájáról nem a csók jutott eszébe. – Még szerencse, hogy azért nem minden szép nő leszbi.

– Az lenne?

– Nézd meg Párduclányt! De hát tudod.

– Az egy... És még?

– Te vagy a másik, és ezzel be is zárult a kör… Viszont szerintem a legszuperebb castingos csajok, Dorina és Emese nem azok.

– Én aztán nem.

András kivételesen megjegyzés nélkül hagyta. Olyan érzése volt, mint amikor a gyereknek azt mondják, nem kap karácsonyra semmit, aztán meg azt, hogy már ott van eldugva a szekrényben... Hiszi is, nem is.

– Ami pedig a castingos csajokat illeti – törte meg a csendet Andrea – Emeséről nem tudok nyilatkozni. Őt te ismered. Dorinának viszont szerintem egyáltalán nem közömbösek a csajok... Ha láttad volna, mennyire örült a telefonszámomnak...!

– Emeséről ugyanezeket megsúghatnám, minden irányban nyitott, és… hogy is mondtad az egy rugóra működést?... szintúgy telefonszámot cseréltünk. Nem is tudom, hogy nem jutott eszembe eddig…

*

András dudorászva lépkedett a szobája felé, aztán éppen csak benézett – nem mintha arra számított volna, hogy az ágyában Párduclányt látja – és a lift felé vette az irányt.

„lá-mi-mi-mi-ré”

A folyosón a szokásos élet zajlott, csak a szereplők változnak időnként – Péter egy titkárnő-külsejű lányt invitált a szobájába, Erika Robi társaságában a lépcső felé tartott… –, neki pedig érthetetlen, mitől kerekedett ilyen jókedve.

„mi-dó-dó-ti-lá”

Párduclány tipegett a lifthez, a férfi beengedte maga előtt, lábával feltartva közben a fotocellás érzékelőt. A lány eleresztett egy pettingnek is beillő mosolyt, majd szótlanul kiszálltak a földszinten, s mögöttük hömpölygött egyikük bódító illatfelhője. A másik ok nélkül mosolygott a recepciósokra.

„lá-ti-dó-dó-ré-dó-ti-dó…”

Oszkár egy Oscar-díjas filmrendező büszke öntudatával, a bejárat felé előnyösebb profilját mutatva terpeszkedett egy fotelben, előtte az asztalon két telefon várakozott arra, hogy a rajongók és kezdő színésznők hada megcsörgesse…

Akár egy hirtelen felbukkanó vészhelyzet esetén, András hamarjában előkapta a telefonját, sebesen megkeresett egy titokzatos E betűvel jelölt számot, s megnyomta a hívó gombot.

„…ti-ti-ti-ti”

*

Andrea a szokottnál is lassabbnak ítélte az idő vánszorgását, bár az előadások hallatlanul érdekesnek bizonyultak. Gyakran pillantott az órájára, s mosolygott magában, amint látta, hogy András ugyanezt teszi, csakhogy ő nem visel karórát, ezért a szomszédjaiét lesegeti.

Még az utolsó hangok a levegőben rezegtek, amikor a lány összefogta a jegyzeteit, és felsietett a szobájába.

Kapkodva ledobálta a ruháit, beállt a fürdőszobában egy felületes nyári zápor-szerű zuhanyra, majd még ennél is sebesebben öltözködött, és izgatottan szuggerálta a telefonját. Egy-egy kintről beszűrődő zajra elindult a keze, és többször látni vélte a kijelzőn egy név villogását…

Amikor az minden átmenet nélkül rázendített, harsogott, villódzott és ugrált, először leejtette, majd boldogan szólt volna bele, ha a másik oldalról egy jól ismert hang meg nem előzi:”Megjöttünk!”

Az egyetlen szó ragozása nem tűnt fel, ám hallani vélte a néma lift kapaszkodását, a zajtalan ajtó nyílását, a lépteket a minden neszt elnyelő szőnyegen… és hallotta az igazi kopogtatást.

Ahogy napközben többször is elképzelte, az ajtóban állt a casting alkalmával megismert Dorina. Andrea szíve akkorát dobbant, amikor meglátta, hogy azon csodálkozott, ez a barna szépség miért nem hallja meg. A lány, aki csak barátságosan mosolygott rá, dús hajkoronával övezett gyönyörű arcával. Bár már a casting alkalmából sem klasszikusan nőies ruhát vett fel – pláne a sok koktélruhás cicababához viszonyítva – most méginkább kitett magáért. A kopott farmer stimmelt, a hozzá felvett fehér póló és a rövid ujjú, fekete, Guns ’n’ Roses emblémával és felirattal ellátott felső viszont olyan kombinációt alkotott vele, amitől a többi castingoló lány valószínűleg vihorászva súgott volna össze a háta mögött. Dorina viszont nem olyan lánynak tűnt, akit mindez különösebben érdekel és, amúgy is, kifejezetten jól állt neki ez az öltözet, ami még különlegesen nőiesnek is tűnt rajta, de éppen csak annyira, hogy megőrizze azt az egyedi, erőteljes, de mégis lágy kisugárzást, amit a lány magáénak mondhatott. 

Alina Vacariu alias Dorina

Még órákig bálványozta volna az előtte álló, megtestesült szépséget, de, már-már fájdalmas gyorsasággal, magához térítette annak kísérője. Sokszor eltervezte a találkozást, de azt egyszer sem gondolta hozzá, hogy a lányt most is elkíséri a barátnője, Emese – aki a tegnapihoz hasonló bő, sokat láttató, de mégis eleget takaró ruhájával rendkívüli módon elütött barátnőjétől, mégis valahogy kiegészítette azt –, de a lelke és tekintete ujjongott, hogy viszontláthatja mindkettőjüket.

– Bocs… – mondta Emese, s míg Dorina lassan, mindent megnézve besétált és óvatosan letette a táskáját, ő előhalászta valahonnan a basszusgitár hangján jelző telefonját: – Itt vagyok már, de te hol vagy?... Hát a szobádban… a barátnődnél… Siess!

– Majdnem egyszerre telefonáltatok mind a ketten. – Dorina kinézett az ablakon, majd háttal a párkánynak támaszkodva megállt, Andreát fürkészte elégedett pillantásokkal. – Csak te nekem, s még le sem tettük, a barátod meg Mesinek. Ő amúgy hol késik?

Andrea megértette, hogy Andrást tartják a barátjának, és éppen tiltakozni akart, hevesen elutasítva a feltételezést, hogy a férfi a barátja lenne, amikor befutott az emlegetett. Kezében egy dupla papírzacskó, néhány csörömpölős üveggel.

– Akkor hát… – ugrott oda Emese barátnője táskájához, előhalászott belőle két üveg pezsgőt, egyiket átnyújtotta Dorinának, és mint kisóvodások az ünnepi vershez készülve, egymás mellé állva, egyszerre mondták: – Köszönjük a kedves meghívást!

A két vendég egymásra nevetett, majd Emese Andreához lépve két puszit nyomott az arcára és átadta a pezsgőt, ugyanakkor Dorina Andrást örvendeztette meg két lágy puszival és az üveggel.

– Inni már lesz mit… – jegyezte meg a férfi, és az asztalra tette a karjával eddig maga elé szorított italokat is.

Az üdvözlő koreográfia után a két castingos lány helyet cserélt, Dorina megérintette Andrea arcát, ujját végighúzta pisze orrán és piros ajkain, Emese két kézzel magához vonta András fejét:

– Nesze, neked is egy puszi!

A férfi lehuppant Andrea ágyának a szélére, arra számítva, hogy Emese követni fogja, de mivel nem így történt – csak szorosan melléállt, dereka András fejmagasságában –, érdeklődéssel nézte a három lányt:

– Olyan érzésem van, mintha castingon lennénk, ti vagytok a legszebbek, és én vagyok a zsűri…

– Nem szépségverseny a casting, ezt már a múltkor is mondani akartam, de köszi. Bemutassak egy sztriptízt? – kacagott Dorina, gyengéden megfogva Andrea kezét.

– Ééééén akarom! – vetette magát barátnője nyakába Emese, aki a kislányos gesztustól kacagva összeborzolta a másik haját.

– Még szerencséd, hogy nem az – tért vissza András a szépségverseny-témára. – Ha ilyen ruhában jelensz meg, nem hiszem, hogy néhány csodálkozó tekintetnél többet kapsz.

– Miért? – tettetett sértettséget Dorina. – Ha én ebben érzem jól magam? És különben is. Nem áll jól?

– De. Nagyon jól nézel ki benne – jegyezte meg Andrea és végigfuttatta kezét a lány karján, hogy aztán gyengéden megsimogassa annak puha arcbőrét, amit Dorina egy csábos mosollyal jutalmazott.

– Én is ezt akartam mondani – nevetett András. – Akkor erre igyunk!

– Meg lehet kóstolni a pezsgőt? – Andrea belekukucskált a barna papírzacskóba: – Te miket hoztál?

