Születésnapi öltánc

Megjegyzés: Hogy ne maradjunk a blog elindításának évfordulója környékén születésnapi történet nélkül sem, íme a Kocsma-sorozatom (Búfelejtő; Új barátságok, új kihívások; Meló; Inferno; Látogatás az Infernóban; Megnyitó, Félévkezdés) újabb eleme. A történet azonban, annak, aki a karaktereket már ismeri, az előzmények ismerete nélkül is érthető és élvezhető.

*******************************************************************************************

A bombaként robbanó hanglöket szinte orkánként csapott arcon, amikor beléptem az Inferno ajtaján. Azon sem csodálkoztam volna, ha azzal a lendülettel hátra is kényszerülök lépni egyet.

Hirtelen az a bizonyos végtermék is belém fagyott a meglepetéstől. De hát, elvégre, egyértelműen az is volt a cél. Nem is kellett hozzá más, csak egy parányi tervezés. Kiszámolni, mikor végzek minden dolgommal, addigra előkészíteni mindent, és mire betámolygok az ajtón a napi szórakozásadagomért, mindenkinek odacsoportosulni a pulthoz és egy megfelelő pillanatban elsütött hangorkánnal visszalökni az utcára... Na jó, az utolsó nyilván nem volt cél.

- Éljen az ünnepelt! - kiáltották többen is vidáman, a levegőbe emelve poharukat. Én meg hirtelen azt is elfelejtettem, lány vagyok-e vagy fiú, nem hogy azt, mit is ünneplünk tulajdonképpen.

Azonban nem akadt túl sok időm mélázni, amíg váratlanul, mert hogy máshogy, egy emberes vaku villant egyenesen az szemembe.

- Bocsi! - kacagott Sorina, amikor meggyőződött róla, hogy zavaros tekintetem most már teljesen rá fókuszálódott. - De ezt a képet nem hagyhattam ki.

Beletelt pár pillanatba, mire a nagy meglepetésáradatot leküzdve, minden a helyére került a fejemben. Ezzel párhuzamosan pedig ajkaim először enyhén örömteli, majd elégedett, végül huncut mosolyra húzódtak

- Na megállj csak! - lendültem barátnőm felé, aki első mozdulatomra kacagva iramodott el előlem, mint a dolgát jól végzett gyalogkakukk, miután felhergelte a prérifarkast.

Utolérni viszont még annyi esélyem sem volt, mint az említett jószágnak a furfangos madarat, mert a jól irányzott meglepetés szülinapi buli okozta kábulatban észre se vettem a mellém lépő Hugit, csak amikor már gyengéden megmarkolta a karomat.

- Ez az én nővérkém. Még a saját születésnapját is szoknyavadászattal töltené - kacagott.

Nem is én lettem volna, ha nem próbálok visszavágni, legalább azzal, hogy Sorina soha életében nem venne fel szoknyát, de a kábulat még mindig hatalmában tartott annyira, hogy mire észbe kaptam, az én drága testvérem máris a pulthoz és a mögötte vigyorgó Pultoskához vezetett.

- Inkább igyál egy jót! - vigyorgott rám. - Csak neked tartogattam - tett elém egy üveg méregdrága whiskey-t, esztétikusan átkötve egy piros díszszalaggal.

- Szépen vagyunk! - kacagtam. - Letolnak, ha a csajokat hajkurászom, helyette meg inkább leitatnak.

Ennek ellenére természetesen semmi kifogásom nem volt ellene, amikor nevetve kibontották az ajándékomat, hogy közösen elfogyasszuk.

- De azt se hidd, hogy a csajozástól eltiltunk! Sőt. - Úgy tűnt, ez a nap a meglepődéseké, legalábbis a részemről, ugyanis a mögülem megszólaló Gazellát is csak akkor vettem észre, amikor a vállamra tette kezeit, hogy a fülembe súgja a szavakat. Már amennyire persze lehetett suttogni a buli alapzajában.

A pult két oldalán álló Pultoska és Hugi vigyorából látszott, hogy ők pontosan tudták, mi van készülőben, én viszont még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Ennek köszönhetően mire kinyitottam volna a számat, Gazella és a segítségére érkező Hosszúláb már talpra is rángattak.

