Váratlan látogató 2. rész

Előzmény: Váratlan látogató 1. rész

************************************************************************

Pultoska majdnem elejtette a poharat, amit épp törölgetett, meglepetésében, amikor meglátta az ajtón belépő lányt. Először fel sem akarta ismerni, és még második, majd harmadik megnézés után is csak nehezen volt hajlandó hinni a szemének.

Ez aztán a stílusváltás - gondolta. Legvadabb álmaiban sem gondolt volna rá, hogy egyszer így fogja látni B-t. Nem mintha a szűk nadrág és a feszes póló nem hangsúlyozta volna tökéletesen ki nőies alakját, de eddig olyan lánynak ismerte, aki ennek még az ötlete elől is sikítva menekülne. És ez a frizura... Pultoska még magában sem akart ítéletet alkotni róla. Hiszen nem mondhatta, hogy nem állt jól a változás barátnőjének, és nem volt így is észveszejtően csinos és vonzó, de mégis, hátborzongatóan szokatlan volt a dús, hátközépig érő hajkorona helyett a fiúsan rövidre vágott és gondosan felzselézett frizurát látni.

Az egész olyan volt, mint egy álom. Jó álom vagy rémálom, nem tudta megmondani. Hiszen B-ből mindig is hiányolta a magabiztosságot és a jó kiállást, ami most azzal a gyönyörű arccal és alakkal megtestesülve ott állt előtte, de akkor is, úgy szerette a lányt.

Meg akarta csípni magát, hogy felébredjen, de az izmai nem mozdultak. Csak figyelte vendégét, aki most rá emelte nagy barna szemeit és elmosolyodott.

- Hali! - Pultoska szája megállíthatatlanul fülig szaladt a csábos kiejtéstől. Tényleg, mintha B-t teljesen kicserélték volna. Ő pedig nem tudta eldönteni, ez jó vagy rossz, neki mindenesetre tetszett.

- Helló! Mi járatban? - Csak ennyit tudott kinyögni. Még hozzátette volna értetlenségét, barátnője miért nem vizsgázik épp, de a torka teljesen kiszáradt. Sebesen igyekezett ezt a változás okozta meglepetésre fogni, de sejtette, messze nem csak erről van szó.

- Gondoltam, bedobok egy kis barna sört - villantott rá a vendég egy térdelgyengítő mosolyt. Pultoska lassan már azt se tudta, hol áll a feje.

- Barna sört? - vett végül erőt magán. - Szokatlan kérés.

A másik csak lazán vállat vont. Pultoska eddig úgy tudta, B csak a világos sört szereti, de hát, lehet, ez is a váltás része.

- Nem sűrűn kérnek ilyesmit - tért vissza a törölgetéshez, igyekezve erőt meríteni a jól begyakorolt mozdulatokból. - De a raktárban biztos van egy kevés - intett fejével a személyzeti szoba ajtaja felé. - Szolgáld csak ki magad!

A jövevény arcán egy pillanatra értetlenség jelent meg. Mintha nem is lenne már a megnyitás óta az Inferno vezetésének oszlopos tagja, még akkor is, ha ő jobb szerette magát csak törzsvendégnek tekinteni.

- Biztos? - indult kissé bizonytalanul az ajtó felé. De még ebben a bizonytalanságban se volt ott nyomokban sem a korábbi félénk, visszahúzódó B. Pultoska eddig nem is hitte volna, hogy valaki átmehet ilyen nagy változáson pár nap alatt.

- Persze - mosolyodott el ő is. - Nem dugdosok én előled semmit.

A vendég ismét vállat vont és eltűnt a raktárban.

Pultoska hamar végzett a poharak eltörölgetésével és rátért a pultra. Lassan már meg is nyugodott és majdnem el is felejtette a meglepő kis közjátékot, már amennyire az ilyesmit el lehet felejteni, amikor váratlanul belépett az ajtón a jó öreg, megszokott, hosszú hajú és visszafogottan öltözött B.

***

A térdemet csapkodtam, amikor a történet végere értek. Még a könnyem is kicsordult és a torkom is megfájdult.

- Így már értem azt a zavarodott arckifejezést - igyekeztem gátat szabni nevetésemnek. Pultoska nem szólt semmit, csak igyekezett elrejteni az arcát elöntő pírt, miközben visszatért a pult mögé, úgy téve, mintha a dolga nem tűrne halasztást. - Bárhová mégy, tesó, te aztán mindenhol felkavarod az állóvizet.

- Most mit mondjak? - nevetett M is és megadóan széttárta karjait. - Én ilyen vagyok.

- Ja. Csak érném már meg azt a napot, amikor rám hiszik azt, hogy te vagy és nem nekem kell elvinnem a balhét helyetted!

- Álmodj, királylány! - fojtotta nevetését a sörébe. - Hihetőbb, hogy a szende kis B megőrült és végre vér került a pucájába, mint hogy M-ből szűzike lett.

- Kapd be, jó? - vágtam hozzá a sörös kupakomat. Már alig látta, könnyeim fátyolán át.

Volt logika a szavaiban, de ha valaki azt feltételezte volna, hogy én valaha is úgy néznék ki, mint M, azt körbe röhögtem volna. Még ha csak ránéztem, akkor is nehezemre esett nem elpirulni. Nem hogy ha engem öltöztetnének fel így!

