Meccs előtt

FIGYELEM! A történet fő fókusza nem csak az erotikán van. Sok benne az erotikus utalás, melyek között van hetero, leszbi, de akad gay is. Aki szaftosabb erotikus leírásokat keres, valószínűleg nem itt fogja megtalálni. (Bár ízlése válogatja.) Ha a fent említett kategóriákból téged bármelyik is taszít, valószínűleg minimum rossz szájízt fog hagyni benned a történet, de lehet, hogy egyenesen nem fog tetszeni. Ezt kéretik figyelembe venni.
Emellett megjegyezném, hogy jelen történet kilencvenkilenc százalékban belső monológra épül. Vagyis párbeszéd nincs benne. A közeljövőben tervezem egy olyan történet megírását ebbe a sorozatba, amiben viszont az utóbbié lesz a főszerep (remélem, sikerül is), ha neked nem történet egy történet párbeszéd nélkül, inkább várt ki azt! 

A sorozat minden részét igyekszem úgy megírni, hogy a lehető legkevesebb más történet előzetes ismeretét igényelje. Ennek a történetnek a megértéséhez és a kétségtelen erotikus töltetén túl bárminemű vonatkozásának az értékeléséhez nagyon fontos, hogy előbb elolvassátok a Felvilágosítás és az Edzésen című történeteimet.
Ha ezen már túl vagytok, akkor kellemes szórakozást kívánok.

***************************************************************************

Szetter idegesen dobolt bal lábával az öltöző kőpadlóján. Hullámos vörös haja úgy omlott alá lehajtott fejéről, akár a kutya ormótlan fülei, melyről a becenevét kapta. Rakoncátlan tincsei szinte teljes egészében lekorlátozták látómezejét. Nem mintha egyébként nem lebegett volna vörös felhő a szemei előtt. Csak ha már jó előre kontyba fogta volna lokniait, mint minden meccs előtt, hogy be tudja szuszakolni őket a rögbisisak alá, a karmazsinárnyalat pusztán a tudatában létezett volna, nem pedig fizikailag is a szemei előtt.

De mindez mit sem számított. Számára abban a pillanatban csak az idegesség létezett. Feszülten hallgatta, ahogy stoplis cipője veszett ritmusban dobol a kövezeten, miközben kívülről nézve nyugodtan pihenő jobb lába úgy megfeszült, hogy izmai már szinte sikoltottak a megerőltetéstől. Azt is el tudta volna már képzelni, hogy csak pattanásig feszült idegei játszanak vele, de tisztán érezte, hogy feszülő jobb lábában egy érben pontosan ugyanarra a ritmusra lüktet a vér, amit balja kopog a padlón.

Erőt vett magán és lassan, mélyen beszívta a levegőt, hogy aztán ugyanolyan lassan kifújja, közben nyugalmat erőltetve mindkét lábára. A dobolás megszűnt és feszülő izmai is elernyedtek. Most azonban a tudatát kellett megacéloznia, hogy ez így is maradjon.

Nem hiába, hajszolt időszak volt ez. A nehézségek pedig egyre csak gyűltek. Az ember azt hihette volna, hogy egy tinédzsernek ezekben az években csupa móka és kacagás az élete, ráadásul pedig még az iskolába is vidáman fütyörészve jár, hiszen a kétségtelen terheket ezerszeresen ellensúlyozzák az élvezetek. Különösen, ha az ember lánya olyan cipőben jár, mint amiben Szetter is. Az iskola egyik éltanulója, aki a kisujjából rázza ki zsinórban az ötösöket. A született tehetség, aki bármibe fog, igényeljen az tudást, kreativitást, kézügyességet, testi erőt, vagy akrobatikus készségeket, azt még a legmaximalistább tanárok is felállva megtapsolják. Az évfolyam büszkesége, a rögbicsapat sztárja.

Most is tisztán hallotta odakintről, ahogy a lelátókat megtöltő hazai közönség hangosan skandálja csapatuk tagjainak nevét. Az egyik leghosszabb strófában pedig egymással kelt birokra a „Kata-Kata, Kata-Kata”- és a „SzeTTer, SzeTTer”-ütem. Felváltva vált a csapat üdvöskéjének egyik, majd másik nevének ismételgetése hangosabbá. Az imádat tárgya azonban az öltöző mélyén ismét csak felsóhajtott és megcsóválta a fejét.

