Váratlan látogató 2. rész

Előzmény: Váratlan látogató 1. rész

************************************************************************

Pultoska majdnem elejtette a poharat, amit épp törölgetett, meglepetésében, amikor meglátta az ajtón belépő lányt. Először fel sem akarta ismerni, és még második, majd harmadik megnézés után is csak nehezen volt hajlandó hinni a szemének.

Ez aztán a stílusváltás - gondolta. Legvadabb álmaiban sem gondolt volna rá, hogy egyszer így fogja látni B-t. Nem mintha a szűk nadrág és a feszes póló nem hangsúlyozta volna tökéletesen ki nőies alakját, de eddig olyan lánynak ismerte, aki ennek még az ötlete elől is sikítva menekülne. És ez a frizura... Pultoska még magában sem akart ítéletet alkotni róla. Hiszen nem mondhatta, hogy nem állt jól a változás barátnőjének, és nem volt így is észveszejtően csinos és vonzó, de mégis, hátborzongatóan szokatlan volt a dús, hátközépig érő hajkorona helyett a fiúsan rövidre vágott és gondosan felzselézett frizurát látni.

Az egész olyan volt, mint egy álom. Jó álom vagy rémálom, nem tudta megmondani. Hiszen B-ből mindig is hiányolta a magabiztosságot és a jó kiállást, ami most azzal a gyönyörű arccal és alakkal megtestesülve ott állt előtte, de akkor is, úgy szerette a lányt.

Meg akarta csípni magát, hogy felébredjen, de az izmai nem mozdultak. Csak figyelte vendégét, aki most rá emelte nagy barna szemeit és elmosolyodott.

- Hali! - Pultoska szája megállíthatatlanul fülig szaladt a csábos kiejtéstől. Tényleg, mintha B-t teljesen kicserélték volna. Ő pedig nem tudta eldönteni, ez jó vagy rossz, neki mindenesetre tetszett.

- Helló! Mi járatban? - Csak ennyit tudott kinyögni. Még hozzátette volna értetlenségét, barátnője miért nem vizsgázik épp, de a torka teljesen kiszáradt. Sebesen igyekezett ezt a változás okozta meglepetésre fogni, de sejtette, messze nem csak erről van szó.

- Gondoltam, bedobok egy kis barna sört - villantott rá a vendég egy térdelgyengítő mosolyt. Pultoska lassan már azt se tudta, hol áll a feje.

- Barna sört? - vett végül erőt magán. - Szokatlan kérés.

A másik csak lazán vállat vont. Pultoska eddig úgy tudta, B csak a világos sört szereti, de hát, lehet, ez is a váltás része.

- Nem sűrűn kérnek ilyesmit - tért vissza a törölgetéshez, igyekezve erőt meríteni a jól begyakorolt mozdulatokból. - De a raktárban biztos van egy kevés - intett fejével a személyzeti szoba ajtaja felé. - Szolgáld csak ki magad!

A jövevény arcán egy pillanatra értetlenség jelent meg. Mintha nem is lenne már a megnyitás óta az Inferno vezetésének oszlopos tagja, még akkor is, ha ő jobb szerette magát csak törzsvendégnek tekinteni.

- Biztos? - indult kissé bizonytalanul az ajtó felé. De még ebben a bizonytalanságban se volt ott nyomokban sem a korábbi félénk, visszahúzódó B. Pultoska eddig nem is hitte volna, hogy valaki átmehet ilyen nagy változáson pár nap alatt.

- Persze - mosolyodott el ő is. - Nem dugdosok én előled semmit.

A vendég ismét vállat vont és eltűnt a raktárban.

Pultoska hamar végzett a poharak eltörölgetésével és rátért a pultra. Lassan már meg is nyugodott és majdnem el is felejtette a meglepő kis közjátékot, már amennyire az ilyesmit el lehet felejteni, amikor váratlanul belépett az ajtón a jó öreg, megszokott, hosszú hajú és visszafogottan öltözött B.