- Mindenesetre, Hugi járt a legjobban - dőltem hátra. Őt legalább nem keverik senkivel.

- Miért is? Ne mondd már, hogy nem volt buli, hogy rólad is azt hitték, olyanokat csinálsz, mint én, még ha igazából sosem volt hozzá bátorságod!

Erre nem válaszoltam, csak grimaszolva hallgattam nevetését, bár a szám sarkában ott bujkált a mosoly.

- Apropó! Ha már szóba került, hol van a kistesó? - nézett körbe, de ő is csak a zavarát munkájába fojtó Pultoskát láthatta.

- Hacsak nem látsz el innen a határon túlra, hiába meresztgeted a szemed - kacagtam. - Azt hiszem, most is arra a tengerjáróra ment el melózni, mint tavaly nyáron.

- Jaja. Engem is elhívott egy körre - vigyorgott.

- Tényleg? - rökönyödtem meg. - Nem is mondta.

- Hát, pedig nekem mesélt rólad, meg a kalandjaidról. Ezek után nem is csodálom, hogy nem emlegette, Térdfájós - kacagott.

Halkan horkantottam. Tény, hogy elég rosszul bírom a tengert. Tavaly is, amikor Hugi meghívott a hajóra, ahol gályázott, már az első nap lemerevedett a térdem. M meg sosem mulasztotta volna el, hogy ezt az orrom alá dörgölje.

- Ó, igen - sóhajtott fel, miután leküldött egy újabb korty sört, mintha csak annak az íze töltené el ekkora örömmel. - Ő tudja, mi a jó. De a szende kis B...

- Be lehet fejezni - kacagtam. - Csak azért, mert én bármennyire is szeretek utazni, inkább itthon képzelem el az életem?

- Ez fájt - kapott teátrálisan a szívéhez, de aztán ismét elnevette magát. - Lehet, meg is kérdezem, nekem nem tud-e helyet.

- Hogyhogy? - csodálkoztam. - És mi van a szállodai melóddal?

- Ne is mondd! - grimaszolt. - Meguntam már azt az állandó ugrabugrát. Nem nekem való a recepciós lét. Elviselni azt a sok idiótát, pláne, hogy néha a mocskukat is nekem kellene feltakarítani. És az a zaj...

- Nem engedik írni a nagy művésznőt? - hecceltem.

M-mel nem hiába voltuk ikrek. Nagyon sok mindenben hasonlítottunk, azt leszámítva, hogy ő mindent nagyobb vehemenciával és félelmek nélkül csinált. Érettségi után kijelentette, hogy ő nem tanul tovább, hanem író lesz. A tehetsége és a kurázsija meg is volt hozzá, de amíg valaki befut... És hozzám hasonlóan, neki is nyugalom kellett az íráshoz, ami eléggé behatárolta a munkalehetőségeit.

- És, még mindig írogatod a kis történelmi novelláidat? Hogy is nevezed? M kalandjai?

- Jaja - kezdett nedűje utolsó kortyaiba, most már kevésbé jókedvűen. - Amíg nincs meg a nagy ötlet, az is megteszi.

- Akkor nem neked való a hajókázás - csóváltam a fejem fülig érő vigyorral. - Emlékszem, Hugi is szétgürizte ott magát.

- Persze. Tudom - tette le az üvegét az asztalra, ami mellett üldögéltünk. - Úgyis más terveim vannak.

- Igazán? Na mesélj!

- Itt a nyár, jó idő, és azt beszélik, Santorini gyönyörű hely.

- Szóval mennél a görög turistaparadicsomba? - vigyorogtam.

- Most miért? - vonta fel a szemöldökét. - Valami könnyed melót biztos találok, és ott aztán el lehet vonulni, ha az ember csendre vágyik.

- Ha te mondod - vontam vállat még mindig vigyorogva.

- Most miért? Nem?

- Úgyse tudlak lebeszélni, nem?

- Hát... nem - kacagott és felhajtotta söre maradékát.

Pultoska, mintha már árgus szemekkel várta volna ezt a pillanatot, oda lépett, hogy elvigye a kiürült üveget,

- Na és, itt marad velünk egy ideig a testvéred, B? - kérdezte, de közben egy pillanatra sem nézett rám. - M... Ez minek a rövidítése? Margit? Matilda? Margaréta? Margó?

- Nem - kuncogtam. - Nem a nevéből jön. Az...

- Ki ne mondd! - szakított félbe M. Ha van valaki ezen a világon, aki jobban rühelli a saját nevét, mint én, és úgy általában a standard neveket, az ő. - M vagyok - küldött egy csábos mosolyt Pultoska felé. - Mint Második. Mert a tesó itt úgy döntött, neki kell előbb kijönni a napfényre.

- Tehetek én róla? - emeltem fel a kezem megadóan, de nem tudtam visszatartani a nevetést. - Amúgy - néztem én is Pultoskára. - Ne fűzz hozzá nagy reményeket. Az ikertestvérem igazi nőcsábász, bár mielőtt összejönnének a dolgok, mindig elbarmolja. - Nem is törődtem M tiltakozó "Hé!"-felkiáltásával, csak tovább mosolyogtam. - És amúgy is, M Santorinire megy.