2018. április 11., szerda

A tűz mezői

B Európa elfeledett szupervulkánjában

B-vel a föld körül

Megjegyzés: Ez a történet a B és a modellek című alsorozat újabb eleme (első rész: Calima, de érdemes elolvasni a Jéghegy című novellát is).

*******************************************************************************************


A talaj hangosan ropogott a lábaim alatt, ahogy lassú, megfontolt léptekkel haladtam előre. Akárha egy hatalmas, legömbölyített folyami hordalékkal teli kavicságyban sétáltam volna, azt leszámítva, ahogy a földdarabok ahelyett, hogy csak csúszósan kigördültek volna túrabakancsom redőzött talpa alól, ropogva darabjaikra hullottak és megindultak lefelé az enyhe lejtőn.
Csak kevés választott el attól, hogy sziszifuszi munkának tűnjön az előrehaladás. Miden lépésemnél megindult alattam a porózus kőzetanyag az ellenkező irányba, azonban ennek ellenére is csak sikerült felfelé küzdenem magam. Nem mintha odafenn sokkal jobb várt volna. Pontosan tudtam, hogy ha a dombtetőről körbe tekintek, épp ugyanazt fogom látni, mint innen. Mintha csak valamiféle apokaliptikus tájon haladnék keresztül. Mindenfelé omladozó szürkésfekete törmelék, helyenként kiemelkedő barnás sziklákkal. Na meg a mindent elárasztó csípős gázfelhő, mely mintha a föld pórusaiból szivárgott volna elő. Mindehhez pedig jött még a fullasztó nyári hőség is...
Nehéz volt elhinni, hogy mindezzel együtt Európában járunk. Ráadásul annak is a civilizáltabb felén. Első látásra az ember előbb párosítaná ennek a vidéknek a képét valami Isten háta mögötti banánköztársaságéval. Indonéziában sok a vulkán, nem igaz? – hangozhatna el a porózus tufa és a felszínre gőzölgő gázok láttán. Délkelet-Ázsia, forróság, dzsungel, ágyékkötős félbarbár emberek, akiknek a nagyszülei még egymást ették. Na meg vulkánok. Összeállna a kép.
De lehetne ez az egész Dél-Afrikában is, a fekete kontinens ölén, ahol kb. minden megtörténhet. Az ilyesmi táj miért lenne kivétel? De még akár Japán se lepne meg igazán senkit a millió furcsa szokásával és a nyugati szemlélő számára érthetetlen jelenségeivel. Miért pont ez lenne kivétel? De még akár a végtelen szibériai pusztaság is szóba jöhetne. Elvégre ott minden van. Egyedül a meleg nem illene a képbe, de hát az oroszoktól sosem lehet biztos benne az ember, hogy mit várhat.
Na de Olaszországban...? Sok hely felé tekintene az ember, ha ilyen helyet keres, de hogy az itáliai csizmára, na az nehezen elképzelhető.
Pedig most itt voltunk. Nápolytól alig egy kőhajításnyira, Európa utolsó, és az egyetlen a mai napig fellelhető szupervulkánjánál.
- Szupervulkán Európában? – kacagott fel Monique, amikor vázoltam neki a következő úticél-ötletemet.
- Mi olyan meglepő ebben? – túloztam el akkor a flegma értetlenségemet. – Vezúv... Etna... Sztromboli? – soroltam a híresebbnél híresebb olasz tűzhányókat.
- Na jó, de azt a pöfékelést én nem nevezném szupervulkánnak – reagált munkaadóm hasonlóan nemtörődöm horkantással.
- Én azért annál a pöfékelésnél se lennék jelen, ha nem haragszol – kacagtam fel. – Még meg szeretném fektetni pár modelledet, mielőtt élve elégek.
- Ott a pont – horkantott félig rosszallóan, félig vidoran beszélgetőtársam. – A modelleimet viszont ha valaha is bántanád...
