M New Yorkban 1. rész - Kellemes fogadtatás

Új város, új élet, de az élvezetek a régiek.

A sorozatban eddig megjelent:

Váratlan látogató

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon
M Santorinin 3. rész - Party night

M Santorinin 4. rész - Nyáreste
M Santorinin 5. rész - Párocska
M Santorinin 6. rész - Búcsú

*****************************************************************

Ahogy beléptem az ajtón, azonnal megcsapta orromat az edzőtermek jellegzetes aromája. Bár a levegőben ott lebegett a gondosan, mindenfelé szétkent tisztítószerek illata is, esélytelen volt, hogy elnyomja a izzadtság és a kemény fizikai munkában megerőltetett testek szagát. És ez így is van rendjén. Mert ha egy edzőtermet legalább a minimális lehetőségig kihasználnak, ez a jellegzetes illat úgy beivódik a falakba, hogy onnan nincs olyan súrolószer, ami kihozná. Akárcsak az istállók szaga, melyet a nem kellő alapossággal átalakított helyiségből még évtizedek múltán is előhozhatnak a körülmények.

Nem a legkellemesebb illat, azt meg kell vallani, nekem mégis mosolyt csalt az arcomra. Valahogy az a furcsa érzés fogott el, mintha haza tértem volna. Bár, igaz, ami igaz, egy ideig biztosan ez lesz az otthonom. Arcomon pedig még szélesebb lett a mosoly, ahogy belegondoltam.

Bár Santorini lüktető élete után nem épp a legjobb választás a nyugalomra egy forgalmas edzőterem a világ egyik legnagyobb városának kellős közepén. Azonban kétségtelenül voltak különbségek. A görög szigeteken nincs záróra. Ha besötétedik, vagy más okból nem lehet lemenni a strandra, ha épp nincs nyitva egy szórakozóhely sem, bármennyire elképzelhetetlen is egy ilyen felállás, a szállodában, a medence mellett is lehet bulizni. Ezt pedig meg is teszik a turisták. Ha pedig kellőképpen lestrapálódtak, van utánpótlás. Érkezik a következő turnus.

New York más. Bár ez a metropolis a Nagy Alma, a város, amely sohasem alszik és mindig tele van élettel és nyüzsgéssel, a mindennapok azért mégis másról szólnak. Itt meg van az ideje a pörgésnek és meg van az ideje a munkának meg a szórakozásnak is. Bár a nyugalomnak épp nincs, de ha valaki éppenséggel egy edzőtermet üzemeltet, mindig megtalálhatja a napnak azt a szakát, amikor nyugodt szívvel lehúzhatja a rolót és elvonulhat lógatni kicsit a lábát.

Én pedig pontosan erre vágytam. A bőröndömben ott lapult a laptopom, melynek memóriája már tűkön ülve várta, hogy megtelhessen történetekkel. Az agyam azonban nem igazán akarta szállítani őket. Pontosabban az agyam még csak-csak, az üzenet viszont ritkán ment át a billentyűzetet csapkodni hivatott ujjaimba, mert azoknak többnyire épp máshol akadt dolga. Nem egyszer épp olyan meleg, nedves és lüktető üregekben, ahonnan még az írás kedvéért sem húztam volna ki.

Szám fülig szaladt a gondolatra. Erre pedig, reményeim szerint, itt is lesz lehetőségem. Ha csak nem egy nyanyatelepet fogtam ki, ahova szigorúan csak nyolcvan felettiek vonszolják le néha a virgácsaikat, amikor épp van forgalom, bőven lesz hova dugdosni az ujjam. Amikor meg épp nincs, akkor még bőven el lehet vonulni írni.

Nem is értettem, hogy valaki, aki ilyen helyen dolgozik, miért akarja annyi időre hátra hagyni, amire már érdemes maga helyett ideiglenesen alkalmazni valakit. Egy kis nyaralás persze mindenkinek kijár, igaz, a mostani őszi hónapokban ez már kicsit idejét múlt tevékenység lenne. Az izzadt testeknek tapadó feszes ruhák látványát pedig nem tudok elképzelni élő embert, aki megunná. Már persze ha a ruha alatti testek is feszesek és nem például a kortól löttyedtek, de akkora pechem csak nem lehet.

Úgy döntöttem, nem is kérdezek utána. Ha a kedves tulaj úgy döntött, határozatlan időre máshova távozna, tegyen úgy. Én még véletlenül se akarom rávenni a maradásra. Bár az is lehet, egy meleg férfiról van szó egy többségében nők által igénybe vett konditeremben, és már inkább vágyna néhány kolbászra a sok kagyló helyett. Vagy egy izomagyú bodybuilder, aki valami körútra indul. Ha ilyen lenne a leányzó fekvése, én teljes szívemből támogatnám. Maradjon is minél tovább. Én meg szívesen ráfekszem addig arra a leányzóra.

Erre viszont nem kell már sokáig várnom, hogy kiderüljön. Mármint hogy az ismeretlen helyre távozó tulajuraság, akit távollétében helyettesítenem kell, zacsivadásznak vagy épp izomagynak, esetleg valami másnak találtatik lenni. A többi meg az ő dolga. Úgy beszéltük meg e-mailben, hogy ebben az időpontban találkozunk a helyszínen. Ilyenkor még nyitva tart, bár a terem általában kong az ürességtől. Részben bántam is ezt a megoldást, hiszen így a felhozatalt nincs lehetőségem végigmustrálni. De annyi baj legyen!

Letettem lábaim mellé a bőröndjeimet és megigazítottam vállamon a táskát, amiben a legszükségesebb holmijaimat hordtam. Aztán gondosan helyre raktam frissen vágott és felzselézett hajam minden elszabadult tincsét és végigmértem magam az egyik tükörben.

Tökéletes. Santorinin minden igyekezetem ellenére sikerült teljesen elengednem magam. Mostanra viszont, a hajam ismét a szokásos rövid frizurában ékeskedett, bő nadrágomban, sportcipőmben és rövidujjú pólómban pedig épp olyan összképet nyújtottam, amilyet szerettem volna.

Reszkessetek, New York-i csajok, itt jön M!

- Good evening! - rántott ki önelégült önméregetésemből egy speciális, New York-i kiejtéssel felcsendülő hang. - Jó estét! Elnézést, nem számítottunk már vendégekre. Lassan zárunk.

A beszélő irányába fordultam és egy pillanatra még a szavam is elakadt. Arra számítottam, majd egy bő két méter magas, ruhafogas vállú, kétajtós ruhásszekrény hátú, kopaszra borotvált, agyongyúrt benga állat fogad, aki minden lehetőséget megragad, hogy a kilós kenyér méretű karizmaival és a sakktáblának is beillően kockás hasával kérkedjen. Ennél nagyobb már nem is lehetett volna a kontraszt. Felém közeledő fogadóbizottságom ugyanis nem lehetett sokkal magasabb százhatvan centinél és, bár egy edzőterem üzemeltetőjéhez méltóan jól karbantartott alakot tudhatott magáénak, egy bodybuildertől messzebb állt, mint én attól, hogy Santorinin megalkossam az életművem. Atlétája alól kilógó karjain épp ízléses mértékben dagadtak az izmok, szűk farmere pedig alig takart el valamit formás lábaiból. Ehhez pedig, ráadásképp, helyes kerek arc, váll alattig érő vörösesbarna haj, szikrázó kék szemek társultak, felsője pedig azt is látni engedte, hogy a sok izomtömeg-növelés általános hátulütőjétől, a lecsökkent méretű mellektől sem szenved.

- Üdvözletem a szép hölgynek! - vigyorodtam el végül. A szavak szinte maguktól szaladtak ki a számon. Aztán, amikor rájöttem, hogy viselkedésem a korrektségre és a zaklatás minimális jeleinek is elkerülésére igencsak érzékeny amerikaiak szemében legalábbis visszatetsző lehet, gyorsan folytattam is: - Szívesen igénybe venném a hely nyújtotta szolgáltatásokat is, de most nem azért jöttem. Találkozóm lenne a tulajjal. Én helyettesítem, amíg távol van.

- Á! Szóval te lennél a helyettes... ha megengeded, hogy tegezzelek - mosolygott fogadóm. - Örülök, hogy megismerhetlek. Nina vagyok - nyújtotta felém a kezét.

