M Santorinin 6. rész - Búcsú

A sorozatban eddig megjelent:

Váratlan látogató

M Santorinin 1. rész - Santorini: A gyönyörök szigete

M Santorinin 2. rész - Lány a strandon
M Santorinin 3. rész - Party night

M Santorinin 4. rész - Nyáreste
M Santorinin 5. rész - Párocska

*****************************************************************

Már vagy huszonötödjére pakoltam ki a bőröndömet, hogy utána mindent újrahajtogatva visszapakoljak. Sehogy se jött össze.

Sose voltam jó a pakolásban, de ez már tényleg kezdett az őrületbe kergetni. Hihetetlen, hogy az itt töltött pár hét során olyan kevés holmival gazdálkodtam, ami belefér három nagyobb táskába, ugyanakkor olyan sokkal, ami, mennyiségileg hiába nem több, mint amivel ide érkeztem, sehogy sem akar beférni újra.

Sóhajtottam egyet, majd erőt vettem magamon, szépen berakosgattam egymás mellé a ruhákat, cipőket, sapkákat, könyveket és egyéb holmikat, majd olyan erővel lecsaptam a bőrönd fedelét, ahogy csak tudtam és rátehénkedtem, hogy legalább addig úgy maradjon, amíg rázárom a csatokat.

- Nem túl elegáns módszer - nevetett fel egy ismerős hang mögöttem, mosolyt csalva az arcomra.

- De kétségkívül hatékony - néztem hátra, miután meggyőződtem róla, a feszülő zár biztonságosan tart, és a vállam felett vendégemre villantottam fogsoromat.

Scheska a fejét ingatva támaszkodott az ajtó keretnek, egyik lábát másik bokája előtt keresztbe vetve és kezeit karba fonva.

- Szóval mégiscsak megszöksz - viccelődött.

- Most mondjam azt, hogy elüldöztök a perverziótokkal?

- Fogd be! Különben hozom Jad felcsatolhatóját és kapsz perverziót a seggedbe bőven.

- Na erről beszélek - kacagtam vele együtt. - De, viccet félretéve, nem nekem való ez az élet - ingattam a fejem, miközben nekiálltam megvívni a csatám a következő bőrönddel is.

- Mert? Megfeküdte a túl sok csaj a gyomrodat? Vagy... - éreztem, ahogy tekintete végigfut oldalamon és combjaimon - valahol lejjebb?

- Ugyan! Etéren nincs okom panaszra. - Huncutul elmosolyodtam és én is végigmértem barátnőm alakját. Hosszú lábainak sima bőre csillogott az ablakon beáradó délutáni fényben tengerkék sortja pereme alatt. Azonos színű felsője két oldalt egészen a csípőjéig fel volt hasítva. Alatta viszont nem viselt semmit, így a nyitott ablakon becsapó enyhe szellőben lebegő bő anyag alól néha elő-elővillant mellei pereme.

Franchesca is pontosan tudatában volt annak, mire szegeződik tekintetem. Talán épp ezt akarta elérni, amikor így öltözött fel.

- Tetszenek? - mosolyodott el és két kezével gyengéden megemelte melleit. - Akarod őket?

- Mi az hogy? - kacagtam fel, és egy lépéssel már előtte is teremtem, hogy kezei helyére az enyémek csusszanjanak.

Ő sem habozott sokáig. Amint gyengéden megmarkoltam puha melleit, azonnal előre hajolt és ajkait mohón az enyémekre tapasztotta. Úgy csókolt, mint egy vadmacska. Le se tagadhatta volna a vérében csörgedező olasz temperamentumot.

- De ha így folytatjuk, sosem érünk a végére - léptem hátra.

- Dehogy is nem. Az ágy végére - kacagott. - Bár én jobban szeretem a közepén csinálni.

- Lüke vagy - kacagtam fel én is. - A komp viszont sajnos nem vár meg.

- Pedig úgy illene. Még hogy a agy M-re nem várnak? Ki látott még ilyet?

- Na hol is van az a felcsatolható? Azt hiszem, valakinek a segge már nagyon vágyik rá - ült ki a százfogas vigyor az arcomra.

- Most már a hátsóm akarod? - fordult meg Scheska és meglóbálta felém formás fenekét.

- Ne ingerelj, mert a végén már nem csak viccelődni fogok - kacagtam.

- Jól van, na! - öltötte ki a nyelvét, de szemei még mindig vidáman csillogtak. - Szóval tényleg elmégy? - figyelte, ahogy folytattam a pakolást.

- Azért jöttem ide, hogy egy kis nyugalmat találjak az íráshoz. De nem túlságosan jött be... Meg amúgy is - vontam vállat -, a szezonnak már lassan vége.

- Sajnálhatják a lányok, akik csak az utolsó pillanatban jönnek nyaralni - viccelődött.