***

A térdemet csapkodtam, amikor a történet végere értek. Még a könnyem is kicsordult és a torkom is megfájdult.

- Így már értem azt a zavarodott arckifejezést - igyekeztem gátat szabni nevetésemnek. Pultoska nem szólt semmit, csak igyekezett elrejteni az arcát elöntő pírt, miközben visszatért a pult mögé, úgy téve, mintha a dolga nem tűrne halasztást. - Bárhová mégy, tesó, te aztán mindenhol felkavarod az állóvizet.

- Most mit mondjak? - nevetett M is és megadóan széttárta karjait. - Én ilyen vagyok.

- Ja. Csak érném már meg azt a napot, amikor rám hiszik azt, hogy te vagy és nem nekem kell elvinnem a balhét helyetted!

- Álmodj, királylány! - fojtotta nevetését a sörébe. - Hihetőbb, hogy a szende kis B megőrült és végre vér került a pucájába, mint hogy M-ből szűzike lett.

- Kapd be, jó? - vágtam hozzá a sörös kupakomat. Már alig látta, könnyeim fátyolán át.

Volt logika a szavaiban, de ha valaki azt feltételezte volna, hogy én valaha is úgy néznék ki, mint M, azt körbe röhögtem volna. Még ha csak ránéztem, akkor is nehezemre esett nem elpirulni. Nem hogy ha engem öltöztetnének fel így!

- Mindenesetre, Hugi járt a legjobban - dőltem hátra. Őt legalább nem keverik senkivel.

- Miért is? Ne mondd már, hogy nem volt buli, hogy rólad is azt hitték, olyanokat csinálsz, mint én, még ha igazából sosem volt hozzá bátorságod!

Erre nem válaszoltam, csak grimaszolva hallgattam nevetését, bár a szám sarkában ott bujkált a mosoly.

- Apropó! Ha már szóba került, hol van a kistesó? - nézett körbe, de ő is csak a zavarát munkájába fojtó Pultoskát láthatta.

- Hacsak nem látsz el innen a határon túlra, hiába meresztgeted a szemed - kacagtam. - Azt hiszem, most is arra a tengerjáróra ment el melózni, mint tavaly nyáron.

- Jaja. Engem is elhívott egy körre - vigyorgott.

- Tényleg? - rökönyödtem meg. - Nem is mondta.

- Hát, pedig nekem mesélt rólad, meg a kalandjaidról. Ezek után nem is csodálom, hogy nem emlegette, Térdfájós - kacagott.

Halkan horkantottam. Tény, hogy elég rosszul bírom a tengert. Tavaly is, amikor Hugi meghívott a hajóra, ahol gályázott, már az első nap lemerevedett a térdem. M meg sosem mulasztotta volna el, hogy ezt az orrom alá dörgölje.

- Ó, igen - sóhajtott fel, miután leküldött egy újabb korty sört, mintha csak annak az íze töltené el ekkora örömmel. - Ő tudja, mi a jó. De a szende kis B...

- Be lehet fejezni - kacagtam. - Csak azért, mert én bármennyire is szeretek utazni, inkább itthon képzelem el az életem?

- Ez fájt - kapott teátrálisan a szívéhez, de aztán ismét elnevette magát. - Lehet, meg is kérdezem, nekem nem tud-e helyet.

- Hogyhogy? - csodálkoztam. - És mi van a szállodai melóddal?

- Ne is mondd! - grimaszolt. - Meguntam már azt az állandó ugrabugrát. Nem nekem való a recepciós lét. Elviselni azt a sok idiótát, pláne, hogy néha a mocskukat is nekem kellene feltakarítani. És az a zaj...

- Nem engedik írni a nagy művésznőt? - hecceltem.

