M Santorinin 5. rész - Párocska

Santorinin zajlik az élet nyáron. M pedig ott van az események sűrűjében, és nem riad vissza akkor se, ha valakit meg kell menteni. Bár nem épp csak az önzetlenség hajtja.

A sorozatban eddig megjelent:

Váratlan látogató

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon
M Santorinin 3. rész - Party night

M Santorinin 4. rész - Nyáreste

*****************************************************************

- Na, jól aludtál az éjjel?

- Menjen át rajtad a fűnyíró és kezeljen Dr. House! - morogtam, ahogy villámló szemekkel felnéztem a pult mögött vigyorgó Scheskára.

- Neked is hasonló jókat - nevetett, miközben elém tette a kávémat.

Csodálkoztam, ő hogy tud ilyen friss ésüde lenni. Az után, hogy napkelte körül kibotorkált a szobámból a szállodában, ahova azután vánszorogtunk be, hogy Stanislav is meglátogatta a tengerparti kis légyottunkat, hogy megkeresse a pár méterrel és egy emelettel arrébb lévő szobáját, ő sem alhatott többet, mint én. Persze, az is igaz, ő nem kocogta ki a tüdejével együtt a vastagbelét is előző nap.

Meg az is lehet, az olaszok másképp érzékelik a fáradtságot. Ha pedig nekem a környezetemben mindenki olyan kávét tudna főzni, mint amilyet pár hetes itt-tartózkodásom alatt Scheska minden reggel elém rakott, én is annyit innék, hogy meg se kottyanna körbesprintelni a szigetet, aztán pedig az északát végighenteregni a szigeten tartózkodó összes nőnnemű egyénnel, egyesével. Még a kulacsomba is azt tölteném a futáshoz.

Ennek hiányában viszont nekem csak a kialvatlan reggelek jutottak, amikor zombi módjára elcsoszoghatok a bárig egy jó kávéért és a pultnál ülve elszürcsölgethetem. Néha reggel nyolckor, máskor, mint most is, csak tíz körül.

Ennyit még megengedhettem magamnak. Igaz, Scheska még annyival is kevesebbet aludt, hogy neki itt kellett lennie nyitásra. Stanislav rendesen meghajtotta, elvégre erre a pár hétre azért van itt, hogy dolgozzon. Nekem viszont semmi értelme nem lett volna kijönnöm olyan korán, amikor még a világ legjobb vadásza is csak mutatószámba találna turistát a strandon.

Túl sokáig azonban nem henyélhettem. Így is, amikor a főnök megjelent lábadozásom közben ellenőrizni a fennálló helyzetet, nevetve megjegyezte, hogy úgy nézek ki, mintha egy sünnel aludtam volna. Erre csak végigmértem Scheskát és arra gondoltam, otthon is nagyon örülnénk ilyen sünöknek a kertbe, de nem mondtam semmit. Stanislavnál sose lehetett tudni, mit gondol komolyan és mikor viccel. Jókedélyű ember volt. Ritkán láttam csak, hogy lekókadt volna a mosoly az arcáról és akkor is olyasmi miatt, amiért más már lefutotta volna a maratont a plafonon. Mégis volt valami a mimikájában, ami arra intett, jobb nem játszani a türelmével.

Meló persze még mindig nem nagyon akadt, mert a turisták, akiket jellemzően csak későn eszik ki a fene a strandra, ilyenkor még nem kínáltak túl sok lehetőséget. Kelés után csak a legnagyobb alkoholisták mennek le egyenesen a bárba inni, őket meg inkább jobb távol tartani, mert végül, meglátva Scheskát, vagy ne adj Isten engem, esetleg kedvük támadna a pohár helyett inkább valami organikusabból inni. És nem alkoholt, természetesen, bár az agyra az se hat kevésbé mámorítóan.

Aki meg a strandra kiérve jön csak rá, hogy elkellene még egy kávé, azt nem kellek én, hogy oda csalogassam. Csak ki kell tenni egy jó nagy, messziről is jól olvasható táblát "FRISS OLASZ KÁVÉ"-felirattal. Az még jobb mágnes is, mint szerénytelen személyem.

De egye fene! Így legalább pihenhetek még egy keveset, vagy többet, a pult mellett ücsörögve, Medve főnökúrnak meg elmondhatom: Én, kérem szépen, dolgoztam. Itt ültem. Ő is látta. Figyeltem a turistákat. (Azt persze nem kell tudnia, hogy inkább a nyak, és még annál is inkább a csípő alatti részeiket.) Arról nem tehetek, hogy nem volt kapás. Túl korán van még.

Stanislavnak pedig van annyi belátása, hogy ezzel ne vitatkozzon. Bár persze ő sem hülye, úggyhogy jobb nem sokkal tovább kábítani ezzel, mint ahogy tényleg indokolt.

A lányát persze nem köpte még elő valamelyik szórakozóhely bugyra. De addig is van szerencséje. Jad pontosan tudta, most jobban jár, ha egy ideig nem kerül a szemem elé. Bár az is igaz, már egyre inkább csak mosolyogtam, amikor azokra a válogatott kínzásokra gondoltam, amit neki szántam.

Nem tehetek róla. Megkedveltem a kiscsajt. Bár még alig ismertem, olyan volt már, mint egy rakoncátlan hugica, akinek persze kékre-zöldre rugdalja az ember lánya a sejhaját, ha olyan van és a hajánál fogva köti hozzá a traktorhoz, hogy átvonszolja egy frissen kaszált búzamezőn, de nem tud rá tartósan haragudni. Vagy egyáltalán nem. Biztos voltam benne, elég pár nap, de az is lehet, már csak a mai nap is, és együtt fogunk röhögni az egészen a sörünket szürcsölgetve.

- Megmondtam, hogy hagyj békén - ütötte meg hirtelen egy éles hang a fülemet.

Egy lajhár is megirigyelhette volna azt az észveszejtő sebességet, amivel felemeltem a fejemet, hogy gondolataimból kitakarózva arrafelé nézzek.

Egy párocska közeledett a bársor és a parti homok között kialakított úton.

- Ugyan már, bébi! Ne kapd fel ennyire a vizet! - mondta a férfi, nyilvánvaló módon színlelt nyugalommal, és megpróbálta átölelni a bikinis nő meztelen derekát.

Azt a karcsú derekat én is szívesen ölelgettem volna, menet közben talán még egy kósza mozdulattal a feszes, alapos edzéssel karban tartott combokon is végigsimítva. Ennyit megért volna, hogy utána azok tulajdonosa úgy taszajtson mellkason, mint tette azt a férfivel.

- Ne nyúlj hozzám! - sziszegte a nő, miközben tett egy lépést hátra.

Ejha! Itt valami nagy összezördülés lehetett. Nekem pedig már csak ránézésre is voltak tippjeim a mibenlétéről.

Huszonéves pár, ízlésesen kigyúrt fickó széles vállakkal és mellkassal, kockás hassal, gondosan belőtt frizurával és bugyiszaggató mosollyal, és egy csinos, karcsú, rövid fekete hajú lány, aki szemmel láthatóan hajszálpontosan annyit látogatja a konditermet, amennyit szükséges. Felesleges súly, narancsbőr nuku, feszes combok, has, fenék, sportos alkat, a bőr alatt vonzóan feszülő izmok, pipa.

A forgatókönyvek könnyen felvázolhatók. Szépfiú625-nek nem volt elég Jócsaj492, ezért beújított egy helyes kis szöszit (aki a definíció szerint persze nem feltétlenül szőke), amit Jócsaj492 megtudott és kiverte a hisztit.

De az is lehet, hogy Gyúróshörcsög csak nem bírt parancsolni a szemeinek és a nyálelválasztó szerveinek és előbbiket más popókra düllesztette közben utóbbiak termékét csorgatva, miközben barátnője is ott volt a közelben.

Más körülmények között még az is felvetődhetett volna, hogy barátunk inkább választotta a haverokat, a sört, focit, kocsmázást, billiárdozást, kupiba tett látogatást, tótágast sziklaugrást vagy akármit a haverokkal, amikor pedig a széplánynak épp huncutkodni támadt volna kedve. Bár persze, ki tudja, hogy érkeztek ide. Lehet, emberünk a romantikus kiruccanásra a kofferban elhozta a haverokat is.

Lényeg a lényeg, amiben persze a lényeg lényege lényegében lényegtelen, a csinos lányka alaposan bepipult gardedámjára és faképnél akarta hagyni, temperamentumától függően egy pár órás séta vagy pár nap durci erejéig. Mindegy is volt, mivel Mr. Kockáshasnak egyiket se volt türelme kivárni és most itt jópofizott és vigyorgott a lányra, aki egyre inkább kezdte elveszíteni a türelmét.

- Hagyjál már békén! - sipítozta a lány már sírásba hajló hangon. - Nem érted, hogy nem akarlak látni?

- Kérlek, bébi! - nyúlt ismét a másik dereka felé a fickó. - Menjünk inkább vissza és beszéljük meg!

A hanglejtésből tökéletesen kihallatszott, hogy emberünk teljes bizonyossággal nem a szájával akarja megbeszélni a dolgokat. Vagy ha mégis, azt a lány pár arasznyival lejjebb lévő testtájaival tenné.

Sóhajtottam egyet és feltápázkodtam ültömből. A kávé már kellően kitisztította a fejemet, ezt pedig tovább már nem igazán türhettem.

- Nem fogod fel azzal a diónyi agyaddal, hogy nem akarom? - püfölte a széles mellkast barátnőnk, amíg ki nem sikerült szabadulni az annak függelékeként derekát ölelő karból.

- Minek kell ebből ekkora hisztit rendezni? - vibrált már a türelmetlen méltatlankodás a férfi hangjában. - Menjünk inkább vissza! Tíz perc és ígérem, mindent el fogsz felejteni.

- Nem érted, hogy nem érdekel? - sikította most már a lány.

Emberünk ismét szólásra nyitotta a száját, azonban ezt már nem vártam ki.

- Hallottad a hölgyet, mamlasz - léptem közéjük. - Nem érdekli a dolog. Szóval légy oly tündérbogár és kotródj vissza egyedül.

- Te meg ki vagy? - kerekedtek el a fickó szemei, én viszont csak megvontam a vállam.

- Én nem számítok. De a barátnőddel bánhatnál kedvesebben is. És ha azt mondja, nem akarja, akkor az úgy is van.

- Kérlek, inkább ne avatkozz közbe! - érintette meg alkaromat a mögém került lány, hangjában viszont inkább volt félelemtől visszhangzó kérlelés, mint a segítség sértődött elutasítása.

- Te is hallottad - morogta a férfi. - Akkor pedig te is hagyd őt és minket is békén.

- Szíves örömest - vállaszoltam színlelt mosollyal. - Amint te elkotródtál.

Mr. Melák csak horkantott egyet, a szemei szikrát szórtak.

- Neked illene előbb lépned, pajti - folytattam. - Hiszen a te barátnőd, nem az enyém. Sajnos. Én biztos jobban bánnék vele.

- Pofa be és kotródj! - lendítette a kezét barátunk, hogy eltaszítson az útból.

Azonban úgy tűnt, ő sem épp alvással töltötte az éjszakát, sokkal inkább üvegek emelgetésével. Mozdulatai elég lassúak és darabosak voltak ahhoz, hogy legyen időm reagálni. Megragadtam felém szálló tepsinyi mancsa kisujját és egy gyors mozdulattal tekertem rajta egyet.

Hihetetlen, hogy egy ilyen kicsi testrészre mért ilyen kevés erő még egy ekkora mamlaszt is milyen könnyedén kifektet. Emberünk medvebömbölésszerűen felordított, ahogy ujjával együtt karja is megtekeredett, azonos oldali térde pedig megroggyant. Ha tovább folytatom, azt is könnyedén elérhettem volna, hogy félrétrdre ereszkedjen előttem, de én inkább elengedtem és hagytam, hogy sértett testrészét markolászva tegyen egy lépést hátra.

- Te szuka! - morogta.

Egy pillanatig csak mereven állt és bámult rám, fejében valószínűleg a következő lépést mérlegelve. Aztán, amikor nem reagáltam semmit, a másik kezével indított volna ellenem. Elég volt azonban testhelyzetet váltanom és felvenni valami kamu harcművészeti-felállást, és mozdulata máris megakadt.

Rám nézett, majd mögöttem álló barátnőjére és ismét rám.

- Ezzel még nincs vége - fújta, egyszerre talán mindkettőnknek.

- Persze, mesemondó - vigyorogtam. - Inkább húzd be a farkincád, kutyuli és nyomás vissza a házadba! - intettem.

Szemeit akár már lángszórónak is kinevezhettük volna, ahogy szikráztak, azonban rövidesen úgy ítélte meg, inkább nem kockáztat meg egy újabb újcsavarást. Csak fújt egyet és megfordult, de válla felett még rám nézett néhány gyilkos pillantással, mielőtt eloldalgott.

- Köszönöm - hallottam egy meghatott hangot magam mögül, és mire oda fordultam volna, már megfogta a kezem és éreztem, ahogy puha ajkai gyengéd puszit lehelnek arcomra.

- Ugyan! - nevettem fel. - Nem történt semmi.

Azonban ahogy belenéztem abba a mosolygó arcba és a csillogó zöld szemekbe, látszott, ő egyáltalán nem így gondolja.

- Én azért köszönöm - folytatta. - Lenne esetleg valami, amivel meghálálhatom? Bármi.

Lehet, csak én vagyok a perverz, de ez a "bármi" tényleg bárminek csengett. Az emberek ilyenkor nem gondolnak bele a dolgokba és általában csak egy italt forgatnak a fejükben, egy lefirkantott telefonszámot, amit úgyse hív majd fel senki, vagy egyenesen elvárják a "Nincs rá semmi szükség, nem tesz semmit"-választ. Ennek a lánynak a hangja, mosolya és boldog szemei azonban azt mutatták, nála egyáltalán nem ez a helyzet.

Én meg persze hülye lettem volna nem örülni neki. Bár Scheska alaposan leszívta az energiáimat az éjjel, lehet még ma időm regenerálódni. És, elvégre, mire való a nyár, ha nem arra, hogy minden helyzetet kihasználjunk? Homályosan derengett az agyam hátsó zugaiban valami írásféle, de azonnal el is hallgattattam. Most csak az a karcsú derék érdekelt, a feszes combok és hátsó, a mosolygó arc és a csillogó zöld szemek. De mégsem jó ajtóstul rontani a házba, még akkor se, ha a tulaj egy huncut mosoly kíséretében épp csak egy picikét zárta azt be. Játszunk inkább egy kicsit!

- Á! Arra semmi szükség - legyintettem teátrálisan. - De... mit szólnál, ha meghívnálak egy italra? - kacsintottam. - Történetesen pont itt van mellettünk a part egyik legjobb bárja.

Fejemmel a pult felé intettem, ami mögött Scheska úgy vigyorgott, hogy már azt csodáltam, nem szalad körbe a mosoly a fején és esik le annak a fonnyadt töknek a felső fele.

Miért ne kössem össze a kellemest a hasznossal? Végzem a munkám, a főnök is elégedett lehet, elszórakozunk együtt ezzel a szép lánnyal egy napot itt, aztán meg még ki tudja, este meg... megint nem alszunk.

Zöldszemű vidám arca pedig mintha nem is csak a kimondott kérdésemre, de az egész, a fejemben lepörgött forgatókönyvre bólintott volna rá, miközben ujjaim közé fonta az övéit, átengedve magát vezetésemnek.

Hát akkor, irány az ágy!... Pár órányi kitérővel, persze. De csak a móka kedvéért.

Következő rész: M Santorinin 6. rész - Búcsú

**********************************************************************

Ha tetszett, olvass arról is, amikor Sorinának kellett egy titokzatos lány segítségére sietnie. Bár neki egész már okból: Friss levegő