- Gyerünk, főnök! Még vár az igazi meglepetés - somolygott az utóbbi.

Nem ittam sokat, de az alkohol már így is a fejembe szállhatott, úgyhogy inkább ők cipeltek mint hogy én mentem volna a pulttól pár lépésnyire emelkedő színpad felé. Igaz, a "színpad" talán erős szó arra a bő húsz négyzetméteres térrészre, amit a helyiség sarkában úgy egy méterrel a padló fölé emelve alakíttattunk ki. Bár rendeltetését tekintve eredetileg tényleg annak szántuk, kihasználni eddig még nem sikerült.

Két kísérőm nem hagyott sok időt elgondolkodnom, mi is történik. Sebtében felvezettek az emelvény, nevezzük inkább így, mellé csatlakoztatott lépcsőn és leültettek a már jó előre oda készített székre.

- Maradj itt és helyezd kényelembe magad! - utasított Gazella. Az arcán játszó huncut mosolyból és csillogó kék szemeiből már kezdett egyre világosabb lenni, mi készül. Mire azonban bármit léphettem volna, nem mintha egyáltalán fontolgattam volna az ellenkezést, már meg amúgy sem számít, Hosszúláb kerített egy kendőszerű anyagdarabot és hasonlóan széles mosollyal az arcán gondosan a fejem köré tekerte.

- Ne less! - kuncogott, mintha csak a szemfedés nem pont azt a célt szolgálta volna, hogy ezt megakadályozza. Igaz, az anyag nem volt túl vastag, de hacsak nem a teljes meglepetésre bazíroznak megint, a céljának megfelelt.

- Na, látsz valamit? - lengette meg Gazella a szemem előtt a kezét, miután társa végzett a kendő megcsomózásával tarkómon.

- A kezedet látom, meg hogy itt állsz előttem - válaszoltam. - De többet nem nagyon.

- Kiváló. - Bár a fölém hajoló, Gazellafej-formájú fekete folton semmi jele nem látszott, tulajdonosa hangján tökéletesen hallottam a fülig érő mosolyt. - Akkor, jöjjön a meglepetés!

Nem tudom, már csak az alkohol tette, vagy még mindig munkált bennem a meglepetés okozta zavartság, mindenesetre szinte már irreális gyorsasággal tűnt el előlem két kísérőm sziluettje, hogy aztán füleimet váratlanul betöltse valami vad ritmusú zene dübörgése.

A jelen lévők tömege tombolt. Talán mert már előre tudták, mi készül, de lehet, hogy csak ők előbb meglátták a színpadra pár pillanat múlva fellépő alakot, akinek a sziluettje hamarosan betöltötte elhomályosult látóteremet. Illetve, persze, ők pontosan látták is, ki ő.

Én csak egy karcsú alakot láttam magam előtt magasodni, ahogy a zene ritmusára ingatja magát és forog, bár ha nem látom, melyik oldalával közeledett felém, meg nem tudtam mondani, épp elölről látom-e, vagy a hátát bámulom.

Mindez azonban már mit sem számított, és nem csak azért, mert a mozdulataiból megkaptam a választ, amikor puha kezek kezdték simogatni térdemet és combomat. Ha volt is bennem valami feszültség, eddigre teljesen elszállt és átadtam magam a dolgát végző táncos kényeztetésének. Élveztem, ahogy kezei végigsiklanak combjaimon és csípőmön, fel-felkalandozva oldalamra, miközben altestét a zene ritmusára ringatta. Aztán a megfelelő, nyilván jól kiszámított pillanatban megfordult, hogy fenekét combjaimhoz, majd ölembe simítsa.

Ágyékomat elöntötte a forróság. Egy pillanatra megfeszültem, amikor egy apró nyögős hagyta el számat, de aztán rájöttem, a hangosan lüktető zenétől valószínűleg senki nem is hallhatta. Hacsak az előttem táncoló tünemény nem, akit azonban ez csak még érzékibb vonaglásra sarkallt.

Nem is volt nehéz dolga. Már így is eléggé izgalmi állapotban voltam, de ezt csak tetézte, amikor megfordult, széttárt lábaim közé guggolt és éreztem, ahogy haja végigsimít combjaimon, lehelete pedig a közöttük tomboló hőségbe vegyül.