- Még hogy én? – kacagtam fel a rögtönzött fenyegetés hallatán. Bár túl hirtelen jött, hogy igazán komolyan vegyem, a mindig zord és morcos Monique-nál sose lehetett biztosra menni. – Én tehetek róla, hogy a lánykáid bolondulnak a fiatal szakértőhölgyedért?
- Igaz, ami igaz, jobban lázba hozza őket a helyzet, mintha egy pocakos hetvenes akadémikus professzor hajkurászná őket – nevetett fel most már Monique is.
- Nem mellesleg a gatya tartalma se mellékes – kacsintottam cinkosan. – Gondolj arra, hogy én teherbe legalább úgyse fogok ejteni senkit!
- Ami pedig a szupervulkánt illeti – váltottam vissza egy szívdobbanásnyi szünet után az eredeti témára, véletlenül sem akarva komolyabb beszélgetést kiprovokálni az előbbi témáról –, miért pont Európa lenne más, mint a többi kontinens? Felsőbbrendű kultursznobériánkban szeretjük azt hinni, hogy különlegesek vagyunk, de a természetet ez a legkevésbé sem érdekli.
- No igen... – vakarta meg az állát kedvenc fotósom.
- Tőlünk délre ugyanúgy közeledik egymáshoz az eurázsiai és az afrikai kőzetlemez, mint Indonéziánál az eurázsiai és az indoausztráliai, vagy Japánnál az előbbi és a csendes-óceáni. Miért pont nálunk játszódnának le más folyamatok?
- Oké, de ott sincsenek olyan hű de nagy vulkánkitörések – vágta rá Monique, szétterülő mosolyomat látva viszont azonnal el is bizonytalanodott.
- Manapság valóban nem – válaszoltam. – Viszont a Krakatau 1883-as kitöréséről biztos hallottál már... A szintén indonéz Tambora pedig 1815-ben annyi port és hamut lökött a légkörbe, hogy a következő évben az északi félgömb nagy részén blokkolta a napsugárzás jelentős részét, ami miatt gyakorlatilag elmaradt a nyár... Japán térségében pedig a koreai-kínai határon lévő Paektu az elmúlt kétezer év legnagyobb kitörésével csak azért nem okozta ezt, mert a földrajzi elhelyezkedése miatt a szelek nem terítették szét a kilökött kőzetanyagot... A megintcsak indonéz Toba pedig hetvenötezer éve azóta se látott méretű kitörést produkált, aminek a következményei az emberiség túlnyomó részét elpusztították. Minden mai ember az akkori több tízezerből életben maradt pár száz egyén leszármazottja.
Monique csak elkerekedett szemekkel hümmögött válaszként.
- A Flegrei-félsziget térségében negyvenezer éve történt kitörés persze ennél jóval kisebb volt – vontam vállat. – De még ha a Vezúv és az Etna jelenkori tevékenysége tényleg csak pöfögés is lenne, egy ennyivel nagyobb kitörés akkor is az lenne a minimum, hogy egész Nápolyt elpusztítaná.
Ez a beszélgetés járt a fejemben, ahogy most tényleg ott sétáltunk az olasz szupervulkán területén. A Campi Flegrei, a Tűz Mezői tényleg mintha egy nemrégiben itt végigsöprő lángvihar nyomait őrizné. Ahogy a fekete vulkáni törmelékdombocska tetejére érve körbetekintettem a vidéken, csak a távolban láttam csillogni a Pozzuoli-öböl vizét. Nehéz volt elképzelni, hogy olyan messze volt valaha a gigászi kitörés centruma, ami létre hozta  kalderát, melynek központja ma az öböl medrét képezi.
- Pff! Meg lehet dögleni ebben a hőségben – vonta magára hirtelen figyelmemet a mellettem elmormogott szitkozódás.
Kelly Gale alias Kelly
