Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XXIII. rész 1. fejezet
Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 24.
*********************************************************************
Vettem egy mély
levegőt és felsóhajtottamm, amikor Lindsay végigsimított az oldalamon, majd
alaposan megmarkolta ágaskodó farkamat a nadrágomon keresztül. Egy pillanattal
később ugyanazt a kezét az arcához simította, kinyitotta a száját és
mutatóujjával bele bökött. Egyértelmű volt, hogy ez a kis angyalka nagyon
vágyik rá, hogy leszophasson.
- Levehetem
először a ruháimat?
- Persze –
válaszoltam habozás nélkül.
Lindsay ismét
elmosolyodott és áthúzta a fején a topját. Aztán féltérdre ereszkedett és
kioldotta bakancsát, hogy gyorsan meg is szabaduljon tőle. Én csak álltam ott
és csodáltam a helyzetet, miközben a leányzó letolta farmersortját és kilépett
belőle. Ez után következett bugyija, amit a melltartója követett. Hirtelen már
csupán egy pár szürke zokni választotta el attól, hogy teljesen meztelen
legyen. Azonban nem úgy tűnt, mintha fontolgatná, hogy azt is levegye.
- Ó, egek! –
nyögtem fel, ahogy tetőtől talpig végig mértem érzéki alakját. Lindsay annyira
hihetetlenül gyönyörű volt! Ő volt az élő bizonyíték arra, hogy a tinédzser
lányok elképesztően gyorsan fel tudnak nőni. Könnyedén magam elé tudtam
képzelni őt, ahogy alig pár évvel ezelőtt még két oldalt copfba fogott hajjal
szendén mosolyog a világra. Mostanra viszont már apuci pici lánya tizennyolc
éves fiatal nő lett, készen arra, hogy izgató ajkait egy dagadó farok köré fonja.
Miután a
térdeire rogyott, kinyújtotta kezeit és megragadta a nadrágom peremét.
Kibontotta az övemet, majd kigombolta a sortomat és lehúzta azt. Álmodozó
kifejezés uralkodott el az arcán, ahogy kihorgászta farkamat gatyámból. Ismét
felnyögtem, ahogy immáron meztelen bőrömön éreztem meg ujjait.
Mindkét kezemet
a székre tettem magam mögött és neki dőltem, hagyva, hogy Lindsay pumpálni
kezdje szerszámomat. Még mindig beszélnem kellett vele Amy-ről és arról az
irányról, amerre a kapcsolatuk haladt. Bármennyire hihetetlen, még mindig ez
járt a fejemben.
- Rengeteg időt
töltesz mostanában Amy-vel. Van bármi is ezen a téren, amit szeretnél
megbeszélni?
- Mire
gondolsz? – kérdezte Lindsay, kinyújtva nyelvét, megnyalintva makkomat.
- Megértem,
hogy nektek kettőtöknek nem kevés feledhetetlen és izgalmas élményben volt
részetek együtt – nyögtem. Éreztem, hogy vékony jégen járok. Nem akartam
túlságosan is atyáskodónak tűnni és feldühíteni Lindsay-t. – Úgy tudom, elég
sok extrém dolgot csináltatok az ágyban. Tudsz erről valamit mesélni? Vagy
akarsz?
- Mire vagy
kíváncsi?
- Élvezed?
Lindsay
elmosolyodott és pár pillanatra a szájába vette szerszámomat, mielőtt válaszolt
volna.
- Igen.
Kifejezetten imádom. Bár Amy nem beszélt velem a születésnapi partija óta.
Dühös rám, amiért eljöttem. Én is dühös voltam, tudod, hogy a többiek viccet
csináltak belőlem – vette ismét szájába erekciómat és pár pillanatig hevesen
szopta. – Ezért mentem el – húzódott hátra, átadva a terepet a kezének
dorongomon. – Amy-nek nem kellett volna ilyen gonosznak lennie és kifiguráznia.
Ez nem volt kedves.
- Amy rám is
meglehetősen mérges.
- Amy
mindenkire mérges a szigeten, Camille-t leszámítva – jegyezte meg Lindsay. – De
majd túlteszi magát rajta. Már csak három hetünk van itt. Semmi okunk rá, hogy
haragban töltsük el ezt az időt.