M-mel nem hiába voltuk ikrek. Nagyon sok mindenben hasonlítottunk, azt leszámítva, hogy ő mindent nagyobb vehemenciával és félelmek nélkül csinált. Érettségi után kijelentette, hogy ő nem tanul tovább, hanem író lesz. A tehetsége és a kurázsija meg is volt hozzá, de amíg valaki befut... És hozzám hasonlóan, neki is nyugalom kellett az íráshoz, ami eléggé behatárolta a munkalehetőségeit.

- És, még mindig írogatod a kis történelmi novelláidat? Hogy is nevezed? M kalandjai?

- Jaja - kezdett nedűje utolsó kortyaiba, most már kevésbé jókedvűen. - Amíg nincs meg a nagy ötlet, az is megteszi.

- Akkor nem neked való a hajókázás - csóváltam a fejem fülig érő vigyorral. - Emlékszem, Hugi is szétgürizte ott magát.

- Persze. Tudom - tette le az üvegét az asztalra, ami mellett üldögéltünk. - Úgyis más terveim vannak.

- Igazán? Na mesélj!

- Itt a nyár, jó idő, és azt beszélik, Santorini gyönyörű hely.

- Szóval mennél a görög turistaparadicsomba? - vigyorogtam.

- Most miért? - vonta fel a szemöldökét. - Valami könnyed melót biztos találok, és ott aztán el lehet vonulni, ha az ember csendre vágyik.

- Ha te mondod - vontam vállat még mindig vigyorogva.

- Most miért? Nem?

- Úgyse tudlak lebeszélni, nem?

- Hát... nem - kacagott és felhajtotta söre maradékát.

Pultoska, mintha már árgus szemekkel várta volna ezt a pillanatot, oda lépett, hogy elvigye a kiürült üveget,

- Na és, itt marad velünk egy ideig a testvéred, B? - kérdezte, de közben egy pillanatra sem nézett rám. - M... Ez minek a rövidítése? Margit? Matilda? Margaréta? Margó?

- Nem - kuncogtam. - Nem a nevéből jön. Az...

- Ki ne mondd! - szakított félbe M. Ha van valaki ezen a világon, aki jobban rühelli a saját nevét, mint én, és úgy általában a standard neveket, az ő. - M vagyok - küldött egy csábos mosolyt Pultoska felé. - Mint Második. Mert a tesó itt úgy döntött, neki kell előbb kijönni a napfényre.

- Tehetek én róla? - emeltem fel a kezem megadóan, de nem tudtam visszatartani a nevetést. - Amúgy - néztem én is Pultoskára. - Ne fűzz hozzá nagy reményeket. Az ikertestvérem igazi nőcsábász, bár mielőtt összejönnének a dolgok, mindig elbarmolja. - Nem is törődtem M tiltakozó "Hé!"-felkiáltásával, csak tovább mosolyogtam. - És amúgy is, M Santorinire megy.

Váratlan látogató 1. rész

Megjegyzés: Ez a történet a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban; Megnyitó, Félévkezdés; Születésnapi öltánc) elemeivel mutat kapcsolatot, szigorúan véve azonban nem része a sorozatnak. Azoknak, akik minden apró részletet érteni szeretnének, tanácsos elolvasni a fent időrendben felsorolt történeteket előbb, de jelen mű azok nélkül is érthető és élvezhető.

******************************************************************************************

Hulla fáradtan estem be az ajtón. Úgy kóválygott a fejem és sajogtak a tagjaim, mintha legalábbis csontrészegen dülöngéltem volna be a kocsmába, hogy kiigyam magamból az alkoholt. Talán jobb helyem lenne egy fordított valóságban. És ha az a fordítottság az egyetemi tanárok vizsgáztatási szokásaira is vonatkozik, vissza se jönnek onnan, a végtelen élvezetet nyújtó vizsgaidőszakok világából.