Ahogy oda pillantottam, akaratlanul is végig futtattam tekintetemet a mellettem álldogáló lányon. Kelly még így, kifulladva és a hosszú gyaloglástól fújtatva is gyönyörű volt. Bőr bakancsában, alig combtő alattig érő sortjában és testhez simuló atlétájában úgy nézett ki, mint a keményterepi túrázás istennője. De persze épp ez is volt a cél. Így mutat majd jól a fotókon. Ez a barnabőrű szépség, hosszú hollófekete hajával és igéző tekintetével, ahogy pózol a félelmetes múlt nyomait őrző olasz táj előtt.
- Érdekes, tegnap este nem panaszkodtál a  lábaim között – nevettem fel válaszként. – Pedig ott is forró volt aztán a helyzet.
- Nagyon vicces, Miss B! – horkantott, arcára viszont most már egyre jobban kikívánkozott a mosoly. – De azt a forróságot bármikor ezer örömmel vállalnám... Különben is, mit keresünk itt tulajdonképpen? – hervadt le arcáról ismét a vigyor és morcosan kifújt egy kósza tincset az arcából. – Mi olyan különleges van itt?
Beletelt néhány másodpercbe, amíg eléggé magamhoz térjek, hogy beszélni tudjak. Egek, ez a nő még úgy is lenyűgöző szépség volt, amikor úgy dúlt-fúlt, mint egy hárpia.
- Itt van az eredeti Szolfatára – mondtam. – Az a hely, amiről a jelenség a nevét kapta.
Kelly értetlen tekintetét látva folytattam: - A régi rómaiak az itteni forróság és a feltörő mérges gázok meg a néha hozzájuk társuló lángok miatt úgy hitték, itt van Vulcanus, a tűz és a kovácsmesterség istenének műhelye.
- Aha... – válaszolta még mindig értetlenül.
- Az egyik kúpot pedig, amit a környékén feltörő gázok sárgásra festettek, Szolfatárának nevezték el – folytattam.
- Sárgásra? – vonta fel Kelly a szemöldökét.
- Kén – magyaráztam. – A vulkáni működés utóhatásaként kénes gázok törnek a felszínre, amiből a kén lerakódik a kövekre, sárgásra festve azokat.
- És ez nem csak itteni jelenség?
- Nem – ráztam a fejem. – Igazából minden megfelelő vulkánkitörés után megtörténik. De itt figyelték meg először. Ezért mindenhol máshol is szolfatárának nevezik az ilyen kénkitöréseket.
- Értem... – válaszolta Kelly, majd rövid töprengés után hozzátette: - Én is szívesen lövelnék ezt-azt az arcodba. Annak biztos jobban örülnél, mint a kénnek – vigyorgott rám huncutul, én pedig éreztem, hogy az ágyékom lüktetni kezd a gondolatra.
Egy pillanatig megszólalni sem tudtam. Lelki szemeim előtt ott lebegett Kelly napbarnított színű teste, ahogy meztelenül hever alattam a lepedőn és zilált hajjal, szeretkezésünktől pihegve mosolyog fel rám. Ajkaimon éreztem az ízét. Az ajkaiét, a bőréét és...
Csak Monique hangja rántott vissza a válságba és mentett meg a benedvesedéstől. Egy pillanatig kutatnom is kellett, amíg észre nem vettem őt a szomszédos törmelékhalom tetején.
- Hé! Jöttök már? – kiabálta. – Nem érünk rá egész nap.
Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Az járt a fejemben, hogy végezzünk ezzel minél gyorsabban, aztán, ha visszaértünk a szállodába, reggelig ki sem engedem Kelly-t az ágyból... és a karjaimból.
Már épp indulni készültem, amikor halk morajlás ütötte meg a fülemet és mintha a talaj is megmozdult volna a lábam alatt. A fekete kis rögök halk kopogással gördültek le a domboldalon. Eszembe jutottak azok a mérések, amik 2017 elején lassan fokozódó aktivitást mutattak a Campi Flegrei alatt.
Rémisztő volt belegondolni, mi történik, ha ez a vulkáni mező ismét működésbe lép. Igaz, kisebb kitörései a történelmi időkben is voltak és a környék még mindig egyben van, de akkor is... Jobb félni, mint megijedni.