- Majd küldd utánam őket! Örömmel fogadom - kacsintottam rá.

- Persze. És ajánlott levélben vagy fa ládában kéred őket?

- Azt rád bízom - kuncogtam. - De most már - csuktam be nagy nehezen az utolsó zárat is -, segítenél?

Az ágy mellett pihenő bőrönd felé biccentettem, miközben én a többiért nyúltam.

- Mi vagyok én, hordár? - kacagott.

- Ha annak érzed magad, hozhatod a többit is.

- Eszedbe ne jusson! Nem azért öltöztem így ki - mutatott végig magán.

- Ha akarod, a pult mögött még rád vethetem magam, amíg nem indul a hajó - kacsintottam ismét.

- Ez most ígéret, vagy fenyegetés, kedves M?

- Ahogy kegyed akarja, drága Francheska - nevettünk mindketten.

***

A bár hátsó részében sötét volt, amikor beléptünk. Minden kihaltnak tűnt. A turnusok ilyenkor már egyre ritkulnak, egyes napokon pedig szinte alig botlani turistákba. A kis csitri, akit a főnök Scheska mellé felvett, meg talán utána is, ha az olasz lány úgy dönt, idő előtt haza megy, most bizonyára szétunja magát a pult mögött.

- Látod, itt az ideje lelépni - mondtam, miközben lepakoltam a táskáimat.

- Miért? Most lesz csak igazán csend és nyugalom - nézett végig Scheska az ajtóból a szinte teljesen üres strandon.

- Ja. De sajnos élni is kell valamiből. És ha nincsenek turisták, miből keressek pénzt? Plusz, bármennyire is jó móka néha, nem a legjobb foglalatosság folyton csajok fejét elcsavarni, hogy fogyasszanak nálunk. Egy idő után már nekem se elég vastag hozzá a bőr a képemen.

- Pedig amellett még egy rinocérosz is elbújhatna - csippentette mutató és hüvelykujja közé arcomat.

- Kapd be, jó? - bokszoltam gyengéden vállába.

- Az öklödet? - nézett rá, miközben tett egy lépést hátra. Azt kihagynám, köszönöm.

Erre már nem válaszoltam, csak kuncogva ingattam a fejemet.

- Na, helyezkedjünk el egy kicsit! Valahogy csak elfoglaljuk magunkat, amíg jön a komp - nyúltam a villanykapcsoló felé.

A következő pillanatban szinte felrobbant a helyiség.

- Meglepetés! - kiáltotta egyszerre több torok. Bár nem voltak olyan sokan, de Stanislav és néhány haverja, akik szinte napi rendszerességgel tűntek fel a bárba az ouzo-adagjukért, hat ember helyett is kiáltottak, a levegőbe lökve sörös üvegeiket.

- Nocsak! - kerekedtek el szemeim a meglepetéstől, majd ismét fülig szaladt a szám. - Csak azt ne mondjátok, épp csak összeröffentetek kicsit sörözni és most azt álcázzátok, mert akkor dühbe gurulok!

- Én mondtam, hogy nem túl eredeti - vonta meg a vállát Scheska.

- Szóval te is tudtad? - néztem rá. - Bár nem tudom, miért vagyok ennyire meglepve.

- Ne nézz rám! Én szívesebben maradtam volna a szobában - bökött oldalba a könyökével egy huncut mosoly kíséretében.

- De ha már itt vagy... - lapogatta meg hátamat medvemancsával Stanislav és a kezembe nyomott egy bontatlan üveget. - Igyunk, amíg ki nem dőlünk!

A többiek harsányan helyeseltek.

- Oké! - kacagtam. - De ti fogtok feltámogatni akkor a kompra.

- Már ha elengedünk egyáltalán - jelent meg egy másik vidám arc a főnök válla mellett. - Ugye nem hiszed, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlünk?

- Jad! - vigyorogtam. - Mielőtt még elfelejtem... - Azzal hirtelen nyaka köré fontam egyik karom, magamhoz rántottam és egy kiadós barackot nyomtam fejére.

- Áucs! - húzódott el, haját rendezgetve. - Ezt most miért kaptam?

- Már egy ideje tartoztam vele amiért úgy megfuttattál.

- De mikor volt már az? És különben is, tehetek én róla, hogy ennyire nem bírtad?

- Na ezért kapsz még egyet - kacagtam és tettem egy lépést felé, mire a lány megkerülte az apját és a tuskónyi alak másik oldaláról rám öltötte a nyelvét.

Hangos kacagás fogadta mutatványunkat, miközben tényleg belekezdtünk az ivászatba.

- Na és, merre tovább? - érdeklődött Stanislav. - Haza mégy Magyarországra?

- Nem... - ingattam a fejem. - Sokat gondolkodtam rajta, de haza semmiképp nem szeretnék menni. Az nem az én világom.