Talán a többieknek van igaza. Talán tényleg el kellene engednie magát és learatni a babérokat, fürdőzni a dicsfényben.

Ő azonban nem érezte magát erre képesnek. Túl nagy volt a tét. Sokan csak azt nézték, hogy görbüljön az a jegy és inkább alul is, ne csak fölül, ha pedig fölül nem is, csak odalenn, az már a non plusz ultra. Ők csak azt nézték, hogy kerüljön a labda a célvonal mögé. Hogy hogyan, az nem számít. Csak győzzön a csapat, nyomjanak le mindenkit és aztán kezdődhessen az éjszakába nyúló buli, ha pedig egy cseppnyi szerencse is adódik, még az orgia is. Kata azonban ezt másképp látta. Neki nem a jegy volt a lényeg. Nem az számított, hogy valami isteni szerencse folytán meglegyen az ötöse, hogy aztán boldogan cibálhasson valakit az ágyba (vagy ha nem bírják ki addig, akkor a mosdóba) megünnepelni. Neki önmagában az a szám az ellenőrzőjében semmit nem jelentett. Ő azt akarta, hogy ami eredményt lehet, azt elérjen. Ami tudást lehet, elsajátítsa, ami készséget lehet, a magáévá tegye. Az életre akart felkészülni, minél több útravalót magával vive az érettségi után, nem pedig csak pár görbülő számot egy díszesen bekötött papírfecnin.

Ami pedig a meccset illette, hajtotta a győzni akarás, persze. Az volt az alap, hogy így vagy úgy, de nyerjenek. Ez azonban önmagában még nem volt elég. Neki nem. Egy favágó meccsen, ahol a sárban tapicskolva kierőszakolnak valami minimális különbséget egy náluk nagyságrendekkel gyengébb csapat ellen, a bajnokságban hiába ért ugyanannyit, mintha mérföldekre verték volna őket, neki mégse volt ugyanaz. Nem csak győzelmet akart, de szép meccset is. Szépet, látványosat, kreatívat és minden értelemben jó meccset.

Azonban bármilyen irányba nézett, ezek voltak talán eddigi élete legnehezebb hetei. Közeledtek a fajsúlyosabb dolgozatok, amikről mindenki tudta, hogy alapos súllyal esnek a latba, amikor majd az évvégi jegyek megállapítására kerül a sor. Persze őt mindez most se igazán izgatta. Az egy pillanatig sem volt kérdés, hogy mindenből ötöst kap. Ez, bárminemű fikarcnyi önhittség nélkül is, neki se jutott egy pillanatra sem eszébe. De hogy a jegy mögötti valós eredménye milyen lesz… az már sokkal inkább nyugtalanította.

Különösen megvetette lábát gondolatai mélyén az aggodalom a felvilágosítás nagydolgozattal kapcsolatban. Maga se tudta miért, de mindenki kedvenc tantárgyából a számonkérés gondolatára kirázta a hideg.

Az osztálytársai persze mind nevetgélve néztek a megmérettetés elébe. „Csak szopni kell egy jót” – kommentálta nyeglén vállat vonva Jani, az osztály legfőbb laza mókamestere. Piszkálták is miatta, persze, a nagy szoknyapecért, hogy a változatos szorzójú tucat fút számláló háreme mellett vajon nem-e inkább a kolbászokra vágyik.

De Andi is csak csálé mosollyal nyilatkozott az egészről. Szetter csapattársa, elválaszthatatlan társa a pályán, mindenki Afroditéja, bár egy másik, párhuzamos osztályba járt, így eltérő hangulatú órákon is vett részt, mégis teljes megabiztossággal vágta rá: „Ugyan már, csajszi! A kisujjadból is kirázod… Vagy inkább máshonnan” – paskolta meg gyengéden vörös barátnője lába közét, még szélesebbre húzva a vigyorát.

Kata csak horkantott egyet a gondolatra és ismét megrázta a fejét. Elképzelhető, hogy nekik van igazuk. Lehet, hogy tényleg túlaggódja. De néminemű vizsgadrukk sosem árt. Emellett pedig még amúgy is van ideje gyakorolni a dolgozat előtt.