A következő pillanatban inkább megráztam a fejem és tovaűztem a gondolatot. Már a morajlás és a halvány remegés is megszűnt. Egyelőre úgy döntöttem, inkább nem foglalkozok vele. Ehelyett gyorsan a Monique hangja felé siető Kelly után indultam és mosolyogva gondoltam arra, mi vár rám az este a szobánkban.

*******************************************************************

Ha tetszett, olvass B látogatásáról a Tamboránál is!

2018. április 8., vasárnap

Gyönyörök szigete XII. rész - Cicoma 5. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XII. rész 4. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 27.

*********************************************************************


- Mmm! – dorombolta Lindsay. – Csodás volt a farkad magamban érezni.
- Sokkal jobb volt nekem benned érezni a farkamat, drágám – ziháltam, mellé heveredve a hátamra. – Nekem elhiheted… Ó, egek…!
- Egek mi? – kuncogott.
- Egek… olyan gyönyörű vagy! – csókoltam meg őt.
- Nem kellene káromkodnod, Jeremy – koppintott az orromra. – Uralkodj a szádon!
- Inkább a te szádon uralkodnék – vigyorogtam. – Úgy szopsz, mint egy istennő.
- Imádom szopni a farkadat.
- Amúgy, mennyi ideig is voltál pomponlány a gimiben?
- Mind a négy évben. Mind az őszi, mind a téli szezonban, szóval egy foci és kosármeccset sem hagytam ki, amikor otthon játszott a csapat. Miután viszont Apu meghalt, majdnem kiléptem a csapatból. Egy barátom győzött meg végül, hogy maradjak. Azt mondta, hogy ha tovább folytatom, az segíthet, hogy ne zuhanjak nagyon magamba, otthon ücsörögve a bánatommal.
- Egyetértek – bólintottam. – Elég sokat tudok már rólad. Nagyon vallásos vagy… szeretsz videójátékokkal játszani… Mesélj még magadról!
- Mire vagy kíváncsi?
- Milyen hobbid van még? Mit szeretsz csinálni?
Lindsay elmosolyodott.
- Nos, egy farmon élünk otthon, Ohióban, és van néhány lovunk. Nagyon szeretek lovagolni. Nem vagyok épp egy partiarc. Szeretek inkább otthon lenni Anyuval és a nővéreimmel. Nagyon közel állunk egymáshoz. De szeretem a gyors sportautókat is… A drága fajtákat.
- Anyukád mivel foglalkozik?
- Egy gyógyszerraktárban van munkája.
- Mindig is ennyire vallásos voltál? – Pontosan tudtam a választ a kérdésre, de szerettem volna fenntartani a beszélgetést.
- Ó, igen – bólintott. – Mindig is. Egészen kislánykorom óta mindig eljártam a templomba. Minden vasárnap énekeltem a templomi kórusban. – Egy pillanatra elkomorodott. – Ez hiányzik az egyik legjobban, mióta itt vagyok a szigeten. Mióta az eszemet tudom, a vasárnap reggeli programom az, hogy elmenjek a templomba. Nehéz kibírni így… De túlélem – mondta és közben oldalra nyúlt, hogy gyengéden megszorítsa a farkamat.
- Mit szeretnél a leginkább elérni az életedben? Mi az életcélod?
- Szeretném beteljesíteni azt, amit Isten tervez velem, bárhová is vezessen az utam – mondta magabiztosan. Egyértelműen nem ilyen válaszra számítottam egy tinédzser lánytól. De persze Lindsay távol állt attól, hogy egy átlagos tinédzser lány legyen.
- Miben vettél részt még az iskolában? A pompon-csapaton kívül, persze.
- A csapat lefoglalta az időm nagy részét az őszi és a téli szezonban. Egy évig játszottam a softball csapatban, de az nem jött be annyira. Úgyhogy aztán teniszeztem három évig tavaszonként.
- Jól teniszeztél?
- Aha – bólintott.
- Talán majd egyszer játszhatnánk egy meccset – mosolyogtam. – Kristanna is nagyon szeret teniszezni. Le merném fogadni, hogy szívesen játszana veled. Volt még valami?
- Dráma klub, évkönyvszerkesztő csapat és még pár egyéb. Mindemellett, együttvéve a munkáimmal, mindig nagyon elfoglalt voltam… Mindig volt valami feladatom. Ez is egy ok arra, hogy miért szeretek annyira itt lenni veled a szigeten. Itt sokkal könnyebbnek tűnik az élet. Sose éreztem még magam ennyire gondtalannak. Hiányzik a családom, persze, de attól még jól érzem magam.
- Ősszel elkezded majd az egyetemet, igaz?
- Ösztöndíjat kaptam az Ohiói Állami Egyetemre – válaszolta. – Mindig is tanár szerettem volna lenni, mióta csak az eszemet tudom, de az elmúlt időben a templomi elöljáróságon is gondolkodtam.
Akármennyit gondolkodtam rajta, egyre logikusabb döntésnek tűnt a részéről.