Nem nyújthattam épp bizalomgerjesztő látványt. Ami tökéletesen tükröződött Pultoska szemeiben is. Mintha csak szellemet látna, vagy egy alkeszt, aki a huszadik helyre botladozik már be az újabb adagért. Pontosan olyat, akit igyekezetünk távol tartani az Infernótól. Még akkor is, ha most, a vizsgaidőszak utolsó hajrájában kongott a hely az ürességtől. Még az is lehet, azért bámult rám úgy, mintha két fejem nőtt volna, még akkor is, amikor leültem a pult mellé, mert nem értette, én miért nem írom le könyékig a kezem, vagy pihenem ki a fáradalmakat a többiekkel együtt.

- Mi az? - néztem rá, felvonva az egyik szemöldököm.

- Semmi - rázta meg a fejét és folytatta a pult törölgetését, amivel épp foglalatoskodott, amikor beléptem, de szeme sarkából továbbra is ugyanazzal az értetlen kifejezéssel nézett rám. Mintha nem hinne a szemének.

- Hulla vagyok! - sóhajtottam és a pultra könyököltem, hogy kezeim közé temessem az arcom. - Hozzám vágnál egy sört?

Az értetlen kifejezés, ha lehet, még inkább eluralkodott Pultoska arcán, ahogy felnézett rám.

- Azt hittem, veszel magadnak - méregetett, mintha legalábbis azt kértem volna, hogy vegye ki a lakáskulcsom a zsebemből és nyissa ki az ajtót. Nem értettem az egészet, de semmi energiám nem volt most kérdezősködni, úgyhogy csak vállat vontam és átnyúltam a pult felett, hogy előhorgásszak egy üveg Heinekent. Mindig is jobb szerettem egyszerű törzsvendégként tekinteni magamra, de kétségtelen, ha nem vesszük a tulajjal való közelebbi ismerettségét, és hogy én csak az ingyen piát kaptam fizetségként, legalább annyira voltam én is alkalmazott itt, mint Pultoska.

- Végül csak a szokásos? - Valami különös csengés visszhangzott a szavaiban. Mintha értenem kellene, mire gondol. Azonban inkább csak vállat vontam, miközben lepattintottam a kupakot.

- Miért ne? - ittam bele a hűsítő nedűbe. - Mi az?

Összevontam a szemöldököm, ahogy figyelem már-már zavaróan fürkésző tekintetét.

- Semmi, semmi - rázta meg a fejét. - Csak a hajad... Új frizura?

- Nem... - fogtam meg értetlenül egy előre lógó tincsem. - Már mióta az eszemet tudom, ilyen. Bár, persze, az elmúlt napokban nemigen jutott időm hajat mosni a tanulás mellett - mosolyodtam el kényszeredetten. Bár valószínűtlen, hogy olyan zsíros lenne, hogy azt Pultoska zselének nézze. Na meg, jobb szeme van neki annál.

- Értem... - fordult vissza ismét a takarításhoz. Arcára erős koncentráció ült ki. Mintha csak nagyon próbált volna valamit elfelejteni. - Szóval... hogy telt a napod? - igyekezett könnyeden csevegni, de a hangjában még mindig valamiféle különös feszültség csengett.

- Ne is kérdezd! - ittam bele ismét a sörömbe. - Mintha kimostak és kicsavartak volna, mielőtt kitettek száradni. Komolyan mondom, ezeket a vizsgákat direkt csinálják olyanra, hogy a szuszt is kiírd magadból. Ha nem lenne időkorlát, páran tuti még most is írnák. De szerencsére vége - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Végre elengedhetem magam és jöhet a pihenés - mosolyodtam el.

- És ennek örömére egyenesen ide jöttél, hogy leidd magad? - A hangjában megint ott csengett az a kifürkészhetetlen él. Ha nem ismerném jobban, akár még az is megfordulna a fejemben, hogy a túlzott ivászatot akarná szóvá tenni. Vagy valamit ki akar szedni belőlem, csak nem mer nyíltan rákérdezni? De miért tenne ilyet? Hiszen sosem volt szokásunk titkolózni egymás előtt. Sosem voltam az a típus, aki leharapta volna a másik fejét, még egy indiszkrétebb kérdés miatt se. Én inkább az a típus vagyok, aki erre elpirul, hebegni kezd és nem képes egy értelmes mondatot kinyögni. De akkor meg...