A váratlan fordulattól hajtva ismét végigmértem beszélgető partneremet. Őszintén, mindenre számítottam, csak erre nem. Nem mintha lehetetlen lenne, hogy egy nő üzemeltessen egy edzőtermet, de mégis... Mindenesetre üdítő látvány volt egy ilyen csinos teremtés szolgálatára állni. Ha ezt tudom, önként és dalolva megfordulnék ezen a helyen, akár naponta is, annak ellenére, hogy nem vagyok épp egy konditerembe járó típus. Persze csak akkor, ha megismerkedésünknek nem az lenne a legelemibb alapvetése, hogy pont hogy ő nem lesz itt, hanem én helyette.

Alig láthatóan megráztam a fejem, igyekezve a lehető legrövidebbre szabni már így is kínosan hosszúra nyúlt bámészkodásomat, majd egy mosoly kíséretében megfogtam a felém nyújtott jobbot.

- M. Szólíts nyugodtan M-nek! - villantottam rá a legcsábosabb mosolyomat. A következő pillanatban viszont megrándultak vonásaim, ahogy megéreztem szorítását.

- Mi az? Talán azt hitted, egy nőnek nem lehet erős kézfogása? - kacagott.

- Dehogy. Csak meglepett - szabadkoztam, ő viszont továbbra is csak nevetett. Nocsak! Még a végén sikerül zavarba hoznia. Pedig ez nem túl sűrűn sikerül bárkinek is.

- Akkor, ha már így összeismerkedtünk, gyere, körbe vezetlek! - intett Nina, majd visszafelé indult oda, ahonnan előzőleg előtűnt, szándékolatlanul is meglepve engem.

Igyekeztem kirázni a fejemből a mélázó gondolatokat, közben azonban tekintetem ismét megakadt az előttem haladó lányon. Hátulról sem nyújtott semmivel rosszabb látványt, mint előről. Sőt. Vállára omló tincsei alatt a szűk atléta takarásában kirajzolódtak lágy ívű lapockái, és most azt is megcsodálhattam, érzékien izmos lábai feljebb ráadásként még kellemesen gömbölyű fenékben is folytatódtak.

- Hé, álmodozó! - nevetett fel Nina a válla felett hátra pillantva. - Talán arra vársz, hogy a csomagjaidat is én hozzam?

- Nem, dehogy - ráztam meg ismét a fejem és felkaptam a bőröndjeimet, hogy utána siessek.

- Ha már a csomagoknál tartunk, azokat itt hagyhatod lenn az irodában - nyitott ki egy ajtót, ami mögött egy hangulatos, ám kicsit szűk helyiség tárult fel egy asztallal, székkel és néhány szekrénnyel. - Majd lesz lehetőséged bőven felcipeli őket. Már ha épp nem veszel el megint valamiben - kacsintott rám csillogó szemeivel, én pedig úgy éreztem, ismét mindjárt elpirulok. Már másodszor tíz perc alatt. Pedig máskor még az elsőt is nehéz elérni. Nem vagyok az a pironkodós fajta. Ebben a lányban viszont volt valami, ami egyből elcsavarta a fejem.

- A lakrész az emeleten van - intett egy diszkréten a sarokban megbúvó ajtó felé, mely mögött rövid, körbe forduló lépcső vezetett felfelé.

- Szolgálati lakás, mi?

- Valami olyasmi - vont vállat. - Kényelmesebb, mintha minden nap több utcányival arrébbról, esetleg a város másik végéből kellene ide járnod.

- Az már szent igaz - villantottam rá ismét egy csábos mosolyt, Nina viszont csak egy visszafogott pillantással reagált, mielőtt felvezetett volna az emeletre.

A lakás egy otthoni tetőtéri garzon hangulatával nyújtózott végig az épület teljes hosszában. Az egyik sarokban kis amerikai konyha, hátul eldugva a fürdő, egyébként nagy, egybefüggő, egymástól alig elhatárolt terek, első ránézésre esetlegesen szétdobált bútorokkal. Az egész azonban mégis sugárzott valamiféle ésszerűséget a káoszban.

Azonnal megtetszett. Végre egy olyan lakás, ami már önmagában is illett a trehány életvitelemhez. Bár nem biztos, hogy épp neki kellett volna hozzám alkalmazkodnia.

Ami viszont az egészben a legjobban megragadta a figyelmemet, az a rögtön az ajtóval szemben elhelyezkedő ágy volt. A méretes bútordarabon akár három ember is elfért volna. Még ha mind az én méreteimmel rendelkeznek is. Nina és mérettársai talán még négyen is. Alig mondta ki, "Érezd magad otthon", én máris ledobtam az ajtó mellé a táskámat és rávetettem magam a frissen mosott lepedőre.

- Látom, rögtön megtaláltad a lakás legkényelmesebb pontját - nevetett Nina.

- Úgy gondolod? - tornáztam magam a hátamra, keresztbe tettem lábaimat, majd kezeimet a fejem alá téve féloldalasan rá mosolyogtam, ahogy odalépett az ágy széléhez és karba tett kézzel csóválta a fejét. - Kényelmes is itt. Nem akarod kipróbálni? - Azzal, még mielőtt reagálhatott volna, megragadtam a karját és berántottam magam mellé.

Harsányan nevetve hemperegtünk egy pillanatig, mielőtt mindketten a hátunkon kötöttünk ki egymás mellett, ő pedig lágyan a vállamba bokszolt.

- Kedves hölgyem! Csak nem el akar csábítani?

- Még az is lehet - somolyogtam.

- Ahhoz korábban kell felkelned - bokszolt ismét a vállamba.

- Mert? Esetleg rejtőzik valahol egy Mr. Nina? Tartanom kell tőle, hogy a következő pillanatban betoppan egy kedves vendég és visszaköveteli a barátnőjét?

- Még csak az hiányozna - kacagott fel harsányan. - Elég, ha csak egy pillantást vetsz a környék hímnemű egyedeire és meg fogod érteni.

- Well - igyekeztem utánozni sajátos kiejtését, ismét nevetést csalva elő belőle. - Akkor a környék szoknyái nincsenek biztonságban, ha esetleg bemerészkednének ide?

- Hát, ha történetesen szoknyában merészkednek be, akkor biztosan nem. De akkor már azelőtt se, hogy nekem esélyem lenne oda érni.

- Hmmm. Pedig ezekkel a lábakkal az nem lehet nagy feladat - simítottam végig felém eső feszes combján.

- Ejnye, kedves hölgyem! - csapott rá gyengéden a kezemre. - Hol marad a jó modor?

- Ó! Ezer bocsánat - játszottam a szégyenkezőt. - Megengedi a drága hölgy, hogy kezemmel nemes combját illessem?

- És ha nem? - vigyorgott rám kacéran.

- Nos, akkor találunk más megoldást - vontam vállat lustán, épp csak egy pillanattal az előtt, hogy elrugaszkodtam volna az ágyról, hogy rávessem magam.

- Hé, hé, hé! - kacagott. - Egy hölgy nem így viselkedik.

- Még szerencse, hogy én nem vagyok hölgy - vigyorogtam rá.

Tekintetünk egy pillanat alatt összeakadt. Mintha csak a mágnes kék vége megtalálta volna a piros helyett a barna végét, és olyan elementáris erővel tapadt hozzá, hogy ember legyen a talpán, aki szétválasztja őket. Már az is kész csoda volt, hogy a köztük lévő távolság megmaradt. A következő pillanatban viszont az azt fenntartó erő is összeomlott és ajkaink elképesztő sebességgel tapadtak egymáshoz.

Lágyan beletúrtam ujjaimmal hajába, miközben mohón birtokba vettem puha ajkait. Azonban ő sem henyélt. Apró keze lapockáimba markolt, miközben úgy csókolt, akár egy vadmacska.

- Talán szerencse is, hogy a pipikre előbb lecsapnak - suttogtam a szájába. - Így ez a kis vadóc megmarad nekem.

- Hohó! - kacagott fel. - Biztos vagyok benne, hogy az első munkanap után már nem is fogsz emlékezni rám és még nálam is gyorsabban sprinteled le a szoknyára lesőket.

- Mmm. El tudnám ezt felejteni? - markoltam meg gyengéden fenekét.

- Rossz vagy - legyintett gyengéden arcon, de még mielőtt reagálhattam volna, megragadta tarkóm, magához húzott és ismét szenvedélyesen megcsókolt.

- Rossz bizony - válaszoltam, amikor ismét levegőhöz jutottam. - De ha nincs szoknya, én akkor is megnézném, mi rejtőzik odalent - gomboltam ki farmerját és egy sebes mozdulattal betoltam kezem a bugyijába.

Szemei elkerekedtek, ahogy ujjaim rásimultak forró ágyékára. Szája azonban pillanatokon belül ismét mosolyra húzódott, majd újból rátapadt ajkaimra, miközben altestét kezemhez lökte.

- Na ez a beszéd - suttogtam szájába, amire ő csak halk nyögésekkel felelt, miközben szeméremajkai közé simítottam. - Rossz hírem van a kedves hölgynek. Most már, hogy tudom, mi rejtőzik odalent, meg is akarom kóstolni.

Meg se vártam a reakcióját, gyorsan letoltam nadrágját bugyijával együtt, hogy azonnal combjai között teremjek és nyelvemet csúsztassam ujjam helyére.

Nina hangosan felnyögött és vékony ujjai most a hajamba túrtak bele, ahogy én elmerültem barlangjában. Ágyéka lüktetett és lassan növekvő hozamú patakként ontotta számba a nedveit. Ha pedig nagyobb intenzitásra vártam, elég volt csak odafent megérintenem pöckét, ő pedig egy hangos nyögés kíséretében máris produkálta az elvártakat.

- Mmm! Ha minden amerikai kagyló ilyen finom, jól fogom itt érezni magam - mosolyogtam fel rá. Ő viszont a zihálástól már szóhoz sem jutott. Én persze nem is vártam reakcióra. Elég volt élvezetteli zihálása. Én pedig nyugtáztam munkám gyümölcsét és ismét combjai közé fúrtam az arcom.

Ebben a pillanatban viszont hangos csattanással feltárult az ajtó és egy vidám kiáltás szelte keresztül a levegőt.

- Halihó! Megérkeztem!

Ninával úgy rebbentünk szét, majdnem az ágy két ellentétes végére ugorva, mintha csak a korábban emlegetett izomkolosszus érkezett volna meg. Persze a tudat már önmagában megnyugtatott, hogy ilyen egyén nem létezik. Amellett meg, már maga a hang is felszínre hozta bennem az idő közben elfeledett emlékeket, amik végül úgy tolultak tudatomba, mintha soha nem is lettek volna máshol, ahogy belenéztem a ránk vigyorgó barna szemekbe. Azokba a barna szemekbe, amik az őket övező csintalan arccal és felzselézett hajjal talán jobb helyen lettek volna még mindig Santorinin.

- A fenébe is, Jad! Nem tanulnál meg legalább kopogni? - fújtam.

- Minek? - vigyorgott tovább az érkező. - Amíg te itt laksz, én is. Amúgy meg, ne zavartassátok magatokat! Mintha itt se lennék.

- De itt vagy, lüke! - Szám sarkában mosoly jelent meg, miközben hozzá vágtam az első kezem ügyébe kerülő párnát.

- Hé! Nem mintha nem láttalak volna még nővel. Vagy meztelenül. Utóbbi meg ráadásul még nem is vagy.

- Ó, fogd be! Vagy inkább felemlegessem azt a csókot, amit az utolsó meztelenkedés eredményezett?

- Hé! - bökött felém mutatóujjával. - Azt még egyszer fel ne hozd!

- Mert különben? - nevettem.

- Különben nem kapsz abból a welcome drinkből, amit terveztem - emelte fel a kezében tartott üvegeket.

- Jól van, jól van, akkor visszaszívom - emeltem fel kacagva a kezeimet. - Na, nyomás a konyhába!

- Önző vagy - nyújtotta ki a nyelvét.

- Az - nevettem tovább. - De most menj, vagy kapsz még egy párnát!

- Igenis, főnök! - szalutált vidáman vigyorogva és el is rohant összelögybölni a piánkat.

- Esetleg beletenyereltem valamibe? - szólalt meg ismét Nina, egyik szemöldökét felvonva.

- Nem, dehogy! - ráztam meg a fejem. - Ő a húgom... Pontosabban a fogadott húgom. Kicsit dinka, de nem kell tőle tartanod. Már persze ha nem bátorítod egy kis kagylóvadászatra - simogattam meg ágyékát.

Erre már Nina vonásai is megenyhültek kicsit, de szemeiben még mindig bujkált egy kis kétség.

- És az a csók...?

- Ne is említsd! - borzongtam meg. - Életem végéig kísérteni fog. - Pár pillanat múlva viszont már ismét kacagtam. - Na jó, túlzok. De előbb kettyintenék meg egy varangyos békát egy sündisznó hátán, mint hogy vele ágyba bújjak. És szerintem ezzel ő is így lesz.

- Hát... pedig muszáj leszel - somolygott Nina. - Feltéve, hogy tényleg itt fog lakni. Ugyanis csak egy ágy van.

- Brrr. Akkor inkább alszom a kádban - fintorogtam. - Tényleg, elég nagy a kád két személynek? - simogattam meg ismét az ágyékát és rá villantottam huncut mosolyomat.

Erre Nina csak felnevetett és hosszan megcsókolt.

- Minek az neked? A hugicád is megmondta. Mintha itt se lenne.

Erre már nem válaszoltam. Csak fülig szaladt a szám és szó nélkül rávetettem magam, hogy szenvedélyesen megcsókoljam és arcom ismét combjai közé fúrjam. Ki akartam élvezni minden pillanatot, mielőtt még elutazna, nekem pedig maradna az edzeni vágyó kagylócskák rengetege. Nem mintha utóbbi miatt lenne okom panaszkodni.

Következő rész: M New Yorkban 2. rész - Csajozás

*****************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is, ami ugyan nem New York, hanem Boston és még csak nem is jelen korunkban játszódik, hanem a századelőn, de mégiscsak Amerika: Bostoni házasság

M Santorinin 6. rész - Búcsú

A sorozatban eddig megjelent:

Váratlan látogató

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon
M Santorinin 3. rész - Party night

M Santorinin 4. rész - Nyáreste
M Santorinin 5. rész - Párocska

*****************************************************************

Már vagy huszonötödjére pakoltam ki a bőröndömet, hogy utána mindent újrahajtogatva visszapakoljak. Sehogy se jött össze.

Sose voltam jó a pakolásban, de ez már tényleg kezdett az őrületbe kergetni. Hihetetlen, hogy az itt töltött pár hét során olyan kevés holmival gazdálkodtam, ami belefér három nagyobb táskába, ugyanakkor olyan sokkal, ami, mennyiségileg hiába nem több, mint amivel ide érkeztem, sehogy sem akar beférni újra.

Sóhajtottam egyet, majd erőt vettem magamon, szépen berakosgattam egymás mellé a ruhákat, cipőket, sapkákat, könyveket és egyéb holmikat, majd olyan erővel lecsaptam a bőrönd fedelét, ahogy csak tudtam és rátehénkedtem, hogy legalább addig úgy maradjon, amíg rázárom a csatokat.

- Nem túl elegáns módszer - nevetett fel egy ismerős hang mögöttem, mosolyt csalva az arcomra.

- De kétségkívül hatékony - néztem hátra, miután meggyőződtem róla, a feszülő zár biztonságosan tart, és a vállam felett vendégemre villantottam fogsoromat.

Scheska a fejét ingatva támaszkodott az ajtó keretnek, egyik lábát másik bokája előtt keresztbe vetve és kezeit karba fonva.

- Szóval mégiscsak megszöksz - viccelődött.

- Most mondjam azt, hogy elüldöztök a perverziótokkal?

- Fogd be! Különben hozom Jad felcsatolhatóját és kapsz perverziót a seggedbe bőven.

- Na erről beszélek - kacagtam vele együtt. - De, viccet félretéve, nem nekem való ez az élet - ingattam a fejem, miközben nekiálltam megvívni a csatám a következő bőrönddel is.

- Mert? Megfeküdte a túl sok csaj a gyomrodat? Vagy... - éreztem, ahogy tekintete végigfut oldalamon és combjaimon - valahol lejjebb?

- Ugyan! Etéren nincs okom panaszra. - Huncutul elmosolyodtam és én is végigmértem barátnőm alakját. Hosszú lábainak sima bőre csillogott az ablakon beáradó délutáni fényben tengerkék sortja pereme alatt. Azonos színű felsője két oldalt egészen a csípőjéig fel volt hasítva. Alatta viszont nem viselt semmit, így a nyitott ablakon becsapó enyhe szellőben lebegő bő anyag alól néha elő-elővillant mellei pereme.

Franchesca is pontosan tudatában volt annak, mire szegeződik tekintetem. Talán épp ezt akarta elérni, amikor így öltözött fel.

- Tetszenek? - mosolyodott el és két kezével gyengéden megemelte melleit. - Akarod őket?

- Mi az hogy? - kacagtam fel, és egy lépéssel már előtte is teremtem, hogy kezei helyére az enyémek csusszanjanak.

Ő sem habozott sokáig. Amint gyengéden megmarkoltam puha melleit, azonnal előre hajolt és ajkait mohón az enyémekre tapasztotta. Úgy csókolt, mint egy vadmacska. Le se tagadhatta volna a vérében csörgedező olasz temperamentumot.

- De ha így folytatjuk, sosem érünk a végére - léptem hátra.

- Dehogy is nem. Az ágy végére - kacagott. - Bár én jobban szeretem a közepén csinálni.

- Lüke vagy - kacagtam fel én is. - A komp viszont sajnos nem vár meg.

- Pedig úgy illene. Még hogy a agy M-re nem várnak? Ki látott még ilyet?

- Na hol is van az a felcsatolható? Azt hiszem, valakinek a segge már nagyon vágyik rá - ült ki a százfogas vigyor az arcomra.

- Most már a hátsóm akarod? - fordult meg Scheska és meglóbálta felém formás fenekét.

- Ne ingerelj, mert a végén már nem csak viccelődni fogok - kacagtam.

- Jól van, na! - öltötte ki a nyelvét, de szemei még mindig vidáman csillogtak. - Szóval tényleg elmégy? - figyelte, ahogy folytattam a pakolást.

- Azért jöttem ide, hogy egy kis nyugalmat találjak az íráshoz. De nem túlságosan jött be... Meg amúgy is - vontam vállat -, a szezonnak már lassan vége.

- Sajnálhatják a lányok, akik csak az utolsó pillanatban jönnek nyaralni - viccelődött.

- Majd küldd utánam őket! Örömmel fogadom - kacsintottam rá.

- Persze. És ajánlott levélben vagy fa ládában kéred őket?

- Azt rád bízom - kuncogtam. - De most már - csuktam be nagy nehezen az utolsó zárat is -, segítenél?

Az ágy mellett pihenő bőrönd felé biccentettem, miközben én a többiért nyúltam.

- Mi vagyok én, hordár? - kacagott.

- Ha annak érzed magad, hozhatod a többit is.

- Eszedbe ne jusson! Nem azért öltöztem így ki - mutatott végig magán.

- Ha akarod, a pult mögött még rád vethetem magam, amíg nem indul a hajó - kacsintottam ismét.

- Ez most ígéret, vagy fenyegetés, kedves M?

- Ahogy kegyed akarja, drága Francheska - nevettünk mindketten.

***

A bár hátsó részében sötét volt, amikor beléptünk. Minden kihaltnak tűnt. A turnusok ilyenkor már egyre ritkulnak, egyes napokon pedig szinte alig botlani turistákba. A kis csitri, akit a főnök Scheska mellé felvett, meg talán utána is, ha az olasz lány úgy dönt, idő előtt haza megy, most bizonyára szétunja magát a pult mögött.

- Látod, itt az ideje lelépni - mondtam, miközben lepakoltam a táskáimat.

- Miért? Most lesz csak igazán csend és nyugalom - nézett végig Scheska az ajtóból a szinte teljesen üres strandon.

- Ja. De sajnos élni is kell valamiből. És ha nincsenek turisták, miből keressek pénzt? Plusz, bármennyire is jó móka néha, nem a legjobb foglalatosság folyton csajok fejét elcsavarni, hogy fogyasszanak nálunk. Egy idő után már nekem se elég vastag hozzá a bőr a képemen.

- Pedig amellett még egy rinocérosz is elbújhatna - csippentette mutató és hüvelykujja közé arcomat.

- Kapd be, jó? - bokszoltam gyengéden vállába.

- Az öklödet? - nézett rá, miközben tett egy lépést hátra. Azt kihagynám, köszönöm.

Erre már nem válaszoltam, csak kuncogva ingattam a fejemet.

- Na, helyezkedjünk el egy kicsit! Valahogy csak elfoglaljuk magunkat, amíg jön a komp - nyúltam a villanykapcsoló felé.

A következő pillanatban szinte felrobbant a helyiség.

- Meglepetés! - kiáltotta egyszerre több torok. Bár nem voltak olyan sokan, de Stanislav és néhány haverja, akik szinte napi rendszerességgel tűntek fel a bárba az ouzo-adagjukért, hat ember helyett is kiáltottak, a levegőbe lökve sörös üvegeiket.

- Nocsak! - kerekedtek el szemeim a meglepetéstől, majd ismét fülig szaladt a szám. - Csak azt ne mondjátok, épp csak összeröffentetek kicsit sörözni és most azt álcázzátok, mert akkor dühbe gurulok!

- Én mondtam, hogy nem túl eredeti - vonta meg a vállát Scheska.

- Szóval te is tudtad? - néztem rá. - Bár nem tudom, miért vagyok ennyire meglepve.

- Ne nézz rám! Én szívesebben maradtam volna a szobában - bökött oldalba a könyökével egy huncut mosoly kíséretében.

- De ha már itt vagy... - lapogatta meg hátamat medvemancsával Stanislav és a kezembe nyomott egy bontatlan üveget. - Igyunk, amíg ki nem dőlünk!

A többiek harsányan helyeseltek.

- Oké! - kacagtam. - De ti fogtok feltámogatni akkor a kompra.

- Már ha elengedünk egyáltalán - jelent meg egy másik vidám arc a főnök válla mellett. - Ugye nem hiszed, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlünk?

- Jad! - vigyorogtam. - Mielőtt még elfelejtem... - Azzal hirtelen nyaka köré fontam egyik karom, magamhoz rántottam és egy kiadós barackot nyomtam fejére.

- Áucs! - húzódott el, haját rendezgetve. - Ezt most miért kaptam?

- Már egy ideje tartoztam vele amiért úgy megfuttattál.

- De mikor volt már az? És különben is, tehetek én róla, hogy ennyire nem bírtad?

- Na ezért kapsz még egyet - kacagtam és tettem egy lépést felé, mire a lány megkerülte az apját és a tuskónyi alak másik oldaláról rám öltötte a nyelvét.

Hangos kacagás fogadta mutatványunkat, miközben tényleg belekezdtünk az ivászatba.

- Na és, merre tovább? - érdeklődött Stanislav. - Haza mégy Magyarországra?

- Nem... - ingattam a fejem. - Sokat gondolkodtam rajta, de haza semmiképp nem szeretnék menni. Az nem az én világom.

- Akkor hol hajkurászod tovább a csajokat? Átmégy az Egyenlítőtől délre? Lassan majd ott kezdődik a bikini-szezon - vigyorgott Scheska.

- Nem is rossz ötlet - játszottam meg a gondolkodást, de arcomról egy pillanatra se tűnt el a vigyor. - De nem - ráztam meg a fejem. - Most valami másra vágyom.

- És, ötlet van már? - kérdezte Jad.

- Az igazat megvallva... van egy ígéretes ajánlat New Yorkba.

- New York? Mármint a Nagy Alma? - csodálkozott Scheska. - Na ott nem sok nyugalmat találsz majd az íráshoz.

- Csak szervezés kérdése - vontam vállat. - Meg, ha itt se tudtam eléggé lemenni alfába hozzá, mit számít a nyüzsgés mértéke, ami elől el kell bújni?

- Már ha el akarsz bújni előle - jegyezte meg Jad. - Én inkább teljes erővel vetném bele magam.

- Azt el is hiszem - kacagtam. - Talán neked is jönnöd kellene. Biztos jól éreznéd ott magad.

- Ezt vegyem ajánlatnak? - csillogtak a szemei. - Mert akkor örömmel elfogadom.

Először felkacagtam, majd, amikor csak nem akart szűnni szemei csillogása és mellé még egy széles mosoly is társult, elbizonytalanodtam.

- Tényleg jönni akarsz?

- Miért is ne? - vágta rá. - Túl kicsi ez a sziget. Aki a nagyvárosban nőtt fel, annak egy nyárra kellemes lehet, de mindig csak ide bezárva... Szívesen látnám a világot.

- Tényleg meggondoltad, Jad? - kérdezte színtelen hangon Stanislav. Szavaiból kiérződött, nem először esik már szó köztük erről a témáról.

- Igen, Apa - vágta rá a lánya. - Már felnőtt vagyok. Azt mondtad, érettségi után én dönthetek, hogyan tovább. És, ne haragudj, de én nem ezen a szigeten akarok megrohadni. Örülök, ha te boldog vagy ezzel a bárral, de nekem ez nem elég. Ha itt is maradnék utána, előbb látni akarom a világot.

- Értem - sóhajtott a férfi megadóan.

- Hé, hé, hé! Nekem is lehetne beleszólásom a dologba? - néztem egyikükről a másikra.

- Hát... nem - kacagott fel Jad, mire egy hirtelen mozdulattal megint megragadtam a nyakát, hogy egy újabb barackot nyomjak rá.

- Hééé! - húzódott el.

- Nem garantálom, hogy ha jössz, nem kapsz minden nap legalább egyet - somolyogtam.

- De most miért? Jók lennénk együtt, nem? Mint két tesó a nagyvilágban.

- Reszkessenek a csajok! - kacagott Scheska. - Már épp mondani akartam, hogy ha egyszer felénk esz a fene, otthon is szívesen látlak, M, de így... féltem tőletek a jó olasz hont

- Majd megfontoljuk - vigyorgott Jad. - Nem igaz, tesó? - küldött felém egy kacsintást.

Igyekeztem valamit reagálni, de szóhoz sem jutottam. Az egész olyan váratlanul jött. Persze nem mintha sok okom lett volna tiltakozni. Bár Jad néha az idegeimre ment és legszívesebben barack helyett egy alapos fenekelést adtam volna neki, egészen megkedveltem a hülye fejét. Tényleg, mintha testvérekké váltunk volna. Egyszerre rühelltük egymást és kedveltük annyira, hogy egy életen át támogassuk a másikat.

- Rendben! - sóhajtottam fel. - Legyen!

- De jó! - ugrott a nyakamba Jad és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. - Köszönöm.

- Hé, hé, hé! - fejtettem le karjait a nyakamról. - De ha a húgom vagy, akkor az én felelősségem is. Vagyis rendesen viselkedni, kisasszony, vagy szétrúgom a segged. És ez most nem vicc.

- Igenis, nővér őrmester! - vágta össze a sarkait és szalutált, a vigyor azonban egy pillanatra se tűnt el az arcáról.

Erre csak a fejemet tudtam ingatni. Ha Hugi most látna, biztos szakadna a röhögéstől. M, a felelősségteljes nővérke. Ilyet se látott még a világ. Talán ő is jobb helyen volt B mellett. Ő jobban vigyázott rá.

Nem mintha Jadra túlságosan s kellene vigyázni. De talán jobb, ha rajta tartom a szemem. Talán nekem is jobb lesz, ha nem egyedül folytatom az utamat.

- Akkor - emelte meg a sörét Jad -, igyunk az új kezdetekre és New Yorkra!

- New Yorkra! - emelkedett a magasba tucatnyi sörös üveg, hangos örömujjongás közepette, amit csak távoli zajként színezett a kikötőbe épp beálló komp tülkölése.

Következik: M New Yorkban

M Santorinin 5. rész - Párocska

Santorinin zajlik az élet nyáron. M pedig ott van az események sűrűjében, és nem riad vissza akkor se, ha valakit meg kell menteni. Bár nem épp csak az önzetlenség hajtja.

A sorozatban eddig megjelent:

Váratlan látogató

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon
M Santorinin 3. rész - Party night

M Santorinin 4. rész - Nyáreste

*****************************************************************

- Na, jól aludtál az éjjel?

- Menjen át rajtad a fűnyíró és kezeljen Dr. House! - morogtam, ahogy villámló szemekkel felnéztem a pult mögött vigyorgó Scheskára.

- Neked is hasonló jókat - nevetett, miközben elém tette a kávémat.

Csodálkoztam, ő hogy tud ilyen friss ésüde lenni. Az után, hogy napkelte körül kibotorkált a szobámból a szállodában, ahova azután vánszorogtunk be, hogy Stanislav is meglátogatta a tengerparti kis légyottunkat, hogy megkeresse a pár méterrel és egy emelettel arrébb lévő szobáját, ő sem alhatott többet, mint én. Persze, az is igaz, ő nem kocogta ki a tüdejével együtt a vastagbelét is előző nap.

Meg az is lehet, az olaszok másképp érzékelik a fáradtságot. Ha pedig nekem a környezetemben mindenki olyan kávét tudna főzni, mint amilyet pár hetes itt-tartózkodásom alatt Scheska minden reggel elém rakott, én is annyit innék, hogy meg se kottyanna körbesprintelni a szigetet, aztán pedig az északát végighenteregni a szigeten tartózkodó összes nőnnemű egyénnel, egyesével. Még a kulacsomba is azt tölteném a futáshoz.

Ennek hiányában viszont nekem csak a kialvatlan reggelek jutottak, amikor zombi módjára elcsoszoghatok a bárig egy jó kávéért és a pultnál ülve elszürcsölgethetem. Néha reggel nyolckor, máskor, mint most is, csak tíz körül.

Ennyit még megengedhettem magamnak. Igaz, Scheska még annyival is kevesebbet aludt, hogy neki itt kellett lennie nyitásra. Stanislav rendesen meghajtotta, elvégre erre a pár hétre azért van itt, hogy dolgozzon. Nekem viszont semmi értelme nem lett volna kijönnöm olyan korán, amikor még a világ legjobb vadásza is csak mutatószámba találna turistát a strandon.

Túl sokáig azonban nem henyélhettem. Így is, amikor a főnök megjelent lábadozásom közben ellenőrizni a fennálló helyzetet, nevetve megjegyezte, hogy úgy nézek ki, mintha egy sünnel aludtam volna. Erre csak végigmértem Scheskát és arra gondoltam, otthon is nagyon örülnénk ilyen sünöknek a kertbe, de nem mondtam semmit. Stanislavnál sose lehetett tudni, mit gondol komolyan és mikor viccel. Jókedélyű ember volt. Ritkán láttam csak, hogy lekókadt volna a mosoly az arcáról és akkor is olyasmi miatt, amiért más már lefutotta volna a maratont a plafonon. Mégis volt valami a mimikájában, ami arra intett, jobb nem játszani a türelmével.

Meló persze még mindig nem nagyon akadt, mert a turisták, akiket jellemzően csak későn eszik ki a fene a strandra, ilyenkor még nem kínáltak túl sok lehetőséget. Kelés után csak a legnagyobb alkoholisták mennek le egyenesen a bárba inni, őket meg inkább jobb távol tartani, mert végül, meglátva Scheskát, vagy ne adj Isten engem, esetleg kedvük támadna a pohár helyett inkább valami organikusabból inni. És nem alkoholt, természetesen, bár az agyra az se hat kevésbé mámorítóan.

Aki meg a strandra kiérve jön csak rá, hogy elkellene még egy kávé, azt nem kellek én, hogy oda csalogassam. Csak ki kell tenni egy jó nagy, messziről is jól olvasható táblát "FRISS OLASZ KÁVÉ"-felirattal. Az még jobb mágnes is, mint szerénytelen személyem.

De egye fene! Így legalább pihenhetek még egy keveset, vagy többet, a pult mellett ücsörögve, Medve főnökúrnak meg elmondhatom: Én, kérem szépen, dolgoztam. Itt ültem. Ő is látta. Figyeltem a turistákat. (Azt persze nem kell tudnia, hogy inkább a nyak, és még annál is inkább a csípő alatti részeiket.) Arról nem tehetek, hogy nem volt kapás. Túl korán van még.

Stanislavnak pedig van annyi belátása, hogy ezzel ne vitatkozzon. Bár persze ő sem hülye, úggyhogy jobb nem sokkal tovább kábítani ezzel, mint ahogy tényleg indokolt.

A lányát persze nem köpte még elő valamelyik szórakozóhely bugyra. De addig is van szerencséje. Jad pontosan tudta, most jobban jár, ha egy ideig nem kerül a szemem elé. Bár az is igaz, már egyre inkább csak mosolyogtam, amikor azokra a válogatott kínzásokra gondoltam, amit neki szántam.

Nem tehetek róla. Megkedveltem a kiscsajt. Bár még alig ismertem, olyan volt már, mint egy rakoncátlan hugica, akinek persze kékre-zöldre rugdalja az ember lánya a sejhaját, ha olyan van és a hajánál fogva köti hozzá a traktorhoz, hogy átvonszolja egy frissen kaszált búzamezőn, de nem tud rá tartósan haragudni. Vagy egyáltalán nem. Biztos voltam benne, elég pár nap, de az is lehet, már csak a mai nap is, és együtt fogunk röhögni az egészen a sörünket szürcsölgetve.

- Megmondtam, hogy hagyj békén - ütötte meg hirtelen egy éles hang a fülemet.

Egy lajhár is megirigyelhette volna azt az észveszejtő sebességet, amivel felemeltem a fejemet, hogy gondolataimból kitakarózva arrafelé nézzek.

Egy párocska közeledett a bársor és a parti homok között kialakított úton.

- Ugyan már, bébi! Ne kapd fel ennyire a vizet! - mondta a férfi, nyilvánvaló módon színlelt nyugalommal, és megpróbálta átölelni a bikinis nő meztelen derekát.

Azt a karcsú derekat én is szívesen ölelgettem volna, menet közben talán még egy kósza mozdulattal a feszes, alapos edzéssel karban tartott combokon is végigsimítva. Ennyit megért volna, hogy utána azok tulajdonosa úgy taszajtson mellkason, mint tette azt a férfivel.

- Ne nyúlj hozzám! - sziszegte a nő, miközben tett egy lépést hátra.

Ejha! Itt valami nagy összezördülés lehetett. Nekem pedig már csak ránézésre is voltak tippjeim a mibenlétéről.

Huszonéves pár, ízlésesen kigyúrt fickó széles vállakkal és mellkassal, kockás hassal, gondosan belőtt frizurával és bugyiszaggató mosollyal, és egy csinos, karcsú, rövid fekete hajú lány, aki szemmel láthatóan hajszálpontosan annyit látogatja a konditermet, amennyit szükséges. Felesleges súly, narancsbőr nuku, feszes combok, has, fenék, sportos alkat, a bőr alatt vonzóan feszülő izmok, pipa.

A forgatókönyvek könnyen felvázolhatók. Szépfiú625-nek nem volt elég Jócsaj492, ezért beújított egy helyes kis szöszit (aki a definíció szerint persze nem feltétlenül szőke), amit Jócsaj492 megtudott és kiverte a hisztit.

De az is lehet, hogy Gyúróshörcsög csak nem bírt parancsolni a szemeinek és a nyálelválasztó szerveinek és előbbiket más popókra düllesztette közben utóbbiak termékét csorgatva, miközben barátnője is ott volt a közelben.

Más körülmények között még az is felvetődhetett volna, hogy barátunk inkább választotta a haverokat, a sört, focit, kocsmázást, billiárdozást, kupiba tett látogatást, tótágast sziklaugrást vagy akármit a haverokkal, amikor pedig a széplánynak épp huncutkodni támadt volna kedve. Bár persze, ki tudja, hogy érkeztek ide. Lehet, emberünk a romantikus kiruccanásra a kofferban elhozta a haverokat is.

Lényeg a lényeg, amiben persze a lényeg lényege lényegében lényegtelen, a csinos lányka alaposan bepipult gardedámjára és faképnél akarta hagyni, temperamentumától függően egy pár órás séta vagy pár nap durci erejéig. Mindegy is volt, mivel Mr. Kockáshasnak egyiket se volt türelme kivárni és most itt jópofizott és vigyorgott a lányra, aki egyre inkább kezdte elveszíteni a türelmét.

- Hagyjál már békén! - sipítozta a lány már sírásba hajló hangon. - Nem érted, hogy nem akarlak látni?

- Kérlek, bébi! - nyúlt ismét a másik dereka felé a fickó. - Menjünk inkább vissza és beszéljük meg!

A hanglejtésből tökéletesen kihallatszott, hogy emberünk teljes bizonyossággal nem a szájával akarja megbeszélni a dolgokat. Vagy ha mégis, azt a lány pár arasznyival lejjebb lévő testtájaival tenné.

Sóhajtottam egyet és feltápázkodtam ültömből. A kávé már kellően kitisztította a fejemet, ezt pedig tovább már nem igazán türhettem.

- Nem fogod fel azzal a diónyi agyaddal, hogy nem akarom? - püfölte a széles mellkast barátnőnk, amíg ki nem sikerült szabadulni az annak függelékeként derekát ölelő karból.

- Minek kell ebből ekkora hisztit rendezni? - vibrált már a türelmetlen méltatlankodás a férfi hangjában. - Menjünk inkább vissza! Tíz perc és ígérem, mindent el fogsz felejteni.

- Nem érted, hogy nem érdekel? - sikította most már a lány.

Emberünk ismét szólásra nyitotta a száját, azonban ezt már nem vártam ki.

- Hallottad a hölgyet, mamlasz - léptem közéjük. - Nem érdekli a dolog. Szóval légy oly tündérbogár és kotródj vissza egyedül.

- Te meg ki vagy? - kerekedtek el a fickó szemei, én viszont csak megvontam a vállam.

- Én nem számítok. De a barátnőddel bánhatnál kedvesebben is. És ha azt mondja, nem akarja, akkor az úgy is van.

- Kérlek, inkább ne avatkozz közbe! - érintette meg alkaromat a mögém került lány, hangjában viszont inkább volt félelemtől visszhangzó kérlelés, mint a segítség sértődött elutasítása.

- Te is hallottad - morogta a férfi. - Akkor pedig te is hagyd őt és minket is békén.

- Szíves örömest - vállaszoltam színlelt mosollyal. - Amint te elkotródtál.

Mr. Melák csak horkantott egyet, a szemei szikrát szórtak.

- Neked illene előbb lépned, pajti - folytattam. - Hiszen a te barátnőd, nem az enyém. Sajnos. Én biztos jobban bánnék vele.

- Pofa be és kotródj! - lendítette a kezét barátunk, hogy eltaszítson az útból.

Azonban úgy tűnt, ő sem épp alvással töltötte az éjszakát, sokkal inkább üvegek emelgetésével. Mozdulatai elég lassúak és darabosak voltak ahhoz, hogy legyen időm reagálni. Megragadtam felém szálló tepsinyi mancsa kisujját és egy gyors mozdulattal tekertem rajta egyet.

Hihetetlen, hogy egy ilyen kicsi testrészre mért ilyen kevés erő még egy ekkora mamlaszt is milyen könnyedén kifektet. Emberünk medvebömbölésszerűen felordított, ahogy ujjával együtt karja is megtekeredett, azonos oldali térde pedig megroggyant. Ha tovább folytatom, azt is könnyedén elérhettem volna, hogy félrétrdre ereszkedjen előttem, de én inkább elengedtem és hagytam, hogy sértett testrészét markolászva tegyen egy lépést hátra.

- Te szuka! - morogta.

Egy pillanatig csak mereven állt és bámult rám, fejében valószínűleg a következő lépést mérlegelve. Aztán, amikor nem reagáltam semmit, a másik kezével indított volna ellenem. Elég volt azonban testhelyzetet váltanom és felvenni valami kamu harcművészeti-felállást, és mozdulata máris megakadt.

Rám nézett, majd mögöttem álló barátnőjére és ismét rám.

- Ezzel még nincs vége - fújta, egyszerre talán mindkettőnknek.

- Persze, mesemondó - vigyorogtam. - Inkább húzd be a farkincád, kutyuli és nyomás vissza a házadba! - intettem.

Szemeit akár már lángszórónak is kinevezhettük volna, ahogy szikráztak, azonban rövidesen úgy ítélte meg, inkább nem kockáztat meg egy újabb újcsavarást. Csak fújt egyet és megfordult, de válla felett még rám nézett néhány gyilkos pillantással, mielőtt eloldalgott.

- Köszönöm - hallottam egy meghatott hangot magam mögül, és mire oda fordultam volna, már megfogta a kezem és éreztem, ahogy puha ajkai gyengéd puszit lehelnek arcomra.

- Ugyan! - nevettem fel. - Nem történt semmi.

Azonban ahogy belenéztem abba a mosolygó arcba és a csillogó zöld szemekbe, látszott, ő egyáltalán nem így gondolja.

- Én azért köszönöm - folytatta. - Lenne esetleg valami, amivel meghálálhatom? Bármi.

Lehet, csak én vagyok a perverz, de ez a "bármi" tényleg bárminek csengett. Az emberek ilyenkor nem gondolnak bele a dolgokba és általában csak egy italt forgatnak a fejükben, egy lefirkantott telefonszámot, amit úgyse hív majd fel senki, vagy egyenesen elvárják a "Nincs rá semmi szükség, nem tesz semmit"-választ. Ennek a lánynak a hangja, mosolya és boldog szemei azonban azt mutatták, nála egyáltalán nem ez a helyzet.

Én meg persze hülye lettem volna nem örülni neki. Bár Scheska alaposan leszívta az energiáimat az éjjel, lehet még ma időm regenerálódni. És, elvégre, mire való a nyár, ha nem arra, hogy minden helyzetet kihasználjunk? Homályosan derengett az agyam hátsó zugaiban valami írásféle, de azonnal el is hallgattattam. Most csak az a karcsú derék érdekelt, a feszes combok és hátsó, a mosolygó arc és a csillogó zöld szemek. De mégsem jó ajtóstul rontani a házba, még akkor se, ha a tulaj egy huncut mosoly kíséretében épp csak egy picikét zárta azt be. Játszunk inkább egy kicsit!

- Á! Arra semmi szükség - legyintettem teátrálisan. - De... mit szólnál, ha meghívnálak egy italra? - kacsintottam. - Történetesen pont itt van mellettünk a part egyik legjobb bárja.

Fejemmel a pult felé intettem, ami mögött Scheska úgy vigyorgott, hogy már azt csodáltam, nem szalad körbe a mosoly a fején és esik le annak a fonnyadt töknek a felső fele.

Miért ne kössem össze a kellemest a hasznossal? Végzem a munkám, a főnök is elégedett lehet, elszórakozunk együtt ezzel a szép lánnyal egy napot itt, aztán meg még ki tudja, este meg... megint nem alszunk.

Zöldszemű vidám arca pedig mintha nem is csak a kimondott kérdésemre, de az egész, a fejemben lepörgött forgatókönyvre bólintott volna rá, miközben ujjaim közé fonta az övéit, átengedve magát vezetésemnek.

Hát akkor, irány az ágy!... Pár órányi kitérővel, persze. De csak a móka kedvéért.

Következő rész: M Santorinin 6. rész - Búcsú

**********************************************************************

Ha tetszett, olvass arról is, amikor Sorinának kellett egy titokzatos lány segítségére sietnie. Bár neki egész már okból: Friss levegő

M Santorinin 4. rész - Nyáreste

Lemegy a nap, üres a part, de M még így is talál magának gyönyöröket a sötétségben.

A sorozatban eddig megjelent:

Váratlan látogató

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon
M Santorinin 3. rész - Party night

*****************************************************************

Úgy terültem el a homokon, mint akit fejbe lőttek. A nap már egy ideje lehanyatlott a horizont alá, az utolsó andalgó turisták is nem sokkal korábban visszahúzódtak a szállodáikba. Már a parti bárok világítása is lassan halványodni kezdett, amikor botorkálva kerestem magamnak egy megfelelő pontot, pár méterre a homokot nyaldosó hullámoktól, és összeroskadtam. Kezeimet már zuhanás közben széttártam, lábaim kis terpeszbe nyíltak, és amint minden porcikám elernyedt a homokon, egy nagy sóhajtás kíséretében nem mozdultam többet.

Kimerítő egy nap volt. Végre, nagy sokára, sikerült úrrá lennem a városka utcáin, így a szállodám előtt is, a strand felé elballagó bikinis popók iránt érzett vágyamon, és az esték is tartósan olyan nyugodttá váltak, hogy le tudtam telepedni a laptopom mellé és csak írtam a történeteket és írtam és írtam. Elvégre ezért jöttem ide. Távol a nagyváros zajától, távol az idegesítő hétköznapoktól... Bár itt meg pont a ló másik feleként a nem hétköznapi örömök ragadtak el. Azonban úgy döntöttem, kitomboltam magam, most már nem érdekel, vessük bele magunkat a "munkába" is.

A dolog olyan jól sikeredett, hogy a végén már a környezetem kezdett aggódni, hogy megszállt az agyrohasztó dilihopp, más néven a közönséges agyfasz. Jadon ennek következményeként pedig a legingerlőbb tinédzser éne lett úrrá. Még az a szerencse, hogy nem az a típus volt, aki ötpercenként hívogat, hogy "Jaj, csajszi, képzeld el, mi volt ma a plázában!" vagy nyafog, hogy kísérjem el venni egy cukcsi rózsaszín rucikát, mert akkor tényleg agyfaszt kaptam volna és nem csak képletes fejlövéstől terülök el a parti homokon. Bár nem vagyok benne biztos, hogy így jobban jártam.

Szerencsére az után az ominózus party után eddig nem szervezett többet. Vagy csak biztonságos távolságban tőlem, nehogy a nyelvem ismét a szájában találtasson kikötni. Ezeknek az óvintézkedéseknek pedig szívből örültem. Azt a csajmennyiséget, akikkel meló közben flörtöltem, hogy miután rávettem őket a fogyasztásra nálunk, vagy akár már közben is, én is személyes hasznot húzzak a helyzetből, úgy tűnt, elégnek ítélte, így más eszközökhöz nyúlt.

Amilyen dimbes-dombos ez a sziget, nem tudtam elképzelni, hogy a túrázáson és hegymászáson kívül bármi szárazföldi kikapcsolódásra is lehetne lehetőség. És még ezekre is csak lájtosan előbbi esetben tekintettel a kis távolságokra, hiszen még a fősziget egyik végéből a másikba elgyalogolni se volt nagy kihívás, még akkor se, ha szándékosan kerültük a mindent behálózó betonutakat, utóbbiban pedig a hirtelen szintemelkedések egész minimálisra korlátozódását. Jó, persze, ott volt a kaldera fala, ami több tucat méter magasan szinte függőlegesen emelkedett ki a keskeny tengerpartból, de az meg már a másik véglet volt. Vagyis a sziget egyik oldalán kb. fizikai lehetetlenség komolyabban hegyet mászni, a másik oldalán meg alpinistának kellene lenni hozzá. Jad viszont megtalálta a megoldást egy olyan útvonal képében, ahol még ezen a egyenletlen felszín non plus ultrájaként jellemezhető szigeten is hosszan lehet kocogni. Amit persze, nem utolsó szempontként, a turisták is kihasználnak, így testedzés közben lehet bámulni az izzadó testeket és a feszes biciklis nadrág alatt gömbölyödő popókat is.

Normális körülmények között kapva kaptam volna a lehetőségen. Sport, csajok, jó idő, mindezt pedig ráadásul egy jó barát társaságában, ez a nekem való. Az után azonban, hogy itt-tartózkodásom első felét kellemesen elbaszarintottam az írás szempontjából, amíg teljesen ki nem facsartam magam, nem engedélyezhettem megállást.

Na és ennek eredményeként bújt elő Jadból az állat. Úgy rágta a fülemet, hogy mozduljak ki vele, mint még soha senki. Néha még, a poén kedvéért, szó szerint is. Jó érzés lett volna, hogy van egy olyan barátom, aki ennyire szem előtt tartja a javamat, és még amikor elküldöm miatta a francba, akkor is csak nevet és maximum taktikát vált... csak ezzel ne a lehető legalkalmatlanabb pillanatban talált volna meg!

De nem volt menekvés. Végül, hősiesen kitartó nógatásának eredményeként, be kellett adnom a derekam. Na és akkor jött a bosszú.

A homokban kiterülve, a homokba hangulatvilágítás céljából kiszúrt fáklyák már egyre inkább csak pislákoló és az éjszakai égre lassan feljövő csillagok egyre erősebb fényében, úgy éreztem, minden porcikám sajog. Azt mindig is tudtam, hogy Jad egy igazi kis energiabomba. Csak meg kellett nézni, ahogy tombolt a medencés buliban a szállodánknál. Na de hogy ennyire...

Fél napnyi hajtás után, amibe csak annyi megállás fért bele, hogy a vízveszteséget pótoljam és, mellesleg, kiköpjem a tüdőmet valahova a poros út mellé, úgy éreztem, hulla vagyok. Azon se csodálkoztam volna, ha kiderül, úgy kb. fél úton kiterültem az aszfalton és már csak a szellemem rótta tovább a kilométereket. Bár nem. Egy szellemnek nem sajog úgy a lába, mintha csak egy merő lüktetés lenne az egész.

Szerencséjére a kis kínzómestert a nap végén azonnali hatállyal elszólították az otthoni kötelezettségei, amiket valahogy az én szívatásom közben elfelejtett megcsinálni. Mert ha a kezeim közé kaparintottam volna, biztos, hogy a maradék kevéske erőmet is arra használom fel, hogy kitekerjem a nyakát. De most már inkább csak azt fontolgattam, milyen elmés módszerrel vághatnék vissza neki ezért. Kinézek egy kellően szerelmetes turista párocskát, aminek a férfi tagja minimum száz kiló tömör izom, és elhitetem Jaddal, a nőnemű tag valójában teljesen belé habarodott, aztán egy doboz sörrel a kezemben nézem, ahogy a benga állat átkergeti őt a fél szigeten? Vagy hashajtót teszek az italába? Nem, az utóbbi túl sablonos lenne. Esetleg a legcsúnyább turistalánykánt szabadítom rá, akit csak találok a szigeten, alaposan megkoreografálva a szituációt, hogy Jadnak legalábbis egy napja rámenjen, hogy levakarja magáról? Nem döntöttem még el, de valami ilyesmit mindenképp össze kell hoznom.

Lehunyt szemmel morfondíroztam és élveztem a bőrömet simogató hűs tengeri szellő érintését, a közelben partot érő hullámok lágy morajlását és a sercegve haldokló fáklyák hangját. Végre pihenés!

Ekkor ütötte meg a fülemet a homokban közeledő léptek zaja. Bár a szemeim csukva voltak, és amúgy is valószínűleg már túl sötét volt ahhoz, hogy bármit is lássak, izmaim azonnal fájdalmasan megfeszültek az első gondolatra, ami átsuhant elkínzott agyamon, amikor a közeledő léptek végül megállapodtak a fejemnél.

- Hagyj békén, Jad! - nyögtem ki végül. - Ennyi elég volt mára.

Sőt, egy egész életre is elég volt. Ezt viszont már nem tudtam hozzátenni, mert sirámaimra válaszul felcsendült egy vidám nevetés a fejem felett.

- Jad nincs itt, de ha akarod, megkérhetem, hogy futtasson le veled még egy kört.

Mintha mázsás súlyokat kötöttek volna szemhéjaimra, amikor felnyitottam őket, hogy a még megmaradt halvány derengésben kirajzolódjon felettem Franchesca kerek arca és a rajta uralkodó vigyor.

- Mit keresel itt, Scheska? - nyögtem.

- Most zártam be a bárt - válaszolta továbbra is vigyorogva. - Aztán megláttam, hogy valami aszott kákát vetett partra a víz. Gondoltam, megnézem.

- Haha! Nagyon vicces - válaszoltam örömtelenül, azonban közben alig tudtam visszatartani a mosolyomat.

- Nem bánod, ha csatlakozok?

- Ha nem zavar, hogy egy aszott káka társaságában látnak - ült ki most már arcomra a mosoly.

- Ugyan! Ki látna meg itt? - telepedett le mellém a homokba.

- Remélem, senki. De ha egy bizonyos illető erre téved, az után az ő lecsavart töke fog itt heverészi a homokban.

- Még szerencséje, hogy olyan neki nincs - nevetett pultos lányunk.

- Nem baj - horkantottam. - Akkor találok rajta valami más kellően fontosat, amit lecsavarhatok.

Scheska csak nevetett és megcsóválta a fejét.

- Alaposan megfuttatott, mi?

- Ja. Mindenem sajog. Még olyasmi is, amiről eddig azt se tudtam, képes rá.

- Na látod, ez az igazi teljesítmény!

- Inkább fogd be, vagy rajtad is találok lecsavarni valót! - kacagtam.

- Ó! Azt megnézem. - Bár nem láttam az arcát a sötétbe hajló homályban, de az a széles mosoly eltéveszthetetlen volt a hangján. - Inkább csavargasd a turista csajokat, ha ilyen hajlamaid vannak. Bár szerintem ez elől inkább csak még gyorsabban futnának.

- Lehet. Majd legközelebb, ha nem lesz velem egy rabszolgahajcsár, talán lesz energiám azt is kilesni, kinél próbálkozhatok az ilyesmivel.

Hamar elejét vettem a testemet rázó kuncogásnak, mert ettől csak még inkább belenyilallt a fájdalom az izmaimba.

- Szóval a gonosz kicsi Jad nem hagyott csajokat hajkurászni? - folytatta Scheska olyan hangon, amit, ha nem tudtam volna, csak ugrat, akár még együttérzőnek is gondolhattam volna.

- Ja - nevettem fel. - Teljesen ki vagyok éhezve.

- Hmm. Ezen segíthetünk - somolygott, miközben egyik keze a hozzá közelebb eső combomra siklott.

- Hé, hé, hé! Mégis mit csinál, kedves kisasszony? - kacagtam fel, de közben meg se mozdultam, ahogy vékony ujjai rövid sortom alatt meztelen combom simogatták.

- Mit gondolsz? - bazsalygott tovább. - Nem gondolod, hogy a pult mögül is elég kényelmetlenül izgató bámulni a csini lányokat? Pláne ha azok még flörtölnek is veled.

- Szóval a gonosz turisták felizgatták a szegény kicsi Scheskát, és most rajtam éli ki magát?

- Hmm. Nem is rossz ötlet - nevettünk fel együtt, azén hangom azonban halk nyögésbe fordult, amikor olasz barátnőm keze egy gyors mozdulattal besiklott bugyimba.

- Ejha! Ez az a híres olasz temperamentum?

- Inkább fogd be! - nevetett, de erőtlen utasít hangjánál sokkal hatásosabb volt ujjai munkája, ahogy végigsimított szeméremajkaim között. Egész ágyékom lüktetni kezdett már csak ettől az egy kis manővertől is. Úgy tűnik, Jad fárasztása e-téren is csökkentette a tűrőképességemet.

Beharaptam alsó ajkam és halkan zihálni kezdtem, ágyékom feljebb lökve barátnőm kutakodó keze felé. Ő már nem szólt semmit. Csak halk kuncogását hallottam az egyre sűrűsödő sötétségen keresztül. Vagy lehet, csak az én szemeim előtt sűrűsödött a homály? Ki tudja? Mindenesetre a következő pillanatban lehunytam pilláimat és a fejem hátra hanyatlott, ahogy egy árnyalattal hangosabb nyögéssel díjaztam, ahogy Scheska vékony ujjai bejáratomat kezdik izgatni.

- Na ez az olasz temperamentum - kuncogott.

- Pofa be és folytasd! - ziháltam, vágyva a további élvezetekre.

Francheska pedig nem is habozott tovább. Rövidke izgatás után már belém is tolta mutatóujját.

Szemeim kikerekedtek és még zihálásom is elhalt, ahogy élveztem munkáját lábaim között. Testem már annyira elkínzott volt, hogy nem volt szükség különösebb manőverekre a csúcsra juttatásomhoz.

Szemem előtt táncoltak a fáklyák még pislákoló fényei, abszurd táncot járva, bukfencet vetve. Egyesek úgy vélik, az orgazmus az a pillanat, amikor az ember a legközelebb kerül Istenhez. Ezért bizonyos szekták a féktelen orgiákban találják meg a fenn való imádatának legjobb módját. Akárhogy is, abban a pillanatban előttem a már-már irreális módon ide-oda ugráló fénypöttyök között csak egy kövérkés, bozontos arc rajzolódott ki. Vastagszálú, feketébe hajló sötétbarna haja válláig omlott le, szinte elhatárolhatatlanul kulcscsontjáig lenyúló szakállától. Szemei kifürkészhetetlenek voltak, ahogy meredten rám szegeződtek.

Nem épp az a hagyományos istenkép volt. De aztán, ahogy lassan kezdett a fejem kitisztulni, és a fénypöttyök visszatértek a fáklyák hegyére és a jelenés kezében a zseblámpába, rájöttem, nem is véletlenül.

- Fö-főnök! - pattantam ülő helyzetbe, ismét nyilalló fájdalmat csalva izmaimba.

Scheska már hamarabb felfigyelt a férfi közeledésére, én azonban már túl messze jártam, hogy ebből bármit is érzékeljek.

Stanislav, a munkahelyünkül szolgáló kis bár tulajdonosa, és nem mellesleg annak az égetni való kis boszorka Jadnak az apja, fürkészően tekintett ránk zseblámpája fényében, majd kerek arcára fokozatosan széles mosoly ült ki.

- A móka még zárás után is folytatódik, he? - viccelődött pattogós angolsággal.

- Mindent elrendeztem, főnök. Az épület zárva, reggel pedig időben a helyünkön leszünk - magyarázkodott Scheska.

- Persze, persze - legyintett a nagy medve kacagva. Szemmel láthatóan nem izgatta magát különösebben a történtek miatt. - Csak aztán ne nekem kelljen ágyba dugnom titeket hozzá! - kacsintott, jelezve, egyáltalán nem lenne ellenére az sem.

Scheskával egymásra néztünk és mindketten csak nevettünk, miközben Stanislav elcammogott, begyűjtve a kialvó fáklyákat, és magunkra hagyott minket, tegyük, vagy folytassuk, amihez csak kedvünk van.

Következő rész: M Santorinin 5. rész - Párocska

*******************************************************************************

Ha tetszett, olvass B nyári kalandjairól is, itt: Nyár végén