Karácsonyi parti 5. rész

Előzmény: Karácsonyi parti 1. rész
Közvetlen előzmény: Karácsonyi parti 4. rész

Írta: tomlitilia
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. december 8.


**************************************************************

Olyan rossz lenne, ha beadná a derekát? – futott át Sandra fején. Persze, utána egy ideig eléggé furcsa érzése lenne az irodában, de hát Jane is ott parádézott előttük egy szál alsóneműben. Felróná neki bárki is, ha egy kicsit elszórakozna egy kollégájával? Talán nem azt javasolta Jane is, hogy Sandra viselkedjen egy kicsit nőként, inkább, mint kollégaként? Jelentsen ez akármit is!

Ahogy elsétált a többiek közeléből, úgy döntött, hogy a legjobb az lenne, ha egyenesen megkérdezné Jane-től. Persze furcsa lenne rákérdezni a főnökénél, hogy a céges szabályzat ellen való-e henteregni egy kollégával. Azonban úgy érezte, elég szoros kötelék alakult ki köztük Jane-nel aznap este. Az utolsó dolog pedig, amit Sandra akart, az valamiféle kimondatlan határ átlépése volt, csak mert rosszul értelmezte a jeleket. A szíve hevesen dobogott az izgatottság és az idegesség keverékeként, ahogy a konyha felé tartott.

De amikor belépett, a szíve majdnem meg is állt. Odabenn Jane épp a konyhaasztalra hajolt. Az egyik kezével egy lábost tartott a sütő felett, a másik karjával pedig Thomas nyakát ölelte át, magához vonva őt egy heves csókba. A férfi keze fel-alá siklott főnöke csupasz bőrén. A két alak szemmel láthatóan heves szenvedélyben forrt össze. Sandra lábai a földbe gyökereztek és úgy bámult, mint borjú az újkapura, veszettül próbálva feldolgozni a látottakat.

Amikor Jane kinyitotta a szemeit és rá nézett, úgy tűnt, észre sem veszi a frissen betoppant szőkeséget, csak tovább csókolózott Thomasszal. Aztán egyszercsak hátra húzódott és egy ujját a férfi szájára tette.

- Szólj a többieknek, hogy üljenek le a nappaliban! – rendelkezett. – Nem sokára megyek én is a tojáslikőrrel.

Thomas csak ekkor figyelt fel Sandra jelenlétére. Csálén rá mosolygott és felvonta a szemöldökét, amikor ellépett a nő mellett.

Bizonytalanul, hogy mit kellene tennie, Sandra épp azon volt, hogy megforduljon és kövesse a távozót, amikor Jane megállította.

- Hali, Sandra! Mit tehetek érted?

Hosszú időbe telt, amíg a fiatalabb nő fel tudta idézni, eredetileg miért is kereste fel Jane-t. Amit kérdezni akart, most már rendkívüli módon irrelevánsnak tűnt. Viszont vagy millió új kérdés kezdett alakot ölteni a fejében, amit azonban egyelőre nem tudott szavakba önteni. Mégis mit mondhatnál a főnöködnek, miután rajta kaptad, hogy egy alkalmazottjával enyeleg, miközben a férje a szomszéd helyiségben vár rá? Ami pedig még zavarba ejtőbb volt, az a természetesség volt, ahogy ez az egész hatott. Mintha Jane-nek minden joga meglett volna, hogy így viselkedjen.

- Igen, David tud róla – mondta Jane teljes lelki nyugalommal megválaszolva az egyik kérdést, ami kiformálódott Sandra fejében. Még csak fel sem nézett a készülő tojáslikőrről, ami a fazékban rotyogott.

- És nem bánja? – szaladt ki Sandra száján, de azonnal meg is bánta, elvégre nem az ő dolga volt ezzel foglalkozni és azért is, mert részben már tudta is a választ.

- Mit mondhatnél? Szerencsés nő vagyok. Mindketten kiadó szabadságot adunk egymásnak. De, hogy őszinte legyek, ő jobban látszik élvezni az én szabadságomat, mint a sajátját. Isten tudja, miért.

Jane szélesen elvigyorodott, ahogy Sandrára nézett. A szőkeség próbálta a másik nő arcán tartani a tekintetét, de az menthetetlenül a vele szemben álló melle felé vándorolt. A csókolózás egyértelmű hatást gyakorolt Jane-re. Mellbimbói felett diszkréten kidomborodott melltartója anyaga.

- Az igazat megvallva, tudom, miért – folytatta Jane. – Jó dolog is nézni, ahogy egy nő átadja magát az élvezeteknek. Te nem így gondolod?

- Ööö – válaszolta Sandra zavartan.

- Öntsünk tiszta vizet a pohárba! – változott hirtelen komollyá az idősebb nő hangja. – Egyértelmű, hogy egyfajta példaképként tekintesz rám. Akkor itt a tanácsom: Ne vedd annyira komolyan magad! Néhanapján engedj teret a szenvedélynek is! Bárki, aki elítél emiatt, nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele.

Sandra feje zsongott az egymásba gabalyodó érzelmeitől. Jane szavai azonban jelzőtűzként ragyogtak benne. Részben mert csodált főnökétől származtak, de azért is, mert valami mélyen benne rejlőhöz is kötődtek. Valamihez, ami kitörni szándékozott.

- Nos, mivel ez egy karácsonyi parti, itt az ideje, hogy felszolgáljuk a tojáslikőrt – mondta Jane, visszatérve könnyed ünnepi hangneméhez, miközben hat poharat helyezett egy tálcára és megtöltötte őket, belekeverve a főzetbe némi rumot is. Aztán odadobott Sandrának egy Mikulás-sapkát. – Szeretnél segíteni felszolgálni?

A szőke nő feltette a sapkát és a főnökére mosolygott.

- Nagyszerű – válaszolta az utóbbi. – Most már passzolunk is egymáshoz.

- Nos, nem teljesen – vágta rá Sandra és folytatta még mielőtt végig gondolhatta volna: - Nem kellene nekem is levennem a ruháimat?

Annyira gyorsan gördültek végig a szavak a nyelvén, hogy abban se volt biztos, tényleg kimondta-e őket. De Jane ravasz vigyora bizonyította, hogy a javaslat immáron ott lóg a levegőben. Talán még meggyőzhetné, hogy csak tréfa volt.

- Passzolhatnánk jobban is – mondta a fekete nő.

Ez igaz volt, és semmi sem tűnt helyesebbnek, mint követni a főnöke útmutatását. Ha Jane flangálhatott így körbe-körbe, Sandra miért ne tehetné meg? Az óvatosság hangjai még mindig ott sutyorogtak az agya hátsó szegletében, de a hangerő kezdett egyre lejjebb csökkenni. Miközben pedig habozott, az ujjai megelégelték a várakozást és mohón elkezdték kioldani blúza gombjait.

Jane átható tekintete bátorította őt, hogy folytassa. Sandra egy része azt kívánta, bárcsak a másik elfordulna, amíg ő vetkőzik. Egy másik, egyre erősebb része viszont imádta a rá összpontosuló figyelmet. Amikor az utolsó gomb is megadta magát, vett egy mély levegőt és lecsúsztatta a ruhadarabot a vállain.

Ujjai idegesen remegtek, ahogy letolta szoknyája zipzárját. A surrogás betöltötte az amúgy csendes konyhát. A szoknya szoros volt, így hát riszálnia kellett a fenekét és a csípőjét, hogy lejjebb tornássza. Amikor végül a textília a padlón landolt, kilépett belőle. Normális körülmények között gondosan összehajtogatta volna levetett ruháit, de most a sokkal gondtalanabb énje került előtérbe, úgyhogy csak ott hagyta a ruhadarabokat a padlón. Egy pillanatig csak állt ott, engedve, hogy Jane végig mérje őt.

- Gyönyörű – jegyezte meg a főnöke. – Jó, hogy te is vöröset viselsz. Most már tényleg tökéletesen passzolunk.

- Levegyem a zoknimat is?

- Ne! Azt tartsd fenn! Pont így vagy tökéletes.

Egymásra mosolyogtak, egy pillanatig kölcsönösen csodálva a másik testét. Sandra alig tudta elhinni, hogy ez az egész tényleg megtörténik.

- Azt hiszem, így se mutatok többet, mint azon az átkozott fotón – jelentette ki hangosan, önmagának is igazolva a történéseket.

Jane egy mindent tudó vigyorral reagált és átnyújtotta neki a tálcát.

- Gyere! Szolgáljuk fel az italt!

Sandra követte őt, kezében a tálcával. Azonban még mielőtt beléptek volna a szobába, Jane hátra fordult és odasuttogta neki: - Tudod, mit mondtam a szenvedélynek való teretengedésről. Azt hiszem, nekem most jött el az ideje. Csatlakozz, ha úgy gondolod!

- Oké! – válaszolta Sandra, nem tudván biztosan, jól értette-e, amit épp hallott, vagy csak nemtörődömmódon fogadta el Jane vezetését. Túlságosan el volt foglalva heves zihálásával ahhoz, hogy értelmezze a fekete nő szavait, miközben odasétált a kollégáihoz, csak a fehérneműjét viselve. Ez az egész tökéletesen szembement az elveivel. Gyakorlatilag felkérés volt, hogy szexuális céltáblaként kezeljék. Sztereotip nőként kolléga helyett. Azonban ismét felidézte, semmi olyat nem mutat most, amit ne láttak volna már úgyis a képen.

Magassarkúik kopogása magára vonta az épp üldögélő négy férfi figyelmét, akik feléjük fordulva figyelték, ahogy a két nő, semmi másban, csak rikító vörös alsóneműjükben és sapkájukban, belejt a helyiségbe. Jane kitárta a karjait, hogy prezentálja az izgató bemutatót.

- Tá-dá!

Jasmine Tookes alias Jane

Sandra érezte, hogy mellei ringanak minden egyes lépésnél, és nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy a férfiak a látványtól nem voltak másra képesek, csak tátott szájjal bámulni őket. Csak a magában ismételgetett mantrára koncentrált. „Már láttak így korábban. Már láttak így korábban. Már láttak így korábban.”

Azonban egy másik része furcsán természetesnek érezte a dolgot. Két szexi nő csak így kitárulkozik közönségük előtt. Ahogy a mantráját ismételgette magában, a gondolat, hogy a kollégái látták már így, egyre inkább lehangolóvá kezdett válni megnyugtató helyett.

Követve Jane-t megtorpant a négy férfi előtt. Meglepetésére a rá szegeződő figyelmet egyszerűen felvillanyozónak találta. Széles mosoly terült szét az arcán. Esetlen vigyort csalva elő a nyálcsorgató mamlaszokból.

- Úgy tűnik, akadt néhány csodálód, drága – suttogta Jane. – És szerintem tudom is, mit bámulnak egészen pontosan.

Sandra követte társnője pillantását a melleire. Minden erőfeszítés ellenére továbbra is volt különbség az öltözékük között. Jane melltartója kétségtelenül szexi volt. Mély kivágású, hogy fogadja a kíváncsi pillantásokat, a szatén anyag azonban teljesen eltakarta bimbóit. Sandra azonban csipke melltartót viselt, és ahogy lepillantott, látta, ahogy mereven ágaskodó bimbói részben láthatóvá válnak az áttetsző anyagon keresztül. Szája döbbent O-t formált, miközben ösztönösen felemelte tálcát markoló kezeit, hogy eltakarja magát.

- Semmi szükség a szégyenlősségre – mondta Jane és hátra nyúlt, hogy kikapcsolja a melltartóját.

Némely mértékben Sandrát meglepte a mozdulat. Ugyanakkor viszont számított is rá, tekintettel Jane instrukcióira, azonban még így se tudta elhinni, hogy egy nő Jane státuszában valami ilyesmit tegyen. Feltárja a melleit az alkalmazottai előtt… A fekete nő azonban, éhesen a figyelemre, egy gyors mozdulattal eldobta a ruhadarabot. Keblei lágyan ringtak a közönsége előtt. Szélesen elvigyorodott és csak állt ott, csípőre tett kézzel, ahogy mustrálta a férfiak mohó tekintetét.

Sandrát egyszerűen megbabonázták a főnöke telt, barna domborulatai, csúcsukon a sötét bimbókkal, amitől a szőkeségnek egyszerre csordult ki a nyála is és száradt ki a szája. Jane, mintha megérezte volna kimondatlan vágyát, felé fordult, hogy jobb belátást biztosítson neki. Agya hátuljában az az inger motoszkált, hogy gyorsan elforduljon és úgy tegyen, mintha észre sem venné az egészet. A tudatossága azonban hamar elröppent és csak Jane vigyora töltötte be a tudatát, amivel élvezte a rá szegeződő figyelmet. Ha pedig a főnöke arra vágyott, hogy megbámulják, Sandrát nem kellett noszogatni.

- Most pedig, ki kér egy kis tojáslikőrt? – pillantott körbe Jane.

Sandra lefagyva ácsorgott ott, a tálcát markolva. Jane a poharakért nyúlt, de aztán megállította magát.

- Ó! Most már nem passzolunk többé – vonta fel a szemöldökét. – Ez nem tűnik túl jó dolognak, nemde?

- Nem – hallotta Sandra a saját hangját.

Jane mögé lépett és Sandra felnyögött, ahogy érezte melltartója csatjának szétpattanását. Keblei súlyától a ruhadarab megindult lefelé. Jane azonban mohón segített rá, lassan eresztve le a pántokat a szőkeség vállain. Főnöke érzéki érintése libabőrössé tette Sandrát, amit csak még tovább fokozott a rá szegeződő négy szempár. Leengedte a tálcát, ahogy a melltartó lesiklott a karjain és tökéletes bepillantást engedett meztelen felsőtestére. Lepillantva csupasz valójukban látta előre meredő mellbimbóit.

Mind a négy férfi egy-egy karosszékben ült, Sandra és Jane pedig egyiküktől a másikukhoz lépett, hogy átadják a poharaikat. Az irodában Sandra sosem esett abba a hibába, hogy megvárakoztassa a kollégáit. Most azonban nem az irodában voltak. Itt más szabályok voltak érvényesek. A kollégái pedig csapnivaló munkát végeztek izgatottságuk elrejtésében, amit Sandra melleinek látványa csalt elő belőlük. Robajló vágy ébredt benne, hogy többet is kapjon, ne csak az éhes pillantásokat.

Folytatása következik!