Lehunytam a
szemem és felsóhajtottam az élvezettől. Amikor Lindsay épp nem beszélt, akkor a
farkamat kényeztette mennyei ajkaival. Nehéz volt lépést tartani a
beszélgetéssel, de én akkor sem akartam elveszíteni az irányítást.
- Szóval nem
voltál Amy-vel a parti estéje óta.
- A-a – rázta
meg a fejét.
- Akkor hogy
foglaltad le magad azóta?
Válasz helyett
ismét szájába vette farkamat és szopni kezdte.
- Tényleg
élvezted, amit Amy csinált…
- Inkább
hagyjuk a beszélgetést! – vágott közbe Lindsay. – Nem akarok beszélgetni. Én
csak szopni akarok.
- Nekem még
valami annál is jobb ötletem van – válaszoltam.
Lindsay kérdőn
felnézett rám. Megmarkoltam farkamat és csinos arcához dörgöltem makkomat.
Nagyon szívesen rá ürítettem volna nedveimet, de tudtam, hogy arra máshol lesz
szükség.
Lassan ismét
ajkai közé hatoltam, immáron saját szándékomból. Két kézzel tartottam a helyén
a fejét, ahogy lassan keféltem a száját. Belemarkoltam a hajába és nem tartott
sokáig, míg végül teljesen eldurrantam. Hangosan felnyögtem a gyönyörtől és
belebámultam Lindsay szenvedélytől égő szemeibe.
Kihúztam még
mindig nedveimtől csöpögő farkamat a szájából, ő pedig tisztára nyalta, közben
egy pillanatra sem szakítva el tekintetét enyémtől.
Amikor végzett,
tettem egy lépést hátra és ismét felsóhajtottam.
- Hihetetlen…
- Imádtam –
vigyorgott Lindsay az ajkait nyalogatva. – Lenyeltem minden egyes cseppet. Ez
volt nekem az első.
- Az első a
sokból – lihegtem. Aztán előre hajoltam és felsegítettem őt. – Menjünk a szobámba,
kedvesem! Sokkal jobb helyek is vannak erre a konyhapadlónál. Te nem így
gondolod?
Lindsay felállt
és két kezével megdörzsölte térdeit, amik már pirosak voltak a rájuk nehezedő
testsúlyától.
- A linóleum
kinyírja a térdeimet – jegyezte meg, majd a ruhái után nyúlt. Én viszont
megállítottam.
- Nem lesz
rájuk szükséged.
- De nem akarom
őket itt hagyni a konyhában – közölte.
- Nem lesz
rájuk szükséged – ismételtem határozottan. Lindsay habozott egy pillanatig. Rám
bámult, de aztán beleegyezően bólintott. Nyeregben érezve magam, a hálószobám
felé intettem. – Induljunk, ifjú hölgy!
Ismét rám
nézett, majd elindult. Én felrángattam a saját sortomat és követtem őt, hogy
aztán beelőzzem és bevezessem a lakrészbe, amin immáron Kristannával
osztoztunk. Tekintetemmel közben végig testét simogattam. Számtalan dolog
keringett már a fejemben ezzel a testtel kapcsolatban…
Amikor végre a
hosszú út végére értünk a konyhától a szobámig, Lindsay felé fordult, én pedig
immáron teljes valójában megcsodálhattam őt. Sziporkázó szépség volt, kétség
sem férhet hozzá. Ami viszont a legjobban izgatott, azok kerekded mellei és a
combjai között göndörödő pihés szőr volt. Azonban valami olyasmit forgattam a
fejemben, ami talán még tovább is növelheti az élvezeteket.
- Lindsay,
kedvesem… kérdezhetek tőled valamit?
Gara Arias alias Lindsay |
- Persze –
válaszolta. – Csak nyugodtan.
Óvatosan rá
mosolyogtam.
- Van valamit,
amit mindig is szerettem volna kipróbálni egy nővel… de sose volt még rá
lehetőségem. De semmi gond, ha nemet mondasz rá. Én azt is tökéletesen megértem.
- Mi lenne az?
– vonta fel a szemöldökét, azonban reakciójából sokkal inkább érdeklődés
csengett, mint bármi más.
Most már
bátrabban mosolyogtam rá és elővettem egy tubus borotválkozó krémet a közeli
szekrényemből. Amikor a fiatal szépség megsejtette, mire gondolok, szemei
meglepetten elkerekedtek.
- Te… te meg…
meg akarsz borotválni engem?