– Az a gond, hogy itt is csak két pohár van… ugye? – András felállt, megérintette Emese karját: – Átjössz velem? Hozunk a másik szobából…

– Dorina nélkül sehová sem megyek! – felelte durcásan a lány, de elnevette magát. – Te meg ne merészelj itthagyni! – fenyegette meg a férfit kislányos ragaszkodással, és talán még Andreának is mondott volna valami hasonlót, ha Dorina közbe nem szól:

– Én sem megyek Mesi nélkül, inkább igyunk üvegből! – utánozta barátnője arckifejezését és Andreára nézett: – Különben sem akarok most inni, esetleg egy kis pezsgőt a találkozásra, de ez titeket ne tartson vissza… Mit bontsunk?

– Miért nem? – vette magához Andrea az egyik pezsgősüveget és lehámozta a védőfóliát annak nyakáról. – Tegnap még szinte könyörögtél egy pohár italért.

– Én aztán egy szóval sem könyörögtem.

– Szóval nem is. De a tekinteted… – nevetett Andrea. Nehezen boldogult a pezsgősüveg kinyitásával, ezért oda is adta azt a segítségére siető Andrásnak, aki csak egy gyors mozdulatot tett és már pukkant is a dugó.

– Poharat a vendégeknek – nyúlt a szekrény felé a férfi, de Dorina megelőzte.

– Hagyd csak! Nem szükséges… – Azzal kivette az üveget András kezéből és alaposan meghúzta.

– Most meg már mégis iszol? – cukkolta tovább Andrea, mire Dorina megeresztett felé egy szúrósnak szánt pillantást, ami azonban sokatmondóan csillogósra sikerült.

– Vigyázz, mert ha így folytatod, elkaplak, és akkor…

– És akkor mi lesz? – kacagott a fekete hajú lány, átvéve tőle a pezsgősüveget és ő is beleivott.

– Biztos vagy benne, hogy akarod tudni? – sejtelmeskedett Dorina, szemeiből azonban ki lehetett olvasni, hogy Andrea nem bánná meg, ha igenis akarná tudni.

– Na, mondd csak!

– Vigyázz! – nyúlt előre a barna hajú lány és megragadta Andrea derekát. – Jól megnyomorgatlak és akkor lesz nemulass!

– Te jó ég! Csak nem egy birkózó amazont hívtam meg magamhoz? – kacagott Andrea önfeledten. – Az ágyra akarsz szorítani, hogy mozdulni se tudjak? Vagy…

– Megmasszírozni – vetette fel Emese. – Dorina nagyon jól masszíroz – tette hozzá a rámeredő két értetlen szempár láttán. – Tanúsíthatom – Arckifejezése azt mutatta, hogy az, amiben Dorina részesítette, nem egyszerű, hétköznapi masszázs lehetett. – Eláruljam előre nektek, hogy pontosan mi nem marad szárazon?

Az emlegetett masszőz-tehetség, észrevéve vendéglátóin, mi futott át az agyukon az elhangzottak hatására, szerény mosollyal Andrea felé fordult, várva a kérdést. És nem is kellett csalódnia.

– Kipróbálhatom? – nézett rá a fekete hajú lány.

– Persze – vágta rá azonnal, talán túlságosan is gyorsan.

– Hova menjünk?

– Akár lehet itt is – csacsogott Emese – vagy ahol akarjátok, de mi megyünk utánatok. Ugye? – kérdezte Andrástól, ám választ nem várva, máris a leendő páciensnek vezényelt: – Csak vetkőzz le, feküdj az ágyra és bízd magad Dorcsika szakértelmére!... És közben ne merd Dorcsinak nevezni, mert a csontjaidat is összetöri!

Andrea egy gyors pillantást vetett a csapat egyetlen férfitagjára – látta András szemén, hogy nagyon is izgatja a fantáziáját az elgondolás – az ő fejében megfordult, hogy esetleg elküldi a bámészkodókat. Nem véletlen a többes szám, hiszen Emese is feszülten várakozott, de aztán nem látta okát, hogy szégyenlősködjön előttük, és szó nélkül vetkőzni kezdett.

András átült a kényelmes fotelbe, hogy helyet biztosítson a lányoknak a művelethez. Emese pedig bújós kiscicaként kuporodott az ölébe, és valamit sugdosott. Úgy hozzápréselte testét a férfiéhoz, hogy annak szerszáma, a nadrágjából kikívánkozva, egyenesen tört volna utat magának a feszes combok felette elhelyezkedő közébe. A férfi átkarolta őt és, már amennyire ez fizikailag lehetséges volt, mégjobban magához szorította a lányt, miközben fél szemét egy pillanatra sem vette le az ágynál történtekről.

Bíró Barbara Cynthia alias Emese

Andrea már minden ruhájától megszabadult, és, Dorina utasításainak engedelmeskedve, a hátára feküdt a lepedőn. András tekintete csak úgy falta a karcsú alak, a feszes hasfal, a kúpos bimbókban végződő mellek és a combok árnyékából kikandikáló punci látványát. Kezei, melyekkel eddig játékosan birkózva karolta magához Emesét, most gyengéden indultak meg a lány törzsén, pont azt csinálva, amit az ágyon heverő szépséggel tenne. Emese ezt egy cseppet sem bánta. Sőt, az ő tekintete is a meztelen Andreára tapadt, figyelve, ahogy Dorina fölé hajol és talán ő is azt a testet simogatta volna a legszívesebben végig, amikor apró keze megindult András izmos mellkasán. Mindezt annak ellenére, hogy nyilván pontosan tudta, a megfelelő helyre érkezve nem épp azt fogja találni, amire a tekintete szegeződött, de mégis vidáman gombolta ki a férfi nadrágját, hogy alátolja a kezét.

Andrea testén kellemes bizsergés futott végig, ahogy a fölé hajoló szépség forró és puha kezei hozzáértek meztelen bőréhez. Először csak simogatták, vagy legalábbis, látva a történéseket, nem tudott rá jobb kifejezést találni, ugyanakkor érezte, Dorina ennél sokkal többet is tesz, miközben végigfuttatja tenyerét a vállaktól át a mellek között, keresztül a hasfalon, majd végig a combokon és vissza. Ezek után pedig az érintése sokkal keményebbé vált, Andrea lehunyt szemmel élvezte, ahogy a lány markolássza és gyúrogatja tagjait. Először csak a karját, a vállait, a combjait. Közben magán érezte Dorina pillantását, mely már minden kételyét eloszlatta annak, hogy a lány csak szimpatikus barátnőként tekintene rá. Érzékelte a pillantások bizsergetését minden tagján, már azelőtt is, hogy Dorina keze hozzáért volna. A vállain, a combjain, az oldalán és… Amikor a melleit érte a sóvár tekintetet, testét már azelőtt megtöltötték az élvezet hormonjai, hogy Dorina a formás domborulatokhoz ért. Előre sejtette, hogy nem hétköznapi masszázsról lesz szó, de ennek ellenére is biztos volt benne, ez már nem a „szolgáltatás” része, hanem valami teljesen más. A fotelben egymáshoz simuló páros sem gondolta másképp. András legnemesebb testrésze már úgy meredezett, mint a sátorcövek, ahogy figyelte Dorinát, amint az ágy szélén ülve hajol a lehunyt szemmel, szuszogva kiterült Andrea fölé, kezeivel a lány mellein. Farka egyenesen mutatta az irányt, amerre kívánkozna, ugyanakkor, annak ellenére, hogy azt nem érhette el, tökéletesen jól érezte magát, belesimulva Emese tenyerébe.

– Kibújt a bőréből örömében? – lehelte a lány a fülébe,

– Nem szokott jobban becsomagolva lenni – válaszolta András, ahogy az apró kéz mozgott a nadrágjában.

– Akkor így érzékenyebb is, ugye? – kíváncsiskodott suttogva Enese.

A férfi bólintott. Kezei rejtett csodák felé indultak, eddigi felszíni tapogatózásuk után behatolva az ölében elhelyezkedő lány bő felsője alá és – boldogan konstatálta, hogy Emese nem visel melltartót – megmarkolta a ruhán keresztül már számtalanszor megcsodált, tekintélyes méretű ciciket.

Emesén semmi nem látszott meg a mozdulat hatásaiból. Továbbra is meredten bámulta azt, amiről az ujjai között meredező hímtag tulajdonosa sem vette volna le egy perce sem a fél szemét, keze pedig egy profi ügyességével mozgott az említett testrészen. A szája sarkában azonban… igen, András biztosra vette, hogy a lány szája sarkában egy apró mosolyt lát, amit csakis a ruhája alatt kutakodó kezeknek lehetett betudni. Csak egy pillanatra húzta ki az egyik kezét a gyönyör rejtekéből, azt is csak azért, hogy lejjebb tolja a nadrágját, napvilágra hozva meredező farkát, biztosabb fogást nyújtandó Emesének. Utána azonban ismét visszatért, és megint megmarkolta a rövid időre magára hagyott cicit, egyszerre cirógatta, gyömöszölte – mint százkezű szörny – és nem feledkezett el a hegyes bimbókról sem, ujjai közé szorította őket.

Az ágyon foglalatoskodó lányok viszont erről még csak tudomást sem vettek. Andrea szinte már önkívületi állapotban hevert, lehunyt szemekkel élvezve a kényeztetést. Eközben Dorina szemmel láthatóan szintén teljesen belemerült a meztelen test látványába és abba a gyönyörbe, amit annak érintése nyújtott. Többször is végignyomkodta az előtte fekvő lány egész testét, közben vissza-visszatérve a puha mellekhez. Már annyira egymásra hangolódtak, hogy elég volt csak egy jelképes mozdulat Dorina részéről, hogy Andrea engedelmesen a hasára forduljon, most a hátát engedve át a kellemes érintéseknek.

Általában a melleket és az ágyékot szokták az elsődleges gyönyörforrásnak tekinteni a női testen, Andrea pedig korábban osztotta is ezt a véleményt, most azonban, ahogy Dorina nekilátott a háta masszírozásának, az mégjobban felizgatta, mint amikor a lány a melleit markolászta. Addigra pedig már, mire a lány kezei a fenekéhez értek, puncija teljesen átnedvesedett. Pedig most kezdődött csak az igazi élvezet.

Emese keze is mégjobban rászorult András, az előnedvektől már síkossá vált férfiasságára, ahogy nézte Dorina mozdulatait. A lány először csak gyengéden körbesimogatta Andrea fenekét, végigfuttatva ujjait a lány derekán, combja oldalán és a farpofák alatt. Ezt egy újabb felületes simítás kísérte a kerekded formák között, mielőtt nekilátott volna a masszírozásnak. Andrea szinte már extatikus állapotban nyögött fel, élvezve az érintéseket, alteste rángása pedig félreérthetetlenül jelezte Emese számára, hogy nőnemű vendéglátójuk épp annyira előre jár már az örömök útján, mint ellenkező nemű társa az ő kezei között.

Perceknek tűnő pillanatokig bámulta, ahogy Dorina kényezteti az egyre hangosabban nyögő Andrea fenekét, hogy aztán egy simítás után, amivel keze behatolt a lány combjai közé, ottfelejtse azt és… De ezt már nem látta, mivel időközben kievickélt András öleléséből, ami amúgy is erőtlenné vált már azzal párhuzamosan, ahogy a vér a férfi előre mutató árbocrúdjába áramlott.

– Megnézem, hogy menyire érzékeny – súgta. – Lehet, hogy húzok rá valamit…

Betérdelt a férfi szétterpesztett lábai közé és, mintha az előre meredő testrész mágnesként vonzotta volna, egy könnyed mozdulattal magába szívta azt. Ezzel egyidőben pedig fülét nemcsak András elégedett sóhaja töltötte be, hanem Andrea sikoltással határos nyögése is, ahogy Dorina ujja becsusszant a lüktetve táguló és összeszoruló járatába.

A négyfős társaságból már csak egy ember szeme volt nyitva. András hátravetett fejjel élvezte Emese munkálkodását a combjai között. A lány szintén lehunyt szemekkel élvezte a szájában mozgó férfiasság lüktetését és Andreának a szobát betöltő nyögéseinek hangját, aki szintén lehunyt szemmel adta át magát Dorina kényének-kedvének. A masszőzzé avanzsált kényeztető szemei azonban nyitva voltak és elégedett mosollyal az arcán szemlélte, ahogy az a gyönyörű test vonaglik a kezei között.

Nem kellett hozzá sok idő és a két vendéglátó, egymással szinte egy időben feszült meg a castingos lányok kezei között. András farka kitöltötte Emese száját, belelövellve elragadtatása végtermékét, Andrea járata pedig rászorult Dorina kényeztető ujjára, miközben testén a gyönyör hullámai futottak végig.

Amikor az öröm fellegei már tovaszálltak, és az azokat előcsalogató ujj is kicsusszant a puncijából, Andrea mindenről megfeledkezve fordult a hátára, és hálásan vonta magához Dorinát, gyengéden megcsókolva őt köszönete jeleként.

Emese is visszatelepedett András ölébe – Na, mit mondtam? – átengedve magát a férfi erőtlen tapogatózásának és kezével ismét húzogatni kezdte az lelankadt anakondát, hogy az újra erőre kapjon.

– Hé! Hé! Lassabban! – kacagott fel Dorina, amikor Andrea kezei már a pólója alatt jártak. – Ne legyél ennyire mohó!

– Miért? – lehelt egy gyors csókot Andrea az elhúzódó barna hajú szépség ajkaira. – Csak te okozhatsz nekem örömöt? Én neked nem?

Dorina szemei hálásan csillogtak és viszonozta a csókot. Az azonban Andrea számára fájdalmasan rövidre sikeredett, és gyönyörei szerzője ismét elhúzódott, egyik keze azonban közben folyamatosan simogatta a lány testét, el-elidőzve nedves ágyékán.

– Ne heveskedj annyira! – suttogta, most a pisze orr hegyét csókolva meg. – Előttünk az egész este, és talán az éjszaka is… Vagy te másképp tervezted?

Andrea nem válaszolt, csak boldogan elmosolyodott a fölé hajoló arcot nézve.

– És különben is – jegyezte meg Emese, akiről közben az ismét erőre kapó hímtagú András lehámozta a felsőjét, hogy immáron fedetlenül markolászhassa a melleit, kezei pedig egyre többször találtak utat maguknak a lány szoknyája alá – ha jól emlékszem, volt szó valami sztriptízről is, Dorina művésznő előadásában. Vagy elfáradtál? Sztrippeljek én? Rajtam nem nagyon van semmi…

Dorina dorgálóan nézett barátnőjére, aztán azonban megakadt a tekintete Andrea kérlelően rászegeződő barna szempárján.

– Nehogy már te is! Komolyan, csak én szerepeljek itt?

Andrea ismét csak nem válaszolt. Tekintete belefúródott Dorina hasonló színű szemeibe, elérve, hogy a lány egy pillanat múlva elmosolyodjon és egy csókot lehelve a szájára. feltápászkodjon az ágyról.

– De akkor kellene valami zene is – akadékoskodott.

– A Kis kece lányom jó lesz? El tudom fütyülni, vagy keresünk valami zenecsatornát a tévében… – lelkesedett András.

– A zenén ne múljon! – nyúlt a mobiljáért Emese, rajongással tekintve Dorinára, miközben egy pillanatra sem engedte el a vitalitását egyre inkább visszanyerő hímtagot. András kezei azonban lecsusszantak a méretes mellekről, de ezt a férfi a legkevésbé sem bánta, mivel így azonnal birtokba vehette a lány bugyija rejtekét is, elégedetten konstatálva, hogy odabent is már alapos nedvesség uralkodik. Vissza sem akart már térni a kiadós domborulatokra, akkor sem, amikor a lány visszahelyezkedett, ás ismét lehetősége lett volna.

Emese előkeresett egy ritmusos-dallamos számot és elindította. Bár a mobil hangszórója finoman szólva is hagyott kívánni valót maga után, ez most senkit sem érdekelt. Andrea kényelembe helyezte magát az ágyon és figyelte azt, amire Emese szemei is azonnal rászegeződtek, amikor végzett a mobil beállításával. András farka pedig mégjobban megmerevedett a látványtól, ahogy Dorina kiáll a kis szoba legtágasabb szabad részének közepére és belekezd magánszámába.

Azok a castingosok nem tudják, mit veszítettek, amikor nem tudták felkelteni ennek a lánynak az érdeklődését az általuk nyújtott munka iránt. Ez a sokrétű személyiség ugyanis nem csak kedves, szórakoztató és magával ragadó volt. Mindezen jó tulajdonságai mellett még a puszta érintéseivel is úgy fel tudta ajzani Andreát, hogy szinte csak elég volt bedugnia az ujját a lány puncijába, az majdhogynem azonnal elélvezett. Most pedig úgy táncolt és vonaglott ott előttük a recsegős zenére, hogy az egyszerre volt észvesztően vonzó és erotikus, de ugyanakkor annyira természetes is, amilyennel az ember egy olyan bárban biztosan nem találkozhat, ahova Andrásék első este eljutottak. Még csak hasonlóval sem és a hasonszőrű bárokban sem. A barnahajú szépség őrjítő lassúsággal vette le magáról a fekete felsőt, amely alatt bár gyakorlatilag semmivel nem láttak többet belőle a sóvárgó tekintetek, mint eddig, mégis a háromfős közönség minden tagja úgy érezte magát, mintha már most végignézte volna a teles hétlepel táncát. Dorina pedig csak folytatta. Ahogy kezeivel simogatta magát, fel-felgyűrve fehér pólóját, kivillantva ezzel dereka kávészínű bőrét, és lejjebb tolta nadrágját, már amennyire azt az öve engedte, Andrásban szabályos láncreakciót indított el, amelynek eredményeként a férfi farka úgy pattant teljes merevségbe, mintha pumpával fújták volna fel. Emese viszont most nem vette a szájába, csak tovább kényeztette a kezével, miközben tekintete a magánszámot bemutató barátnőjére tapadt. Dorina pedig szemmel láthatóan élvezte, hogy szerepelhet, bármennyire is húzta a száját előzőleg. Hamarosan ledobta magáról a fehér pólót is, amely alatt ott virított utolsó felső ruhadarabja is, a bordás fehér top – olyasmi, mint amilyet előző nap is viselt. Kezei ismét saját testét simogatták, egy észrevehetetlen mozdulattal csatolva ki az övét, amely után elég volt az enyhe csípőriszálás, hogy a kissé bő nadrág magától lecsusszanjon hosszú lábain.

Andrea már alig bírt magával. Már-már hasonló helyzetbe került, mint András, de míg a férfi szükségleteit legalább részben kielégítette Emese kézimunkája és az, hogy ő is matathatott a lány bugyijában, ő kénytelen volt a látvány élvezésében saját magát kisegíteni. Keze becsusszant a combjai közé és gyengéden kezdte simogatni ismét lüktetni kezdő punciját.

Dorina már a melltartójáról is megszabadult, közönsége elé tárva hamvas barackra emlékeztető melleit és egy szál bugyiban folytatta tovább előttük a táncot. Hiába rejtegette volna, mindenki nagyon jól látta a falatnyi fehér ruhadarab elején egyre jobban terebélyesedő sötét foltot, ami jelezte, őt sem hagyta hidegen az a gyönyör, amit Andreának okozott és a mostani produkciója is legalább annyira felizgatta őt is. A látvány annyira csábító volt, hogy Emese nem bírta tovább – gyere, lábam! –csatakiáltással akcióba lendült.

Ha hajlamos lett volna a kárörvendésre, vagy viharosnak mondható kapcsolatuk után nem viseltetett volna mégis szimpátiával András iránt, Andrea most kéjes örömmel figyelte volna, ahogy Emese feltápászkodik a férfi öléből és odabotladozik a barátnőjéhez, hogy maga húzza le róla a bugyiját és elé térdelve – gyere, nyelvem! – Dorina combjai közé fúrja az arcát. A művésznő egyáltalán nem zavartatta magát barátnője vágyainak ilyetén jellegű megnyilvánulása miatt. Sőt. Most ő hunyta le a szemeit és a fejét hátravetve halkan nyögve élvezte Emese nyelvének fickándozását lüktető puncijában.

András most kénytelen volt, Andreához hasonlóan, maga biztosítani saját gyönyöreit és kézbe venni a botkormányt. A lány azonban már rég nem itt tartott eddigre. Nem tűrve, hogy elhalásszák előle azt, akinek még tartozott egy alapos kényeztetéssel, feltápászkodott az ágyról és odalépett az immáron szintén meztelen Dorinához. Egyik karjával átölelte a lány derekát, a másik kezét pedig a barackformájú mellek egyikére helyezte, hogy aztán ajkait a rárebbenő pillantású Dorina szájára tapassza. A csapat egyetlen férfi tagja pedig élvezettel figyelhette, ahogy a három lány, akikre összesen jutott két ruhadarab – az Emese altestén már jócskán lecsúszott szoknya és bugyi – egymásnak feszülve kergetik a gyönyört.

Dorina már nem bírta sokáig állva élvezni a két lány kitüntető figyelmét, így először a falnak dőlt, majd Andrea támogatásával az ágyhoz araszolt, hogy annak szélére telepedjen le. Emese közben engedelmes kutyaként követte, egy pillanatra sem engedve el nyelvével barátnője punciját. Andrea a barna hajú szépség mögé telepedett az ágyra és két kézre fogta annak melleit, hogy csókokkal halmozhassa el a lány nyakát. András már ezt a látványt nem bírta tovább, feltápászkodott a fotelből és Emese mögé lépett.

Dorina engedelmesen felcsúszott az ágyra – félig Andreára feküdt –. hogy a punciját kényeztető barátnője is követhesse őt, aki a fekvőalkalmatosság mellett térdelve, felsőtestével végigfekve a lepedőn, felajánlva fenekét Andrásnak. A férfi egy pillanat alatt lehámozta róla a jelzésértékű ruhát. Egy ideig ujjaival izgatta az amúgy is erősen beindult puncit, majd kezei átvándoroltak a lány fenekére és helyüket a lüktető nyílásnál a farka vette át, lassan de határozottan tövig tolta. Közben mindhárom lányt egyszerre láthatta, és ez a tripla, vizuális élvezet az egyetlen ténylegesben összpontosult – Emese készséggel odatartott barlangjában –, lábai kényelmes térdelését megszakítva, mindkettővel megemelkedett, és félig guggoló helyzetben a lány fölé emelkedve, kitámasztva magát, eszeveszett iramban, három helyett nyomkodta csattogósan,

Az élvezet úgy futott végig az összekapcsolódó testeken, mint a villámcsapás. Mintha Andrást érte volna először, elhozva neki a második kiteljesedést. Belőle átszaladt Emesébe aki nyögve jutott fel először a csúcsra, nyelvén keresztül pedig a gyönyör villáma ugyanígy elérte barátnőjét is. Ahogy Dorina teste meghúzódott, az pedig Andreát is felajzotta, aki nekifeszítette punciját a barna hajú szépség fenekének és úgy kiáltotta világgá a gyönyörét.

*

– Későre jár – tekintett ki András az ablakon, figyelve a horizont mögött lágyan elmerülő vörösséget. – Nem lenne kedvetek harapni valamit? – pillantott az ágyon elterülő három lányra.

– De, de! Én éhen halok – lelkendezett Emese.

– Nem habzsoltál már épp eleget? – borzolta össze a haját nevetve Dorina, amire mind a négyen felnevettek.

– Nem – vágta rá Emese, ismét derültségre adva okot. – Abból is kérek még, de most másra is vágyom, amit ehetnénk.

– Én is megéheztem – csatlakozott Andrea.

– Nem akarok sehová menni! Rendeljünk pizzafutárt! – javasolta a lány.

– Mesike! Futárra vagy pizzára gondoltál? Én valami komolyabbat ennék – mondta a férfi, és látszott rajta, hogy valamiféle ötlete is támadt.

– De így nem mehetünk le az étterembe – vetette közbe Andrea.

– Ja – helyeselt Dorina. – Még a végén Mesi ott helyben jönne rá, hogy ő nem bírja ki csak egyféle étellel.

Újból mindannyiukból kitört a nevetés.

– Semmi gond – nyúlt összegyűrt ruhájáért András. – Majd én lemegyek és megkérem, hogy csomagoljanak nekünk valamit a svédasztalról.

– Azt lehet? – lelkendezett Emese.

– Persze – kacagott fel András a kislányos reakción. – Elvégre nekik is az a jó, ha nekünk jó. Olyan ártatlan képem van – mondta ártatlan képpel –, hogy elég, ha megkérdezem, hol lehet pizzát rendelni, mert szeretnénk a szobában vacsorázni, erre minden szakács és pincér egymással versengve fog pakolászni… Mindenfélét. Leviszem mindkét kulcsot, és látványosan lóbálom, hadd lássák, hogy két szoba adagját kérem.

Emese áhítattal mosolygott és figyelte, ahogy közben a férfi belelép a gatyájába. Andrea viszont nem volt ennyire elégedett.

– Nem hagyhatom, hogy te menj le! – tápászkodott fel az ágyról.

– Mi az? Csak nem ragaszkodsz úgy hozzám, mint Emese Dorinához? Fogjuk egymás kezét?

– Dehogy, te bolond! – eresztett meg felé egy szigorúnak szánt pillantást Andrea. – De te már épp eleget tettél értünk. – András kihallotta a furcsa élt a szavakból és megértette, hogy az „értünk” sokkal inkább „értemet” takar. – Most én megyek le – bújt bele gyorsan a bugyijába, hogy aztán magára vegyen egy köntöst.

Igyekezett minél jobban eltakarni azt, amit nem akart kíváncsi tekintetek elé tárni, és már lépett is az ajtóhoz.

– De aztán nehogy nélkülem folytassátok a szórakozást! – fordult még vissza, ez azonban már hiábavaló figyelmeztetésnek bizonyult, hiszen ahogy hátrapillantott, pont azt láthatta, ahogy az ágy szélére huppanó Andrást hátulról Emese öleli át, tövénél fogva meg a farkát,és belevezeti a földön térdelő Dorina szájába.

Andrea csak megrázta a fejét és kilépett a folyosóra, hogy szerezzen valami harapnivalót, utána pedig visszatérve, valami egészen mást harapjon. Feltéve, hogy András addigra nem fal fel mindent előle.

Folytatása következik!