Most már nem törődtem azzal se, milyen hangosan nyögök. Végül pedig, amikor bevetette titkos fegyverét, már nem is tudtam volna. Pillanatokon belül ugyanis a fürge kis kezek felgyűrték pólómat és megéreztem kényeztetőm forró ajkait hasfalamon.

Hátra vetettem a fejem és egyre hangosabban nyögtem. Eleinte még köröztek a gondolatok a fejemben, ki lehet ezen mestermunka elkövetője. Sorinát hamar elvetettem. Bár nyilván örültem volna neki, ha legközelebb a fotóstúdió feletti kis lakásában, hancúrozás közben ezt is számon kérhetem rajta, de valamiért róla nehezen tudtam volna elképzelni. Pultoskának egy ilyen buli közben jobb dolga is volt, minthogy az én kényemet-kedvemet lesse, szóval maradtak az én táncoslányaim... akármilyen fura is így gondolni rájuk. Azt kisakkozni azonban, hogy melyikük is lehet, már nem maradt se energiám, se időm, miközben a gyönyöreimért felelős nőszemély csókjai lassan felfelé haladtak hasamon, majd melleim között, nyakamon és végül megéreztem forró ajkait az enyémeken.

A csók ismeretlen volt, de vadítóan édes. Tulajdonosa pontosan tudta, mit csinál. Egész testem beleborzongott abba a puha érintésbe, és már nem csak azért nem emeltem fel kezeimet, hogy megragadjam őt, mert öltáncnál az ilyesmi nem ildomos, hanem mert annak a mennyei szájnak az érintése teljesen elvette az eszem.

A csókolóművésznek is beillő tünemény azonban nem fecsérelte sokáig az időt. Az egyik apró kéz végigsimított arcomon, hogy aztán lerántsa rólam a kendőt, és szembe nézhessek a kissé tépett, torzonborz barnásvörös haj keretezte arcból rám mosolygó barna íriszekkel.

- Rosetta - nyögtem, vagy legalábbis csak akartam, mert a lány közben ismét megpuszilta a szám, combjaim közé sikló keze pedig azonnal elhallgattatott.

- Tetszik a műsor? - suttogta, épp csak elég hangosan, hogy a lüktető zenén át is hallhassam.

Alig ért hozzám, mégis annyira feltüzelt, hogy csak halkan nyöszörögni és lassan bólogatni tudtam.

- Akkor kaphatsz majd még, ha te is akarod - puszilta meg a szám sarkát. - De most... ennyi.

Vagy hatalmas mázlija volt, vagy tökéletesen kiszámította, amiből az utóbbi a valószínűbb, ugyanis pont a hatásszünete kellős közepén ért véget a szám, ő pedig vigyorogva magamra hagyott, hogy zihálva kifújjam magam ott a széken.

- Tud a kiscsaj, nem vitás - vigyorgott Pultoska, amikor lekászálódtam a színpadról.

- Az már hétszentség - töltöttem a whiskey-mből és egy húzásra felhajtottam.

- De ugye tudod, hogy ez is a kampány része volt? - Egy pillanatig értetlenül néztem fel a szélesen vigyorgó Hugira. Agyam fogaskerekei most már zubogó vérem miatt is nehézkesebben kattogtak.

- Persze - világosodtam meg végül. - Tényleg nem adja fel, hogy inkább táncolhasson, minthogy felszolgáljon.

- És szerintem bizonyított is - bólintott Pultoska, komolysága viszont épp csak színezőelem volt levakarhatatlan vigyora mellett. - A felszolgálást is el kell végeznie valakinek persze, és nem akarok sztriptízbárt vagy night clubbot csinálni az Infernóból, de néha esténként kihasználhatnánk azt a színpadot is, ha már van... Mit gondolsz, Madam B?

Még mindig zihálva lassan bólintottam, miközben újratöltöttem a poharamat. Úgy kavargott körülöttem a világ, hogy még a megszólítás miatt is elfelejtettem tiltakozni.

- Benne vagyok. De előtte... megnézném azt az öltáncot még egyszer közelebbről. És akkor már nem fog érdekelni, ha véget ér a szám. - Felhajtottam az italomat és gondolatban már azt tervezgettem, melyik szobába cipelem be Rosettát, befejezni, amit elkezdtünk.