- Apu vitte a hivatalt egészen a haláláig – magyarázta. – Már régóta gondolkozom rajta, hogy átvegyem a helyét. Így a nyomdokaiba léphetnék. Szeretném azt csinálni, amit ő csinált. Szeretném szolgálni a közösséget. Úgy érzem, ez a sorsom. – Mosolyogva hallgattam tovább a szavait. – Azt hiszem, nincs sok időm gondolkodni a jövőmön. Vagy elkezdem ősszel a tanulmányaimat az egyetemen, vagy az elöljáróságnak szentelem az életem. Akárhogy is, embereken szeretnék segíteni.
- Csodás fiatal nő vagy – mosolyogtam rá. – Sosem hallottam még senkit így beszélni ilyen fiatalon. Csak az jár a fejedben, hogy másokon segíts. Ez csodálaton.
- Szeretek gyerekekkel foglalkozni – vont vállat. – Így érzem jól magam. Egy nap talán majd nekem is lesz pár.
A mosolyom még szélesebb lett. Elvégre egy nap én is szeretnék apa lenni. Lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy Lindsay-vel együtt neveljük a közös gyerekeinket. Egyre inkább olyannak tűnt a gondolat, mint egy valóra vált álom.
- Én is szeretem a gyerekeket – válaszoltam. – A nővéremnek három van. Valahányszor haza látogatok az Államokba, igyekszem minél több időt tölteni velük. A legidősebbnek, Tommy-nak nem sokára lesz a huszonharmadik születésnapja. – Majd csábos hangon hozzá tettem: - Csak nem találtam meg még a megfelelő nőt, akivel megállapodjak.
Néhány pillanatra csend telepedett ránk. Talán túl messzire mentem. Elvégre Lindsay annyira fiatal volt még! Bár nagyon vágytam rá, hogy tovább mélyítsük a kapcsolatunkat, talán több időt kellett volna adnom neki. Nem akartam tönkre tenni ezt a csodás reggelt.
Inkább témát váltottam. Megsimogattam Lindsay csodás melleit és rá mosolyogtam.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhes vagyok.
- Még korán van. Csak 5:50. Ilyenkor még nem szoktam evésre gondolni.
- Nem úgy éhes – nevettem fel és a combjai közé csúsztattam a kezem. – Én erre éhezem, drágám.
Lindsay felnyögött és széttárta a combjait, jobb behatolást engedve nekem. Mohón szájon csókoltam őt, hogy aztán az arcomat a combjai közé süllyesszem.
- Mmm! – dorombolta Lindsay, lábait a fejem köré fonva, miközben ajkaim rátaláltak a csiklójára.
Két ujjamat barlangjába csúsztattam és lassan löködni kezdtem belé. Isteni volt az érzés. Nem csak az az élvezet, amit a kényeztetése nyújtott, de a tudat is, hogy most ugyanabban az élvezetben részesítem, mint ő engem korábban.
Apró teste remegett és vonaglott alattam, ahogy ujjaim szilárdan végezték munkájukat benne. Hevesen zihált és teste egyre gyorsabb ütemben feszült meg, majd ernyedt el.
Pillanatról pillanatra változtattam a technikámon. Combjai belsejét csókolgattam, majd ismét visszatértem csiklójához, hogy aztán a vágatába nyaljak bele. Mivel Lindsay szoknyája még mindig sátorponyvaként övezte a fejemet, nem láthattam közben az arcát, de éreztem, ahogy egyre közelebb kerül a beteljesüléshez.
Combjai szorosan a fejemhez nyomódtak, ahogy felért a csúcsra, ujjaival pedig erősen a hajamba markolt. Amikor végül a tagjai elernyedtek, megkönnyebbülten felsóhajtott.
Boldogan rámosolyogtam, ahogy elterültem mellette a padlón és figyeltem, ahogy saját melleit simogatja. Még így, lestrapáltan is úgy nézett ki, mint egy címlaplány az egyenruhájában. Ennél jobban nem is nyűgözhetett volna le. Nem számított, hányszor szeretkezett már, továbbra is annak az ártatlan szűzleánynak tűnt, akit megismertem.
Gara Arias alias Lindsay
- Ó, váó…! Ez már nagyon kellett – morogta még mindig bágyadtan. Én pedig hozzá simultam és gyengéden megcsókoltam. – Ez csodás volt, Jeremy. És úgy tűnik, közben a vihar is abbamaradt.
- Felveszed majd máskor is az egyenruhádat a kedvemért? – kérdeztem reménykedve. – Nagyon szeretném később is újra látni a produkciódat.
- Neked bármit megtennék, Jeremy… - válaszolta Lindsay, gyengéden összecsókolva az arcomat. – Akár a nyár hátralevő részének minden percét is a veled való szeretkezéssel tölteném, ha azt akarnád.

Gondolataim elkalandoztak és már azt láttam magam előtt, milyen csodálatos lenne ez a lány menyasszonyi ruhában.

Folytatása következik!

Vége a XII. résznek!

2018. április 6., péntek

Kohta, a szamuráj I. kötet II. rész 12. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj II. rész 11. lap



Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. október 22.




Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet II. rész 11. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj II. rész 10. lap



Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. október 21.





Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]