Könnyedén
megvontam a vállamat.
- Igen. Miért
is ne? Persze csak ha nincs ellenvetésed. Tényleg semmi gond, ha nem szeretnéd.
Lindsay egy
pillanatig hallgatott, szemmel láthatóan elveszve a gondolataiban. Látszott,
hogy a hallottakat fontolgatja. Én csak álltam ott, egyik kezemben a krémmel, a
másikban pedig egy borotvával, várva a válaszára.
Végül Lindsay
felnézett rám és a combjai közé nyúlt, végig futtatva tenyerét szőrzetén.
- Sosem
gondoltam rá, hogy leborotváljam. Ez… még csak… át se futott az agyamon.
- Tényleg semmi
gond, kedvesem – válaszoltam, miközben ő tovább simogatta magát. – Tökéletesen
megértem.
- Nem. Nem
erről van szó – rázta a fejét. – Benne vagyok. Akarom – húzta ki magát. –
Szeretném, ha megcsinálnád.
- Biztos vagy
benne?
- Igen – vágta
rá. – Amennyire csak lehetek. Ha ez téged boldoggá tesz… én örömest megteszem.
Annyi mindent tettél értem és a családomért, Jeremy! Ez a legkevesebb.
Némán bólintottam
válaszképp.
- Tökéletes.
Akkor feküdj le az ágyra… és tárd szét a lábaidat!
Farkam újult
lendülettel kezdett lüktetni, ahogy Lindsay fölé másztam, kezemben szorongatva
a krémet és a borotvát. Letérdeltem széttárt combjai közé és megcsodáltam
mennyei ágyékát. Részben eltakarta pihés szőke szőre, de már nem sokáig.
Egy kevés
krémet nyomtam az ujjaimra és combjai közé nyúltam. Lindsay teste megborzongott
az elégedettség és az izgatottság érzésétől. Elterült az ágyon, közben
felemelte a fejét és rám nézett. Hamarosan tekintete a borotvára szegeződött,
amit a jobbomban tartottam.
- Biztos vagy
benne, hogy akarod? – kérdeztem meg ismét. Teljes mértékben biztos voltam
benne, hogy beleegyezik.
- Igen –
válaszolta. – Csak egy kicsit ideges vagyok… ennyi az egész. Tudod, az a nagy
borotva meg minden…
- Á, ne aggódj!
– legyintettem. – Nagyon óvatos leszek. Csak lazíts, kedvesem! Csak lazíts…!
Még némi krémet
nyomtam a bal kezemre és bekentem vele Lindsay ágyékát és belső combjait.
Hamarosan úgy nézett már ki, mint egy krémes fagylaltkehely. Semmi más nem
hiányzott, csak egy cseresznye a tetejéről. Az ő legcsodásabb gyümölcse azonban
már úgyis az enyém volt…
- Ó, egek! –
sóhajtott a tinédzser lány, ahogy jobb combja belsejéhez nyomtam a borotvát és
lassan mozgatni kezdtem. Teste megfeszült, ahogy pihéi kb. felét eltávolítottam
pár rövid, gyors húzással. Egy pillanatra visszahúztam a borotvát és megráztam,
eltűntetve róla a krémet.
- Látod? –
csókoltam meg térdét. – Nem is fájt… nemde? Csak egy picit várj még, és kész is
leszek.
Most a másik
oldalról indultam el a borotvával. Gyengéden és rendkívül óvatosan lemetszettem
a göndör kis szőrpihéket, miközben Lindsay tovább kapkodta a levegőt. Azt
hiszem, felizgatta, amit csinálok.
Ismég
visszahúztam a borotvát és megráztam. Már csak pár apró simítás volt hátra,
eltávolítandó egy-egy hátrahagyott szőrszálat. A következő pillanatban pedig
Lindsay ágyéka már teljesen csupasz is volt. Akárcsak a babapopsi.
- Ó, egek! –
nyögött fel ismét, combjai közé nyúlva és végig simítva saját bőrén. – Kész is
van.
- Maradj még,
kedvesem! – álltam talpra. Kisiettem a mosdóba és hoztam egy törölközőt, hogy
visszatérve a combjai közé nyomjam. Eltakarítottam a borotvakrém maradékát és
ismét feltártam gyönyörű ágyékát. Végre megszabadulva a szőr rabságából, most
teljes fényében csillogott a napfényben.
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése