Írta: MSE Ramirez
A sziget nem volt túl nagy. Nagyjából akkora, mint az összes többi közel s távol. Nem lehetett sokkal nagyobb Gir és Vir szigeténél és azoknál a szigeteknél sem, amelyeket az út során láttak a láthatáron elsuhanni. Ahogy behatoltak a fák közé, Dana mégis úgy érezte, mintha az erdő olyan végtelen lenne, mint maga az óceán. A szülei meséltek neki történeteket azokról a hatalmas szigetekről, amelyek olyan óriásiak, hogy egy ember élete is kevés ahhoz, hogy körülhajózzák. Olyan hatalmas szigetekről, melyeknek déli csücske olyan meleg és kellemes, mint az a világ, amely őket körülvette, de északi vidékein már olyan hideg van, hogy minden kőkeménnyé változik. Még a víz is. Dana ezeket a történeteket mindig csak mesének tartotta, de most, ahogy behatolt a végtelennek tűnő erdőbe, már-már úgy érezte, igazak lehetnek.
Az anyja mesélt neki kis korában a lányok szigetéről. Általában olyan szigeteket választanak ki ilyen célra, amelyet sűrű erdő borít, hogy a kíváncsi szemek véletlenül se leshessék meg lakóit a tenger felől.
Dana szüleinek szigetét csupán egymástól kőhajításnyira álló pálmafák nőtték be, amelyek egyhangúságát csak a sziklameredélyeket borító fűcsomók törték meg. A lány sosem hitte volna, hogy ilyen sűrű erdő is létezhet. Ahogy belegázolt a bozótba, szinte alig látott már néhány karhossznyinál messzebbre. A levegőt pedig furcsa és ismeretlen hangok töltötték be.
Ritkán hallott madárhangokat és a bogarak is egész másképp ciripeltek a szülei szigetén, mint itt. Nem is beszélve arról a hangról, amit a tenger felől érkező szél kelt, miközben megrezegteti az égig érőnek tűnő fák lombjait.
Dana felnézett, de csak a végtelen zöld lombot látta, amely mögül csak alkalom adtán kandikált elő a sziget közepén álló hegycsúcs.
- Gyere! Gyere! – nevettek hangosan a lányok, és Dana úgy érezte, hogy Rub kitépi a karját.
A dús aljnövényzet élesen verdeste a bokáját és egy-egy ág néha a derekának is nekicsapódott. Általában ez nem zavarta volna, de most, fedetlen alsó testtel, néha igazi kínszenvedés volt az egész.
- Állj! – kiáltotta hirtelen För, és Dana megkönnyebbülve érezte, hogy a kezét szorító Rub is megáll.
Bele telt egy pár pillanatba, amíg kifújta magát. Régen fáradt már ki ennyire. Amikor felemelte a tekintetét, látta, hogy a fekete hajú lány mókusként mászik fel egy fára és egy indát vág le egy éles kővel.
- Így – mondta és leugrott a fáról.
Az egyik kezében a nagyjából méteres hosszúságú indadarabot markolta, a másikban pedig egy nagy rakás levelet.
- Így könnyebb lesz. – mondta mosolyogva és odalépett Danához.
Gyors és ügyes mozdulatokkal kötözte az indát a lány derekához és úgy rögzítette hozzá a leveleket, mintha azok mindig is azon nőttek volna. Közben az ujjai néha hozzáértek Dana testéhez, amitől a lány mindig egy kissé megremegett.
Végül szabályos kis fűszoknyát kerekített Dana dereka köré, amely szinte teljesen befedte a testét a derekától a combja közepéig, és ami még fontosabb, megvédte érzékeny pontjait a felé csapódó ágaktól.
- Köszönöm – mosolygott rá őszintén Förre.
A lány úgy mosolygott vissza rá, hogy Dana testét elöntötte a forróság. Érezte, hogy elpirul, ezért inkább félrekapta a fejét.
För kislányos hangon felnevetett újdonsült barátnője zavarán, de nem szólt egy szót sem, csak megfogta Dana kezét és maga után húzta.
Az ő fogása sokkal gyengédebb volt, mint Rubé. A vörös hajú lány szorítása olyan volt, mintha egy bilincset kapcsoltak volna a csuklójára, amely csak húzza és húzza. För keze viszont olyan volt, mint a lágy szellő, melynek érintését épp csak érezni a bőrön és úgy sodor magával, hogy az ember észre sem veszi.
Pár percnyi futás után egy tisztásra értek ki. Ahogy Dana felnézett, az ég előterében most már oldalról látta a hegyet. Bár eléggé kifárasztotta a futás, de a sziget mégse lehet olyan nagy, ha a közepén álló hegy mellett ennyi idő alatt félig elfutottak. És, ahogy belegondolt, a másik négy lány valószínűleg innen is indult el, amikor meghallották Gir kürtjének hangját.
Dana egy pillanat múlva észbe kapott a mélázásából és körbe nézett a tisztáson. Bár nem állhatott messze a természetes képétől, valahogy mégis úgy nézett ki, mint egy egész kis falu, amit akár emberek tucatjai is lakhatnak. Az igazat megvallva ez nem is volt akkora képtelenség, mint ahogy azt Dana elsőre gondolta. Általában tíz-húsz sziget közül jelölnek ki egy lányok szigetét. Ha úgy számolunk, hogy minden szigeten pár év leforgása alatt legalább egy lány születik, akkor tizenhat év múlva a lányok szigetén legalább tíz-húsz lány gyűlik össze.
Azon kívül senkinek sem kötelező egy meghatározott lányok szigetére vinni a lányát és a szigetek nem egyenletesen helyezkednek el a végtelen óceánban. Így egy szigetnek a vonzáskörzete akár sokkal nagyobb is lehet.
A tisztást körbe meghajlított fatörzsekből és egymásnak döntött kisebb fákból álló házféleségek övezték. Bár alig voltak többek egy egyszerű tetőnél, amely megvéd a természet erőitől, Dana egy pillanatra mégis kész házaknak látta őket. Négy-vagy öt lehetett belőlük és még a fák között is megbújt vagy egy tucat kisebb mesterséges forma, amely alkalmas lehetett egy vagy két embernek éjszakára.
Középen egy kövekből összehordott tűzrakóhely állt, ahol most is parázslott egy kissé a tűz. Körülötte pedig fatönkök és különböző anyagokból, ágakból, kövekből, csontokból és bőrökből összetákolt alkalmatosságok. Nagy tároló ládák az élelemnek, hogy a vadállatok ne hordják el, szerszámok, fegyverek a vadászathoz és hangszerek. Dana szája tátva maradt a látványtól. Még szebb és izgalmasabb volt az egész, mint ahogy azt az anyja meséi után elképzelte.
A hely valami különleges varázst sugárzott magából. Ahogy a napsugarak átszűrődtek a kupolaszerűen a tisztás fölé boruló leveleken, ahogy a bogarak ciripelése és a madarak csicsergése betöltötte a teret, minden olyan volt, mintha teljes összhangban, egy sajátos ritmust követne.Ahogy Kad odaguggolt az egyik dob mellé és ütemesen verni kezdte, Danaúgy érezte, mindenét átjárja a ritmus.
Eddig minden zene, amit hallott, a tenger zúgása és a szél susogása volta pálmafák lombjai között, valamint annak a fából durván kifaragottfurulyának a hangja, amit az apja minden este naplementekor elővett. Deez teljesen más volt. Az ütemes döngés betöltött mindent. Érezte, hogy a szíve is erre az ütemre ver.
A teste szinte önkéntelenül kezdett el mozogni. A ritmus táncra hívta. De nem csak őt. Rub, För és Gen is táncra perdült és egymást karon fogva táncolták körbe a tüzet, amely lassan feléledt attól a pár maréknyi száraz fűtől, amit rádobtak. Kad is harsányan nevetett örömében és egyre másra kezdett bele az újabb és újabb ritmusokba.
A kunyhók körül felhalmozott holmik közül néhány kivágott tetejű kókuszdió és egy bőrből összevarrt iszák került elő. A lányok önfeledten öntötték a zavaros nedvet a kókuszból rögtönzött kupába és onnan a szájukba.
- Kérsz? – nyújtotta För Dana felé ez egyik teli kupát.
A lány csak bólintott, és egy húzásra a szájába öntötte a kókuszdió tartalmának felét. Már reggel óta nem ivott semmit és teljesen kiszáradt a torka, de most, mintha lángoló parazsat nyelt volna. Mintha abból a folyós valamiből került volna a szájába, amely néha a szülei szigetén emelkedő hegy gyomrából előtör és mindent feléget maga körül. Úgy kezdett köhögni, mint aki meg akar fulladni, a többiek viszont csak nevettek.
- Lassabban, kislány! – kacagott csilingelő hangon Gen. – Még a végén
megfulladsz.
Danának végre enyhült az égető érzés a torkában és most értetlenül nézett a lassan folyó zavaros folyadékra. Mégis mi lehet ez? Az szülei néha ittak olyan italokat, amelyből neki nem adtak, mondván még túl fiatal hozzá. Általában akkor került elő, amikor valami fontosat ünnepeltek. Valamelyikük születésnapját, vagy a találkozásuk évfordulóját. Dana megfigyelte, hogy amikor sokat ittak ebből a folyadékból, hirtelen nagyon jó kedvük támadt, viszont a mozdulataik és a beszédük is akadozni kezdett.
