2017. január 13., péntek

Lakásavató 2. fejezet

Lakásavató - 2. fejezet
Írta: nuum
Fordította: Pavlov
2012.

Előzmény: Lakásavató - 1. fejezet

Van valami nagyon kellemes a zuhanyozásban. Amikor az ember megérzi az első forró vízsugarat, mintha összes baja elmúlna. Ehhez olyan forró zuhany kell, hogy amikor végzünk, a tükör teljesen bepárásodjon, a falakon csorogjon a pára, az ember bőre pedig mindenütt vörös legyen. Fény nélkül ráadásul olyan, mint egy sötét szauna, amiben finoman masszíroznak is. Na, én most pont ilyen forró zuhanyt engedtem meg magamnak.
Kis idő múlva hűvösséget éreztem a hátamon, majd melleket, karokat, és egy csókot a nyakamon.
- Hiányoztam?
- Kíváncsi voltam, hogy mikor csatlakozol. Azt hittem, már egyedül kell lezuhanyoznom.
- Na és akkor mihez kezdtél volna?
- Szerinted?
- Hát állítólag az emberek 75%-a énekel zuhanyozás közben, a maradék 25%-uk pedig maszturbál. Tudod, mit szoktak énekelni?
- Nem.
- Hát akkor te a maradék 25%-ba tartozhatsz...
- Haha, csak hogy tudd: nem verem ki a zuhany alatt túl sokszor. Inkább odakinn, egy kis síkosítóval, de az a zuhany alatt könnyen lejön.
- Akkor idebenn mit használsz?
- Hajzselét!
- És jó érzés?
- Megteszi, de nem hasonlítható az igazi puncihoz.
- Ahhoz semmi sem hasonlítható.
Felkapta az Axe tusfürdőt, és a testemre öntött belőle. Letette a flakont, és dörzsölni kezdte az egyik, majd a másik karomat. Aztán rátért a mellkasomra, és meg is csókolt.
Megfordultunk, mögém állt, és a hátamat mosta, majd a fenekemet, és a combomat. Előrenyúlt, és a farkamat és végigsimította, benyúlt a golyóim alá. A forró víz és a lány simogatása kezdett felizgatni.
Finoman verte a farkamat, és közben a golyómat is simogatta. A két keze egyszerre mozgott.
- Ez nagyon jó...
- Volna kedved befejezni? Szeretném nézni...
Leült velem szemben a zuhanyozó falának támaszkodva, és átnyújtotta nekem a Garnier hajkondicionálót:
- Szólj, mielőtt elélveznél.
Nyomtam egy kicsit a kezembe a kondicionálóból, és simogatni kezdtem a farkamat. A forró víz a hátamon csorgott, előttem pedig egy gyönyörű lány ült, és a jutalmát várta. Ugyanúgy simogattam magam, ahogy ő csinálta korábban: egyik kezemmel a makkomon köröztem, másikkal a golyóimat masszíroztam. A lány mosolyogva figyelte, hogyan verem előtte a farkamat.
- Kérek még kondicionálót.
Nyomott még egy kis kondicionálót a kezembe, amit én szétkentem az egész farkamon. Megint egymás szemébe néztünk, így simogattam magam, ő meg felhúzta a térdét, benyúlt a lába közé, és két ujjal izgatta a csiklóját.
Egy kicsit begyorsítottam, mire Katy is hevesebben simogatta magát. Még mindig egymás szemébe néztünk, közösen maszturbáltunk a zuhany alatt. "Ez bizony nem éneklés" gondoltam mosolyogva. Katy visszamosolygott rám, széttárta lábait, és egész kezével fel-le dolgozott a csiklóján.
Gyorsítottam, és nyögni kezdtem. A lány mosolyogva nézte, ahogy kényeztetem magam. Széttárt lábbal simogatta magát, és annyira felizgatott, hogy odaléptem hozzá. Lemostam magamról a kondicionálót, és finoman vertem a farkamat. Katy értette, mire gondolok: ő is ugyanígy izgatta a csiklóját, egyre gyorsabban és gyorsabban. Odaléptem hozzá, megtartottam, nehogy lecsússzon orgazmus közben. Lehunyta a szemét, és hevesen zihálni kezdett.
Nagyon tetszett a látvány, egy kicsit lassabban vertem a farkamat. Néztem, ahogy a lány egyre közelebb ér az orgazmushoz. A szemét behunyta, halkan nyögdécselt. Egyre gyorsabban dörzsölte magát; szeme szorosan csukva volt, és valami olyan hangot adott ki, amit leginkább sikoltó sziszegésnek lehetne mondani. Még egyet rándult a teste, aztán elernyedt a lába, kinyitotta a szemét.
Meredten nézte a farkamat, amit ott vertem a szeme előtt. Feltérdelt, hátradöntött, és ellökte a kezemet. Makkomat a szájába engedte, egyik kezébe a golyóimat vette, másikkal a fenekemnél fogva húzott magába. Rámmosolygott, így nyalogatta a makkomat, és simogatta a golyóimat.
Kezdett remegni a testem, hevesen ziháltam, valósággal basztam az arcát, ő meg lelkesen szopott és simogatott. Rámarkoltam a fejére, annál fogva dugtam a száját egyre keményebben. Most már tényleg nagyon szenvedélyesen ziháltam, mert már nagyon közel jártam az orgazmushoz.
Katy megtartotta a fejét, és hagyta, hogy jó mélyen a szájába hatoljak. A nyögések helyett már egyenesen hörögtem, tövig löktem a farkam a szájába, és beleélveztem. Egymás után engedtem a szájába az adagokat, ő pedig egymás után nyelte le őket. Ezek szerint ez a lány szereti nyelni a spermát, nem úgy, mint a csajom, aki még csak a szájába sem engedte soha.
Megremegett a lábam, meg kellett támaszkodnom. Mosolyogva kézen fogtam Katyt, és felállítottam. Megfordítottam magam előtt, így a feneke az arcom elé került.
Felkaptam az Axe-ot, nyomtam egy kicsit a kezembe, lemostam vele a fenekét és a punciját. Finoman dolgoztam elöl-hátul. Egyik kezemmel benyúltam a puncijába, a másikkal a fenekét kényeztettem. Összeszorította a fenekét, és felnevetett:
- Ez csikiz!
- Tudom, de már nem sokáig...
Köröztem a lyuknál egy kicsit, párszor finoman meg is böktem. Mindig egy kicsit mélyebbre nyomultam, de a végén kihúztam az ujjam.
- Jól csinálod...
- Köszönöm! Öblítsd le magad, és folytathatjuk.
Katy így is tett, lemosta magáról a tusfürdőt, és felém fordította, széttárta a fenekét, hagyta, hogy betoljam neki az ujjamat. Félig be is csúszott, mire a lány megremegett.
A lány elengedte a fenekét, és a mellébe kapaszkodott, úgy élvezte, ahogy ujjazom a fenekét. Feltérdeltem, és nyalni kezdtem a fenekét, és lassan köröztem az ujjammal benne. Izmai kezdtek ellazulni.
Jól kiélveztem a helyzetet, alaposan ellazítottam a fenekét. Katy a zuhanyzó falának támaszkodott, úgy tolta felém magát.
Végül az egész ujjam becsúszott. Aprókat köröztem vele, a feneke ettől még jobban ellazult. Jó erősen nyalogattam a bejáratot az ujjam körül, amit ki-be mozgattam.
- Most már ujjazzál meg rendesen - parancsolta.
Nem szóltam egy szót sem, csak ujjaztam és nyaltam a seggét. Az izmai össze- és összeszorultak az ujjamon, még a nyelvemen is éreztem az összehúzódásokat. Szabad kezemmel rácsaptam a fenekére.
Majdnem teljesen kihúztam az ujjam a fenekéből, közben a középső ujjammal a punciajkai közé túrtam. Amikor mindkét ujjam megfelelő szögbe került, lassan mindkettőt benyomtam: egyiket a puncijába, másikat a fenekébe.
- Óóóóóóóóóóó... - nyögte önkéntelenül.
A vékony gáton át éreztem két ujjam mozgását. Folyamatosan nyaltam a fenekét, éreztem, hogy gyorsabban lüktet a vére. A lány megremegett, egyik kezével a punciajkaihoz nyúlt. Négy ujjával körözött a csiklóján, miközben én a punciját és a fenekét ujjaztam.
Jobban széttárta lábát, hogy jobban odaférjek közéjük. Keményen pumpáltam mindkét lyukát, a lány extázisban bámult a plafonra. Hosszú, nedves haja felém lógott, finoman belemarkoltam, mire ő ismét hosszan, mélyen felnyögött. Nyomta az arcomba a popsiját, én meg mohón nyaltam. Belemarkolt a fejembe, és a seggébe nyomta. Folyamatosan nyaltam és ujjaztam a punciját és a fenekét, amit teljesen az arcomra szorított. A hajamba kapaszkodott, úgy élvezte, hogy felnyársalom az ujjaimmal. Kezdett elélvezni.
Megpróbált hátranézni a válla fölött, de nem sikerült neki. Most már hangosan nyögdécselt, egészen rám támaszkodott. Egész teste kezdett remegni, annyira közel járt már az orgazmushoz.
Gondoltam, ideje valami mással próbálkozni, lássuk, hogyan fog reagálni. Kihúztam az ujjam a puncijából, ás anális bejáratához igazítottam, a másik mellé. Erre még mohóbban körözött a csiklóján, és amíg mindkét ujjam a fenekébe nem süllyedt, nem mozdította meg a csípőjét.
Lassú, kitartó mozdulattal toltam ujjaimat a fenekébe. Fél percig úgy tartottam, aztán már ő tolta rá magát egyre jobban, és mikor tövig értem, megremegett. Erre én a gyűrűs- és kisujjamat a puncijába toltam.
Ez már túl sok volt neki, ráereszkedett a kezemre, majdnem elveszítette az egyensúlyát. Olyan erősen kapaszkodott a hajamba, majdnem kihúzta. A másik kezével nagyon hevesen izgatta a csiklóját.
Újra és újra megremegett, jó hangosan nyögött minden kilégzésnél, és akkorát élvezett, hogy majdnem hátraesett. Fel is sikoltott, aztán rám rogyott. Lecsúszott rólam, közben én finoman kihúztam belőle az ujjaimat. Hátradőltem, felemeltem a testét, hagytam, hogy a zuhany vize felfrissítse az orgazmus után.
- Ez hihetetlenül jó volt! Neked is?
- Mondhatjuk...
Mindketten nevettünk.
- Menjünk ki! Az ujjaim már tiszta ráncosak! - kuncogott Katy. - Tudnék most aludni egy kicsit, úgy szexelsz, mint egy gép. Készen vagyok. Honnan van ennyi energiád?
- Ha szexről van szó, van elég energiám. Ha akarok, egész éjjel tudok kefélni.
- Hát mára végeztünk, pihennem kell. Kifárasztottad a számat, a puncimat és a seggemet is. Vár az ágy...

***

Összebújtunk és jól betakaróztunk az ágyban.
- Finom meleg vagy - mondta Katy. Aznap már nem is mondott mást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]