Hirtelen a szűnni nem akaró kántálásból, mintha csak az Univerzum üzenete lenne, tisztán kihallott egy hangot. A mély, vastag, de ugyanakkor valahogy mégis kissé bizonytalan hang töretlenül harsogta: - SzeTTer, SzeTTer, SzeTTer, SzeTTer! – majd minden átmenet nélkül váltott: - Kata-Kata, Kata-Kata!

A mennyekig éltetett szupersztár halványan elmosolyodott. Sejtette, hogy András, Afrodité öccse, holnapra meglehetősen be lesz rekedve, és nem lesz szüksége különböző, mondva csinált magyarázatokra, hogy miért fagy a torkára a szó, amikor Szetter megjelenik.

Talán tényleg megfogadhatná Andi javaslatát. Bár sose tudta eldönteni, hogy barátnője ilyen témákban mikor beszél komolyan és mikor tréfálkozik, mégis megfontolandó ötletnek tűnt, hogy megkérje a lelkes srácot, segítsen neki gyakorolni a felvilágosítás-számonkérésre. Mégiscsak más lenne a tizenhat éves sráccal és a csálé vigyorával félrevonulni egy szoba magányába, mint valamelyik osztálytársával együtt készülni. Maga se tudta miért, talán a titkon mégiscsak féltett renoméja miatt, de fesztelenebbül kísérletezett volna a fiatalabb fiúval, aki még csak a felsőbb évesek dicshimnuszaiból ismeri a felvilágosítás tantárgyát, mint egy avatottabb sorstárssal. Reprezentatívabb lenne a minta, vagy mi a fene…

Az egész kérdés azonban egy csapásra kiment a fejéből, amikor felpillantott a vele szemben, a szekrények között függő faliórára. Már csak tíz perc és muszáj lesz összekapnia magát, hogy időben pályára léphessen. Az akkor előtte álló feladat pedig semmivel nem tűnt számára egyszerűbbnek, mint mindenki „szexórájának” számonkérése. Sőt, ezt az akadályt abban a pillanatban még akár nehezebbnek is tűnhetett meghopikálni, mint bármely mást, tekintve, hogy már alaposan a felálló szőrű tarkójába lihegett és semmi idő se maradt már bármit is készülni rá.

A fülét most, a saját csapatának szurkolói kántálásán keresztül, megütötte az ellenfél nézőseregének üdvrivalgása is, amint a Madarász Fókákat éltetik.

A mai este ellenük pályára lépő tizenötös különítmény már a neve miatt is az általános viccelődés tárgya lett. Bár a szomszéd kertváros gimijének lány rögbicsapata az iskola névadójától kapta megnevezése első felét, a másodikat ennél szerencsétlenebbül nem is választhatták volna meg. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás. A bajnokságban szinte minden csapat otthonában kitaláltak valami becenevet a Fókáknak, ami nem növelte épp a sportbeli hírhettségüket. Szetteréknél éppen a Bögyös Macák megnevezés dívott. Persze, mint egyébként a legtöbb ilyen „gúnynév”, végeredményben ez is találó volt. Még akkor se válogathatott volna össze az ellenfél edzője nagyobb mellű, modellalkatúbb leányzókat, ha ez lett volna az első számú kritérium a csapat felvételijénél. Sokat viccelődtek azon Katáék iskolájának folyosóin, hogy a Fókák játékosai fényévekkel szemrevalóbb teremtések, mint a pompon-lányaik, akiknek pedig pont az lett volna az egyik első számú feladatuk, hogy csinosak legyenek és szépen mosolyogjanak.

De a Bögyös Macák mögött csak egy lepkeszellentésnyivel második helyre szoruló becenév se volt sokkal hízelgőbb, ha a pályán nyújtott teljesítmény a mérce. Szetter azonban még végig se gondolta a dolgot, máris meghallotta, ahogy az iménti üdvrivalgásra válaszul a hazai közönség pont ezt, a második számú gúnynevet kezdik harsogni:

- Combtárogatók, hujjujuj! Combtárogatók, hujjujuj!

Kata ismét nem tudott visszafojtani egy mosolyt. A Madarász Fókákról az hírlett, hogy minden egyes győzelmüket féktelen orgiával ünneplik meg, aminek a fő attrakciója, hogy a csapat tagjai a hazai tornaterem közepén letolják mezük nadrágrészét, hátukra fekszenek az előre gondosan kiterített polifoamokon, szétterpesztik lábaikat és várják a sorban állókat, akik egymás után közéjük térdelnek.

Arrafelé az a mondás járta, hogy a győztes puncik kinyalása szerencsét hoz.

Ezen persze Szetteréknél mindenki nyerítve nevetett és viccelődött, nem mintha náluk nem lettek volna hasonló hagyományok, aki azonban egy kicsit is elgondolkodott, meglátta mögötte az aggodalomra okot adó részleteket is.

Nevezetesen azt, hogy a Fókák szurkolói meglehetősen nagy rendszerességgel nyalhattak győztes puncit. A Bögyös Macákból ugyanis bármennyire is viccet űzött mindenki, a pályán távolról sem lehetett röhögcsélni rajtuk.

Kemény ellenfelek voltak, és bár a hazai közönségnek arra sem lehetett indoka, hogy az előrelátható vereség élét tompítsák a vidám viccelődéssel, nem lehetett készpénznek venni a hazai sikert.

A csapat vörös sztárjának fejében sebtében átfutottak a kötelező sportmatek számítások. Mindkét ma pályára lépő csapat előkelő helyen állt a bajnokságban. Ráadásul olyan helyzet állt elő, amiben a házigazdák sokat nyerhettek, de sokkal többet is veszíthettek, mint a vendégek. Ha most győznek, a szezon hátralevő meccseinek egyikén se kell majd különösebben megerőltetniük magukat, hogy végül a dobogón végezzenek. Ha pedig mindig hozzák majd a papírformát és egyszer-kétszer még szerencséjük is van, az első hely is lazán behúzható lehet. Jó eséllyel épp a Combtárogatókat megelőzve.

Ha azonban most kikapnak, a hátralevő meccseket nem csak szimplán meg kell nyerniük, de az ellenfeleik legalább felét a földbe is kell döngölniük, vagy pedig a Fókáknak kell ritka pocsék néhány versenynapot kifogniuk ahhoz, hogy Katáék harmadiknál jobb helyen végezzenek.

Vagyis nem babra ment a játék. Szetter pedig a biztos bronzéremnél kevesebbel nem elégedett volna meg ennyivel az évad vége előtt.

Lélegzett egy mélyet, teleszívta a tüdejét, majd igyekezett a levegővel együtt az aggodalmait is kifújni. Rácsapott a térdeire és miközben talpra állt, minden gondolatot kiűzött az elméjéből. Ő is némán kántálta a közönség rigmusait, akik most a csapatuk többi tagjának neveit vették sorra.

Semmi másra nem akart gondolni.

Gépies mozdulatokkal kontyba fogta a haját, még egyszer ellenőrzött minden apróságot a felszerelésén, majd a hóna alá csapta a sisakját és összeszorított ajkakkal, gépies léptekkel elindult a pályára vezető kijárat felé.

Hátra hagyta magába forduló zártságát és kitárult előtte a világ. Már nem csak hallotta, de látta is maga körül a készülődést. Bár a szurkolótáboruknak még mindig csak a hangja jutott el hozzá, élükön az őt éltető Andrással, csapattársai ott sürgölődtek körülötte.

Ahogy elhaladt a zuhanyzó mellett, bekukkantva láthatta a saját csapatuk szerencsehozó rituáléját is, amelyen meg a Combtárogatóknak lett volna indoka vidulni.

Anna, Szilvi, és egy harmadik társuk, akit a csapatban mindenki csak Dömpernek becézett lehengerlő játéka miatt, a zuhanyrózsákból aláhulló vízpermetben álltak, vállszélességben szétterpesztett lábakkal, előttük pedig egy-egy pompon-lányuk térdelt, nyelvükkel illetve a sztárok lába közét.

Kata nem hitt az ilyesmi szokásokban és babonákban. Messze el is kerülte őket. Ha a többieket azonban ez teszi boldoggá… Ő csak elmosolyodva megcsóválta a fejét és a kobakjába nyomta a sisakot, hogy magabiztos lendülettel kilépjen a pályát megvilágító reflektorok fényébe, amelyek kereszttüzében az ellenfél bögyösmacái már javában melegítettek.

Bármilyen nehéz meccsnek is néznek elébe, ő mindent megtesz a győzelemért, és győzni is fog.

Tekintetével megkereste a lelátón a magából kikelve szurkoló Andrást.

A meccs után majd ezzel a kérdéssel is foglalkozik majd.

***********************************************************

Ha tetszett, olvass még sportról szóló történetet a blogon itt!