- Nem - válaszoltam végül, kissé megfontolva, mit is mondok ki, alaposan megrágva minden szót. - Előbb haza mentem lezuhanyozni. Ragadtam az izzadtságtól. Lehet, nem ártott volna hajat is mosnom. - Nem volt teljesen őszinte a nevetésem.

- Értem... - mért végig ismét, akárha azt keresné, hol lóg ki a lóláb... szó szerint. - És utána egyenesen jöttél meglátogatni?

- Mi ez? Kihallgatás? - nevettem. - Az utolsó vizsga után csak megérdemlek egy sört, nem? Alaposan kifáradtam, úgyhogy a zuhany után azonnal lejöttem. De, látom, igencsak elvarázsolt hangulatodban találtalak - kacsintottam rá.

Pultoska nem válaszolt. Egy pillanatra mintha zavarba jött volna. Szinte hallottam, ahogy zakatol az agya, hogy mit mondjon. Aztán hirtelen zaj hallatszott a raktárhelyiség felől. Azt hittem, egyedül vagyunk. A lányok kimenőt kaptak erre a pár napra, ha egyszer úgysincs meló. Pultoska is csak azért tett-vett itt, hátha betér valaki. Mondjuk egy olyan részeges alak, mint én. De akkor meg...

- Á! Végre meg van! - kiáltott fel valaki a zaj forrása felől.

Ez a hang! Nem, az nem lehet. Nem akartam hinni a fülemnek. Pultoskával mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket, figyelve, ahogy a zajkeltő kilép közénk.

- Ti aztán rendesen elrejtettétek a legjobb piátokat. Most már értem, miért nem akartad magad kihozni... - Megtorpant és a hangja elhalt, amikor meglátott. Egy pillanatig csak néztünk egymásra, mintha egyikünk se akarna hinni a szemének, majd szája széles mosolyra húzódott. - Helló, B!

Most már tökéletesen megértettem Pultoska különös viselkedését.

Mintha csak a rosszabbik felemmel néztem volna szembe. A komplementeremmel. Na jó, túlzok, persze. De valahogy mégis bizarr volt a helyzet. Huszonöt év alatt se tudtam megszokni, hogy a saját vonásaimat látom viszont, a saját alakom, hosszúkás arcom, barna szemeim, barnás bőröm és a mosolyom, ugyanakkor teljesen rövid, felzselézett hajjal és olyan szerelésben, amit én sosem vennék fel. Nem mintha nem állt volna jól rajta a szűk, fényes anyagból készült fekete nadrág, az Iron Maidenes rövid ujjú póló és a szöges cipő. Nekem viszont már azelőtt lesült volna a bőr az arcomról, hogy így kiléptem volna az ajtón. De hát ő ilyen volt. És ahogy ott állt a raktár ajtajában, kezében egy rekesz drága sörrel, ismét felidéződtek bennem az emlékek.

Majdnem hangosan felnevettem. Most már tökéletesen meg tudtam érteni szegény Pultoskát. A helyében valószínűleg én se tudtam volna már azt se, hol áll a fejem. Talán még ebben a pillanatban is azt hittem volna, én hülyültem meg és látok duplán, készen arra, hogy beszállítsanak a pszichiátriára. És ahogy barátnőm szemébe néztem, pontosan ugyanezt láttam viszont.

Most már nem bírtam ki és visszafogottan elnevettem magam.

- Pultoska! - vontam magamra a figyelmét. - Azt hiszem, magyarázattal tartozom.

Felálltam a székemről és, még mindig értetlen tekintetétől kísérve odaléptem a hasonmásomhoz, hogy a vállára tegyem a kezem és úgy mosolyogjak barátnőmre.

- Hadd mutassak be valakit! Ő itt M. Az ikertestvérem.

Folytatása következik!