- Akkor hol hajkurászod tovább a csajokat? Átmégy az Egyenlítőtől délre? Lassan majd ott kezdődik a bikini-szezon - vigyorgott Scheska.

- Nem is rossz ötlet - játszottam meg a gondolkodást, de arcomról egy pillanatra se tűnt el a vigyor. - De nem - ráztam meg a fejem. - Most valami másra vágyom.

- És, ötlet van már? - kérdezte Jad.

- Az igazat megvallva... van egy ígéretes ajánlat New Yorkba.

- New York? Mármint a Nagy Alma? - csodálkozott Scheska. - Na ott nem sok nyugalmat találsz majd az íráshoz.

- Csak szervezés kérdése - vontam vállat. - Meg, ha itt se tudtam eléggé lemenni alfába hozzá, mit számít a nyüzsgés mértéke, ami elől el kell bújni?

- Már ha el akarsz bújni előle - jegyezte meg Jad. - Én inkább teljes erővel vetném bele magam.

- Azt el is hiszem - kacagtam. - Talán neked is jönnöd kellene. Biztos jól éreznéd ott magad.

- Ezt vegyem ajánlatnak? - csillogtak a szemei. - Mert akkor örömmel elfogadom.

Először felkacagtam, majd, amikor csak nem akart szűnni szemei csillogása és mellé még egy széles mosoly is társult, elbizonytalanodtam.

- Tényleg jönni akarsz?

- Miért is ne? - vágta rá. - Túl kicsi ez a sziget. Aki a nagyvárosban nőtt fel, annak egy nyárra kellemes lehet, de mindig csak ide bezárva... Szívesen látnám a világot.

- Tényleg meggondoltad, Jad? - kérdezte színtelen hangon Stanislav. Szavaiból kiérződött, nem először esik már szó köztük erről a témáról.

- Igen, Apa - vágta rá a lánya. - Már felnőtt vagyok. Azt mondtad, érettségi után én dönthetek, hogyan tovább. És, ne haragudj, de én nem ezen a szigeten akarok megrohadni. Örülök, ha te boldog vagy ezzel a bárral, de nekem ez nem elég. Ha itt is maradnék utána, előbb látni akarom a világot.

- Értem - sóhajtott a férfi megadóan.

- Hé, hé, hé! Nekem is lehetne beleszólásom a dologba? - néztem egyikükről a másikra.

- Hát... nem - kacagott fel Jad, mire egy hirtelen mozdulattal megint megragadtam a nyakát, hogy egy újabb barackot nyomjak rá.

- Hééé! - húzódott el.

- Nem garantálom, hogy ha jössz, nem kapsz minden nap legalább egyet - somolyogtam.

- De most miért? Jók lennénk együtt, nem? Mint két tesó a nagyvilágban.

- Reszkessenek a csajok! - kacagott Scheska. - Már épp mondani akartam, hogy ha egyszer felénk esz a fene, otthon is szívesen látlak, M, de így... féltem tőletek a jó olasz hont

- Majd megfontoljuk - vigyorgott Jad. - Nem igaz, tesó? - küldött felém egy kacsintást.

Igyekeztem valamit reagálni, de szóhoz sem jutottam. Az egész olyan váratlanul jött. Persze nem mintha sok okom lett volna tiltakozni. Bár Jad néha az idegeimre ment és legszívesebben barack helyett egy alapos fenekelést adtam volna neki, egészen megkedveltem a hülye fejét. Tényleg, mintha testvérekké váltunk volna. Egyszerre rühelltük egymást és kedveltük annyira, hogy egy életen át támogassuk a másikat.

- Rendben! - sóhajtottam fel. - Legyen!

- De jó! - ugrott a nyakamba Jad és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. - Köszönöm.

- Hé, hé, hé! - fejtettem le karjait a nyakamról. - De ha a húgom vagy, akkor az én felelősségem is. Vagyis rendesen viselkedni, kisasszony, vagy szétrúgom a segged. És ez most nem vicc.

- Igenis, nővér őrmester! - vágta össze a sarkait és szalutált, a vigyor azonban egy pillanatra se tűnt el az arcáról.

Erre csak a fejemet tudtam ingatni. Ha Hugi most látna, biztos szakadna a röhögéstől. M, a felelősségteljes nővérke. Ilyet se látott még a világ. Talán ő is jobb helyen volt B mellett. Ő jobban vigyázott rá.

Nem mintha Jadra túlságosan s kellene vigyázni. De talán jobb, ha rajta tartom a szemem. Talán nekem is jobb lesz, ha nem egyedül folytatom az utamat.

- Akkor - emelte meg a sörét Jad -, igyunk az új kezdetekre és New Yorkra!

- New Yorkra! - emelkedett a magasba tucatnyi sörös üveg, hangos örömujjongás közepette, amit csak távoli zajként színezett a kikötőbe épp beálló komp tülkölése.

Következik: M New Yorkban