Ő is érezte, hogy a feje kezd nehezebb lenni. A szeme előtt kissé összemosódtak a dolgok, és bizonytalannak érezte a kókuszdiót a kezében.
För harsányan felnevetett.
- Gyere! Majd én segítek.
Azzal odalépett Danához és gyengéden átkarolta a derekát. Furcsa érzés volt. Dana úgy érezte, mintha a lány karja hihetetlen forrósággal izzana. De nem húzódott el tőle. Valahogy ez nem olyan volt, mint ahogy a tüzes folyadék égette a torkát, hanem valami kellemes melegség.
För a szájába vett egy keveset a kókuszdióban lévő italból, egy kicsit hátra döntötte Dana fejét, és az ajkát az övére helyezte.
Dana úgy érezte, mintha villámok áramlanának szét a testében, amelyek a szájából indultak ki, onnan, ahol För ajka az övéhez ért. Mindkettőjük szája lassan szétnyílt és a viszkózus folyadék lassan átcsorgott Dana torkába.
Bár még mindig különös érzéssel töltötte el, ahogy a furcsa folyadék lecsorog a torkán, de most már inkább kellemes volt. Érezte, hogy a testében nő a meleg és az érzékei egyre inkább eltompulnak. Most már ő is túláradó jókedvet érzett, és amikor För elhúzta az ajkát az övéről, ő is boldogan felvetett és átölelte a lányt.
Dana észre sem vette mikor sötétedett be. Az idő mintha megszűnt volna létezni. Néha mintha percekig állt volna, amíg csak ők léteznek öten, ahogy Kad ül a dob mellett, kezeivel üti a hangszert, lábával pedig a ritmust a földön, néha iszik egy keveset abból a furcsa italból és harsányan nevet, a többiek pedig táncolnak az egyre nagyobb lángokban felcsapó tűz körül. Máskor pedig mintha néhány másodperc alatt órák, napok, vagy akár évek teltek volna el.
Nem emlékezett mikor ment le a Nap, de nem is érdekelte. A tisztást most már csak a tűz magasra csapó lángjai világították meg. För, Gen és Rub versenyt csinált abból, hogy ki tudja messzebbről pontosan a tűz közepébe dobni a száraz fűcsomókat, amelyek nagy halmokban hevertek mindenfelé a tisztáson. Amikor valamelyikük eltalálta a kis máglyát és abból nagy láng csapott fel, amint a száraz fű meggyulladt, mind a négy lány önfeledten nevetett fel.
Dana is nevetett. Máskor talán gyerekesnek érezte volna ezt az egyszerű játékot, de most, mintha semmi nem zavarná. Önfeledten nevetett és ő is csatlakozott a játékhoz.
Valamikor, Dana talán észre sem vette mikor, Kad abbahagyta a dobolást és egy hosszú ágat vett elő valahonnan. A lányok még mindig hallották a ritmikus dübörgést a fejükben, amikor a fekete bőrű lány meggyújtotta az ág két végét a tűzben és lassan forgatni kezdte. Szemük előtt minden összemosódott és úgy látták, mintha Kad egy hatalmas tűzgyűrűt forgatna a kezében. Mindannyian boldogan nevettek és tapsoltak, majd egymást átkarolva ismét táncolni kezdtek a tűz körül.
A Hold már magasan járt, amikor a tűz ismét kezdett kialudni. Dana érezte, hogy az izmaiba valami tompa fájdalom nyilall. Már alig bírt megállni a lábán. De ahogy látta, ezzel a többiek is így voltak. Egyre lassabban és sutábban mozogtak, míg végül erőtlenül lerogytak a földre, és fáradtan elterültek a fák alatt.
Dana arra eszmélt, hogy ő is az egyik fa alatt fekszik. Érezte, hogy van mellette valaki. Feje alatt és az oldalán érezte a puha bőr meleg érintését. A tűz már alig pislákolt, de a néha felparázsló fényben látta, hogy För fekszik mellette. A fejét a másik lány vállán nyugtatta, akinek hosszú fekete haja fátyolként borult a testére. Karjaikat egymás köré fűzték, és zavaros tekintetükkel mélyen egymás szenébe néztek.
Az idő még mindig mintha fittyet hányt volna minden szabályra és teljesen önkényesen telt volna. Dana később már alig emlékezett valamire, csak arra a békés és meleg érzésre, hogy För karjaiban aludt el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése